Mitől valódi egy kapcsolat? – „A nő” című filmről pszichológusszemmel

A meghitt kapcsolódás és a valakihez való tartozás alapvető emberi szükségletünk. Ugyanakkor az online tér már életünk legszemélyesebb területeire is begyűrűzött. Hol húzódik a határ, hogy mitől valódi, tartalmas és működő egy kapcsolat? Lecserélhető az élő emberi viszony a virtuális valóságra? 

Részlet A nő című filmből
Kép: Warner Bros.

„Ha mint faj fenn akarunk maradni ezen a törékeny bolygón, túl kell lépnünk az elkülönülés illúzióján, és fel kell fognunk végre, hogy kölcsönösen rászorulunk egymásra. Ezt pedig a legbensőségesebb kapcsolatainkban tanuljuk meg.” (Sue Johnson) 

A történet 

A nő (Her) című amerikai filmdráma és sci-fi egy kissé futurisztikus és steril jövőbe kalauzol bennünket, ahol Theodore Twombly (Joaquin Phoenix) író tengeti egyhangú életét. Naphosszat egy minden technológiával felszerelt íróasztal mögött ül, és érzelmes és személyes leveleket ír mások számára. Szinte kaméleonként belehelyezkedve mások életébe, csodálatos szavakkal képes kifejezni azokat az érzelmeket és viszonyulásokat, amiket ők képtelenek papírra vetni, vagy szóban közölni. Ám ha azt gondoljuk, hogy egy ilyen fejlett empátiával és érzékenységgel megáldott férfi magánélete teljesen rendben van, akkor nagyot tévedünk. 
Theodore éppen tönkrement házasságát próbálja kiheverni, élete értelmét jelenleg a munkája, illetve a különféle videojátékok adják. Egy baráti házaspárral is csak lazán tartja a kapcsolatot, úgy tűnik, nekik is megvan a maguk problémája. Egy napon azonban letölt egy mesterséges intelligenciát használó programot, és így megismerkedik Samantha-val (Scarlett Johansson), a szuperintelligens és tökéletes nővel.

Egy a bökkenő: Samantha maga az operációs rendszer, aki a férfi érzelmi reakciói alapján formálódik, és vicces, okos természetével, kellemes hangjával teljesen megigézi Theodore-t.

Persze az sem hátrány, hogy a hús-vér emberekkel szemben ő a nap huszonnégy órájában rendelkezésre áll. 
Már az online ismerkedés is megosztja az embereket, valakinek testhezálló, hogy előszűrje a lehetséges jelölteket, míg mások a világból is kifutnának ettől a személytelen ismerkedési és udvarlási formától. Na de egy mesterséges intelligencia, mint emberi társ? Theodore környezete azonban egyáltalán nem fogadja kétkedve a híreket, sőt, egyre több emberről derül ki, hogy a legjobb barátja, tanácsadója tulajdonképpen egy operációs rendszer. Vajon ez a magány csúcsa, vagy rugalmas és újító látásmódja a kapcsolatoknak, illetve az érzelmi és társas szükségletek kielégítésének? 

Tárgyaink bűvöletében 

A kötődés igénye alapvető szükségletünk. Olyannyira, hogy képesek vagyunk tárgyakat is felruházni emberi tulajdonságokkal. Lánykorom kedvenc regényében, Szabó Magda Abigéljében a csendes negyedórában az egész osztály férjhez ment játékból a leltárjegyzékben szereplő tárgyakhoz. Vannak, akik nevet adnak az autójuknak, mások beszélnek is hozzá. Okoseszközeinkhez, amik már szinte mindent tudnak rólunk, még inkább ragaszkodunk. Ha netán otthon felejtjük a telefonunkat, teljesen kétségbeesünk, annyira megszoktuk, hogy mindenhova elkísér minket. 
Theodore szokatlan szerelembe esése mégis furcsa, annak ellenére, hogy a film nem mond ítéletet róla. Elidegenedett és elszigetelt világ ez, ahol az ember testi és lelki egészsége szempontjából egyaránt fontos kapcsolatokat egy operációs rendszer pótolhatja. Óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi sodorta a főszereplőt oda, hogy egy emberi viszony helyett egy robotot válasszon? A téma alaposabb megértése végett mi magunk is kipróbáltunk egy chatbotot. Ez tulajdonképpen egy szoftver, ami képes úgy beszélgetni, mint egy igazi ember, és ezáltal olyan benyomást kelt a felhasználóban, mintha hús-vér személlyel beszélne. 

Érdekes megtapasztalás volt, hogy néhány mondat után Emmának, a chatrobotnak sikerült érzelmeket kiváltania belőlünk, emberi tulajdonságokat tulajdonítottunk neki, holott jól tudtuk, hogy csak egy robottal beszélünk.

Mikor az x-re kattintottunk, úgy éreztük, el kell köszönnünk, mintha neki is lennének érzései, és megbántódna, ha nem tennénk. A tudomány ezt a jelenséget CASA (computers are social actors) paradigmának nevezi, amely szerint az emberek tudattalanul, ugyanazokat a társadalmi heurisztikákat alkalmazzák a számítógépekkel szemben, mint az emberekkel való interakciókban, mert az emberekhez hasonló jellemzőket tulajdonítanak nekik. 

Kép
Részlet A nő című filmből

Kép: Warner Bros.

A kapcsolatok esszenciája 

Felmerül a kérdés, hogy mit tekintünk valóságnak, illetve mi határozza meg egy dolog, személy vagy kapcsolat valóságosságát és normalitását? Vajon hova esik egy mesterséges intelligenciával létesített intim viszony? Az MI kiküszöböli az emberi tévedéseket, így aztán lekörözheti hús-vér társait. Nem hagy el minket, ha „megsértjük”, és nem fordít hátat, ha hibázunk, így lényegében nincs kockázat, a gép teljes mértékben a mi szükségleteinkre és működésmódunkra hangolódik rá. Theodore számára is roppant vonzónak tűnik egy tájékozott partner, aki mindig jelen van, meghallgatja, sőt, érdeklődéssel tanulmányozza őt, és rendkívüli gyorsasággal fejlődik és emelkedik felül a saját hibáin. A „hang” kiváló felületet ad arra, hogy Theodore rávetítse a vágyait, és olyannak képzelje Samanthát és a kapcsolatukat, amilyenre éppen vágyik. Lacan szerint a szerelem a vágy, hogy vágyjanak ránk, és Theodore Samantha figyelmében lubickolva átélheti önnön fontosságának érzését, hogy ő van a másik figyelmének fókuszában. Spike Jonze filmje azonban azért is különleges, mert nem áll meg itt, ugyanis Samantha egyre hasonlóbbá válik egy valódi emberhez, így a történet egy valódi szerelmi kapcsolat fejlődéseként is értelmezhető. 
Bár ilyen operációs rendszer (még) nem áll a rendelkezésünkre, a technika fejlődésével párhuzamosan szembe kell néznünk a kérdéssel, hogy mekkora teret vesz el a virtuális világ a valódi kapcsolatoktól? Képesek vagyunk-e az okostelefonok bámulása helyett elmélyedni a másik tekintetében? Az ember nem elszigetelődésre, hanem érzelmi kapcsolódásra lett programozva. Sue Johnson párkapcsolati terapeuta szerint „A szerelem (…) létszükséglet, olyan, mint az oxigén meg a víz.”

Kultúránk azonban a függetlenség és önállóság túlzott felmagasztalásával a kapcsolódást függőségnek és gyengeségnek nyilvánította, pedig a kötődéselméleti felfogás szerint az érzelmi támasz keresése nem a gyengeség, hanem az erő jele és forrása.

Közeledés, gyengédség és egymásra hangolódás helyett azonban rohanunk, versengünk, törtetünk. 
Nem csoda, hogy egyre többen érzik magányosnak magukat, de a megoldás semmiképp sem az, hogy operációs rendszerektől várjuk a bensőséges kapcsolat és megértés élményét. A gép sohasem lesz képes az életnek többletértelmet adó kölcsönös szeretetre és kötődésre. Lehet, hogy megtanul bizonyos emberi tapasztalat- és viselkedéskészletet, de nem tudja mélyen átérezni az érzéseinket és élményeinket. Természetesen bizonyos élethelyzetekben, mint például idős emberek esetében hatékony lehet, hogy van kihez szólni, még akkor is, ha az egy mesterséges intelligencia által generált virtuális személyiség, de ez csak tüneti kezelés.

Hosszú távon semmi sem helyettesítheti a kölcsönös és mély érzelmeken alapuló emberi kapcsolatokat, az érintést, a valódi értő figyelmet.

Egy személyes látogatás a szeretteinknél ezer mesterséges intelligenciát is lepipál! 

Elmeolvasás 

Mi az a plusz, amitől többek vagyunk, mint egy gép vagy szoftver? A tudatelmélet és az elmeolvasás kifejezések korántsem egy mentalista robot képességlistájának a fogalmai, hanem emberi készségekről van szó. Az elmeolvasó készségünk révén képesek vagyunk arra, hogy olvassuk a saját gondolatainkat és a másik elméjét, valamint, hogy mentális állapotokat, szándékokat és vélekedéseket tulajdonítsunk önmagunknak és egymásnak. Felhasználjuk az emlékeinket, a megfigyeléseinket, a metakommunikatív jelzéseket és érzelmeket ahhoz, hogy megértsük, megjósoljuk vagy befolyásoljuk a másik viselkedését. Ehhez azonban az odaforduló figyelmünkre van szükség, ami magában hordozza a másik belső világa iránti kíváncsiságot is.

Már a babák is előnyben részesítik azokat, akik szenzitíven, érdeklődve fordulnak hozzájuk. Felnőttként is szeretjük, ha a másik ember a teljes figyelmével fordul felénk, ilyenkor különlegesnek, érdekesnek és értékesnek érezzük magunkat.

Kulcsfontosságú emellett a perspektívaváltás képessége, vagyis annak a felismerése, hogy a másik látásmódja különbözik a miénktől, és eltérően látjuk a világot. A másik fél nézőpontjának felvétele mellett fontos, hogy empátiát tanúsítsunk a másik tudatállapota iránt, és ezt ki is fejezzük a számára. Ez nem minden esetben egyszerű, hiszen a saját kavargó érzéseink vagy zaklatott állapotunk megnehezítik, hogy hátrébb lépjünk és belehelyezkedjünk a másik szemszögébe. 
Az idegtudomány szerint a prefrontális kéregben lévő tükörneuronok is segítenek minket abban, hogy következtetni tudjunk a másik ember tudatállapotára.

A tükörneuronok olyan idegsejtek, amik ugyanúgy tüzelnek, amikor végrehajtunk egy cselekvést, mint amikor csak megfigyeljük azt, ezáltal képesek vagyunk a saját testünkben megérezni, és jobban megérteni, amit a másik érez.

Egy kutatás szerint azon fiatal párok között, akik a vizsgálati helyzetben jobban tükrözték egymás arcjátékát, kifejezettebb érzelmi összhang volt megfigyelhető.

Kép
Részlet A nő című filmből

Kép: Warner Bros.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem vagyunk gondolatolvasók. A másik személytől különálló elménk van, így soha nem tudjuk tökéletesen olvasni a másikat, és mindig marad szerepe a kíváncsiságnak és a megismerésnek. Az emberi kapcsolatokban benne foglaltatnak a nehézségek, a bonyodalmak és a hiányosságok is. Egyetlen hosszú távú kapcsolat sem marad meg a tündérmesék tökéletes és idealizált világában. Ez pedig így van jól, hiszen a társunk nem egy jól megírt szoftver, akire rávetíthetjük az összes álmunkat és vágyunkat, majd a magunk képére formálhatjuk. Ha így lenne, akkor pont a legértékesebb kincset veszítenénk el: hogy egy másik emberi lényt a saját egyediségében megismerhessünk. 

Források: 
John Gottman és Nan Silver: Mitől lesz tartós a szerelem? Jaffa Kiadó, 2019. 
Sue Johnson: Ölelj át. 7 lépés az életre szóló szerelemért, Harmat Kiadó, 2018. 
Alistair Cooper és Sheila Redfern: Reflektív nevelés. Útmutató a gyermek belső történetének megértéséhez, Oriold és Társai Kiadó, 2020. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti