Mi lesz a sarkvidéki élővilággal? – Mirtse Áron zoológus a klímaváltozás következményeiről

Hatalmas jégtömbök szakadnak le az Antarktiszról, gleccserek olvadnak el, szigetek süllyednek a víz alá – valóságos katasztrófafilm, bár mi itt a kontinens belsejében ebből nem sokat érzékelünk.

Tudományos körökben is vannak, akik csak legyintenek: klímaváltozás mindig volt az embertől függetlenül is, jégkorszakok jöttek és mentek, sőt, tulajdonképpen most is egy jégkorszakban vagyunk, méghozzá annak a vége felé járunk, tehát a felmelegedés teljesen természetes dolog, és már akkor is zajlott, amikor az ember még nem eregetett nagy mennyiségben üvegházhatású gázokat a bolygó légkörébe.

Ez ugyan minden bizonnyal valóban így van, ám ez nem ment fel bennünket a környezetszennyezés felelőssége alól.

Zsiráfok a sivatagban

A Szahara például emberemlékezet óta sivatag – vagy legalábbis ameddig mi vissza tudunk emlékezni. Ám a területén fellelhető több ezer éves sziklarajzokon egyéb állatok mellett félreismerhetetlenül zsiráfokat is felismerhetünk. A zsiráf lombokkal táplálkozik, amelyeket a fák koronájából legel; ahol nincsenek fák, ott nem él meg. Ha az ott valaha élt emberek ismerték ezt az állatot, abból arra következtethetünk, hogy a Szahara helyén valamikor nem sivatag, hanem szavannás terület lehetett. Elsivatagosodása minden bizonnyal nem emberi tevékenység következménye volt,

abban azonban már benne van az ember keze, hogy a sivatag napjainkban is megállíthatatlanul terjed, elfoglalva számtalan állat és növény életterét, de egyben magának az embernek is éhínséget okozva, a mezőgazdasági művelésre alkalmas földek csökkenése által.

Sarki katasztrófa

A felmelegedés legnagyobb vesztese természetesen a sarkvidéki élővilág. Az Antarktiszon költő császárpingvineknek egyre nagyobb vándorutat kell megtenniük, hogy biztonságos, szilárd jeget találjanak a lábuk alatt a fiókaneveléshez. Arról nem beszélve, hogy a sarkvidéki tápláléklánc alapját képező alacsonyabb rendű rák, a krill lárvái a jég hasadékaiban fejlődnek, így a jégviszonyok megváltozása az egész rendszert alapjaiban rengetheti meg. Hasonlóan kaotikus a helyzet az északi sarkvidéken is, ahol a korábban elzárt kanadai tengeröblök a felmelegedés és a jég olvadása folytán elérhetővé váltak a kardszárnyú delfinek számára, amelyek korábban oda nem jutottak el. Nem tudni, milyen következményekkel fog járni, ha szembe találja magát egymással a két sarki csúcsragadozó: a jegesmedve és a „gyilkos bálna”.

Kép

Kép: Wikipedia

Hibrid medvék Kanadában

A jegesmedvének amúgy e nélkül is megvan a maga baja. A világ legnagyobb szárazföldi ragadozójának felnőtt hímjei szinte soha nem teszik a lábukat valódi szárazföldre: az Északi-sark jégsapkáján barangolnak, amely alatt nincs kontinens, csak az óceán. A nőstények viszont kölykeiket világra hozni a szárazföldre húzódnak, amelyet az olvadás miatt egyre nagyobb távolság választ el a sarki jégtől. Délről ugyanakkor (szintén a melegedés következtében) egyre északabbra húzódnak a grizzly medvék, és a hímjeiktől elszakított nőstény jegesmedvék így velük állnak párba.

Az eredmény a hibrid „grolar medve” (grizzly + polar bear), amely ráadásul szaporodóképes, így már második generációs példányai is felbukkantak. Lehet, hogy a klímaváltozás egy új medvefaj létrejöttét eredményezi majd?

Sosem látott élősködők

Nálunk, az európai kontinentális szárazföldön azonban mindez nem érzékelhető testközelből. Ám a kertészkedők azt tapasztalhatják, hogy az enyhe telek miatt (még ha az elmúlt év tele szokatlan hidegeivel rácáfolni látszott is erre) áttelelnek olyan kártevők, amelyek korábban nem okoztak számottevő gondot, mert a fagy végzett velük. A kutyatulajdonosok egyre gyakrabban találhatják szembe magukat az állatorvosi rendelőkben a szívférgességre való felhívással: ezt az élősködőt egy szúnyogfaj terjeszti, amely a közelmúltig Magyarországon nem volt megtalálható, ám a klímaváltozás miatt elterjedése észak felé tolódik; elsősorban a déli megyékben élő kutyákat veszélyezteti a fertőzés, amely akár halálos kimenetelű is lehet.

Hideg lesz a melegből?

Ami talán a leginkább meglepő, az az, hogy a globális felmelegedés helyenként lokális lehűlést is hozhat. Ha a sarkvidéki jégtömegek nagy része elolvad, az óceánba kerülő nagy mennyiségű édesvíz lecsökkenti a sarki víztömegek sótartalmát. A magas sókoncentráció, amellett, hogy terített asztalt kínál a bálnáknak, amelyek a sókedvelő apró rákok miatt keresik fel a sarkköri vizeket, egyben mozgásban tartja a meleg óceáni áramlatokat (az alacsonyabb sótartalmú víz áramlik a magasabb felé). Ha ez megszűnik, Európa atlanti partjainak kiegyenlített, enyhe éghajlata veszélybe kerül, az erre alapozott virágzó mezőgazdasággal együtt.

Dél-Anglia, Észak-Franciaország, Hollandia vagy Belgium éghajlata olyanná válhat, amilyet meghatároz a földrajzi szélességi kör, amelyen elhelyezkednek – az pedig csaknem azonos Moszkváéval…  

Érdekes adatok: 
Egy skóciai kutatás szerint a klímaváltozás következménye, hogy egyes vándormadarak túl korán indulnak el haza, és érkeznek meg a fészkelőhelyeikre, amikor még nem áll rendelkezésükre elegendő táplálékforrás.
A felmelegedés megváltoztathatja az erdők oxigéntermelését is. A növények légzése, éppúgy, mint az állatoké, oxigént fogyaszt, és szén-dioxidot termel. A fotoszintézisük viszont több oxigént termel, mint amennyit fogyasztanak. Ám ha a levegő melegszik, a fák légzése fokozódik („lihegnek”), és könnyen megfordulhat a helyzet: egy idő után több oxigént fognak fogyasztani, mint termelni.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>