„Énekesnő vagyok, aki zeneterapeuta is” – Paár Julianna célja összekötni az embereket és a zenét

Hogyan kapcsolódtál a zenéhez és lettél a Zeneakadémia hallgatója?

Nem készültem tudatosan erre a pályára. Kisgyerekként szívesen énekeltem, fogékony voltam a zene különféle lehetőségeire. Hatéves korom körül kezdtem klasszikus zongorára járni. Húszéves zenetanulásom alatt olyan pedagógus-példaképekkel találkoztam, akik nemcsak szakmailag, hanem emberileg és szemléletileg is meghatározták a zenéhez és az önmagamhoz való viszonyomat.

Miért orientálódtál éppen a zeneterápia felé?

Húsz-huszonkét éves koromban figyeltem fel tudatosan arra, hogy a zene milyen más funkciókkal tud jelen lenni az életünkben azon kívül, hogy gyönyörködtet, szórakoztat és kikapcsol.

Volt az egyetemen egy tanárom, aki felhívta a figyelmemet egy olyan zenei szempontrendszerre, amelyet zeneterápiának, zenepszichológiának hívunk. A mesterképzés végén lett számomra teljesen egyértelmű, hogy én nem pedagógiai keretek között szeretnék emberekkel foglalkozni, hanem egy másik utat választok. Így kerültem az ELTE gyógypedagógiai karára, ahol posztgraduális képzés keretein belül okleveles zeneterapeutává minősültem.

Tehát én egy énekesnő vagyok, aki zeneterapeuta is, és zeneterapeuta, aki egyébként énekesnő. Ebben a kettős szakmai működésben pedig van egy harmadik alappillér: az, hogy édesanya vagyok. Fontos, hogy ezt is beletegyem a „ki vagyok én tégelybe”, az öndefiniálásomba, mert azt gondolom, hogy a magánéleti dinamikánk nagyon erősen hat a színpadi jelenlétünkre, az alkotói és terapeutai minőségünkre is.

Mit jelent pontosan az, hogy zeneterápia?

Olyan terápiás lehetőség, amelyben a zene mint eszköz van jelen. Ennél szűkebb definíciót minden zeneterapeuta külön határoz meg magának. A zene a közös eszközünk, viszont a miként és a hogyan nagyon egyénre, kliensre és terápiás helyzetre szabott.

Mit csinál egy terapeuta?

Mi terapeutaként nem gyógyítunk, hanem eszközöket adunk a kliensünk kezébe, megoldási struktúrákhoz segítjük hozzá, amelyeken keresztül önmaga találja meg a lehetőséget a saját helyzeteinek, akár traumáinak a feloldására.

Én olyan médiumként szeretek részt venni egy terápiás folyamatban, ahol az embert összekötöm a zenével, illetve segítek önmagában megtalálni azt a zenei minőséget és azokat a lehetőségeket, amelyeknek esetleg még nincs tudatában.

Kép

Kép: Paár Julianna

Az átlagembernek, ha meghallja a neved, elsősorban egy szó jut eszébe: Hangoló.

Igen, a Hangoló az én zenés és zeneterápiás tevékenységeim olvasztótégelye, ezen keresztül kapcsolódom a közönségemhez, illetve a klienseimhez. Úgy állítom össze a zenei anyagaimat, és olyan zenei programokat valósítok meg, amelyeken keresztül érzékenyítem a közönségemet arra, hogy ne csak passzív élvezői legyenek a zenének, hanem aktív alkotói.

Lehet egy koncertnek terápiás hatása?

Igen, ugyanúgy, ahogy egy jó beszélgetésnek vagy családi, baráti együttlétnek is van. Viszont a szó szakmai értelmében terápiás hatásról akkor tudunk beszélni, ha az egy folyamatba rendeződik, és egy képzett szakember vezet minket ezen az úton.

A zene mozgósít bennünk különféle érzelmeket, olyan tudatalatti tartalmakat, amelyekkel vagy kezdünk valamit, vagy nem. Egy terápiás helyzetben az ember elkezdi „megdolgozni” ezeket a zene által megmozdított tartalmakat.

Próbálok az emberekben minél több erőforrást mozgósítani, hogy ne csak hallgatók legyenek, hanem interakciós közeg tudjon kialakulni köztük és az előadók között. Én ennek a törekvésnek a képviselője vagyok, és érzem is a felelősségét: egyrészt a zeneterápiás szakmát jól és hitelesen művelni, másrészt erre a lehető legtöbb felületet megtalálni.

Mennyire könnyű megszólítani az embereket, és elültetni bennük ezt a kis üzenetet?

Talán egyre nagyobb réteget tudunk elérni, bár a fogyasztói társadalom hozza magával, hogy az emberek az instant dolgokat szeretik. Minél könnyebben, minél hatékonyabban akarnak megoldani egy helyzetet. A zeneterápia – de ez bármely másik alternatív művészetterápiás formára is igaz – nem egy aszpirin, amit beveszünk, és fél óra múlva nem fáj a fejünk. Ez egy kőkemény önismereti munka. Egy traumát feldolgozni minimum sokszorosan annyi idő, mint amennyi időn keresztül fennállt az a bizonyos megterhelő helyzet. Nem várhatjuk el magunktól, a saját belső működésünktől, hogy varázsütésre vagy csettintésre megoldódjanak a problémáink. Az emberi psziché a nehéz, kihívást jelentő feladatokat jó mélyre, a tudatalattiban raktározza el. A felhozási folyamat nem egyszerű. Zeneterápia során nem tud egyetlen koncert vagy foglalkozás alatt végbemenni a megoldási, tisztulási folyamat, mert nincs elég idő rá, nincs elég fókusz, és nem feltétlenül van ott melletted egy szakember. 

Kép

Paár Julianna

Mi különbözteti meg ezt a fajta terápiát a többi művészetterápiától?

A zene az egyetlen olyan művészet, amely az idő síkjában, a mostban tud létrejönni. Egy festmény, egy szobor, egy műalkotás időtlen időkig örökérvényű. A zenét pedig pont a pillanat, az „itt és most” jelentősége emeli ki és teszi egyedivé a többi terápiához vagy művészeti ághoz képest.

Mikortól érdemes a gyermekeket megismertetni a zenével?

Kodály Zoltán sokat emlegetett idézete, hogy egy gyermek zenei nevelése kilenc hónappal a születése előtt, sőt az édesanya születése előtt kilenc hónappal kezdődik. Fontos, hogy ezt ne csak szlogenszerűen hangoztassuk, hanem a gyakorlati megvalósulását is képviseljük. Szülőként, anyaként, pedagógusként, terapeutaként, hétköznapi emberként. Az éneklés zsigerileg járja át az embert, és ha várandós az anyuka, akkor a magzatot is. Terápiás munka lehet az is, amikor egy édesanya a saját hangjával, énekhangjával kapcsolódni vágyik a gyermekéhez. A Dúdolj! Ringass! Táncolj! családi foglalkozásokon a zenei anyanyelv eszközeit alkalmazom mint módszert. A családi és gyerekkoncertjeim, a Kerekerdő és a frissen létrejött Kerekutca szintén azt a célt szolgálják, hogy a mindennapi életünk legelemibb tevékenységei közé visszacsempésszék a zenét.

A Kerekerdő 2019-ben, a Kerekutca 2021-ben megjelent lemezen is, mind a kettő meselemez, amelyeket a gyermekeimnek készítettem népzenei, világzenei, klasszikus zenei inspirációkkal. Egy gyereket is a lehető legmagasabb zenei minőséggel kell megkínálnunk, ő abból a saját korosztályának, adottságainak, készségeinek, képességeinek, hangulatának megfelelő tartalmakat fogja kiszedegetni. A meséim fiktív, de sok népmesei elemet tartalmazó szabad történetek. Nem én írtam őket, egyszerűen hagytam, hogy a számomra kedves dalok, zenei tételek, amiket magam is hangszereltem, vezessék ezeket a történeteket és benne a főhősöket. Repítsék őket különféle élethelyzetekbe, állítsák őket megmérettetések elé, amelyek aztán a zene, a játék és a mozgás segítségével oldódjanak fel. Nyerje el végső jutalmát a jó, és kerüljön újra minden a helyére. Azért jobb, ha a gyerekeket élő szavas, olvasott mesével kínáljuk meg, mint mozgóképpel, mert ilyenkor beindul egy belső képalkotási folyamat, amely elvezeti őket a kreativitás, az önmegvalósítás, a saját gondolatok, az önkifejezés irányába.

Van valamilyen üzenetük a meséknek?

A Kerekerdő üzenete az, hogy merj elindulni, és utána merj hazakanyarodni, még akkor is, ha látszólag nem érted el a célod. A Kerekutcáé pedig az, hogy helyed van a világban.

Megvásárolhatók, illetve a jól ismert zenemegosztó felületeken is megtalálhatók. A Kerekutca lemezbemutató koncertjét decemberre tervezzük Szentendrén, a Hamvas Béla Művelődési Központban és a Hagyományok Házában. A színpadra állításban alkotótársam is vannak: Kocsis Enikő, Fitos Dezső rendező-koreográfusokkal közösen születik majd meg a Kerekutca mesejáték.