Miért éppen velem történt mindez? – Fájdalmas kérdéseim, és a szobatárs, aki segített – #Építőkockák
Klasszikus kórházszag, gondolom magamban, miközben egy sürgősségi osztály őrzőjében fekszem. Az arcom forró, a testem reszket. Az orromban oxigén, a bal kézfejembe rendületlenül csöpög a lázcsillapító. A napok óta tartó kialvatlanságtól elcsigázottan, könnyes szemmel bámulom a plafont. Egy rózsaszín, szuperhősmintás pulóver van rajtam, ezt volt a legkönnyebb felkapni, amikor jött értem a mentő. Általában sokkal fiatalabbnak hisznek a valódi koromnál, és ez most sincs másképp. Újra kislánynak érzem magam, aki vigaszt keres egy félelmetes helyzetben.
Az ügyeletes orvos arcát fürkészem megnyugvásért, szeretném, ha megfogná a kezem, és azt mondaná, minden rendben lesz.
Hajnalodik, mire kiderül, hörgőgyulladásom van. Szirénázó mentőautó szállít át egy tüdőszanatóriumba a csípős márciusi reggelen. Percekig kóválygunk a sötét, poros folyosókon, és egyre elveszettebbnek érzem magam. Az egyik szobából fény szűrődik ki, egy kedves tekintetű ápoló éppen előkészít nekem egy ágyat. Egy idős hölgy lesz a szobatársam, Erzsébet. Alig tudok bemutatkozni, pillanatokkal később lázas, zaklatott álomba zuhanok.
Sötét van, amikor felébredek, álmosan pislogva nézek körbe a szobában. Egy apró lámpa fényénél Erzsébet olvas. Amint észreveszi, hogy felébredtem, elteszi a könyvet, odalép az ágyamhoz és vízzel kínál. Úgy tűnik, mint aki a legnagyobb természetességgel teszi mindezt, és bennem végre valami halvány biztonságérzet dereng. Sírva fakadok, az elmúlt napok félelme, tehetetlensége és fájdalma jelenik meg az arcomon lecsorgó forró könnycseppekben.
Elmesélem neki a balesetem történetét; talán neki mondom el először, fogalmam sincs, milyen irányba haladhatnék tovább. Mintha egy sötét gödör mélyén tapogatóznék, de nem találom a felfelé vezető létrát.
Figyelmes arccal hallgat, nem szól közbe. Kérdeznie sem kell, ömlik belőlem a panasz, az önsajnálat, és egyetlen kérdést ismételgetek: miért éppen velem történt mindez? A harmadik vagy negyedik kérdésemnél gyengéden a kezemre teszi a kezét, mire azonnal elnémulok. Kedves arccal mosolyog; most jutok el oda, hogy igazán megfigyeljem az arcát. Gyermeki játékosság és évtizedes bölcsesség csillog egyszerre a szemeiben, hirtelen nem is tudom megállapítani, mennyi idős lehet. Bár semmit nem tudok róla, mélységes bizalmat és nagyon erős kapcsolódást érzek, és nem is csalódom. Egyetlen váratlan kérdéssel az egész világomat megváltoztatja: Orsika, hogyan lehet ebből a helyzetből számodra erőforrás?
Az írás Temesvári Orsi Építőkockák című sorozatában jelent meg, amelynek további részei itt olvashatóak.
„25 éves koromban egy majdnem végzetes balesetben nemcsak az egyik gerinccsigolyám törött szilánkosra, hanem az úgynevezett életem is. A csontokat fixálták, de a helyzet adta leckéket egyedül kell megtanulnom. Leckéket, amelyek tapasztalataira egy új életet építhetek.”
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Így tanultam meg felvállalni az örömöt és a sebezhetőséget is” – #Építőkockák
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
