Működhet az a párkapcsolat, ahol csak az egyik fél hívő?

Bernadett és az erkölcsi oszlopok

Bernadett vallásos nevelést kapott a szüleitől, megkeresztelték, volt elsőáldozó, nyakában még mindig ott lóg a nagymamájától kapott lánc, apró aranykereszt-medállal.
„Amikor nagymamámmal kimentünk vásárolni a piacra, hazafelé menet mindig betértünk a közeli templomba, vagy, ahogy én hívtam, a »guggolósba«. Azért neveztem így Isten házát, mert nagyon tetszett, hogy a padokban térdepelni is lehet. Csodálatosnak láttam a templom nagy ablakait, a szobrok előtt pedig gyakran megálltam, hogy megsimogassam őket. Szüleim sosem erőltettek semmit, így azt sem, hogy templomi kórusban énekeljek, de nekem nagyon tetszett az ottani közeg, tele volt korombeliekkel. Hittanra egy bűbájos atya tanított, akinek emlékét máig a szívemben őrzöm.  Tizenhárom éves koromra egyre több lett a különórám és az iskolai elfoglaltságom, így a kórust otthagytam, de templomba továbbra is jártam a családdal. Egyetemi éveim alatt sokat profitáltam a korábbi hittan-tanulmányaimból. A hit, a keresztény vallás ma is a mindennapjaim része, habár már csak havi egyszer és ünnepnapokon járok templomba.

Néha azon kapom magam, miközben sétálok, hogy akarva-akaratlanul egy templomig visz az utam. Ilyenkor megállok, magamba szállok, és elmondok egy imát.

A párom nem vallásos, de tisztában van a keresztény szokásokkal, őt is megkeresztelték gyermekkorában. Soha nem volt köztünk vita amiatt, hogy nem imádkozik, és hogy nem jár templomba. Minden évben megtisztel azzal, hogy eljön velem halottak napján meglátogatni a szeretteimet – ilyenkor az övéi sírjához is elsétálunk. Amikor összeköltöztünk, én új rózsafüzért vettem, és feltettem a polcunkra. Egyetlen rossz szava sem volt, sőt, inkább megértette, miért fontos nekem ez a szimbólum. Természetesen zavart volna, ha becsmérlően beszélt volna a téma kapcsán, de esze ágában nem volt megbántani.
Szerintem, ha két ember között egy párkapcsolatban megvan a kölcsönös, feltétel nélküli elfogadás és szeretet, ha nem akarják egymást megváltoztatni, akkor létezhet jó kapcsolat vallásos és nem hívő között. A másik fontos dolog, amire érdemes figyelni, hogy a nem vallásos félnek megvannak-e az erkölcsi oszlopai. Én végigmentem a következő kérdéseken, mielőtt összekötöttük az életünket: önzetlen és nagylelkű ember a párom? Hűséges lesz? A házasságot ő is egy végérvényes, felbonthatatlan szeretetszövetségnek tartja?  Igennel feleltem magamban mindegyikre.
Immár öt éve élünk szeretetteli házasságban, és mi vagyunk a példa arra, hogy hívő és nem hívő között is létezik harmonikus kapcsolat. Nézeteink egymásra erőltetése helyett mi inkább a közös pontokat keressük egymásban, és ezekből bőven van mind lelki, mind szellemi értelemben.

Helga és a közös nevező

A barátnőm, Helga hit és párkapcsolat kérdésében „szigorúbb”, mint én. Szerinte nem elég, hogy a másik fél tolerálja az ő hitét és vallását.

Számára fontos, hogy a másik fél is vallásos legyen, ellenkező esetben a gyermekek nevelésekor az eltérő beállítódás akár konfliktusokhoz is vezethet.

„A harmonikus kapcsolathoz szükséges, hogy bizonyos életterületeken a pár tagjainak azonos vagy hasonló nézetei legyenek. Ilyen a hit, a vallás témája is. A szerelem kezdeti szakaszában a vallási különbségek (vagy akár az, hogy az egyik fél hívő, a másik nem) talán nem tűnnek olyan fontosnak. Elvakít bennünket a szerelem, és inkább a közös dolgokra koncentrálunk: szeretünk túrázni, vagy ugyanazt a zenét kedveljük. Ám ez a hosszú, tartós párkapcsolathoz nem elég” – vallja. 

Két éve talált is magának egy olyan férfit, aki nagyon hasonlóan gondolkodik, mint ő. Jól megvannak, szeretik egymást, már ki is választották azt az egyházközösséget, amelynek az életében részt vesznek, és szeretnék, hogy a gyermekük is oda járjon, ha nagyobbacska lesz.

Flóra és lelkiség

Flórának sokáig rosszul esett, hogy a férjével nincs közös hitük, s hogy az imát, a miselátogatást, a Szentírás olvasását és az Istenről való elmélkedést mindig egyedül kell végeznie.
„Nem tudtam és nem is tudnék kiegyensúlyozott, egészséges párkapcsolatot kialakítani ott, ahol az egyik fél teljes lényével elutasítja a vallásosságot. Én ugyanis gyakorlom a hitem. Ez az egész ugyanígy igaz politikai nézetekre, a világképre, a gyermekvállalásra, de szerintem még az étkezés is idetartozik: olyanhoz kapcsolódni, aki mondjuk vegán (semmi állati eredetű táplálékot nem eszik), én nem tudnék, nem is szeretnék.

Tapasztalatból mondom, hogy egy ateista az évek folyamán egyre inkább az anyagi élet és célok felé fordul, míg a vallásos vagy hívő ember jó eséllyel inkább a lelkiek felé.

Az anyagias férjemet rendkívüli módon idegesítette, hogy engem kevéssé érdekelnek az anyagi javak, s hogy a szeretet, a szegények segítése áll nálam az első helyen a pénz és a karrierem helyett. Szerinte a Biblia csupán egy jól megírt filozofikus könyv, és a vallásos embereket szektásoknak nevezte. Egy idő után napi szinten veszekedtünk, ő folyamatosan megalázott, és gúnyolta azokat az értékeket, amelyekben hiszek. Utólag örülök, hogy nem születtek gyerekeink. A házasságunk öt évig tartott. A férjem ezután megismerkedett egy hozzá hasonlóan földhözragadt, anyagias szemléletű nővel, akivel azóta is együtt él.”

Levente és a béke

Levente, aki önmagát nem nevezi sem ateistának, sem vallásosnak, a következőképpen gondolkodik:

„Az biztos, hogy a vallás – főleg, ha napi szinten gyakorolják és szigorúan betartják – nagyon erősen kihat a napi életre, ezáltal kihatna az enyémre és a gyermekeimére is. Ha valaki nem tudja teljesen őszintén értékelni a hitet, nem fogja jó szívvel nézni azt, ha a gyermekeit a hitben próbálják nevelni. Én még nem találkoztam azzal a hölggyel, akivel el tudnám képzelni az egész életemet gyerekestül, de amilyen romantikus vagyok, talán felvenném a vallását a békesség kedvéért.”

Zsolt és az elfogadás

Zsolt, az egyetemi évfolyamtársam még csak az ismerkedési szakaszban van a párjával, de már most nagyon érdekli, hogyan gondolkodik a lány az életről és a hitről. Zsoltot kiskorában megkeresztelték, édesanyja istenhívő, édesapja buddhista, de ebből náluk állítólag sosem volt probléma. A kezdődő kapcsolatáról a következőket mondta nekem:
„A barátnőm is meg van keresztelve, de nem bigott vallásos.

Szerintem a probléma ott szokott felmerülni, amikor egyik félből kibújik a térítő, és nem tartja tiszteletben más nézeteit, érzéseit.

Minél erőszakosabb a térítés, annál jobban elfajulhatnak a dolgok. Ilyenkor előnyösebb, ha találnak egy magukhoz hasonlót vagy legalábbis egy olyan valakit, aki elfogadja őket úgy, ahogy vannak. Ismertem olyan srácot, akire a párja és annak családja ráerőltették a templomba járást. Nem hívőként a srác nagyon szenvedett ezeken az alkalmakon, és kellemetlenül is érezte magát. Én ennél sokkal öntörvényűbb vagyok: nem szeretem, ha úgy érzem, rám akarnak valamit erőltetni, legyen az sport vagy táplálkozás. Ebben a párom nagyon hasonlít rám, ő például nem hagyná, hogy más hitre térítsék.

Picit különbözünk tehát, de számos ponton tudunk egymáshoz kapcsolódni, érdeklődünk egymás hittel kapcsolatos gondolatai iránt. Ha ő mesél a keresztény szokásokról, én mesélek neki a buddhizmusról. Templomi esküvőn is részt vettünk már, és mivel a párom részéről semmiféle nyomást nem érzek arra, hogy megváltozzak, én így szívesebben nézek meg a tévében egy körmenetet vagy egy keresztény témájú filmet. Eddig remekül működik a dolog.”