Mikor ébredt fel benned a szerzetesség iránti vágy?

A családom nem volt igazán vallásgyakorló, engem azonban már kisgyerekként érdekelt, mit keresünk itt a földön, mi az élet értelme, mi van az e világi életen túl. Az iskolában, amikor lehetett, jelentkeztem hittanra, és ott végre választ kaptam a kérdéseimre, olykor meg is izzasztottam a hitoktatókat. Idővel elkezdtem templomba is járni, majd elsőáldozó lettem. Ministrálni is hívtak, megtiszteltetésnek vettem, hogy ezen keresztül szolgálhatok annak az Istennek, aki engem alkotott. 14 éves koromban láttam a tévében a „Francesco” című, Szent Ferenc életét bemutató filmet Mickey Rourke főszereplésével. A szent példája annyira magával ragadott, hogy a film végére fellángolt bennem a vágy: én is úgy akarom követni az Urat, ahogyan Ő tette. Elkezdtem figyelni a ferences szerzeteseket a templomunkban, a filmbéli alakokhoz hasonlítottam őket, és emiatt sokszor csalódnom kellett. Ám ez nem tántorított el, hanem arra sarkallt, hogy megmutassam, hogyan kell Szent Ferenc példájára Krisztust követni. Hangoztattam is, hogy ferences szerzetes leszek, még akkor is, ha most rossz gyerek vagyok.

Miért, milyen gyermek voltál?

Tudatosan tettem a rosszat, és manipuláltam a környezetemet. Mindig ráéreztem, kinek mi a gyenge pontja, és élveztem, hogy hatalmam van felette. Az iskolában rendszeresen a húgommal és az osztálytársaimmal írattam meg a leckémet.

Egyszer a kémiaszertár kirablását is megszerveztem. Rengeteget verekedtem, egyszerre három-négy gyerekkel. Még ha elvertek is, hősnek éreztem magam, hiszen az akciófilmekben is több ellenséggel küzd meg a főhős.

A tanáraimat is szándékosan kikészítettem, szabotáltam az óráikat. Rengeteg intőm volt, mindig pengeélen táncoltam. Amikor úgy éreztem, most már biztos kirúgnak, tanulmányi versenyekre jelentkeztem. Jó eredményeket szereztem, és maradhattam. Két énem volt: egy templomba járó és egy hétköznapi. Amíg a templomban voltam, úgy viselkedtem, mint egy angyal. Amint kiléptem, jött a zsiványkodás, vasárnap délután már a közeli építkezésen fosztogattam. Rendszeresen betörtem a közeli buszszervizbe is, ahonnan telefont és autórádiót loptam, majd eladtam, s a pénzből dobó- és pillangókést vettem. 14 évesen rendőrségi ügyem is volt, két év felfüggesztettet kaptam betöréses lopásért. Mindezek ellenére élt bennem a vágy, hogy jó legyek, és Istent szolgáljam majd ferences szerzetesként. Úgy voltam vele, megváltozom, ha akarok, de addig még egyet s mást kipróbálok. Aztán az egyetemen informatikus–vegyész szakon is folytattam a léha életet, csak azt tanultam, és arra az órára jártam be, ami érdekelt, két év után ki is buktam. Elkezdtem dolgozni egy ingatlan-értékbecsléssel foglalkozó cégnél, nagyon ment a szekér, élveztem, hogy jól keresek. Majd jött a válság, és éreztem, itt az ideje, hogy dobbantsak Angliába.

Mi volt a másik éneddel ebben az időszakban?

Érettségi előtt volt egy nagyon komoly istenélményem. Ötéves koromban elváltak a szüleim. Édesanyám egész gyermekkoromban rengeteg plusz munkát vállalt, hogy el tudjon minket tartani. Egy nap hazajött, és nem bírt többet felkelni, dolgozni, enni. Be kellett teljesen sötétíteni a lakást, mert a fényt és a zajt sem bírta elviselni. Akkor még nem sokat tudtam arról, milyen súlyos betegség a depresszió, el is voltam foglalva a saját világommal. Egyik nap eltűnt, búcsúlevelet hagyott maga után: nagyon szégyellte magát, hogy nem tud minket eltartani. Úgy gondolta, jobb lesz nekünk, ha meghal, mert akkor kapunk némi árvasági segélyt. Egész este kerestük a plébánossal és a hittantársaimmal, de nem leltük. Másnap újra biciklire ültem, erős megérzésem volt, és a közeli parkba mentem, ahol egyszer csak megpillantottam édesanyámat csapzottan, sárosan, csontsoványra fogyva.

Nem sikerült neki az öngyilkosság, annyira elkábult a sok gyógyszertől, hogy nem tudta felvágni az ereit. Ledobtam a biciklit, odarohantam, és megöleltem.

A tékozló fiú története ugrott be a Bibliából: az irgalmas Atya a fia elé szalad, de nem kéri számon, örül, hogy életben van. Ez a találkozás teljesen megváltoztatta az istenképemet: az Atya úgy szereti a gyermekét, ahogy van, nem csak akkor, ha jó, és betartja a szabályokat.

Mindezek ellenére a húszas éveim elején szépen lassan elvesztettem a hitem, nem éreztem többé úgy Isten jelenlétét, mint korábban. Továbbra is jártam szentmisére, ministráltam, de közben hatalmas sivárságot, sötétséget éreztem belül, mély depresszióba estem, még az öngyilkosság gondolata is felvetődött bennem. Megkérdőjeleztem Isten létezését, sőt még a sajátomat is. Elkezdtem görög filozófusokat, más világvallások tanait olvasni. Hosszas kutakodás után rájöttem, az igazság a katolikus egyházban van elásva, és szükségszerű, hogy létezzen az Isten. Ám ekkor még nem nyertem vissza a hitem, de hinni akartam. Rengeteget jártam a természetbe elvonulni, gondolkodni, és ott egy alkalommal újra megtapasztaltam Isten végtelen szeretetét, amely kiemelt a gödör mélyéről, és ismét felvetődött bennem a szerzetesség gondolata. Nemcsak kalandvágyból és nyelvtanulási célból mentem Angliába, hanem azért, hogy tisztázzam magamban a kérdést.

Kép

Fotó: Botond DH

Mire jutottál kint?

Annak ellenére, hogy nagyon jól kerestem pincérként egy ötcsillagos szállodában, és megvehettem magamnak a legjobb elektronikai eszközöket, márkás ruhákat, parfümöt, nem találtam a helyem, mindezek csak ideig óráig okoztak örömöt. Egyre erősebb vágyat éreztem magamban, hogy teljesen átadjam magam az Istennek.

Tavasszal felmondtam, pedig épp előléptetés és fizetésemelés előtt álltam, és jelentkeztem a ferenceseknél, hogy szeptemberben megkezdhessem a jelöltségem.

Nyáron hazajöttem, hogy a belépés előtt még néhány vágyamat megvalósítsam, a következők szerepeltek a listámon: lézeres szemműtét, katonai túlélőtábor, helikopteres tandemugrás, sziklamászó tanfolyam. Rajtam kívülálló okok miatt végül csak az utolsót teljesítettem. Időközben kiderült, hogy elkavarták a jelentkezésemet, ezért csak egy év múlva számítanak rám – mindezt egy hivatásgondozó közölte velem. Felháborított, hogy az egész múltamat felszámoltam, hazaköltöztem, és még csak nem is a tartományfőnök fogad. Beszöktem a zalaegerszegi kolostor könyvtárába, és kikerestem az akkori provinciális telefonszámát, felhívtam, és azt lett a vége, hogy összevesztünk. Többen közbenjárhattak az érdekemben, ugyanis nyár végén felhívott, hogy mégis mehetek szeptembertől. Én azonban kijelentettem, hogy velem nem lehet csak úgy dobálózni, és már elterveztem, hogy visszamegyek Angliába, majd jövök jövőre. Alkut kötöttünk: elmentem pár hónapra Barsi Balázs atya mellé szolgálni Sümegre, hogy bizonyítsam, komolyan gondolom a szerzetességet, és csak utána megyek vissza Angliába. Később anyukám újra mély depresszióba esett, ezért idő előtt hazajöttem, hogy átvegyem húgomtól az ápolását. Megint halasztást kértem a tartományfőnöktől, bár most csak két hónapot, de nem adta meg. Így újabb egy évet kellett várnom. Miután anyukám jobban lett, elmentem a Telekomhoz dolgozni. Amikor felmondtam, hogy szerzetes leszek, ledöbbentek, ilyen indokkal még sohasem találkoztak. 

Hogyan sikerült teljesen leszámolnod a régi éneddel?

Miután elkezdtem a jelöltséget, rengeteget csalódtam magamban. Rá kellett jönnöm, hogy azok a hibák, amelyeket korábban felfedeztem a ferences szerzetesekben, bennem is ott vannak, és nagyon távol vagyok a ferences ideálomtól. Jelölttársamnak, aki nagyon irritált, sokszor keresztbe tettem, és megaláztam. Nehezemre esett, hogy engedelmeskedjek, engedélyt vagy pénzt kérjek bármire. Bosszantott, hogy más osztja be a napomat, így ahol tudtam, kijátszottam a rendszert. Például egyszer egy nagyon drága kabátot rendeltem magamnak a régi angliai bankszámlámról. Úgy időzítettem, hogy a futár akkor jöjjön, amikor nincs ott az elöljáróm. A jelöltség végén fel is tettem magamnak a kérdést, hogy jó-e, hogy itt vagyok, nem égetem-e a ferenceseket magammal. Azzal a reménnyel kezdtem meg aztán a próbaévet, hátha megváltozom. Abban az egyéves csendben, amikor teljesen elzártan éltem a világtól – nem volt sem tévé, sem telefon, sem internet, és a családommal is csak levélben tarthattam a kapcsolatot – sikerült megtisztulnom a múltamtól. Rájöttem, hogy izomból, ahogyan mindig is akartam, nem megy a változás, csak ha beengedem a Jóistent az életembe, ugyanis csak ő képes engem átformálni.

Szó szerint átéltem, hogy az Isten elvette a kőszívemet és hússzívet adott helyette.

Voltak ezután is kísértések?

Miután elkezdtem a mindennapokban élni ezt az életet, a fogadalmakat, akkor jött az igazi felismerés, mi mindenről kell lemondanom. Elsőéves növendékként bele is szerettem egy lányba Pasaréten. Nem mondtam el senkinek, csak rengeteget imádkoztam, és jött a mély, megnyugtató rádöbbenés, hogy az én szívem még mindig a Jóisten iránt dobog a legjobban. Megmondtam a lánynak, hogy ne találkozzunk többet, mert ez az én hivatásom annak ellenére, hogy szerelmes lettem. Ezután jött a fájó felismerés, hogy saját gyermekem sem lesz soha.

A saját helyett kaptál száz másikat. Évekig vezetted a pasaréti ministránsokat, hittanosokat, nemrég kineveztek a Szent Angéla iskola lelkivezetőjének. Bármikor látlak, két-három gyerek biztosan lóg rajtad.

Úgy érzem, mágnest rakott belém a Jóisten, hogy így vonzom őket. Amikor lemegyek az iskola ebédlőjébe, kiabálnak a gyerekek, és rohannak hozzám, csimpaszkodnak belém. A tanárok nem győzik fegyelmezni őket, én meg csak hülyéskedek és nevetgélek velük. Mivel én is lázadó voltam, nagyon könnyen rájuk tudok hangolódni, még a nehezebb esetekre is. Amikor elviszem őket egy hétvégi kirándulásra, úgy érzem magam, mintha családapa lennék. A Jóisten kegyelmeként élem meg, hogy ennyi gyerek van körülöttem, és hálás vagyok neki azért, hogy ilyen sok jót tudok közvetíteni annak ellenére, hogy milyen a múltam, milyen gyengeségeim vannak.

A mai társadalomban, amely a férfiminta hiányától szenved, fontos is, hogy lássanak olyan férfiakat, akik valaki, valami mellett elköteleződnek, ugyanis a mai fiatalok nehezen teszik ezt, és még nehezebben tartanak ki.

Kép

Fotó: Moldoványi Barnabás

Lázadóként még ma is nehézséget okoz az engedelmesség?

A rendi létbe teljesen belesimultam már, próbálom minél szebben, jobban élni ezt az életet, ezért is tettem két éve örökfogadalmat. Szent Ferenc olyan szemléletmódot hagyott ránk, amely szerint bármit tehetünk egészen addig, amíg az evangéliumot szolgáljuk, így mindnyájan ki tudunk teljesedni. Foglalkozhatok azokkal a dolgokkal is, amelyek engem érdekelnek, szervezhetek pirotechnikai bemutatót, flashmobot, vihetem a gyerekeket kirándulni, lézerkardozni, gokartozni. Piszkálnak is a testvérek, hogy magamnak találom ki ezeket a programokat. A lázadásomat ma már leginkább a mainstream gondolkodással szemben élem meg. Míg mások hatalomra, pozícióra, vagyonra vágynak, és a csapból is a szex folyik, addig én a tisztaságot, a szegénységet és az engedelmességet választom szabad akaratomból.

Mit gondolsz, miért volt a te utad ilyen rögös?

Lehet, hogy más már feladta volna, de engem épp ez motivált. Ám nem feltétlenül könnyebb annak, aki érettségi után egyből jelentkezik, és felveszik a rendbe. Megvan annak az előnye, hogy jól ismerem a világi életet, többféle munkát végeztem már, érzem a pénz súlyát, és be tudom osztani. Ám ahhoz, hogy belenőjek a szerzetesi életbe, újra gyermekké kellett válnom, meg kellett tanulnom, milyen, amikor nem a saját magaménak hitt erőre, hanem Istenre hagyatkozom.

Ezeréves história

A honfoglalás ezeréves évfordulóját, 1896-ot a ritka boldog békeidők nyugalmát élvező magyar állam igyekezett méltóképpen megünnepelni. Az országgyűlés a millenniumi évben elfogadott VIII. törvénycikkében rögzítette, hogy a magyar honfoglalás és az ezeréves államiság „maradandó emlékekkel való megörökitése czéljából” Budapesten egy, vidéken hét emlékművet állít fel az évforduló tiszteletére. A törvénycikk ezenkívül 400 új népiskola, a Halászbástya mellett ma is látható Szent István-szobor, illetve egy „szépművészeti muzeum” (sic!) megépítéséről is rendelkezett.

Hosszas tárgyalás után jelölték ki a hét emlékmű számára a hét vidéki helyszínt: a nyitrai Zobor-hegyet, a dévényi várhegyet a Morva folyó dunai torkolatánál, Pannonhalmát, a zimonyi várhegyet, Pusztaszert, Brassóban a Czenk-hegyet és végül, de nem utolsósorban a munkácsi várdombot.

Ha valaki a döntést megelőző parlament vitában azt mondja, a hét tervezett vidéki emlékműből alig két évtized múlva öt az ország határain kívülre kerül, bizonyára kinevetik…

Miért pont turul?
A „turul” szó török eredetű, és vadászsólymot jelent. A turul a magyar eredetmondák legendás madara, Attila hun királytól Géza fejedelem idejéig a koronás turul volt a magyarok hadi jelvényén Kézai Simon történetíró szerint. Álmos vezért is egy mitikus sólyomszerű madártól eredezteti a népi hagyomány, a honfoglalás eseményeinél is szerepet tulajdonítottak neki, és az Árpádok idején is használatos jelkép volt. A nemzeti öntudat megerősödése idején, a 19. században vált újra a magyar nemzeti identitás és összetartozás szimbólumává.

Munkács felől tornyosulnak a felhők

Thaly Kálmán történész, országgyűlési képviselő áldozatos munkájának köszönhetően a szót hamar tett követte: az előmunkálatok már 1895 tavaszán megkezdődtek, az egy évvel későbbi központi ünnepségek idejére az alapkőletételre mindenhol sor került, a zimonyi, brassói, nyitrai és dévényi emlékmű el is készült. A munkácsi vár Hunyadi-tornyára tervezett turulszobor megépítése kicsit elhúzódott, ugyanis fel kellett számolni a várban régóta működő fegyházat, az alapkőletételre csak 1896 júliusában került sor. Bezerédi Gyula szobrászművész turulszobra végül egy, Berczik Gyula által tervezett 33 méter magas obeliszk tetejére került, ahonnan alig egy emberöltő erejéig hirdette, hirdethette a magyarság ezeréves európai múltját.

Trianon után Kárpátalja az újonnan keletkezett csehszlovák államhoz került. A prágai vezetés a rezsim megszilárdítása után határozott úgy, ideje érdemben leszámolni a magyar múlt emlékeivel.

A jobban szem előtt lévő dévényi és nyitrai emlékoszlopokat már 1921-ben ledöntötték, a munkácsi turulnak kicsivel több idő jutott.

1924-ben a várat kaszárnyává alakították, a csehszlovák katonák mégsem gyakorlatozhattak a szobor árnyékában, így a turulnak mennie kellett.

Egy helyi újságíró, R. Vozáry Aladár ezt írta 1924. december 28-án, a szobor eltávolításának másnapján:

„Délután fél három óra körül járt az idő. A turulnak kőkockába ragadó karmait lefűrészelték. Az oszlop tetején hosszas és erős munka után egyszer csak megmozdult a turul. Az emberkezek megmozdították, kimozdították helyéről. Lánc, kötél, a rabság szimbólumai vették körül s aztán parancs és utasítás szerint leeresztették a földre. Nem hangzott továbbra sem egyetlen hangos szó sem. Azoknak bensejében, akik ott voltak, sírt a lélek, zokogott a szív. Fájt nagyon, fájt kimondhatatlanul, ami történt […] Egy távolabb eső faluban megszólalt a lélekharang. Valakinek lelke ugyanakkor szállt vissza az egek Urához.”

A szobor még aznap a várárok mélyére került, az obeliszkbe mélyedt karmokat csak napokkal később távolították el. A húszas években a magyar sajtó egy ideig arról cikkezett, hogy a csehszlovákok a közeli Sátoraljaújhely vasútállomásán egy magyar küldöttségnek átadhatják az eltávolított szobrot, de erre végül soha nem került sor.

A magyar kormány kérését a csehek azzal utasították vissza, hogy a szobrot időközben beolvasztották. Korabeli felvételek bizonyítják: hazudtak.

A madár egészen 1945-ig pihent a vár egyik félreeső szegletében, a felsővár udvarán. Ekkor a benyomuló szovjet csapatok, mondván, csak meg kellene emlékezniük a „dicsőséges” hódításról, győzelmi emlékművet emeltek Munkács főterén. Az obeliszk tetejére szánt bronz vörös csillag (és Popovics Béla helytörténész szerint még sok másik) a szobor testéből készült: az eredeti turult a közeli Frigyesfalva öntödéjében beolvasztották. A következő évtizedekben tartotta magát egy tévhit, hogy a szobor végül megmenekült, Ungvárra került, de ma már világos, azt 1945-ben megsemmisítették, pontosabban „újrahasznosították”.

Visszaszáll a turulmadár

A munkácsi milleniumi emlékmű tehát nem veszett el, csak átalakult – szovjet módra. A szerencsének és néhány helyi magyar ember állhatatos munkájának köszönhetően néhány eredeti elemét azért sikerült megmenteni. A Pákh család évtizedekig őrizgette a turul levágott bronz (más források szerint vörösréz) lábfejét, a ledöntött emlékműből megmaradt néhány tömb pedig egy munkácsi családi ház fészerében várta az idők jobbra fordulását. Végül az Amerikába emigrált, Munkácsy-gyűjteményéről elhíresült Pákh Imre közbenjárása és bőkezű anyagi támogatása mellett sikerült újjáépíteni a turulszobrot. Pákh saját vagyonából tetemes összeget áldozott a 2008-ban átadott közel egytonnás, 2,5 méter magas turulszobor megépítésére. Az ukrán városvezetés által pár nappal ezelőtt brutális módon, indokolatlanul, ráadásul nem is teljesen törvényesen eltávolított turulszobor Mihajlo Beleny (Belény Mihály) magyar származású ukrán szobrász munkája volt.

Brutális, illegális és felesleges

Az eltávolítás körülményei egészen megdöbbentők, és kiválóan szemléltetik az ukrán városvezetés cinizmusát. Október 12-én a munkácsi vármúzeum igazgatója levélben fordult a városi tanácshoz, amelyben kezdeményezte a szobor eltávolítását. A döntés már másnap megszületett. A műemlékvédelmi bizottság állásfoglalása nélkül, Andrij Baloga polgármester támogatása mellett egyszerűen átnyomták a közgyűlésen. Sajtóértesülések szerint Baloga össze sem hívta a grémiumot. A hivatalos tájékoztatás szerint azt légiriadó miatt zárt körben, egy óvóhelyen tartották meg, de úgy tudni, egyszerűen megszerezték a szükséges számú ukrán képviselő aláírását, majd október 13-án kiadták a határozatot.

Hogy hol, kik és hányan fogadták el a határozatot, azt a vonatkozó jogszabálynak ellentmondva, mindmáig nem hozták nyilvánosságra.

A döntés után alig két órával (!) a megbízott munkások neki is estek a szobornak, a keletre, Verecke felé néző turult néhány óra alatt ledöntötték, s ahogy száz évvel korábbi párját, ezt is a várárokba hajították. Helyére, legalábbis a városvezetés tervei szerint, hamarosan az ukrán kiscímer, egy háromágú szigony (trizub) kerül.

„Nemzetgyűlölet hazafias köntösben”

Abban a régióban, amely – amennyire lehetséges ez egy háborúban álló ország esetében – eddig békében élte mindennapjait, rendkívüli felelőtlenség etnikai feszültséget szítani a helyi ukrán többség és az őshonos magyar közösség között. Érthetetlen, hogy miközben Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója nem győz hálálkodni a magyar kormánynak, a munkácsi vezetés egy ilyen barátságtalan lépésre szánja el magát. Nem csoda, hogy a szobor eltávolítása nemcsak Munkácson, egész Kárpátalján komoly visszhangot keltett. 2008-ban még a munkácsi ukrán városvezetés támogatása mellett avatták fel a szobrot, 2022-ben pedig a sajtóvisszhangok alapján mindenképp a helyi ukrán többség akarata ellenére távolították el. A transkarpatia.net ukrán hírportál arról ír, Andrij Baloga apja, Viktor Baloga parlamenti képviselő korábban kiváló kapcsolatokat ápolt az oroszbarátságáról ismert ukrán oligarchával, Viktor Medvedcsukkal, akit az ukrán hatóságok ez év áprilisában kollaboráció vádjával őrizetbe vettek, majd szeptemberben egy fogolycsere keretében kiadtak Oroszországnak. A portál azt írja, az egyébként moszkvai születésű (!) fiatal polgármester ezzel a lépésével egyrészt saját (és persze apja) elköteleződését igyekszik bizonygatni Kijev irányába, másrészt viszont akarva-akaratlanul az orosz vezetés érdekei szerint cselekszik.

Moszkva ugyanis annak ürügyén indította meg morálisan igazolhatatlan háborúját, hogy az ukrán vezetés rosszul bánik az ország kisebbségeivel.

Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kommunikációs titkára a kepmas.hu érdeklődésére elmondta, a Baloga család országszerte ismert arról, hogy jó kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal. „Egyre kellemetlenebb lehet ez az orosz vonal, az ukrán sajtóban többször is támadták őket emiatt, így a szobor eltávolítása vélhetően csak egy eszköz arra, hogy szabaduljanak ettől a bélyegtől” – fűzte hozzá. Darcsi szerint a turul helyére tervezett ukrán kiscímernek bőven lett volna helye a várban máshol, ezt a döntést nem lehet másként értékelni, mint a nyilvánosságnak szánt üzenetként. Ezt látszik megerősíteni az is – tájékoztatott a kommunikációs titkár –, hogy a megyei vezetés elítélte a cselekedetet. Jelenleg is vizsgálják a szoboreltávolítás körülményeit, a KMKSZ pedig az illetékes ügyészséghez fordult az önkormányzatok működését szabályozó törvény megsértése miatt. „Balogáék most vélhetően túl messzire mentek” – mondta.

Hogy mi van a szoborral, egyelőre nem tudni. Darcsi arról tájékoztatott, hogy a munkácsi vár bástyája jó ideje le van zárva a nagyközönség elől, mivel onnan rálátni egy közeli katonai támaszpontra. Most még szigorúbban őrzik a környéket, a múzeum munkatársait sem engedik a torony közelébe, így nem tudni pontosan, mi lehet a szoborral. Valószínűleg most is a várárokban hever, hiszen a nehezen megközelíthető helyszínről daruval sem egyszerű kiemelni. A turult annak idején helikopterrel, különleges precizitással kellett a helyére tenni, lerombolásához, rengeteg rosszakarat mellett, néhány hidegvágó és egy vastag kötél is elegendőnek bizonyult….

Az együttes tagjai hamarosan megjelenő, Színvak című slágerük kapcsán, a STABILO-val együttműködve indítanak kihívást a rajongók körében. A játékban részt vevőknek nem kell mást tenniük, mint kiválasztani a kedvenc színeiket a palettáról és új kreatív megnevezést adniuk nekik, vagy akár egy verset, rapszöveget is írhatnak a választott színekről VALMAR legújabb számának zenei alapjára felmondva, amelyet feltöltenek a népszerű TikTok-platformra és a #stabiloszinesszavak hashtaggel egészítik ki a frappáns leírást.

A nyertesek november közepén találkozhatnak személyesen az énekesekkel, és emellett izgalmas nyereményekkel gazdagodhatnak. A kihívásról bővebben a www.stabilo.com/szinesszavak oldalon tájékozódhatnak.

A lájkok ingerlik agyunk jutalomközpontját

A rendőrség az áramütéses baleset után közleményt adott ki, amelyben azt hangsúlyozták, hogy milyen fontos felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy egy „úgynevezett jó szelfi érdekében” ne vállaljanak be veszélyes helyzeteket. „Nem elég százszor elmondani, hogy százszor el kell mondani a gyerekeknek, családtagoknak, szülőknek, hogy nem éri meg az értelmetlen kockázatvállalás” – írják a police.hu-n.
Érdemes tudni, hogy a gyerekek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve a közösségi médiában. Dienes Angéla felhívja a figyelmet arra, hogy a kamaszkor a pszichoszociális fejlődésünkben az identitáskeresés időszaka, amelynek legfontosabb kérdése az, hogy „Ki vagyok én?”. A Bebalanced Pszichológiai Pont pszichológusa szerint ebben az életszakaszban ennek megmutatása és a visszacsatolás sokkal fontosabb, mint bármikor máskor, mert a kamaszok önbecsülése még nagyon törékeny. A szakértő felhívja a figyelmet a biológiai adottságokra is, a tinédzsereknél ugyanis a prefrontális kéreg, a homloklebeny első része, amely lehetővé teszi többek között a megfontolt gondolkodást, előrelátást, elővigyázatosságot, problémamegoldást és kockázatfelmérést, még fejlődésben van, tehát ebben az életszakaszban nagyobb eséllyel cselekszünk meggondolatlanul. 

Innovatív oktatással a balesetek megelőzéséért

A filmek olyan kommunikációs nyelvként szolgálhatnak, amelyeken keresztül meg lehet próbálni felhívni a kamaszok figyelmét a veszélyekre. Jó példa erre a National Geographic által gyártott Pedig jó ötletnek tűnt (Science of stupid) című tévésorozat, amely az interneten terjedő, balesettel végződő videókat elemzi, és az univerzum törvényeinek segítségével mutatja be, miért sült el balul, amit a netező kitalált. A készítők szerint a felvételeken a nézők azt láthatják, ahogy a szereplők, akiket „csak a vakmerőségük vezet”, eltévednek „egy tudomány nélküli világban”, és bemutatják azt is, hogyan vihették volna az ötletüket sikerre. A kézenállással például a legtöbb iskolás kísérletezik, de ha nem figyelünk oda a körülményekre, ez veszélyes is lehet. Az ezzel foglalkozó epizódban a műsorvezető elmondja, hogy a kéz alapvetően nem járásra való, de aki mindenképpen a feje tetejére akarja állítani a világot, az vegye számításba a tudományos tényeket. „A hibátlan kézenálláshoz két dolog szükséges: erő és egyensúlyérzék. A karunknak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy meg tudja tartani a súlyunkat, a súlypontunkat pedig a csuklónk felett kell tartani.”
A szórakoztató dokumentumfilmek mellett a felvilágosítás fontos terepe az iskola is. A pedagógus részt vállalhat a megelőzésből például úgy is, ha beépíti az óráiba a kihívásokra adott tudományos válaszokat. Például elmondhatja, hogy miből áll a mosogatógép-kapszula, és mi történik a szervezetünkkel, ha lenyeljük. Vagy mi lesz, ha kiskanállal esszük az ételfestéket, mert egy Tik-Tok-videón erre buzdítanak minket,

esetleg mi történhet akkor, ha teljesíteni akarjuk a koponyatörő kihívást (Skull Breaker Challenge), tehát azt, amikor három ember egymás mellett áll, majd a középső hirtelen felugrik, a szélsők belerúgnak a lábaiba, és az egyensúlyát vesztett ember fejjel előre a földre zuhan. 

Az, hogy az internetes kihívásokra a gyerekek az iskola falain belül kaphassanak válaszokat, elsőre jól hangzik, a kivitelezés azonban a tanárok túlhajszoltsága miatt nem egyszerű. A túlterheltség mellett nem mindenkinek marad kreatív energiája arra, hogy nyomon kövesse az aktuális trendeket, és beépítse a tanrendjébe a levont tanulságokat. 
„A pedagógusok leterheltsége annyira nagy, hogy nem könnyű még az emberi kapcsolatokra és arra is időt szakítani, hogy újdonságokat találjanak ki. Én azért tudtam innovatív lenni, mert nem voltam teljes állásban, így maradt annyi érzelmi energiám, hogy ne égjek ki, és arra is tudjak figyelni egy negyvenfős osztályban, hogy aki szemben ül velem, az hogy van. Az egyik diákom azt írta nekem, hogy azért volt élmény bejárni az óráimra, mert nem voltam fásult. Amikor a tanárok állandóan tüzet oltanak, nagyon nehéz az inspiratív oktatásra koncentrálni, és folyton új ötletekkel előállni. Ennek ellenére minden iskolában megvannak azok a tanárok, inspiráló pedagógusok, akiknek jó bejárni az órájára, akiknek minden körülmények között van igénye újragondolni a tudás átadásának módszereit” – magyarázza Joós Andrea tanár és tréner, aki a kepmas.hu-n Tanárnő, kérem! címmel vezet podcastot, és a TedX-en is tartott előadást A tanári pálya márpedig menő! címmel. 

Kép

Kép: Unsplash/Jona Novak

Dienes Angéla nem győzi hangsúlyozni, hogy milyen fontos a szülők nyitottsága a gyerekek érzéseire. „Amikor azt sejtjük, hogy gyermekünk veszélyes tevékenységbe bonyolódik, próbáljuk felfejteni együtt, hogy mi lehet a motivációja! Mit él meg, amiért ez fontos neki? Szeretne egy vonzó tulajdonságot hangsúlyozni, például, hogy nem unalmas, sőt inkább kalandvágyó, vagy kiemelkedni a többiek közül? Ha igen, ez miért lényeges számára éppen most?

Próbáljuk elmagyarázni, hogyan működik a tinédzseragy. Amikor ezzel a témával kapcsolatban tartottam előadást kamaszoknak, nagyon elfogadóak, kíváncsiak voltak. Azt tapasztaltam, hogy elfogadják, hogy így működnek ebben az életszakaszukban, és ezért óvatosabbnak kell lenniük.

Ha meglátják a valódi szükségletet, ami miatt veszélyes helyzetekbe bonyolódnak, és mutatunk nekik alternatív utakat ennek betöltésére, akkor sok esetben ezek a helyzetek megelőzhetők” – magyarázza a pszichológus. 

Több szelfimentes zónára lenne szükség –nem csak a gyerekek miatt

„Nagyon keressük a pozitív visszacsatolást. Erre épül minden social media platform, és erre épül az is, hogy szelfiket készítünk. Amikor reakciókat kapunk arra a tartalomra, amit kiteszünk, az egyrészt ingerli az agyunk jutalomközpontját, másrészt a visszacsatolás meglepetésszerűen érkezik, tehát nem tudjuk, hogy kitől, mikor és mennyi pozitív reakciót kapunk, ami még izgalmasabbá teszi a dolgot. Olyan ez, mint a nyerőgép: bedobunk valamit, és vagy nyerünk, vagy nem. Ez erőteljesen hat az agyra, mindeközben ezekben a helyzetekben fokozódik a dopamintermelődés” – mutatja be a lájkolás pszichés mechanizmusát Dienes Angéla. 
Volt, akit egy „medvés szelfi” közben ért a halál, egy házaspár a gyerekei szeme láttára esett a sziklák közé fotózás közben Portugáliában, a Grand Canyonban pedig nyolc nap alatt két ember zuhant le a minőségi Instagram-tartalom elkészítése közben. Indiában annyira megnőtt a szelfizés áldozatainak száma a közelmúltban, hogy kénytelenek voltak szelfimentes zónákat kijelölni, és a saját érdekükben büntetéssel fenyegetni azokat, akik megszegik a szabályt. 
A legtöbb veszélyes helyzetet egyébként nem maguktól találják ki a szelfizők, sokan a közösségi médiában már terjedő képeket, beállításokat igyekeznek lemásolni, vagy valamilyen kihívást teljesítenek.

Nemrég két utazóblogger, Kelly Castille és Kody Workman kitettek egy olyan fotót, amelyen az látszik, hogy a pár úgy csókolózik fürdőruhában, hogy a semmiben lógó lányt csak Kody tartja. És nem ez volt az első ilyen felvételük!

A Business Insider arról is beszámolt, hogy a párocska a perui Humantay-lagúna felett is veszélyesen pózolt. A képen Kelly látható, amint bizonytalanul lóg, egyik lábát egy sziklán támasztja, miközben Kody fogja a kezét, aki egyébként támasz nélkül ül a szakadék szélén. A pár a negatív hozzászólásokat látva arra buzdította követőit, hogy „kockáztassanak”, „lépjék át a negativitás és az önmegvalósítás elnyomásának korlátait”, és ne hagyják, hogy elnyomják őket azok, akik „félnek a saját életüket élni”. Pedig az ilyen típusú felvételek elkészítése sokszor valóban halállal végződik. 
Dienes Angéla szerint egyes kutatásokból az derül ki, hogy akik szeretik megmutatni önmagukat, és szomjazzák a figyelmet, azok nagyobb eséllyel keresik azokat a veszélyes helyzeteket, amelyekről a külvilágnak is tudósíthatnak a közösségi médiában. Ugyanakkor szólhat mindez az alacsony önbizalomról, ezekben az esetekben a veszélyes szelfik készítése egyfajta megerősítés. Az extrém szelfiket legtöbbször nem magunknak csináljuk, hanem a külvilágnak, ahogy a bátorságpróbák is arról szólnak, hogy megmutassuk magunkat másoknak. Ebben is láthatunk eszközt a tömegből való kiemelkedéshez, akár az életünk árán is. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A babasirato.hu alapgondolata annak a többszáz nőnek a megosztott tapasztalatából származik, akik abortusz vagy vetélés fájdalmával vettek részt a Ne félj, én nem ítéllek el lelkigyakorlaton, vagy keresték fel a Család és Élet Egyesület munkatársait, és kaptak segítséget a továbblépésben, a gyászfolyamat lezárásában.

Popovicsné Palojtay Márta, a Család és Élet Egyesület vezetője 14 éve kísér lelkigyakorlatot vetélésen vagy abortuszon átesett nőknek. Rengeteg olyan nővel találkozott, aki hosszú ideig, akár évtizedeken keresztül hordozta ezt a feldolgozhatatlan sebet. „Amikor meghal egy hozzátartozód, sírhatsz, láthatod a holttestét, elbúcsúzhatsz tőle a temetésen, később is kimehetsz hozzá a temetőbe. Ám amikor a magzatodat veszíted el, nincs semmi, ezért könnyen elakad a gyászfolyamat” – mondja Márta. Tapasztalatai szerint a nők sokszor egyedül is maradnak fájdalmukkal, és évtizedekig nem tudnak megbocsátani maguknak. Ez igaz lehet a vetélésen átesett nőkre, nemcsak az abortuszt választókra, ugyanis ők is sokszor lelkiismeret-furdalást éreznek azért, hogy nem vigyáztak eléggé magukra, nem mentek el időben orvoshoz, vagy túl nehéz tárgyat emeltek...

Látja azt is, hogy az idő sem gyógyítja be a sebet, még akkor sem, ha a nő megpróbálja jó mélyre elásni a lelkében az ezzel kapcsolatos érzéseit, mert akkor is úgy működik, mint az időzített bomba, amely bármilyen esemény hatására robbanhat.

A virtuális emlékfalon bárki, édesanya, édesapa, nagyszülő vagy más hozzátartozó, aki egy gyermek elvesztésének sebét hordozza, anonim módon emléket állíthat neki. „A méhen belül elvesztett babáknak nem adatott saját sírhely a temetőben, ezen a biztonságos helyen viszont nevet adhatnak neki, és személyes üzenetet írhatnak neki, ami nagyban segíti a gyászfolyamatot” – mondja az egyesület elnöke.

Az oldal abban is segítséget nyújt a nőknek, hogy beazonosítsák érzéseiket, tüneteiket, amelyeket a baba elvesztése után érezhetnek. „Sokszor úgy élik meg a nők, hogy velük van a baj, mert mástól nem hallják, hogy ugyanúgy éreznének. Mindenki belül hordja ezt a fájdalmat, és nem beszél róla. Itt szembesülhetnek azzal, hogy teljesen normális, amit éreznek, és szabad sírni, szabad veszteségként felfogni” – mondja Márta.

„Drága kis angyalom! A harmadik kisfiunk ikertestvére voltál, sajnos csak a petezsákot láthattam rólad az ultrahangon. Ez a kép a mai napig megvan. Néha elképzelem, milyen lennél, kisfiú te is vagy kislány, akire mindig vágytunk. Remélem, az örökkévalóságban találkozhatok veled. Addig is imádkozz értünk és a testvéreidért. Édesanyád.” Veszteség éve: 2002. A baba neve: Emese

A babasirato.hu a gyógyulás helye is.

A honlap készítői tudják, mit jelent elveszteni egy meg nem született gyermeket, és ismerik a gyászból való gyógyulás útját is, ezért gyakorlati tanácsot is nyújtanak a feldolgozáshoz. Mivel egytől egyig katolikus hívő emberek, és hiszik, hogy a kisbabáknak örök élete van, ezeket a lépéseket hittel fogalmazták meg. Ám azoknak is szeretnének segítséget nyújtani, akiktől távol áll a hit, ezért nekik külön menüpontban fogalmazták meg a gyógyulás lépéseit, ehhez pedig Viktor Franklnak, a logoterápia atyának tanítását is segítségül hívják, aki azt mondta: „Az életben a trauma is lehetőség – rajtad múlik, hogy megtöltöd-e értelemmel.”

Kép

Kép: babasirato.hu

Aki úgy érzi, hogy a honlapon megosztott gondolatoknál is több támogatásra van szüksége, és nem birkózik meg egyedül a fájdalommal, egy magyarországi és egy kárpátaljai telefonszámot is talál az oldalon, ahol anonim módon személyes segítséget kaphat olyan asszonyoktól, akik jól ismerik a magzatok elvesztésével járó fájdalmat, és kellő tapasztalattal rendelkeznek ennek feldolgozásában.

Az oldal mindenki előtt nyitva áll.

Aki csak látogatóba érkezik erre a helyre, azt arra kérik: töltsön egy kis időt az emlékfalnál, olvassa el a történeteket, és gondoljon egy pillanatra azokra a családokra, akik olyan nehezen birkóznak meg a baba elvesztése okozta fájdalommal és gyásszal.

„Drága Gyermekem! Váratlanul ért, hogy jössz, de hidd el, én annyira akartalak! Küzdöttem Érted az utolsó pillanatig. Sajnos, Apukád nem volt készen az érkezésedre. Nem tudom, talán már ő is bánja, hogy nem engedte, hogy megszülessél. Nagyszüleid sem akarták… Én annyira sajnálom! Talán tehettem volna még valamit Érted, de már késő. Megmaradsz egy kis angyalnak, valahol messze, és már sohasem fogom látni a nevetésedet… Néha álmodom Veled. Mostanában 4 éves, fürtös hajú kisfiúnak látlak, mindig elszaladsz előlem… Bocsáss meg, kérlek, hogy nem volt elég erőm, hogy mindenki ellenében megmentselek téged! Ha vissza tudnám hozni azt az időt, már nem érdekelne semmi és senki, csak Te élj! Ne haragudj a te gyenge anyukádra, kisfiam! Örökké szeretni foglak!” Veszteség éve: 2018. Név: Márk

A honlap készítői remélik, hogy sokaknak segíteni tudnak a gyász feldolgozásában. Ugyanakkor bíznak abban is, hogy akik – akár csak kíváncsiságból – elolvassák a magzatukat elvesztő asszonyok gondolatait, érzéseit, nagyobb együttérzéssel viseltetnek majd irántuk, illetve, ha egyszer ők vagy a környezetükben kerül valaki döntési helyzetbe, eszükbe jutnak ezek a történetek. Annak ellenére, hogy kifejezetten segítségnyújtás céljából hozták létre a honlapot, szeretnék arra is felhívni a figyelmet, milyen hosszú távú következményei vannak a terhességmegszakításnak, és nem csupán egy gyors műtétről van szó, amelyből két nap múlva felépül a nő.

A babasirato.hu a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága Életvédő munkacsoportjával együttműködésben jött létre, és október 15-én, a perinatális gyász emléknapján indult útjára.

Valójában mindegyik én vagyok, az egyiket illetően hosszú karrierút áll mögöttem, míg a másikat nevezhetem akár hobbinak is. Eredetileg kecskeméti vagyok, ott végeztem el a gimnáziumot matematika szakon, de a történelem is érdekelt. Ezzel a két tárggyal egyértelmű volt, hogy a közgazdaságtudomány irányába megyek tovább.

Ez a terület adott egyfajta világlátást, és sok lehetőséget, aminek köszönhetően szépen felépítettem egy hagyományos karrierutat, 27 éves koromra igazgató lettem, majd elnök-vezérigazgató posztig jutottam.

Sok munkával járt a vágyott hivatás, viszont hasznos tapasztalásokkal is, kevés olyan helyzet van, amit a szakmai életben ne éltem volna meg. Jelenleg tanácsadóként segítek másoknak, mellette a kreatív alkotótevékenységek is részei az életemnek.

„Írok. Így lesz álmaimból örökké valóság.”
„Idepottyantottak a földre. Élek. A lehetőséggel.”
„Képek a lelkemben. Szóvá teszem őket.”

Tudatosan indult el a kreativitás irányába?

Egyáltalán nem, sőt az életemben talán semmi sem volt tudatos, de visszatekintve azt mondhatom, hogy minden jókor jött. Mindig is kreatív embernek tartottam magam, a nyelvi játékokat például gyerekkorom óta szeretem. Érdeklődő vagyok, nyitottan állok a világhoz, folyton jár az agyam, és most már élvezem is, hogy bizonyos dolgok kijönnek belőle. Ha tehetném, csak ezekkel foglalkoznék.

Hogyan született meg a Hatszavasok?

Akkoriban találtam rá arra a hatszavasnak a történetére, amelyet Hemingway nevéhez és egy fogadáshoz kötnek – ez mozgatott meg. Aztán egy nehéz időszakban kutyasétáltatáskor leültem és elgondolkodtam, majd egyszer csak jönni kezdtek a szavak, és életre keltek az első szövegek. Ezeket azonnal elküldtem a feleségemnek – ezt a szokást azóta is tartom –, aki rögtön meglátta bennük a fantáziát.

Pár órával később már egy közösségi médiás felületről bámult vissza rám az első hatszavasom. Ha ő nem indítja el ezt, valószínűleg még ma is az íróasztalom fiókjának írnék.

„Jól elbújtam, keress. Jól elszúrtam, szeress.” – hangzik Varjú Tamás első hatszavasa, amelyben mindenki találhat jelentést a saját élete vonatkozásában. Ezek az apró gondolatok, kis történetfoszlányok éppen ezért különlegesek: más és más üzenettel bírnak az egyes korcsoportok, bizonyos élethelyzetben lévők és akár az újraolvasók számára is.

Tele van a világ történésekkel, az emberi léleknek is megannyi mélysége van, így mindig van miből meríteni, a magyar nyelv pedig végtelen lehetőséggel lát el, hiszen a szavak és kifejezések sokféle jelentése számtalan értelmezést adhat a szövegeknek. Számomra is érdekes, de vannak olyan hatszavasok, amelyekre ugyanannyi a nevetős, mint a szomorú reakció. Ennek kifejezetten örülök, és annak is, amikor az mondják, hogy minden újraolvasással új értelmezést nyernek a mondataim. Mindenki más élethelyzetben van, más érzésbe helyezi magát bele adott pillanatban, ennek függvényében eltérő élményt jelenthetnek az írások.

„Lekerekedik minden él. És minden él.”
„Te víz. Én só. Örökre tenger.”
„Oldás és kötés. Megoldottam. Békét kötöttem.”

Ezért sem ad magyarázatokat az üzenetekhez, hogy mindenki egy kicsit másképp tegye magáévá a szöveget?

Ez egyértelmű célom, éppen azért, hogy ne tereljem el a gondolkodást csak egy irányba. Két típusú hatszavast írok: az egyik a humoros, a másik inkább tapasztalati, bölcseleti, esetleg aktualitásra reagáló. Érzékeny vagyok a társadalmi-szociális problémákra, valahogyan ezeket is szeretem megjeleníteni.

Hogyan dolgozik az írásokon?

Nincs napi rutinom, mint például egy írónak, amikor jön a gondolat, akkor foglalkozom vele.

Illetve annyiban tudatos, hogy ha olyan történik velem, amit megjelenítenék, feldolgoznék, akkor máris keresem hozzá magamban a hatszavast.

Előfordul, hogy hét szavas reakció jut eszembe, akkor azzal dolgozom, és próbálom átfogalmazni, de alapvetően hat szóra van ráállva az agyam.

Hatalmas követőszámmal büszkélkedhet, olykor saját hatszavasukat is a posztok alá kommentelik az olvasók. Mit érez ilyenkor?

Olvasom őket, nagyon fontosak nekem. Sok energiát ad ez a közösség, és lényegesek számomra a visszajelzések, a kritikák. Úgy állok ehhez az egészhez, hogy ami kijött belőlem, azt odaadom, és szeretném, ha örömmel fogadná a közönség, akiknek a véleménye, értékelése számít. Jó érzés, hogy várják az újakat, és külön megtisztelő, hogy sokan használják is őket.

Tamás felesége Bali Edina Zsanna írónő, három könyv szerzője, filmek és színdarabok készítője. 22 éve élnek boldog házasságban, támogatják és inspirálják egymást. Közös munkájuk a Világra jött szavak című kötet, amelyben hatszavasok vezetik fel az egyes történeteket, és az sem titok, hogy Edina áll a Hatszavasok közösségimédia-felülete és a szövegek képi megjelenítése mögött.

Csodás szimbiózisban élünk, és bár egészen másképp gondolkozunk, és néha más irányba visz a kreativitásunk, sokat tudunk adni egymásnak. A feleségem a legjobb kritikusom, emellett szinte „szedjük ki” az alkotóerőt egymásból, együtt alakulunk, formálódunk, kiegészítjük a másikat. A szó valódi értelmében egyszerű életet élünk, és ezt nagyon szeretjük.

Kép

Varjú Tamás és felesége, Bali Edina Zsanna – Fotó: Bali Edina Zsanna

Nemcsak a szavak, de a zene is hozzátartozik az életéhez. Milyen formában van jelen?

A Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába jártam, énekeltem, hangszeren játszottam, de nem éreztem magam tehetségesnek, így más úton mentem tovább, a zene imádata viszont megmaradt. Ez a mindennapokban is megmutatkozik, zenei műsorokat készítek egy internetes rádióba, amibe beletartozik a szerkesztés, a szövegírás, az élő beszélgetés, így minden adás apropóján részese lehetek egy kreatív folyamatnak. Hálás vagyok ezekért a műsorokért, mert általuk igazán magamat tudom adni, miközben előhoznak belőlem olyan energiákat, amiket máshol nem tudnék kiengedni.  

Sok újrakezdésben volt része eddigi élete során? Mit tanult ezekből?

Van egy olyan hatszavasom, hogy „Hosszú életre vágytál. Inkább széles lett.” – ez sok mindent leír. Amikor változások, újrakezdések jönnek az életünkbe, azokat általában rettenetesnek éljük meg, visszatekintve viszont jó tapasztalatok lesznek belőlük.

Talán akkor vehetjük észre, hogy fordulóponthoz értünk, amikor valami olyasmit teszünk meg, amiről úgy érezzük, nem is mi tettük.

Úgy hiszem, minden okkal történik, én többször is kaptam segítséget föntről abban, hogy amikor valami már nem működött, akkor valahogyan lépni tudtam. A szakmámban és a magánéletemben is voltak nagy újrakezdések, mindezek ellenére mindig is örök optimista és bizakodó ember voltam és vagyok, akkor is, amikor nehézségeket élek át, vagy negatív gondolatokkal küzdök.

„Kavargó létem felszínén tapasztalatcseppek. Leszűröm őket.”
„Az élet azonnal éled. Amikor éled.”
„Várd a várt utat a váratlanért.”

A szavak átsegítik a nehézségeken?

Egészen biztosan, de ez többnyire észrevétlen. Persze megesik, hogy egy-egy helyzetre hatszavassal reagálok, és ha ezzel másnál is célba találok, az megerősít. Stresszoldási technikaként nem alkalmazom, viszont azt érzem, hogy ez egy szelep, ami nagyon jó, hogy van. Az alkotófolyamatnak ez is a része, hogy az ember érzékeny legyen arra, ami vele történik, ami érinti. 

Kérdezhetem jövőbeli, akár közös tervekről?

Sok elképzelésünk, ötletünk van, egyik-másik remélhetőleg hamarosan a megvalósítás útjára is lép, ám a legtöbb még a jövő zenéje, ezért ennél többet nem is árulnék el. Ha a személyes álmomra gondolok, az az, hogy könyvként lássam a hatszavasokat, de azt hiszem, ennek még nem jött el az ideje. A megvalósítás még várat magára, de nem bánom, mert amíg inspirációkkal ébredek, addig nem panaszkodhatok.

1. 
Strand, délutáni nap, zsivaj, vízcsobogás, labdapuffanás. Apa és fia vizes papucsban cuppognak a büfé felé. Kezük már összeér anélkül, hogy az egyiknek ágaskodnia, a másiknak pedig hajolnia kellene, bár amíg a nagy egyet lép, a kicsi hármat is szaporáz. Megállnak, a gyerek leguggol, motoz a fűben, az apa pár lépés után áll csak meg.
– Menjünk, ne álljunk le minden csigánál, mert elfogy a fagyi!
– Kapok a sült krumplidból?
– Ma nem veszünk krumplit, anya főzött.
A gyerekpapucsba bekerül egy kavics, meg kell vizsgálni, mielőtt megérkeznek az asztalokhoz. A férfi felrakja a fiúcskát az egyik műanyag székre. A mozdulat színpadiasan lassú, a gyerek szükségtelenül magasra lendül, mint az Oroszlánkirályban. A vékonyka karokra támasztott fejecske figyelmesen hallgatja az asztallap fölött, ahogy Apa elszórakoztatja a pincérnőt, a kisgyerekes apukákat szeretik a fiatal pincérnők. Majd kicsit mélyebb hangon fiához fordul:
– Mit kérsz? – persze, tudja, hogy kaktuszfagyit, de türelmesen megvárja, hogy az kis gondolkodás után rávágja: kaktuszfagyit. 
Közben megérkezik az utca végére egy piros Honda, mustrálgatják, bólogat a kisember, gesztikulálva magyaráz a nagy. Aztán az érkező fagyi felülírja az autócsodát. 

– Fokozatosan kell kicsomagolni a papírból, ahogy fogy, és akkor nem lesz minden maszatos. Úgy, ügyes vagy.
Apa hosszan nézi a kalimpáló lábú gyereket, mintha csak a lecsöpögő, zöld cukorszirup miatt aggódna.

Aztán rájön, hogy a söréről, amiért elindult, mielőtt a gyerek utánaszaladt, el is feledkezett. Belekortyol.

2. 
A fiú finoman fékez az oszlop mikrofonja előtt, lehalkítja a zenét, leengedi az ablakot. A hangja férfiasan kedves, ahogy a láthatatlan diszpécserlánytól rendel. Kicsit rá is játszik, maga is élvezi, hogy ilyen udvarias.
– Apa, milyen üdítőt kérsz? – fordul az anyósülés felé. Tanácstalan hallgatás, de nincs szükség válaszra, hisz tudja, milyet. – Még egy light kólát, köszönöm. Szép napot! – Itt ez éri meg a legjobban – magyarázza hátradőlve, miközben a kiadóablakhoz gurul. Fizet, átveszi a papírzacskót, biccent, és érzéssel a gázra lép. – Ide állítsd a poharat, apa. Ne bontsd ki az egészet, mert szétesik… ne ott, a másik végén. Aha… Na? Milyen?
– Azért vezetés közben ne egyél, álljunk meg inkább egy parkolóban! – mondja Apa.

– A Drive lényege épp ez, Apa, hogy az ember nem áll meg minden parkolóban, ennyi erővel be is mehettünk volna, és akkor újra is tölthettük volna a poharat. 

Miközben elkezdenek a téli gumikról beszélgetni, Apa a kibontott sült krumpliból a fia felé nyújt egyet, de az megrázza a fejét.
– Majd a következő pirosnál kibontom az enyémet. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Csatamező helyett a média frontján

„Boldog az a város, amely oly üstököst adott a világnak, hogy fénycsóvája az emberiség művelődéstörténetét máig bearanyozza.” Ez a mondat dr. Tóth Ferenctől, a makói József Attila Múzeum néhai igazgatójától származik, aki a 21. század elején emlékezett meg ekként Pulitzerről. Az „üstökös” Makón Jozef Pollitzer néven született – érdekesség, hogy a Ford T-modellt tervező Galamb József és a színészóriás Páger Antal is ebben a városban látta meg a napvilágot. Pulitzerről utcát is elneveztek, emléktáblát is helyeztek az egykori otthona falára, és szobrot is állítottak neki. Unokáját a város díszpolgárává avatták, az ő unokája, V. (azaz ötödik) Joseph Pulitzer ma újságíró és pilóta.

Az első József egy Morvaországból hazánkba települt zsidó kereskedőcsalád gyermekeként indult, bár egyes források szerint édesanyja római katolikus volt, öccse, Albert pedig sokáig papnak készült. József egy hónap híján egy évvel az 1848-as forradalom kirobbanása előtt született, a forradalmat követő szabadságharcban az unokabátyja harcolt, innen eredhetett az ő katonai érdeklődése is.

Miután elvesztette édesapját, és a család elszegényedett, édesanyja újraházasodott, ő pedig – korán elhagyva a szülői házat – Budapesten tanult, és szeretett volna beállni valamelyik európai hadseregbe.

Harcos természetét igazolja az a történet is, hogy állítólag azt követően szökött meg a magyar fővárosból Párizsba, hogy egy vita során lekevert egy pofont a számtantanárának.

A franciák, az osztrákok és a britek azonban – főként a gyenge látása miatt, mivel fiatalkorától kezdve sokdioptriás szemüveget viselt – nem találták alkalmasnak a katonai pályára.

Az amerikai hadsereg, amelybe Németországban jelentkezett, befogadta, ezért 17 évesen emigrált, és hajófűtőként érkezett meg a tengerentúlra, ahol még pont belecsöppent a polgárháború végébe, de nagy szerepet már nem játszhatott benne. Mielőtt rálelt volna hivatására, az újságírásra, számos egyéb munkában kipróbálta magát: volt öszvérápoló a vadnyugaton, bálnavadász, temetőgondnok, folyami rakodó, pincér és könyvelő is. Nagy sikert ezeken a területeken nem könyvelhetett el.

Édesanyja osztrák gyökerei révén jól tudott németül, így 1865-től – még mindig csak 18 évesen – egy St. Louis-i német újságnál helyezkedett el, ahol nemcsak megkedvelték az írásait az olvasók, hanem hamarosan részesedést is vásárolt a lapban, amelyet tulajdonosként a város legolvasottabb kiadványává tett. Anyagi hátterét egy szerencsésen megkötött házasság biztosította, miközben 20 éves korában amerikai állampolgár lett, sőt beválasztották Missouri állam parlamentjébe is.

Elnökkel egy családban – és egy perben
Pulitzer 1877-ben Jefferson Davis amerikai katona és államférfi unokahúgát, Kate Davis-t vette feleségül, akivel öt közös gyermeket neveltek fel. Jefferson Davis az Amerikai Konföderációs Államok első és egyetlen elnöke, az amerikai polgárháború fontos alakja volt, de Pulitzer nemcsak a családban találkozott politikussal, hanem a tárgyalóteremben is. Miután Theodore Roosevelt elnökről 1909-ben kiderítette, hogy 40 millió dollárt adott jogtalanul a francia Panama Csatorna Társaságnak, az elnök beperelte a lapját rágalmazásért. Az eljárásból az újság jött ki győztesen.

Felvirágoztatott lapok, sajtótörténeti tettek

Pulitzer a parlamentben először azzal irányította magára a figyelmet, hogy rálőtt az ülésteremben egy képviselőtársára, ám megúszta az ügyet pénzbírsággal. 32 évesen megalapította első önálló újságját, a St. Louis Postot, majd a még nagyobb karrier reményében 1883-ban áttette székhelyét New Yorkba, ahol a The World című lapot vásárolta meg és virágoztatta fel. A példányszám egyes források szerint rövid idő alatt 12 ezerről 200 ezerre, mások szerint 15 ezerről 600 ezerre (!) nőtt.

Kép

Kép: Wikipedia

A kiadvány kirobbanó sikerét a tényszerűség és a függetlenség mellett a figyelemfelhívó, mai jelzővel élve bulváros hangvételének köszönhette, ami akkor újdonságnak számított, de Pulitzer emellett az oknyomozó újságírásnak is az úttörője lett. Elsőként jelentetett meg képes anyagokat, karikatúrákat, sportrovatot, női témákat, amelyek ma már természetesnek tűnnek. A Pulitzer által megteremtett új típusú újságírás már nemcsak a hírközlést, hanem a köz szolgálatát is fontos feladatának tekintette.

Ez adta meg az alapot ahhoz, hogy a sajtó hatalmi ággá váljék, amely egyszerre szól a tömegekhez és az elithez, reklámoz, politizál és szenzációt kelt. Ha már hatalom: Pulitzer volt az első magyar, aki bekerült az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusába. Ő hirdette meg 1889-ben Jules Verne nyomán a „80 nap alatt a Föld körül” versenyt, amelynek győztese 72 nap alatt ért célba.

Óriási szerepe volt a New York-i Szabadság-szobor felállításához szükséges 100 ezer dollár összegyűjtésében is, nem hiába hangzott el a szobor – amelynek talapzatán a mai napig szerepel a neve – 1886-os avatásán:

„Amerika mily sokat köszönhet Magyarországnak, hiszen szülöttje, Joseph Pulitzer erőfeszítései nélkül talán sohasem került volna a Szabadság-szobor a New York-i öbölbe”.

Az ő nevéhez köthető a „sárga újságírás” (ez a bulvár korabeli szinonimája) térhódítása, hiszen nagy vetélytársával, William Randolph Hearsttel, a The New York Journal tulajdonosával való versengésük – amely arról szólt, hogy ki tud olcsóbban minél feltűnőbb, népszerűbb sajtótartalmakat előállítani – eredményezte a sárga papírra nyomtatott, a közvélemény ízlését nagyban befolyásoló kiadványokat. Mások a sárga jelzőt erre a fajta újságírásra az első tömegesen kinyomtatott színes képregény, a „Sárga kölyök” 1895-ös közléséből eredeztetik, amely szintén Pulitzer vívmánya volt.

A Pulitzer által indított Sárga kölyök képregény egyik darabja – Forrás: Wikipedia

A két említett rivális vitaindító cikkeinek állítólag az 1898-as amerikai-spanyol háború kirobbanásához is köze volt, de mielőtt elítélnénk Pulitzert a „botránymédia” megteremtéséért, azt mindenképp a javára kell írnunk, hogy az általa kialakított újságírási modell segítette a demokrácia és a média fejlődését.

Korrupciós ügyekről, gazdasági visszaélésekről rántotta le a leplet, és ösztönözte a törvényhozást is.

Fontos lett neki a csend és az utánpótlás

A harcias sajtómágnás a kisemberek védelmezője lett, s cikkeit nemcsak a hatásvadászat, hanem a pontos, megbízható információkra törekvés is jellemezte. 1887-ben szerződtette a The Worldhöz a híres tényfeltáró újságírónőt, Nellie Bly-t, aki hatalmas sikerű cikksorozatot jelentetett meg, miután elmebetegnek színlelve magát bejutott a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe, és tanúja lett az ott alkalmazott erőszaknak. Az ügy persze botrányt kavart, de fontos jelenségre hívta fel a figyelmet.

Kép

Nellie Bly – archív fotó

Az ilyen publikációk érdekeket sértettek, így sok támadás érte Pulitzert, s mindez hozzájárult amúgy sem erős egészsége megromlásához. Az 1890-es évektől abbahagyta a szerkesztést, de a tulajdonosi irányítást továbbra is a kezében tartotta. „Arannyal fizetett, de zsarnoki erővel tartott fogva mindenkit” – írta róla pályatársa, Pásztor Árpád, utalva kemény vezetési stílusára, indulatosságára.

Miután látását élete utolsó évtizedére teljesen elvesztette, érzékei megváltozása miatt betegesen zavarni kezdték a hangok, ezért nagyrészt Liberty nevű jachtján élt, vagy szállodában, ahol a szomszédos szobákat is lefoglalta, hogy csend legyen körülötte. A hajóján is halt meg 1911-ben a dél-karolinai Charleston kikötőjében. Bronxban temették el oda, ahol Herman Melville író és Miles Davis zenész is nyugszik.

Kép

Pulitzer síremléke Bronxban – Forrás: Wikipedia

Pulitzer József nemcsak szerzőként és laptulajdonosként hatott a maga idejében az újságírás fejlődésére, hanem – mivel hivatását tiszteletreméltó életpályának tartotta – a magas szintű újságíróképzéshez is hozzájárult. Ő kezdeményezte és támogatta a New York-i Columbia Egyetemen az Újságíró Felsőiskola megnyitását. Ez a halála után, 1912-ben kezdett működni, többek között az általa erre a célra hátrahagyott kétmillió dollárból. Máig ez az egyik legelismertebb újságíróiskola a világon, amely kiadja a Pulitzer-díjat is – de nem a legelső újságíróképző, mert az a Missouri Egyetemen indult ugyancsak Pulitzer támogatásával.

A díjat – végakaratának megfelelően – az általa létrehozott alapítvány kamataiból osztják 1917 óta minden év áprilisában. Ez az újságírás létező legnagyobb kitüntetése, amelyet egy független bizottság döntése alapján csak amerikai állampolgárok kaphatnak meg. Később az irodalom, a dráma és a zene területére is kiterjesztették, sőt 1989-ben Magyarországon is létrejött egy Pulitzer-Emlékdíj, amelyet magyarok kapnak, ezt a New Orleansban élt üzletember, Fábry Pál alapította.

A mindvégig ápolt magyar gyökerek
Pulitzer József sosem feledte magyar gyökereit, a magyar kötődésű ügyekhez mindig örömmel adta támogatását. Munkácsy Mihály 1886-os amerikai látogatásának megszervezésében is aktívan részt vett. Munkácsy megérkezésekor a The World „Éljen Munkácsy Mihály” magyar felirattal köszöntötte a festőt, majd Pulitzer az otthonában látta őt vendégül, és felkérte, hogy fesse meg a felesége képét. A festmény végül 1891-ben Párizsban, fénykép alapján készült el.

Források:

• https://www.pulitzer.org/page/biography-joseph-pulitzer
• https://www.britannica.com/topic/yellow-journalism
• https://ujkor.hu/content/pulitzer-jozsef-az-ujsagiras-bajnoka-es-a-befolyasolas-amerikai-nagymestere
• https://ng.24.hu/kultura/2022/06/04/a-pulitzer-dij-megalapitoja/
• https://www.sopronmedia.hu/cikkek/a-makoi-sajtocezar-pulitzer-jozsef
• http://hungarikum.hu/hu/content/pulitzer-j%C3%B3zsef-%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3i-p%C3%A1lyafut%C3%A1sa
• https://ectopolis.hu/tortenelem/a-makoi-fiu-aki-amerika-elso-szamu-sajtomagnasa-lett-ki-volt-valojaban-pulitzer-jozsef/
• Wisinger István: Pulitzer c. dokumentumregény

Kezdő tanárként dolgoztam, amikor az osztálykirándulások napján azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak azokra a gyerekekre, akik valamiért nem tarthatnak a társaikkal, és az iskolában kell maradniuk. Egyetlen ilyen diák volt: Csaba. A fiú, aki azért nem mehetett el az osztálykirándulásra, mert nem kapott rá engedélyt és pénzt otthon. A barátai, a tanárai, a több száz diák mind vidáman, nevetve indult a parkokba, kiállításokra, Csaba pedig velem jött az üres, kihalt iskolaépületbe.

Kettesben ültünk le egy tanteremben, de olyan volt, mintha az egész világon ketten maradtunk volna.

Nem most találkoztam vele először, egy-két helyettesítés alkalmával már tanórán is megismerkedtünk, ráadásul a hírneve is megelőzte. Tudtam, hogy ő az iskola réme, akitől mindenki retteg, aki számtalan gyereket megvert, a tanároknak rendszeresen beszól, akadályozza a tanítást, fegyelmezetlen. Végignéztem a tizenhárom éves fiún, és láttam a két számmal nagyobb pólóját, a vakítóan fehér pipaszár lábát, a beesett arcát, a karikás szemét. Nem tűnt rémisztőnek, csak egy magányos gyereknek, akire a szüleinek nincs idejük. Csaba azonban nem akarta, hogy mindezt meglássák rajta. Fájt neki, ha észrevették, milyen kiszolgáltatott, szegény és szeretetéhes. Ő arra vágyott, hogy erősnek, nagynak, menőnek, tehetségesnek tartsák. A lakótelep hercegének!

Ha pedig nem tűnhetett ki sem drága ruhákkal, sem a telefonjával, sem a jó jegyeivel, úgy hitte, csak egy eszköze maradt: a nagy hang és az erőszak, amellyel elterelheti a figyelmet a gyengeségeiről, és ő is lehet valaki a közösségben. Most azonban nem vették körbe az osztálytársai, nem kellett versenyeznie a figyelemért, és egyetlen jó tanulóval sem kellett összemérnie, mit tud.

Aznap csak rá figyeltem. Társasoztunk, kártyáztunk, és hallgattuk a kedvenc zenéit.

Manók a betonóriások között

– Ez tetszeni fog önnek. Hallgassa, ez a zenész a barátom! – büszkélkedett.

– Hol ismerkedtél meg vele? – kérdeztem.

– Itt szokott erősíteni a pályán – felelte.

Erről eszembe is jutott, hogy hazaindulva mindig láttam a lakótelepen a fiatal, szűk trikós srácokat, amint fekvőtámaszoztak a betonon, és hallgatták a kihangosított telefonjaikról a saját zenéjüket. A tízemeletes tömbök között olyan aprónak tűntek, mintha manók lettek volna az óriások gyűrűjében. Ők mégis hatalmasnak érezték magukat.

– Szóval ők a barátaid? – kérdeztem.

– Igen. Több mint ezer ismerősöm van, és nagyon sok a követőm! – dicsekedett tovább a nyurga fiú, és látszott rajta az elégedettség, hogy végre csak vele törődnek.

Nem tudta, hogyan kérje és fogadja a szeretetet

Bevallom, előzetesen azt hittem, egész nap szófogadatlan, engedetlen és flegma lesz velem, mint általában a tanáraival. Feltételeztem, hogy csúnyán fog beszélni, és rosszakat mond majd a többiekről, ahogy máskor hallottam tőle. Ma azonban egyetlen rossz vagy csúnya szó sem hagyta el a száját, megnyílt nekem, és olyan lelkesen, kedvesen mesélt, mintha jó barátok lennénk, nem pedig diák és tanár.

Élvezte, hogy megmutathatja, ki is ő valójában. Mert míg az iskolában sokan rettegtek tőle, ő nem látta magát félelmetesnek.

Inkább erős lovagnak. Olyan fiúnak, aki segít a lányokon, ha bajba kerülnek, és megvédi őket. Olyan hősnek, aki ügyes, és mindig győz. Olyan diáknak, aki könnyen barátkozik. Olyan tehetségnek, aki jól focizik, és egyszer még sokra viszi.

A szülei minduntalan magára hagyták, és neki egyedül kellett boldogulnia. Ő pedig a maga fogalmai és elképzelései szerint igyekezett is boldogulni. Azt szerette volna, ha felnéznek rá és szeretik, nem pedig tartanak tőle. Csakhogy senki sem tanította meg neki, hogyan kérje és fogadja a szeretet. Azt hitte, az erőszak egyenlő a bátorsággal. Azt remélte, hogy az élet uralható, ha ő elég erős és gyors, és nem engedi bántani magát. Mint mindenkinek, neki is voltak álmai, és meg is osztotta velem őket.

Minden erejével védte az elképzelt világát

Elmondta, hogy szeretne sportoló, focista lenni. Amikor kisütött a nap, el is határoztuk, hogy kimegyünk az udvarra, és megmutatja nekem, mit tud. Én letáboroztam a pálya szélére, ő pedig focizni kezdett. Rohant a labda után, kapura lőtt, de valahogy sosem sikerül gólt rúgnia. Újra és újra elvétette, holott még ellenfele sem volt. Közben vakított a nap, és az udvar mintha csak a miénk lett volna: a fiúé, aki büszkén kergette az álmait, és az enyém, aki figyelte. Ahogy követtem a mozdulatait, lassan kirajzolódott a világ, amelyet maga köré teremtett. Ebben a világban ő uralkodott több száz ismerőse fölött. Bejárása volt a híres emberek közé (akik a lakótelepen edzettek), délután bringázott, és minden héten volt egy lány, aki az ő vállán sírta el a bánatát. Ha valakivel problémája akadt, könnyű szerrel elintézte. Ha kellett, erőszakot alkalmazott. És ő gyakran úgy ítélte meg, hogy kell is. Kizárta a gondolataiból a szegénységet, az otthoni magányát, a félelmet, és minden erejével védte az elképzelt világát. Így hát látszólag elégedetten futott a pályán. Talán már látta is maga előtt, ahogy focimeccsen játszik, és a lelátókon mindenki neki drukkol. Talán már hallotta is, ahogy a szurkolók felordítanak, amikor gólt rúg. Talán már odaképzelte maga köré a híres focistákat, akikkel együtt nyernek.

És talán nem is sejtette, hogy én csak egy sápadt, sovány gyereket látok, akinek a karikás, éhes szeme és a pólója foltja is elhagyatottságról árulkodik.

Rádöbbentem, hogy hiába fut egyre elszántabban, mivel egyre rosszabb eszközökkel kergeti az álmait, azok egyre inkább eltávolodnak tőle. Egészen addig, míg el nem tűnnek a szeme elől. És mi marad akkor neki?