Mindannyiunkban ott lapul egy kamasz – interjú Lackfi Jánossal
A „Levágott fül” című regény szüzséje lehetne ennyi: hogyan lesz egy ministráló, dzsúdózó, jó családból való fiúból bűnöző? Vagy: egy vak lány viszontagságai. De ezt a regényt Lackfi János írta, ezért véget nem érő vállalkozás lenne leltárt készíteni, miről is szól. Azért igyekeztem kiszedni belőle.
– A regény két kamasznak, egy fiúnak és egy lánynak a világra azonnal reflektáló, tabuk nélküli gondolatfolyama. Bár van két nagyon szubjektív nézőpontból elmesélt történetszála, mégis, szinte bármelyik pár bekezdéses részlete kerek egészként is olvasható. Amikor hozzákezdtél, ilyen szerkezetet képzeltél el?
– A rövid, egyperces videók, az instant sztorik korát éljük, és mivel mindkét beszélő vagány, mai figura, ezekben a rövid lendületekben gondolkodnak. A lány, aki amúgy vak, konkrétan valakihez beszél, és többnyire a saját, elég kemény élettörténetét meséli. A fiúnak viszont átlagos az élete, míg a címben jelzett levágott fület meg nem találja, amitől aztán minden a feje tetejére (vagy a füle tetejére) áll, indul a krimi, az ámokfutás. Ellenben ő nem nagyon mer másokkal kommunikálni, inkább csak magában fortyog. Belül viszont rengeteg minden foglalkoztatja: hogyan hekkeli meg egy magyar srác a NASA honlapját, hogyan harapja le valaki a párja ujját idegességében, hogyan lehet megszabadulni egy feleslegessé vált kutyától, hová tűnt a csavargó fél lába, hogyan néz ki a Háttérhatalom, ha van... Csomó vad és érthetetlen történet, rengeteg kérdés.
Vajon valóban bármi lehet belőlünk? Egyetlen X-faktor-fellépés, és az árufeltöltő sztár lesz? És akkor mi van? Boldogok az árufeltöltőből lett sztárok? Vajon mindenki olyan, amilyennek látszik, vagy épp titokban aljas üzelmeket forralnak az emberek, mint a krimikben? Miért gyilkolásszák szóval és tettel szeretteiket nap nap után?
Isten hogyan irányít, mennyire törődik velünk, hol van az örömben, hol a fájdalomban? Szóval ilyen zaklatottan foglalkoztatja őt az élet.
– Az elbeszélésmód azt eredményezi, hogy nagyon elmosódott a határ a képzelet és a valóság között. Szinte végtelen számú értelmezése lehetne a regénynek, ha különbözőféleképpen kiválasztanánk, melyik fikció, melyik valóság… Fontos, hogy mi az, ami megtörtént, és mi az, ami csak a főhősök képzeletében van jelen?
– Sokszor amit elképzelünk, valóságosabb, mint amit átélünk. Gyerekkori szomszédunk arcát minden áldott nap láttam, mégsem tudnám felidézni. Némelyik kalandot, amelynek során lányokat mentettem meg a tűzvésztől vagy rájuk támadó gonosztevőktől, elevenen őrzöm, holott elvileg meg sem történtek. A regény cselekménye valós, tudható, mikor hol vagyunk, de álomszerűen furcsa dolgokból is akad elég. Továbbá egy feldúlt, rettegő, berúgott, elájult vagy épp halálra dolgoztatott kamasz (alapjáraton is elég élénk) képzelete is csodákra képes. Így aztán a belső és külső utazás nem mindig kristálytisztán különíthető el.
– A regény írójaként sajátos területek tudorának is tűnsz. Ezek az életed részei vagy tudatosan továbbképezted magad a különböző témákban?
– Utánaolvastam természetesen főként a vakságnak, egyes betegségeknek. A dzsúdó és a ministrálás világa, amelyben főszereplőm otthonosan mozog, az én életemnek is részei voltak, ezért ebben nem kellett külön elmerülni. Ahhoz viszont, hogy beleéljem magam a szituációba, hogy tényleg ott legyek, ahol a hősöm jár, muszáj otthonosan mozogni egyes területeken.
Arni, az őrült komputerzseni és összeesküvéselmélet-függő külön eset, számos ilyen honlapot böngésztem már korábban is a neten, mert érdekelnek az emberi agy őrült csapongásai. Rengetegen élnek lázas képzetek között, csak mert az életük amúgy kibírhatatlan vagy éppen túlságosan átlagos lenne.
– A „Levágott fül” két ember titkos belső világát nyitja ki. Ez a kamaszlét viharaiban, indulataiban és marcangoló kérdéseiben drámaian, mégis szórakoztatóan megjeleníthető. Mindez véget ér a felnőtté válással?
– Igen is, nem is. Az emberagy forrongásait nem lehet varázsütésre lecsillapítani. Ráadásul ma divatos és üzleti modellként is kidolgozott szerep örök kamasznak lenni. Árulnak rózsaszín surranót nyugdíjas változatban, járókeretből is van „metallicás”. Sosem fogyott ennyi pornó és horror, de ennyi plüssállat sem.
Rengetegen maradnak kamaszok negyven-ötven éves korukra is akár. Tágabb értelemben mindannyiunkban ott lapul egy mohó, szégyenlős és szemérmetlen, agresszív és félénk pubi, de érdemes őt kordában tartani.
Új impulzusokat, bátorságot meríthetünk tőle. Nagy dolog viszont, ha nem adjuk át magunkat a belső kamasz hangulatváltozásainak, és nem válunk nassoló, vágyról vágyra élő, hamar lelkesülő, hamar kiégő indulatlényekké.
– Csak én érzem azt, hogy ez a regény valahogy személyesebbre sikerült, mint némelyik versed?
– Minden Bovaryné én vagyok. Ha nem élem át, amit írok, más se fogja elhinni. Az egyes szám első személy amúgy is csábít az alámerülésre. Ahogy ez a fiú apjával, családjával, tanáraival, edzőjével, barátaival, a nőkkel, papokkal, társadalommal, Istennel vívódik, ahogy magát teszteli és keresi, azon a folyamaton én is átmentem, és most vele együtt újra kellett járnom ezt az utat.
– Az elképzelt olvasótáborod kikből áll? A kamaszokból, a kamaszokat nevelő felnőttekből vagy minden egykori kamaszból?
– A helyzet, az életkor, a kamaszos világlátás alapvető ebben a könyvben, de végül is csak egy (fontos) körülmény. Egy sztorit szerettem volna elmesélni meg csomó mindent megmutatni az életből. A Hamlet olvasásához nem kell középkorszakértőnek lenni, Az öreg halász és a tenger olvasható halászati ismeretek nélkül. Ezek persze óriási művek, nem mérném hozzájuk az enyémet, csak ugyanígy van egy intenzív közegük, miközben voltaképp mindenkihez szólnak.
Persze igazad van, a kamaszkor igazságkeresését senki nem ússza meg.
– Kedvet kaptál a regényíráshoz?
– Már gyerekkoromban folytatásos indiántörténeteket meséltem elalvás előtt a testvéreimnek, és rengeteg regényt olvastam. Legalább tizenöt éve gyúrok a regényírásra, ehhez képest tizenegy éve, 2007-ben jelent meg az előző, Halottnéző címmel. Most viszont megtaláltam a módszert, és az idősávot is kialakítottam életemben a nagyprózaíráshoz. Ha minden jól megy, sorban jön majd az elkövetkező években az a négy-öt, épülőfélben lévő regény, amely most a számítógépemben hever, hibernálódott állapotban.
A cikk a Képmás magazin 2018. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>