„Hogyan nyerjünk el és tartsunk meg egy férjet” – Az első újságírónő, aki szerelmi tanácsokat osztogatott sok millió embernek

Koraszülöttként érkezett, forró téglákkal tartották melegen

Az államokban, amelyekben (pontosabban: amelyek közül az egyikben) született, ma is legendaként emlékeznek rá, de nem mindenki tudja, hogy a Dorothy Dix csak írói álneve volt, valójában Elizabeth Meriwether Gilmer néven látta meg a napvilágot. Az államokat azért említjük többes számban, mert abszurd módon Kentucky és Tennessee is a saját szülöttjeként büszkélkedhet Elizabeth-tel, miután a családi birtok, ahol világra jött, a két állam határán helyezkedett el, és mindkettő területére átnyúlt.

1861-es születése körülményei nem azt vetítették előre, hogy 90 évig élhet, ugyanis koraszülöttként, orvosi és szülésznői segítség nélkül érkezett, s inkubátor helyett napokig forró téglákkal és palackokkal melegítették a testét, egy takarókból formált sátorral körülvéve. Túlélte, megerősödött, de arra még mindig kevés esély látszott, hogy valaha is szellemi foglalkozásban teljesedjék ki, miután általános iskolába az akkori déli viszonyok miatt egyáltalán nem járt. Irodalmi és történelmi műveltsége nagy részét egy átutazó tanárnak köszönhette, aki gyakran megszállt a vendégházukban, s ilyenkor mindig felolvasott neki a nagyapja könyvtárában található Shakespeare, Scott, Dickens és más kötetekből.

Édesanyja halála és édesapja újraházasodása után Elizabeth-et tinédzserként beíratták a Clarksville-i Női Akadémiára, aminek a legfontosabb hozadéka az volt, hogy végre elkezdhetett írni. Végzésekor záródolgozata kiemelkedett a többiek munkái közül, a szatirikus esszé címe ez volt: „A mindenható dollár egyetemes uralmáról, amelyért mindent meg lehet vásárolni”. Érdekes gyerekkori hatás az életében, hogy a birtokukon dolgozó rabszolgák közül egy Mr. Dicks nevű a polgárháború után is a családnál maradt. Ő volt az, aki elrejtette a családi ezüstöt, amikor északi katonák jöttek a házba, és Elizabeth később ezt az eseményt használta fel első újságcikke témájaként.

Művésznevét, a Dix-et is Mr. Dicks tiszteletére választotta, ehhez illesztette az általa sosem kedvelt Lizzie helyébe a Dorothyt.

Rossz házasságból adott házassági tanácsokat

Élete egyetlen romantikus epizódja már fiatalon elkezdődött, de sajnos ez sem volt túl romantikus. Mostohaanyja jóképű, országjáró, „nagy dumájú” testvérével, a tíz évvel idősebb George Gilmerrel kerültek közel egymáshoz. Dorothy sosem volt népszerű a fiúk körében, furán is öltözködött például, így nem találták vonzónak, ezért „az iskolát befejezve felhúztam a hajam, és férjhez mentem, ahogy az a népemnél törzsi szokás volt” – emlékezett vissza a Gilmerrel 1882-ben kötött házassága okaira. A kapcsolat nem sok boldogságot hozott nekik, pénzhiánnyal és egészségi problémákkal küszködtek. Dorothy idegösszeomlásszerű állapotban hamar a család Mississippi-folyó menti nyaralójában kötött ki gyógyulni, ahol írni kezdett. Szomszédja, egy újság tulajdonosa felfigyelt rá, s munkát ajánlott neki.

Ekkor írta meg Mr. Dicks történetét a férfit női főszereplővel helyettesítve, és sikerének hála 1896-ban saját rovata indulhatott a New Orleans-i Daily Picayune nevű lapban „Vasárnapi Saláta” címmel. Itt alapozta meg a hírnevét, ám 1901-ben jól fizető állást ajánlottak neki a New York Journalnél, és egy időre a „Nagy Almába” költözve bűnesetekről, gyilkossági perekről tudósított kiválóan, a bűnügyi újságírást egészen 1917-ig űzve. Igazi nagy rovata azonban 1917-től a „Dorothy Dix megmondja” (Dorothjy Dix Talks) című lett, amelyben házassági, magánéleti tanácsokat osztogatott, ezt világszerte 273 kiadványban publikálták.

Ráérzett az emberek vágyaira és lehetőségeire

Elsöprő népszerűségre tett szert, ennek titkát kortársai és az utókor is kutatta. Valószínűleg különös pszichológiai érzékkel találta el, melyik olvasó mit szeretne olvasni tőle tanácsként, egyszer ő maga jegyezte meg Abraham Lincoln elnökről, hogy azt csodálta benne, hogy „amikor beszélt, az emberek úgy hallották, mintha ők maguk gondolkoznának hangosan”. Ilyen lehetett Dorothy is, csak írásban.

Hiteles pedig szerinte attól lett, hogy sokszínű, zaklatott életet élt, és a tapasztalatai megmutatták, hogyan lehet a nehézségek közepette is boldogságra lelni.

A szenvedéseiből merítette tehát az olvasóknak felkínált megoldási lehetőségeket. „Csak azok a nők nyerhetik el azt a széles látókört, amely a világ kistestvéreivé teszi őket, akiknek a szemét előzőleg könnyek mosták tisztára” – vélte.

Elemzők úgy magyarázták tanácsadási technikáit, hogy azok leegyszerűsítve kétirányúak voltak. Ha úgy látta, olvasója abban a helyzetben van, hogy képes változtatni az életén, akkor cselekvésre ösztönözte, de aki anyagi vagy családi okból nem tudott lépni, annak az élethelyzete elfogadását és életszemlélete módosítását javasolta. Három liftkezelő például azzal a – nem szerelmi jellegű – panasszal kereste meg, hogy megőrülnek a munkájuk monotonitásától, mire ő azt írta: vegyék észre, a felvonó kezelése során mennyi emberi dráma zajlik a szemük előtt, s többé nem fognak unatkozni.

Nem volt tévedhetetlen

Amikor egy csapat középiskolás lány kérdezte tőle, hogy érdemes-e abbahagyniuk az iskolát, hogy férjhez menjenek, Dorothy határozottan válaszolt: „Talán, ha oly keveset tudnék az életről, mint ti, elég ostoba lennék ahhoz, hogy abbahagyjam a tanulást. De mivel megházasodtam, és már idősebb is vagyok, minden erőmmel arra buzdítalak titeket: halasszátok el azt az esküvőt még öt–hat évre…”

Egyik legnépszerűbb cikke, a „Javaslatok a boldog élethez” tíz tippet sorolt fel és részletezett, ezek közül első és legfontosabb: „legyen boldogságakarat!” A többi kilencből is hat a gondolkodásra és nem a cselekvésre összpontosított. Az újságírónő könyveket is írt, amelyeket ma önsegítőknek neveznénk, például: „Hogyan nyerjünk el és tartsunk meg egy férjet”, illetve „Hétköznapi segítség hétköznapi embereknek”. A tanácsadást azzal a szerénységgel végezte, hogy ő sem tévedhetetlen, azt is bevallotta, nem tudja mindenre a választ. Egyszer ezzel a mondattal fordult egy kollégájához: „Ha valaha is eljön a nap, amikor azt gondolom, mindenben igazam van, ígérd meg, hogy lelősz!”

A csúcson szinte bálványozták

Munkássága a nők jogaiért való küzdelemről is szólt. „Hétköznapi nő” című írásában arra buzdította az olvasókat, hogy becsüljék többre a háztartási munkát, mert „a hétköznapi nő az élet igazi hőse”. Egy választójogi beszédében is a háziasszonyokért szólalt fel, akik megteremtik a hátteret a férfiak eredményeihez, és akik a legkeményebben dolgozó, de a legrosszabbul fizetett munkások (voltak szerinte) a földön. A nők szavazati joga mellett is kiállt, mondván: „A politika minden egyes kérdése érinti az otthont, azon belül különösen az otthon tartózkodó nőt.”

Pályája csúcsán évente 100 ezer levelet kapott, az USA-n kívül az Egyesült Királyságból, Ausztráliából, Új-Zélandról, Dél-Amerikából, Kínából és Kanadából is.

Egyesek szinte vallásos jelentőséget tulajdonítottak a szavainak, de ha ő ezt tapasztalta, inkább lelkészhez irányította őket. Bár azt elismerte: „Az én asztalom gyóntatószék is volt, amelyen férfiak és nők nyitották ki a szívüket.” Ahogy Dix asszony sikere nőtt, ajándékokat, karácsonyi meghívásokat, sőt, a becslések szerint heti egy házassági ajánlatot is kapott magánszemélyektől.

A legszeretettebb nőként halt meg

Bár gyermeke nem született, sokszor kvázi szülői tanácsokat is adott, saját házassága problémáit azonban képtelen volt megoldani. A férje hangulatingadozásokkal küzdött, sosem volt elégedett semmivel, és egyre ellenségesebb lett Dorothyval szemben is. A világ tehát szerette őt, de a párja nem. Egyszer egy világ körüli útra is elmenekült az otthoni bajok elől, ahonnan megújulva tért vissza. George végül szanatóriumban kötött ki, és 1929-es halála után Dorothy úgy is mélyen gyászolta őt, hogy csaknem fél évszázadon át inkább csak szenvedett mellette.

Az viszont, hogy más gyötrődő férfiaknak és nőknek az íróasztalát elárasztó leveleire válaszolhatott, ismét helyreállította a lelki egyensúlyát. Addigra már több követője volt, mint a korabeli íróknak, Internet nélkül is influenszerré vált. A nyolcvanas évei végéig írt, „a világ legszeretettebb nőjének” is nevezték. Fizikai korlátait túllépve dolgozott, ennek eredményeként 1950. április 17-én az íróasztala fölé zuhanva találták: agyvérzést kapott.

A következő 21 hónapban mozgáskorlátozottként egy kórházban élt, de a humorából mit sem veszített.

Csendesen halt meg 1951 decemberében, nem sokkal a kilencvenedik születésnapja után. Temetése napján egy szegény házaspár és kamasz fiuk érkezett a temetőbe. „Egyetlenegyszer sem láttam őt – mondta a férfi, és elsírta magát. – De nap mint nap olvastam. Azt hiszem, Dorothy Dix elmondása alapján választottam a feleségemet, és az Úr tudja, hogy ezt a fiút is eszerint neveltük. Dolgozó ember vagyok, de kivettem a mai délutánt, hogy annyit mondhassak: »Köszönöm, Miss Dix«.”

Így él tovább Dorothy Dix
- Az ausztrál parlementben „Dorothy Dixer”-nek nevezik azt a kérdést, amelyet kormánypárti képviselő tesz fel a kormány miniszterének, hiszen ezekre válaszolva a kormány szinte közleményként adhatja elő álláspontját, politikai eredményeit. Az elnevezés eredete: kritikusai szerint Dorothy Dix olykor saját maga által írt kérdésekre fejtette ki tanácsadói véleményét.
- Andy Griffith gospelénekes-komikus „Make Yourself Comfortable” című 1955-ös dala egy férfi történetét meséli el, aki levelet ír Dorothy Dixnek, hogy tanácsot kérjen tőle egy agresszív nővel kapcsolatban, akivel éppen randevúzik.
A Rhode Island állambeli Providence-ben egy riporter egyszer így szólalt fel egy tárgyaláson: „Évekig egyetlen nagy amerikai gyilkossági per sem tűnt befejezettnek, amíg Dorothy Dix el nem foglalta a helyét a sajtóasztalnál. Nos, Dorothy Dix megérkezett. A tárgyalás most folytatódhat.”

Források:

• https://library.apsu.edu/collections/dix/butler.html
• https://library.apsu.edu/collections/dix/researchpapers/campbelllillian.html
• https://en.wikipedia.org/wiki/Dorothy_Dix
• https://peo.gov.au/understand-our-parliament/your-questions-on-notice/questions/what-is-a-dorothy-dix-question-and-what-is-she-doing-in-parliament