„Jézus sem azt nézte a keresztnél, hogy ez mekkora igazságtalanság” – Fedinecz Pál története

„Nem szeretem azt a szót, hogy fogyatékosság. Azt gondolom, hogy ez nekem egy plusz feladat, egy kereszt” – mondja Pál. „Az életem tele van kihívásokkal, és szeretem úgy kezelni ezeket, hogy adhassak valamit az embereknek ezáltal. Mert így azt láthatják mások, akik más jellegű problémákkal néznek szembe, hogy én is megküzdök a nehézségeimmel, nekik is érdemes továbbmenni” – magyarázza.

Az elején Pál szülei is kihívásokkal néztek szembe. „Ők is úgy voltak vele, mint a legtöbben: örültek, hogy kisbabájuk lesz, tervezgették, hogy milyen lesz az élet az újszülöttel, aztán egyszer csak kaptak egy ilyen diagnózist. Ilyenkor felmerül egy csomó kérdés: Milyen lesz így a gyerek élete? Hogy fog boldogulni? De gyorsan átálltak, és nagyon hálás vagyok nekik, mert egyszer sem éreztették velem, hogy ez nekik teher, és a legnagyobb szeretetben neveltek” – idézi fel Pál.

Magyarországon is el lehet végeztetni azt a műtétsorozatot, amellyel picit meg tudják nyújtani a kezeket és a lábakat.

Pál is ismeri ezeket a lehetőségeket, de úgy döntött, ő ezt nem szeretné.

A beavatkozások során több helyen átfúrják a csontokat, eltörik, és „kényszerítik” a szervezetet, hogy a törésnél, a hézagoknál új csontanyagot termeljen. Pál határozottan érezte, hogy nem szeretne belevágni egy ilyen műtétsorozatba, de ismer olyat, akinek a végtagjait sikerült ilyen módszerrel meghosszabbítani, és azt mondja, az ítélkezés nem az ő dolga, ezt a döntést mindenkinek egyénileg kell meghoznia.

Többféle szakmába is belekóstolt, több mindent tanult, és ez csak gazdagította őt. Az érettségi után egy üzleti iskola diákja volt, multikulturális közegben mozgott, különféle cégekkel került kapcsolatba, sok külföldi ismerőse lett. Mégis úgy érezte, nem ezzel fog elhelyezkedni, ezért nem akarta folytatni. Inkább elutazott Kínába, mert a keleti kultúra, történelem, építészet mindig is vonzotta, ráadásul meg is akarta mutatni magának, hogy ezt az utazást képes megszervezni és végigcsinálni egyedül.

Hazatérve elvégzett egy idegenvezetői tanfolyamot, majd egy rövid ideig katolikus teológiát is tanult, mert szeretett volna világi hitoktatóként az emberek hitével foglalkozni. Úgy gondolta, hogy jó lenne fiatalokkal dolgozni, példát mutatni nekik a megküzdésben.

„Jézus nem azt nézte a keresztnél, hogy ez mekkora igazságtalanság, hanem arra gondolt, hogy ezzel meg tudja váltani az embereket” – teszi hozzá.

Végül egy érdi katolikus iskolában helyezkedett el, ő lett a „mindenes”. Azt mondja, nagyon jól érzi magát itt, a diákokkal gyorsan megtalálta a közös hangot. „Sokszor odajönnek hozzám a szünetben, elmesélik a gondjaikat, én meg próbálok segíteni. Igyekszem mindenkivel kedves lenni. Meg ha látom, hogy valaki nagyon töpreng valamin, akkor rá is szoktam kérdezi, hogy mi a baj” – meséli.

A párkeresés kapcsán Pál azt mondja, sehol nincs az megírva, hogy egy kisembernek csak kisember társa lehet, egy túlsúlyosnak pedig csak túlsúlyos. „Volt már kisember barátnőm, és átlagos növésű is, és érdekes, hogy az utóbbival könnyebben egymásra tudtunk hangolódni. Nem ezen múlik szerintem. A kis növésűvel úgy éreztem, hogy valahogy nem egyfelé tartunk, hogy nekem kell őt húznom, és ez zavart egy idő után” – idézi fel.

A cikket és a podcastet a Szerencsejáték Zrt. támogatta.