A magyar tengerbiológus kamasz fiával építi újra a korallszirteket

Karáth Emil tengerbiológus gyerekként kétszer is majdnem vízbe fulladt, ennek ellenére – vagy éppen ezért – élete lett a víz. Korábbi beszélgetésünkből már megismerhették az olvasók a búvár-operatőr kalandos életét. Ezúttal fiával, a 14 éves Emillel együtt mesélnek tanzániai útjukról, amely során korall- és mangrovetelepítéssel építették a környezetet és a bolygó jövőjét.

Karáth Emil és fia
idősebb és ifjabb Karáth Emil – Forrás: Karáth Emil

Mi leszel, ha nagy leszel, Emil?

ifjabb Karáth Emil: Valamilyen biológus!

Például tengerbiológus, mint az édesapád? Téged is vonz a mélység?

ifj.: Hamar beírattak a szüleim úszásoktatásra, aztán megtanultam búvárkodni, a vizsgát is megszereztem. Az első nyílt vízi palackos merülésem két évvel ezelőtt volt a Maldív-szigeteken, így nem elképzelhetetlen, hogy én is tengerbiológiával szeretnék majd foglalkozni. 

idősebb Karáth Emil: Nem a búvárkodás volt az elsődleges, hanem inkább a vízbiztonságra törekedtünk a gyerekeknél. Leginkább egy gyermekkori rossz élményem miatt szerettem volna, ha minél előbb megtanulnak úszni.

Arra gondolsz, amikor kiskamaszként egy strandon véletlenül beszívott a lefolyó, és majdnem meghaltál…

id.: Nem, az egy másik történet! Négyévesen a Balatonban kiestem az úszógumiból, alig kaptam levegőt, közben sodródtam a mély vízbe, úgy húztak ki. A parton fejre állítottak, mint valami rajzfilmben, hogy kiköhögjem a felesleges vizet. Nem akartam, hogy ez a gyerekeimmel is megtörténjen.

Nem gondolod, hogy éppen az állított rá a tengerbiológusi pályára, hogy a traumáid miatt vissza akartad szerezni a kontrollt a víz fölött?

id.: Lehet… Tudatosan biztosan nem, de az tény, hogy kétszer majdnem megfulladtam. A környezetemben azt hitték, hogy a lefolyós eset után a kisujjamat sem lógatom többé a vízbe, de végül nem okozott traumát.

Nemrég jöttetek haza az első közös tanzániai utatokról, amivel kapcsolatban úgy fogalmaztál, hogy a megújító turizmusról szólt. Mit jelent ez?

id.: 2021 nyarán egy önkéntes munka során találkoztam egy biológus-professzorral, aki egy korallgénbankot hoz létre Tanzániában.

Ez jól használható például arra, hogy ha akármelyik kelet-afrikai partszakaszon valamilyen okból elpusztul egy korallszirt, akkor a génbank segítségével a szakemberek újra tudják ezt a szirtet építeni.

Létrehoztunk egy korallóvodát, amit azóta is folyamatosan bővítenek. A professzor előadott egy konferencián, amely többek között egy újfajta turizmus kialakulásáról szólt. A „klasszikus turizmus” esetében nem figyelünk arra, mennyi szemetet hagyunk magunk után, mennyire károsítjuk a környezetünket. Az ökoturizmus esetén már jobban figyelünk a környezetünkre, arra, hogy lehetőség szerint ne hagyjunk nagy ökológiai lábnyomot. A megújító turizmus lényege pedig az, hogy ha elmész valahová, gyakorolj pozitív hatást a területre, amit meglátogatsz. A korallokból, amelyeket felfűztünk az óvodában, csak évtizedek múlva lesz korallszirt, én már nem is fogom látni, de a gyerekeim és a generációjuk igen. Ezért szerettem volna, hogy ők is kapcsolódjanak bele ebbe a munkába. 

ifj.: Így a tíznapos utunk alatt mi azzal járultunk hozzá a kis sziget körüli víz alatti világ megóvásához, hogy bővítettük a korallóvodát, esélyt adtunk a pici koralloknak arra, hogy védett környezetben szaporodjanak. A srácokkal közösen megtisztítottuk azt a tengerparti szakaszt, amely a lakóhelyünk közelében volt.

Ismerted korábban is azokat, akikkel részt vettél az utazáson?

ifj.: Akkor találkoztam a fiúkkal először, amikor elmentünk a búvárboltba felszerelést venni nekik, és már a repülőn jól összebarátkoztunk. Négyen indultunk Budapestről, aztán Dar Es Salaam-ban csatlakoztak hozzánk a többiek. Onnan már együtt repültünk tovább Mafia szigetére. Összesen öt gyerek és három felnőtt jött. Az egyik fiú hozzám hasonlóan 14 éves volt, két 16 éves srác és egy 18 éves lány tartott még velünk.

Hogyan találtak rá a programodra?

id.: Miután megjelent az interjúnk a Képmás online-on, az egyik anyuka olvasta a rólam szóló cikket. Megkeresett, mert a fia és egy jó barátja, akik minden évben egy természetvédő gyerektáborba jártak, 16 évesen már „kinőttek belőle”. Izgalmasnak találta a programot. Ezért szerettek volna a srácok csatlakozni hozzánk, de az érdeklődők számára minden információ megtalálható az egyesületünk honlapján.

Hogyan emlékszel vissza a megérkezésre?

ifj.: Egy egész napot utaztunk.

Az első szállásunk egy majomkenyérfán volt, ahol csak délután négyig volt áram, és tűzzel kellett begyújtani a kerozinégőt, hogy legyen melegvíz zuhanyzáskor.

Amikor megérkeztünk Chole szigetére, megnéztük a közeli kis falut és a helyi iskolát. Érdekes volt, hogy itt a lányok külön ültek a fiúktól, mivel az ország partmenti része muszlim vallású. Utána egy idős nő elvitt minket egy iszapos partszakaszra, ahol azt a kókuszrostot rohasztotta, amiből a korallóvoda kötele készül. Megmutatta nekünk, milyen munkafolyamatok követik egymást, míg elkészül egy kötél. Érdekes volt látni, hogy egy kókuszdióból végül hogyan lesz vastag kötél.

id.: Azért szerettem volna, hogy lássák ezt a folyamatot, mielőtt lemegyünk a víz alá, hogy legyen elképzelésük arról, hogyan készülünk elő a koralltelepítéshez. Ezekre a kötelekre fogjuk felelrősíteni a pici, de egészséges koralldarabokat. Fontosnak tartjuk, hogy a korallóvodában használt alapanyagok természetes anyagokból készüljenek, mindamellett a sziget asszonyai munkához is jutnak ezáltal.

ifj.: Másnap apával korábban keltünk fel, mint a többiek, mert elmentünk egy olyan helyre, ahol a halászok a szirtet szétrobbantották, hogy használható, egészséges koralldarabkákat keressünk az óvodához. Mire hazaértünk, a többiek éppen reggeliztek.

Miket ettetek?

id.: Tengeri herkentyűt, halat, rizst, gyümölcsöt, zöldséget, és megkóstolhattuk a majomkenyérfa termését is, amit rá lehetett szórni a müzlire. Sok íze nincs, de vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag.

Hogyan fogtatok neki a koralltelepítésnek?

ifj.: Kisujjnyi darabokra törtük a korallokat, amelyeket tenyérnyi távolságra kellett elhelyezni a kókuszkötélen. Csapatokban dolgoztunk, az egyik fogta a kötelet és mérte a távolságot, a másik pedig beszúrta a korallt a kötélbe. Ezeket vittük le a víz alá, ahol bambuszrudakra rögzítettük őket.

id.: A korallóvoda tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy hatalmas, víz alatti fregoli.

Milyen programokon vettetek még részt?

ifj.: Elmentünk például a kék lagúnába, ami egy olyan helyen volt, ahol mindent meghatározott az árapály. Amikor odaértünk, az volt a baj, hogy nagyon sekély volt még a víz, és elakadt a hajó.

id.: Negyedórával a dagály előtt érkeztünk. A gyerekek kiugrottak, hiszen nekik is tolniunk kellett a nem is olyan kis hajót. Kalandos volt!

 ifj.: Másnap gyűjtöttünk vörös „mangrovemagokat” a derékig érő vízben.

id.: A mangrovét a helyiek egyrészt építőanyagnak, tüzelőanyagnak használják.

Ami viszont nagyon fontos: ez a növény ötször annyi szén-dioxidot köt meg, mint a mi erdőink, ráadásul, ha mondjuk jönne egy cunami, a fák lefékezik a hullámokat, így kevesebb kár keletkezik a településen.

ifj.: Esténként előadásokat hallgattunk, ahol apa érdekes információkat osztott meg velünk a mangroveerdők ökológiájáról és fontos szerepükről a szén-dioxid körforgásban. Érdekes volt megtudni, hogy a mangrove elevenszüléssel szaporodik, kis növénykéket pottyant bele az iszapba, amelyek ott gyökereket növesztenek. Ezért kapcsolódtunk be a mangrovetelepítésbe is.

Mi volt a legjobb élményed?

ifj.: Nehéz választani, de a cetcápákkal úszni különleges volt.

Ott van a vonulási útvonaluk?

id.: Szeptember és március között ott töltik az idejüket a világ legnagyobb tengeri halai. Persze nem varázsszóra kerülnek oda, ez a terület a vonulási területük egyik állomása. Akárhányszor kimentünk, mindig ott voltak.

ifj.: Nagyon szerencsések voltunk! Az első cetcápázós napon 15 méteres példányokkal találkoztunk. Nagyon gyorsak voltak, de amikor Annával elúsztunk az egyik cetcápa feje mellett, észrevett minket és lelassított, hogy együtt úszhassunk. Nagyon jó fej volt! Egyszer apát körbevették, szinte jin-jang alakzatban, és úgy nézett ki, mintha olyan közel lennének, hogy mindjárt összenyomják, de valójában szó sem volt erről.

Hogyan kell úszni egy cetcápával?

ifj.: Nem mindenki ismeri a szabályokat. Be kell tartani a legalább kétméteres távolságot. Nekünk első nap a professzor úr elmondta, hogyan kell viselkednünk a cápákkal való úszáskor.

id.: A cetcápával való úszás etikáját sajnos nem mindenki tartja be.

ifj.: Az a szabály, hogy maximum tízen lehetnek az állat körül, mert zavarja őket a nyüzsgés.

A programokat a nemrég alakult Kids For The Oceans Egyesület keretein belül szervezted. Mivel foglalkozik még ez a szervezet?

id.: Az egyesület keretein belül edukációs programot szeretnénk indítani az általános és középiskolások számára „Merülj velünk” címmel.

Ezek az egytanórás előadások hiánypótlók lennének, hiszen ezekről az ökológiai folyamatokról egyáltalán nem tanulnak a gyerekek az iskolában.

Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók naprakész, friss információkhoz juthassanak a fenntarthatóság és környezetvédelem témáiban. A 45 perces foglalkozások végén a gyerekek egyedülálló módon nyerhetnek majd bepillantást a tengerek világába: VR szemüvegek segítségével merülhetnek velünk a tengerek mélyére. Így sok olyan tanuló kerülhet virtuálisan testközelbe a tengeri élővilággal, akik egyébként nem tehetnék ezt meg. Jelenleg a VR szemüvegek beszerzésén fáradozunk, ehhez keresünk támogatókat.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti