A brit lovag, népek felszabadítója, hadvezér, csaló és rabló

Sir Thomas Cochrane története a szabályszegésről, a fékezhetetlenségről, a tekintélytisztelet teljes hiányáról és a zseniális helyzetfelismerésről szól. Jól példázza azokat az ellentmondásokat, amelyeket egy irányíthatatlan katonai őstehetség kavar föl mindenhol, ahová csak beteszi a lábát.

Sir Thomas Cochrane
Sir Thomas Cochrane - Peter Edward Stroehling festménye, 1807

Thomas Cochrane születésétől fogva a brit hadsereg vonzásában élt. Skót nemesi származású családja férfi tagjai mindkét ágról magas rangú katonák voltak. A kis Thomast az apja már 1780-ban, ötéves korában nyilvántartásba vétette mint egy hadihajó legénységének tagját, mert minél több szolgálati évet tudott valaki felmutatni, annál hamarabb léphetett előre később a katonai ranglétrán.

Tizenhét éves korától kezdve ténylegesen is munkába állt egy hadihajón, és származásának köszönhetően gyorsan emelkedett a csillaga. Jellemének árnyoldala azonban nagyon hamar megmutatkozott. Öt évet bírt ki komolyabb konfliktus nélkül, majd hadbíróság elé állították, és megrovásban részesítették a feljebbvalójával szemben tanúsított tiszteletlen magatartása miatt. Végül huszonöt évesen kinevezték egy hajó kapitányának, de mivel nemcsak nagyon fiatal, hanem problémás személyiség is volt, csak a haditengerészet egyik legkisebb egységét, egy szerény, kétárbocos szlúpot kapott.

Ekkor kezdődött az az évtizedes sikersorozat, amit Cochrane minden külső körülménytől teljesen függetlenül véghezvitt. Ahogy a saját feletteseit, éppen úgy az ellenséget sem tisztelte: minden hagyománytól s megkötéstől mentesen hadakozott. Kedvenc módszere volt például, hogy a brit zászló helyett dán vagy amerikai színeket tűzött ki a hajójára, és így támadta meg az ellenfeleit, esetleg így menekült el egy szorult helyzetből. Egy éjszakai üldözés alkalmával vízre bocsátott egy hordót, amelyre világító hajóslámpát rögzített, ő és legénysége pedig a sötét hajóról figyelték, amint a becsapott ellenség a hordó után hajózik.

Mindezt valószínűtlen vakmerőséggel, ellenségeit megdöbbentő szemtelenséggel ötvözte.

Előfordult, hogy idegen zászló alatt egy nála nagyságrendekkel nagyobb és erősebb spanyol hadihajó mellé kormányozta a sajátját, majd közvetlen közelről nyitott rá ágyútüzet. Az ellenfél – akármennyivel több és nagyobb ágyúja volt – nem tudott védekezni, mert a saját ágyúi egyszerűen ellőttek Cochrane fedélzete fölött. A spanyolok hatszoros túlerőben voltak, mégis az arcátlan brit foglalta el a hajójukat.

Az elkövetkezendő egyetlen év alatt Cochrane ötvenhárom hajót semmisített meg vagy foglalt el, így hamar hírnevet szerzett a honfitársai és ellenségei körében. Végül három francia hajó együttes hadműveletére volt szükség ahhoz, hogy legyőzzék és foglyul ejtsék. Amikor rabtartói elé kísérték, azok megkülönböztetett udvariassággal bántak fele, elegáns étkezéseken látták vendégül, majd hamarosan kicserélték egy francia fogolyra. Cochrane hazatért, és önbizalma mind nagyobbra nőtt. Egyre kötekedőbb lett, a legkevésbé sem fogta vissza magát a véleménynyilvánításban. Egy tengeri csata után – amit egyébként megnyert – hadbíróság elé citált egy flottatengernagyot, mivel szerinte nem adta ki a megfelelő parancsokat. Máskor azért keveredett párbajba, mert egy elegáns bálon – kifejezetten polgárpukkasztásból – egyszerű matróznak öltözött. Amikor egy francia tiszt ennek megfelelően lekezelően bánt vele, Cochrane párbajra hívta, és egy pisztolylövéssel meg is sebesítette.

Még a saját korának radikális politikusait is elrettentette a fékezhetetlensége. Egy Sir Francis Burdett nevű bárót a Tower börtönébe akart záratni a brit kormány, mivel olyan „elfogadhatatlan” követeléseket próbált mindenáron elfogadtatni, mint a férfiak általános szavazójoga és a titkos szavazás. Burdett megmakacsolta és elbarikádozta magát a házában. Cochrane azonnal kapott az alkalmon, hogy beleköthet a hatalomba, és felajánlotta neki a segítségét. Hamar kiderült, hogy katonai taktikákkal, fegyveresen szándékozott megvédeni a báró házát a kormány ellen, ami azt eredményezte, hogy a megszeppent Burdett visszavonulót fújt, és inkább megadta magát a sorsának.

Cochrane néhány év leforgása alatt olyan sok és olyan nagy hatalmú ellenséget szerzett magának a saját országában, hogy teljesen ellehetetlenült a helyzete.

Mindezt azzal tetézte, hogy belekeveredett az 1814-es tőzsdecsalási botrányba. Egy brit katonatisztnek öltözött férfi érkezett hajón Doverbe, és állítólagos kapcsolataira hivatkozva elterjesztette azt a hírt, hogy Napóleont megölték. A tőzsde pánikszerűen reagált, néhányan pedig tökéletes időzítéssel alaposan megszedték magukat. A haszonélvezők egyike Cochrane volt. A büntetőper során bűnösnek találták, ezer fontra bírságolták, eltávolították a haditengerészettől, és örökletes parlamenti székétől is megfosztották. Ráadásul halmazati büntetésként egy órát kellett volna eltöltenie egy kalodában a Királyi Tőzsde előtt. Ez utóbbit végül nem merték végrehajtani rajta, mert féltek az esetleges zavargásoktól.

Kép
Sir Thomas Cochrane
Sir Thomas Cochrane - korabeli metszet

Hiába volt tökéletes a katonai mérlege, hiába vált szinte nemzeti hőssé a sok győzelme miatt, mennie kellett. De mivel a becsvágya továbbra sem hagyta nyugodni, más irányú karrierlehetőségeket keresett. Feladott egy hirdetést, amelyben vállalta, hogy szükség esetén az éppen szabadságharcukat vívó latin-amerikai országok szolgálatába áll. A hírneve olyan nagy volt, hogy azonnal akadt jelentkező. A spanyol gyarmatosítók utolsó maradékaival küzdő chilei lázadók kértek segítséget, hogy végleg felszabadítsák az országukat. Cochrane – feleségével és két gyerekével – Chilébe utazott, ahol azonnal állampolgárságot kapott, és kinevezték a hadiflotta vezetőjévé. Cochrane késedelem nélkül átszervezte az egész haditengerészetet, brit tiszteket helyezett a vezető pozíciókba, bevezette az angol nyelvet, és megkezdte a harcokat.

1820-ban végrehajtotta azt a hadműveletet, amelyik még saját magához mérten is őrült módon merész és valószínűtlen volt.

Chile nyugati partján még tartotta magát Valdivia: hét hatalmas, kőből épült, bevehetetlennek hitt gyarmati erődítmény kétezer spanyol katonával. Cochrane három hajóval és háromszázötven emberrel vágott neki a küldetésnek. A vezérhajója ráadásul megsérült, a puskapora jó része elázott. Ezért ahelyett, hogy a tenger felől, ágyútűzzel próbálkozott volna, éjszaka a partra tette az embereit. Az egyik oldalról nagy zajt csapva, a maradék puskaporukat eldurrogtatva támadást színlelt egy kisebb csapat, míg a katonái másik csoportja hátulról támadt a mit sem sejtő védőkre. Egyetlen agresszív rohammal bevették az erődöt, és pánikszerű menekülésre kényszerítették a spanyolokat. Azok rettegve rohantak a szomszédos erődbe, ahol az ottani védők kinyitották nekik a kaput. A résen őrjöngve rontottak be a menekülőket üldöző chileiek, és ezt az erődöt is mindössze szuronyok segítségével, kegyetlen mészárlás közepette foglalták el. A spanyolok innen is elfutottak, a harmadik erőd pedig ugyanígy elesett a támadók szuronyai alatt. A negyediket szabályos rohammal foglalták el, a maradék három egyszerűen megadta magát. Chile ezzel elnyerte a valódi függetlenséget.

Cochrane ezek után a szomszédos Peru partjaihoz hajózott, mivel ennek az országnak a szabadságát is stratégiai fontosságúnak gondolta Chile szempontjából.

Innen is kiverte a spanyolokat, majd új megbízást kapott, ezúttal a portugál uralom utolsó maradványaival küzdő Brazília részéről.

Az ottani császár a portugál király lázadó fia, I. Péter volt, aki önhatalmúlag felszabadította Brazíliát az apja uralma alól, és most a saját országa gyarmati hadserege ellen küzdött. Cochrane – a jól bevált rutin szerint – itt is átvette az uralmat a haditengerészet fölött, és megint a megtévesztés eszközével élt. Először Maranhão tartományban, majd Belém városában játszotta el ugyanazt a komédiát. Személyesen találkozott a helyi katonai vezetőkkel, és előadott nekik egy meggyőző történetet egy feltartóztathatatlanul közeledő, győzhetetlen brazil hadiflottáról, amely ellen minden ellenállás hiábavaló. Annak ellenére, hogy semmiféle ilyen flotta nem létezett, mindkét helyőrség megadta magát. Brazília ennek következtében megszabadult az utolsó gyarmatosító seregektől is, és elérte a végső függetlenséget.

Miután azonban látványosan megdicsőült, itt is azonnal botrányt kavart.

Arra hivatkozva, hogy nem kapta meg a neki járó részt a zsákmányolt javakból, ellopott egy neki tetsző összeget a brazil közpénzekből, majd kirabolt néhány kereskedőhajót is, és egyszerűen visszahajózott Angliába.

A következő években tett még egy kísérletet egy nemzet dicsőséges felszabadítására. A görög szabadságharcban is részt vett, de ezúttal súlyos kudarcot vallott, és természetesen összeveszett minden görög katonával és politikussal, akivel csak kapcsolatba került. Mire végleg megállapodott, és letelepedett a saját hazájában, elcsitultak körülötte a botrányok. Egy olyan hatalmas szervezet, mint a brit birodalom jobban becsüli a kiemelkedő katonai eredményeket, mint amennyire neheztel az esetleges szabályszegések és botrányok miatt. Végül Sir Thomas Cochrane is megdicsőült. Viktória királynő kitüntette őt az egyik legmagasabb brit lovagi méltósággal, és számtalan kinevezést kapott különböző jogcímeken. A nevét besározó tőzsdebotrány vádjait hivatalosan is törölték, visszakapta a parlamenti helyét, majd valóságos legendaként, elégedetten, nyolcvanöt éves korában halt meg 1860-ban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti