A következőképpen képzellek el benneteket otthon: András épp alkot, halkan dudorászik, koncentrál, majd kivágódik az ajtó, és Eszter vidám csicsergése tölti be a szobát.

András: Ezt jól érzed, valahogy így van. A dalszerzés vagy a szövegírás egy elmélyült, csendes állapot, tulajdonképpen egy koncentrált, folyamatos matatás, keresés, mire megtalálja az ember a megfelelő akkordokat, szavakat. Ez kívülről nézve elég idegesítő lehet, ha mondjuk órákig ugyanazt a két akkordot kell valakinek hallgatni. 

Eszter: Nyilván nekem könnyebb kicsit leválasztani a munka üzemmódot az otthonitól, hiszen én elsősorban nem otthon dolgozom. Bemegyek a színházba, szinkronba, forgatásra, és az érdemi munka ott történik. Amikor kijövök, átállok. Ez egy technikai kérdés is nálam, amit főleg Álmos születése után meg kellett tanulnom jól és hatékonyan működtetni.

Nyolc éve vagytok házasok. Mi volt az első benyomásotok egymásról, amikor először találkoztatok?

András: Kölcsönös ellenszenv.

Eszter: Nem mondhatjuk, hogy a legelső találkozásnál olyan nagy lett volna a szimpátia. Bizonyos szempontból eléggé eltérő kommunikációs eszközöket használunk, ez okozhatta a kezdeti félreértéseket a másik személyiségének első körös megítélésével kapcsolatban.

Miben változtatok, amióta együtt vagytok, és amióta megszületett a gyermeketek?

Eszter: Én elég nagy változáson mentem keresztül. Sok olyan dolog van, amik felé Andris nyitotta ki az antennáimat. A gasztronómia, a környezetvédelem, a kertészkedés, csak hogy párat soroljak. Számomra mindig nehéz volt a szocializálódás.

Tudom, nem feltétlen látszik, de valójában nagyon zárkózott személyiség vagyok. Nagyon kevés embert engedek magamhoz igazán közel, és őket is nagyon nehezen.

A munkám természete is az oka annak, hogy ezzel kezdenem kellett valamit. Sok téves felülviselkedési technikát próbáltam, mire beállt egy egészséges balansz. Andris számomra bámulatosan könnyen, lazán kommunikál bármilyen helyzetben, bárkivel. Én jóval szorongóbb típus voltam, főleg régebben, többet kivesz belőlem bármilyen hétköznapi helyzet, mint belőle. Ő segített felvértezni magam, hogy könnyedebben tudjam működtetni a mindennapokat. Mellette lettem anya, mellette lettem felnőtt nő.

András: A kapcsolati dinamikára mindenképp hatással van egy kisgyerek születése. Ezzel nekünk is kezdeni kellett valamit. Az első házasságomban megszoktam, hogy az akkori feleségem otthon volt a gyerekekkel. Eszternek van egy hivatása, mint nekem, amihez szintén alkalmazkodni kell. Ez számomra is új felállás volt, és bár készültünk rá, idő kellett, míg belerázódtunk.

András, számodra miért jó apának lenni?

András: Egy gyerek az ember életének értelmet, felelősséget és perspektívát ad. Legalábbis az én életemnek biztosan.

Melyek azok a tulajdonságok, amiket különösen szerettek egymásban, és amiknek a megléte miatt felnéztek egymásra?

Eszter: Andrásban szerintem van egy atomreaktor, és ha elhatároz valamit, azt így vagy úgy végigcsinálja. Hatalmas akaratereje van, és igazi teremtő alkat.

András: Szeretem, ahogy Eszter gondolkodik, és hogy olyan hatalmas szíve van. Szeretem az érzékenységét, a kifogyhatatlan energiáit, amiket néha persze nehéz is befogadni. 

A kitartása, az akaratereje példaértékű. És nem horkol. 

Vannak olyan dolgok a gyereknevelésben, amikben nem vagy csak nagyon nehezen értetek egyet?

András: Nagyjából hasonló az értékrendszerünk. Vannak dolgok, amikben Eszter a szigorúbb, s vannak, amikben én. De nagy harc nincs köztünk ezekben sem.

Ki a temperamentumosabb, és ki a lezserebb kettőtök közül?

András: Eszter a temperamentumosabb.

Eszter: Egyértelműen András a lezserebb.

Mindenki hoz mintákat a saját családjából, a szüleitől. Nálatok volt olyan minta, amit tompítani kellett azért, hogy a párkapcsolatotok harmonikus maradhasson?

Eszter: Ezzel nekem sok dolgom volt. Igazából csak ez az egy kérdés megérne egy többoldalas választ. A gyerekkorommal kapcsolatban rengeteg dolog csapott váratlanul arcon, miután megszületett a kisfiam. Ez a fajta önvizsgálat szerintem mindkét fél részéről elengedhetetlen egy pár esetében: segítenünk kell egymást, támogatni, feloldani dolgokat, amiket tudunk. Közösen. Bizalom kérdése az egész. És közben folyamatosan úton vagyunk.

Egy közös belső utazás ez, csak közben nem szabad elengedni egymás kezét.

Eszter, említetted a környezetvédelmet. Van is egy ezzel kapcsolatos komplex projekted. Mesélnél róla?

Eszter: Hanyi Sára Szonja grafikusművésszel hoztuk létre a Secret Humanity projektet, amely egyesíti magában a kultúrát, a divatot és a fenntarthatóságot. Kézzel festett farmerkabátok, pólók, pulóverek, vászontáskák, zoknik találhatók a kollekciónkban többek között. Anyagi, technikai, logisztikai és PR szempontból én „küzdöttem útjára” ezt az egészet. Szonja fest, hímez, ő az alkotó.

Kép

Balra: Földes Eszter Álmossal – Fotó: Lovasi András; jobbra: a színésznő a Secret Humanity darabjaiban – Fotó: Bolega Niki

Visszakanyarodva a magánéletetekre: ha elképzelitek egymást például 10–20 év múlva, és erről egy képet kellene festeni, milyen festményt látnánk rólatok?

Eszter: Egy családi kiránduláson az arcunkat összedugva vigyorgunk hárman valami magaslaton, és fúj a szél. 

András: …mint ahogy ez most is így van a közös fotóinkon.

Mi András szeretetnyelve, és mi Eszteré?

András: Túl intim a kérdés, de például szeretem megetetni azt, akit szeretek. Mint a nagymamák.

Eszter: Én, ahogy Andris szokta mondani, egy akcióhős vagyok, aki mindig próbál valami ünnepet csinálni a leghétköznapibb pillanatokból.

Végül nagyon érdekelne, mitől néz ki Eszter folyton olyan „bosszantóan” jól. Mi a kedvenc „bűnözős” étele, és mi a tiéd, András?

Eszter: Most zavarba hoztál… Nyilván én azért máshogy látom magam. A bűnözős ételem pedig a chips.

András: Szerintem, hogy Eszter jól néz ki, az az én érdemem. Az ember látványosabban öregszik 50 fölött, mint 30 fölött. Ebből Eszter csak jól jöhet ki. (nevet) A bűnözős ételem egyébként a kávé-süti kombináció.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.

„Gyakori mondássá vált, hogy csak a közértbe mentem le, de már három-négy nárcisztikus emberrel találkoztam. Miközben a nárcizmus jóval komplexebb fogalom annál, mint hogy stigmaszerűen rásüssük valakire” – hívta fel a figyelmet Üveges Anna pszichológus a Képmás magazin Spiritusz podcastjának személyiségzavarokról szóló minisorozatában, amelynek már az összes része meghallgatható a Spotify-on, a Youtube-on és a népszerű podcast-appokban.

A Spiritusz pszichológiai podcast önismerettel, életvezetéssel, párkapcsolattal és családdal kapcsolatos témákat állít a fókuszba.

A leggyakoribb személyiségzavarok közé tartozik a személyes kapcsolatok zavarát, visszatérő „ürességérzést”, impulzivitást, önsértő magatartást kiváltó borderline, amellyel a becslések szerint az emberek 2-3 százaléka küzd. Szintén a sűrűbben előforduló problémák közé tartozik a lakosság 1 százalékát érintő nárcisztikus, valamint az erős szorongással, félelemmel, túlérzékenységgel jellemezhető elkerülő személyiségzavar. Emellett számos egyéb típust is számontartanak a szakemberek, így például a kényszeres, a dependens vagy az antiszociális személyiségzavart.

„A személyiségzavarok általában kora felnőttkorban jelentkeznek, de van kivétel is, az antiszociális személyiségzavar első tünetei ugyanis már serdülőkorban megjelenhetnek” – magyarázta Üveges Anna, hozzátéve: az érintettek leginkább környezetük nyomására vagy valamilyen trauma miatt fordulnak szakemberhez. A pszichológus ugyanakkor óva int az öndiagnosztizálástól, ahogy mások stigmatizálásától is.

„Diagnózis komplex kivizsgálás eredményeképpen születhet”

– magyarázta a szakember. Személyiségzavar esetén képzett klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta foglalkozik a páciensekkel.

A Prof. Dr. Unoka Zsolttal, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pszichoterápiás Osztályának vezetőjével készített beszélgetésből arra a kérdésre is választ kaphatunk, milyen hatások és öröklött tényezők állhatnak a borderline személyiségzavar kialakulása mögött.

A Spiritusz harmadik évadában a személyiségzavarokról szóló minisorozat mellett többek között a fóbiákról, a megfelelési kényszerről, a magány pszichológiájáról, a belső gyermekről kérdezi pszichológus és pszichiáter vendégeit a két műsorvezető, Bóna Judit és Németh Szilvia.

Kép

A Spiritusz podcast műsorvezetői, Németh Szilvia és Bóna Judit – Fotó: kepmas.hu

Az adásokból kiderül, hogy bár a legtöbbször a klausztrofóbiáról hallunk, valójában számos más típusa is van ennek a szorongásos zavarnak, az egyik fő csoportot például a szociális fóbiák alkotják. Az ilyen zavarral küzdő emberek félelmet éreznek társas helyzetekben vagy nyilvános szereplés közben. Attól tartanak, hogy a viselkedésük miatt megítélik őket, és ez erős szorongást vált ki – fejti ki a Zinner-Gérecz Ágnes klinikai szakpszichológuss, kognitív viselkedésterapeuta. Mogyorósi Rebeka tanácsadó szakpszichológus pedig többek között arról is beszél, milyen testi tüneteket okozhat az állandó megfelelési kényszer.

A Spiritusz podcastot a Spotify-on, a népszerű podcast-appokban, a Képmás.hu podcast-rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján lehet meghallgatni. 

Mitől érdekes? Itt képezték a 17. és a 20. század közepe között a magyarországi papi utánpótlás jelentős részét, sőt az első időkben a többségét. Kiemelt helyet érdemel a magyar egyháztörténetben azért is, mert számos nagyszerű papot, püspököt, tanárt adott az országnak, függetlenül attól, hogy épp magyar, német, román, szlovák vagy horvát nyelven beszéltek.

Kora újkori sikersztori

Vessünk egy pillantást először arra, miért is volt szükség egy magyar papnevelőre a császárvárosban. A három részre szakadt ország királyi fennhatóságú országrészében a katolikus egyház alig 17 százalékát birtokolta ekkor a plébániahálózatnak (s ennek is jó része a győri egyházmegye területe volt), az esztergomi érsekség 1526 előtti, közel 900 plébániájából Pázmány korára alig száz maradt csak katolikus felekezetű.

Nem meglepő hát, hogy Pázmány Péter a trienti szellemű katolikus oktatást kidolgozó jezsuita rend tagjaként a következő papi generáció oktatásában látta a helyzet megoldását.

Az alapítás annyira szívügye volt a főpásztornak, hogy a bécsi szeminárium terve megelőzte a nagyszombati egyetem alapítását (1635), sőt még a főpap bíborosi kinevezését is.

Az első alapítólevél az 1619. év elején kelt, szándékát meghiúsította azonban Bethlen Gábor hadjárata, a harmincéves háború zűrzavaros évei pedig elodázták a megnyitást. Négy évvel később, 1623-ra került elő ismét a bécsi magyar papnevelő ügye, onnantól fogva viszont a hazai katolicizmus meghatározó intézményévé vált. A Pázmáneumban nem folyt oktatás, a növendékek a magyarok körében régóta népszerű, középkori alapítású bécsi egyetemet látogatták, amelyet ekkor már a jezsuita rend vezetett. Korszerű tanítási elveik évszázadokra meghatározták az európai felsőoktatást.

A szemináriumba jelentkezők közül csak azokat vették föl, akik törvényes házasságból származtak, írásban nyilatkoztak a papi hivatás melletti elköteleződésről, és arról, hogy ehhez a megfelelő stúdiumokat elvégzik, valamint felszentelésük után három éven át az esztergomi főegyházmegye szolgálatába álltak. Abban az esetben, ha a kispap meggondolja magát, elbocsátanák, vagy nem szolgálja le a három évet, köteles megtéríteni a rá fordított költségeket. Pázmány elképzelései szerint a növendékeknek nagyobb részt a magyarok, kisebb részt a felvidéki tótok, horvátok és magyarországi németek közül kellett kikerülniük, és előzőleg valamely jezsuita gimnáziumban kellett tanulniuk.

Az oktatás 1624-ben indult meg, de 1630-tól több magyarországi főpap kérte, hadd küldhessen növendéket saját egyházmegyéjéből Bécsbe, a pázmániták közé. Az 1647–48-ból fennmaradt, első esztergomi főegyházmegyei sematizmus már azt írja, 44 növendék lakja a Pázmáneumot, a korszak 80 kispapjának több mint fele – miközben az egész egyházmegyében csak mintegy 240 lelkipásztor szolgált ekkor.

Túlzás nélkül mondhatjuk: ez az intézmény és ez a generáció fordította meg a felekezeti arányokat a század végére hazánkban.

A Pázmáneum első korszaka 1784-ig tartott. Az addig eltelt másfél évszázad során 2100 növendéket képzett ki, 66-ból lett püspök, kettőből esztergomi érsek, egyből bíboros. A két érsek egyike Széchényi György, a század legügyesebb főpapja, aki nemcsak a katolikus megújulás intézményeihez szükséges pénzügyi hátteret tudta megteremteni, de saját családjának jövőjét is megalapozta. A pázmániták a barokk szellem kiteljesítésében is múlhatatlan érdemeket szereztek, hiszen nemcsak kiváló lelkipásztorokká váltak, de gyakran tudományos vagy kegyességi munkákkal is szolgálták az egyházat. Noha ekkoriban Rómában nevelkedett a magyar egyházi elit, a Pázmáneumnak mégis kulcsszerep jutott azzal, hogy élen járt „a társadalom számára hiteles, értékközvetítő katolikus papság megteremtésében” – írja Fazekas István, az intézmény kora újkori történetének monográfusa.

Kép

A Pázmáneum épülete Bécsben – Forrás: Wikipedia

Bezárás és újjászületés

II. József 1784-ben bezáratta az intézményt, épületében siketnéma-intézetet rendeztetett be, de 1802-ben egy esztergomi kanonok, korábbi pázmánita növendék vezetésével újraindulhatott a tanítás, sőt profilja egyre inkább az elitképzés irányába mozdult. A növendékeknek szigorú napirendjük volt, amely egyaránt beosztotta a lelki és szellemi fejlődésre szánt időt, a pihenést, az étkezéseket és az öltözködést is. A szeminaristák ruhája ugyan már Pázmány halála után az egyszínű kék lett, de ekkor vált az egyházi közegben ma is jól ismert „pázmánita kék” árnyalat a növendékek messziről látható védjegyévé.

A boltzmanngassei épület 1900-ra készült el, tervezője Czigler Győző volt, stílusában pedig nagyon hasonlít a győri szeminárium és az Eötvös Collegium Alpár Ignác által tervezett épületére.

A Pázmáneum új otthonában a nevelés magyar szelleme szó szerint a falakról is sütött.

Kápolnájának oltárfreskója a Székely Bertalan- és Lotz Károly-tanítvány Angyalffy Erzsébet festőnő munkáját dicséri. A szentélyfal historizáló motívumokkal keretezett felső harmadában Patrona Hungariae látható a magyar szentekkel: jobbról Szent Istvánnal, Szent Imrével, Szent Lászlóval, Szent Erzsébettel, balról Szent Erzsébettel, Gellérttel és – az akkor még nem Szent – Margittal. Alatta Jézus Szíve angyalok körében, hiszen 1900-ra, az új épületbe költözés idejére XIII. Leó pápa Jézus Szíve-évet hirdetett. Körül, az oldalfalakon indás díszítés, amelynek motívumai a 400. évfordulóra készült logóban is visszaköszönnek most.

Az intézménynek ekkor olyan növendékei voltak, mint Bangha Béla, „Magyarország sajtóapostola”, Bogisich Mihály zenetörténész, Ipolyi Arnold művészettörténész, a Magyar mythologia szerzője, vagy éppen magyar címzetes és megyéspüspökök sora. Az igazság része, hogy kétesebb életmű is kikerült a Pázmáneum falai közül: az irodalomban maradandót alkotó Nyírő József például elhagyta egyházi hivatását, kortársa, Tiszó József pedig a szlovák (csehszlovák) fasizmusnak állt az élére.

Mindszenty bíboros bécsi otthona

Hiába a szép új épület, a két világháború nehéz évtizedeket hozott, a Pázmáneum alapítványi felügyeletét 1953-ban a Szentszék a bécsi érsekre bízta. Az 1945-ös, majd 1956-os ausztriai magyar emigráció közösségi összetartozásának helyet adó épület 1968-tól állambiztonsági megfigyelés alatt állt „Ostrom-Vár” néven, a hírszerzés pedig már 1967 végén elrendelte a Pázmáneumba érkező és onnan küldött posta ellenőrzését.

A figyelem csak fokozódott a forradalom kitörésének tizenötödik évfordulóján, 1971-ben, amikor megérkezett a házba Mindszenty József bíboros, a magyar katolikus egyház feje.

A nyolcvanadik évében járó főpásztor, aki „mint otthonába” jött ide, több évtizednyi kényszerű hallgatás után élete utolsó négy évében végre szabadon mozoghatott, látogathatta az emigráns magyarságot, dolgozhatott emlékiratain. Bécs, a Pázmáneum valódi otthonná vált számára: visszafogottan élt, és ajtaja nyitva volt bárki előtt. Titkára és jobb keze az a megváltós nővér, Galavits M. Geraldine volt, akinek köszönhetően Rómában is fölépült két lelki menedék a magyar egyháziak számára, és aki megszervezte a bíboros római útját.

Mindszenty József a Pázmáneumban, 1974-ben – Forrás: Wikipedia

Mindszenty József visszaadta a Pázmáneumnak eredeti, egyházi funkcióját is, meghonosította az előesti szentmiséket, amelyek hagyománya máig töretlen: a ház kápolnája szombaton délután öt órakor várja a híveket magyar nyelvű liturgiára. Annak ellenére, hogy életének bécsi szakasza csupán négy év volt, az életmű és a nyilvánosság szempontjából talán élete egyik legfontosabb része volt ez. Amikor 1975 tavaszán, néhány nap betegség után örökre lehunyta szemét a bécsi Irgalmasrendi Kórházban, halálhírére megszakította élő adását az osztrák állami rádió.

A Pázmáneum emlékévvel és számos színes programmal ünnepli fennállása többé-kevésbé folytonos 400 esztendejét. Az emlékév részeként jelenleg Czigler Győző-kiállítás látható az épületben. Bővebb információ: pazmaneum.katolikus.hu.

Hogy van?

Köszönöm a kérdést! Kicsit zsúfolt napom van, nem érzem magam kipihentnek, de alapvetően jól vagyok.

Ezt jó hallani! Egyébként a Kék Vonal tevékenysége is e köré a kérdés köré szerveződik, hogy a gyerekek „hogy vannak”, vagy inkább az a fontos, hogy valaki kimondja: „nyugi, nem lesz semmi baj”?

Az egyik legfontosabb éppen az, hogy ne ígérjünk nekik semmi olyat, ami nem rajtunk múlik. Nem gondoljuk, hogy a mi feladatunk a vigasztalás, sokkal inkább az érzelmi támogatás, a biztonságos tér biztosítása a lényeg, egy olyan téré, ahol a negatív érzések is megélhetők, vagy nincsenek bagatellizálva, a szőnyeg alá söpörve. Nem gondolom, hogy minden helyzetben az a jó iránya a beszélgetésnek, ha afelé megyünk, hogy nincs is itt semmi baj.

Merthogy sok tizenéves, fiatal felnőtt életében nagyon is vannak bajok! A beszélgetéseink inkább arra irányulnak, hogy mik is ezek a bajok.

Aztán a helyzet jellegéből fakadóan lehet, hogy tudunk arról beszélgetni, hogy mik lehetnek ezeknek a gondoknak a megoldásai. De van, hogy nincs egyértelmű „megoldás”, azokban a helyzetekben inkább az a feladat, hogy együtt kell élni a kudarccal, veszteséggel, krónikus betegséggel, olyan élethelyzetekkel, amelyeket nem lehet kívülről befolyásolni.

Milyen típusú problémákkal keresik meg leggyakrabban a Kék Vonalat?

A legtöbb beszélgetés a lelki egészség megrendüléséről szól, statisztikai értelemben félelmekkel keresnek fel minket a legtöbben, amiknek sokféle fókusza lehet, de nem mindig rajzolódik ki egyértelműen a szorongás tárgya. Gyakori téma a magány, de nem mint pillanatnyi állapot, hanem mint mély életérzés, illetve általános lehangoltság miatt is hívnak minket. Fontos ugyanakkor azt is hangsúlyozni, hogy egy chatszoba vagy levélváltás nem alkalmas diagnózisok felállítására, ez egyébként távol is áll a Kék Vonal céljától, kompetenciájától.

Ha már szóba került a kompetencia: laikusként úgy érezném, hogy mindenkin segítenem kell, ami azt is eredményezhetné, hogy olyan dolgokat mondanék, ami már a terapeuták hatásköre. Hol van az a pont, amikor a segítő hátralép egyet, és azt mondja, ide már szakember kell?

Mi abban segítünk a gyereknek, hogy meg tudja magának fogalmazni, miben szorul segítségre, miben vár változást, fel tudjuk térképezni a környezetét, a lehetőségeit. Ezekben a beszélgetésekben ki tud kristályosodni az is, amikor gyermekvédelmi beavatkozásra, pszichológusra, orvosi segítségre van szükség. Az más kérdés, hogy van, amikor egészen súlyos traumák tárulnak föl: családon belüli erőszak, fizikai bántalmazás, szexuális bántalmazás, öngyilkossági gondolatok. Tavaly több mint 1500 beszélgetésben vetődött fel az öngyilkosság.

Ezekben a súlyos esetekben egyáltalán nem biztos, hogy egy órán belül el tudunk jutni odáig, hogy lemondjon az anonimitásról, és szakember felé forduljon, vagy engedje, hogy szervezzünk neki segítséget.

A következő probléma, hogy ha el is jutunk odáig, hogy pszichológusra van szükség, akkor sem biztos, hogy van szakember, aki fogadni tudja a fiatalt.

1500 beszélgetés ijesztően sok! Y-generációsként gyakran gondolkodom azon, hogy kamaszkoromban az én környezetemben is voltak-e segítségre vágyó kortársak, csak nem vettem észre, vagy mostanában tényleg több a szorongó gyerek?

A változás tagadhatatlan. Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de ez a felgyorsultság, a sok inger, a kevés idő, az egyre kevesebb stabil online és offline kapcsolat mind kihat a mentális egészségre. Emellett a koronavírus-járvány, és az azzal kapcsolatos korlátozások a tizenéves generációt Európa-szerte annyira megrázták, hogy azóta sem tudott megtörténni a visszarendeződés. Ezzel párhuzamosan sok helyen a mentálhigiénés szakembereket, pedagógiai szakszolgálatokat, gyermekpszichiátriákat is negatívan érintette ez az időszak. A Covid óta a szuicid viselkedés, a depresszív tünetek előfordulása egyértelműen növekedett, miközben az ellátás kapacitása csökkent. Aztán jött a háború, a gazdasági válság, ami sok családot rosszul érint, és ha nincsenek jól a családok, benne a felnőttek, legyen az szülő vagy akár pedagógus, akkor a gyerekek is nagyon rosszul vannak.

Ezért nem fordulnak a problémák megfogalmazásáért a szüleikhez? Mert ők is rosszul vannak?

Van, amikor olyan súlyos esetekkel keresnek fel minket, ahol a probléma forrása éppen az, hogy a szülő elhanyagoló, esetleg bántalmazó. Ezekben a helyzetekben érthető okokból nem tudják őket bevonni a gondjaik megoldásába. Vannak viszont olyan lelki problémák, kortárs konfliktusok vagy identitáskérdések, például a szexuális orientációt érintve, amelyekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy törvényszerű az eltávolodás a szülőktől.

Ez az az időszak, amikor a kamaszok kijelölik a saját intim szférájukat, és akármilyen jó is a kapcsolatuk a szüleikkel, nem akarják őket mindenbe beavatni.

Melyek voltak a legmeghatározóbb esetek a szakmai múltjában?

Azért nehéz erre válaszolni, mert nem csak anonimitást ígérünk, hanem titoktartást is, ezért nem szeretnék konkrét esetekre hivatkozni. Annyit mondhatok, hogy amit nem lehet megszokni, az az, amikor egy gyerek a családján belül szexuális abúzusnak van kitéve, a másik pedig, amikor már volt öngyilkossági kísérlete, tehát ha rajta múlt volna, már nem élne, de ezután sem kap nagyobb odafigyelést a családjától. Ezek a helyzetek adták kezdő segítőként az első pofonokat.

Ma is fogad telefonhívásokat, holott ez az ön pozíciójában már nem volna kötelező. Miért?

Úgy érzem, hogy akkor tudok hiteles és naprakész maradni az önkéntesek kiválasztásában, képzésében, támogatásában, ha nem távolodok el a frontvonaltól, ráadásul sokat tanulhatok így magamról és a gyerekek világáról is.

Az egyik legnehezebb dolog lehet letenni a telefont, és megküzdeni azzal a vággyal, hogy később visszahívják a segítségkérőt, és megtudják, hogyan alakult a sora…

Ez folyamatos önismereti utazás, át kell adni a kontrollt. Tény, hogy ez nem való mindenkinek, ezért is van többkörös kiválasztás.

Kép

Reményiné Csekeő Borbála – Forrás: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Van, hogy a segítségkérő kötődni kezd az önkénteshez?

Volt már arra példa, hogy a hívónak lett kapcsolattartója, de mindig hangsúlyozzuk, hogy csapatban dolgozunk, a cél az, hogy a fiatal és a Kék Vonal között alakuljon ki a bizalmi kapcsolat.

Nem kétoldalú titoktartást ígérünk, vagyis azt mondjuk, hogy amit elmondasz, az közted és a Kék Vonal között marad, közösen gondolkodunk rólad, tehát ha más veszi fel később, akkor is tudja folytatni a beszélgetést.

„Amit elmondasz, az köztünk marad”, de amikor a segítő hazamegy, sokszor nagyon is lenne arra igénye, hogy a szeretteire letegye ezeket a lelki terheket, hogy elmondhassa, mi történt vele aznap a munkahelyén. Hogyan lehet nem hazavinni ezt a hivatást?

Egyrészt csapatban dolgozunk, ez azt jelenti, hogy önkéntes sosincs egyedül az irodában. Van ügyeletvezető, aki segíti a „kicsekkolást, becsekkolást”, megkérdezi, hogy történt-e olyan dolog aznap, amiről a segítőnek jó volna beszélni. Emellett vannak esetmegbeszélések, szupervíziók, és persze az nem esik a titoktartás kategóriába, hogy elmondom otthon, hogy érzem magam, miért vagyok zaklatott.

Mit tanácsolna a húsz évvel ezelőtti önmagának, aki most ül oda a telefonhoz?

Talán azt, hogy merjen bízni abban, hogy tényleg elég figyelni a másikra. Emlékszem arra, hogy a pályám elején kevésnek tűnt sokszor, hogy nem vigasztalom meg a gyereket, nem nyugtatom meg, nem adok tanácsot, nem tudok odamenni hozzá, csak egyet tehetek: nagyon figyelek rá.

„Rátok volt szükség, amikor a híd felé megindultam” – ezt a visszajelzést a honlapjukon olvastam. Gondolom ezek a legfontosabbak, de azért az olyan típusú elismerések, mint a Highlights of Hungary Képmás Magazin-különdíja is számítanak valamit. Mihez segítheti hozzá a Kék Vonalat ez a díj?

Friss élmény, hogy a most zajló önkéntesképzésünkre jelentkezett olyan, aki említette, hogy így szerzett tudomást arról, hogy segítőket keresünk. Egy olyan szervezetnél, ami nem működhetne az állampolgárok önkéntes munkája és adományai, az adó 1 százalékok nélkül, nagyon sokat számít az ismertség.
Ahhoz, hogy végezni tudjuk a munkánkat, minél inkább láthatóvá kell válnunk.
De arra is jó visszajelzés ez a díj, hogy nem csak egy nagyon szűk körnek fontos a gyermekvédelem, azon belül is a tizenévesek mentális egészsége, hanem ez olyan téma, ami mellé mások is szívesen odaállnak. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy nincsenek jól a kamaszok, és ha ezzel kapcsolatban tudunk hangosan riadózni, azt a gyerekek is meghálálják majd.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyerekekért, tizenévesekért és fiatal felnőttekért jött létre. A szervezet 1993 óta vallott missziója szerint a gyerekeket meg kell hallgatni, ha bajban vannak, segíteni kell nekik, és a felnőtteket támogatni kell abban, hogy erre képesek legyenek. Bár sok változás és bővülés történt a Kék Vonal működésében, a gyökerek ugyanazok maradtak: a Kék Vonal minden munkatársa és önkéntese azért dolgozik, hogy a gyerekek valódi odafigyelést, elfogadást és a bajban segítséget kapjanak. A névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatásaik azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik nem tudnak a családjukra vagy a tanáraikra számítani. Azt tapasztalják, hogy arctalanul, névtelenül, egy olyan beszélgetésben, amiből bármikor kiléphetnek, könnyebb megtenni az első lépést. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a gyerekeket, fiatalokat partnernek tekinti. Hisznek benne, hogy saját helyzetüket a fiatalok ismerik a legjobban, és jó megoldások csakis velük születhetnek a nehézségeikre. Hisznek abban, hogy a gyerekeknek joguk van a testi, lelki, szellemi fejlődés lehetőségét biztosító környezetben élni. Joguk van a meghallgatáshoz, és joguk van a segítségkéréshez, ha bajban vannak, ha a jogaik sérülnek. A 116 111-es telefonszámon, a nap 24 órájában ingyenesen elérhető lelkisegély-vonalon képzett ügyelők várják a hívásokat.

Forrás: kek-vonal.hu

Korábban azt nyilatkozta: sajnálja azt, hogy amikor a lányai kisebbek voltak, a munka miatt kevesebb időt tölthetett velük. Ma hogy áll ezzel? Sikerült az arany középutat megtalálnia?

Vannak dolgok, amik nehezen pótolhatók. Ott és akkor kell jelen lenni a másik életében, amikor szükség van ránk. A gyermekeim lassan felnőtt nőkké cseperednek.  Amiket elmulasztottam, amikor kicsik voltak, nem tudom bepótolni. Kompenzálhatok, igyekezhetek, de az már elmúlt. A jelenükben ott lenni állandó feladat és lehetőség, hogy megtapasztaljanak, és segíthessem őket, ahogy tudom. Középút tehát nincsen. Amiről lemaradunk, az nincs; ami jelen van, és előttünk áll, abban aktívan részt szeretnék venni. Vannak munkáim, de a családom az első. Remélem, ezt ők is tudják.

Milyen közös programok hozzák össze a lányaival?

A közös programok szervezése egyre nehezebb, hiszen mindenki kezdi élni a saját életét, de a családi események, egy születésnap vagy más ünnep vagy egy szüret, disznóvágás alkalom arra, hogy együtt legyünk. A  nyaralást még együtt tervezzük, a nagyszülők látogatása is közös program, és sütkérezni is szeretünk együtt. De a nagy  röplabdázások, a tollas, a pancsolás, a séta már elmaradnak.

A vasárnapi mise is közös, és az ebéd, amely után jót beszélgetünk, ha nem kell futni valahová.

Mi jelentette a kiutat az elakadások idején az ön számára? Mondhatjuk, hogy a hit kulcsfontosságú szerepet tölt(ött) be?

Az elakadásoknál önző állapotban vagyok, vagyunk. Fogva tart minket – és ezzel a  figyelmünket – a napi egónk, a feladatunk, aminek megoldása áll a központban. Nem adunk időt és helyet a másik szeretetének. Nem tudok, tudunk a másikra figyelni, mert azt hiszem, hogy most az előttem álló feladat a „rendkívül fontos”. Így a legtöbb konfliktus abból adódik, hogy „miért nem értesz meg engem”, és „most nincs időm veled (és az apró-cseprő dolgaiddal) foglalkozni”. Ezeken az ima segített át. Távolságot kellett tartanom attól, hogy átadjam magam a saját vélt sérelmeimnek, és inkább elvonultam, imádkoztam. Ezt a tanácsot egy paptól kaptam, és bevált.

Az utóbbi időszakban számos próbatételt élünk meg. Édesapaként hogyan tudja mindezek ellenére a pozitívumokra állítani a fókuszt?

Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy nem fogok félni, nem vagyok hajlandó azzal tölteni az időt, hogy „mi lesz, ha…”? Ez az elhatározás jónak tűnt, és nagyon elégedett voltam tőle, ám nem tartott sokáig. Jöttek a kihívások, lehetőségek, és velük együtt a félelmek: mi lesz, ha nem csinálom, ha nem jól csinálom, ha nem én csinálom... A járvány idején felvetődött bennem az is, hogy valójában szükség van-e arra, amit csinálunk? Művészet nélkül is van élet! Akkor mit akar tőlem az Isten? Mi a küldetésem, van-e küldetésem? Képes vagyok-e elfogadni a változást, ami előttem áll?

Miközben az Eucharisztikus Kongresszus hírnökeként másokat biztattam az imára, én is imádkoztam másokért, de önmagamért nem. Úgy gondoltam, Édesanyámnál jobban úgysem tudok imádkozni magamért.

Az idei húsvét sok ajándékkal érkezett az életembe. Keresztút, ahol a feleségemmel való kapcsolatom erősödött; lelkigyakorlat, ahol a beszéd és a lélek azonosságának felismerésével találkoztam; és a csúcs, a feltámadási szertartás, ahol valamit megértettem az értem is megfeszített Krisztus szeretetéből. Akkor és ott mérhetetlenül örültem valaminek: nem tudtam megfogalmazni, mi is ez pontosan, de elmúlt a félelmem! Úgy érzem, képes vagyok elfogadni, amit nekem szán az Isten, legyen az bármi.

Hiszem, ha ez áldozattal jár, az az Ő szeretetéről tesz majd tanúbizonyságot. Most az a legnehezebb, hogy különbséget tegyek a saját és az Ő szándékai között.

Édesapaként próbálok minél jobban jelen lenni, és nem csak magamra figyelni, ha ők vannak a fókuszban, akkor máris könnyebb. Sokat beszélünk a hitünkről, a vallásunk megélésének miértjéről, hasznáról. Ennek foganatja nem azonnali, és nem is kézzelfogható, de remélem, amikor olyan segítségre lesz szükségük a gyerekeinknek, amit mi szülőként már nem tudunk megadni, akkor eszükbe jutnak ezek a segítő eszközök.

Kép

Dolhai Attila feleségével, Viktóriával – Fotó: Páczai Tamás

Hogy látja, a férfiak – a majdani férjek és édesapák – miként „védhetik meg és örökíthetik át” az igazi férfiképet?

Mi az igazi férfikép egyáltalán? Amit szüleinktől, nagyszüleinktől, példaképeinktől láttunk? Mit szeretnénk megvédeni és továbbörökíteni? Biztosan jó az, amit láttunk, magunkkal hozunk, gondolunk? Mi vajon milyen mintát örököltünk, és mit képviselünk? Képesek vagyunk-e felismerni hibáinkat, erényeinket? Mik azok az élethelyzetek, amikben tudatosan felkészülhetünk erre a nagy hivatásra? Jegyesoktatás, házassági tanácsadás, kapcsolati tréningek? Számtalan kérdés van. Elkezdhetjük boncolni őket, és talán hasznos is, ha nem csak elődeinkkel vagyunk kritikusak, hanem magunkat is megvizsgáljuk. Milyen szerencsés az, aki megörökli, megtanulja a lelkiismeret-vizsgálat eszközét, és időről-időre használja is. De mihez képest hozzuk meg döntéseinket? Ha a szeretet parancsát követjük, akkor talán nem követünk el sok hibát. Hogy a körülöttünk lévők érezzék szeretetünket, időt kell rájuk szánnunk, beszélgetnünk kell velük, részt kell vennünk az életükben segítséggel, hallgatással, tevékenységgel...

A művészet, akár a zenei és a színészi világ hogyan segíthet ebben?

Feladatunk, hogy a tevékenységünkkel örömet okozzunk azoknak, akik hallgatnak, látnak bennünket.

Egy-egy előadás alkalmával lehetőségünk van lelki katarzison átvezetni a hallgatóságot, új és új szempontok szerint megvilágítani egy-egy szituációt.

Nyitottá tehetjük a nézők szívét, befogadóvá a különböző emberek igazságára, a jóra és a szépre. Szerethetővé, szeretővé tehetjük nézőinket egymás iránt. Vágyat kelthetünk a szeretetre, a másik ember figyelmére. Kinevethetjük saját esetlenségünket, ügyetlenségünket, feloldhatunk szorongást és magányt.

Azt mondják, ha jól szereted a férjed/feleséged, azzal adod a legtöbbet a gyermekeidnek. Önöknek milyen értékeket sikerült átörökíteniük a lányaiknak, amelyek egy életen át kísérhetik és segíthetik őket a munka vagy akár a magánélet terén?

Ezt sajnos most még nem tudom. Majd évek múlva, az események tükrében fog kiderülni, mit és hogyan csináltunk jól, vagy kevésbé jól. Szeretem a feleségem, és úgy érzem, Ő is engem. Ezt látják a gyermekeink, és remélem, a példánk és a nagyszüleik példája elég lesz ahhoz, hogy boldoguljanak. Vizsgáljuk és értékeljük kapcsolatunkat, ha hibázunk, megpróbáljuk jobban csinálni. Van, hogy könnyebben megy, van, hogy nehezebben. Gyermekeink előtt élünk, látják a problémáinkat és a megoldásokat is. Szerintem ők is kritikusak, van, amit nem akarnak majd úgy csinálni, mint mi, mert jobban szeretnék annál. Bízom és bízunk bennük, ha kell, segítjük őket, amennyiben tudjuk. A puska nincs betárazva, sőt nincs is puska. Kíváncsiság van, nyíltság van, várakozás, bizakodás, hogy majd megtalálja őket a viszonzásra méltó szerelem.

Ha ránéz az életére, mi az, amiért a leghálásabb a Jóistennek?

A családomért: a szeretetért, a ragaszkodásért, amit minden percben tapasztalok a körülöttem élőktől. Így aztán Ő, azaz Isten is velünk van.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.

Nem tipikus történet még a reformkori Magyarországon sem, hogy a nemesi családba születő, tehetséges fiatal zongorista abszolút szülői támogatással indulhat el hivatása kiteljesítése felé: nincs atyai dorgálás, testvérkonfliktus, nem kíséri nélkülözés a pályakezdő éveket. Márpedig a felső-Tisza-vidéki nemesi családban 1823. május 8-án született Székely Imrének ebben volt része. Ennek ellenére ma szinte semmit sem tudunk róla.

Mi lehet az oka elfeledettségének?

Kéry János úgy véli, több tényező is közrejátszott abban, hogy Székely Imrét a kortárs magyar zenetörténet-írás alig tartja számon.

„Jó zeneszerző volt, de nem olyan kiemelkedő tehetség, mint Liszt Ferenc, azt viszont ki merném jelenteni, hogy Mosonyi Mihállyal vagy Erkel Ferenccel egy színvonalon alkotott – őket mégis ismerjük, Székelyt pedig nem.”

A másik ok a Székely Imre által képviselt magyaros stílusban rejtőzhet. Mint fogalmaz: „Ha valakinek bárhol a világon azt mondod, hogy magyar zene, akkor komolyzene tekintetében biztosan az a stílus ugrik be neki, amit a fent említettek képviseltek”. Hogy ez mennyire igaz, arra Kéry János példaként egy 1947-es Tom és Jerry epizódot hoz fel, amelyben a zongoraművész Tom egy Liszt-rapszódiát, méghozzá a II. Magyar Rapszódiát játssza, miközben a kalapácsokon alvó, majd fölébredő Jerry különféle módokon bosszantja őt.

Ez a széles körben kedvelt verbunkos-csárdás, magyaros zene azonban a 20. század elején, Bartók és Kodály idejében kikopott a divatból. A bartóki „csak tiszta forrásból” elv már nem engedte meg, hogy a népzenei motívumokból építkező komolyzenei fantáziákat – Székely Imre életművében: „ábrándokat” – kizárólagos módon azonosítsák a magyar zenei stílussal. Ha Liszt életművének értékelésén nem is változtatott mindez, a kisebb szerzők, a másodvonal egyszerűen kikopott a divatból.

A következő ok, amely a feledés mögött húzódhat, már a család történetéhez és Székely Imre származásához vezet bennünket. Mátyfalváról, katolikus nemesi családból származott, ahol a klasszikus műveltség mellett a haza szolgálata is a neveltetésbeli eszmények része volt, ez a háttér pedig a Monarchia alatt, majd a kommunizmus évtizedeiben adhatott politikai alapot a mellőzésére.

A Tisza mellől a rivaldafénybe

Székely Imre édesapja vármegyei szolgálatban álló, jogvégzett ember volt, aki közel ezer kötetnyi latin, angol, német, francia és magyar könyvet, folyóiratot őrzött, ő maga is zongorázott, és mindhárom fiát zenélni taníttatta. Lajos hegedült, Imre zongorázott, István pedig csellózott.

Az apa, amikor látta Imre tehetségét, úgy döntött, hogy vagyonát inkább bérbe adja, Pestre költözik a családdal, hogy magasabb színvonalú oktatást biztosíthasson a gyerekeknek.

„Pest-Pilis-Solt vármegye táblabírájaként kapott állást, lakásukat pedig Fáy András emeletes házának földszintjén rendezték be” – idézi föl Kéry János, hozzátéve: Fáy ekkoriban a reformkor legaktívabb magyar politikusi körének tagjaként nemcsak a Pesti Hazai Első Takarékpénztár megálmodója volt, de közben színházszervezőként és színigazgatóként is ténykedett, szívén viselve a magyar zenei oktatás és zenei kultúra sorsát.

Fáy András a Székelyékkel közösen lakott pesti házában és fóti nyaralójában francia mintájú szalonokat, zenei esteket rendszeresített, ahol a fiatal Székely Imrének is magabiztos színpadi rutinja alakult ki. A hallgatóság soraiban megfordult Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Barabás Miklós, Bajza József vagy éppen Ferenczy István – a felsorolás még csak nem is teljes. Imre eközben a szintén zongorázó Fáy fiúval, Gusztávval mély barátságba került, együtt tanultak zenét és jogot.

A jogakadémiát befejezve Imre részt vett az 1843–44-es pozsonyi országgyűlésen, ahol hangversenyeinek hatalmas sikere támadt, főként Liszt Ferenc darabjait és saját műveit adta elő. Ekkor született meg benne az elhatározás: szakított a családi és nemesi tradíciókkal, hogy a zenének szentelje életét. A művészet melletti döntés nem ritka a korszakban, apja hozzáállása viszont annál inkább, hiszen fia döntését erkölcsileg és anyagilag is azonnal támogatta.

Még életében rendelkezésére bocsátotta öröksége egy részét, hogy minél messzebb juthasson a tanulmányaiban.

Mind a tehetséges ifjú, mind az őt támogató „tékozló atya” befektetése remek döntésnek bizonyult. Miután Pesten Erkel Ferenc tanítványaként végzett, 1846–47 fordulóján Párizsba utazott két barátjával, a már említett Fáy Gusztávval és a legendás hírű hegedűművésszel, Reményi Edével. Tehetségüknek gyorsan híre ment a párizsi szalonélet közegeiben, és csakhamar Alexandre Dumas szalonjában találták magukat, a Societe Philharmonique szervezésében pedig teltházas hangversenyeket adtak néha szólóban, néha együtt. Kéry János úgy véli, Székely még Chopint is hallhatta élőben, aki 1848 februárjában adta utolsó hangversenyét a városban.

Kép

Székely Imre Barabás Miklós festményén

Viktória királynő és a Boci, boci tarka

Párizsban érte hősünket a népek tavasza is, a március 15-i események után ugyanis tagja lett annak a magyar küldöttségnek, amely francia segítség reményében indult az író külügyminiszterhez, Lamartine-hoz. Kéry János szerint a magyar szabadságharc, valamint az édesapa időközben bekövetkezett halála késztette hazautazásra Székely Imrét, ám a fiú a forradalom leverését követően ismét nyugatra indult, ezúttal Londonba. Míg párizsi szerepvállalása miatt az osztrák politika üldözte, paradox módon a hazai divatlapok sorra számoltak be nagy sikerű londoni előadásairól, kottáinak népszerűségéről és arról, hogy maga Viktória királynő is hallgatta hangversenyeit, sőt, játszotta zeneműveit.

Londonban született meg Magyar Ábránd sorozatának első darabja is, eredeti címében Souvenir de ma patrie, amely több népdalt, népies műdalt dolgoz fel és díszít ki.

A dallam mai füllel hallgatva legmeghökkentőbb eleme kétségkívül a Boci, boci tarka kezdetű gyerekdal kétszeri fölbukkanása a témák között.

„Azt, hogy ő inspirálódott-e a gyerekdalból, vagy fordítva, azaz épp a mű népszerűsége nyomán kelt önálló életre a téma, valószínűleg már sosem tudjuk meg” – veti föl Kéry János, aki úgy véli, a brit birodalmi fővárosban eltöltött három és fél év volt Székely Imre karrierjének csúcspontja, és egyben talán hazatérése záloga is. Már az emigráció gondolata foglalkoztatta, amikor 1852-ben néhány koncert idejére Magyarországra jött, s végül a következő évben – az iránta való politikai enyhülésnek is köszönhetően – hazaköltözött, sőt, elvállalta Albrecht főherceg gyermekeinek zenei nevelését.

A Nemzeti Zenede kiemelt tanára

1853-ban megnősült, feleségül vette Lázár Vilmos aradi vértanú mostohalányát, Halasy Magdolnát, akiben szellemi társra is talált. Hat gyermekük született, de csak két lányuk érte meg a felnőttkort: Ilona és Irén is nagyon jól zongorázott, mindkettő író-műfordító és zeneszerző is lett. A család az év nagy részét Pesten töltötte, nyaranta azonban egy Tiszasüly melletti, tamásháti tanyára vonultak vissza. Székely Imre utolsó ismert lakhelye 1880 és 1886 között a belvárosi Szarka, ma Zrínyi utca 5. szám alatt volt, ahol minden ott töltött vasárnapon zenezsúrt tartott. Kéry János fölhívja a figyelmet arra is, hogy miközben Székely Imre rendszeressé tette a házi hangversenyeket, és maga is koncertező művész volt, élete középpontjába fokozatosan a tanítás került.

A főhercegi udvar és a sok magántanítvány után tanári pályája csúcsaként a korabeli legnívósabb intézmény, a Nemzeti Zenede is tanárai közé hívta.

A Zeneakadémia reformkori alapítású elődjében zeneszerető és zeneművelő növendékek sora került ki a keze alól, ő pedig Bartai Edével közösen tankönyvírásba kezdett: kiadott egy többkötetes zongoratechnikai tangyűjteményt, a Hangsorozati Iskolát, 15 Invenció című sorozatát pedig a zongoratananyag részévé tették. „Érdekes, hogy mennyire megtalálta önmagát a középfokú tanításban. Bár jó ismerőse és kollégája volt Liszt Ferencnek, és egykori tanítványa Erkel Ferencnek, mégis amikor ők megalapították a Nemzeti Zenedéből a Zeneakadémiát, Székely nem követte őket, maradt a Zenede kiemelt tehetségeket gondozó osztályának tanára” – mutat rá Kéry János, hozzátéve, hogy a szegényebb növendékeket ingyen tanította.

Gyenge alkatú volt, egészsége az 1880-as évektől egyre gyorsabban romlott, ám állandósuló betegeskedése ellenére az utolsó pillanatig aktív tanár maradt. Egy szerény, a hivatást szolgálatként megélő alkotó és egy kiváló pedagógus alakja bontakozik ki az 1887-ben bekövetkezett halálát követő nekrológokból, amelyek a magyar nemzeti zene zászlóvivőjeként, a Liszt Ferenc elismerését harsányság nélkül kiérdemlő virtuóz előadóművészként emlékeznek rá. E szövegek szerzői azok a növendékek voltak, akik tőle sajátították el a szívet gyönyörködtető zongorázás mikéntjét, miközben mesterük rendszeresen lehetőséget adott számukra házi és nagyobb hangversenyeken részt venni. Egy ízben születésnapján őt magát is nagyszabású hangversennyel köszöntötték: az 1879-es Székely Ünnepély műsorában saját művei mellett kortársak tisztelgése is felhangzott.

Csaknem minden visszaemlékezés kiemeli szerénységét, kedves természetét, a magyar zenéért folytatott fáradhatatlan munkálkodását, szeretetteljes családi hátterét.

Kéry János úgy véli: ha a 200. évforduló apropóján értékelni kellene Székely Imre életművét, alighanem ezt a szerethető, csöndes és alázatos ügyszolgálatot, a kicsapongásmentes életet, a zsenik mögötti másodvonal szorgalmát kellene kiemelnünk.

Kérdésünkre, hogy Székely Imre monográfusaként mivel készül a bicentenáriumra, elárulta: a hosszú távú tervek között szerepel az életmű stúdiófelvétele, az idei emlékévben pedig hazai és nemzetközi koncertsorozattal igyekszik visszahozni Székely Imre nevét a zeneszeretők emlékezetébe.

Megkezdődött a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.  A nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelik után május 8-án, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az vizsgák.

Ezt követően kedden matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angol nyelvből, pénteken pedig német nyelvből vizsgáznak az érettségizők.

A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek. Az érettségizők száma 2005-ben lépte át a százezres határt, azóta – a 2020-as esztendőt leszámítva, amikor  a koronavírus miatt csak 113 ezer jelentkezőből 84 ezren tettek vizsgát – ez az érték nagyjából 111 ezer körül mozog.

Forrás: MTI

A legtöbben magyar nyelv és irodalomból tesznek érettségit, összesen 74 339 tanuló (középszinten 72 569, emelt szinten 1771 fő), ezt követi a matematika (középszinten 70 394, emelt szinten 4537 fő) és a történelem (középszinten 68 131, emelt szinten 7025).

A legtöbb emelt szintű vizsga angol nyelvből lesz, a csütörtöki írásbelin összesen 18 848 diák ad számot tudásáról.

Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak. Az emelt szintű szóbelik június 7-14.,  a középszintű szóbelik pedig június 19-30 között lesznek.

A vizsgaidőpontok teljes listája elérhető az Oktatási Hivatal honlapján, ahol, az adott vizsgát követő napon az írásbeli vizsgák feladatlapjait és javítási-értékelési útmutatóit is közzéteszik.

Forrás: MTI

Az egész napos konferencián közel 40 üzleti szakember, tanácsadó és coach osztotta meg legjobb tudását a munkaerőpiaci változásokkal és trendekkel kapcsolatban. A résztvevők az előadások és az izgalmas gyakorlati szekciók mellett részt vehettek a Kiváló Munkáltatói Márkák kerekasztal-beszélgetésén, amelyen öt MagyarBrands-díjas márka osztotta meg tippjeit a közönséggel. A beszélgetés moderátora, Purkald Kriszta (HR KOPÓ) arról faggatta a márkákat, melyek a legjobban működő munkáltatói gyakorlataik, legyen szó kis családi vállalkozásról vagy középvállalati sajátosságokról, hiszen a sokszor apróságnak tűnő újításokkal is tehetünk a munkavállalókért.

A Mystic Nails műköröm-alapanyagok gyártásával foglalkozó márka valamennyi álláshirdetése a következőképp kezdődik: „Ez lesz életed legjobb döntése! Persze csak akkor, ha arra vágysz, hogy egy olyan közösség tagja légy, ahol igazán megbecsülnek. Nem (csak) mint munkavállalót, hanem mint embert.”
Gyimesi László, a cég ügyvezető igazgatója számára ugyanis az a természetes, hogy amint a magánéletben is mindenkire emberként tekintünk, és nem robotként, úgy a cégen belül is az ember van jelen.
A néhányfős családi vállalkozásként indult Mystic Nails kisvállalkozásként ma is ezeket az értékeket viszi tovább. Egy jó példa erre: Gyimesi László kollégái pontosan tudják, hogy nem szereti a főnök és a vezető megszólításokat, ezért a ráragadt „Fönci” megnevezés után létrehozták a Fönci-taxi kupont, amit arra lehet beváltani, hogy egy adott reggelen a főnök hozza be kollégáit autóval a munkahelyre.

A Fürge Diák Iskolaszövetkezet több ezer diáknak biztosít munkalehetőséget, de saját szervezetüket is működtetniük kell: 120-an dolgoznak a cégnél, az ország 21 pontján, és bár szívügyük a HR, a nagy távolságok miatt kifejezetten nehéz az egymás közötti kapcsolattartás, és a csapatépítés sem a leggördülékenyebb. Ecsedi Zsuzsanna marketingvezető és munkatársai ezért játékos kihívásokat találtak ki, amelyek teljesítéséről a kollégák a céges közösségi felületeken tudnak beszámolni.

Ezek a játékok a céges értékekhez tartozó magatartásformák beépítését, felismerését, megismerését segítik elő, nem mellesleg lehetővé teszik, hogy távolról is összekapcsolódjanak a kollégák.

Jelenleg is zajlik a „Legfürgébb kihívás”, amelyben csapatokban gyűjtik a kilométereket különböző nyereményekért.

A sportitalt gyártó Absolute Live márka szlogenje, az „ÉLETCÉLUNK AZ EGÉSZSÉG” Nagy Ervin ügyvezető igazgató életfilozófiáján alapszik, amelyet nemcsak a cégüzenet, hanem a munkavállalóik nézőpontjából is szem előtt tartanak. Az utóbbi évek nehézségei még inkább arra sarkallták az Absolute Live vezetőségét, hogy munkavállalóik boldogulását ne csak anyagi juttatásokkal segítsék. A menedzsment másik tagja, Nagy Parádi Tímea képzett coach-ként a munkavállalók mentális egészségére figyel.

A megfelelő kommunikációnak, majd az egyéni és a csoportos coaching- és tréningfolyamatok bevezetésének köszönhetően elérték, hogy munkavállalóik motiváltak maradjanak, és könnyebben kezeljék a szorongással, nehézségekkel teli időket is.

A foglalkozás eredményét kollégáik végül nemcsak a munkahelyen, hanem magánéletükben is tapasztalják, kapcsolataik és kommunikációjuk jelentős javulása által.

Az étrend-kiegészítők és vitaminok gyártásával foglalkozó Vitaking PR-vezetője, Nagy Judit a termelői vállalkozások oldaláról közelítette meg a munkáltatói márkaépítés területét. Még a világjárványra visszavezetve avatta be a közönséget abba, hogy nekik a termelés miatt nem volt lehetőségük leállásra, hiszen a munka helyben van, mindemellett jelentősen megemelkedett termékeik iránt az érdeklődés. Ennek ellenére néhány területen felvetődött a home office igénye, hiszen több munkatársuk került olyan helyzetbe, hogy idősebb családtagot kellett ápolnia, vagy a gyermekeivel otthon maradnia. Az utóbbiak hatására fokozatosan átgondolták a cég lehetőségeit, és kidolgozták a családbarát munkahely koncepcióját, amelynek köszönhetően vállalati gyermekfelügyeletet biztosítanak a kollégák gyermekeinek.

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, nem életbiztosítója egészen speciális területet képvisel a munkaerőpiacon, ugyanis a fiatalabb generációknak kevésbé kecsegtető és izgalmas egy biztosítónál dolgozni. Horváth Ádám, a KöBE ügyfélszolgálati igazgatója szerint a biztosítói terület hátrányból indul, mert itt egyrészt bele kell fektetni a megfelelő időt abba, hogy az embernek biztos jövedelme legyen, ráadásul manapság mindenki marketinggel, PR-ral szeretne foglalkozni, infuenszer akar lenni.

Ahhoz, hogy bevonzzák az ifjú tehetségeket, de megtartsák az idősebb kollégákat is, nélkülözhetetlen, hogy a béren felül olyan lehetőségek is legyenek a cégnél, amelyek minden munkavállalót megszólítanak.
Ezért egyrészt bátorítják munkavállalóikat a képzéseken való részvételre, támogatják a nyelvtanulást, de 2022 őszén szűrőbuszok bevonásával egészségvédelmi napot is tartottak, amelyből a jövőben mindenképp hagyományt fognak teremteni.

A cikk a MagyarBrands támogatásával készült. A MagyarBrands Programról bővebben itt olvashatnak: https://magyarbrands.hu/magyarbrands-palyazat/

– Nem lehet könnyű pestiként egy hagyományos falu bizalmába férkőzni, pláne fényképezőgép kíséretében. Hogyan nyerted el a kisecsetiek bizalmát?

– Tudták, hogy ki vagyok, sokat voltam a nagymamámnál, de szép és hosszú folyamat volt. Amikor 16 éves korom körül amatőrként elkezdtem fényképezni, eleinte csak hátulról mertem fotózni a néniket a templom előtt. A következő alkalommal már megkérdeztem, fotózhatom-e őket, aztán hogy meglátogathatom-e őket, majd hogy náluk is fotózhatok-e. Közben én is fotográfussá váltam.

– Nem olyan egyértelmű, hogy egy 16 éves lány néniket fényképez…

– Akkor vettem észre, hogy lassan el fog tűnni a viseletes asszonyok látványa.

14 éves voltam, amikor kitaláltuk a barátnőimmel, hogy alapítunk egy falumúzeumot, és becsöngettünk a házakba.

Akkor sok embert megismertem, láttam egy csomó szép bútort meg ruhát, azt éreztem, hogy ezt meg kell menteni.

– A régi dolgok értékelését régész anyukádtól tanultad?

– Alapvetően igen, egyébként a nagymamám meg restaurátorként dolgozott. Szobrokat restaurált Budapesten, ő vette negyven évvel ezelőtt a kisecseti házat. Akkoriban nem volt divat kis falvakban házat venni, néztek a falubeliek, hogy mit keres itt ez a városi asszony, ráadásul nemcsak a füvet nyírja, hanem tényleg műveli a földet. Sok segítséget is kért a falubeliektől, például hogy hogyan kell metszeni a szőlőt, vagy volt egy bácsi, aki jött kaszálni a domboldalt. Kisecset életének részeivé váltunk, a falu meg a mi életünk része lett.

Kép

A vanyarci Mari néni nézi az aratást  – Fotó: Mohos Zsófia

– MMA-ösztöndíjas lettél, más falvakat is megismertél, de olvastam rólad, hogy a legfontosabb szakmai visszajelzés Korniss Pétertől jött…

– Amikor elnyertem az MMA-s ösztöndíjat, ugyanúgy meglepődtem, mint ezen a mostani díjon, mert nem jártam a MOME-ra, nem forogtam fotós körökben. Megvolt már az előző fotókönyvem, aminek szintén Görbeország volt a címe, voltak kiállításaim, de az más, hogy eljön a családom meg a barátaim. Tavaly januárban végre találkoztam Korniss Péterrel, hónapok óta terveztem, hogy fölhívom. Pont akkor volt egy fotós magazin címlapján egy képem egy Máriás lányról, ő is látta, és épp meg akart keresni. Annyira jó volt valakivel beszélgetni, aki igazán átérzi, hogy nekem miért olyan nagyon fontos ez az egész. Azóta is kapcsolatban vagyunk.

– A fotózást apukádtól és nagypapádtól tanultad?

– A családban nagyon sokan fényképeztek amatőr szinten, de mindig igényesen fényképeztek mindent.

– Mit jelent ma az igényesség, amikor a technika annyi mindent megold?

– Technikával együtt sem mindegy, hogyan használja az ember a fényeket, odafigyel-e a részletekre. Én is sokat fényképezek telefonnal, de más minőségű a rendes fényképezőgéppel készített kép vagy a fotókönyv mint fizikailag megfogható produktum. A számítógépen hiába tárolok több ezer képet, a gyerekeknek is az az élmény, ha elővesszük a könyvet 2020-ról, és visszaemlékezünk, amikor egyik héten a repcésben fényképezkedtünk, a másik héten a mákvirágzáskor. Az igazi minőségi különbséget viszont a személyes kapcsolat adja. Ahogy ezek mélyülnek, a fotók is egyre mélyebbek tudnak lenni.

Amikor már ismerem egy ember életét, környezetét, valóban vissza tudom adni a személyiségét. Mindenkihez többször visszamegyek, és nagyon sokszor nem is fényképezek elsőre.

Nem a fotózás a cél, az inkább eszköz. Nekem ez a nyelvem, és én ezen a módon tudom megőrizni őket. Sokszor írok hozzájuk szöveget is, hogy tényleg elmeséljem a történetüket, de a fotó az, amivel úgy érzem, hogy vissza tudom adni őket olyan szépnek, ahogy én látom.

– Ha nem ismernélek egyáltalán, azt gondolnám, egy bakancsos, szabad bölcsészlány készítette ezeket a fotókat, aki egyedül rója a falvakat. De Rimócra például egy 15 hónapos babával indultál – kétgyerekes anyuka vagy. Bele lehet így feledkezni az alkotásba? Hiszen, amiről mesélsz, nem kapkodós műfaj.

– Mindig az a típusú anya voltam, aki az álmait is élte a babázás mellett, ha én jól vagyok, a családom is jobban van. Viszont amikor Rimócon vagyok, teljesen ott vagyok. Ehhez persze az is kell, hogy tudjam, hogy a férjem maximálisan viszi a családi ügyeket, nem kell azon aggódnom, hogy elfelejtjük a gyümölcsnapot, vagy nem lesz tornacipő.

– Milyennek ismerted meg Görbeország palócait? Te is kicsit palóc lettél köztük?

– Leginkább a végtelen vendégszeretetük nyűgöz le, mindegy, hogy honnan jöttél, és mit hoztál magaddal, szívesen látnak. A Görbeország fogalmat kezdem újraértelmezni, és az eltűnőben lévő paraszti világot érteni alatta, a Vajdaságban is jártam más nemzetiségű falvakban is, horvátoknál, szlovákoknál. Minél mélyebbre megyek a paraszti kultúra világában, annál inkább kiderül, hogy mennyire keveset tudok róla, és ez arra motivál, hogy még jobban beleássam magam, az egyik témából jön a másik. A tárgyak, a tájak, amelyekkel és amelyben élnek, annyira otthonosak és annyira kedvesek számomra, hogy mára egészen eltávolodtam Budapesttől, ahol felnőttem. 

Támogatott tartalom

Az interjú eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Miért fontos az online önvédelem a randizás során?
 

„Ha anyagilag megkárosítanak, vagy valaki erőszakosan viselkedik, a honlap üzemeltetői nem vonhatók felelősségre, épp ezért rendkívül fontos, hogy felkészüljünk »önvédelemből«. A társkereső alkalmazások a nyílt forrású információgyűjtés kiindulópontjai is lehetnek, hiszen a felhasználók olyan adatokat is megadhatnak magukról, amelyek a műveleti biztonságot vagy információbiztonságot veszélyeztetik.

Néhány oldalon megjelent a szervezett bűnözés, emberek és robotok egyaránt azon dolgoznak, hogy kifosszák a felhasználókat. Sőt van, hogy maga az oldal akarja lehúzni őket.

Ezeknél a cégeknél úgynevezett animátorok dolgoznak, akik egyszerre több tucat profilt kezelnek, tehát nem valós, kapcsolatot kereső emberekkel beszélgetnek a felhasználók. A céljuk, hogy minél hosszabb ideig fenntartsák a tagok érdeklődését, és azok egyre nagyobb értékű csomagra fizessenek elő, vagy hosszabbítsák meg a tagságukat” – magyarázza dr. Bányász Péter kiberbiztonsági szakértő, az Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének kutatója, és dr. Bátki Pál büntetőügyvéd.

Ezeket tartsd be, hogy ne vezessenek meg online randizás során!
 

• Internetes társkeresés során érdemes a fizetős oldalakat előnyben részesíteni, mert azok garanciát nyújtanak arra, hogy a felhasználók adatait zártan kezelik.
• Amikor létrehozol egy profiloldalt egy online társkereső oldalon, ügyelj arra, hogy ne legyenek nyilvánosak a személyi adataid.
• A felhasználónevedből ne derüljön ki, hogy ki vagy, ne szerepeljen benne a vezetékneved, ellenkező esetben a Google-ben vagy a közösségi oldalakon hipp-hopp megtalálhatnak, „felkészülhetnek” belőled. Egy pszichopata vagy egy narcisztikus számára különösen nagy „kincs” ez!
• Ne szerepeljenek a profilodban az elérhetőségeid! Amikor ismerkedsz valakivel, csak akkor add meg a telefonszámodat, e-mail-címedet, amikor már tökéletesen biztonságban érzed magad.
• Az olyan alkalmazások, mint a Tinder, kapcsolódhatnak a Facebookhoz, az Instagramhoz és még a Spotify-hoz is. Biztonságosabb a társkereső alkalmazásra nem ezen oldalakon keresztül belépni, így – elvileg – nem kerülhet ki rólad semmilyen információ, például telefonszám vagy a közösségi média fiókod adatai.
   

Csak fokozatosan ossz meg információt!

Fokozatosan szabad csak megnyílni, hallgassunk a megérzéseinkre, és legyünk óvatosak! Ha például valaki túlzottan előrerohan, és a közös nyaralást tervezi veled, miközben még nem is találkoztatok, akkor vedd észre a helyzet irrealitását! Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, valószínűleg nem igaz.

Internetes bűnözés
 

• Soha senkinek ne add ki a bankszámlaszámod, a hozzá tartozó jelszavad, és ne utalj pénzt! A Tinder-csaló óta tudjuk, mindig gyanús kell, hogy legyen, ha szóba kerül a pénz. Érdemes ellenőrizni az IP-címet is, hogy az a felhasználó, akivel beszélgetsz, melyik országban tartózkodik. Ha például kiderül, hogy Nigériában vagy Dubaiban, az elég gyanús. 
• Ne szaladj bele a pénzkérőcsapdába, akkor se, ha az illető azt írja, jótékony célra gyűjt, vagy, hogy neked szeretne kedveskedni a pénzedből vett holmival. Ha ezeket a jeleket észleled, szakítsd meg a kapcsolatot az illetővel, akár valós, akár kreált profilról van szó.

Kép

Kép: Freepik

Ne írd meg őszintén, pontosan hol jársz, hol laksz!

Sokan ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy megosszák ismerőseikkel, mikor hol tartózkodnak, és mit csinálnak éppen. Könnyen előfordulhat, hogy mire a család hazaér, már csak hűlt helyét találja az értékeinek.

• Kerüld, hogy valós időben posztolsz! Ha épp két-háromórás filmet nézel meg egy moziban, előtte ne tedd ki storyba, melyik moziban vagy, mit nézel meg.
• Ha már a videós csetelés fázisában vagytok, a háttered legyen a fal, egy polc, szóval olyasmi, ami nem árulkodik az anyagi helyzetedről.

Pucér képek küldése
 

• Ha az illető a meztelen testéről, esetleg a nemi szervéről küld fotót, és arra kér, hogy te is küldj magadról, nehogy te érezd magad kellemetlenül, amiért nem teszed meg! Az elküldött fotókkal zsarolhatnak, komoly károkat okozhatnak neked érzelmileg és anyagilag is. Ha bárki így nyilvánítja ki az érdeklődését, szimpátiáját irántad, akkor valószínűleg nincsenek komoly szándékai.
• Fontos, hogy a fényképek, amik felkerülnek ezekre az oldalakra, általános képek legyenek, későbbi visszaélésre ne adhassanak okot.

Ha már élőben is találkoznátok

• Tervezd meg a randitokat! Csak ott és annyi ideig találkozzatok, ami mindkettőtöknek megfelel. Elsősorban magadra, a saját igényedre legyél tekintettel, ne a másikéra. Találkozz vele pár alkalommal nyilvános helyen!
• Legalább egy ismerősöd tudja, hol vagy, és beszéljétek meg, hogy megadott időpontban felhívod. Legyen ott a gyorshívószámaid között a 112-es gyorshívószám is!

Nehogy elhidd, hogy tényleg Johnny Deppel csetelsz!
 

Legyen gyanús, ha a veled ismerkedni szándékozó férfi vagy nő túl szép („megcsinált”), vagy ha ismert ember fotóját állítja be profilképének! Az ilyenek a vonzás-szimpátia elvére építenek. Hiszik, hogy a szép emberek iránt gyorsabban alakul ki a bizalom.

Belelátnak a mindennapjaidba úgy, hogy nem is tudsz róla!

Egyes kémprogramok rögzítik a billentyűleütéseket, a webhelyeken vagy más programokban megadott adatokat. Ha valaki ártani akar neked, akkor ezeket a gyűjtött adatokat a személyazonosságod eltulajdonítására is felhasználhatja. Az ilyen programok sokféleképpen települhetnek a számítógépre, de a leggyakrabban ingyenes játékokra való meghívásban, képernyővédőkben bújnak meg. Telepíts olyan kémprogram elleni szoftvereket, amelyeknek köszönhetően biztonságban érezheted magad!

Ha minden óvintézkedésed ellenére becsaptak, megkárosítottak, abuzáltak, tégy feljelentést a lakóhelyed szerint illetékes rendőrkapitányságon, de bejelentést tehetsz bármely rendőri szervnél is, vagy telefonon, a 112-es segélyhívó számon.