– Hogy érzi magát magánemberként és költőként, melyik a védtelenebb, a védettebb? 
– Az írás folyamatában a bezáródás mint szükségesség jelenik meg. Én bárhol, bármilyen körülmények között képes vagyok írni, jelképes értelemben betapasztom a fülem, a külvilág kizárva. Természetesen ez nem véd meg a társadalmi folyamatoktól, attól elsősorban, hogy bármikor megtörténhet a mindenkit elsöprő katasztrófa. Környezetvédelmi kérdéseken nagyon hamar felháborodom, foglalkoztat a téma, a bolygó védelme, például évekig abszolút vegán étkezést folytattam.

– Inspirálják a világ adta új témák? 
– A művészet évszázadok óta a nagy témáiból él, ez ma sincs másképp. Az aktuális témákhoz vissza-visszatérek, írok róluk. Az ember azt látja, hogy az irodalomnak feladata van, a világ kérdéseket tesz fel, és a művész dolga, hogy azokra válaszoljon. Ez nem mindig kellemes. Foglalkoztat bizonyos állatok nyelvének a megírása. Kiváló énekművészek az énekesmadarak, állítólag nagy eposzokat énekelnek a bálnák. Komoly ambícióm lenne egy bálna által énekelt eposzt magyar nyelvre lefordítani. Különben az elmúlt időszakban született egy-egy bálnaversem.

– Költőként melyik korban érezné otthonosan magát? 
– A klasszikus görög korban, a tizennyolcadik században és a századfordulón.

– Lackfi János és ön évekig tartott kreatív írás kurzust a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A most formálódó világban van helye a művészetnek? 
– Egyrészt a művészet, az írás senkit nem érdekel, ezt sulykolja a világ, másrészt én úgy látom, hogy mindenki tanulni akarja. Politikusok, akik egész életükben a kultúra tönkretételén fáradoznak, tollat ragadnak, könyveket írnak. Fogadjuk el egyszer és mindenkorra, hogy az emberi létezés alapvető szükséglete az önkifejezés. Noha 

én úgy vélem, hogy a művészet nem önkifejezés, megfelelő színvonalon nem önmagadat, hanem az olvasót fejezed ki, az olvasót adod vissza. 

Nyilván a kettő egymástól nem idegen. Az én munkám a megfogalmazás, az olvasóé a feldolgozás, az pontosabban, hogy rezonáljon rá. Aki a kultúrát üldözi, feleslegesnek tartja, az az emberiség ellensége. Homo sapiens vagyunk, ez röviden foglalja össze, hogy az emberi faj érző, alkotó, szerető lények közössége.

– Foglalkozik gyerekirodalommal, nagy sikerű gyerekkönyvek szerzője. A gyermek hálásabb befogadó? 
– A gyerek nem tudja, hogy mi van és mi nincs, ezért mindent reális lehetőségként értelmez a maga kis világában. Mint egy költő. Hozzáteszem, nem is olyan kicsi ez a világ. Az a szülő, aki gyerekirodalomhoz juttatja a gyermekét, mindenképp nyitott, van igénye a jóra, a szépre, a minőségre. A gyerekek rögtön reagálnak, interakcióba lépnek. Felteszek egy kérdést, azonnal jön a válasz. Nem feszélyezi őket a felnőttek kötelező és unalmas udvariassága. Egyszer hittantáborban megkérdeztem, találkoztál-e már kísértettel. Mindenki jelentkezett, hogy igen, mi sem természetesebb, ő találkozott. 

Komoly meglepetések érik az embert gyerekek között. Nagy a bizalmam, a hitem a gyerekekben.

– Ön vágyódik a gyerekkora után, mi tűnt el a gyerekkorral együtt, mit mentett ki belőle? 
– Nagyon jó volna menni, és egy nyarat megint eltölteni Móron, a nagymamáméknál a 70-es években. Eltűntek azóta az igazi nyarak és telek, meghalt a nagymamám. A nagypapám. Amit lehet, az írásba belementek. Ez épp az írás egyik feladata. Múltmentés.

– Rendszeresen lép fel vidéken alkotóként. Élvezi? 
– Tapasztalatom, hogy a kisvárosokban, falvakban élő közönség befogadó arra, hogy lelki konverzációba kerüljön a világgal, és ennek legjobb eszköze az irodalom, azon belül a kortárs irodalom. Sokat jelent nekik az elzárt, elszigetelt világukban a művészet. Mindig befogadó, értő, figyelő közönséggel találkoztam, nagyon jók a tapasztalataim. A családom félig vidéki, félig fővárosi, én mind a két közegben jól érzem magam. Amikor megkaptam a József Attila-díjat, és felléptem Móron, a közönség soraiban ott ült a nagymamám, ez mindkettőnk számára igazán emlékezetes élmény volt.

– Cseh nyelvből fordít, cseh irodalmat tanít. Mi, magyarok, mit tanulhatnánk a csehektől? 
– Az irodalmi szövegekben jobban élnek a humor lehetőségével, nem félnek tőle. Ezért is nagy a cseh irodalom népszerűsége a magyar olvasók között. Például Hrabal nem annyira vicces író, mint sokan hiszik. A Sörgyári capriccio nem egy sörgyári capriccio, a magyar olvasó látja bele, a könyv eredeti címe nem is ez. A csehektől a kispolgár megbecsülését tanulhatnánk, ők felvállalták ezt a létformát, nekik ez nem okoz gondot. Karel Čapek itt járt a harmincas években, és azt hitte, megőrültek a magyarok, hogy sokan atillában, anakronisztikus arisztokrata ruhákban járnak.

Kép

Fotó: Katona László

– Élete alakulása változtatott a hitén? Istent soha nem utasította el, nem neheztelt rá? 
– Nem. 

A világban történő szörnyűségekért nem Istent tenném felelőssé. Isten inkább kincs, akivel jól kell élni. 

Tudnak a világban borzasztó dolgok történni, Isten nem örül neki, szó sincs arról, hogy bármit hagy megtörténni, elképzelésünk sem lehet róla, mennyi borzalmat akadályozott meg. De nem mindig az ő dolga ez, hanem a miénk. Nem követelek. Nem személyes birtokként kezelem Istent.

– „Minden ima vers, és minden vers ima” – nyilatkozta pár éve. Jelenleg alkotóként foglalkoztatja a vallás? 
– Van egy Máté evangéliuma témájú könyvem, három kiadó különböző indokkal elutasította. Meglepett, hogy ez a téma ennyire nagy elutasításra talál ma Magyarországon. Az Evangélium minden egyes részletét önálló darabokra bontottam, és Máté evangéliumát szorosan követve írtam meg a sajátomat, szabadversekben. Például Jézus pusztában töltött negyven napjának minden napját lejegyeztem.

– A nagy múltú Vigilia egyik szerkesztője. Mesélne az ott folyó munkáról? 
– Tetszik, hogy olyan lapnál vagyok, ahol elképesztő szerzők fordultak meg, Pilinszky János, Kerényi Grácia, Pályi András például. A szerkesztőségben papok, szerzetesek, teológus tudósok, rendfőnöknők ülnek, elképesztő kisugárzása van egy-egy ilyen találkozásnak. Az igényesség fenntartásához elég arra gondolni, hogy mi Sík Sándor és Rónay György lapja vagyunk.

– „Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág?” 
– Ez csak akkor igaz, ha kertész leszek. De ha kertész leszek, akkor azon dolgozom, hogy ne pusztuljon el a világ. Abban hiszek. Azért kapálok, palántázok, öntözök. Gyönyörű verssor, de nem ez az igazság. Bár épp ezt mondja a sor is fanyar lemondásával. Azon borong, hogy a világ esetleg el is pusztulhat. Nem árt tudatosítanunk. És aztán egy újabb vödör vízért menni. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Csodagyerekként a világhír felé vezető úton

Szülei hamar felfigyeltek a kislány tehetségére, aki autodidakta módon, eleinte a szomszédjukban tanító zongoratanárnő óráit figyelve kezdte játszani az ellesett darabokat zongorán. Gyerekként került a Zeneakadémiára, ahol Székely Arnold, majd Dohnányi Ernő tanítványa lett. 1924-ben, tízévesen volt az első nyilvános szereplése, Beethoven I., C-dúr zongoraversenyét adta elő, majd egy évvel később játékával annyira elbűvölt egy svájci művészházaspárt, hogy rögtön szerződtették, és innentől pályája töretlenül ívelt felfelé. Támogatásukkal egész fiatalon kora kiemelkedő, nemzetközi hírű koncertszólistájává vált. Sosem játszott el egy darabot kétszer ugyanúgy, szenvedélyesen mélyült el a zeneművekben. Elsősorban Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Chopin, Brahms, Liszt műveire épült a repertoárja, valamint Händel és Bach darabjait is szívesen játszotta. 1933-ban, 19 évesen első lett a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen, ezzel vette szárnyára a világhír, pedig sosem szerette a versenyeket.

Házassága sírig tartó szerelem volt

Pályája elején ismerte meg későbbi férjét, Tóth Aladár zenekritikust, aki figyelemmel követte a kivételes tehetségű fiatalt. „Ezt a törékeny kislányt, mikor a zongoránál ül, már most az igazi művészlélek magába mélyedése, világtól elvonatkoztatott magánossága hatja át. Csupa komolyság és őszinte, igaz temperamentum” – írta róla akkor, amikor tízévesen a nagyközönség elé lépett. Fischer Annie-val egy olaszországi turnén kerültek közelebb egymáshoz, ahová Annie édesanyja kérésére kísérte el a fiatal lányt a nála tizenhat évvel idősebb kritikus. 

Ezen az úton életre szóló szerelem szövődött kettőjük között, amely Tóth Aladár haláláig tartott. 

Az olaszországi út után Tóth Aladár nem írt több kritikát róla, viszont aktívan támogatta Annie karrierjét, később együtt állították össze a művésznő műsorait is. Annie 23 éves korában, 1937-ben házasodtak össze. A második világháború zsidóüldözését a semleges Svédországban vészelték át, ahová Fischer Annie zongorakoncertje miatt utaztak, és ahonnan csak 1946-ban tértek vissza Magyarországra. Kortársaik elbeszélése alapján kapcsolatuk meseszerűen harmonikus volt, házasságukat barátaik szerint a szoros lelki kötelék mellett mély intellektuális kapcsolat jellemezte.

Művészházaspárként a Rákosi-korszakban

Tóth Aladár 1946-tól a Operaház igazgatói tisztségét töltötte be, Fischer Annie pedig az ötvenes-hatvanas évektől Magyarország „zenei nagyköveteként” járta a világot. A kommunista rendszer „kegyeltjei” voltak tehát, viszont éppen elismertségüknek köszönhetően sikerült több ismerősük és barátjuk karrierjét és talán életét is megmenteniük. Fischer Annie például személyesen járt közben Rákosi Mátyásnál, amikor a háztulajdonosukat ki akarták telepíteni, Tóth Aladár pedig sokat tett azért, hogy az Operaház művészeit megmentse a rendszer zaklatásától. 

„Annie és Tóth Aladár – akárcsak mentorom, Kodály Zoltán – nevüket, befolyásukat rendületlenül arra használták, hogy segítsék a félretolt, hátrányos helyzetbe került művészeket” – emlékezett vissza Vásáry Tamás zongoraművész.

Nyaraikat a Balatonaligán lévő házukban töltötték, ahol a hétköznapi kikapcsolódás mellett rendszeresen vendégül látták a korszak legnagyobb alkotóit, zeneművészeit, kritikusait. Közeli barátságot ápoltak Kodály Zoltánnal és feleségével, valamint a zenei világ élen járó zenészeivel, például Solti Györggyel, Ungár Imrével, Rév Líviával, Kuttner Mihállyal. Élénk társasági életet éltek; a Balaton-parti házból kiszűrődött Fischer Annie játéka, ahogy a Bösendorfer zongorán gyakorolt, valamint a külföldi rádióadókon hallgatott zeneművek hangjai. 

Kép

Fischer Annie a Magyar Rádió folyosóján, tőle jobbra Emil Gilelsz szovjet zongoraművész – Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

A művészházaspár balatoni idilljét a pártállam bolygatta meg egy időre, amikor pártüdülő épült a házuk helyén. Az elbeszélések szerint kárpótlásul több helyi ingatlant is felajánlottak nekik, ám Fischer Annie-ék ragaszkodtak a megszokott környezetükhöz, így végül nyaralójuk mását építtette fel számukra a párt vezetősége. Fischer Annie életének kiemelkedő helyszíne volt a Balaton: szeretett horgászni, csónakázni a tavon, és esténként konyhaművészetével kápráztatta el a náluk vendégeskedőket. 

Később, amikor a világ legtávolabbi pontjaira is eljutott, azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét nem cserélné el semmivel. 

Királynői méltóság és hiteles egyszerűség

Pályája során világhírű karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Otto Klempererrel, akivel a londoni Royal Festival Hallban Beethoven össze zongoraversenyét adták elő. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is, előadásaival beutazta a világot Japántól Ausztráliáig. Bár sosem tanított, a Zeneakadémia növendékeit jól ismerte, sok ifjú tehetség útját követte nyomon és támogatta élete során. Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Schiff András, Frankl Péter, Prunyi Ilona, Failoni Donatella, Hauser Adrienne, Varga Csilla útját a kezdetektől segítette. Csoba Tünde volt az egyetlen, akivel hosszú időn át kötetlenül, de tanítványaként foglalkozott. „Nagyon irritálta az »üres« zongorázás. […] Számára egyetlen egy dolog volt a fontos, és azzal kellett foglalkozni: mire gondolt a zeneszerző, mit érzett, miért írta le ezt vagy azt a darabot, mi a mondanivalója. Még akkor is, ha ma már ez teljesen kifürkészhetetlen. Ezt kell közvetíteni a közönségnek, csakis ennek van értelme” – emlékezett vissza rá Csoba Tünde, akinek a fellépési drukkját is segített csökkenteni. Ezzel egybecseng, ahogy Kocsis Zoltán jellemezte őt: „A zeneművek művészi igazságát talán senki nem kereste oly ádázul kitartóan, mint ő.” Máshol úgy fogalmazott, hogy Fischer Annie-t „királynői méltósággal ötvözött hiteles egyszerűség” jellemezte.
Egyébként láncdohányos volt, aki szinte csak arra az időre tette le a cigarettát, amíg a zongora előtt ült a színpadon, s mire az előadás végén a függöny mögé ért, már meggyújtott cigarettával várták. Mindig választékosan, elegánsan, de szerényen öltözködött, és szép alakja, fotogén arca gyakran megihlette a fotósokat. 

Kép

Fotó forrása: Fortepan/Kotnyik Antal

A zongoraművész, aki nem szerette visszahallgatni a játékát

Időskorára annyira elmélyült Beethoven alkotásaiban, hogy – a világon egyedüli zongoristaként – mind a 32 szonátáját felvette lemezre. 
Később többször megismételte a felvételeket, mert elégedetlen volt velük, majd nem engedte, hogy megjelenjenek, végül csak 1995-ben, 80 éves korában bekövetkezett halála után váltak a nyilvánosság számára elérhetővé. Egész életében az a hír járta róla, hogy nem szereti a hangfelvételeket, különösen a saját játékát nem szerette visszahallgatni, így művészi nagyságához képest viszonylag kevés felvétel maradt utána. „Halálom után már mindent kiadhatnak velem” – mondta barátainak.

Nem adott interjúkat sem, és az őt övező rajongást is igyekezett kerülni. Több kalózfelvétel készült zongorajátékáról, és anekdoták őrzik, hogy a nagy önkritika ellenére időnként mennyire meglepte saját játékának kiválósága. Visszaemlékezések szerint egyszer Frankl Péter zongoraművész lakásának ajtaján belépve meghallotta az éppen szóló lemezfelvételt, és megkérdezte: „Ki játszik ilyen szépen Mozartot?” „Ez egy ritka kalózlemez, amelyen Otto Klempererrel te játszod az Esz-dúr zongoraversenyt” – hangzott a felelet.
Fischer Annie számos elismerése mellett háromszor kapott Kossuth-díjat. Hivatásának és a zenének rendelte alá az egész életét, ezért nem vállalt gyermeket. Még nyolcvanadik évéhez közeledve is megajándékozta néhány hangversennyel a hazai, az olasz és a japán közönséget. „Amikor az előadóművészi pályáról beszélgettünk, gyakran megkérdezte: »Tudod, mit vállalsz? Ez egy dög pálya.« Sokszor beszélt arról, hogy milyen nehéz, de sohasem tudott lemondani róla. A pálya éltette” – emlékezett rá tanítványa, Csoba Tünde. Hetven éven keresztül játszott és kápráztatta el a világot.

Felhasznált irodalom:

• http://www.parlando.hu/Csoba1.htm
  https://web.archive.org/web/20170815135801/http://lfze.hu/hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/fischer-annie/10192#
  http://www.parlando.hu/2014/2014-4/Egy-hamis-FischerAnnie-kep-urugyen.pdf
  http://epa.oszk.hu/02900/02964/00014/pdf/EPA02964_gramofon_2014_nyar_006-016.pdf
  https://www.ujsagmuzeum.hu/fischer-annie/
  https://mersz.hu/mod/object.php?objazonosito=matud202110_f66602_i1

Ritkán mesélt azokról az időkről, akkor is csak nekünk. Nem panaszképpen mondta, inkább visszaigazolásként, hogy lám csak érdemes volt a túlélés érdekében meginnia azt a zavaros löttyöt, amit a hadifogolytáborban kapott. Érdemes volt jelentkezni különmunkára, mert akkor kapott egy ibrik tejet egy fél szelet fekete kenyérrel. Kellett a túléléshez. Elmesélte, hogy elfagyott mindkét lába, és egy szintén hadifogoly magyar orvos mentette meg az amputálástól, mert ellátta tanáccsal, kenőccsel, kötszerrel, amivel csak tudta. 

Hazafele az úton a foglyokat szállító marhavagonban sorra haltak meg az emberek. Amikor a vagon megállt, a foglyokkal rakatták le az elhunyt társaikat. Sokan feladták.  

A mindent eltöltő öröm, hogy megpillantották a hazai tájakat, hamar elröppent, amikor a vagon résein át látták, hogy a szerelvény elhagyja a hazájukat. Németországba, egy amerikai táborba vitte őket a vonat, hogy megerősödjenek. Egy hónapig tartották ott őket, mire végre hazatérhettek. 

Amikor Pesten leszállt a vonatról, az állomáson igazoltatták. Megkérdezték hány hold földje van, az apám megmondta az igazat, hogy neki csak a két keze van, amivel dolgozni tud. Elengedték. Huszonöt kilométert kellett megtennie éjszaka a csikorgó hidegben a nagymamám házáig, ahol sötét volt, életnek semmi jele sem mutatkozott. Az édesanyja akkoriban nem gyújtott világosságot, csendben a hideg szoba döngölt padlóján térdepelt egy szentkép előtt, és imádkozott. Imádkozott a fiáért, akiről már egy éve nem kapott hírt. Édesapám bekopogtatott a szomszédba, hogy érdeklődjön az övéiről. Talán akkor az egyszer félt az életében. A szomszédok nem ismerték meg, mert az egy méter nyolcvanöt centiméter magas fiatalember negyvenöt kiló volt. Áthívták az édesanyját, de nem árulták el neki, hogy miért hívják. A szomszédok, hitték is meg nem is, hogy jóval a háború után megjelenő ember a Juli néni fia, hiszen előtte ismerték. 

Nagymamám megállt a pitvarban, és nézte a szobában beszélgető embert. A hangjáról ismerte meg. 

Sírva, nevetve rohant be hozzá, hogy végre átölelhesse az élve maradt egyetlen fiát. Apám tizenhat esztendős öccsét lelőtték a falu határában a többi elhurcolttal együtt.   
Apám az ikertestvére keresésére indult, és amikor megtudta, hogy a súlyosan sebesült testvérét a Tiszába lökték, ott a zajló, zavaros Tiszánál határozta el, ha megnősül, neki sok gyereke lesz.  
  
Megtalálta azt a szép szőke lányt, akit még kilencvenéves korában is szeretett, amikor már az édesanyám harminc éve nyugodott a kömlői temetőben. Hittek az igaz szóban, az igaz érzésekben, a munka erejében. Soha nem irigyelték és nem kívánták el mások életét, vagyonát, sorsát.   
Emlékszem borús, hideg őszi napokra, amikor az édesanyám egy kopott kabáton az ámbitus alatt tömte a libákat, mert szebb és melegebb ruhákról álmodott nekünk.  
Emlékszem a tikkasztó nyarakra. A levegő remegett a nyári forróságtól. A hófehérre meszelt vályogfalak ellenálltak a nap hevének, de a férfiak – közöttük az apám is – újra és újra lendítették a kaszát az aranyló, életet adó búzatáblában.   
Emlékszem, hideg téli estéken az apám a sparhelt mellett állt, és felolvasott a magyar és a világirodalom remekeiből az édesanyámnak, amíg ő a vacsoránkat kavargatta a tűzhelyen. Mi hatan csendben hallgattuk. Apám néha megmelengette a két nagy dolgos kezét a kemencénél, amikor a kenyér sült, a mindennapi kenyerünk, amiért nagyon sokat kellett dolgozniuk. 

Apám csontjai élete végéig emlékeztek az Azovi-tengerpart mellett fekvő Mariupolban elszenvedett télre. Mégis elégedett volt az életével. 

Volt idő, amikor a családtól távol kellett munkát vállalnia, hogy élni tudjunk. Úgy éreztem, ilyenkor nélküle csak ténfereg az idő. Szegények voltunk, sokan lenéztek ezért bennünket, de én ezt akkor nem éreztem, mert volt egy hely a világon, ahol feltétel nélkül szerettek, ezért nem is foglalkoztam vele, egyébként is olyannak éreztem magam, mint a többi gyerek.  

Megtanították a szüleim, ha korán kelek, meglátok még a felkelő nap mellett egy fénylő csillagot. A szívós kitartó munka volt ott minden napon, ami a szeretet bölcsőjéből kelt fel minden hajnalon. Megtanították ők nekem, hogy a család a feltétel nélküli szeretet szigete, ahonnan erőt meríthetek. A szeretet képessége az örökségem. Ha találkozom a törtetéssel, az érdekkel, a képmutatással, az nem az én világom.   
Az emlékek idetelepednek mellém. Emlékszem, apám mindig sietve jött haza, ilyenkor kicsit a mellkasát előre döntötte, mintha azt akarta volna, hogy a szíve hamarább hazaérjen.

Az írás  a Média a Családért Alapítvány „Nehéz idők, erős emberek” című pályázatának egyik nyertese. 

A Netflix tiniknek szánt egyik legnagyobb dobása A csókfülke című film volt (The kissing booth, 2018), amelyből végül trilógia lett a népszerűség okán. Itt a hősnő hosszasan őrlődik a legjobb barát és a sármos férfi miatt. Az egyik mindent tud róla, a másikkal semmit sem tudnak egymásról, a kamasz nézők mégis várhatják, hogy a csinos lány és a jóképű fiú végre ágyba bújjon két perc beszélgetés után. A film egyik legfontosabb motívuma, hogy a lány ne veszítse el a gyerekkori barát fiút, hiszen ez egy tartós kapcsolat, ezért a hősnő több alkalommal lemondja a randit egy haverkodós este miatt. Sejthetjük persze, hogy ezzel fel is rajzolták a féltékenységi drámát, az azonban furcsa – legalábbis felnőtt fejjel –, hogy a végül mégiscsak kibontakozó, mindent elsöprő szerelem kizárólagos működtetője a testi vonzalom lesz. A fentiek miatt ugyanis a barátság egyáltalán nem része a szenvedélyes párkapcsolatnak (!), sőt később a férfi főhős is talál magának egy legjobb barátot, egy nőt, akivel minden gondját-baját megoszthatja, és akivel közös programokat szervezhet.

A nyár, amikor megszépültem (The summer I turned pretty, 2022) koreai hősnője először a megbízható barátot választja párjául, ám a végén átpártol a titokzatos rosszfiúhoz, mert az a fránya szerelem mégiscsak hozzá vonzza. 

Hogy milyen konfliktusok jönnek, ha a többi karakter is megtudja, hogy a jó kislány főszereplőnek csak sikerült egy görbe éjszaka után megcsókolnia a balhés srácot, azt megtudhatjuk a következő évadból. De valamiért erős a gyanúm, hogy – a barátság folyamatos dicsőítése ellenére – mégsem a figyelmes srác lesz a befutó. (Egyébként külön élmény a kommenteket olvasgatni, ugyanis többen leírják, hogy szexi hajtincsek ide vagy oda, ők bizony gondolkodás nélkül a kedves barátot választanák, mert mennyivel fontosabb egy jó beszélgetés, mint a vonzó külső.)

Mi, tapasztalt felnőttek persze mondhatjuk, hogy ezek a filmek és sorozatok 15 éven felülieknek nem ajánlottak, de lehetünk akár gyanakvóak is, hiszen régóta tudjuk, hogy ez a korosztály például a szexualitással kapcsolatos információit nagyrészt az interneten elérhető pornófilmekből szerzi. Ha elfogadjuk, hogy ezek a videók hatással vannak a nemi életre, akkor mire alapozva gondoljuk, hogy az éppen formálódó személyiség szerelemképét nem befolyásolják a fenti alkotások?

Kép

Jelenet az A nyár, amikor megszépültem című sorozatból – Forrás: Amazon Prime

És ha már felnőttek: a Bridgerton család első évadában, amely a Netflix legnézettebb műsora volt 2020-ban, a bölcs öreg, Violet Bridgerton mondja Daphne lányának, hogy meg kell találnia a legjobb barátját, mert ő lesz a férje. Később a férfi főhős is hosszú monológot ad elő a barátság kiemelkedően nagy szerepéről. Kár, hogy mindezt semmi nem igazolja a sorozatban, helyette szenvedélyes párbeszédek és soft pornó jelenetek váltják egymást. Úgy tűnik, itt is csak elméletben fontos az a bizonyos barátság, a gyakorlatban minden erről a teljesen önálló és kiszámíthatatlan entitásról, a szenvedélyről szól (a streaming szolgáltató egyébként 2023 végére ígéri a töretlen népszerűségű sorozat harmadik évadát, további szenvedélyes kalandokat előrevetítve). 

A fenti alkotások mindegyike hangsúlyozza, hogy a jól működő és hosszútávú kapcsolathoz elsősorban (vagy kizárólag) a nagy, szenvedélyes szerelem kell. Némelyik kifejezetten bemutatja, hogy a barátság, az más, az nem része a párkapcsolatnak. 

Azt a tételt azonban, hogy az irányíthatatlan vonzalom önmagában képes hosszú távon fenntartani egy kapcsolatot, egyáltalán nem igazolják a párterapeuták és a kutatásaik. Mihalec Gábor párterapeuta például Gyűrű-kúra című könyvében leírja, hogy az egyik uralkodó elmélet szerint három dolog kell a boldog házassághoz: szenvedély (testi vonzalom), intimitás (barátság, beszélgetések) és elköteleződés (felnőtt döntés, amely mellett a felek képesek kitartani). Kitér arra is, hogy mi történik, ha a háromból csak kettő van meg (például nem tudunk véglegesen lehorgonyozni valaki mellett, pedig a másik kettő adott), illetve mit várhatunk akkor, ha csak az elsőre, tehát a szexualitásra építünk (nem azt, amit a népszerű filmek ígérnek, tehát nem vég nélküli romantikázást a szinte üres tengerparton).  

Papp Miklós morálteológus, görögkatolikus pap szintén három összetevőről ír: érosz (ide tartozik a szexualitás), fília (ide a barátság) és agapé (az isteni szeretet lenyomata, feltétel nélküliség). A téma kapcsán mégis John Gottman párterapeuta állítása a legérdekesebb, ő ugyanis ezt írja A jól működő házasság hét alapelve című könyvében: „A megközelítésem lényege az az egyszerű tény, hogy a boldog házasságok mély barátságon alapulnak.” A szakember ebből a tételből kiindulva írja le alapelveit. Emellett elemzi a párterápiák kudarcának okait, illetve számos kutatást idéz, a téma kapcsán ez is különösen érdekes: „A nők 70%-ánál abban a kérdésben, hogy elégedettek-e a szexuális életükkel, a házasságuk romantikusságával és szenvedélyességével, a házaspár barátságának minősége volt a meghatározó tényező. A férfiak 70%-ánál ugyanebben a kérdésben ugyancsak a házaspár barátságának minősége volt a döntő.” 

Úgy tűnik tehát, hogy nem véletlenül mondják gyakran itt, Magyarországon is a párterapeuták, hogy a legtöbb házasságban élőnek az fáj a legjobban, hogy a társa nem hallgatja és nem vigasztalja meg.
Az a bizonyos barátság jóval fontosabb, mint gondolnánk. 
John Gottman könyveiből egyértelműen kitűnik, hogy a szakember csodálja a nagyon komplex emberi személyiséget, amelyben egy életen át találhatunk felfedezni- és gyönyörködnivalót, mert annyira sok rétege van. Feltéve persze, hogy van időnk és energiánk a gyönyörködésre, és nem a szenvedélyes, lángoló szerelmet hajkurásszuk éppen. 

Fontos hozzátenni, hogy egyik idézett szakember sem mondja, hogy a testi vonzalom nem fontos (ahogy az a fenti felsorolásokból is látszik). Azt állítják, hogy nem elég. És ez az állítás ellentétes a popkultúránk népszerű alkotásainak alapvetéseivel, ezért érdemes óvatosnak lennünk. Szerencsére a tudatosság egyre többször kerül szóba a médiatermékek kapcsán is – ugyanakkor talán még mindig kevesen vagyunk, akik szelektálunk, kritikusan nézünk filmet. Ha nem kenünk bármilyen ismeretlen eredetű krémet a bőrünkre, miért engednénk be a tudatunkba mindenféle ismeretlen eredetű ideológiát?
 

Torzít a körözési rendszer

A hatéves Etan Patz 1979. május 25-én reggel iskolába indult. Elhagyta családi otthonát Manhattan-ben, hogy a két háztömbbel arrébb lévő megállóban felszálljon az iskolabuszra. A kisfiú soha többé nem érkezett meg az iskolába. Az ő emlékére 40 évvel ezelőtt Ronald Reagan amerikai elnök május 25-ét az eltűnt gyermekek világnapjának nyilvánította. Etan volt az első, akinek a fényképe megjelent a boltokban a tejesdobozok oldalán, ami azóta gyakorlattá vált. A nyomozás csak évtizedekkel később ért célt: 2017-ben Pedro Hernandezt 25 év börtönre ítélték a kisfiú elrablásáért és megöléséért. A világnap kapcsán a Magyarországi Terre des hommes Alapítvány a Magvető Caféba kerekasztalbeszélgetést szervezett. 

Az Európai Unióban évente több mint 250 ezer gyerek tűnik el, ami mögött jellemzően konfliktus, bántalmazás, erőszak húzódik meg. Néhány éve az EU-ban a gyermekkereskedelem összes regisztrált áldozatának közel fele magyar állampolgár volt. Itthon 30 percenként jelentenek be gyerekeltűnést. Ha három hónapon belül nem kerül elő egy kiskorú, akkor határozottan eltűntnek nyilvánítják, ezeknek az ügyeknek az elévülése 90 év.

Oláh-Paulon László rendőr alezredes 20 éve a bűnmegelőzésben dolgozik „Egyéne válogatja, miért tűnik el valaki” – szögezte le. Családi ok, iskolai ok, egyéb ok – amikor bejelentés történik, ezek egyikét jelöli meg a rendőr. Hangsúlyozta, Magyarországon azért is magas az eltűnések száma, mert más országokéhoz képest valószínűleg szigorúbb a körözési rendszer. 

Például, ha egy gyerek állami gondoskodásban él, és 16 órára nem megy vissza az intézménybe, 16:30-kor már elküldi az intézményvezető az értesítést a rendőrségre.

Így bekerül a nyilvántartásba, eltűnésnek értékelik az esetet akkor is, ha este 10-re megérkezik. Az is előfordul, hogy egy gyerek újra és újra eltűnik. Baranya megyében egy 16 éves lány egymaga százszor tűnt el, illetve ment el a gyermekotthonból néhány napra vagy órára.

A gyermekotthonok világa – „Vágyni fog haza!”

Az ombudsmani hivatal 2012-ben a gyermekeltűnések kapcsán átfogó vizsgálatot végzett. Azt találták, hogy a gyermekvédelmi szakellátásból gyakran szöknek meg, illetve vannak távol engedély nélkül a gyerekek. „Sokszor 12–14 éves kor fölött emelik ki őket a családból. Bármilyen rossz is a család, ahonnan kiemelik, a gyerek nem örömmel fog bevonulni a gyermekotthonba. Vágyni fog haza! Lehet, már meg sem érkezik az intézménybe, vagy megérkezik, de negyedórán belül már ott sincs” – szemlélteti a helyzetet Győrffy Zsuzsanna, az ombudsman munkatársa. Ilyenkor megindul a körözés, a rendőrök megtalálják, majd visszaviszik a gyereket, ami ismétlődhet újra és újra. A tinédzser lányoknak ilyenkor már párkapcsolatuk van, elmennek a barátjukhoz, nála laknak, a terhesség sem ritka.

De mi tarthat meg egy gyereket az intézményben? Lényeges, hogy az otthonban dolgozó szakemberek és a kortárs csoport hogyan fogad egy új beköltözőt. Volt egy olyan vizsgálat is, amelyből kiderült, hogy a gyerekek 30 százalékát anyagi okok miatt emelik ki a családból. „Ha a nagyon rossz anyagi körülmények közül az érintett egy olyan gyermekotthonba kerül, ahol gyakorlatilag nincs jobb helyzetben, mert lelakott bútorok, nagyon szegényes körülmények fogadják, illetve nincs megfelelően képzett szakembergárda sem, akkor mi tartsa őt abban az intézményben?” – tette fel a kérdést Győrffy Zsuzsanna. 

Ha bújtatnak egy gyereket, a törvény szerint a rendőr bemehet a házba, és elhozhatja. De nem mindig kell hosszan keresni valakit, a korábban már említett tizenéves lányt sem kellett. 

„Ő majdnem száz alkalommal a szüleihez ment haza” – mesélte a szívszorító esetet a rendőr alezredes. 

De előfordul, hogy valaki hetekig, hónapokig az utcán csavarog, például Szabolcsból feljön egy gyerek a fővárosba. Ha a rendőrök igazoltatják, általában az Alföldi utcába, hivatalos nevén az 1. számú Befogadó Gyermekotthonba viszik. A 14 éven felüli lányoknál pedig sajnos jellemző a prostitúció.

Jobb lenne máshol

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz is jönnek hívások gyermekeltűnések ügyében, sokszor jogellenes elvitel kapcsán kérnek tőlük segítséget a szülők. Jellemző, hogy válóper miatt az egyik szülő elviszi a gyereket, a másik pedig nem tudja, hol van. „Egy kamasz jellemzően akkor hív, amikor elkezd azon gondolkodni, jobb lenne neki máshol. El akar szökni” – magyarázta Táler Orsolya, a Kék Vonal ügyvezetője. Arról is beszélt, hogy a szakellátásnak nincs megtartóereje. Gyakran folyamatos szökésben, ki-be járkálásban vannak a kiskorúak, és azt, hogy ez potenciálisan emberkereskedelem szempontjából veszélyes, nem látják reálisan. 

Magyarországon 2022-ben 22 500 gyerek volt szakellátásban, tavaly a fővárosban 1800 gyermekkel dolgoztak. Ha kiemelik őket a családjukból, befogadóotthonba kerülnek, ahol nagyon erősen jelentkezik a traumatizáltságuk. Itt nagyon sok időt eltöltenek anélkül, hogy kijelölnék a számukra a nekik megfelelő gondozási helyet „Nem árulok el titkot, ha azt mondom, ezen a területen is nagy a szakemberek fluktuációja, holott ezeknek a gyerekeknek az állandóság kellene. A befogadóotthonokba nagyon nehéz pszichológust találni” – hangsúlyozta Fedorkó Julianna, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) gyermekvédelmi gyámja.

„Elveszik a jövője”

Ezért is magas a szökések száma. Tavaly 15 ezer körözést adott ki a rendőrség, ebbe beletartozik az is, ha valaki sokszor szökött el. A fővárosi Tegyesz 2022-ben 1003 körözést adott ki, az eltűntként nyilvántartott – azaz három hónapnál tovább távol tartózkodott – gyerekek száma pedig 70 volt. 

„Az esetek 30 százalékában 24 órán belül meglesznek ezek a fiatalok, a másik 30 százalék egy héten belül, a következő 35 százalék egy hónapon belül előkerül.” 

„Az összes eltűnéses eset 5 százaléka kilencven napon túli történet. Ők a tényleges eltűntek, az országos és a budapesti adatok ebben megegyeznek” – fogalmazott Oláh-Paulon László. 

Megelőzési céllal évek óta játsszák a Kiállok érted című színdarabot, amely egy lakóotthonból elszökött lány road-movie-ja. Az előadással járják az ország gyermekotthonait, valamint rendőröknek is bemutatják azt. A Láthatáron Csoport és a KV Társulat színdarabja és a hozzá kapcsolódó feldolgozóprogram elsősorban a prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja.

A rendőrök szállítóként működnek közre a gyermekotthonokból eltűntek esetében, holott sem elég emberük, sem elég autójuk nincs ehhez. Ugyanilyen gondokkal küzdenek a gyermekvédelmi gyámok is, Táler Orsolya szerint rendszerszintű problémák vannak. Ha például egy gyereknek speciális intézmény kellene, nem tudják áthelyezni, mert négyéves várólista van. A gyerekek többsége 12 éves kor felett kerül be az otthonokba, már iskolai lemaradással. „Tizenhárom éves gyerek, és még csak harmadikos… Elveszik a jövője, 16–18 évesen funkcionális, akár tényleges analfabéta. Múlt héten egy befogadóotthonban jártam: a papíron ötödik osztályos gyerek a másodikos munkafüzetet töltötte ki, a kilencéves kishúga másodszor járja az elsőt. Így vesznek el az állam gyerekei” – szemléltette Győrffy Zsuzsanna.

Van az a bizonyos öt százalék, akik baleset, tragédia, eltévedés, bűncselekmény okán tűnnek el. Március végén bejárta a sajtót a hír, hogy egy ötéves autista kisfiú tűnt el egy délután tolna-mözsi otthonukból. A keresésbe a rendőrség mellett polgárőrök, önkéntes mentőkutyások és a TEK is bekapcsolódott. Másnap délután a falu határában lévő vetésben találták őt meg, szerencsére komoly baja nem esett. 

„A társadalom nagyon érzékeny, ha gyerekek ilyen körülmények között tűnnek el, de egy gyermekotthon esetében sajnos más a helyzet” – vélekedett a rendőr alezredes.

Ha egy állami nevelés alatt álló gyermek bűncselekmény áldozatává válik, kihallgatását a rendőrség gyermekbarát meghallgatóhelyiségekben végzi, ahol a kiskorú mellett a gyámja is ott lehet. Ilyen a Tegyesz Alföldi utcai otthonában, Szombathelyen, Békéscsabán, Gyulán és Debrecenben is van. Pár éven belül az egész országot szeretnék lefedni.

Kiskorú menekültek Ukrajnából

Az orosz-ukrán háború kitörése óta érkeztek hozzánk kísérő nélküli kiskorúak is, igaz, a hivatalos adatok szerint nem sokan. 40–50 fő érkezett, akiket a fóti gyermekvárosban helyeztek el. Fedorkó Julianna elmondta, hogy a többségük már Ukrajnába is menekültként érkezett: Nigériából, Tunéziából, Szíriából vagy éppen Mozambikból. Jelenleg csak hárman vannak Fóton, ugyanis akik harmadik országból érkeztek, továbbmentek Nyugat-Európába. Egy nigériai fiatal adott be nálunk menedékkérelmet, de ezt még nem bírálták el. „Onnantól kezdve, hogy valaki átlépi a schengeni határt, azt, hogy Európán belül hogyan mozog, és éppen hol van, senki sem tudja…Sok eset marad a szürke zónában” – vélekedett Táler Orsolya.

Oláh-Paulon László hangsúlyozta, hogy a harmadik országbeli menekültek számára a háború kezdetekor kinyílt a határ, tavaly februártól akár papír nélkül is fogadták őket, de nem jöttek tömegesen egyedül kiskorúak. „Előfordult, hogy valaki rossz vonatra szállt, és amikor a gyerek Budapestre ért, már megvolt az a vonat, amelyik viszi a szülei után Lengyelországba” – mondta. Hozzátette, ők nem találkoztak olyan bandákkal, akik szexuális kizsákmányolás céljából fiatal lányokra vadásztak volna a határon. Ilyen bejelentések nem érkeztek hozzájuk, vagy az esetek rejtve maradtak.

Mit tehetek én?

A közösségi média is hatékony segítség lehet a keresésben, de célszerű mindig a hivatalos police.hu-s posztot megosztani. Hogy hogyan ismerhetjük fel, ha egy gyerek veszélyben van? Például, ha feszültebben viselkedik az óvodában, iskolában, mint szokott. Ha úgy érezzük, egy gyerek akár a saját családjában is veszélyben lehet, meg kell tenni a bejelentést. 
„Felnőttként minden gyerek felé felelősségem van. Ne nézzünk félre” – hívta fel a figyelmet a Kék Vonal pszichológusa. 
Ma a társadalom, ha nem elég nagy a hírverés, talán érzéketlen is a gyermekei felé. Pedig, ahogy a beszélgetésen is elhangzott: „ez az ügy fontos, nemcsak a világnapon, hanem mindennap”. 
 

Ahol Frigyes, a fácán él, és képmásos kolléganőm a vendégfogadó 

Nagymaroson, a Sólyomszigeten 2021 augusztusa óta fogadja vendégeit a családias hangulatú Vándorsólyom Camping, amelyet képmásos kolléganőm, Jámbor-Miniska Zsejke és férje üzemeltet, s amelyről korábban ő maga is írt cikket. Egy álmuk vált valóra ezzel a kempinggel, én pedig már alig várom, hogy mehessek! 
Na jó, én elfogult vagyok Zsejkével szemben: a precízen kidolgozott, alapos kutatómunkáról árulkodó cikkein keresztül szerettem meg őt évekkel ezelőtt, s ha valakit újságírói díjra kellene jelölnöm, biztosan ő lenne az. Év közben meglehetősen nehéz összehoznunk még egy közös kávézást is, jóformán csak a szerkesztőségi megbeszéléseken találkozunk, aztán mindenki megy a dolgára alkotni. A Vándorsólyom Camping pont azért remek választás számomra, mert végre együtt tölthetek Zsejkével egy kis időt, lesz alkalom minőségi beszélgetésekre, ráadásul még bográcsozást is kilátásba helyeztünk. 

A Vándorsólyom „olyan helyen van, ahol az összeérő lombkoronák árnyékában a lábunknál andalog a folyó, és a telefonunk helyett fakopáncs ébreszt. Hiszem, hogy léteznek olyan helyek, amelyek afféle köldökzsinórral vannak hozzánk kötve, amelyek bármerre is járunk a világban, magukhoz húznak és táplálnak” – olvasható a weboldalon. Én pedig örömmel olvastam, hiszen rám fér már egy kiadós digitális detox. (Ehhez képest az első kérdés, ami véletlenül kicsúszott a számon, az volt, hogy van-e wifi.) 

A telket „vad” állapotban vásárolták meg: áthatolhatatlan bozótos volt, közművesítés nélkül. Minden apró munkát és felújítást maguk végeztek, és amint beköszönt a jó idő, kint vannak, Zsejke még a képmásos munkáit is innen végzi. „A szomszéd telken lakik Frigyes, a fácán, akit tavaly egy vadmalaccal láttunk barátkozni. 
A félnomád életvitellel együtt a kislányunknak ez a hely valóságos meseország. 
Amikor egy forró nyári nap végén megfogjuk egymás kezét, és nagyot ugrunk a felfújható gyerekmedencébe, kissé »kusturicás« benyomást keltünk, amivel általában mosolyt csalunk a vendégeink arcára, akik azt mondják, leginkább a lelkesedésünk miatt szerették meg ezt a helyet” – árulja el kolléganőm. 

Szállásuk a sportolni vágyók számára is jó kiindulópont, mert amellett, hogy a területen van strandröplabdapálya, aki kerékpározni szeret, az a kemping mellett elhaladó nemzetközi bicikliúton a Duna-parti kisvárosokat fedezheti fel. Párommal június végére foglaltunk berendezett sátrat náluk, és már lelkesen tervezgetjük, merre kalandozzunk kerékpárral, s milyen társasjátékot vigyünk.
 

Kép

Kép: Jónás Jácint

Elvonulás és horgászás, akár négylábú kedvenccel is

Ha nem szeretnél mélyen a zsebedbe nyúlni kutyaszitter miatt, akkor vidd magaddal kedvencedet, és fedezzétek fel együtt Badacsonyt! Elvégre új ingerek mindenkinek kellenek. A Badacsony Camping közvetlenül a Badacsony hegy lábánál, a tó partján helyezkedik el, és folyamatosan remek értékeléseket kap. Természetvédelmi területen fekszik, gyönyörűen parkosított. 
Bekuckózni ide családias hangulatú kempingsátorral, illetve lakókocsival is lehet, de ha jobban tetszenek a mobilházak, azok bérlésére is van lehetőség. 

Ha kis kedvenceddel együtt pecáznátok, kérhetitek stég bérlését. Zuhanyzó- és mosdókabinokból álló vizesblokk, babapelenkázó és jól felszerelt főző-, mosóhelyiség is a rendelkezésetekre áll. Együtt mehettek az étkezőrészlegbe is, csupán az alap kutyaetikettet kell betartanotok: Bodri ne másszon fel az asztalra, ne pisiljen a többi vendég ölébe, ne egyen a tányérokból. A személyzet kikészíti neki a hozott elemózsiátokat, ha szépen megkéritek őket. Egyszóval minden adott arra, hogy nyugodt környezetben, friss levegőn, oxigéndús környezetben töltődjetek, illetve, hogy két-, illetve négylábon fedezzetek fel új terepet Magyarországon. 

Kép

Fotó: badacsonycamping.hu

Som-hegyi turistaház Pilisszentkereszten

A pandémia begyűrűzése előtt még épp sikerült eltöltenem itt három napot. Jó ideje szemezgettem ezzel az erdei kulcsosházzal, mert valahol legbelül éreztem, egyike lehet azon helyeknek, ahol a jelenre összpontosíthatok. A Pilisszentkereszttől egy kilométerre lévő turistaházat gyalogosan lehet megközelíteni többek között az Országos Kéktúra útvonalán. Nem hivalkodó, mégis gyönyörű, miközben belül komfortos és esztétikus. 13 ágy, 17 matrac és sátrazási lehetőség is választható, amihez adott a külső vizesblokk, a fedett terasz és a mosogatóhely – vagyis minden, ami kell. Direkt nem vittem magammal laptopot, és milyen jól tettem! 
Esténként Shakespeare-szonettekkel múlattam az időt, és a hálanaplómat írtam. „Kényszerítettem” magam, hogy az itt és mostra koncentráljak. 

Kép

Fotó: parkerdo.hu

„Minden várhat, és meg is vár. A dolgok akkor is haladnak a maguk útján, ha nem válaszolunk perceken belül egy Facebook-üzenetre” – mondogattam magamnak. Persze, ekkor még nem voltam okostelefon-függő… Kiadós sétákat tettem a Dera-patak völgyében, valamint ellátogattam a ciszterci kolostorromig. Olyan lélegzetelállító szépségű ez a környék, hogy az ember könnyen belefeledkezik a túrázásba, és egyszer csak azon kapja magát, hogy már öt-hat kilométert is megtett.

A bemutatkozásod a honlapodon azzal indul, hogy édesapád agyvérzésben halt meg, így a személyes érintettség miatt tudod, mit jelent egy afáziás beteg a családban. Ez vezetett erre a pályára?

A történet korábban, még gimnazista koromban kezdődött, amikor hallottam egy beszélgetést Illyés Gyulánéval, aki siket-vak gyermekekkel foglalkozott. Ez annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy elhatároztam, ebbe az irányba szeretnék továbbtanulni. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, logopédus szakirányon végeztem. Már több éve dolgoztam, amikor egyik kolléganőm megkért, hogy folytassam azt a munkát, amit elkezdett egy afáziás beteggel. 

Mi ez a betegség pontosan? Sokakat érint, de nagyon keveset tudunk róla.

A leggyakrabban stroke következtében alakul ki afázia. Az esetek túlnyomó többségében isémiás stroke történik: a sejtek között vérellátási zavar, szövetelhalás, funkcióvesztés vagy embólia lép föl. A verőér megrepedése miatt előfordul, hogy vérömleny keletkezik a koponyán belül, ami az agyállomány összenyomódását okozhatja. Amikor ezek a beszédközpontot érintik, akkor alakul ki afázia. Ritkábban baleset, koponyasérülés miatt, vagy ha ezen a területen tumor alakul ki, szintén nyelvi funkcióvesztés következik be.  

Milyen területeken dolgoztál korábban?

Kezdetben gyerekekkel foglalkoztam Miskolcon, a Nevelési Tanácsadóban, majd, amikor beindult a kereskedelmi rádiózás, megkértek, hogy tanítsak beszédtechnikát a leendő hírolvasóknak, rádiós műsorvezetőknek. Először a kereskedelmi rádiók, azután a Magyar Rádió, majd az MTVA rádiós műsorvezetőivel is foglalkoztam, több mint két évtizeden át. Eközben folytattam a terápiás munkát a betegekkel, s rájöttem, mennyire más az elmélet és a gyakorlat. 

Úgy éreztem magam, mint aki könyvből tanult meg úszni. Eljött a pillanat, amikor bedobtak a mély vízbe, és világossá vált: a tanultak mellé kellenek a megérzések és a kreativitás, hogy kiússzak a partra. 

Ebből a tapasztalatból aztán elköteleződés lett. Azóta is folyamatosan képzem magam. Meggyőződésem, hogy az agy működését sosem fogjuk teljesen megismerni, legfeljebb azt fogjuk világosabban látni, hogy mi mindent nem tudunk még.

Kép

Varga Sarolta – Fotó: beszedtanulas.hu

Hány embert érinthet ez a betegség?

Több tízezres nagyságrendben kell számolnunk. Ugyanakkor nagy jelentősége van a státusznak, a súlyossági foknak is. Az egészen enyhe szómegtalálási nehézségtől a gyakori verbális blokkokon át a nyelvi funkciók teljes összeomlásáig minden előfordulhat. A beteg számára persze az enyhének mondható állapot is jelentős deficitérzéssel jár otthon, a munkahelyén vagy baráti társaságban, hiszen nem tudja a gondolatait úgy elmondani, mint azt korábban tette. Ilyenkor kezdődnek az önértékelési problémák, az elszigetelődés, a depresszió, a logofóbia.  

Az egyik interjúdban azt mondtad, hogy amikor valaki afáziás állapotba kerül, az olyan, mintha egy atombombát dobnának le az életében, olyan erejű pusztítást és változást jelent. Milyen állapotban vannak a betegek, amikor találkozol velük?

Ezt a hasonlatot egy betegemtől hallottam először, és teljesen helytálló. Jó, ha sikerül a beteget kerekesszékbe ültetni, és szemkontaktust kialakítani. Felmérem, hogy figyel-e rám, hogy az ajakmozgást tudja-e utánozni, hogy a légzését tudja-e irányítani. Egyszerű utasítást ért-e, vagy csak következtetni tud a szituációból, intonációból. Fontos a beszéd-, grafo- és finommotorikum állapota; nyelvét, ajkát tudja-e mozgatni, vagy a ceruzát meg tudja-e fogni, egyszerű vonalakat tud-e rajzolni, automatizmust elő tudok-e hívni. A kórházban dolgozom most egy aránylag friss stroke-os beteggel, aki úgynevezett globál afáziás, a jobb oldala lebénult. A kerekesszékbe is csak segítséggel tudott átülni. Amikor bekerült az osztályra, egyetlen szót sem tudott mondani. 

A stroke-ja előtt aktív üzletasszony volt, egy prosperáló üzleti vállalkozás ügyvezető- tulajdonosa. Egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott az élete. 

A módszered sajátossága, hogy a vers, a zene, a rajzolás fontos szerepet kap benne. 

A beteg, akit említettem, kezdetben teljes verbális blokkal került hozzánk. A zene, a versek, majd a rajzok segítségével lassan előjöttek a szóképek, a tiszta szavak, majd a rövid, egyszerű mondatok. Négy-öt hét után sokat javult a mobilitása. A verbális blokkot sikerült oldani, egyre többet megért, és az automatizmusok mellett megjelennek a spontán kifejezések is. Amint az ő példája is mutatja, nem ritka a teljes beszédképtelenség, amelynek hátterében a beszédlégzés irányításának blokkja áll. Ilyenkor elindulunk a „kályhától”: a ki- és belégzés, egy-egy magán- és mássalhangzó megtanulásán át jutunk el az egyszerű szavak képzéséig. Terápiás szempontból meghatározó, hogy motivált, együttműködő legyen a beteg. 

Hogyan lehet elkezdeni a munkát egy ilyen beteggel, ha még a levegőt sem tudja úgy venni, ahogy szeretné, ami pedig a szóképzéshez elengedhetetlen?

Óriási szerepe van a légzésnek. A beszédlégzés irányításának blokkja esetében a beteg képtelen azt az egyszerű feladatot végrehajtani, hogy szívja be vagy fújja ki a levegőt. Az élettani légzést ez persze nem érinti. Előfordul, hogy a gyufaszál elfújása sem sikerül, ezért az egyik első lépés a légzés irányítása. Aztán egyszerű automatizmusok előhívása, amik oldják ezt a bizonyos verbális blokkot. Ilyenek a számolások, a napok, hónapok megnevezése, a Nemzeti dal vagy más nagyon ismert Petőfi Sándor-, Arany János-költemény. 
Jellemző, hogy a több évtizede külföldön élő magyar származású betegeknél is az anyanyelvvel lehet a verbális funkciókat újraindítani. 

Miben segít a verselés?

A magyar nyelv dallama, ritmusa köszön vissza a legismertebb versekből. Nemcsak a blokkok oldását segíti az ismert versszakok felelevenítése, hanem a folyamatos beszéd élménye is visszatér.  

Miért van az, hogy rajzolás közben jutnak eszünkbe a szavak?

A beteg számára a legnagyobb nehézséget konkrét kérdésre a konkrét válaszadás jelenti. Viszont, ha arra kérem, rajzoljon például három gyümölcsöt, majd fordítsa le a lapot, és idézze fel, amit rajzolt, meglepően jó eredményt lehet elérni. A frontális beszéd kiiktatása, a vizuális idegpálya behívása, a fotografikus memória stimulálása oldja a verbális blokkot, segít a szavak előhívásában, a gondolatok rendezésében és elmondásában. Nagyon szeretem az Aesopus- és La Fontaine-meséket. Rövidek, tömörek, örökérvényűek. Amikor sikerül a mesét lerajzolni, akárcsak érintőleges figurákkal, szereplőkkel, az elmesélése is sikerülni fog. A gondolatok rendezése papíron, majd ennek felidézése beindítja a verbális funkciókat, és a későbbiekben a képek előhívása úgy kezd működni, mintha filmet néznének. 

Kép

Szenzoros afáziás beteg rajza 11 hónappal a stroke után Petőfi Fa leszek, ha... című verséhez – Forrás: Varga Sarolta

Mi a helyzet a zenével?

Ennek a módszernek a kidolgozása tulajdonképpen Kulka Jánoshoz kötődik. Még a kórházban, az intenzív osztályon feküdt, amikor lejátszottam neki a Halleluja című dalát a telefonomról, és elkezdte énekelni. Ez volt az első alkalom, ami megvilágította számára a zene és az afázia kapcsolatát. Később aztán az osztályon is elkezdtem a zenét terápiás céllal használni, és nem csak stroke-os betegeknél. Tematikusan olyan dalokat keresek, amelyek a ‘60-as, ‘70-es, ‘80-as évek nagy slágerei voltak. Fontos, hogy a betegek ismerjék és szeressék a dalokat. Ilyenkor „ülve táncolunk”. 
Kezünkkel, lábunkkal ellentétes mozgásokat végzünk, miközben énekeljük a Trombitás Frédit vagy azt, hogy Mindenkinek van egy álma. 
A tapasztalat alakítja a módszert, ami folyamatosan formálódik, tágul, változik. Vannak olyan elemek, amiket félretettem, és vannak új gyakorlatok is. 

Az egyik beteged írta rólad, hogy „nagyon sokat segített Sacika személyes varázsa, pszichológiai és beleérző képessége, hatalmas szókincse, gondolatmegismerési képessége (hamarabb tudta, hogy mi mit akarunk mondani)”. Ebből az idézetből egyértelmű, hogy az empátia nagyon fontos.

Valóban, empátia nélkül igen szerény eredményt lehetne elérni. Mivel stroke után ismerem meg a betegeket, fontos, hogy tájékozódjam a stroke előtti életükről. Sokan kiváló képességekkel rendelkeztek, és kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet különféle területein. Az évek során megtanultam a beteg fejével gondolkodni. Mindig megkérdezem, mi újság, hogy van, beszéljen magáról, a mindennapjairól. Fontos, hogy megértsük, a jelen állapota, a kommunikációs deficit nem az intellektusát tükrözi, ő továbbra is ugyanaz, aki volt. Hatalmas erőfeszítést jelent számukra, ha valami lényeges dolgot szeretnének elmondani. Ilyenkor erősödnek a blokkok, nehezebben jönnek elő a szavak. Nagy megkönnyebbülést jelent, ha sikerül ki- vagy megtalálnom a megfelelő szavakat. Sokan felteszik a kérdést: miért történt ez vele? Mikor fog meggyógyulni? Mikor lesz olyan, mint régen? A terápia mindig személyre szabott, az állapota mellett a beteg személyisége is meghatározó. A terápiás órának sikerélménnyel kell végződnie. 

Előfordul, hogy a foglalkozáson részt vesz egy családtag, és megtanulja a feladatokat, hogy otthon segíteni tudjon?

A családtagok bevonása szerves részét képezi a terápiás munkának. Lényeges, hogy reális képet kapjanak az afáziás emberről. Ha a hozzátartozójuk nem tudja megfogalmazni a gondolatait, az nem azt jelenti, hogy nem is érti, miről van szó. 

Hagyjanak kellő időt a gondolatok közlésére, ne szigetelődjenek el, de erőltetni sem szabad a beteg számára a kellemetlen, nehéz helyzetet. 

Vagyis a hozzátartozóknak is meg kell tanulniuk ezt az új élethelyzetet. 

Ez a módszer arra is rávilágít, hogy a kisgyerekkori beszédtanulásnál is fontos lenne a gyerek rajzoltatása és az együtt mondókázás? 

Tulajdonképpen igen. Meséket olvasni, elmondani, lerajzolni, memoritereket, dalokat tanulni nem lehet elég korán elkezdeni. A nyelvi kognitív korai fejlesztés minden bizonnyal a gyerekek előnyére válik, sokkal inkább, mint a mobiltelefont a kezükbe nyomni. Látom a villamoson, hogy anyukák nem a babájukkal keresik a szemkontaktust, hanem a telefonjaikat nyomkodják, sokszor még a zebrán átkelve is. Kisgyermekkorban akár egyszerű nyelvi és zenei fejlesztés is hatalmas előnyt jelent a későbbiekre nézve, és az az anya–gyermek kapcsolatot is mélyíti. Kár lenne erről lemondani!

A Magyar Vöröskereszt kiemelt értéknek tekinti a védelmet, biztonságot, az összekötő és megbocsátó, szeretet nyújtó családot. Fontosnak tartja a fiatalok családi életre való felkészítésének segítését. Ennek keretében a  huszonhetedik alkalommal rendezi meg Nyíregyházán az Országos Csecsemőgondozási Vetélkedőt.

„Eljöhet az a nap, amikor váratlanul arra ébredtek, hogy egy baba sír az otthonotokban! Ha a babák nem is a ti gyermekeitek lesznek először, azon a napon mégis össze kell majd szednetek minden elméleti tudásotokat és gyakorlati ismereteteket, hogy megálljátok a helyeteket! A versenytapasztalat persze akkor is jól jön majd, amikor anyukaként, vagy apukaként vár rátok sok-sok ilyen sírós reggel vagy éjszaka” – szólítják meg az ifjúságot oldalukon.

Az országos döntőn általános iskolás és középiskolás fiatalokból álló csapatok versenyeznek. Az esemény részletei itt olvashatóak.

– Mi a Fedinecz Pál-jelenség titka? 

– Haha, ez jó! Ahogy azt a Képmás podcastjában is mondtam, úgy gondolok magamra, mint egy kalandvágyó fiatalra, akit nem csomagoltak ki teljesen: zippesített vagyok, mint a rendszámtáblám! (Pál rendszámtáblájának első három betűje RAR, ami az egyik legismertebb számítástechnikai fájltömörítés állományneve – a szerk.) Inkább kalandként fogom fel az élethelyzetet, ami nekem jutott, és hálát adok, hogy ebben az iskolában dolgozhatok, mert a diákok elsős koruktól kezdve láthatják, hogy vannak a világon más emberek is, akik optimista, boldog, vidám életet élnek. 

2010. január 15. volt az első munkanapom az érdi Marianum Általános Iskola és Gimnáziumban. Nagyon sokáig tanár akartam lenni, de volt egy pont az életemben, amikor megijedtem ettől a hivatástól. Hatalmas a felelősség, és az én személyiségemhez sokkal közelebb áll, ha nem vezetőként, hanem barátként viszonyulok a gyerekekhez. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez a jó út. Az első osztályosokon szoktam ugyan érezni, hogy az első napokban nem tudnak mit kezdeni a kinézetemmel, de nagyon gyorsan átváltanak, és néhány héttel később már pacsizunk, jönnek a „highfive”-ok, királyságjel, amit csak el tudsz képzelni. 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

Képzeld, az idei tanévben előléptettek ügyintézőnek is! Az iskola postáját intézem, tartom a kapcsolatot az önkormányzattal, koordinálom az étkezést, besegítek a számlák könyvelésénél, a portán, és az iskolai rendezvényeken is kapok feladatokat. 

– A kisember kevesebbet is alszik? 

– Nem-nem, hamar lemerül a motor. 

– A múltkor Törökbálinton olyan energikus voltál este, mint aki 24 órás alvás után ébredt fel. 

– Haha, ez jól hangzik, de inkább tudjuk be a hetedik kávénak. Sokan már inkább aggódnak értem, hogy túlhajtom magam. A suli mellett ugyanis két zenei képzést csinálok, Törökbálinton és Budapesten. Keddenként délután van egy szólistapróbám, ahonnan futok át kóruspróbára Törökbálintra, ezek után még beszédtechnika-órám is van. A hét többi napján szolfézsra és zongoraórákra is járok, de azt mondom magamnak, hogyha egyszer belekerültem a sodrásba, nem hagyhatom abba. 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

Az éneklést hét éve kezdtem az egyik lépcsőfordulóban: tanítás nélküli nap volt, és unalmamban elkezdtem énekelni, mert nagyon jó volt a hely akusztikája. Meghallotta az egyik volt kolléganőnk, és mondta, hogy „fú, de kéne egy ilyen hang a kórusunkba”. Azt válaszoltam, hogy én meg pont keresek egy szupi kórust. Aztán a kórusvezető egyből felfigyelt rám, és meghívott a férfikarba énekelni. Majd a férfikar zongorakísérője, Vékey Marianna átvett a saját kórusába, amikor otthagytam a férfikart. Marianna rávett, hogy járjak zeneiskolába és kezdjem el a beszédtechnikát, mert a nagyobb kórusokban már tagsági feltétel a megfelelő iskolai végzettség. Éjfél előtt soha nem alszom, de muszáj csinálni, egy ilyen jó lehetőséget nem szalaszthatok el. Sokan kérdezik, hogy van-e egyáltalán szabad hétvégém, de nekem az a szabadság, ha énekelhetek. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A pozitív pszichológia a pszichológia tudományának friss ága, amely centrumába az emberekben adottan meglévő jót helyezi. Ennek az új áramlatnak az egyik legmeghatározóbb alakja az orosz származású amerikai pszichológusnő, Sonja Lyubomirsky, a Kaliforniai Egyetem Riverside Tagozatának professzora. Híres, világszerte elismert könyvében (Hogyan legyünk boldogok? – Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben) 12 tudományosan is alátámasztott boldogságfokozó gyakorlatot ismertet a nagyközönséggel, amelyek által bárki boldogabbá válhat.

Csodálat, értékelés és köszönet – Légy hálás!
 

A hála szó hallatán minden embernek más jut eszébe. Egyeseknek csodálatot jelent, másoknak méltatást, míg sokaknak egyfajta köszönetet valami kapcsán, ami megadatott az életükben. Az egyik legismertebb definíció a nevezetes kutató és író Robert Emmonstól származik, aki a következőképp határozta meg a hálát: „a csodálat, a köszönet és az élet értékelésének az érzése”. A mindennapi életben számos módon kifejezhetjük, például észrevesszük magunk körül azokat a dolgokat, amik hálával tölthetnek el, vagy megköszönjük valakinek a segítségét. 

Mindben közös, hogy közben a jelen pillanatra fókuszálunk, és megbecsüljük azt, amink van.

Mindez számos pozitív változást indukálhat az életünkben. A kutatások szerint a hálát rendszeresen kifejező emberek optimistábbak, derűsebbek, több energiával rendelkeznek, illetve körükben kisebb mértékben fordul elő a depresszió, a negatív hangulat, a szorongás, az irigység és a magány érzése. Következzen tehát két igazán hatásos gyakorlat Lyubomirsky nyomán! 

Vezess hálanaplót! 
Válassz ki egy időpontot napközben, és akkor töprengj el azon, mi az a három–öt dolog, amiért hálás lehetsz. Ezt követően írd le őket egy hálanaplóba. A feladat elvégzéséhez nem muszáj ragaszkodnod egy fix időponthoz, az a lényeg, hogy kitapasztald, neked mikor a leghatásosabb. Ha úgy érzed, heti háromszor vagy „csak” havonta kétszer is elég, tégy úgy.

Jöjj rá, hogy számodra milyen formában hatékony hálát adni!
Mivel mindannyian máshogy tudjuk kifejezni a hálánkat, nem kell ragaszkodnod a hálanapló írásához sem. Sok egyéb módszer létezik ezen kívül is. Ilyen stratégia lehet például egy hálalevél írása, vagy csupán annyi, hogy mindig elmondod (vagy megírod) valakinek, hogy az adott napon miért lehetsz hálás. Egy fontos tippet is fűz Lyubomirsky a hálagyakorlatokhoz, nevezetesen: variáld azokat. Azért ajánlatos ezt időközönként meglépni, mert ellenkező esetben unalmassá válhat a saját gyakorlatod, ezzel pedig pont az eredeti cél veszik el.
Egy valós esetről is beszámol a pszichológusnő a könyvében, amely az egyik pszichológia kurzusa hallgatójával, egy Nicole nevű lánnyal történt. A fiatal nő már hosszú ideje ki akarta fejezni a háláját az anyukája felé, de mindig halogatta azt. Ám a kurzuson egy hálalevél megírását kapta házi feladatként, ezért úgy döntött, mégis belevág. Furcsa módon, miközben fogalmazta a levelet, azt vette észre, hogy könnyedén és gyorsan ír, mivel nem okozott gondot szavakba öntenie a háláját. Jóleső boldogságérzés is elfogta. 

Viszont, amikor a levél végéhez közeledett, könnyezni kezdett, majd a levél végeztével a nagy meghatódottságtól már egyenesen zokogott. 

Ezek a hatások még pár nappal később sem múltak el. Hosszabb pihentetés után újra elővette a levelet, felolvasta magának, és akkor már nagy öröm járta át.

Nem kell se fekete, se rózsaszín szemüveg – gyakorold az optimizmust!

Az optimizmus az a jelenség, amikor a dolgok napos oldalát látjuk, megtaláljuk a jót a rosszban, jó érzéssel gondolunk a jövőre, illetve hiszünk abban, hogy bármilyen, az elkövetkező időszakban felmerülő nehézségre találunk majd megoldást. Ennek gyakorlása sok hasonlóságot mutat a hála kifejezésével, hiszen ekkor is a pozitív jelenre koncentrálunk és értékeljük azt. Egy lényeges különbség mégis található köztük, mert az optimizmusnál a jobb jövőre is összpontosítunk. 
Sajnos az emberek fejében van pár helytelen mítosz az optimizmussal és annak gyakorlásával kapcsolatban, ezeket meg kell cáfolni, sőt gyakran pont ellentétesen kell cselekedni. Az optimizmus nem azt jelenti, hogy rózsaszín szemüvegen át látjuk a világot, és azt hisszük, semmi problémánk nem lesz a jövőben. Szó sincs erről, mert gondok bármikor felvetődhetnek. A másik, hogy az optimizmus gyakorlásánál nem szabad túlzásokba esni. Tipikus hiba, amikor az emberek állandóan mantráznak maguknak különböző megerősítő állításokat, mint például: „ügyes vagyok, szép vagyok”, pedig ezek haszna csekély mértékű. 

Sokkal eredményesebb az optimizmust éretten és kiegyensúlyozottan gyakorolni.

Nézzünk is ehhez rögtön két módszert!

Írd le önmagad legjobb, kiteljesedett, sikeres énjét!
Teremts magadnak egy kis nyugalmat, ülj le valahova, s képzeld el magad 1, 5 és 10 év múlva, ahogy megvalósult minden álmod. Ezt követően írd le, amit vizualizáltál. Körülbelül húsz vagy harminc percet szánj az egészre. Ha például fiatal nő vagy, és az az álmod, hogy lediplomázol, megtalálod életed szerelmét, akitől gyermekeid születnek, illetve elhelyezkedsz álmaid állásában – képzeld el magad, miután ez mind beteljesedett, és írd le, milyennek látod magad. 
Érdekes esetet ír le ehhez a feladathoz Lyubomirsky a könyvében, ami az Egyesült Államokban élő Mollyval esett meg, aki elhatározta, hogy kipróbálja ezt a technikát. Kezdetben a gyakorlatok előtt mindig ideges volt, hiszen nem voltak céljai, és bizonytalan volt abban, milyen életet szeretne magának. Ennek ellenére, ahogy állhatatosan csinálta a gyakorlatot, elkezdett benne fokozatosan kirajzolódni, mit is akar valójában: egy stabil életet. Azt értette ezalatt, hogy talál majd egy megfelelő férfit magának, sikeres lesz a munkájában, a jelenlegi családjával és barátaival is jó viszonyban lesz, illetve egy olyan városban lakik később, ahol boldognak fogja érezni magát. Mindezeket elképzelve sokkal harmonikusabbá vált a lelki világa, és a céljait már megvalósíthatónak tartotta.

Ismerd fel a korlátozó gondolataidat!
Keresd meg a pesszimista színezetű gondolataidat, és írd is le őket. Fontos, hogy semleges vagy jó hangulatban legyél ekkor, különben negatív érzelmi spirálba kerülhetsz. Lyubomirsky leírja, hogy ezt a feladatot kapták egy 12 hetes tréning résztvevői is. Több negatív gondolat felbukkant a fejükben a tanfolyamon, például „Miért nem hív fel a barátom? Biztos azért, mert utál engem”. Majd ezt követően ellenőrizték a helyességüket („Milyen bizonyíték áll rendelkezésemre, hogy tényleg utál engem?”). Amikor kiderült, hogy ezek a feltételezések jórészt megalapozatlanok, egy-egy pozitívra cserélték ki a korlátozó gondolatokat: „Talán túl elfoglalt, azért nem telefonál.” 
A tréning olyan sikeres volt a résztvevőknek, hogy még két évvel később is kimutathatóan kevésbé fordultak elő náluk depressziós érzések, szemben azon kontrollcsoport tagjaival, akik nem végezték el ugyanezt. 
Ha megfelelően elsajátítod a fenti, optimizmusra vonatkozó gyakorlatokat, akkor te is több változást észrevehetsz majd magadon: jobban fogsz törekedni a céljaid elérésére, hatékonyabban veszed az akadályokat, több lesz az életerőd, és pozitívabbá válik a hangulatod.

Felhasznált irodalom:
Lyubomirsky, S. (2015). Hogyan legyünk boldogok? – Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben. Budapest, Ursus Libris.