Oppenheimer, a félelmetesen tehetséges „Lucifer” – Egy film, amely lenyűgöz és megrázza a lelkünket

Christopher Nolan korunk egyik legfigyelemreméltóbb rendezője, forgatókönyvírója és producere. Munkássága jelentős hatást gyakorol a modern filmművészet fejlődésére, alkotásait (Memento, Tökéletes trükk, Eredet, Csillagok között, Dunkirk, Tenet) a rendhagyó és fordulatos cselekményvezetés, az intellektuális történetmesélés, a technikai precizitás és a különleges látványvilág jellemzi. Az Oppenheimer is ilyen. Egy feszültséggel teli, több idősíkkal operáló történelmi, lelkiismereti dráma, amelyben az életrajzi film és a thriller elemei keverednek, s amelyet Nolan a Kai Bird és a Martin J. Sherwin által írt Amerikai Prométheusz című életrajzból adaptált. 
Az oppenheimeri technológiai fejlődésből származó erkölcsi dilemma 2023-ban nem is lehetne aktuálisabb számunkra. 

A mesterséges intelligencia rohamléptekkel fejlődik, s az emberiség az elmúlt években is olyasvalamit szabadít(ott) el, aminek a következményei beláthatatlanok lesznek.
 

A modern Lucifer

J. Robert Oppenheimer (Cillian Murphy) amerikai fizikust Leslie Grovers tábornok (Matt Damon) arra kéri fel, hogy készítsen egy rendkívül erős bombát a második világháború megállítására. Oppenheimer összegyűjti az ország vezető tudósait egy elszigetelt laboratóriumba, Los Alamosba. Három év kemény munka és 4 ezer tudós megfeszített igyekezete kellett ahhoz, hogy ez a grandiózus projekt megvalósulhasson. Az USA 2 milliárd dollárt költött a történelem legnagyobb lutrijára, és végül nyertek, megelőzve a szintén atombombán dolgozó Oroszországot. Az atombomba pusztító hatása a robbanás pillanatában jelentkezik, amikor hatalmas hő- és nyomáshullámok szabadulnak fel. Azonnali pusztítást okoz, épületeket rombol le, embereket semmisít meg, és a talajt is radioaktív szennyezéssel terheli meg. 

1945. július 16-án megtörtént az első kísérleti atomrobbantás az új-mexikói sivatagban, 1945. augusztus 6-án és 9-én pedig az amerikai hadsereg Hirosimára és Nagaszakira dobta le a nukleáris fegyvert, százezrek halálát okozva. Japán békéért könyörgött, Oppenheimer pedig először mondta el hangosan a Bhagavad-gíta egyik mondatát: „Én vagyok a halál, világok pusztítója.” Sokak szerint ekkor döbbent rá, hogy mennyire pusztító fegyvert teremtett. 

Egyfelől büszke volt a tudományos munkájára és arra, hogy zsidóként hozzájárulhatott Hitler legyőzéséhez, aki 1945-re már közel 6 millió zsidót öletett meg. 

Másrészt pontosan tudta, hogy olyan fegyvert adott az emberiség kezébe, amellyel városokat, országokat lehet megsemmisíteni. Az Oppenheimer tehát nem csupán az atombomba megépítéséért folytatott küzdelmet mutatja be, hanem a projektben részt vevő tudósok, köztük maga Oppenheimer erkölcsi dilemmáit is.

Kép

Jelenet a filmből

Diákok számára is lenyűgöző

Nolan a virtuóz idősíkváltásokkal, az információk rafinált adagolásával a legizgalmasabb thrillereket idézi. Egyes kritikusok szerint a film zavaros, és az idősíkok keveredése miatt nehezen érthető, e cikk szerzője azonban állítja: magával ragadó, abszolút követhető, középiskolások számára is tökéletesen érthető, izgalmas, feszültséggel teli alkotásról van szó, amelyre „csupán” koncentrálni kell. Minden egyes párbeszédre. Az Oppenheimer szemszögét bemutató jelenetek visszatérő elemei a különleges vizualizációk, amelyek nemhogy összezavarják a nézőt, hanem aláhúzzák a főhős lelkében dúló feszültséget, erősítik a pusztítás–alkotás oppozícióját. 

Ez a csend nagyot szól

A színes jelenetek páratlan narratív és vizuális érzékenységgel mutatják be a különc zseni fizikus szakmai és civil (szerelmi) életének legfontosabb állomásait és a modern történelem egyik legfontosabb pillanatát, az atombomba elkészülését és tesztelését. Az Oscar- és Grammy-díjas svéd zeneszerző, Ludwig Göransson feszült és emlékezetes zenét alkotott. Kivéve az atombomba tesztelésének jelenetében, amikor is a csend lett az úr. 

Bár a valóságban egy atombomba robbanása hatalmas zajjal járna, a rendező mégis úgy döntött, a csend erejét használja fel.

A nézők így jobban belemerülhetnek a pillanatba, sokkal intenzívebben tapasztalhatják meg az atombomba pusztító hatását. Ez a különleges, sokkoló atmoszféra még hosszú időn át elkíséri a nézőt a moziból kilépve. 

Kép

Jelenet a filmből

Cillian Murphy mint cinikus zseni 

A címszereplő csodálatosan hozza az excentrikus, cinikus és magabiztos fizikust, aki morális dilemmái és a szerelmi élete miatt rendkívül sebezhető is. Képes volt teljesen átlényegülni az átható tekintetű, rémálmokkal, pánikrohamokkal küzdő vékony, kalapos fizikussá, s a film kedvéért még hollandul is megtanult. Karakterét jól ellenpontozza a Matt Damon alakította Leslie Groves Jr., az amerikai hadsereg mérnökhadtestének főtisztje, akit a Manhattan-terv vezetésével bízott meg az amerikai kormány. Egyikük a tudomány embere, másikuk egy katona. Számos alkalommal feszülnek egymásnak, mégis kölcsönösen elismerik egymás erényeit. 

A fekete-fehér jelenetek egyik legfontosabb szereplője a Robert Downey Jr. által játszott Lewis Strauss, az Atomenergia Bizottság egyik kulcsfigurája, akinek igen viharos volt a kapcsolata Oppenheimerrel. 
 

A Manhattan-tervben részt vevő tudósok között megjelenik Teller Ede (Benny Safdie), akinek igen fontos szerepe van az események folyásában, a másik fontos magyar vonatkozás pedig Szilárd Leó, akit a filmben Haumann Máté alakít. 

Kép

Haumann Máté a filmben

Kihasználva, félrelökve

Oppenheimert a háború után egy ideig megbecsülték, elhalmozták kitüntetésekkel, az 1953-ban hatalomra kerülő Eisenhower-kormányzat azonban megfosztotta az atomenergia bizottságban betöltött jogkörétől, mi több, kommunistának, hazaárulónak bélyegezte. A film – Todd Phillips Jokeréhez hasonlóan – érzékletesen mutatja be, milyen „jutalom” jár azoknak, akik képviselni merik az ellenvéleményüket, és döbbenetesen szomorú képet fest arról, hogyan zsákmányolja ki a mindenkori hatalom a tudósokat (is), hogyan lesz egyetlen kirakatper alkalmával valaki ünnepelt hősből perifériára taszított szégyenfolt.  
Ezt a történetet sokkal szárazabban, sokkal unalmasabban is el lehetett volna mesélni – szerencsére nem így történt. Megismerhetünk egy embert, akinek belső vívódásai más megvilágításba helyezhetik korunk legpusztítóbb fegyverének megalkotóját, egyúttal igazolást kapunk arra nézve, hogy az ember egy félelmetesen tehetséges „Lucifer”. A világosság és a sötétség ura, aki világokat képes létrehozni és porig rombolni. Vágyai, kapzsisága miatt akár visszafordíthatatlan folyamatokat képes elindítani.