Kiskoromban a játszótér egyszerre volt az önfeledt játék és a félelmetes küldetések terepe, hiszen a sok élmény mellett számos baleset forrása is volt ez a misztikus hely. A betonalapra helyezett vasmászókák fejlesztő tulajdonságaik mellett azért „visszafejlesztő” jegyeket is hordoztak: elég, ha eszembe jut szegény Jancsika, aki bár sikeresen adaptálta mászókai körülményekre az eddig csak jégen látott Lutz-, Salchow-, és Rittberger- ugrást, a tripla Axelbe sajnálatos módon neki is beletörött a bicskája, a kvalifikációs próbálkozás után hónapokig színét sem láttuk a játszótéren. 

Emlékszem, hogy hiába verekedtem át magam a nadrágszárak tengerén, a rakétamászóka középső szintjénél ritkán jutottam tovább. Pedig sokáig azt képzeltem, ha egyszer felérnék a csúcsra visszasimogathatnám a napot! Amikor nem engedtek felmászni a nagyobbak, dühömben letoltam pár kilométert a mókuskeréken, vagy a libikóka nyújtott tökéletes terepet a duzzogásra. Persze a rutinosabbak már tudták, hogy csak hosszúnadrágban érdemes ráülni, különben egy fél erdő beleáll az ember hátsójába, és nagyon kell kapaszkodni, különben egy magasabb ugrásnál könnyen lepottyanhatunk a hintáról. De mit bántuk mi mindezt, amikor alig vártuk, hogy az egekbe repüljünk! A hazafelé vezető úton mindig a tenyeremet vizsgálgattam, néztem a pirosló párnácskákat, a barázdákba szorult rozsdapernyét, még ma is tisztán érzem az orromban a boldogság fémes illatát. Akkoriban még nem értettem, hogy a játszótér szélén ácsorgó szülők miért szisszentek fel olyan hangosan egy-egy tarzankiáltással egybekötött ugrásnál, és miért kiabálták, hogy „Bevered a fejed a betonba!” a legjobban sikerült libikóka-kilövésnél. 

Idén vár a vizidodzsem!

Ma már minden közösségi térnek, ahová gyerekeket várnak, komoly szabványoknak kell megfelelnie. A Tarzan™ Park azonban sokkal több, mint egy biztonságos és szép játszótér, a mintegy két hektáron elhelyezkedő 14 játékszigettel rendelkező játékpark végtelen kreativitással fejleszti a gyerekeket. 
A parkban található eszközökkel biztonságos körülmények között feszegethetik a határaikat, fejlesztik a szem-kéz-és lábkoordinációjukat, növelhetik a magabiztosságukat, a kötélhágcsókon kapaszkodva gyakorolhatják az elemi mozgásokat. 

A Zengőerdő szócsöve például javítja a beszédértést, a kifejezőkészséget, bővíti a szókincset. 

A Homoktengerben a finommozgást lehet fejleszteni, ami a helyes ceruzatartás alapja, a Homokbányában pedig a halmazállapotokkal ismerkedhetnek a gyerekek. A Tarzan™ Parkba látogatva még az első iskolaévekben is sokféle támogatást kaphatunk: a Pattanjdombon ugrándozva fejleszthetik a kicsik az olvasási -, írási - és számolási kompetenciáikat, idén ráadásul újdonságként a Versenyek terén a vizidodzsemet is kipróbálhatják.

Kép

Fotó: Tarzan™ Park

A parkban a gyerekek megtapasztalhatják a játékos mozgás örömét, ami felüdülést jelenthet a digitális ingerek világában.
„Pedagógiai munkám során mindig kerestem és kutattam azon megoldásokat, amelyek a gyermeki fejlődést, a tanulási problémák leküzdését, az inkluzív iskola megteremtését segítik elő. Olyan környezet kialakítását tartom fontosnak, ahol a gyermekek mozgásfejlődését játék közben elősegíthetjük. A Tarzan™ Park olyan színtér, ahol a játszva fejlődés maradéktalanul megvalósul. A gyermekek a szabad levegőn önfeledten elsajátítják azon képességeket, készségeket, amelyek a zökkenőmentes tanulásukat, a mozgás korai megszeretését, az egészséges életmód kialakítását segítik elő. A Tarzan™ Park eszközeinek használatát a hiperaktív, autista, BTMN és SNI gyerekek számára is jó szívvel, szeretettel ajánlom” – osztja meg véleményét Tóth Anett oligofrén­pedagógia – logopédia szakos gyógypedagógus, az inkluzív nevelés okleveles tanára, fejlesztőpedagógus.

Fantáziadús és fejlesztő

Az üzemeltetők felhívják a figyelmet arra, hogy óvoda után, az iskolakezdés, az iskolaérettség, tanulás megkívánja az érett idegrendszert, a mozgás összerendezettségét, a figyelmet, a kitartást, a szocializációs képességet. A Tarzan™ Park játék-eszközeinek használata ezt kitűnően elősegíti. Biztosítja minden gyermek számára a mozgásfejlődést, a modalitások, keresztcsatornák alakítását, megerősítését, a különböző érzetek összekapcsolódásának előrehaladását, az adott sorrend bevésését a mozgásformák között (szerialitás), mozgásérzékelés és térlátás összehangolását, a figyelem irányultságának változtatását, a távolságok, térirányok érzékelését, izomerő kifejtést, a cselekvéstervezést, a mozgás tervezést, a fontossági sorrend kialakítását. Hozzájárul a sport, a mozgás megszerettetéséhez és tartóssá tételéhez, a szabadidő helyes eltöltéséhez, az egészséges életmód szemlélet kialakításához. Segíti a szociális beilleszkedést, a képességek, készségek fejlődését. 

Kép

Fotó: Tarzan™ Park

A sokféle eszköz fantáziadús használata arra szolgál, hogy vesztibuláris, tapintásos ingerléssel javítsa az agyféltekék közötti kapcsolatot, így jobban működik a tanulási­megismerési folyamat, ezáltal megelőzhető a későbbi tanulási és magatartási probléma. 
A kimerítő kalandok közepette pihenésre is van lehetőség: a Tarzan ™ Teraszon finom büféfalatokkal (hamburger, hotdog, rántott sajt) várják a kis kalandorokat. A parkban felszerelt baba-mama szobák is vannak, így a pelenkázás és szoptatás sem jelenthet gondot!
 

Ünnepelj együtt a most 10 éves Tarzan™ Parkkal! A játékpark június 16. és 18. között meglepetéssel várja látogatóit!

A TARZAN™ védjegy, Edgar Rice Burroughs, Inc. tulajdonában és engedéllyel használva.

Felhasznált forrás:

Tóth Anett: Mozgásfejlesztő tájékoztató 

Támogatott tartalom.

A kiemelt témával azt mutatják be, a különböző hatások hogyan befolyásolták a kultúránkat, miként hatottak a későbbi korokra vagy éppen tűntek el majdnem nyomtalanul.

A szervezők arra ösztönzik a múzeumokat, közgyűjteményeket és kiállítóhelyeket, hogy az adott évben egy, a már megszokottól eltérő perspektívából tekintsenek a saját gyűjteményükre és egy-egy újabb és különlegesebb programmal várják az érdeklődőket. A tematika olyan értelmezésből is segít betekinteni egy-egy szakterület fejlődésébe, hogy megmutatja, milyen eszközök, irányok, felfedezések voltak azok, melyek egyfajta modernizációval „trendbe hozták” a tárlaton bemutatott területet.

Az eseményhez csatlakozó múzeumok tárlatain megismerhetjük, melyek az örök trendek, és melyek azok, amik rövidebb-hosszabb időre feltűnnek, hogy nyomtalanul vagy nyom nélkül eltűnjenek és átadják a helyüket valami újabb és felkapott irányzatnak. De arra is választ kaphatunk, vajon van-e ideális állapot, amikor az adott irányzat, trend egyben egyfajta kiegyensúlyozottságot teremt akár egy adott művész életében, akár egy (művészeti) korszakban. 

A szervezők szerint fontos, hogy a múzeumi világ kövesse a trendeket; akár a múzeumpedagógia megújulásával, akár az audiovizuális eszközök bevonásával (t)rendben kell lenni, hogy az adott intézmény eljuttathassa a látogatóig az évszázados/évezredes értékekeit. Nem véletlen, hogy az elmúlt években egyre több fiatal vesz részt az eseménysorozat programjain.

A kiemelt tematikához illeszkedve a részt vevő kiállítóhelyek a tárlatokon és a kapcsolódó programokon bemutatják, hogyan váltakoznak a trendek, miként követik újabb és újabb hullámok egymást, miközben mégis van, ami örök. 

A 21. Múzeumok Éjszakája keretében, június 24-én több száz múzeum kiállításait tekinthetjük meg, az ország egész területén. A részt vevő múzeumok listája itt érhető el.

Néhány éve a Julie & Julia című filmben valami hasonlóra láttunk példát. A napjainkban élő főhős, Julie egy éven át főz a legendás főzőműsorairól híres Julia Child receptjei alapján. A kísérlet számos nehézséggel, sikerélménnyel, próbatétellel, felismeréssel és érzelemmel jár, mindezt pedig egyre népszerűbbé váló blogján örökíti meg. Egy év alatt a régi magyar szakácskönyvek sokszínűségéből is lehetne mutatni valamit. És talán az odavezető út is érdekes lehet. De melyiket válasszam a kalandhoz?

Fejedelmi lakomák 

Elsőként a legrégebbi ilyen emlékünk, a 16. századi Szakács Tudomány jut eszembe. Az erdélyi fejedelmi udvarból származó mű megunhatatlan kedvencem, ráadásul egyik első találkozásom a régi receptjeinkkel éppen ez a könyv volt. Van benne sok érdekesség, nagyon mást mutat magunkról, mint várnánk. Persze, hiszen ez a könyv a reneszánsz konyhakultúra lenyomata (ami egyszerre volt egységes és nemzeti sajátosságokat mutató Európában), ám akármilyen messzire van ez tőlünk időben (félezer évvel ezelőtt íródott) ma olvashatjuk, érthetjük, most is főzhetünk belőle. Megtanulhatunk változatos mártásokat vagy éppen mandulatejet készíteni. 
Életteli fűszerezésével újjávarázsolhatjuk megszokott ételeinket, de kevésbé divatos húsokat, halakat is elővehetünk a hatására, majd rácsodálkozhatunk, hogy ezeket miért nem ettük eddig. 
Ugyanakkor nincsenek benne pontos mértékegységek, és hiányzik a mai technológiai sokszínűség is.

A szerzetes gyűjteménye 

Simai Kristóf könyve is esélyes pályázó. Már a szerző személye is nagyon izgalmas: ő nem hivatásos szakács vagy ismert séf volt, hanem egy piarista szerzetes. Igaz, sokfelé megfordult, Nagykanizsától kezdve Nyitrán, Debrecenen át Körmöcbányáig sorolhatnánk (a teljesség igénye nélkül) élete főbb helyszíneit, abban a reményben, hogy receptgyűjteményében ezek is nyomot hagytak. Ráadásul egy igazán érdekes időszakban élt (1742–1833), pont akkor, amikor megváltozott a konyhánk. Az előbb említett, reneszánsz korból örökölt ízek mellett nála szerepel például először a kukorica és a krumpli. „Való ugyan, hogy nekem nem mesterségem a főzés, nem is illene hozzám, hogy én egyházi ember lévén, hivatalomhoz képest a rajzoló eszközök helyett a főzőkanalat forgassam. Tanultam mindazonáltal kénytelenségből is annyit, hogy a rendes főzést a kotyvasztástól meg tudom választani” – írta az előszavában, és ételei újrafőzésével ezt be lehetne bizonyítani. A mértékegységeket ugyanakkor ő is nagyvonalúan kezeli. És vajon nem riasztaná el a mai olvasót az 1795-ös évszám a recept mellett?

Boldog békeidők emléke 

Talán a 19. század vagy annak fordulója vonzóbb. Romantikus elképzeléseink, sőt, akár vágyódásunk e kor iránt (hála a kötelező olvasmányoknak és a népszerű kosztümös filmeknek, sorozatoknak) mégiscsak elevenebb. Ráadásul forrásban is bővelkedünk. Elővehetem Cziffrayt vagy az 1830-as Nemzeti szakácskönyvet. Ezek nyelvezete önmagában is hálás téma, a változatos alapanyag-használat pedig a mai olvasót is lenyűgözheti. Ugyanakkor kétséges, hogy mennyire visznek minket közel a magyar konyha múltjához a receptek – sok köztük a fordítás. Adja magát, hogy inkább a híres szegedi főzőnő, Rézi néni művét üssem fel. Az alföldi konyha nagy klasszikusait és néhány, a köztudatban kevésbé ismert fogást hibátlanul meg lehet tőle tanulni. De talán kevésbé meghökkentő, nem olyan izgalmas ahhoz, hogy új lendületet adjon főzéseinkhez. 

Változatosabb ételeket találunk Kugler Gézánál, a Képes pesti szakácskönyvben, esetleg Dobos C. József francia–magyar szakácskönyvében. 

Ezek, a 19. század fordulóján írt művek pont olyannak mutatják a polgári konyhát, amilyennek azt a filmek alapján elképzeljük. Végtelen mennyiségű tojásból készült desszertcsodákkal, előkelő húsételekkel, bőséges hidegtálakkal, sokféle zöldséggel operáló csőben sült fogásokkal, kiadós levesekkel. Nagy sikert lehet velük aratni, viszont komolyan a pénztárcánkba kell nyúlni néhány ételnél, és többnyire a ráfordított időt sem spórolhatjuk meg.

Száz év a konyhában 

A 20. század elejéről erre a két problémára is találhatunk megoldást. Csáky Sándor 1929-ben kiadott monumentális, 800 oldalas könyvében tényleg minden van. Talán kicsit túl sok is. Lenyűgöző gyűjtemény, rengeteg kiváló ötlettel, de nem mindig alkalmazható a mai mindennapokra, ahol meg igen, ott sokszor éppen az érdekesség, a bátor fűszerezés hiányzik nekem. Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet szakácskönyvével (1924) ugyanez a gondom. Alapmű lehetne, benne van minden fontos ételünk, viszont néhány remek trükköt (például a körözöttbe egy kis sört is kever) leszámítva kevésbé kreatív. Alsószopori Nagy Ferencné Dunántúli szakácskönyve (1906) már komolyabb versenyző. Ismerős ételek bombabiztos receptjei (gyakorlati tanácsokkal), mára elfelejtett táj­ételek, néhány, polgári miliőt idéző fogás és olyan érdekességek szerepelnek nála, mint a koktélok. Ugyanakkor ez a könyv is olyanoknak szólt, akik teljes erőbedobással tudtak a háztartásra, a főzésre koncentrálni. Jól meg kell válogatni belőle a mai életmódunkkal és ízlésünkkel összeegyeztethető recepteket. Az elmúlt száz év a konyhában is sok változást hozott. 

A cikk Bogos Zsuzsanna Végy egy régi receptet! című sorozatának része. A sorozat további írásai itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Másoknak az elvárások, a szülői minta, a becsvágy, a hírnév, a pénz vagy a világ megváltása a motiváló tényező, nekem a név. A név, ami az emberek szolgálatát jelenti számomra, mert úgy érzem, Dickens a világhírű történeteivel szolgálta az embereket. Amikor kislány voltam, mindenhol otthont építettem, a kertben a fára, a bokor alá, a bentlakásos iskola tízágyas szobájában a sarokba. Mindenhol kellett egy biztonságos, békés kuckó, ahova elvonulhattam, ahol otthon lehettem. Apai nagymamámnak káprázatos ízlése volt, teljes harmóniát tudott teremteni a térben színekkel, formákkal, fényekkel. Angol, antik bútorokkal vette körül magát. Ha nála voltam, játékot sem kellett adnia a kezembe, elég volt, ha lekuporodhattam a szőnyegére, és onnan nézegethettem a szoba apró részleteit. 

Mindig sírtam, ha ott kellett hagynom őt és a házát. Tőle kaptam az otthonteremtés képességét.

North Yorkshire-ben nőttem fel egy több mint 700 éves kertes házban, amely egykor plébánia volt. Az óriási kőfallal körbekerített háromhektáros kertet és a több mint tízszobás házat négyen laktuk: apám, anyám, a húgom és én. Sok helyünk volt játszani, elbújni, felfedezni. Miután meghalt apai nagymamám – aki Anglia egy másik részén lakott – egy nagy, sáros tehergépkocsi parkolt le a bejáratunk előtt. Sietősen pakolták ki belőle drága nagyikám szeretett bútorait, ruháit. Az egyik robusztus, faragott komódot édesanyám a sosem használt emeleti hálószobába irányította. A férfi, aki felvitte a komódot, falfehér arccal jött le a recsegő falépcsőn, és közölte, ő oda vissza nem megy, mert érzi valaki jelenlétét. Anyámat nem zavarták a képzelt szellemek, de mi gyerekként kerültük az emeleti hálószobát, féltünk a falépcső nyikorgásától, a hideg, sötét falaktól. Akkor határoztam el, felnőttként nekem békés, meleg, mediterrán hangulatú otthonom lesz, bár akkor még nem ismertem ezt a szót. 

Kép

Balra: Catherine gyerekként édesanyjával és húgával; jobbra: a családi ház – Forrás: Catherine Dickens-Massey

Apám alkoholista volt, de nem az erőszakos, inkább az állandósult rosszkedvű fajtából. Sokat veszekedett. Anyám tette boldoggá a gyermekkorunkat, aki a vagyonos Wenckheim grófi család sarjaként jött a világra 1935-ben, és a Békés vármegyei Dobozon nőtt fel. Egész Békés az ő birtokukban állt, anyámat mégis az alázat és a szerénység jellemezte. Karácsonykor édesanyja rendszeresen arra kérte, hogy válassza ki az egyik legkedvesebb ajándékát, amit együtt elvittek a szegény gyerekeknek. 

Nyolcéves volt, amikor egy teherautó szállítmánya közé bújtatva menekültek el az orosz katonák elől, és tizenegy, amikor a bentlakásos szerzetesi iskolában megtudta, hogy édesanyját halálra gázolta egy vonat. 

A tragédiát édesapja képtelen volt feldolgozni, így rá két évre őt is elveszítette. Tizenkét évesen árva lett, nemesi rokonai vették pártfogásba. Akkoriban a főnemesi családokban elvárás volt, hogy a gyerekek megtanuljanak németül, így nyelvtudásának köszönhetően viszonylag hamar munkába tudott állni, mosogatott, szállodában takarított, gyerekekre vigyázott. Húszévesen az Egyesült Királyságba menekült, ahol idegenvezetőként dolgozott, és megismerte a szerelmet apám, Christopher Dickens oldalán.

Anyám semmihez sem ragaszkodott. Menekülései során megtanulta, semmi sem az övé, minden Istené. Úgy képzelte, hogy ő csak egy vendég, aki belekóstol az életbe, akinek saját felelőssége, mit kezd a napjával, a pénzével, a két kezével. Abban hitt, hogy mindent, amit tesz, Istenért teszi. Érte akart jónak lenni, érte akart jót tenni. Nem telt el számára nap ima nélkül. Ebből a motivációból hozta létre az első angliai lovasterápiás egyesületet sérült gyerekek számára és a Dickens Alapítványt, amelyen keresztül szegény gyerekeket támogatott. Ma is csodálom, hogy munka mellett hogyan tudta ezt a teljesen feleslegesen nagy házat kutyákkal, pónikkal, velünk, két eleven kislánnyal varázslatossá tenni. Minden reggel mosolyogva ébresztett minket, és nem várt viszonzást. Sem tőlünk, sem az élettől. Nem sírta vissza egykori fényűző, grófkisasszony életét. Nem gondolta, hogy bármi is járna neki. 

Egyszerűen elfogadta, hogy az élet néha ad, de többször vesz el. És ha elvesz, valójában kérdez: elbírod? És ő hitte: a megváltás csak akkor jön el, ha kiállod a próbát. 

Tőle tanultam kibírni a kibírhatatlant is. 
Huszonnyolc éves voltam, amikor apám meghalt. Anyám akkor tért vissza szeretett szülővárosába, Dobozra. Két évvel később én is megérkeztem Magyarországra. Elváltan, kiüresedve, azt a bizonyos életcélt keresve, ami, ha csak pislákolva is, de méltó lehet a névhez. Naiv voltam, önfejű és heves vérmérsékletű. Akkor még nem tudtam válaszolni fontos kérdésekre, hogy ki vagyok, mi érdekel, miben vagyok jó, mi fáj, mi lüktet bennem, milyen életet szeretnék élni, ha pedig azt hittem, tudom, később rájöttem, csak becsaptam magam. Huszonévesen az a Catherine, aki Londonban dolgozott titkárnőként, majd vásárolt egy útikönyvet, és elkezdett négycsillagos hoteleket keresgélni maximum 50 szobával, aki legalább száz hotelnek írt levelet, hogy szeretne náluk dolgozni – merőben más volt, mint most.

A jelentkezésemre egyetlen helytől, egy Karib-szigeteki hoteltől kaptam választ, egy kedves hölgytől, aki a saját pozíciójára keresett új embert, mert babát várt. Nem gondolkodtam, rögtön elvállaltam. A Karib-szigetek éteri szépsége, építészete belém ivódott. Tíz évig építettem a karrieremet a szigeten, míg el nem jutottam a szállodavezetői pozícióig. Majd a válásom és a szállodaiparban eltöltött évtized után úgy döntöttem, kiveszek egy év szabadságot, és utazni fogok. Az egyik utam édesanyámhoz, Magyarországra vezetett. 
És bár láttam számtalan gyönyörű helyet, mégis, minden festői szépségű táj ellenére, Magyarország egy poros kis útján lovagolva éreztem először és utoljára azt a belső bizonyosságot, amit sehol máshol: itt kell élnem. 
Amikor közöltem anyámmal, hogy Magyarországra költözöm, nem akarta elhinni: „De hiszen nem is beszéled a nyelvet.” „Majd fogom!” „És nem ismersz senkit.” „Majd találkozom emberekkel.” „És mit fogsz csinálni?” „Nem tudom, de maradok.”
Addigra már számtalanszor feltettem magamnak a kérdést: mit kezdjek az életemmel? Hogyan tudnám szolgálni az embereket? Hogyan tudnék úgy élni, hogy büszke lehessek magamra, és ha odafentről látnak, az őseim is elégedetten nézzenek le rám? A válasz 34 éves koromban, egy férfi személyében érkezett. Őt is Christophernek hívták, mint apámat.
Kilenc pontba szedtem, hogy milyen férfira vágyom, és két éven keresztül minden este rózsafüzérrel a kezemben imádkoztam érte. Egy utcában laktunk, és a sarki ABC-ben ismerkedtünk össze. Minél jobban megismertem, annál inkább tudtam, ő az. Minden megvolt benne, amire akkor vágytam. Lehengerlő volt, csupaszív angol úriember. Házasságkötésünk után tíz hónappal meg is született a lányunk, Meg, akinek bölcs, szerető apja volt. Nekem pedig sokáig olyan társam, akinél hittem, hogy jobb nem létezik. 

Kép

Fotó: Wesniczky Zsófia

Meghatározó közös szenvedélyünk volt a felújítás. Ezzel a szenvedéllyel vette kezdetét 2004-ben az én büszkeségem, a Catherine's Vineyard Cottages története. Christopher egy hétvégi kiruccanást szervezett nekünk a móri borvidékre, Csákberénybe. Egy borász barátján keresztül ismerte a Vértes-hegység ölelésében megbújó környéket. Tőle tudtuk meg, hogy itt minden évben borfesztivált rendeznek a domboldalon, és hogy a helyiek ilyenkor kiadják borházaikat a látogatóknak. Egy ilyen alkalommal láttunk meg egy panorámás telket egy romos faházzal, amit potom egymillió forintért meg is vásároltunk. 
Christopher úttörő volt, előrelátó üzletember. Látta, mennyire élvezem az otthonteremtést, a lakberendezést. Az ő ötlete volt, hogy vásároljuk meg a szomszédos telkeket, és folytassuk a faházak felújítását. Nap mint nap festettem, gazoltam, földet hordtam, otthont teremtettem. 

Nem az volt a szándékunk, hogy ezeket a kis nyaralókat menedékké alakítsuk, de végül azzá váltak. 

Renoválás közben fogalmazódott meg bennem a cél: azt szeretném, hogy az emberek, amikor betérnek hozzánk, nálunk töltenek egy-két napot, érezzék a szeretetemet, az otthon melegét, a karibi térség ihlette dekorációk nyugalmát, összhangját, a textilek lágyságát, hogy minden, amire csak rávetül a szemük, feltöltse őket. Érzéseket szerettem volna adni. Nem beszéltünk senkinek az elképzeléseinkről, de a helyi csapatnak köszönhetően egy mediterrán hangulatú falucska teremtődött itt, a domboldalon.
Az átvirrasztott éjszakák és a harmadik ház felújítása között, negyvenévesen újra babát vártam. De a kisbabám beteg lett. Az orvos azt mondta, lehet, hogy még bennem meg fog halni, de ha megszületik, akkor sem fog sokáig élni. Úgy döntöttem – ami életem legnehezebb döntése volt –, hogy megtartom: amíg élni akar, addig élnie kell. A születése után három percig láttam őt, majd elvitték az intenzív osztályra, és 53 perc múlva meghalt. A halála után évekig nem tudtam sírni. A hozzánk közeli kápolnában temettük el, Henriettnek hívták, ő az én angyalom. 

Hat évvel később négyes stádiumú emlőrákot diagnosztizáltak nálam. A bal mellemet elvesztettem. Nem lepett meg a betegség, akkor már egy ideje tudtam, van bennem egy rész, ami rendkívül boldogtalan. Rengeteg nyomás nehezedett rám azzal, hogy egy ilyen mértékű befektetésbe belevágtunk, és közben Christopher is elvesztette a cégét, amit nagyon rosszul viselt. Az ő testében a rák egy évvel később tört a felszínre, ami egy év leforgása alatt fel is emésztette. Ebben a brutális időszakban rengeteget gondoltam anyámra, arra, hogy ő minden fájdalma ellenére hogyan volt ott mellettünk. 

Az ő erejéből táplálkoztam, hogy a lányom számára én is jelen tudjak lenni.

A gyásszal töltött éveim után egyedül éreztem magam itt, vidéken. Akkoriban egyetlen dologért imádkoztam: hogy küldjön nekem valakit a Jóisten, aki úgy szeret, ahogy vagyok. Leegyszerűsödött az imádságom, és meghallgatásra talált. Ötvenévesen megtaláltam Graham Massey-t, a világ legszebb lelkű emberét. És most, 54 évesen élem életem legszebb időszakát. 

Kép

Catherine férjével, Graham Massey-vel – Forrás: Catherine Dickens-Massey

A lányom felnőtt, egészséges vagyok, bölcsebb, és ha vannak is rosszabb napjaim, szinte elfelejtem, ahogy kisétálok a teraszra és látom a lenyugvó napot, amelynek vörösen izzó fénye figyelmeztet: mulandó, bármi is fájjon. És ha a fák levelei halkan rezegnek, vacognak is odakinn, én nem reszketek idebenn, mert megtettem, amit megtehettem. Szerettem, amikor szerethettem. Éltem, és nem tékozoltam el a nevet, amihez méltónak kellett lennem.

A történetet Kosztin Emese írta Catherine Dickens-Massey emlékei alapján.
 

A Richter Anna Díjas projektet azzal a céllal indították, hogy megújítsák a véradás kommunikációját és hálózatot építsenek ki „véradó influenszer” bevonásával. 

A kampányhoz olyan személyiségek csatlakoztak, mint a Valmar együttes, Rékasi Károly és Pikali Gerda színművészek, Maráz Zsuzsanna ultrafutó, Győrfi Pál szóvivő, Prodán Zsolt szívsebész, Som-Balogh Edina szépségkirálynő-színésznő, Abaházi Csaba riporter, Jaksity Kata műsorvezető vagy Dr. Kulja András tiktokker orvos.

A tervek szerint olyan hálózat épülne, ami hosszabb távon is fenntartható, így a tudás, elköteleződés megsokszorozódik. 

Másként viszi majd tovább a véradás fontosságának üzenetét a tiktokker a csatornájára, az énekes a dalában, a sportoló a követői közé, és mindegyikük különböző emberekre lesz hatással.

„Ahogyan a vér áramlik az ereinkben, és eljut minden egyes sejthez, úgy szeretnénk mi is behatolni a társadalom minden szintjére. A célunk az, hogy mindent átszövő hálózaton keresztül jusson el az üzenetünk oda, ahová eddig még nem sikerült, olyan innovatív formákban, amelyekre eddig még nem volt példa” – fogalmazza meg a csapat küldetését Gui Angéla, az OVSZ kommunikációs tanácsadója, aki szerint a véradás a felebaráti szeretet egyik legszebb formája.

A Visz a vérem projekt kampánynyitó fesztiválján szakértők ismertették, mi és hogyan történik a vérrel, mint ahogy azt is, hogy mikor és hogyan érdemes (vagy nem) véradást szervezni. Elmondták történetüket azok is, akik a vérnek – a véradóknak – köszönhetik az életüket. A médiában is ismert Csáky Soma, aki nagyfeszültségű vezeték okozta égésbaleset miatt 100 egység vért kapott, vagy a szívtranszplantált Pataki Csilla, akinek egy véradáson derült ki a szívbetegsége. Szó volt ugyanakkor arról is, hogy miért lesz valaki 138 szoros véradó.

Kép

Rékasi Károly a Visz a vérem véradó kampány nyitó eseményén – Fotó: Balogh Róbert

Magyarország biztonságos vérellátásához naponta 1600-1800 véradó önzetlen adományára van szükség. A legrövidebb lejáratú vérkészítmény csupán 5 napig tárolható, így egyetlen nap sem lehet hátradőlni azzal, hogy van elég vér, ma nem toborzunk véradókat. Ez a kampány soha nem érhet véget, hívják fel a figyelmet a szervezők.

Az orvosokból és kommunikációs szakemberekből álló csapat tagjai Dr. Pászthy Vera, a Országos Vérellátó Szolgálat Szekszárdi Vérellátó vezető főorvosa; Dr. Tamásné Bese Nóra, a Magyar Kórházszövetség kommunikációs vezetője; Gui Angéla, az Országos Vérellátó Szolgálat tanácsadó és az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója; Dr. Urbán Edina főigazgató főorvos, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja; Dr. Kerekes Júlia gyermekgyógyász rezidens, Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza, Magyar Rezidens Szövetség tagja.
 

Mivel az egyes élelmiszercsoportok más-más tápanyagokat tartalmaznak, egymást pedig kiegészítik, arra kell törekedni, hogy a gyerekek étrendje is változatos legyen. Ezzel minimálisra csökkenthetjük a tápanyaghiányos állapotok kialakulásának esélyét, míg olyan esetekben, amikor az elfogyasztott ételek skáláját bármilyen módon szűkítjük, felléphetnek problémák. A legkorlátozóbb a vegán táplálkozás, amely a húsfélék mellett a tejet és a tojást, sőt a mézet is mellőzi. Az ovovegetariánus irányzat egy fokkal könnyedebb, az a növényi eredetű élelmiszerek mellett engedi a tojás fogyasztását, míg a laktovegetariánus a tejtermékekét. A lakto-ovovegetáriánus táplálkozás még lazább, esetében kerülhet a tányérra tojás és tejtermék is, egyedül a húsféléket kell száműzni.

Nem mind ugyanolyan 

„Minden ilyen étrendnek más-más kockázata van. A laktovegetariánus és a lakto-ovovegetáriánus irányzatnál például sokkal kisebb eséllyel alakulnak ki hiánybetegségek, mint a vegánnál. Iskoláskorúnál kisebb gyerekeknél nem szerencsés a lakto-ovovegetáriánusnál szigorúbb étrend, de még ennél is figyelni kell a vaspótlásra, ami történhet a növényi vasforrások gyakoribb beépítésével, étrend-kiegészítőkkel és dúsított élelmiszerekkel is. 

A vegán étrend a hazai és számos nemzetközi táplálkozástudományi állásfoglalás szerint nem ajánlott ebben az életkorban.

A szülőnek persze joga van ily módon táplálni a gyerekét, de mivel annak megfelelő kivitelezése nehéz lehet, szükség van szakértői segítségre” – mondja Szűcs Zsuzsanna, a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. A legszerencsésebb persze az, ha az állati eredetű termékeket nem mellőzzük teljesen a kicsik étrendjéből, csak megválogatjuk őket. Annak például nincs különösebb kockázata, ha az emlősök és a szárnyasok húsát száműzzük, de a halakét nem, és adunk a piciknek tejtermékeket és tojást is.

Nőnek, mint a gomba 

A gyerekeknél az állati eredetű élelmiszerek mellőzése azért megfontolandó, mert ők testileg és szellemileg intenzíven fejlődnek, szervezetük relatív tápanyag­igénye jelentős. Erről készültek összehasonlítások is, a kicsiknek többek között vasból és fehérjéből is lényegesen többre van szükségük, mint a felnőtteknek. A szűkített tápanyagbevitellel járó vegán táplálkozás esetükben épp emiatt jelent fokozott rizikót. Ráadásul nemcsak az számít, hogy az egyes élelmiszertípusok mit tartalmaznak, hanem az is, hogy az miként hasznosul. „Bár a megfelelő fehérjebevitel növényi eredetű táplálékokkal is biztosítható, tény, hogy az állati eredetűek jobban hasznosulnak. Növényi étrendnél ezért kell kiemelten figyelni arra, hogy a kicsik hozzájussanak az esszenciális, azaz a szervezet által nem előállítható aminosavak mindegyikéhez. Jó megoldás például az – ezt régebben komplettálásnak neveztük –, ha olyan élelmiszereket választunk, amelyekben a fehérjék jól kiegészítik egymást. Ilyen például a burgonyás kenyér, amelyben a gabona és a krumpli fehérjetartalma adódik össze. De lehet a gabonákat hüvelyesekkel is kombinálni, amire jó példa egy lencsecurry, amihez rizs a köret” – mondja a dietetikus. 

Persze a legbiztonságosabb a fehérje szempontjából, ha a gyerekek halat és tejtermékeket is rendszeresen kapnak. Ezzel a kompromisszumos megoldással a klasszikus húsfélék mellőzése mellett a kicsik hozzájuthatnak a szükséges aminosavakhoz.

Kép

Kép: Profimedia – Red Dot

Kicsik, de fontosak 

Ha a kicsik étrendjéből a halakat is száműzik, fontos figyelni az esszenciális zsírsavak megfelelő bevitelére is, azok ugyanis elengedhetetlenek az idegrendszer fejlődéséhez, a retina éréséhez, a későbbiekben komoly szív- és érrendszeri védőhatásuk is van. „Omega-3 zsírsavak vannak például a tojássárgájában, a dióban és a dió­olaj­ban, a repce- és lenmagolajban, de pótolható ez a zsírsav algakészítményekkel is. Utóbbiak vegán táplálkozás mellett javasolhatók, amikor mellőznek minden állati eredetű élelmiszert. A zsírsavak mellett van még több olyan vitamin és mikrotápanyag, amelyekre ilyen esetben különösen figyelni kell, vagy azért, mert a növényi alapanyagokban nincsenek jelen, vagy mert azokból kevésbé hasznosulnak. Ilyen például a cink, a vas és a kalcium. Ezek megfelelő beviteléről a növényi források gyakori fogyasztásával, étrend-kiegészítőkkel vagy dúsított élelmiszerekkel kell gondoskodni” – mondja Szűcs Zsuzsanna.

Semmi sem hiányozhat

Ki kell emelni a B12-vitamint is, ami kizárólag állati eredetű termékekben van jelen, hiánya, túl azon, hogy fáradékonyságot okoz, hosszabb távon vérszegénységhez is vezethet. A B12-vitamin és a vas pótlása serdülő lányoknál különösen fontos, náluk a vegán táplálkozás ebből a szempontból is kockázatot jelenthet. Ők a nemi érés időszakában, a menstruáció kezdetén különösen sérülékenyek. A vaspótlást az étrend-kiegészítők és a dúsított ételek fogyasztása mellett az is segítheti, ha a növényi eredetű élelmiszerek közül gyakran adunk a gyereknek olyat, ami vasat is tartalmaz. Időnként lehet például diót csipegetni, vagy leveles és hüvelyes zöldségeket, teljes kiőrlésű termékeket pedig érdemes minél gyakrabban fogyasztani. Erre figyelni kell akkor is, ha valaki pici babát akar vegán módon táplálni. 

Míg ugyanis az anyatejes táplálás időszakában a vaspótlás megoldott, addig annak lezárultával a vaskészletek hamar kiürülnek. 

Emiatt van az, hogy gyerekek étrendjébe az ajánlások elég korán, már öt-hat hónapos korban javasolják a szárnyasok májának és a húspüréknek a bevezetését.

Jó alternatíva a növényi ital? 

Sok szülő szívesen ad gyerekének növényi italokat, ezzel próbálják kiváltani a tejet, de ez nem feltétlenül jelent megoldást. Ezek a szójaital kivételével csak csekély mennyiségben tartalmaznak fehérjét, így nem pótolhatják a tejet. Ilyen szempontból azok a növényi italok lehetnek még jók, amelyek hozzáadott fehérjét tartalmaznak (léteznek például ilyen mandulaitalok, de van zabital is). Mivel a tej kiváló kalciumforrás, annak mellőzésekor figyelni kell a kalciumpótlásra is. Ez is történhet étrend-kiegészítőkkel, de sokat tartalmaznak belőle a leveles zöldségek, az olajos magvak és a mák, a tofu, a magas kalciumtartalmú ásványvizek, illetve egyes tengeri halak, például a szardínia és a tonhal is.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2023. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Mindenki gyűjtő akar lenni

Elsős fiam már korábban is kérte egyszer-kétszer, hogy vegyek neki focis kártyát. Megnézegette őket, némelyik focistát meg is ismerte, majd betette az albumba, amelyet magának vásárolt a megtakarított pénzéből. Aztán hetekig rá sem nézett, egészen pár hónappal ezelőttig. Már magam sem tudom, mi volt a kiváltó ok, talán még a labdarúgó-világbajnokság hatása alatt állt, de egyre gyakrabban került elő az album, és kérlelt, hogy vegyek neki új csomag kártyát, sőt már nemcsak ő, hanem a nővére is kezdett komoly érdeklődést mutatni a focis kártyák iránt. Együtt rendezgették őket az albumban, számolgatták, melyik csapatból hány van meg, hány hiányzik, melyik kártya mennyit ér, melyikből van kettő. 
Majd elkezdték az iskolába is hordani az albumot, mert kiderült, van néhány gyerek, akik szintén gyűjtik. Úgy építették fel a „bizniszt”, hogy lányom viszi az albumot, a fiam a cserék egy részét. Délelőtt mindenki feltérképezi, melyik osztálytársnak van új kártyája, mit érdemes cserélni, majd délután, amikor már együtt vannak az udvaron, létrejön a csere, vagyis a „trédelés” (trade=üzletet köt), ahogy ők nevezik. 

Az utóbbi időben egészen új kifejezések jelentek meg a szótárukban, amelyek hallatán csak kapkodom a fejem: trédelünk, mit nyitottál?, top master, teammate, display stb. 

Rövid időn belül a többi gyerek is gyűjtő akart lenni. Szó szerint kitört az iskolában a fociskártya-láz. Tanácstalan apukák, anyukák hívtak fel a bolt kellős közepéről, hogy melyik albumot kell venni, melyik focis kártyát gyűjtik, mert itt bizony több van. Lányom pedig serényen fotózgatta, és küldte nekik. A kisváros legnagyobb élelmiszerüzletének fociskártya-standja kisebb zarándokhellyé vált. Bármikor megyünk, biztos, hogy valamelyik ismerőssel, baráttal, osztály-, iskola- vagy edzőtárssal összefutunk, és a gyerekek együtt válogatják a csomagokat, vajon melyikben lapulhat értékes kártya, esetleg a legtöbbet érő top master. 

„Akkor nincs focis kártya...”

Gyermekeimnek napról napra egyre több kártyájuk lett, annak ellenére, hogy mi nem is vettünk nekik mindennap. Mára pedig már majdnem teljes az album. Kiderült, hogy kiváló üzleti érzékkel vannak megáldva, és elég hamar kitanulták a fociskártya-bizniszt. Azt azért helyre kellett tennünk, hogy ne használják ki mások, főleg a kisebb lányok tudatlanságát, akik nem értenek hozzá annyira, csak elkezdték gyűjteni a kártyákat, hogy ők se maradjanak ki a buliból. Erről tartott „szentbeszédem” olyannyira hatásos volt, hogy másnaptól kezdve a fiam felügyelte a lányosztálytársak csereberéjét, nehogy rosszul járjanak: „El ne cseréld arra, sokkal kevesebbet ér az a focista, ezt a számot nézd, sokkal kevesebb! Vagy kérj érte több kártyát!” – segítette az üzletkötést.

Kép

Kép: Pixabay/Panini collectibles 7524920_1280

Nem minden szülő fogadta kitörő lelkesedéssel a fociskártya-őrületet, amit meg tudok érteni. Elvonja a gyerekek figyelmét, túlságosan rákattannak, és nem is olcsó mulatság nap mint nap venni, ugyanis, ha rajtuk múlna, naponta több csomaggal beszereznének. 
Határt is kellett szabnunk itthon, hogy mely napokon kaphatnak és összesen mennyit.
Sokszor nem voltam „jó fej” anya, mert csak egyet kaphattak, míg más gyerek többet vagy akár egy egész dobozzal is. Sőt amikor a fiam elhagyta a szemüvegét, amelyet nagy keresés után a könyvtárban lévő fotel alatt találtunk meg, egyet sem kaphatott. Végig is sírta a boltot, de azóta egyszer sem veszítette el, és hordja is rendszeresen. Bevallom, előhúztam már párszor a „nincs focis kártya!” aduászt, ha nem fogadtak szót, vagy ment a hiszti, veszekedés valamiért. „Akkor nincs focis kártya...” kezdetű mondatom ilyenkor varázsütésként hat rájuk, és mint a kisangyalok, kibékülnek, s megcsinálják, amit kérek. 

Időközben azok a szülők is megenyhültek, akik az elején még nagyon ellenálltak, és nem szerették volna, hogy a gyereküket beszippantsa a kártyaláz. Titkon mindnyájan abban bíztunk, hogy ez csak átmeneti lelkesedés, és egy idő után úgyis alábbhagy. Azzal is nyugtattuk magunkat, hogy gyermekkorunkban mi is gyűjtöttünk különféle kártyákat, matricákat, és cserélgettünk is, de nem tartott örökké.

Szülinapra top master!

A kártyagyűjtés idővel konfliktusokat is okozott a gyerekek között, mert eltűntek kártyák, egyesek visszaléptek a megígért cserétől stb., és ami még nagyobb szívfájdalmat okozott nekünk, szülőknek: délután már alig játszottak, fociztak, sakkoztak a gyerekek, ahogy korábban, helyette az albumokat bújták. Ekkor már sokan örültek volna, ha megszűnik az egész kártyázás, bevallom, nekem is volt olyan pillanatom, amikor azt mondtam, kész, elég volt. 
Például amikor az étkezőasztal is tele volt kártyával, és nem tudtunk tőle teríteni a vacsorához, vagy még reggel induláskor is a kártyákat rakosgatták. 
A tanároknak idővel külön szabályokat kellett bevezetniük, hogy mikor lehet őket elővenni, és mikor nem. Mivel az elsősök ezeket nem tudták betartani, a fiamék már nem vihetik a kártyákat. A lányom osztálya még szünetben és délután cserélgethet, csak órán nem kerülhetnek elő a kártyák. Ha mégis bekövetkezik, annak komoly következményei lesznek. 
Ezek a lépések már nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy visszatérjenek a focihoz és más játékokhoz. Itthon egyelőre még nem tapasztalom a változást, még nem kérnek kevesebbszer focis kártyát a boltban, talán annyi, hogy a fiam csupán szóban tesz ajánlatot, hogy majd iskolán kívül mit cserélne, vagy a nővérére bízza annak lebonyolítását. Sőt a fiam, amikor megkérdeztük, mit szeretne a születésnapjára, csak annyit mondott: „Sok focis kártyát!” Próbáltuk meggyőzni, hogy válasszon mást, ennél nagyobb ajándékot is kérhet, de hiába, hajthatatlan volt. Végül kiegyeztünk egy nagyobb darabszámban, és már a születésnapja előtt megvettük őket. Két napig csak számolgatta, rakosgatta a csomagokat, naphosszat azon tűnődött, vajon melyikben lapul majd esetleg top master, a legtöbbet érő kártya. Amikor eljött a születésnapja, kiugrott az ágyból, sorban bontogatta őket, és meg is lett a hőn áhított kártya: egy Kylian Mbappé top master! 

Fejlesztő- és motiválóerő

Annak ellenére, hogy sokszor meggyűlik a bajom a kártyagyűjtéssel és azzal, hogy a gyerekeim teljesen rákattantak, néhány pozitívumát is megtapasztaltam már. Komoly közösséget összekovácsoló erővel bír, ugyanis délután az iskola udvarán kicsik és nagyok, akik korábban nem is ismerték egymást, együtt ülnek az albumok felett, és nézegetik a kártyákat, melyik mennyit ér, érdemes-e cserélni. Gyakorolják az érvelést, ugyanis rendre alkudoznak, próbálják egymást meggyőzni, hogy miért jár jól a másik is a trédeléssel. 

Egy-két olyan beszédet is hallottam már az udvaron, amikor mentem a gyerekekért, amit bármelyik sales-es megirigyelne. 

Önbizalmuk növeléséhez is hozzájárul, ugyanis nem egyszer láttam olyan ismerős gyereket, aki korábban sehova sem ment egyedül, most meg minden bátorságát összeszedve bemegy egyedül a boltba kártyát venni. Fiamnál pedig komoly motiválóerővel is bír, a múltkor azt mondta, nem baj, ha nem lesz tele az albumuk, ő ugyanis arra vágyik, hogy egyszer róla is készüljön focis kártya. „Anya, szerinted engem is akarnak majd gyűjteni a gyerekek? Top master leszek?” – kérdezte, és kirohant a kertbe focizni, hogy belőle is akkora focista legyen, aki egyszer majd szintén egy kártyán szerepel.

A tátrai futárok nyomdokain elnevezésű projekt azoknak a lengyel tátrai futároknak állít emléket, akik 1939-1944 között a Tátrán keresztül csempésztek át parancsokat, pénzt, mikrofilmeket, valamint a német és szovjet megszállók lengyelországi tevékenységéről szóló jelentéseket. Segítettek továbbá Magyarországra jutni azoknak a lengyel tiszteknek és közkatonáknak, akik a nyugaton szerveződő lengyel hadsereg soraiban kívánták folytatni a harcot. A futárok legtöbbször olyan hegyivezetők, hegyimentők, kiváló és sokszoros bajnok sízők voltak, akik saját és szeretteik életének kockáztatásával vállalták ezt a szolgálatot.

Az idei program fő attrakciója a Lengyel Intézet szomszédságában, a Jókai téren zajló, számos izgalmat ígérő szabadtéri történelmi kalandjáték lesz, amely során a résztvevők megismerhetik a konspirációs tevékenység szabályait és megtapasztalhatják az egykor a lengyel tátrai futárokra leselkedő veszélyeket.

A játék öt állomása jelképes módon a tátrai futárok útvonalát idézi fel. A feladatok korcsoportok szerint különböző nehézségi szinttel bírnak, így felnőtt felügyelettel kisebb gyermekek is részt vehetnek a játékban. A résztvevők a szervezőktől ajándékot kapnak.

Kép

Az esemény plakátja – Forrás: Lengyel Intézet

A tátrai futárok nyomdokain – szabadtéri történelmi kalandjáték
A játék időpontja: 2023. június 18. (vasárnap), 15.00-18.00 óra között
Helyszín: Budapest VI. ker., Jókai tér és környéke
Kiindulópont: Polonia Nova Egyesület - 1061 Budapest, Jókai tér 1.
A játék szervezői: Radosław Alakulat Történelmi Társaság, Lengyel Intézet

Forrás: Lengyel Intézet

Magyarországon nagyjából minden tizedik baba a vártnál korábban érkezik, és ez a tendencia a világ többi részén is megfigyelhető. A helyzethez már a ’70-es években alkalmazkodni kezdtek az egyes országok egészségügyi rendszerei, az ellátási szinteket akkor osztották kategóriákra. „A legkisebb babákat olyan részlegeken fogadták, ahol az orvosok és az ápolók tudása specifikusabb volt, az eszközpark pedig a lehető legmodernebb. Az átállás itthon is megtörtént a ’70-es évek végén, akkor hozták létre a perinatális intenzív centrumok hálózatát” – mondja prof. dr. Ertl Tibor csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus professzor, az MTA doktora. Ezen belül a PIC I-es szint a normál újszülött osztályt jelenti, ahonnan az anyukák 2-3 nap után hazatérhetnek a babájukkal együtt. A PIC II-es részlegek eggyel magasabb szintet képviselnek, oda alapvetően azok kerülnek, akik a 34–36. héten születnek. A 32. hetesnél kisebb gyerekeket itt már nem ápolhatják, és azokat a piciket sem, akiket lélegeztetni kell. Viszont akiknek 1500 gramm felett van a súlyuk, és csak egy kicsit besárgulnak, vagy enyhe fertőzésük van, azokat minden további nélkül el tudják látni ezeken a PIC II-es osztályokon.

Segítség a legkisebbeknek 

A PIC III-as centrumokban azokat az újszülötteket gondozzák, akik 1500 gramm alattiak, vagy súlyosan betegek. Utóbbi esetben a születési súly lényegtelen, a hangsúly azon van, hogy intenzív osztályos kezelésre, folyamatos megfigyelésre van szükségük. „Például, ha egy megyei kórházban görcsölni kezd egy újszülött, akkor egyből PIC III-as centrumba szállítják, ahol az orvoscsapat elkezdi keresni a görcs okát. 

Az ilyen helyszíneken minden elérhető, kérhetnek például MRI- vagy EEG-vizsgálatot, vagy éppen konzíliumot ideg­gyógyásztól, el tudnak végezni genetikai vizsgálatokat is. 

Ezeket a centrumokat a 2010-es évek közepén komolyan fejlesztették” – mondja a professzor. Ma már az a gyakorlat, hogy nem a koraszülötteket szállítják az egyes ellátási szintekhez, hanem a várandós anyukákat. Például, ha valahol egy 31 hetes terhességnél elkezdődnek a fájások, akkor a kismamát a legközelebbi PIC III-as egységbe viszik, nem pedig a legközelebbi szülészetre. A legjobb „inkubátor” ugyanis az anyaméh. A koraszülött intenzív osztályokon a kicsik a legmagasabb szintű ellátást kapják, ami az esélyeiket nagyban javítja. Ennek mikéntje az eszközpark fejlődésével alapvetően változott meg.

Szelíden és türelmesen 

A mai műszerek megjelenése előtt a koraszülött babákat jóval gyakrabban lélegeztették. Például, ha világra jött egy 1000 grammos csecsemő, őt nagy eséllyel intubálták, majd a lélegeztetőgépen csak lassan kezdték el csökkenteni az oxigénkoncentrációt. A tubust csak akkor húzták ki, ha már úgy tűnt, a kicsivel minden rendben van. Ez elég intenzív beavatkozás volt, de az eljárás folyamatosan finomodott. 

Ma már az invazív beavatkozásokat minimalizálják, olyan légkört próbálnak teremteni, ami a lehető legjobban hasonlít a méhen belüli állapothoz. 

Ez az idő előtt világra jött babáknál létfontosságú. „Ma már olyan műszerek és monitorok vannak a birtokunkban, illetve rendelkezünk olyan tudással, ami lehetővé teszi, hogy akár a 28 hetes babáknál is kivárjuk az első levegővételt, a köldökzsinórt pedig csak azt követően vágjuk el, hogy a kicsi tüdejét elárasztotta a levegő. Így a méhlepényből jelentős mennyiségű vér érkezhet az újszülött szervezetébe, az első légvételt követően pedig olyan irányba változhatnak a keringés nyomásviszonyai, hogy azok segítik az anyaméhen kívüli élethez való további alkalmazkodást” – magyarázza prof. dr. Ertl Tibor. Ha szükséges, akkor a kicsik tüdejébe pozitív nyomással levegőt is juttathatnak (ilyenkor magát a légvételt a baba végzi), és alkalmazhatnak olyan készítményt is, ami a tüdő léghólyagocskáinak felszínét finoman bevonja, megakadályozva ezzel az összeesésüket. Eközben a babát folyamatosan monitorozzák, intubálást pedig csak végső esetben végeznek, ha arra tényleg szükség van.

Gyógyítás másképp 

A szemlélet nemcsak abban változott, hogy az orvosok igyekeznek minimalizálni az invazív beavatkozásokat, hanem abban is, hogy a szülőket a lehető legjobban bevonják a gondozási feladatokba. A koraszülöttek ellátása sokáig poroszos volt, a fertőzésektől való félelem miatt a kicsiket nem is lehetett akármikor látogatni. A szabályok akkor enyhültek, amikor nagy tanulmányok is igazolták, hogy az anya ápolásba történő bevonása komoly pozitív hatással van a baba fejlődésére, gyógyulására, mellette pedig az anyuka lelki stabilitására is. 
Az is fontos, hogy a kicsi lehetőleg az édesanyja tejét kapja, mert számára annak az összetétele a legideálisabb. „Sokat számít az is, ha az anyuka kenguruztatja az újszülöttjét” – emeli ki a professzor. A koraszülött babák gyógyulását, kognitív fejlődését a zene is segítheti, ilyen programok már több szülészeten is elérhetők. 
A jótékony hatást az magyarázza, hogy a zene nyugtat és relaxál, közvetve pedig a hormonrendszerre is hat, mivel ellazult állapotban boldogsághormonok szabadulnak fel, stresszhormonok pedig kevésbé. 
Ezt az előnyt a normál időre született gyerekeknél is ki lehet használni, a korai babáknál pedig még inkább. 

Mit tud a kenguru? 

A kenguruzás módszere Kolumbiából indult az 1970-es években, pusztán amiatt, mert az országban nem volt elég inkubátor, a gyerekek testhőmérsékletét viszont szabályozni kellett. Ezt úgy oldották meg, hogy a babákat az anyukák mellére, hasára tették. „Idővel rájöttek, hogy ez a kényszer szülte megoldás kifejezetten előnyös, mert a kicsik számára az anya testhőmérséklete a legbiztonságosabb, számít, ha hallják, érzik a szívhangját, feromonjait. A pozitív hatásokat mérni is lehet, ilyenkor a babák vérnyomása és a vér oxigéntelítettsége sokkal stabilabb. Az újszülöttként kenguruztatott csecsemők egészségügyi paraméterei még egyéves korban is jobbak” – mondja prof. dr. Ertl Tibor. A kenguruzás idővel – megfelelő kontroll mellett – a koraszülött osztályokon is megjelent, ma már arra is van mód, hogy az anyuka a még lélegeztetett, de már stabil állapotú babája gyógyulását segítse általa. A megoldásnak csak előnyei vannak, a kicsik ilyen típusú kezelése a tejelválasztást is fokozhatja.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2023/01-es számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

A vászon mögött

A két világháború között fiatal lányok tömegei utaztak Hollywoodba abban a reményben, hogy szerződteti őket valamelyik stúdió, és sztárok lesznek. Ahogy évtizedekkel korábban amerikaiak ezrei áradtak Kaliforniába az arany bűvöletében, ezúttal a filmvászon ezüstös csillogása vonzotta ide a fiatalokat. Ebben az időben születtek az első filmsztárok; az irántuk tanúsított rajongás azzal az imádattal vetekedett, amelyben évszázadokkal korábban a nép csak a legnagyszerűbb királyokat részesítette. Az aranykor csúcspontjának sokan 1939-et tekintik, ez volt az Elfújta a szél és az Óz, a csodák csodája hatalmas sikerének az éve. 
Ekkor az amerikai kormányzat még gyanakodva tekintett Hollywoodra, mert a politikusok féltek, hogy a filmek negatív hatással vannak az emberek erkölcseire. Ezt kivédendő Hollywood öncenzúrát vetett be, ez volt az úgynevezett Hays-szabályzat, amely bizonyos témákat tiltottá tett annak érdekében, hogy a kormányzat ne használja a cenzúra eszközét a filmek ellen. Tiltólistára kerültek: a meztelenség, a szuggesztív táncok, a szexuális perverzióról szóló beszélgetések, a szexuális tartalmú jelenetek, a vallás kigúnyolása, stb. 

A szabályokat egészen a negyvenes évekig szigorúan betartották, majd egyre enyhültek, s végül a hatvanas évekre megszűntek. 

1968-ban létrejött az a korhatáros beosztás, amelyet ma is használnak. 
A ‘20-as, ‘30-as években több mozgalom is indult, amelyek tiltakoztak és kampányoltak a filmek erkölcstelensége ellen. Ebben az volt ironikus, hogy a filmek a szabályok miatt valójában visszafogottak voltak, az igazi erkölcstelenségek nem a vásznon, hanem „a vászon mögött” történtek. A filmgyártás mekkájában jelen volt egy furcsa kettőség: miközben remek filmek készültek, a gyártásuk során a visszaélések sem voltak ritkák, csak épp ezeket a csillogó szemű tömeg elől elzárták a stúdiók falai. 

A mindenható stúdiók 

Hollywoodot az „aranykorban” öt nagy stúdió uralta: Metro Goldwyn Mayer (MGM), RKO, 20th Century Fox, Warner Bros. és Paramount Pictures – ezek vezetői úgy uralkodtak a városon és a filmkészítésen, mint a nagy hatalmú királyok. A fiatal, gyakran kisvárosból érkező szép és naiv lányok futószalagon kerültek be a stúdiórendszerbe, ahonnan kevesen jöttek ki sértetlenül. Ilyen vidéki lányként kezdte Hollywoodban Ava Gardner is, aki 18 évesen vonattal érkezett Észak-Karolinából. A stúdió olyan szerződést kötött vele, amely teljesen bezárta őt, csak azt tehette, amit a stúdió engedélyezett neki. Ez pedig nem volt sok. Nem tetszett nekik, ahogy beszélt, ezért beszédtanárt béreltek neki, és csak apró statisztaszerepeket kapott öt esztendőn át. Az MGM elsősorban modellnek használta, akinek a poszterét a katonák és a tinédzser fiúk felragaszthatták az ágyuk fölé. A legnagyobb filmszerepeit úgy játszhatta el, ha a stúdió „kölcsönadta” őt egy másiknak. Ha csak úgy felajánlottak neki más stúdiók egy kisebb szerepet, azt, ha szerette volna sem fogadhatta el. Hasonló szerződésekbe zártak a stúdiók szinte minden színészt. 
Ezek a nagy cégek azonban nemcsak a sztárjaik professzionális életét határozták meg, hanem a magánéletét is. Ez volt a legnagyobb kegyetlensége a rendszernek. 

Ava Gardner életrajzában azt írta, a stúdiója nem tolerálta a terhességet, ezért a Frank Sinatrával való házassága alatt kétszer is abortuszra kényszerült. 

A Vanity Fair részletes cikket közölt a jelenségről, amelyben leírták, miként helyezték nyomás alá a stúdiók a sztárjaikat a tekintetben, hogy szakítsák meg a terhességüket. Azt mondták a színésznőknek, hogy az anyaság rontana az imázsukon, vagy hogy nem kapnak szerepet, ha néhány hónapot vagy évet kihagynak. Nem mindenki engedett a nyomásnak, sokan voltak, akik a karrierjük mellett is vállaltak gyerekeket. Olyanok is akadtak, akik miután férjhez mentek, egyszerűen otthagyták a filmipart. 

Kép

Balról a negyedik Adolph Zukor, a Paramount Pictures alapítója, mellette áll a 20th Century Fox producere, Darryl F. Zanuck  – Forrás: Wikipedia

Egy meg nem erősített történet szerint Jean Harlow-nak, a harmincas évek ügyeletes „bombázójának” még azt is beleírták a szerződésébe, hogy nem mehet férjhez. Miután teherbe esett a szerelmétől, a stúdió azonnal beutalta egy kórházba, ahol megszakították a terhességét. A producerek cinikusan azt a sajtójelentést adták ki, hogy Harlow „a kórházban pihen”. Bette Davis, Joan Crawford és a kor leghíresebb színésznői – de sokan mások is – átestek abortuszokon a karrierjük megtartása érdekében. A cégek ráadásul nemcsak nyomást helyeztek a színésznőkre, hanem meg is szervezték az orvosi beavatkozásokat. Lana Turnernek, a kor másik híres szépségének két abortuszát is a stúdiója szervezte, és a cég doktora végezte. 

A Vanity Fair szerint az egyik eset során Turneren a szállodai szobájában, érzéstelenítés nélkül végezték el a procedúrát, miközben az édesanyja befogta a száját, hogy senki ne hallja a kiáltásait. 

Ezután levontak 500 dollárt a béréből, és egy héttel később már forgatnia kellett. 

Kép

Lana Turner – Forrás: Pxfuel

Voltak, akik fellázadtak a stúdiójuk kegyetlensége ellen, erre példa Loretta Young, aki 1935-ben nem volt hajlandó elvetetni a gyerekét. Annak ellenére vállalta a babát, hogy – amint azt később a családjának elmondta – nem afférból esett teherbe, hanem filmbéli partnere, Clark Gable állítólag megerőszakolta őt (ez csak mindkettőjük halála után került nyilvánosságra, így nem lehet ellenőrizni, valójában mi történt). Gable – Errol Flynnhez és Charlie Chaplinhez hasonlóan – azon hírhedt sztárok közé tartozott, akik több színésznőt is teherbe ejtettek. Mindez a mozinézők elől elzárva történt, a stúdiók pedig mindent megtettek, hogy megőrizzék sztárjaik ártatlan jó fiú, illetve bombanő imázsát.

Szexuális visszaélések 

Miközben a Hays-szabályok miatt a képernyőn fenn kellett tartani az erkölcsösség látszatát, a háttérben komoly visszaélések történtek. Ekkoriban közismert fogalom volt Hollywoodban a „casting couch” vagyis a „szereposztó dívány”, ami arra utalt, hogy egy-egy színésznőnek a testével kellett fizetnie egy szerepért. A Harvey Weinstein-botrány megmutatta, hogy nemcsak a ‘30-as ‘40-es években történtek szexuális visszaélések a filmiparban, hanem még a 21. században is előfordultak. Az Atlantic beszámolt róla, hogy még Hollywood előtt, a Broadway-n született meg a casting couch fogalma, miután a Schubert-testvérek, a New York-i színházi világ urai egy budoárban fogadták a karrierre vágyó színésznőket. 

Egy táncosnő így fogalmazott: „Ha nem feküdtél le velük, nem kaptál szerepet. A Schubertek egy bordélyt üzemeltettek.” 

A hollywoodi producerek egy része hasonlóan viselkedett. A 20th Century Fox producere, Darryl F. Zanuck például hírhedt volt arról, hogy szexuálisan zaklatta és kihasználta a színészi pályára áhítozó fiatal lányokat az irodájában. 
F. Scott Fitzgerald Hollywoodban játszódó könyvében, Az utolsó cézárban is utalást tesz a hírhedt kanapéra, és a Mindent Éváról című 1950-es Bette Davis-filmben is elhangzik egyértelmű célzás arra, mit kell tennie a kezdő színésznőnek – akit a nagyon fiatal Marilyn Monroe játszik – ahhoz, hogy szerepet kapjon. A jelenség egyfajta rágalommá, lekezeléssé is vált, ami a mai napig él, miszerint „biztos azért kapta meg a szerepet, mert…” Ahogy az abortuszok esetében, itt is előfordult, hogy a nők önként mentek bele a dologba, azonban ez nem menti fel a producereket, akik kihasználták, hogy vannak, akik bármire képesek a sikerért.

A stúdiórendszert a ‘40-es évek végén kezdték felszámolni, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság érvényesítette a trösztellenes törvényeket a stúdiók ellen. A tévé, a külföldi filmek és a független stúdiók megjelenése tovább lazított a nagy stúdiók hatalmán. Az aranykor legnagyobb sztárjainak élete sok esetben tragikus fordulatot vett: alkoholizmus, drogfüggőség és boldogtalan családi élet volt az ára a rövid ideig tartó karriernek. Azok a fiatal lányok, akik csillogó szemmel érkeztek meg Kaliforniába, gyakran kiégve és kihasználva távoztak. Bár sok életrajz jelent meg ezekből az évekből, amelyek megmutatták az időszak sötét oldalát, Hollywood aranykora ma mégis inkább a remek filmalkotásairól ismert, és nem arról, miként tette tönkre az álomgyár a saját sztárjait.

Források:
https://christianscholars.com/reforming-hollywood-how-american-protestants-fought-for-freedom-at-the-movies/
https://www.npr.org/2008/08/08/93301189/remembering-hollywoods-hays-code-40-years-on
https://www.premiumbeat.com/blog/golden-age-of-hollywood/
https://www.borehamwoodtimes.co.uk/news/20032442.tales-casting-couch-hollywoods-golden-age/
https://www.theatlantic.com/entertainment/archive/2017/10/casting-couch-the-origins-of-a-pernicious-hollywood-cliche/543000/
https://www.vanityfair.com/hollywood/2016/07/classic-hollywood-abortion
https://www.johnstoncountync.org/ava-gardner/blog/post/ava-gardner-mgm-and-the-hollywood-studio-system/
https://nypost.com/2017/10/16/hollywoods-horror-stories-of-sex-predators-long-before-weinstein/
Képek: 
Ava Gardner - https://commons.wikimedia.org/wiki/File:The_killers_Ava.jpg
Lana Turner: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lana_Turner_1947_MGM_portrait.jpg
1924-es filmforgatás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Publicity_photo_from_filming_The_Thundering_Herd_1924.jpg
Clark Gable: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Clark_Gable_seated,_surrounded_by_group_of_five_men.jpg