„Az utóbbi években átélt globális veszélyek felerősítették az emberekben a félelmet” – kezdi gondolatait Borsos Annamária gyergyószentmiklósi pszichológus, aki úgy véli, addig szembesül valaki a félelmével, a szorongást okozó helyzetekkel, amíg nem talál rá megküzdési módot, megoldást. Fontosnak tartja a tudatosságot az ilyen helyzetekben, hiszen a szorongás egyfajta figyelmeztetés arra, hogy valami nincs rendben. Bármi történjék is az érintett személlyel, ez egy jelzés, segítség a fejlődéshez és ahhoz, hogy megerősödjön az illető életbe vetett hite. „Az életünket nagyrészt mi magunk teremtjük, és mindenkiben ott van az erő, a képesség, hogy megtalálja a helyes megoldást a terhes helyzetekre, problémákra, amelyekkel szembesülnie kell. ” 

Eltűnt az élet, a vidámság, az öröm

Az akut szorongás kezelése nem tűnik olyan bonyolultnak. De ki hogyan éli meg, és hogyan találja meg a megküzdési módokat? Most Anna mesél arról, hogyan élte meg a pánikbetegség okozta nehézségeket. „Pontosan emlékszem a dátumra, amikor először jelentkeztek nálam a pánikbetegség tünetei. Még a pontos órát is meg tudnám nektek mondani, és bevallom, sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy így tudjak róla beszélni. Egy átlagos, nyugodt vasárnap volt, én mégsem kaptam levegőt, és az ájulás kerülgetett. A legborzasztóbb, hogy fogalmam sem volt arról, mindez miért történik – kezdi visszaemlékezését. – Nem szeretném ecsetelni a fizikai hogylétem körülményeit, annak mindenki utánajárhat, általában egységesek a tünetek. Ami minden esetben más, az az érzelmi megélés és a feldolgozás módja. A legelső megtörtént eset után, miután a kórházban is kivizsgáltak, elkezdtem rettegni, pedig fizikailag semmi bajom nem volt. Először enyhén futott le, aztán felerősödtek a tünetek, majd beütött a járványhelyzet, és a négy fal között ragadtam. 

Hiába kérdezte tőlem a családom, hogy mitől félek, egyszerűen nem tudtam válaszolni. Úgy éreztem, magától a létezéstől félek. 

Nem mertem már az ágyból sem kikelni, sőt még megfürödni is nehezemre esett. Hirtelen minden megváltozott, szörnyű lett. Mintha eltűnt volna belőlem az élet, a vidámság, az öröm” – meséli Anna. 
Mint tudjuk, a mentális gondokat testi tünetek kísérik, ilyen a heves szívdobogás, az émelygés, a mellkasi fájdalom, a szédülés vagy az izomfeszültség. Simó Irma székelyföldi szakember szerint egy nyugtalansággal, feszültséggel tarkított érzelmi állapot érvényesül ilyenkor, amely lehet ideiglenes vagy hosszan tartó. „Általában minden ember meg tud küzdeni a félelmeivel, kontroll alatt tudja tartani őket, szembenéz velük vagy szakmai segítséget kér. Viszont a globális szintű fenyegetettség érzése által az ember sokkal kisebbnek, erőtlenebbnek érzi magát” — mondja a pszichológus. Anna közel két évig küszködött a félelmeivel, s mindezt megfűszerezte a többszöri állásváltás, az esküvő, a gyerekvállalás, a családalapítás. 
„Rengeteget sírtam, ha egyedül voltam, és szidtam mindent, mindenkit, akit csak tudtam, hogy bűnbakot találjak. Nem akartam dolgozni, csak egész nap ágyban feküdni, arról nem is beszélve, hogy közel tíz kilót fogytam. A szeretteim kétségbe voltak esve, de sehogy sem tudtak segíteni, mert nem értettek semmit az egészből. Sokan azt mondták, csak hisztizek, mert unatkozom. 

A legrosszabb az volt ilyenkor, hogy minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy jól érezzem magam, de egyszerűen nem ment. 

Utáltam látni a sok sajnálkozó és ítélkező arcot a környezetemben. Én, aki mindig vidám voltam és hangosan nevettem, hirtelen magamba fordultam” — folytatja. Mint mondja, már az első perctől sejtette, hogy valami idegi alapon működő dolog nem stimmel nála, és rövid időn belül szakemberhez fordult segítségért. Három évig járt terápiára, emellett többször is munkát váltott, és elkezdett lovagolni.

„Visszanézve már hálás vagyok azért, amit átéltem"

„Minden, amitől valaha féltem, amitől megijedtem, újra előjött, és azt éreztem, nem tudok mindennel egyszerre megbirkózni. Túl sok volt. De közben meg akartam felelni a szeretteimnek, mert ahogy kezdtem hozzászokni az állapothoz, és lassanként elfogadni, ők még inkább aggódtak. Megértettem azt a közmondást, miszerint mosolyogsz, de közben belül össze vagy törve. Aztán elkezdtem szakemberhez járni, egy percig sem gondolkodtam azon, menjek vagy sem. Már úgy voltam vele, bármire hajlandó vagyok, hogy jobban érezzem magam, hogy újra tudjak örülni az életnek. Hiszen éveken keresztül minden napomat úgy éltem meg, hogy közben ott lebegett a fejem fölött egy fekete felhő, ami bármit bármikor elronthat” – magyarázza a fiatal nő. 

Anna most már úgy véli, mindez nem véletlenül történt vele, és már képes meglátni benne a jót. „Habár a rettegés, a csontig hatoló félelem és az évekig tartó szorongás sok mindent átírt az életemben, már tudom, hogy miért. Furcsa volt és ijesztő, előfordult, hogy nem hittem abban, hogy egyszer vége lesz. 

De ahogy elkezdtem feldolgozni, megérteni a korábban megélt traumákat, tragédiákat az életemben, úgy vált egyre könnyebbé. 

Meg kellett értenem, hogy ez nem egy influenzaszerű betegség, amire beveszem a gyógyszert. Nem is beszélve arról, hogy a gyógyszerfüggőség gondolata még nagyobb szorongást okozott bennem, így magnéziummal és levendulaolajjal vészeltem át legnehezebb heteket. A valódi gyógyulás lassú és munkás folyamat. Nem lehet siettetni, sem áttekerni a rosszabb részeket. Ezt is meg kell élni, s ma már hálás vagyok érte, mert nélküle nem lennék az az ember, aki ma vagyok. Egy ideig próbáltam menekülni, kerülni a szorongással járó helyzeteket, de ez mind bennem volt, így akárhová is mentem, vittem magammal.”
Elmondása szerint a terápia, az életmódváltás, a lovaglás és főként az önmagával szembeni tudatos őszinteség mentették meg. Amint mondta, nem az a lényeg, hogy soha többé ne éld át a félelmet és a szorongást, hiszen ezek az élet velejárói, hanem hogy megtanuld uralni őket, és tudatában lenni annak, hogy nem a pánik irányít téged, hanem fordítva van.
„Úgy vélem, ez mentális állapot- és személyiségfüggő, hiszen van, aki nem lovagol ennyit a félelmein, és nem gondolja túl a dolgokat. Elsősorban önmagamat kellett megismernem és elfogadnom ahhoz, hogy gyógyuljak. El kellett fogadnom, hogy önmagamból nem fordulhatok ki, és hogy nem kell mindenkinek megfelelnem, hiszen eleve azért kerültem ebbe a helyzetbe, mert meg akartam. 

Hogy félek-e néhanapján? Igen, és ez természetes. 

De ma már nem fújom fel a dolgot úgy, mint korábban. S tudom, hogy elcsépelt, közhelyes a gondolat, de tényleg semmi sem történik velünk véletlenül. Piszok nehéz, de igyekezzünk megtalálni mindenben a jót, mert ez segít át a nehézségeken!” – zárja történetét Anna. 

Hogyan tovább? 

Simó Irma klinikai pszichológus, aki évtizedek óta dolgozik mentálhigiénés szakemberként Erdélyben, úgy véli, csak akkor okoznak szorongást jelentéktelennek tűnő dolgok valakiben, ha azok visszavezethetők valamilyen múltbéli tapasztalatra. Mint mondja, az egzisztenciális szorongás több annál, mint a saját egzisztenciák miatt érzett aggodalom. A halálfélelem ilyen mértékű megjelenése a létkérdések megválaszolásának szükségét vonja maga után. 
„Minden egyes nap jelen van az életünkben a nemlétezés, mulandóság gondolata, érzése, néha tudatosan foglalkozunk vele, de leginkább a tudattalan szintjén jelenik meg. Ezért jó mód a kezelésére a jelen megélése, az itt és mostban való lét, ahol nem menekülök semmilyen érzéstől, bármit hoz fel a csendben a tudatalattim. Életünk szerves részévé kell tenni a magunkkal szembeni őszinteséget, a szembenézést a félelmekkel, az elfogadást és a szeretetet. Elindulni az önismeret és az egzisztenciális kérdések megválaszolásának útján. Az ilyen pszichés, mentális folyamatok megélése általában csodálatos belső utazás, egy út, amelynek gyümölcsét mindenki saját maga ízlelheti meg a mindennapokban” – véli a szakértő. 
 

Keresse a júliusi Képmást az újságárusoknál!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A csongrádi Körös-toroki Partfürdő 

Sokan állítják, hogy olyan szép partja sehol sincs a Tiszának, mint a csongrádi Körös-toroknál, ahol a két folyó, a Körös és a Tisza találkozik. Egészen különleges látvány, ahogyan a lassúbb és zöldes színű Körös lelassítja az addig tempósan hömpölygő Tiszát, amely lerakva hordalékát, létrehozta a híres hétszáz méter hosszú homokos partot. Amikor pedig alacsonyabb a vízállás, előbukkannak a tengerparti plázsokra emlékeztető homokpadok is. A Körös-toroki Partfürdő Csongrád fő nyári attrakciója, a társasági élet kedvelt helyszíne, amely a meleg napokon megtelik fürdőző, napozó családokkal, a sekély vízben pancsoló kisgyermekekkel, standröplabdázó és focizó fiatalokkal. Van itt minden, ami a kikapcsolódáshoz vagy egy élménydús nyaraláshoz szükséges: büfék, éttermek, kemping, játszótér, röplabda- és focipálya, de akár vízi­biciklit és csónakot is lehet bérelni. 

Tipp: A hétvégi éjszakákon átalakul a part élete, a nappali zsivajt felváltja a klubokból kiszűrődő zene. A Körös-torok a helyszíne minden év augusztus első hétvégéjén a Dél-Alföld egyik legnagyobb könnyűzenei eseményének, a Körös-toroki Napok (KTN) Fesztiválnak.

Gyomaendrődi Körös-holtág

 Gyomaendrődöt egyedülálló módon számos holtág öleli körül – a település határában tizenhat különböző méretű és állapotú holtág található, amelyeket a magyar horgászközösség is szívesen keres fel, hiszen halállományban rendkívül gazdag vizek találhatók errefelé. A holtágak ideálisak azok számára is, akik szeretnének kicsit elvonulni, és vadregényes környezetben kívánnak eltölteni néhány napot a vízparton. A Hármas-Körös gyomaendrődi szakaszán – a Templom-zugi holtág északnyugati partján található szabadstrand megőrizte természetközelségét, madárcsicsergős nyugalmát, így aki kerülné a tömeget és a lármát, az itt megtalálja a számítását. 

Tipp: Strandolás után látogassunk el a gyomaendrődi Erzsébet ligetbe! Az öthektáros liget néhány éve egy interaktív lombkorona-tanösvénnyel bővült, amely háromféle útvonalat foglal magába. Érdemes felmászni a sétányhoz tartozó tizenöt méter magas faszerkezetes kilátóba is.

Szabadstrand a Dunakanyarban 

A Szentendrei Duna-ág mentén, a Visegrádi-hegység lábánál terül el a hangulatos Dunabogdány. Amikor a Duna vizének hőmérséklete eléri a strandolásra alkalmas hőfokot, hétköznap és hétvégén egyaránt sokan választják a gyönyörűen kiépített szabadstrandot egy csobbanáshoz. A strand százötven méter hosszan elterülő finomhomokos partjával, lassan mélyülő vizével a kisgyermekesek számára is biztonságos választás. Árnyék is akad bőven, ahová a nyári hőség elől el lehet bújni. Ezen a partszakaszon 2009 óta lehet hivatalosan is fürdeni, a vízminta mindig kiváló a fürdéshez, és a strandszezon előtt a homokot is mindig előkészítik a parton a nagy rohamra. Ráadásul az időt itt nem csak napozással, fürdőzéssel üthetjük el, a strandon van játszótér, foci- és röpipálya, és egy sétányira pékség és étterem is található. 

Jó hír a kutyásoknak, hogy számukra is kijelöltek külön partszakaszt, hogy az ebeknek is legyen lehetőségük a hűsölésre. 

Tipp: Kiránduljunk egyet Visegrádra, látogassunk el a Salamon-toronyba, a fellegvárba, vagy válasszuk a bobpályát! Kisgyerekekkel érdemes felkeresni a Mátyás Király Történelmi Játszóparkot és a Mogyoró-hegyi Vadasparkot is.

Kép

A dunabogdányi szabadstrand – Fotó: dunabogdany.hu

Göd – A Dunakanyar egyik kapuja 

A szabadvízi fürdőzést egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, ehhez a Duna partján fekvő Göd rögtön két remek alternatívát is kínál: az alsó- és a felsőgödi szabadstrandot, amelyek Budapestről akár kerékpárúton is megközelíthetők. Ezen a partszakaszon a természet közelségét élvezhetjük, lassan mélyülő, homokos part vár bennünket, ahol kenut bérelhetünk és akár kutyát is fürdethetünk. 

Tipp: Sétáljunk át a Homokszigetre, ahol kedvünkre fürdőzhetünk a civilizációtól távol.

Szelidi-tó

 A Bács-Kiskun megyei Szelidi-tó füves partjával, homokfövenyével a legszebb Balaton-parti strandokat idézi. A tó öt kilométer hosszú, három-négy méter mély, vízfelülete megközelítőleg nyolcvan hektár, ezzel hazánk ötödik legnagyobb természetes tava, amelyet még a Duna mélyített ki évezredekkel ezelőtt. 

Vize fürdőzésre kiválóan alkalmas, ráadásul gyógyhatású is. 

Egyelőre nem minősítették gyógyvízzé, de a talajból kioldódó nátrium-magnézium-karbonát és nátrium-jodid előnyösen hat az idegrendszeri, hormonális, reumatikus bántalmakra. A strand a lubickoláson túl olyan további szórakozási lehetőségeket is nyújt a gyerekek számára, mint az óriás vízi csúszda, a vízibiciklizés és a játszóterezés. A nagyobbak pedig bérelhetnek csónakot, kenut vagy akár szörföt is.

Kép

A Szelidi-tó – Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

A gyékényesi Kotró tó 

A magyar–horvát határon elterülő Gyékényes legnagyobb nevezetességét kavicsbányatavai jelentik, köztük is az egyik legkedveltebb, a háromszázhúsz hektár területű Kotró, amely nem csupán a horgászok számára kedvelt célpont, de kristálytiszta vize miatt – a látótávolság a víz alatt akár a nyolc métert is elérheti – a búvárok is gyakran felkeresik, sőt a szabadstrandján a vízparti örömöknek is hódolhatunk. 
Gyékényes tavának partján kis nyaralók, hangulatos faházak sorakoznak, valamint kemping is működik, amely a természeti idillre vágyók számára ideális úti cél. 

A kedvelt üdülő- és horgászhely 2011-ben elnyerte az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet. 

A környék a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, ahol bőven akad csodálni való természeti kincs. 

Tipp: A Kotró tónál lehet strandröplabdázni, vízi­biciklizni és wakeboardozni. Nyaranta horgász-, illetve sporteseményeket, fesztiválokat és búvárkupát is rendeznek itt. Ez utóbbi résztvevőinek kedvéért a tógazdák több megtisztított roncsot süllyesztettek el a vízben, így a merülő búvárok láthatnak a mélyben motorcsónakot, autót és vízibiciklit is.

Nagyteveli-tó a Bakonyban 

Bakonybél és a Hubertlaki-tó környéke bizonyára sok természetjáró számára ismerős, nyáron viszont érdemes kicsit nyugatabbra venni az irányt, ugyanis néhány kilométerrel arrébb bújik meg Nagytevel víztározója. A Pápai-Bakony-ér vizéből mesterségesen felduzzasztott tározó egész évben kedvelt helye a horgászoknak, nyaranta viszont a nyugodt strandolás hívei is felkereshetik. Vize nemcsak kellemes hőmérsékletű, de az utóbbi évek mérései alapján kristálytiszta is. A környéken tett túrák remek pihenője lehet az erdőkkel övezett Nagyteveli-tó, amelynek északnyugati részén található a kiépített strand büfével, játszótérrel és kempingezési lehetőséggel. 

Tipp: A strand mellett a friss, hűs vizű Ida-forrás várja a megszomjazókat egy Mária-szoborral és szép pihenőhellyel a szomszédságában. 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. Megjelent a Képmás magazin júliusi számában.

Források: 
https://www.top7hungary.com/legjobb-kis-hazai-furdotavak/ 
www.ilovedunakanyar.hu, https://csongradikorostorok.hu/koros-torok 
www.szeretlekmagyarorszag.hu 

Mesébe illőnek tűnhet, hogy abban a világban, amelyről beszélünk, nem a pénz volt a legfontosabb, nem kaptak mindent készen az emberek, nem a boltban vásárolták a dolgokat, ahogy mondják, „pénztelen világ volt az”.  Akadt enni- és innivaló, a földeket megművelték, növényt termesztettek, állatokat neveltek, a kenyeret maguknak sütötték. A pénztelenség ellenére megvolt tehát mindenük, aztán a háború beárnyékolta a gyermekkoruk egy részét, mintha sötét gomolyfelhők hadserege telepedett volna a világra. Elmesélték, hogy pincékben kellett meghúzni magukat, miközben odakinn puskaropogás hallatszott, és bombák hullottak az égből. Kisgyerekként félelemben és aggodalomban éltek. Amikor megjelentek a sötétség gonosz katonái, elvették a szekereket, lovakat, állatokat, vittek minden fellelhetőt. Az emberek épp ezért megtanulták óvni magukat és megőrizni az élelmet.

A menekülés és a szomszéd lánytól kapott cipő

„A fészer alatt volt egy láda, s az alá lett elásva a zsírunk, kolbászunk, sonkánk” – idézi fel emlékeit az egyik néni. „A szüretelőkád alá lökte be édesanyám a két csirkét, így maradtak meg nekünk” – meséli egy másik idős. A puskák tüze elől, aki tudott, menekült, aki nem tudott, bujkált és maradt. 

„Menekülés közben, gyalog nekivágva a határnak leszakadt a csizmám sarka. Emlékszem, édesanyám rongyokkal a lábamra kötötte, hogy tovább tudjak menni.” 

„Mi nem tudtunk menekülni, mert édesapám sebesült volt, azért imádkoztunk, hogy túléljük.” „Féltünk az orosz katonáktól, de minket, gyerekeket nem bántottak. Sőt! Emlékszem, hogy az udvaron főztek, és megkínáltak belőle. Szinte a mai napig a fülemben hallom, amikor szólítottak bennünket: »Malcsik! Malcsik!«”

Nagy eseménynek számított a faluban, ha az egyik báróné sárga nyitott hintójával átkocsikázott a másik birtokára. „Emlékszem, hogy a patak szélén ugrálva lökdöstük egymást, hogy akár csak egy pillanatra is láthassuk az úri népet.” „Bizony, ők azok az urak voltak, akik még a rossz, ócska, földre hullott almát is sajnálták a gyerekektől. Igaz, a kerítést megbontva fúrtunk alatta lyukat, de üres kézzel kellett hazamennünk, mert inkább elzavartak minket, mint hogy adjanak a lepotyogott gyümölcsből.” „Emlékeim szerint az első cipőmet is úgy kaptam, hogy a szomszéd lány nem merte felvenni a drága cipőt, mert szégyellte, hogy neki ilyen drága van, ezért inkább nekem adta. Nekem meg már annyira törte a csupasz lábamat az akácfatövis, hogy szíves-örömest használtam.”

Kép

Kép: Pexels/Jay Turner

Nádpálca és szurgyik

A háború véget ért, viszont azt követően sem volt könnyű gyereknek lenni. „A nagyurak sorra elmenekültek, mi meg sorban állva, jegyre kaptuk a bucit, ahogyan most hívjuk: a kenyeret.” 

„Mivel az iskolát lerombolták, a patakparton, a szabad ég alatt ment a tanítás. Tarisznyában hordtuk a palatáblát, krétát. Nehéz volt újrakezdeni, mégis örültünk, hogy túléltük a háborút.” 

„Mi is szerettünk incselkedni, amikor huncutok voltunk, a nádpálcát vette elő a tanító bácsi. Egyszer annyira rosszak voltunk, hogy mindenkinek a tenyerét kellett tartani, hogy a pálcával rásuhintson. Én nagyon sírtam, de nem azért, mert fájt, hanem mert szégyelltem, hogy szándékosan kimaradtam a büntetésből” – vallja be az egyik legidősebb beszélgetőpartnerünk.

Jót nevetünk, amikor megtudjuk, hogy a történetet mesélő bácsi kisfiúként annyira félt a villámlástól, hogy a család már előre tudta: pillanatokon belül hazaérkezik, és az ágy alá bújik félelmében a vihar elől. De vajon, ha nem a boltban vásárolták a játékokat, és a polcok sem voltak roskadásig tele, mégis mivel és hol tölthették idejüket az akkori gyerekek? A legcsodálatosabb, legvarázslatosabb a szurgyik volt, aminek a legjobb helyét ki kellett érdemelni, szinte harc folyt érte. Kedves Olvasó, te tudod, mi az az otthon melege, az a finom, puha, biztonságot adó hely a kemencebúb mellett? Az a szurgyik!

Az egymással töltött idő jelentett mindent

Kedvenc helyük volt még a patak partja, ahol télen csúszkáltak/iringáltak, fakutyán tologatták egymást. Nyáron halat fogtak kosárba (bizony, akkoriban még így is lehetett halat fogni), fürödtek, sarat dagasztottak. A gyerekek sokféle játékot kitaláltak, amikhez a sarat használták, ilyen volt a „huhu” – ami azt a hangot utánozza, amikor a sárból készített gömböt a földhöz csapták. 

Népszerű játéknak számított a „sutyinga” is, amikor a sárgombócot egy bot végére helyezve, nagy lendülettel elsuhintották, és az nyert, akinek messzebbre repült a sárgombóca. 

Sárból babát is csináltak, megszárították a napon, takargatták, szeretgették. Akkor sem ijedtek meg, ha épp nem volt sár, akkor lett helyette kukoricacsuhé-baba.

„Száraz időben akár »bigéztünk« is. Faragtunk hegyes végű fadarabokat, amiket bigének neveztünk. Kis gödröt ástunk a földbe, amibe a bigét helyeztük, a bigeütővel megütöttük, az felpattant, és a levegőben továbbütöttük – meséli mosolyogva az egyik bácsi. – »Ickiztünk« is a gombokkal. Otthon az ágyneműkről is levágtuk a gombokat, majd este, amikor édesanyánk meglátta, jól megdorgált minket, főleg, ha veszítettünk, mert akkor a gombok is odalettek.” Van olyan játék, ami a mostani gyerekeknek is ismerős lehet, ilyen az „ugrócska”, mai nevén ugróiskola. Ugye észrevetted, kedves Olvasó, hogy ezek a játékok ma is jelen vannak az életünkben? Bár modernebb kivitelben, csupa színben, izgalmasabbnál izgalmasabb formában, de ahonnan erednek, ott az egyszerűség, a vidámság, az alkotóerő, a leleményesség és az egymással töltött idő jelentette a mindent.

Ők maguk voltak az arany

Ahogy a szegénység és a gazdagság megjelenik a mesékben, úgy jelent meg a múlt valóságában is. A szülők, hogy palástolják a szegénységet, mindent megtettek, amit a következő történet is bizonyít: „Kislányként nagyon tetszett a gazdag zsidó lány osztálytársam arany fülbevalója. 

Szerettem volna olyat, és kértem is édesapámtól, mire neki ez volt a válasza: »Nincs szükséged rá, mert te magad vagy az arany!« 

Csak felnőttként értettem meg, hogy nekünk nem volt erre pénzünk. De egy percig sem kételkedtem abban, hogy nem érek kevesebbet az osztálytársamnál.”

Most pedig menjünk vissza ezekből a meseszerű történetekből a kis poros, zsúfolásig telt sufniba, kamrába, fészerbe vagy szerszámosba! Látni fogjuk, hogy számos portalanításra váró emlék lapul a környezetünkben, amiket meg kell őriznünk, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Mert mindannyiunk lelkében ott lapul őseink, nagyanyáink és nagyapáink emléke, ezeket mindig portalanítsuk le, hogy átadhassuk a gyermekeinknek, majd ők is továbbadják az ő gyermekeiknek... és így tovább, míg világ a világ!
 

A Nagyrédei Gondozási Központ klubtagjai által megélt és megírt, csokorba gyűjtött történeteket nagy szeretettel küldtük a „Nehéz idők, erős emberek” megnevezésű pályázatukra. Nagy örömmel vettük, amikor megláttuk az önök által kiírt pályázati felhívást. A Nagyrédei Gondozási Központ nappali ellátásban részesülő ellátottjait igyekszünk minden eszközzel motiválni, hogy mind fizikai, mind mentális erőnlétüket, egészségüket megőrizzük. Ezért is láttunk fantasztikus lehetőséget a kiírt pályázatban! Sikerült rávenni a klubtagokat arra, hogy ők is fogalmazzák meg életük, családjuk történéseit. A csavar ebben az, hogy ők egyedül nem mertek vállalkozni a pályázatírásra, közösen viszont örömmel tették. Számunkra, munkatársak számára pedig az a nagy öröm, hogy ezzel is lehetőséget teremtünk az időseknek tehetségük bemutatására. Amikor sikerül elhitetni velük, hogy ők is értékesek, a gondolataik, meglátásaik csodálatosak, és van helyük részt venni az életben, az ilyen pályázatokba óriási izgalommal vetik bele magukat. Ezzel az izgatottsággal küldtük meg önöknek a Mesék a sufniból című közös szerzeményt. A „meseírók” kora 814 év, ami abból fakad, hogy tíz klubtagunk együttes korát adtuk meg: a legifjabb 58 éves, a legrégebb óta fiatal pedig 95. A történeteket tehát nénik, bácsik írták, miközben saját gyermekkori emlékeikre, valóban megélt történeteikre hagyatkoztak. Sok szeretettel és nagy izgatottsággal ajánljuk klubtagjaink meséjét!

Az írás a Média a Családért Alapítvány „Nehéz idők, erős emberek” című pályázatának egyik nyertese.

A tizennégy éves Zsuzsa éppen a nagynénjéhez tartott a barátnőjével, amikor tőlük nem messze az utasszállító a földbe csapódott. „Ahogy leszálltunk a buszról, és tettünk pár lépést, egy nagyon furcsa, morgó hangra lettünk figyelmesek. Felnéztünk az égre, ahol abban a pillanatban pont felettünk egy repülő orra lefelé fordult, és dugóhúzó-szerűen elkezdett zuhanni. 

Lentről nem tudtuk érzékelni, hol fog földet érni, úgy láttuk, egyenesen felénk tart. 

Mindenki fel-alá rohangált, pár pillanat volt az egész. Végül a házak másik oldalán, a Lumumba utcában (ma Róna utca) zuhant le a gép. A rokonaink is végignézték, mert ők éppen a tetőn napoztak. Velük együtt próbáltuk megközelíteni a roncsokat, de akkora füst keletkezett, hogy lehetetlen volt. Aztán nagyon gyorsan felvonták a rendőrségi kordont, és már semmit sem láttunk” – így emlékszik vissza Erdős Zsuzsa a magyar légitársaság első és egyik legsúlyosabb katasztrófájára a Zuglo.hu-nak adott interjújában.

A gép korábban szerencsét hozott utasainak

Mielőtt a Malév flottájába került volna, sokáig mázlistának bizonyult az amerikai repülőgép, hiszen három ország légvédelme is célba vette, ám mindannyiszor sikerült elkerülnie a bajt. Az Egyesült Államok légierejében szolgáló gépet 1943-ban Kaliforniában gyártották. Nyolc évvel később, 1951 novemberében a parancs szerint a németországi Erdingből Belgrádba kellett volna repülnie négy amerikai katonával a fedélzetén. Bár az egyenruhások igyekeztek az akkor ellenségnek számító Magyarországot elkerülni, az erős délnyugati áramlás a magyar határ felé sodorta a gépet, mégpedig a Mecsek irányába. A magyar légvédelem tüzet nyitott rá, de nem sikerült eltalálniuk. Továbbhaladt Jugoszlávia irányába, ahol mint amerikai határsértő repülőt ismét tűz alá vették, de ezt a támadást is megúszta a Douglas. Ezután Románia felé indult, de ott is ágyukkal fogadták, ezért visszatért magyar területre. Végül két szovjet MIG 15-ös vadászgép kényszerítette földre: a magyar sajtó persze a „szovjet sólymok” nagyszerű bravúrjáról cikkezett. A négy katonát a „kémgép” utasaiként akkoriban hatalmasnak számító összegre, 360 ezer forintra bírságolták, majd mint kémeket kiutasították az országból, a repülőgépet pedig elkobozták. 

A Douglas egy ideig a magyar légierő állományában volt, de mivel testidegennek számított a flottában – alkatrészellátása, szervizelése is lehetetlenné vált –, 1956-ban a Malév átvette, és hajtóműcserét követő kisebb átalakítások után utasszállítóként állította lajstromba.

Zuhanás és füstfelhő

A hatvanas évek elején a Malév szolgáltatásai között nemcsak a Budapest és a nagyobb megyeszékhelyek közötti menetrendszerű járatok voltak népszerűek, hanem a hétvégeken szervezett sétarepülések is. Az 1961. augusztus 6-án balesettel végződő út már az ötödik 12 percig tartó útja lett volna a gépnek. Az Iho.hu cikkéből kiderült, hogy a gép kapitánya Hoffman Róbert (29), másodpilótája Hegyi József (31), hajózótávírásza Verebély Gyula (39), hajózószerelője pedig Povázsai László (34) volt.  A történtek rekonstruálása szerint a pilóta hullámvonalas repülést – a szárnyakkal bal-jobb irányú billegetést, eközben emelkedést és süllyedést – hajtott végre. A sokáig húzva tartott magassági kormány miatt a gép orra megemelkedett, jobbra kiperdült, majd a hátára fordulva, dugóhúzóba kerülve a Lumumba utca 224. számú házára zuhant. „Én éppen a BVSC Szőnyi úti uszodájában strandoltam, és fényképeztem a családot, amikor láttam a repülőgépet, amely élesen balra dőlt, a motorhangja is furcsán megváltozott, azután a gép a hátára fordult, szűk körön pörögni kezdett, majd egy nagy puffanást hallottam, és sűrű füstgomolyagot láttam felszállni” – idézi egy szemtanú beszámolóját Ki fog repülni? című könyvében Cserhalmi Imre. 
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy gép nem robbant fel és nem gyulladt ki, így az épületben élők túlélték a balesetet. Ám a ház udvarán a kerékpárjukat szerelő három fiatalt a letört farokrész halálra zúzta. Velük együtt harmincra nőtt az áldozatok száma. A repülőn 17 felnőtt, hat gyerek és négyfőnyi személyzet tartózkodott, közülük mindössze tízen vettek jegyet. 

Amikor másnap lehúzták az épületről a roncs megmaradt részét, a pilótafülkében két női holttestet is találtak. 

A szemtanúk szerint a tűzoltók kiérkezésekor a személyzet egyik tagja még életben volt, azonban megfelelő eszközök hiányában nem fértek hozzá az összeroncsolódott orrészhez. A vizsgálatok később megállapították, hogy a gép műszakilag hibátlan minősítést kaphatott, és bár terheltsége 145 kilóval a maximálisan megengedett alatt volt, mégis szabálytalanságot követtek el azzal, hogy az utasok száma meghaladta a rendelkezésre álló ülőhelyekét, és a turisták közül senki sem volt bekötve. A személyzet tevékenységét állítólag a pilótafülkében és az utastérben hánykolódó utasok mozgása is befolyásolhatta.

„Trimmeljétek ki a gépet, mert orrnehéz lesz!”

A vizsgálat igazolta, hogy a pilóta szabálytalanul engedett be utasokat a pilótafülkébe, és a jelen lévő hölgyeknek imponálva végezhette el az életveszélyes manővereket. Földesi László cikkében az irányító egyik mondatára is felhívja a figyelmet, amely az indulás pillanataiban hangozhatott el: „trimmeljétek ki a gépet, mert orrnehéz lesz!” Ez arra utal, mintha tudomása lett volna arról, hogy a szabálytalanul a fedélzetre juttatott utasok – ülőhely hiányában – a pilótafülkében lesznek majd. „Ugyancsak a magnófelvételből derült ki, hogy az egyik hölgy még a rádiózásba is bekapcsolódott, és »beköszönt« az éppen akkor érkező Il-18-as személyzetének” – írja a repülésbiztonsági szakértő. 
A katasztrófáról a hazai sajtó mélyen hallgatott, csak két nappal később az MSZMP központi napilapja, a Népszabadság tudósított egy 12 soros hírben az esetről. A tragédia nemcsak négymillió forintos kárt, de hatalmas presztízsvesztséget is okozott a Malévnek. A tragédiát követően hosszú ideig szüneteltek a sétarepülések Budapest felett.

Ez a visszaemlékezés legyen biztató és erőt adó a mai nehézségekkel küzdők számára. 

A videó a Nehéz idők, erős emberek sorozat részeként készült. A sorozat valós történeteket mutat be olyan emberektől, akik sikeresen megküzdöttek már az élet nehézségeivel. S hogy miért fontos rögzíteni, megjelentetni és elolvasni ezeket? Mert segítenek szembenézni a mai nehézségekkel az idős emberek megküzdéstörténetei, a nehéz időszakokban számukra bevált és példaértékű stratégiákról szóló elbeszélések.   
A  Nehéz idők, erős emberek sorozat további részei itt találhatóak.

Én már kisgyerekként megtanultam, hogy nem szabad szemetelni. Ha nincs a közelben egy szemeteskuka, akkor zsebre teszem a szemetemet, és kidobom a legközelebbi kukába. Ezen kívül számtalan más módon is lehet óvni a környezetünket. Ilyen például, hogy a telefon töltőjét ki kell húzni a konnektorból, ha már nem használjuk, és ehhez hasonló tipp az is, hogy le kell kapcsolni a lámpát azokban a helyiségekben, ahol épp nem szándékozunk időt tölteni, hiszen feleslegesen minek égjen a villany? 

A környezetvédelem tehát apró változtatásokkal indul, de a sok kicsi, tudatos lépés összeadódik, és végül óriási eredményt érhetünk el általuk. 

Lássunk 7 tippet, amelyek révén csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat!

Közlekedjünk zölden!
Már azzal is sokat tehetünk a környezetünkért, ha minél ritkábban ülünk volán mögé, és amikor csak lehet, a tömegközlekedést választjuk. Vagy, ami még ennél is környezetkímélőbb: gyalogoljunk és biciklizzünk, már ha ez nem ütközik földrajzi korlátokba!

Nejlon helyett textil
A nejlonzacskó előállítása környezetszennyező, ráadásul nem bomlik le, de ami a legrosszabb: a legtöbb el sem jut a hulladéklerakóig, szinte bárhol találkozhatunk velük, akár a természetben is. A mosható zsebkendő, a többször használatos törlőruha, de akár a textilszatyor, textiltáska is rengeteget lendíthet a környezetvédelem ügyén.

Válasszuk a hazait!
Élelmiszervásárlásnál figyeljünk oda arra, hogy a termék előállítása milyen messze történt a felhasználási helyétől, vagyis az otthonunktól. 

Minél messzebbről érkezik ugyanis egy étel, vélhetően annál több tartósítószert kellett hozzáadni, hogy ekkora utat meg tudjon tenni, nem is beszélve a szállítással járó emisszióról. 

Az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében érdemes előnyben részesíteni a hazait, vagy legalábbis a környező országok termékeit.

Fast fashion helyett tartós darabok
Bár a fogyasztói piac mantrája, hogy hetente új ruha kell, mi ne dőljünk be ennek! Mert többek között a fast fashion feleslegessé vált ruhadarabjaiból lesznek azok a szeméthegyek, amelyekkel tele vannak az óceánok, India és Afrika. Vásároljunk inkább jó minőségű, időtálló ruhákat, a meguntakból pedig tartsunk garázsvásárokat, vagy vigyük el őket olyan szervezeteknek, amelyek eljuttatják azokat a rászorulókhoz.

Élet vegyszermentesen
Persze van, amikor erősebb fertőtlenítőre, vegyszerre van szükség, de azzal sem árt tisztában lenni, hogy ezeknek az erős maró- és oldóanyagoknak az előállítása környezetszennyező, nem is beszélve arról, hogy általuk egyre több mérgező anyag kerül az otthonunkba. 

Mindennapos felmosáshoz, ablakpucoláshoz elegendő lehet az ecet, takarításhoz, szagtalanításhoz pedig kiválóan használható a szódabikarbóna is.

Húzzuk ki a zsinórt!
Amikor nem töltjük a mobiltelefont, laptopot, húzzuk ki a töltőt a konnektorból, mivel a csatlakozás áramot fogyaszt. Ugyanez igaz minden elektromos készülékünkre is. Bármit, ami digitális órával rendelkezik vagy áramot használ az időméréshez, ugyancsak ki kell húzni a konnektorból, ha nem használjuk. 

Főzés energiatakarékosan
A főzés során is érdemes odafigyelni, hiszen rengeteg felesleges energia mehet kárba. Fontos például ügyelni arra, hogy ne égessük feleslegesen a gázt, a kelleténél ne használjunk nagyobb lángot. Ne nyitogassuk feleslegesen a hűtő ajtaját, és semmiképp se hagyjuk hosszabb időre nyitva, mert ezzel teljesen ok nélkül dolgoztatjuk a hűtőrendszert.

Kép

Kép: Freepik

Miért fontos mindez?

Mert a Földnek egyáltalán nem mindegy – és nekünk, valamint az utánunk következő generációknak sem –, hogy mennyire élünk nagy lábon. Sok embernek eszébe sem jut, hogy az átlagos, hétköznapi választásai, szokásai – például, hogy milyen étkezési vagy közlekedési kultúrában él – nagymértékben befolyásolják azt, hogy öt vagy tíz év múlva milyen állapotban lesz a bolygó. 

Mindenki nyomot hagy maga után, már azzal is, ha felszáll egy buszra, felkapcsolja az otthonában a villanyt, elfogyaszt egy joghurtot, sőt még azzal is, ha elküld egy e-mailt. 

A látszólag ártalmatlan hétköznapi tevékenységek hosszú listája is hozzájárul a szén-dioxid és más, klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok kibocsátásának növeléséhez.

Egyre nagyobb lábon

A szakemberek szerint a '80-as évek vége óta tapasztalható az egyre gyorsabb ütemben növekvő túlfogyasztás, és már most nagyobb az ökológiai lábnyomunk, mint bolygónk biológiai kapacitása. Az emberiség erőforrásigénye, illetve károsanyag-termelése következtében jelenleg évente 1,75 bolygónyi területet használunk el. Ez azt jelenti, hogy a Földnek egy évre és csaknem nyolc hónapra van szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon az után, amit egy év alatt elhasználunk rajta. A Globális Lábnyomhálózat (Global Footprint Network) honlapján közölt előrejelzések szerint ha ilyen tempóban fogyasztjuk az erőforrásokat, és a fogyasztási szokásaink nem változnak jelentősen, a 2030-as évek közepére már két egész Föld bolygónyi területre lesz szükségünk a fennmaradáshoz.

Meglepő dolgok, amelyekkel növeljük ökológiai lábnyomunkat

A repülésnek, az autóvezetésnek vagy a világításnak egyértelműen jelentős a „szénlábnyoma”. Kevésbé nyilvánvaló azonban az a kár, amit egy üveg ásványvíz kinyitása okoz! 

A boltban vásárolt palackozott víznek majdnem 1150-szer akkora a kibocsátása, mintha a palackot csapvízzel töltenénk meg. 

De akkor is lényegesen növeljük az ökolábnyomunkat, ha Európán kívülről, például Amerikából rendelünk cipőt, vagy Puerto Ricóból származó kávét iszunk. Minél inkább előnyben részesítjük a helyi termékeket és szolgáltatásokat, annál jobban kíméljük bolygónkat és annak erőforrásait.

Források:

• https://www.origo.hu/idojaras/20090927-globalis-felmelegedes-nitrogenszennyezes-edesviz-savasodo-oceanok.html
• https://www.origo.hu/idojaras/20091007-okologiai-labnyom-okolabnyom-kiszamitas.html
• https://www.footprintnetwork.org/
• https://phys.org/news/2015-11-carbon-footprint-email.html
• https://www.nature.com/ 
   

A Magyar Batthyány Alapítvány filozófiája szilárd és időtálló, melyhez körülményektől függetlenül tartja magát: kiemelten fontos, hogy az általa képviselt öt alapérték - Hit, Család, Nemzet, Föld és Közösség - erejét embertársai felé közvetítse. Rendkívüli időkben válnak felbecsülhetetlenné azok az emberi értékek és hazafias tettek, melyek elismerésére hozta létre 2019-ben az Alapítvány a Díjakat.
A nehéz idők most sem kerülnek el bennünket, ezért választotta az Alapítvány idénre a következő jelmondatot: „...személyes érdekeit a közjónak alávetni mindenki tartozik...”
Az díjazás fővédnöke idén is Balog Zoltán, református püspök, a 2020. évi díjazás első nyertese.  A díjazottak személyéről az Alapítvány által felállított független, szakmai Bíráló Bizottság dönt.

Jelöltet bárki állíthat a díjazottak személyére legkésőbb 2023. július 31-ig https://batthyany.hu/jelentkezes címen.

A Díjak átadására Batthyány Tematikus Hét keretében, az Aradi Vértanúk kivégzésének nemzeti gyásznapján, 2023. október 6-án kerül sor a Batthyány-mauzóleumnál.

Kik jelölhetők a díjakra?

A díjakra olyan Magyarországon élő, magyar állampolgárságú, vagy határainkon túl élő, magyar nemzetiségű (magát magyarnak valló) és magyarul tudó ember jelölhető, aki korunk társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ ad. Ezzel Magyarország és a magyar nemzet érdekében kiemelkedő szolgálatot teljesít, a magyarság védelmében hősiességet tanúsít, Magyarország nemzetközi elismertségének érdekében kiemelkedő tevékenységet folytat a nemzet, a kisközösségek és a család egységének érdekében. Kimagasló közösségépítő szerepet vállal a gazdálkodói tradíciók megőrzésében vagy megújításában, a gazdaság hagyományos alkotóelemeinek innovatív újraértelmezésében maradandót alkot a hitbéli és egyetemes emberi értékek érvényesülését erősíti, ebben példamutató tevékenységet végez a magyar tudomány, kultúra, művészet és oktatás művelésének és ápolásának fellendítése terén kimagasló érdemeket szerez.

A díjakra csak élő személyek terjeszthetők fel, és személyenként csak egyszer nyerhetők el.

Felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató személy esetén a díj ösztöndíjként is adományozható.
Posztumusz díj adományozására - jelölési eljárás lefolytatása nélkül - a Magyar Batthyány Alapítvány jogosult.
Egy jelölő személy vagy szervezet alkalmanként és díjanként csak egy-egy személyt jelölhet.

Milyen módon kell a jelöléseket elküldeni?

A jelölést elektronikus formában kell megküldeni az előírt határidőn belül a Magyar Batthyány Alapítvány felhívásban megadott e-mail címére. A jelölés az elektronikus formátumon túl postai úton is megküldhető – egy példányban, határidőn belüli feladással - a Magyar Batthyány Alapítvány felhívásban megadott levelezési címére.
A Bírálóbizottság a jelölések beérkezését és értékelését követően 30 napon belül ajánlást tesz a Kuratórium részére a díjakkal kitüntetendő személyekre vonatkozóan. Az ajánlás egy-egy jelölt személy megnevezésével vagy a jelöltekből álló prioritásrend felállításával is megtehető. A Kuratórium az ajánlást követő 30 napon belül dönt a díjazottak személyéről.

Az alakilag megfelelő jelölések főbb értékelési szempontjai:

feddhetetlen előélet
korunk kihívásaira adott válasz
a jelölt szakmai-társadalmi elismertsége
a (szakmai) tevékenységének hatása, hasznossága
a kiemelkedő teljesítmény időszerűsége, aktualitása.

További információk  az alábbi linkre kattintva https://batthyany.hu/dijak/altalanos-tajekoztato_1675330376  vagy a [email protected] email címre üzenve érhetők el.

 „Sokan, akik eljönnek, eleve járnak pszichoterápiába, vagy más önismereti módszerrel dolgoznak magukon. Ami itt történik, azt utána továbbviszik az egyéni munkájukba. Időnként egészségpszichológus, coach is elkíséri a kliensét. Az itt szerzett élmények katalizátorként működnek” – magyarázza. 
Azt könnyen el tudom képzelni, hogy egy lovakat nem ismerő, vagy lovaktól félő embernek katartikus lehet egy ilyen foglalkozás, az viszont nem nagyon fér a fejembe, mit adhat olyasvalakinek, aki ért a lovakhoz, beszéli a nyelvüket. „A tanítványaim is ettől a szituációtól félnek leginkább. De a lovasokkal sincs semmi másként, őket abban kell támogatni, hogy a szemüveget át tudják tenni: nem elég, ha az illető jól megcsinálja a feladatot, vagy tudja, hogyan kell megérinteni a lovat. Ezeken a foglalkozásokon a feladatok helyett a folyamatra kerül a hangsúly. Ha ez át tud bennük kattanni, akkor őket is berántja az élmény. 

A kérdéseinkkel és a visszajelzéseinkkel támogatjuk őket abban, hogy a fókusz átkerüljön a lóval való kapcsolatra, illetve az embernek a saját magával, saját testével, saját érzéseivel való kapcsolatára.

Nagyon sok későbbi visszajelzést kapunk a résztvevőktől, amelyekből kiderül, látják a változást az életükben. Megható, hogy a lovak mennyire reagálnak a kliens terápiás igényeire. Belenézni egy ló szemébe, látni magad benne, megérkezni a jelenbe, ez nagyon jó. Megtapasztalni, hogy itt vagyok, élek, jelen vagyok. Nem a gondolataim cikáznak, nem a jövőn, nem a múlton rágódom – már ez is gyógyító.” 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

A foglalkozás ismerkedő beszélgetéssel indul tréner és kliens között, mindig négyszemközt. Ennek intimitását most az én jelenlétem megtöri, a bizalom mégis kiépül. Mivel a férfinak van lovas tapasztalata – egy bérelt lovon rendszeresen lovagol –, Natasa először erről kérdezi őt, és arról, van-e olyasmi, amit már a ló tanított neki magáról. A férfi (nevezzük Sándornak) válaszából az is kiderül, mi a téma, amit a mai alkalomra hozott: „Amit tanultam, az irányítással függ össze. Nagyon finom módszerekkel lehet csak irányítani a lovat, hogy elérjük, azt csinálja, amit szeretnénk. Erre ráérezni bitang nehéz. Másfél éve a munkahelyemen vezető pozícióba neveztek ki, tulajdonképpen kényszerből. Az, hogy ehhez a feladathoz felnőjek, úgy érzem, még folyamatban van. Párhuzamot látok a két dolog között: hogy úgy vezessek egy csapatot, olyan módon irányítsam, hogy az én stílusomnak, habitusomnak megfeleljen. 

Az autokrata vezetési stílusban nem hiszek, másképp kell csinálni. Ez hasonló a lóval is: elérhetem erővel meg erőszakkal is a célt, de nem szeretném. 

Az egyik nehézségem a vezetői mivoltommal kapcsolatban, hogy a saját csapatom tagjaihoz sokkal közelebb állok emberileg, mint az előző vezető, a szerepeket, határokat nehéz tartani, mert úgymond közülük nőttem ki. Annak pedig, hogy ma vezetőként azt csinálok, amit akarok, és nem kéri számon senki a döntéseimet, szintén inkább a nehézségét élem meg: időnként azt is nekem kell megoldani, amire én sem tudom a megoldást. Korábban a munkaidőmet a szakmai feladatok töltötték ki, ma minden problémával hozzám jönnek” – meséli Sándor. 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

A beszélgetés után Natasa és a kliens együtt kimennek, és bevezetik a fedeles körkarámba a foglakozás másik főszereplőjét, Bocit, aki barna-fehér foltjairól kaphatta nevét. Amikor Natasa kijön a karámból, és Sándor bent marad, Boci magától értetődően a nőt követi, egészen az ajtóig, őt ismeri. A férfi a karám közepén áll. Az első feladat megosztani, megérezni a teret, ismerkedni elvárások nélkül. A ló tanácstalan, szemmel láthatóan bizonytalan, mitévő legyen. Nem segít, hogy elég erősen fúj a szél, hiába vagyunk a karámban, így is érezhetők a lökések, és közben valahol nyerít egy másik ló, ugat egy kutya. Percek telnek el szinte mozdulatlanul, és akkor Boci dönt, odamegy Sándorhoz, mellette érzi a biztonságot. Odadugja a fejét, szagolgatja, egyértelműen barátkozik. Natasa kis idő múlva röviden visszajelzi az eddig látottakat, és megbeszélik, milyen érzés volt a férfinak, hogy a ló odament hozzá, és kereste a testi közelséget. A bemelegítés után nehezebb rész következik: a korábban elhangzottaknak megfelelően a kliens a közelség-távolság tartásával kapcsolatos feladatokat kap. Az állat ekkor már nagyon bizalmas vele, bárhova megy, bármit csinál, követi a férfit.

Csakhogy Sándornak most épp az a legfőbb törekvése – ahogy az életben is –, hogy elérje: a bizalom és a jó kapcsolat ellenére tartsanak egy kis távolságot. 

Kísérletezik testbeszéddel, próbálkozik több módon, ám egyelőre csak pillanatokra tudja elérni, hogy a ló engedelmeskedjen kérésének, és pár méter távolságot tartson. A férfi részéről ez szemmel láthatóan nagy koncentrációt és erőfeszítést követel. Natasa támogatja őt kívülről, majd közösen kielemzik a nehézségeket, Sándor így összegez: „Rengeteg energia kellett hozzá: ha megfeszültem, akkor sikerült, de ahogy engedtem a tartásomból, elveszett az eredmény”. „Próbáld ki, milyen az neked, ha nem csak feszüléssel, erőből éred el, amit szeretnél – mondja Natasa –, a lónak segít, ha egyértelmű az üzenet.” A következő gyakorlat előtt ő maga is bemegy a karámba, és megmutatja, mi következik. Amikor kijön, az állatnak már esze ágában sincs követni őt. Már minden figyelme a férfié, annak minden rezdülésére reagál, olyan ez, mint egy tánc. Szinte szemmel látható: ahogy csökken az izomfeszülés az emberben, egyre több mindenben engedelmeskedik az állat. Legnehezebb feladatként egy konkrét személyre kell gondolnia Sándornak, akivel ellentmondásos, konfliktusos a viszonya, az instrukciók, feladatok ehhez a helyzethez kapcsolódnak. Ez már egy komoly, komplex gyakorlat. El kell küldenie a lovat magától, elérni, hogy körözzön körülötte, és akkor jöjjön vissza, amikor ő kéri. 

Végül nagyon szépen összehangolódik az ember és az állat: az irány, a tempó is harmonikus lesz, az irányítás a férfié, anélkül, hogy megfeszülne. 

Úgy tűnik, a ló dönti el, ideje az egészet abbahagyni, de Sándor elmondja, rajta épp átvillant, hogy ennyi elég lesz, az állat valószínűleg már erre reagált.  

Miután közösen visszavezetik a lovat a helyére, összegzik a tapasztalatokat. Natasa azt kérdezi, mi az, amit a mai alkalomból hasznosítani tud, Sándor pedig ezt feleli: „A belső figyelem. Az ember hajlamos az adott szituációban befeszülni. Az ösztönei viszik el, ahelyett, hogy önmagára is figyelne. Itt is jól látszott, hogy ha egy feszült szituációban akár csak fizikailag el tudok lazulni, akkor ez sikerül mentálisan is. A ló nagyon pontosan jelezte ezeket. Jó volt, hogy egy állat, akivel most találkoztam először, ennyire közel jött. Egy ponton viszont már sok volt. Nekem kell megtanulni felismerni, hogy ez mikor megy át egy határon. Most közel van mindenki, a kollégák is, néha szinte azt érzem, hogy lerágják a húsomat, de nem akarok tőlük távolságot tartani.” 
Natasa pedig így reflektál: „A ló hamar közel került, érezte a biztonságot. A kérdés az, elhiszed-e, hogy tudsz úgy határokat tartani, hogy az mindkét felet szolgálja. Az emberek szeretnek a közeledben lenni. A közelség ugyanakkor dominancia is tud lenni. Érdemes lenne megtapasztalni, mi van a távolságban, ami támogató lehet. A ló például ilyenkor tanul meg önmagában bízni. Már az is segít, ha megnevezzük, hogy ez itt van, tudatosítjuk. 

Sok vezető azért nem tud fejlődni, mert nem vállalja be azt, amit te igen: hogy valamit nem tudsz megcsinálni, vagy valamiben fejlődnöd kell. Te ezt ki tudod mondani. 

Ebben óriási erő van, ami egyúttal sérülékenység is, és ezért lehet hiteles a többiek számára. A lovaknál és az embereknél is nagyon fontos az autentikus működés. Ami van, azzal kell dolgozni: ha éppen félek, akkor kimondani, nem letagadni vagy eltitkolni. A testem – a pulzus, a testszag, a légzés – úgyis mutatni fogja, amit érzek.” 

A foglalkozás valójában élménytanulás: az élményhez mozdulatok, illat, kép is társul, és ezek aktiválódnak, idéződnek fel később hasonló helyzetekben.  

Ez a riport eredetileg a Képmás magazin 2023. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Ez a visszaemlékezés legyen biztató és erőt adó a mai nehézségekkel küzdők számára.

A videó a Nehéz idők, erős emberek sorozat részeként készült. A sorozat valós történeteket mutat be olyan idős emberektől, akik sikeresen megküzdöttek már az élet nehézségeivel. S hogy miért fontos rögzíteni, megjelentetni és elolvasni ezeket? Mert segítenek szembenézni a mai nehézségekkel az idős emberek megküzdéstörténetei, a nehéz időszakokban számukra bevált és példaértékű stratégiákról szóló elbeszélések.   
A  Nehéz idők, erős emberek-sorozat további részei itt találhatóak.