„Égi háború, mely ezerszerte pusztítóbb minden emberi rombolásnál” – 145 éve volt a nagy miskolci árvíz

Anekdota egy beteg kislányról

Több anekdotát is megőrzött az utókor a nagy miskolci árvízről. Ezek egyike a bibliai Mózes-történetet idézheti fel bennünk. Egy napszámosként dolgozó anyuka egyedül nevelte kislányát, mert a férjét elvitték katonának. Egyik alkalommal vele volt beteg gyermeke is, ezért nem haladt úgy az asszony a munkával, ahogy rendes körülmények kötött ment volna neki, a beteg leánykát pedig a díványra fektette. Megszólta ezért a munkát adó kocsmárosné:

,,– Tegye le azt a kölyköt a divánról, mert vele együtt lököm ki, meg a bérét is lefogom! (...) Ott van a teknő a lábánál! Csak nem akarja azt, hogy az én aranyos kis lányom háljon abban! Jól alszik a maga porontya akárhol, paraszt a szemétdombon is elhál, ha egyebe nincs! És mert maga olyan sokat itt lustálkodott a gyereke miatt, még ezt a szobát is ki kell surolnia, ha reggelig tart is – mert ki nem fizetem, holnap még mást fogadok maga helyett..."

A szegény asszony így is tett, a beteg gyermekét a teknőbe tette, a kocsmárosné gyermeke pedig a díványra feküdt, az anyjával egyetemben. Éjfélkor munkája végeztével a napszámos asszony megnézte gyermekét, csókot lehelt ajkára, majd a cselédek szobájába ment aludni, mert hamarosan kelnie kellett. 
Éjjel azonban megérkezett az őrült ár. A szegény asszony rohant a gyermekéért, de sehol sem találta, elsodorta a rettentő víztömeg... A kocsmárosné és gyermeke azonban ott volt... Kihűlve, megfulladtak a vízzel hirtelen megtelt szobában. 

Nem sokkal később a főutcán egy tűzoltó észrevett egy teknőt, benne egy kisgyermekkel. 

Azt hitte, már nincs élet benne, ám nagyon megörült, amikor a kislány felsírt az érintésére. Hát még az édesanyja, amikor újra magához ölelte! Ha nem lett volna oly szigorú a kocsmárosné, már nem élne a gyermeke...

„Fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala”

„Pénteken egész nap tikkasztó meleg volt, a füledt levegő villanyossággal telve. Estefelé az ég északi része kissé beborúlt s tíz órakor villogni kezdett a láthatár széle. Eső-től nem tartottak azonban, mert ez égtájról csak igen ritkán szoktak itt esőt kapni. Az utczán csöndes volt minden s csak az éji szolgálatra oktatott katonacsapatok egy-forma robajú léptei törték meg a csöndet. »Nagy háború lesz« – gondolhatná, aki velök találkozott. De arra nem gondolt senki, hogy még elébb, pár óra múlva, olyan égi háború lesz, mely ezerszerte rombolóbb minden emberi pusztításnál.” Így emlékezett vissza a katasztrófa éjszakájára a neves lapszerkesztő, Vadnay Károly. Vadnay és jó barátja, Gyulai Pál pesti költő-író az árvíz előtti napon Egerből érkezett Miskolcra, ahol háromnapos rokonlátogatást terveztek, majd utána haza is utaztak volna a fővárosba. Az árvíz azonban tovább marasztalta őket. 

Miskolc belvárosa egy szűk völgyben helyezkedik el, a bábonyi dombok és az Avas között. A hegyekből lezúduló csapadék itt tombolta ki magát. 
„Miskolcz (...) oly szerencsétlen fekvésü város, hogy ha a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekbőllerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnalbetöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. (...) 
Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegekserkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala, – az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt”  – idézte fel Gyöngyösy Sámuel református lelkész.

Kép

Korabeli metszet az árvízről

Álmából riadt fel a lakosság

A vihar éjfél után elvonult, és az emberek újra nyugovóra tértek, „csak itt-ott őrködött egy-két családapa”. A Miskolcon lakók azonban nem tudhatták, hogy tőlük nyugatra Diósgyőrben, Lyukóban, Perecesen, illetve Répáshután, Óhután (ma Bükkszentlászló) és Hámorban is óriási felhőszakadás volt. Ennek következtében augusztus 31-én hajnali egy óra után előbb a Pece két ága, majd fél órával később a Szinva is kiöntött. 

Az áradás félelmetesen gyors volt: percenként fél métert emelkedett a vízszint. 

A belvárosban sok helyen 2–3 méteres víz hömpölygött, sőt az alacsonyabban fekvő területeken ennek dupláját is elérte a vízoszlop magassága. Ezt igazolja a ma is látható öt vízszintjelző emléktábla: a Nemzeti Színház sarkán, a minorita kolostor oldalán, a Megyeháza sarkán, a lutheránus templom bejáratánál, valamint legnagyobb magasságban a Művészetek Házával szembeni kapubejárat fölött. Tudni kell, hogy a természeti katasztrófa idején a járószint a jelenlegihez képest 50-70 centivel mélyebben volt.

A végzetes éjszaka után Gyulai Pál levelet küldött a Nemzeti Hírlapnak:
„Emberi emlékezet óta nem volt Miskolcon nagyobb árvíz, s így a mentő eszközök teljesen hiányoztak. Majdnem három teljes óráig tartott a szörnyű vihar s a szürkülő hajnal a bélvárost romban vagy megrongálva találta” – írta. Valóban, a hajnal borzasztó látványt hozott, a medrek közelében ház alig maradt épen, az uszadékokból keletkezett torlaszokon és a házromokon mindenhol emberi és állati tetemek feküdtek. A város sártengerré változott. 

A családok tagjai napokig keresték egymást

Alig volt olyan család, amelyet ne érintett volna a tragédia. Az álmából felriadó lakosságnak nem sok esélye volt a menekülésre. Szétszakított családok tagjai napokig keresték egymást, hátha mégis megmenekültek a szeretteik. Az áldozatokat a város majorságában hordták össze az északi részen, ami a mai Tűzoltóság szomszédságában volt, s aki a város déli végén lelte halálát, az a Kálváriához került.

Ha egy holttestet azonosítottak, a lábára nevével ellátott címkét kötöttek. 

Ez volt az ország legújabb kori történelmének legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófája. Az akkori város területén 277-en lelték halálukat. Az áldozatok egy része nem vízbe fulladt, hanem az összedőlt, gyengébb szerkezetű házak temették őket maguk alá. Ám mindezen túl a várostól nyugatra eső belakott területeken (többek közt Vasgyár, Diósgyőr, Hámor) további legalább 100 ember hunyt el. Vagyis a közel 400 fős halálozási szám lényegesen meghaladja a pesti, valamint a szegedi árvizek 150–150 fős áldozatainak összegét.

Az árvíz levonulása után is dőltek össze lakóépületek, mivel azok falait az avasi pincék mélyítéséből származó mállékony, tufás homokkőből építették, ami néhány nap alatt átázott. A belváros központját jelentő mai „Villanyrendőrtől” lefelé haladva a Széchenyi utca (a helyiek kizárólag Fő utcának nevezik) északi oldalán egy meder vésődött ki, amit rézkarcon is megörökítettek.

Kép

Herman Ottó rajza az 1878-as miskolci árvíz következményeiről

Lehet-e még nagy árvíz Miskolcon?

A tragédia után hamarosan megérkeztek az első felajánlások az ország minden részéből: pénz, fizikai munkások, bányamunkások, katonák, rendőrök. Ám közel sem annyi adomány érkezett a városba, mint Szegedre egy évvel később, amikor az alföldi várost szinte teljesen újjáépítették a pokoli árvíz után. Ugyanakkor szerencséje is volt Miskolcnak, mert egy kiváló polgármester, Soltész Nagy Kálmán – akinek a nevét ma utca viseli a borsodi megyeszékhelyen – állt az élén. A város irányítóinak az újjáépítés mellett a Szinva és a Pecék (több ilyen nevű patak is van – a szerk.) szabályozása lett a legfontosabb feladata. Később, az 1960-as, ‘70 években megint szabályozták a Szinvát és a Pecét, és nagyrészt lefedték azokat. Napjainkban a meteorológia úgy fogalmazna, hogy annak idején két szupercella ütközött, ez okozta a soha nem látott felhőszakadást. 

Belvárost elöntő árvíz 1878 óta nem volt, viszont a klímaváltozással járó extrém csapadékok alapján a jövőben ezt nem lehet kizárni.

A szakemberek szerint a 21. századra a szaporodó építkezések, a burkolatok, a csatornahálózat bővítése, a szélesebb utak, továbbá a parkolók, a lakótelepek és a dombokra egyre inkább „felkúszó” város egyre rosszabb vízgazdálkodású területet hozott létre. Ha pedig nincs elég természetes növénytakaró, heves viharoknál már rövid idő alatt rendkívül nagy mennyiségű víz folyhat le a völgyekbe. Egy az 1878-as hoz hasonló vihar esetén (néhány órán belül 100 mm-t meghaladó eső) napjainkban is kiönthet a Szinva, és akár félméteres víz is hömpölyöghetne a belváros utcáin. Növeli a katasztrófaveszélyt, hogy a Fő utcai közüzemi transzformátorok pincékbe vannak beépítve... Ilyen sok csapadék körülbelül évtizedes gyakorisággal fordulhat elő a térségben.

Források:
Bodovics Éva Judit: Árvízi hangok
https://www.academia.edu/8066497/Arvizi_hangok._Az_1878-as_miskolci_arvizet_megelt_szemelyek_tortenetei_Voices_of_the_Flood._Reminiscences_by_the_Survivors_of_the_1878_Miskolc_Flood
Kovács Péter, ÉKÖVIZIG: Az 1878. évi nagy miskolci árvíz emlékére
(A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése, Miskolc, 2008.)
https://library.hungaricana.hu/en/view/HidrologiaiVandorgyules_2008_26/?pg=234&layout=s
https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2020/08/31/anekdotak_az_1878-as_nagy_arviz_tortenetebol
Szlabóczky Pál, nyug. geomérnök szakmai tájékoztatása