„Egy ételfotó akkor jó, ha azt váltja ki, hogy ide vele!” – Csulak Réka ételfotós alkotásai nemzetközi díjakat nyernek
Ételeket fényképez, a megörökítendő fogásokat sok esetben ő maga is készíti el a saját receptjei alapján, sőt a fotóknak általában ő az ételstylistja is. Hogy utóbbi pontosan mit takar, mindjárt elmeséli. Csulak Réka a finnországi Espoo városában él és működteti saját stúdióját, a fotói pedig immár második éve nyernek rangos díjakat a European Photography Awards nemzetközi szakmai versenyein. Eddigi életútjáról és az ételfotózás kulisszatitkairól beszélgetünk most vele.
Mitől jó egy ételfotó, mi a titok?
Az ételek, italok szeretete adja a lelkét, mert technikailag lehet valaki ügyes, ha nem szeret enni, sosem lesz jó ételfotós. De ez bármilyen fotó tárgyára igaz: aki nem szereti a hegyeket, hiába indul el hegyeket fotózni, nem fogja meglátni a szépséget bennük. Az ételeknél ezen nemcsak az ízek szeretetét értem, hanem az alapanyagokét is. Én az étkezésben válogatós vagyok, de olyan alapanyagokat is imádok fotózni, amiket nem eszem meg, mert vizuálisan azok is gyönyörködtetnek. A formájuk, a színük, a textúrájuk. Az étellel való kapcsolatunk amúgy is szinte ösztönszintre tud lemenni, mert életbevágó, hogy együnk, igyunk, ezért az ilyen tartalmakkal a nagyközönséget sem nehéz megérinteni. Persze nem elég lefotózni, amit ebédelünk, mert annak a megosztása akár bosszanthat is másokat, én itt a profi, átgondolt ételmegjelenítésre gondolok. Ez olyan mélyről jövő emlékeket, érzéseket ébreszthet bennünk, amik akár gyerekkorunkból erednek.
Egy kedvenc ételnél az íz- és illatélmény is felelevenedhet csupán attól, ha ránézünk egy képre.
Egy ételfotó szerintem akkor jó, ha odanézek és összefut a nyál a számban, ha azt érzem a látvány hatására, hogy ide vele!
Honnan ered a gasztronómia iránti mély vonzalma?
A Pest megyei Sződön nőttem fel, ahol nagy hagyománya volt a családunkban a házias ételeknek. Az egyik nagymamám élelmezésvezető volt, a másik szakács, de a papám is szeretett szabad tűzön főzőcskézni. Az előkészítésnél – krumplipucolásnál, krémtunkolásnál – rám is mindig lehetett számítani, ötödikes koromtól pedig magamnak főztem az ebédet, tanulgattam, a kedvenc ételeimet hogyan kell elkészíteni. Emellé anyukámtól örökölhettem némi művészi hajlamot is, vele sokat rajzoltunk, festettünk, kézműveskedtünk. Apukám pedig ügyes kezű asztalos, tőle a töretlen vállalkozói munkamorált szívtam magamba. Mivel mindig volt konyhakertünk, haszonállataink, nekem az is természetes volt, hogy a hús nem a hűtőpultban, műanyag csomagolásban terem, és hogy a zöldségeket, gyümölcsöket hónapokig gondozni kell, mire a szezonjukban beérnek.
Kertészeti egyetemet végzett. Hogyan került később Finnországba, és miként lett kertészmérnökből vállalkozó, ételfotós?
Még 2015-ben költöztünk ki a volt férjemmel Svédországba önkénteskedni, majd az Egyesült Királyságba munkát vállalni. Miután különváltak az útjaink, egy finn úriembert megismerve kerültem ismét északra 2021 februárjában. Előtte Angliában a pozitív kultúrsokk lecsengésével a szürke hétköznapok magányát igyekeztem blogolással orvosolni, hogy megtaláljam a hozzám hasonló érdeklődésű embereket. A blogom a Holy Whisk, azaz Szent Habverő címet kapta, és kezdetben angolul osztottam meg rajta főleg magyar recepteket.
2016 karácsonyán íródott az első poszt, 2018 húsvétja körül pedig jött az ötlet, hogy veszek egy profi kamerát, hogy a telefonosnál jobb képeket készíthessek a felületre.
Komoly tanulási folyamat volt elsajátítani a használatát az utómunkához szükséges szoftverekével együtt, a visszajelzések azonban megerősítették, hogy az erőfeszítés nem volt hiába. Részt vettem a közösségi médiában fotós kihívásokon, plusz elvégeztem Londonban egy „ételstylist és ételfotós” tanfolyamot – ez készítette elő, hogy ezen a területen akár vállalkozzak is.
Amit aztán meg is tett. A honlapján jelenleg az alábbi titulusok szerepelnek a neve mellett: fotós, blogger, ételstylist, receptfejlesztő, mentor…
Az öt terület kéz a kézben jár. A blogom a receptektől idővel elmozdult a szakmai jellegű interjúk felé, a receptfejlesztés pedig onnan jött, hogy a megrendelők nem minden esetben szolgálnak recepttel, amiből dolgozhatok. A többségük ma már úgy szeretne pluszértéket adni a közönségének, hogy velem fejlesztet egy adott terméke felhasználásával speciális receptet, amit a tesztfázis után nemcsak elkészítek, hanem az eredményt meg is örökítem reklámfotókon. Ehhez nem végeztem külön iskolát, de a családunkban sok alaprecept maradt fenn, amelyekből kiindulhatok, amiket továbbfejleszthetek.
Az ételstylist vonal is adta magát, hiszen a fotózáshoz nagyon fontos gondosan megtervezni, mi lesz a képen az étel körül, kiválasztani az eszközöket – tortaállványt, kiskanalat stb. –, és ugyanilyen fontos megőrizni az étel vizuális értékét a fotózás elejétől a végéig, hogy minden tökéletesen nézzen ki. Van fotós, aki külön ételstylistot alkalmaz, de én egy személyben megoldok A-tól Z-ig mindent, felelek a végső látványért. Mentor pedig úgy lettem, hogy más alkotótársak megkerestek konzultálni, és én örömmel vállaltam. De ez csak addig működhet, amíg magam is űzöm a hivatást, anélkül nem lennék hiteles. Egy ilyen gyorsan változó területen, mint a fotózás, nem lehet évekkel ezelőtti tudást átadni.
Említette, mennyire fontos, hogy az étel a fotózás elejétől a végéig tökéletesen nézzen ki. Ehhez milyen trükköket érdemes, szükséges olykor bevetni – például egy gyorsan olvadó fagylaltnál?
Reklámfotózásnál a hirdetési hűség miatt sosem alkalmazok a látvány kedvéért mesterséges helyettesítőt. Ott a fotózáskor is az a jégkrém vagy fagylalt jön ki a dobozból, amit a boltban árulnak.
Amikor viszont a fagyi egy ízt, tehát nem konkrét terméket jelenít meg – mondjuk egy autóillatosító illatát vagy szájfény ízét szimbolizálja –, ott lehet nem olvadó helyettesítőt rakni a tölcsérbe. A csokifagyi megoldható barna ételfestékkel színezett krumplipürével, keményebb állagú vajkrémmel, esetleg cukorpasztával. Hogy ne legyen teljesen fagyott hatású, érdemes színezett főzőtejszínnel is megcsepegtetni, mintha már olvadna. Hogy más példát is hozzak: a páracseppeket paradicsomhéjon vagy más zöldségen víz és glicerin keverékéből szoktuk odasprayzni. Ha leülepszik a sör habja, sót lehet beleszórni, hogy újra habozzon, whisky helyett pedig le lehet főzni hasonló színű teát. Egy szikkadt húspogácsa adott esetben újraolajozható vagy fényesre pácolható – de hangsúlyozom, helyettesítő elemet csak akkor illik alkalmazni, amikor nem a kép fő eleméről vagy a reklámozandó termékről van szó. Ami még segít: ha a beállításokat még nem a végső terméken végzem el, hanem egy hasonló méretű és állagú tesztételen. Mert amikor lámpát használok, akkor azért meleg van, és egy frissen levágott fűszerlevél is gyorsan megfonnyad.
Technikailag mennyiben különbözik egy ételfotózás bármilyen más típusú fotózástól?
Nem sokban. Nyilván nem kell nagy távolságból mondjuk egy repülő vércsét lekapni úgy, hogy annak az egér is látszódjon a csőrében, azaz közeli fotózáshoz alkalmas lencséket használok. Reklámcélra, ha kontrollálható környezetet szeretnék kialakítani, mesterséges fényt alkalmazok, hogy az étel legjobb oldalát láttathassam. A természetes fény pedig abban szép, hogy ahogy mennek a felhők, úgy változnak a fények és az árnyékok.
De szabadtéren inkább csak akkor dolgozom, ha szezonális terméket kell bemutatni vagy természetközelinek mutatni.
Vannak termékcsomagolások, amelyeknél direkt jól néz ki, ha beletükröződnek a fák, ugyanakkor rendezetlen környezetet nem szeretek ilyen módon láttatni. Fontosak az egyedi ötletek, a sajátos látásmód, de minden függ attól is, mi a cég igénye, hiszen hiába gondolják sokan, hogy egy szabadúszó kreatívan mindig azt alkot, amit kigondol, a fizető ügyfélnek is megvan a saját elképzelése. Ha ragaszkodik egy konkrét elgondoláshoz, akkor én inkább problémamegoldást végzek.
Többségében kik a megrendelők? Helybe utazik hozzájuk?
Többségben vannak a reklámfotók, amiket inkább termékgyártók, kevésbé éttermek vagy hotelek kérnek. Ezért is alakult úgy, hogy az esetek többségében a megrendelő által küldött termékhez magam fejlesztek receptet, és én is készítem el azt az ételt, amit aztán a saját stúdiómban lefotózok. Ha olyan helynek dolgozom, ahol séf készíti a menüt, ott ő az ételstylist, az enyém csak a végső beállítás. Az egyik olyan kényes téma, amit ott is én intézek, az például az étel leöntése szósszal, hogy ne folyjon le róla idő előtt. De lehet a megrendelő akár konyhai eszközt gyártó cég is – általában Nyugat-Európából vagy Amerikából keresnek. Ritkán kell helybe utaznom, de igény szerint ezt is vállalom.
Összességében azt érzem a szavaiból: ezen a területen, ebben az életvitelben megtalálta a helyét.
Igen, mert ebben a vállalkozási formában nagyobb kompromisszumok nélkül ötvözhetem az ételek iránti és az alkotás iránti szeretetem. Amellett, hogy folyamatosan képzem magam, fejlesztem a tudásom, nem vágyom többre, mint stabilitásra, nyugalomra, a munka és a magánélet egyensúlyára.
Nem török túl magas csúcsokra, bőven elég, ha a hétköznapok tökéletesek!
A szakmai versenyeken elért díjak persze nagyon fontos visszajelzések arról, hogy az irány, amerre haladok, megfelelő.
Magyarként alkot, nemzetközi színtéren. Mennyire lehetséges magyaros szemléletmódot belevinni a munkáiba, alkotásaiba?
A szemléletmódom inkább már nemzetközi, de a blogom anno magyar receptekkel indult. És az első nagyobb ételfotós elismerést – a Pink Lady Food Photographer of The Year Awards verseny döntőjét és ott a Highly Recommended, azaz „Nagyon ajánlott” titulust gasztroblogger kategóriában – a zalai lakodalmas barackról készített képemmel értem el. Ez egy klasszikus, magyar lagzikon felszolgált, barackot imitáló sütit ábrázol, aminek omlóskekszjellegű tésztája van. Két félből áll össze, a közepén van egy kis krém, kívülről ételfesték színezi, illetve egy levél is van beletűzve, ezért úgy néz ki, mint egy őszibarack. Az ízében persze nincs köze a barackhoz, inkább kakaós-rumos ízű. Örülök, ha ezzel és más magyar finomságok megörökítésével érdeklődést kelthetek a gasztonómiánk iránt! Keresem a lehetőséget, hogy beszédtémává tegyem, a magyarok milyen finomságokat készítenek. Az ételeinkhez kapcsolódó népszokások is érinthetők ilyenkor, egy-egy közösségimédia-poszthoz kapcsolhatók infók például arról, hogy az adott süteményt milyen ünnepekkor fogyasztjuk. Én ilyen speciális módon tudom öregbíteni Magyarország jó hírnevét.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>