Már négyévesen ő kereste a család kenyerét

Még azok is, akik azt hitték, ismerik Wood élettörténetét, megdöbbenhetnek gyermekkora tragikus valóságán. Natasa Nyikolajevna Zacsarenko-Gurdin – ezen a néven látta meg a napvilágot San Franciscóban 1938. július 20-án. Orosz bevándorlók gyermekeként született, édesanyja, Maria már kisgyerekként beíratta balettórára, négyévesen pedig megkapta élete első filmszerepét, a Happy Land (Boldog ország) című filmben, amit épp a család lakhelyén, a kaliforniai Santa Rosában forgattak. 

A Natalie Wood nevet a stúdióban adták neki, miután eljátszotta első szerepét.

Karrierjét nagyban befolyásolta édesanyja, míg édesapjáról, Nyikolájról Wood életrajzírói azt állítják, alkoholista volt.
A sötét hajú, őzikeszemű lány hamarosan további filmekben is feltűnt. Az 1946-os Tomorrow Is Forever (A holnapért élni kell) című drámában Claudette Colbert és Orson Welles oldalán az árva kislány szerepével elnyerte a közönség szívét.

Egy fanatikus anya

Wood egyik életrajzírója, Suzanne Finstad szerint édesanyja fanatikus és bántalmazó személyiség volt, aki arra vezette kislányát, hogy a család kenyérkeresőjévé váljon. A Tomorrow is Forever forgatásán sírnia kellett a kamera előtt, de Maria nem volt biztos benne, hogy ez sikerül-e neki. A stúdióban ezért lánya fülébe súgta, hogy gondoljon a család kutyájának halálára, sőt ennél is tovább ment. „Oldalra húzta, ahol senki más nem láthatta, kivett egy élő pillangót egy üvegből, és letépte róla a szárnyait. A lágyszívű Natasha hisztérikus állapotba került, amikor az anyja felkiáltott: »Készen áll!«, megragadta a kezét, és a kamera elé lökte."

Kép

Natalie Wood 1947-ben és 1956-ban testvérével – Forrás: Wikipedia

Natalie Wood 1947-ben kapta első főszerepét, a Miracle on 34th Street-ben (Csoda a 34. utcában). A film egy olyan lányról szól, aki megkérdőjelezi a Mikulás létezését. Ez a mozi sztárrá tette: gázsija ekkor már heti ezer dollárra rúgott, amit a szülei vettek fel. Nem meglepő, hogy 16 éves korára fellázadt anyja szigorú kontrollja ellen, s „igazi" színésznő, művész akart lenni. Gyermekszerepekbe kényszerítették egészen 1955-ig, amikor is megkapta a Rebel Without a Cause (Haragban a világgal) női főszerepét, amiben a legendás James Dean barátnőjét alakította. 

Ekkor már a felnőtt, tehetséges lányt mutatták, nem pedig a kislányt. 

A fiatalok útkeresését és közérzetét bemutató film hozta meg neki az igazi áttörést.

Háromszor jelölték Oscar-díjra

Az ötvenes években a színes magazinok címlapsztárja volt, nevét Elizabeth Tayloré mellett emlegették. Ő indította el Robert Redford karrierjét, kedvenc színésznőjének Vivien Leigh-t tartotta. „Nagy szíve volt, ami a munkáiban is megmutatkozott” – mondta róla Redford a 2020-ban megjelent Natalie Wood: What remains behind (Mi marad hátra) című dokumentumfilmben. Legismertebb szerepét, Mariát a West Side Story-ban 1961-ben játszotta el. Shakespeare Rómeó és Júliájának manhattani újramesélése nagy sikert aratott: Wood maga táncolt a musicalben, de a dalok végül Marni Nixon, a Broadway előadója hangján szólaltak meg a filmvásznon. Huszonöt éves korára háromszor (Haragban a világgal, Ragyogás a fűben, Szerelem a megfelelő idegennel) jelölték Oscar-díjra, de a kitüntetést soha nem kapta meg.

Már filmsztár volt, amikor történelmet írt a Harvard Egyetemen – történt ugyanis, hogy a diákok a legrosszabb alakítás „díját" szavazták meg neki, ő mégis elment a díjkiosztásra. Ha a nyilvánosság előtt jelent meg, bal csuklóját mindig egy nagy karkötővel díszítette. 

Szokásának elég prózai oka volt: kilencévesen egy forgatáson balesetet szenvedett, és a rosszul összeforrt csontot takarta így. 

Tehetségét néhány tévésorozatban is megcsillantotta: a Most és mindörökké Golden Globe-díjat, a Macska a forró bádogtetőn Emmy-díj-jelölést hozott neki. Utoljára a Brainstorm című sci-fiben állhatott kamera elé, de ezt a forgatást már nem tudta befejezni.

Kép

Fotók forrása: Wikipedia

„Színésznő vagyok, feleség és anya” 

Woodnak számos – nyilvános és titkos – kapcsolata volt színésztársaival, kollégáival és más sztárokkal. Tizenhat évesen viszonya volt egy 44 éves rendezővel, randevúzott Dennis Hopper színésszel, a szálloda-dinasztia örökösével, Nicky Hiltonnal, sőt még Elvis Presley énekessel is. Annak ellenére, hogy romantikus kapcsolat hírébe hozták szinte összes filmbeli partnerével, viszonylag korán – 1957-ben, 19 évesen – férjhez ment a nála nyolc évvel idősebb Robert Wagner színészhez, akivel első randevújuk a színésznő 18. születésnapján volt. 1960-ban váltak el.

A sikeres színésznő rendre pszichés problémákkal küzdött, ezért terápiára járt, a két házassága közti időszakban pedig olyan mélyre került, hogy drogtúladagolással próbált öngyilkosságot elkövetni. 

Felépülése részeként szünetet tartott a filmkészítésben, majd a ’60 as évek végén Richard Gregson birt producerrel kötötte össze az életét, amely házasságból egy lányuk, Natasha született. Azonban ez a frigy is hamar véget ért. Wood nem maradt sokáig magányos, ugyanis 1972-ben újra összeházasodott az általa csak R.J.-nek hívott első férjével, ő volt az igaz szerelme. Ebből a frigyből is egy lány, Courtney született. „Színésznő vagyok, feleség és anya” – vallotta magáról, s ebben az időszakban a családját a karrierje elé helyezte. Wagnerrel, aki ma már 93 éves, a színésznő tragikus és máig megválaszolatlan kérdésekkel teli haláláig együtt éltek.

Kép

Férjével, Robert Wagnerrel 1960-ban – Forrás: Wikipedia

Szerencsétlen baleset?

Negyvenkét évvel ezelőtt egy hűvös novemberi napon négy felnőtt Los Angeles délnyugati partjainál, a kaliforniai Santa Catalina-szigetnél a Splendour (Ragyogás) nevű, 55 láb hosszú jacht fedélzetén mulatozott. A jachtot együtt vette a Wood-Wagner házaspár, a hétvégéket gyakran ott töltötték. November 29. éjjelén azonban tragédia történt.
A 43 éves Natalie Wood holttestét másnap reggel találták meg a vízben, flanel hálóinget, zoknit és kabátot viselt. A tragikus haláleset előestéjén a színésznő és férje, valamint Christopher Walken, Wood filmbeli partnere egy partira voltak hivatalosak. Utána spiccesen érkeztek meg a jachtra, ahol tovább folytatták az italozást, ám az éjszaka folyamán Natalie eltűnt. 

Az akkori vizsgálat véletlen balesetet állapított meg, de a szóbeszéd soha nem halkult el. 

Az ügyben 2011-ben újrakezdődött a nyomozás, mert a hajó kapitánya szerint a férjnek köze lehetett a halálesethez, ám pár hónappal később kijelentették, nem került elő semmiféle újabb bizonyíték arra nézve, hogy az amerikai színésznő gyilkosság áldozata lett volna.
A boncolás szerint Wood, aki sok alkoholt ivott halála előtt, megcsúszott, a vízbe esett, és a fejét beütötte a jachthoz kikötött mentőcsónakba. A színésznő nem tudott úszni, és egy gyermekkori balesete miatt betegesen rettegett a víztől és a vízbe fúlástól. A végzetes éjszakán – a hajó kapitányának később megjelent Goodbye Natalie, Goodbye Splendour című könyve szerint –, azaz 1981. november 29-ének éjjelén a jachton a színészházaspár között „szörnyű veszekedés” tört ki. Wagner széttört egy borosüveget a kávézóasztalon, ami után Christopher Walken nyugovóra tért. A férj állítólag féltékeny volt Walkenre. Wagner mindezt elismerte, de úgy emlékezett, hogy felesége visszavonulása után a hátsó fedélzeten próbált meg lecsillapodni Walkennel együtt. Ezután elment megkeresni a feleségét, aki eltűnt a mentőcsónakkal együtt.

Színészi képességeit alábecsülték

A hajóskapitány, Dennis Davern szerint viszont miután Wood visszavonult a kajütjébe, a férje követte, és éles szóváltás bontakozott ki köztük. A kapitány közbe akart avatkozni, de Wagner elküldte őt. Natalie Wood néhány perccel később eltűnt. A kapitány tűvé tette érte a hajót, majd a vízben is keresni akarta, de, mint mondta, Robert Wagner megakadályozta ebben. Lana Wood, Natalie húga szintén Wagnert hibáztatta. „Soha nem hagyta volna el így a hajót, levetkőzve, csak egy hálóingben” – mondta testvéréről egy tévéinterjúban.

2012 júniusában Wood halálának hivatalos okát balesetről „meghatározatlanra” változtatták a halotti anyakönyvi kivonatban. 

Natalie Wood férje és lányai balesetként tekintenek a történtekre. A színésznőt Los Angelesben temették el, a gyászolók között volt Frank Sinatra és Elizabeth Taylor is. Sydney Pollack rendező azt mondta, hogy Wood „szenzációs színésznő” volt, de képességeit gyakran alábecsülték, mert inkább egy „rendkívül csinos filmsztárnak” tartották. Sebezhetőség és különleges kisugárzás jellemezte. És valóban, ha ma meghalljuk Natalie Wood nevét, először nem legendás szerepei, hanem rejtélyes halála jut eszünkbe. A sors megtagadta tőle, hogy megfelelő módon elismerjék a színészi tehetségét.

Források: 
MTI Archívum
https://hu.wikipedia.org/wiki/Natalie_Wood 
https://www.youtube.com/watch?v=2JRzLBVxWik 
https://www.biography.com/actors/natalie-wood 
https://www.townandcountrymag.com/society/tradition/a25242203/natalie-wood-death 

A koponya- és agysérülést elszenvedett Regina az elmúlt 6 évben újból megtanult járni, beszélni, de rehabilitációja élethosszig tart majd. Bár maradtak látható nyomai a balesetének, ma már képes együtt élni a változásokkal és ebből kihozni a maximumot. Regina a Richter Főnix közösségének tagja, aki történetével minden nehéz helyzetben élő nőt arra inspirál, hogy soha ne adja fel, mert mindig fel lehet állni, el lehet újra indulni, csak újratervezésre van szükség.

A balesetedből semmire sem emlékszel, az azt megelőző életedre viszont annál inkább. Milyen volt a baleset előtti Regina? Hogyan élt, mik voltak az álmai, a vágyai?

A baleset előtti Regi egy társasági, bulizós, belevaló és határozott csajszi volt, a mostani sokkal zárkózottabb és visszafogottabb. A barátnőm, Anna szerint az alaptulajdonságaim megmaradtak, így például a kitartásom és a makacsságom változatlan, csak egy kicsit átformálódtam a baleset és az elmúlt évek hatására. De persze biztosan más vagyok kívülről nézve, mint ahogyan belülről élem meg „magam” és a változásaimat.

A baleset előtt, az egyetem mellett a vendéglátásban dolgoztam, sokat éjszakáztam, a fiatalokra jellemző “egyszer élünk” hozzáállással éltem az életem. Arra nem emlékszem pontosan, hogy lett volna bármilyen nagy álmom, de azt tudom, hogy az amerikai gyakorlattól sokat vártam. A vágyam, hogy külföldön szerezhessek tapasztalatot a vendéglátásban és hogy megbecsüljenek, megvalósulni látszott. Imádtam Amerikát és az amerikai luxusszállodába már felszolgálóként érkeztem. Nagyon komplex követelményeknek kellett megfelelnem, be akartam bizonyítani, hogy nekem ez is menni fog.

Mindig is imádtam utazni, be akartam járni az egész világot és ez a vágyam a mai napig változatlan. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a sérüléseim sem ültetettek kispadra. 

Az utazás ugyan több tervezést igényel most, de semmi sem tarthat vissza.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor szembesültél azzal, hogy az életed már sosem lesz ugyanolyan, mint a baleseted előtt? Mit volt a legnehezebb elfogadni, feldolgozni?

Hogy az életem végérvényesen megváltozott, körülbelül egy évvel azután tudatosult bennem, hogy az édesanyámmal hazajöttünk Amerikából. Egy fesztivál után értettem meg: már nem tudok ugyanannyi külső ingert elviselni és kezelni, mint azelőtt. Azt már korábban tudomásul vettem, hogy a mozgásom nem lesz ugyanolyan, de nagyon rossz volt szembesülni azzal, hogy a koponyasérülésem miatt néha túlontúl "elárasztanak" az impulzusok. Először persze törni-zúzni tudtam volna azért, hogy visszakapjam a régi életemet, de szerencsére akkoriban kezdtem el írni a szakdolgozatomat, így az elterelte a figyelmemet.

Aki látta a bemutatkozó kisfilmemet vagy váltott már velem pár szót, tudja, hogy a beszédem megváltozását dolgozom fel a legnehezebben. Bánt, hogy nem tudtam szóban államvizsgázni és hogy egyik nyelven sem tudok tökéletesen beszélgetni. De próbálom a dolog jó oldalát nézni: jól kommunikálok írásban magyarul, angolul és olaszul is. És szerintem az "új" Regiben is van egy csomó jó dolog, csak fel kell fedezni.

Milyen testi és lelki fázisokon mentél át az amerikai majd az itthoni rehabilitáció során? Amikor megkaptad a diagnózist, mit éreztél, mit gondoltál: azonnal feltámadt benned az "igenis, én megmutatom, hogy képes vagyok rá" ereje vagy komoly mélypontra kerültél?

Amerikából úgy jöttünk haza, hogy nem kaptunk diagnózist, mert nincs két egyforma agysérülés, nem lehet előre megjósolni, mi várható. 

Amíg kómában feküdtem, senki nem mondta anyának, hogy ha majd magamhoz térek, pontosan mire leszek képes. Annyit jegyeztek meg, hogy készüljön fel arra, a személyiségemben is történhet változás.

A traumatikus koponya- és agysérülés tény volt, de azt nem tudták megmondani, meddig lehet majd fejleszteni az érintett területeket. Elláttak jótanácsokkal, hogy ilyen típusú sérülés esetén mivel kell óvatosnak lenni és mi az, ami tilos, de semmire sem mondták, hogy lehetetlen és ez nekem hatalmas erőt adott. Reményt ébresztett bennem, hogy ha még a szakemberek sem tudják, hogy hol határ és nincs előre megírt forgatókönyv, akkor bármi lehetséges. Kint a gyógytornászom is azzal bíztatott, hogy csak rajtam múlik, mit érek el. Akkor úgy éreztem, megállíthatatlan vagyok. Ráadásul édesanyámtól is ezt láttam, ő is erre tanított a saját példáján keresztül, hogy soha nem szabad feladni. De nem szeretnék félrevezetni senkit, mert bizony voltak mélypontok is. Viszont végül mindig felálltam, újraterveztem és folytattam az utamat. És még mindig azt vallom, hogy egyszer élünk, de ez a mondat számomra immár új értelmet nyert: egyszer élünk, ezért vigyázzunk magunkra, mert van, amit nem lehet visszacsinálni.

Kép

Fotó: Dorcsák Gábor

Most min van a fókuszod, mik a legfontosabb célkitűzéseid?

A teljesen önálló élet megvalósítása a legfontosabb célom és szerencsére már az első lépéseket meg is tettem ezen az úton. Ahhoz azonban, hogy rajta is tudjak maradni, fontos, hogy a rehabilitációt, a foglalkozásokat kitartóan csináljam. Ezzel párhuzamosan szeretnék a munkában is jól teljesíteni. A balesetem azonban megtanított egy fontos dologra: arra fókuszálok, hogy valóban megéljem a pillanatot, mert ki tudja, meddig tart. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tervezek, de inkább rövidebb távú terveim vannak.

Említetted, hogy volt, amikor mélypontra jutottál. Olyankor miből merítettél erőt? Mi és ki segített át rajta?

Fontos felismerés volt, hogy a traumáim feldolgozása nem megy egyedül, szükségem van egy pszichológusra, aki segíteni tud ebben. Amikor újra meg újra azzal szembesültem, hogy még mindig nincs vége a rehabilitációnak, nagyon lelombozódtam. Olyankor anya adott erőt azzal, hogy felhívta a figyelmemet, mennyit fejlődtem az egy évvel korábbi állapotomhoz képest. Aztán ez megtanított mindig összehasonlítani az 1-2 évvel ezelőtti önmagamat a jelenlegivel és ilyenkor mindig „felszívtam magam”, hogy akkor tudok én még többet is. De ami az elején erőt adott, az egy idő után már fárasztott, hogy sosincs vége és tulajdonképpen nem is tudom, hogy pontosan miért küzdök. Mára már megerősödtem és könnyebben veszem az ilyen akadályokat. Mindenesetre az, hogy megtanultam visszanézni és nem elfelejteni, hogy honnan indultam, a mai napig hihetetlen erőt ad.

Édesanyáddal hogyan változott meg az elmúlt évek alatt a kapcsolatotok? Vannak közös szokásaitok?

Apa elvesztése óta egyébként is erős volt köztünk az anya-lánya kapocs, ami most még ellenállóbbá vált. Nagyon jó érzés tudni, hogy tényleg bármikor számíthatok rá. 
Mivel anya egyedül nevelt fel, így van, amiben nagyon hasonlítunk, például a türelmetlenségünkben, de ő cégvezető lévén sokkal határozottabb és gyorsabban tud dönteni. Az, hogy ő a főnököm egyébként új keretet is adott a kapcsolatunknak, mert van, amit egy anyának igen, de egy felettesnek már nem mondhatok. Ezt is meg kellett tanulni. De nagyon hálás vagyok, hogy ilyen belevaló anyukám van. Sokat járunk együtt koncertre, színházba és persze ő az én első számú útitársam is.

Kép

Fotó: Dorcsák Gábor

Lediplomáztál, a szakdolgozatodat a megváltozott munkaképességgel élők munkába állásának lehetőségeiről írtad, melyben a saját tapasztalataidat is felhasználtad. Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hasonló traumán estek át, mint te?

Tanácsot azért nem mernék osztogatni, mert mindegyik trauma más, és én nem vagyok jártas ilyen mélységben a témában. 

Viszont mindenkinek, aki valamiféle traumát szenvedett el, csak ajánlani tudom, hogy keressen fel egy traumafeldolgozást segítő pszichológust.

Azoknak pedig, akik reménytelennek érzik a helyzetüket, azt üzenem, hogy nem szabad elkeseredni, ha valami nem sikerül olyan gyorsan, ahogy szeretnénk. Csak meg kell találni azt a módszert, stratégiát, amelyik náluk is működik. Érdemes arra fókuszálni, amit kontrollálni tudunk, és arra nézni, amerre menni akarunk: előre. Közben szabad sírni, sőt, szabad méltatlankodni is, ha nem sikerül valami, csak egy dolgot nem szabad: félbehagyni, mert mindig lehet újrapróbálkozni. Az sem baj, ha nem tudjuk azonnal, hogy hogyan tovább, de mindig keresni kell a lehetőségeket. És nem kell ismerni a végeredményt ahhoz, hogy fejlődhessünk. Mindig csak a következő lépésre kell koncentrálni és minden kis eredménynek is örülni kell.

A barátaid kitartottak melletted vagy teljesen átalakult ilyen szempontból is az életed?

Van, aki kitartott az "új" Regi mellett is, így vannak barátságok, amik mélyebbek lettek és jobban megismertük egymást. A barátaim többsége eleinte nyitottan fogadta a változást, de voltak kapcsolatok, amik ellaposodtak, kimerültek vagy újra sem éledtek. Lehet, hogy azért, mert mást vártak tőlem, másra számítottak vagy mert a baleset előtti énemet várták vissza, sőt az is lehet, hogy a beszédem volt az akadály.

Már nem akarok mindenféle külső elvárásnak megfelelni, aki nem tud úgy elfogadni, amilyen most vagyok, jobb, ha nem részese az életemnek. Akik közel állnak hozzám, látják, hogy érdeklődő, belevaló és vicces maradtam, és lehet rám számítani. A rehabilitációt csak pozitív és építő környezetben tudom csinálni, úgyhogy próbálom ilyen emberekkel körülvenni magamat, akik ezt az energiát közvetítik. Ez nem jelenti azt, hogy cukormázat kell vonni körém, szóval lehet bármilyen problémával vagy nehézséggel hozzám fordulni, nagyon szívesen segítek, ha tudok. Ez inkább a mindennapi hozzáállásra vonatkozik.

Mit gondolsz, mik azok a tulajdonságaid, erősségeid, melyek a baleseted után alakultak ki és amelyek segítenek, hogy elérd a céljaid?

Sokkal együttérzőbb vagyok most és biztos vagyok benne, hogy ez a tulajdonságom a baleset következményeként erősödött meg. Kitartóbb és céltudatosabb is lettem. Anya azt mondja, hogy most már akár pénzügyesként is tud alkalmazni a cégében, mert precízebb vagyok és sokkal jobban bírom a monoton munkavégzést. Régen képtelen lettem volna rá, hogy egy irodában dolgozzak és ennyit üljek egy helyben.

Hol tart most a rehabilitációd? Mi az, amiben szeretnél fejlődni és pozitív változást elérni?

A gyógytornászommal most főleg a jobb karom nyújtására és funkcionális használhatóságára koncentrálunk. Mellette a járásomat és a lábamat sem felejtjük el, a hangsúly az egyensúlyom fejlesztésén van. És természetesen a beszédemben is szeretnék további fejlődést, ezért a foniáteremmel különböző új technikákat próbálunk ki, hiszen sosem lehet, tudni, hogy melyik lesz az, amelyik használ, amivel haladást tudunk elérni. 
Annyit tudunk, hogy lesz azért majd egy felső határ, mert túl sok terület sérült a fejemben, de azt egyelőre még nem értük el és nem is tudjuk előre megjósolni, hogy az hol van. Szerencsére sikerült lelkiismeretes szakembereket találni, akik mindent megtesznek a javulás érdekében ezzel is motiválva engem, hogy én is tegyek meg minden tőlem telhetőt.

Mi a legnagyobb álmod, amiről tudod, hogy meg fogod valósítani?

Eddig az volt, hogy visszatérjek Amerikába, többek között a baleset helyszínére. Most, hogy ez megvalósult, a legnagyobb vágyam, hogy anya elvigyen Balira, a majmok közé. De szeretném a San Francisco-ban élő barátnőmet vagy az Észak-Európában élő rokonaimat is meglátogatni. Csupa utazási célpont van az álomlistámon, mert tudom, hogy ezek teljesíthető álmok, de nem siettetek semmit. Idővel, egyszer majd mind megvalósul.

A Richter Főnix Közösség 
„Vivere militare est. – Élni annyi, mint küzdeni.” (Seneca) 
Az életben sokszor adódhat olyan helyzet, amikor elgyengülünk vagy kilátástalannak látjuk a jövőnket. Ilyenkor motivációt nyújthat egy-egy inspiráló, példaértékű történet. A 2018-ban – a Richter a Nőkért program elemeként – életre hívott Richter Főnix Közösség egyik célja, hogy a programban bemutatott bátor nők – akik nemcsak felálltak egy nehéz helyzetből, hanem beszélni is mertek róla – másokat is inspiráljanak. A program védnökei Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, paralimpiai bajnok vívó, valamint a megvalósításban a kezdetek óta jelentős szerepet vállal Jakupcsek Gabriella. 

 Az interjú a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával készült.

Réka alig négy éve dolgozik esküvőszervezőként, de gondolkodásmódja máris megújította a szolgáltatói piacot. Sikerének titka, hogy figyel az emberekre és nyitott a fejlődésre. A saját showroom ötletét is az adta, hogy az esküvőjüket szervező menyasszonyok észrevételeit meghallotta, és reagált rájuk. „A hölgyek sorra panaszkodtak, hogy mennyire kiábrándító kávézóról kávézóra járni, és ott tárgyalni a szolgáltatókkal. Ezzel az egész szervezés elveszíti a varázsát. Valami olyanra vágytak, mint az amerikai filmekben, ahol egy inspiráló térben az esküvőjükre fókuszálva ülhetnek le, és ott helyben eléjük tárnak mindent” – idézi fel a kezdeteket. 
Réka erre alapozva nyitotta meg első showroomját a Logodi utcában, amelyet kifejezetten esküvői szolgáltatókkal akart feltölteni. Érdekes módon azonban az igények sokkal inkább a ruhák felé terelték az irányt keresleti és kínálati oldalon egyaránt. A budai bemutatóterembe özönlöttek a hazai dizájner kreációkat kínáló márkák, és a menyasszonyok is nagyon szerették ezt az alternatívát. 

A főleg bérlésre specializálódott esküvői ruhaszalonok mellett üdítőnek érezték azt a folyamatot, ahogy a tervezővel való együttműködésben az egyéni igényekre szabott ruha megszületik. 

A nagy érdeklődésnek és a folyamatos bővülésnek köszönhetően a showroom első helyszínét hamar kinőtték, így tavaly átköltöztek a pesti oldalra. Réka most azon gondolkodik, hol lehetne továbbfejlődni és bővülni. 
A saját divatbemutató szervezésének ötlete is a lehetőségek és igények gyors összekapcsolásából született meg. Az első menyasszonyi ruhás, kifutós eseményt egy budapesti hotelben rendezték meg. A bemutatóra a jegyek nagyon gyorsan elkeltek, ez megerősítette Rékát abban, hogy az eseménynek van létjogosultsága, és érdemes sorozatban gondolkodni: „Az a tapasztalatom, hogy az esküvőkiállítások sokkal inkább szolgáltatófókuszúak, és kevésbé figyelnek a divatra, az öltözékekre. A mi eseményeinken a ruhák kapnak nagyobb hangsúlyt, mivel a visszajelzések alapján erre van igény” – meséli Réka. Az esküvőjükre készülő hölgyeknek azt szokta mondani, hogy a vélt vagy valós családi és társadalmi elvárások helyett találják meg a saját személyes igényüket a ruhákban is. Ennek megfelelően a showroom és a bemutató kínálatában sokféle stílus megjelenik a minimáltól a modern, luxus formákon át az egészen látványos, hercegnős öltözékekig. 

A tavaly ősszel, a Vajdahunyad várában rendezett első divatbemutató alkotóinak kínálatából szemezgetünk.

A DADO egyedülálló ruhái egyszerre jelenítik meg a kézimunka couture igényét, a high fashion forradalmi világát és a szelíd megjelenés virtuozitását. Dénes Dalma 2018-ban, néhány évnyi reklámügynökségnél töltött kreatív munka után indította el a márkát. A márkára azóta is jellemzőek az erős koncepcionális, kreatív kollekciók és kampányanyagok. Dalma a kézi csomózású menyasszonyi és alkalmi fonalruhák mellett kiegészítőket, kisebb és extrém óriásdekorációkat is készít. Terveiben szerepel az előadóművészeknek való tervezés is. A darabok modernitását, „futurisztikus” hatását az úgynevezett sorcsomók használata adja, ami az alkotó kedvence. Az őszi bemutatón a tavalyi frissítés eredményeképpen született, új szemléletben tervezett DADO ruhákat láthatták a nézők. 

Kép

Fotó: DADO

A #jkaposistyle márka menyasszonyi ruhái egyszerre komolyak, újszerűek és játékosak. „Komoly, mert egy életre szól. Újszerű, mert valami új kezdődik két ember számára. Játék nélkül pedig semmit sem érdemes csinálni.” Ezeket az értékeket kívánja átadni Kaposi Judit divattervező. A márka fő profilja az egyedi ruhák tervezése. A most elkészült, kivételes kollekció azoknak szól, akik könnyen beleszeretnek egy-egy darabba, és azonnal meg akarják azt vásárolni. 

A The Flower Collection kreációinak egyértelmű ihletői a virágmotívumok, amelyek visszaköszönnek a darabok légiességében, rétegeiben, színében és a csipkehasználatban is. 

Kép

Fotók: #jkaposistyle/Karcag Dániel

Lajos Attila márkája, az Atelier Lajos egészen új a hazai palettán. A fiatal alkotó a KREA-ban tanultak után Bécsben, Isztambulban, Milánóban és Párizsban szívta magába a nemzetközi világ high fashion trendjeit. Képi világának alapja a klasszikus szépség, amely a szentimentalizmus, a nosztalgia és az excentrikusság avantgárd fordulataival egészül ki. Az iparművészeti igényességet modern vonalakkal ötvöző egyedi alkotásai filmbe illőek. Esküvői ruháit az ötvenes évek időszaka ihlette, a haute couture fénykora, a nőiesség előtérbe kerülésének korszaka. A sziluettek a klasszikus, íves formákat idézik, az anyagok izgalmas csavart megoldásai a tenger hullámaira utalnak. A hajtások egyedi, szabászati bravúrjai Attilát a nagy elődök méltó követőjévé emelik. 

Kép

Fotó: Atelier Lajos

A Ziggi Luxury Bridal & Evening menyasszonyi és alkalmi ruha márkát Oláh Zsigmond hozta létre 2020-ban. Több mint 10 éves dizájnertapasztalatára építve Zsigmond mestere a formázásnak. Ahogy annak idején Cristóbal Balenciaga, ő is magabiztosan nyúl a legdrágább kelmékhez, és úgy formázza az anyagokat, hogy a látvány lélegzetelállító legyen. Vallja, hogy minden nőben ott lakozik az a különleges és megfoghatatlan erő, amelyet nőiességként emlegetünk. Művészi szemlélettel megalkotott ruháival eléri, hogy minden nő megélje azt a kivételes érzést, amikor eggyé válik az öltözékével. Rafinált, kecses és egyben kényelmes darabokat készít tiszta selyemből és csipkéből – kortól és testalkattól függetlenül mindenkinek. 

A KozaricsViktorDress márka 2016 óta készít saját kollekciókat és egyéni igényekre szabott, esküvői öltözékeket. Egyedi látásmódja azonnal kitűnik a bemutatott öltözékek sorából. 
 

Szalonja Pécsett található, 2008 óta működik, az erősen fővároscentrikus dizájnerpalettán üdítő kivételként szolgálja ki az igényeket a kulturális értékeiről híres városban. 

Viktort már gyerekkorában is érdekelte a divat, a szabás, a varrás és a tervezés. Apai nagymamájától tanulta meg az alapokat, majd a francia szabászat lett a kedvence. Stílusára jellemzőek a kényelmes, könnyed, jól viselhető, érzéki, letisztult darabok. Viktor szerint egy menyasszony legyen önmaga, ki vagány, ki szexi, ki elegáns, ki romantikus, vagy akár mindez egyszerre. 

Kép

Fotók: KozaricsViktorDress

Darcsi Orsolya, az Orsoya Darchi márka tervezője Magyarországon elsőként érzett rá a nők igényére, hogy a meghitt pillanatokat megjelenésükkel is emlékezetesebbé tegyék. A rendkívül jó minőségű anyagokból készült alkalmi köntösei és fehérneműi ennek kellékei. Az intim ruhadarabok után hamar következtek a menyasszonyi ruhák és az alkalmi öltözékek. A be­spoke alapokon, egyedi igényekre, méretre készülő ruhák többhetes kézimunkával, couture alapanyagokból állnak össze. Jelen válogatásba azért is került be a márka, mert az ország keleti részét képviselve, egy Hajdúszoboszlón kialakított impozáns atelier‑ben várja vendégeit. 

Kép

Fotók: Orsoya Darchi

Ez a cikk a Képmás magazin 2023. februári számában jelent meg.
A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Az elhíresült balatonaligai pártüdülőt már az 1940-es évektől gyakran látogatták magas tisztséget betöltő párttagok, akik vidáman vakációztak az impozáns, államosított villákban. Amikor Rákosi Mátyás beleszeretett a környékbe, és a párt kisajátította a területet, a helyieket csereingatlanokba telepítették át. A diktátor balatoni vakációzásának zavartalanságát pedig géppuskások és motorcsónakos őrjárat biztosította.  

A nyugatias „all inclusive” (korlátlan fogyasztás, finom ételekkel és italokkal teli hűtők) szolgáltatásra emlékeztető üdülést persze nem verték nagy dobra a kommunisták, a nyilvánosság nem tudott a balatoni dőzsölésről, pedig Arácson, Földváron, Tihanyban és Balatonőszödön is voltak népszerű pártnyaralók, ahol a kegyeltek szórakozhattak, amíg az átlagember semmit nem érezhetett ebből a luxusból.  

„Hiányoztak a szolgáltató vállalkozások, vendéglők, cukrászdák, üzletek. »Kellő számú vendéglátóhely hiányában a szórakozás sokszor a vállalatok, hivatalok helyiségeibe szorult, ahol a névnapi, nőnapi és egyéb alkalomból rendezett ünneplések időnként teljesen fesztelen dorbézolásokba torkollottak, ami nem erősítette a vezetők, tágabban pedig a rendszer tekintélyét. A botrányos részegség és az annak következtében elkövetett bűncselekmények szerves részét alkották a város akkori éjszakai életének« – olvassuk például Káli Csaba Zalaegerszegről szóló tanulmányában, és ez a kép nagyjából igaz volt az egész országra” – idézi a Zala megyei történészt Máthé Áron.  

Arra is felhívja a figyelmet, hogy ebben az időben alakult ki a klasszikus kávéházi élet helyett a presszókultúra, és a közhiedelemmel ellentétben Budapesten még a diktatúra legsötétebb éveiben is volt éjszakai élet. 

„A fiatalabb korosztályok tagjai közül sokan a RIAS-t, a nyugat-berlini amerikai adó muzsikáit igyekeztek hallgatni, és megjelentek a »jampecek«, a diktatúra peremén egyensúlyozó, mai szóval élve »bulizós« vagányok is” – fűzi hozzá a korszakot kutató történész.  

A kommunizmus idején egész évben sokkal kevesebbet pihenhettek az emberek, mint ma, egészen 1981 áprilisáig Magyarországon hatnapos volt a munkahét. „Ráadásul sokszor vasárnap is brigádnapot, sztahanovista versenyt rendeztek az üzemekben, a magyarok külföldi utazásai pedig nagyrészt a határon túli rokonok meglátogatására korlátozódtak nyaranként – ha ezt éppen a testvéri szocialista országok magyarellenes kurzusa lehetővé tette” – magyarázza Máthé Áron.  

„Nekem a Balaton a riviéra”  

A Rákosi-diktatúra végével a céges utazások is megindulhattak külföldre, a belföldi turizmus pedig növekedni kezdett, ami magával hozta az infrastruktúra fejlődését is. A magyar tenger ma ismert idegenforgalmi szerkezete tulajdonképpen a Kádár-korban épült ki. Ahogy a 19. század utolsó harmadában a vasút szélesebb körű hozzáférhetősége lett a turizmus motorja, úgy a „gulyáskommunizmusban” a motorizáció terjedése hatott jótékonyan az ágazatra.  

Tömegek indultak a Balatonra üdülni, az emberek szakszervezeti beutalót kaphattak, az úszók mellett napozó, pancsoló, horgászó turisták özönlötték el a partot, és a hazai gyártású vízibiciklik is ekkor jelentek meg Magyarországon. Az első, mai szemmel mókás külsejűnek mondható szerkezetre hagyományos bicikli- vagy tandemvázakat szereltek, és nagyjából 10 km/h-s sebességre lehetett gyorsulni velük.  
Ebben az időszakban kezdtek nyugati mintára terjedni a balatoni kempingek is, amelyben egymás hegyén-hátán meredeztek a háromszög alakú sátrak. 

Az alapgondolat az volt, hogy az alacsonyabb jövedelműek számára is elérhetővé váljon a jóléti szocializmus álcájának egyik legfontosabb része: az olcsó balatoni üdülés. 

Ekkor nyílt meg a Balatonbogdányi Sellő, a Balatonlellei Aranyhíd és a Szemesi Lidó kemping.  

A társas víkendtelepeket a ’60-as években hozták létre a Balatoni Intézőbizottság kezdeményezésére, az ingatlanokat lottónyereményként sorsolták ki. A kis kertes házakban főzőpult, gardrób, felszerelt fürdőszoba is helyet kapott. Ekkoriban gombamód szaporodtak a nyaralóházak a tóparton. „Persze a víkendházak, hobbitelkek nemcsak a kikapcsolódást szolgálták, hanem sok esetben a némi pluszjövedelem megtermelését is. Gyümölcs, zöldség, szőlő – a városszéli zsebkendőnyi parcellákon intenzív gazdálkodás folyt, és a kiszuperált Robur furgonok, faházak, tákolmányok szolgáltak tárolóként és pihenőhelyként. De a birtokos parasztság hagyományainak morzsáit még őrző területeken – például Solton, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem – a téeszbe bevert gazdák a szőlőhegyi pincéket valahogy megmentették, vagy rosszabb esetben újravásárolták. Itt a sajátjukon dolgozhattak, és így a fehér fröccsök mellett a munka valóban a társasági élet alkotóelemévé vált. De a »valódi« hétvégi házak az 1970-es évektől egyre nagyobb számban pettyezték a Balaton-felvidék dülőit, a déli parton pedig szinte egymás szájában épültek” – teszi hozzá a szakértő. 

Kádár János Balatonaligán 1984-ben – Forrás: Fortepan/Album059

 A hetvenes években nagy eseménynek számított a nemzetközi úttörőtábor, amelyen 25 szervezet vett részt. Külföldi „baráti” országokból is érkeztek fiatalok, hogy – ahogy a korabeli filmhíradóban mondták – „a magyar pajtások együtt élvezhessék a balatoni fürdőzéseket, a vörös nyakkendős szovjet, a piros-fehér nyakkendős lengyel vagy a kék nyakkendős német demokratikus pajtásokkal”.  

Sokan emlékezhetnek még az építőtáborokra is, ahol KISZ-es fiatalok napi 4–6 órában végeztek mezőgazdasági munkát. 

Az eredeti elgondolás az ideológiai nevelés mellett az volt, hogy megkönnyítsék a gazdák dolgát. „Az iskolai úttörőtáborok persze magukban hordozták még a mozgalmi romantikát (például őrséget kellett adni), meg volt sorakozó, de a KISZ esetében valójában már inkább a bulizásról szólt a történet. A hatvanas évek építőtáboraiban is folyt ugyan munka, de azért gondolhatjuk, hogy a koedukációval éppen megismerkedő fiatalok nem feltétlenül a munkában fáradtak el” – jegyzi meg Máthé Áron.  

„Kitört a pánik az M7-esen, nyomják a dudát rendesen”  

A fenti sor Vörös István Megvár a Balaton című, mára már retrónak számító slágeréből való, de az autópályán kialakult hétvégi dugókat látva a szövege még ma is aktuális. Az infrastruktúra-építést 1966-ban kezdték meg, és mivel a munkálatok elhúzódtak, a nagy forgalom miatt 1972-ben a sztrádát vasárnaponként Budapest felé egyirányúsították délután 2 és este 11 között. Az archív felvételekből az is kiderül, hogy a sztráda annyira új terepe volt az autós közlekedésnek, hogy oktatták a sofőröket a helyes használatára. „Az autópálya nem alkalmas terep a passziózásra” – hangzott el a híradóban, majd arra is kitértek, hogy a friss jogosítványosok szárnypróbálgatásaira és a roncsokból összerakott autók használatára a sztrádát nem ajánlják. 

A ’60-as évek végén hazánkban is divatba jött a stoppolás, sokan próbáltak lejutni egy-egy koncertre vagy a félig-meddig illegális kápolnatárlatokra. 

 Zimmer Frei és „Ungarische Betyáren”  

Akinek volt beutalója SZOT-szállóba, vállalati üdülőbe, az valóban olcsón megúszhatta a vakációt: egy éjszaka nagyjából 6 Ft-ból jött ki. Összehasonlításképpen: azoknak, akiknek nem jutott hely ezekben a nyaralókban, be kellett érniük a piaci alapon kiadott szobákkal, ahol 70 vagy akár 150 Ft-ot is elkérhettek egyetlen éjszakáért. Ebben az időszakban még mindig államosított volt a gazdaság, de a megnövekedett kereslet miatt egyes szereplőket már piacra engedtek.  
„A hatvanas években már megindult a gebinezés, a balatoni lángossütők legendája ekkor alapozódott meg. Azután jöttek a zimmer frei maszek szállásadók, és a téeszek is igyekeztek belépni erre a területre. A Duna-menti mezővároskában, Solton a Szikra TSZ minden hétvégén hozott NSZK-s turnusokat. A program kézenfekvő volt: lovasbemutató a téesz egyik majorságában, utána lovaskocsiztatás a szőlőhegyen, végül a Vécsey-pincében estebéd, cigányzene. Ez volt a pusztaromantika, az »Ungarische Betyáren« termékcsalád korszaka” – emlékeztet Máthé Áron.  
A turizmus terjeszkedésében nagy szerepet játszott az, hogy a kommunista vezetők felismerték a devizában rejlő gazdasági lehetőségeket, így a nemzetközi idegenforgalom is zöld utat kapott. „Elsősorban a német nyelvterület számára voltunk vonzó célpont. 

A balatoni Ossie–Wessie találkozók szinte mitikussá váltak, az NSZK és az NDK közönsége itt bonyolíthatta családi, szerelmi, baráti találkozóit. 

Ezen kívül nagy számban érkeztek a hollandok, akik számára Magyarország az érintetlen vadon volt (ahol persze minimális civilizáció azért van), és ez összehasonlítva a saját országuk élére állított rendjével, kifejezetten vonzó volt. A nyolcvanas években már egyre több amerikás magyar is elkezdett hazalátogatni. De a szocialista tömb lakosainak is vonzó turisztikai célponttá váltunk. Számukra sok esetben mi már a »Nyugat« voltunk, míg a magyarok számára a pót-Nyugatot Jugoszlávia jelentette, és itt nemcsak a tengerpartra gondolok, hanem a szabadkai, újvidéki nemzetközi gazdasági kiállításokra, vásárokra is. Bevásárlási céllal persze elsősorban Bécsbe utazott a magyar, és jellemző, hogy az utolsó április 4-i ünnepen, 1989-ben honfitársaink megrohanták a Shopping City Süd nevű létesítményt – ez volt a »Gorenje-turizmus« csúcspontja és vége” – emlékszik vissza a történész.  
Ma is sokan emlegetik a Kádár-rendszer nagy erényeként az olcsó nyaralásokat, a tudomány azonban már rámutatott arra, hogy a korszak életszínvonal-emelése valójában egy mesterséges buborékban zajlott, és korántsem részesülhetett mindenki a gulyáskommunizmus kiváltságaiból. „Ahogyan Fábry Sándor mondta, a zamárdi autóskempingben az NDK-s lányokkal való barátkozás egy generáció élménye volt. De ha nem kissé sikamlós tájakon tévelygünk, akkor is nyugodtan elmondhatjuk: nyaralni a családdal, barátokkal mindig jó móka, amire szívesen emlékszünk vissza, de a rendszer ekkor már érezhetően rogyadozott. Ez volt az időszak, amikor a kertkapukon belüli Magyarország rendezetté, színessé vált, míg a kertkapukon kívüli szürkévé, elhanyagolttá” – mutat rá Máthé Áron.  

A Kádár-rendszerre azóta édes nosztalgia terült, miközben az ország gazdaságát foglyul ejtette egy működésképtelen kommunista gazdaságstratégia, aminek következményeként Magyarország a rendszerváltáskor végül nagy hátránnyal futhatott csak neki a demokráciának.  

Felhasznált forrás: Balaton retró

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. augusztusi számában jelent meg. 
A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

A szerelem és a párkeresés témája örökzöld. Nincs olyan korszak, amelyben ne lenne jelen, és amelyben ne játszana meghatározó szerepet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindenkit érint – rangtól, társadalmi osztálytól, foglalkozástól, kortól és nemtől függetlenül. Ám ha végigtekintünk a történelmen, láthatjuk, hogy a szerelem mint mindent elsöprő érzelem nem mindig volt fontos szempont egy-egy frigy megkötésénél. A házasságok évszázadokon keresztül valamilyen érdek mentén születtek: vagy azért, mert a földet és a vagyont szerették volna ezzel gyarapítani a családok, vagy mert a címet és a rangot akarták továbbörökíteni. 
Szalai Piroska szerint a változást a polgárosodás időszaka hozta el, ekkor ugyanis előtérbe kerültek az egyéni érdekek, és megjelent az igény a másik megismerésére. Az érzelemből kötött házasság lassan minden társadalmi osztályba beszivárgott, ez pedig akarva-akaratlanul is maga után vonta az udvarlás folyamatát. 

Korábban minden a lányos házban zajlott szigorú feltételekkel, hiszen nem maradhatott kettesben az eladósorban lévő hölgy a férfival, és az érintkezés is tilos volt. 

A polgárosodással viszont megjelent a randevú (francia eredetű szó, jelentése: köztéri találkozás) is, ezt követően már a lányos ház falain kívül történt az ismerkedés. 
A 19. század végén, a 20. század elején virágkorát élték a bálok, ekkor a táncmulatság volt az elsődleges ismerkedési helyszín egy-egy fiatal nő és férfi számára. Minden társadalmi csoport megrendezte a saját összejövetelét: a főúri bálok mellett szerveztek cselédbálokat, de foglalkozáscsoportok szerinti estélyeket is tartottak, például jogászbált, gyorsírók és üvegessegédek bálját vagy sportegyesületek bálját. A korabeli feljegyzések azt mutatják, bőven volt miből válogatni: 1913-ban, az első világháború kitörése előtt közel 2 400 nyilvános bált tartottak Budapesten.

Tálcán kínált táncrend, első udvariassági tánc, szívre helyezett legyező

A bálok elengedhetetlen kelléke volt a táncrend, amelyet elegánsan, tálcán kínáltak a beérkező hölgyeknek. Ebbe a kis programfüzetbe, amelyben fel voltak sorolva a táncok és a szünóra, a hölgy bejegyezhette ceruzával, hogy melyik táncot kivel fogja járni. De nem csak praktikus okokból készítettek ilyet: a szervezők szépen díszítették, címerrel és olykor fotóval is ellátták annak érdekében, hogy a meghívottak eltegyék emlékbe.

A bálokon nagy hangsúlyt fektettek a megjelenésre, az elvárt öltözetre komoly illemszabályok vonatkoztak. Férfiak esetében például a csokornyakkendőnek kötelezően fehérnek kellett lennie. Az első bálozó hölgyeknek fehér ruhát kellett viselniük, később színesebb darabot is választhattak maguknak. Ugyanazt a ruhát viszont nem illett felvenni másik bálban – el lehet képzelni, mekkora terhet rótt ez egy olyan családapára, aki a három lányát és a nejét vitte mulatságba.

Az első tánc mindig udvariassági tánc volt – ezt a hölgy az édesapjának, a testvérének vagy a vendéglátójának ajánlotta fel, csak ezt követően táncolhatott szíve választottjával. Azt is kiszámolták, hogy ha egy mulatságon egy hölgy este 10-től hajnali 5 óráig táncolt, akár 25 ezer lépést is megtehetett, ami körülbelül 19 kilométernyi távolságnak felel meg.
 

Kép

Bálozó alakok egy korabeli litográfián – Forrás: nypl.org

A bálokon elengedhetetlen kellék volt a legyező, amelyet a hűsítésen kívül kommunikációra is használtak: a nők ezzel tudták jelezni, ha szerették volna, hogy felkérjék őket, vagy épp ellenkezőleg, ha nem óhajtottak táncolni valakivel. 

Ha a nyitott legyezőt jobb kezükben tartva a szívükre helyezték, azzal tulajdonképpen szerelmet vallottak a férfinak. Ha valamelyik hölgy a legyezővel a gyűrűs ujjára mutatott, akkor azt jelezte a férfinak, hogy nyitott a házasságra.

Bálban sugdolózó férfiak, strong girl-ök a korzón

A városi séta során több szlengszó is előkerült. Azokra a fiatalemberekre például, akik nem táncoltak a bálon, csak egymás között sugdolóztak, külön kifejezést használtak. Emellett minden nagyvárosnak volt olyan sarka, ahol azok a férfiak álltak, akiknek nem sikerült a táncmulatságon közel kerülni egy hölgyhöz, így kénytelenek voltak kiállni a templom mellé, ahol a miséről kijövő lányoknak próbáltak udvarolni.
A strong girl (erős lány) kifejezést arra a hölgyre használták, aki egy héten többször is bálozott, és a hajnalig tartó mulatság ellenére másnap délelőtt kipihenten sétált a városban. Ha korzózott, akkor az azt jelentette, hogy a város népszerű sétálóutcáján levegőzött. A korzó amúgy meghatározó hely volt, ahol mindenképp meg kellett mutatnia magát egy társasági életet élő hölgynek, illetve férfinak, ellenkező esetben elindult róla a pletyka, hogy mit csinál, merre és kivel van.

Csengetés a moziban és téli fagyizás

Hol találkozgattak a 20. század első felében az emberek? Nagyon sokan csengetős moziba vitték a kiszemeltjüket, ahol a mozigépész csengővel jelezte a randevúzóknak, hogy fény fog gyúlni a teremben. Az első világháború után átalakultak a mozizási igények, megjelentek a színházmozik. A szocializmus időszakában a bezárt kávéházak helyén létrejött a presso, espresso, tejivó, sörcsarnok, ide jártak ismerkedni a fiatalok, de ezek szabadidő eltöltésére, szórakozásra is kiválóak voltak. Ugyanakkor házibulikban és diszkóban is rátalálhatott élete szerelmére az, aki a ’70-es, ’80-as években aktív szociális életet élt. Népszerű találkozóhely volt még az álló fogyasztású cukrászda is. 

A budapesti Jégbüfé például kultikus randihelynek számított, ahol télen is lehetett fagyit kapni – abban az időben komoly program volt ide elvinni egy lányt.

Kép

Kép forrása: Fortepan/Chuckyeager tumblr

Társkereső hirdetések már az 1900-as években is voltak

Az anekdoták szerint a legelső társkereső hirdetés az 1720-as években jelent meg Angliában, amikor egy nő az újságban keresett férjet magának. Ezt a tettét olyannyira erkölcstelennek találták akkoriban, hogy a nőt egy időre szanatóriumba záratták. A fellelhető források viszont azt mutatják, hogy a párkereső hirdetések a 19. század végén, 20. század elején kezdtek megjelenni.
Ebben az időben is történtek átverések, ekkor is voltak házasságszédelgők és bűnözők. Sőt olyanra is volt példa, hogy fiatal lányok anyagi támogatás céljából kerestek maguknak partnert, de ennek a fordítottja is előfordult, amikor egy férfi hirdetett ugyanezzel a szándékkal. Az erre irányuló érdek tehát, bármilyen meglepő, nem a modern kor szülötte.
Az újságban való hirdetés az egész 20. századot végigkísérte, ezt végül az internet megjelenése forradalmasította. Az első online társkereső hirdetések 1995 környékén láttak napvilágot, Magyarországon pedig 1999-ben indították el az első internetes társkeresőt. Akadtak viszont olyanok, akik kis idő után kiábrándultak ebből, így megjelent egy hibrid társkeresési forma, amely magával hozta a rapid randik korát. Ez azt jelentette például, hogy a társra vágyók interneten keresztül jelentkeztek, de a csetelés helyett egy szervezett, személyes találkozón vehettek részt. 

Itt az első benyomás alapján eldönthették, tetszik-e nekik a másik személy vagy sem, és egy úgynevezett szimpátialapot kitöltve léphettek tovább az ismerkedés következő fázisába. 

Ilyen összejövetelek, rapid randik még ma is léteznek és keresettek annak ellenére, hogy a túlnyomó többség online társkereső alkalmazásokkal keres párt magának.
A séta végén a szociológus a vakrandik kapcsán is megosztott egy érdekességet: egy dokumentumfilm szerint a nők attól félnek leginkább egy vakrandira indulva, hogy sorozatgyilkossal találkoznak, a férfiak pedig attól, hogy kövér nővel lesz dolguk.

Sokan száműzik a család étrendjéből a tejet és a tejtermékeket, és ez – lévén a tej értékes tápanyagokat tartalmaz – gondot is okozhat a gyerekeknek. Nekik nagy szükségük van a benne lévő fehérjékre, a kalciumra és a D-vitaminra. Az viszont nem mindegy, hogy étrendjükbe miként vezetjük be ezt az alapanyagot. „A legjobb, ha a babákat legalább hat hónapos korig kizárólag anyatejjel tápláljuk – ez az allergiák és érzékenységek rizikóját eleve csökkenti –, tehéntejet innentől kezdve maximum napi 50–100 milliliteres mennyiségben lehet főzött formában élelmiszerekhez adni, például palacsintához vagy tejbegrízhez, tejpépekhez, főzelékekhez. 

Önálló italként csak 1 éves kor után kaphatnak tejet a kicsik, olyat, ami UHT vagy ESL technológiával készült, 2,8–3,6 százalékos zsírtartalmú. 

A zsírszegény változatok nem jók, mert a piciknek az idegrendszeri fejlődés végett fontos a magasabb zsírtartalom” – mondja Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, szoptatási és perinatális szaktanácsadó, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. Savanyított tejtermékek 7-8 hónapos kortól adhatók a kicsiknek, normál zsírtartalommal. Ezek azért jók, mert a fermentáció során a tehéntejfehérjék és a laktóz bontódnak, így az emésztés könnyebb. A gyerekek naponta maximum 100-125 milliliter natúr joghurtot vagy kefirt kaphatnak gyümölcsökkel, gabonafélékkel. A főzelékek komplettálására vagy gyümölcspüréhez keverve naponta kétszer 1 kávéskanál túrót vagy alacsony sótartalmú reszelt sajtot is adhatunk az ételekhez 100 milliliterenként.  

Intolerancia vagy allergia? 

 Laktózintoleranciáról, más néven tejcukor-érzékenységről akkor beszélünk, ha a szervezetből hiányzik vagy csökkent mennyiségben termelődik a tejcukrot bontó enzim. Ennek következtében a laktóz nem tud közvetlenül a vékonybélből felszívódni a véráramba, hanem továbbhalad a vastagbélbe, ahol a baktériumok már erjeszteni kezdik, ekkor gázok kezdenek termelődni, kellemetlen tünetek jelentkeznek. Ilyen a haspuffadás és a hasi fájdalom, a görcs és a bélgázosság, a fokozott bélmozgás. Emellett laza, vizes-habos hasmenés, savanyú szagú széklet is jelentkezhet. 
Bár diétát ennél többen tartanak, itthon a diagnosztizált laktóz-intoleránsok száma 7-10 százalék körüli. A tejfehérje-allergia kevesebb embert érint, a probléma gyakorisága 1,5-2 százalékos. 
Ennek az érzékenységnek a laktózhoz semmi köze, esetében a szervezet a tejben lévő tejfehérjét – a kazeint – észleli allergénként, ellene pedig immunválaszt ad. Ez vezet olyan tünetekhez, amelyeknek egy része (a haspuffadás és a hasi fájdalom, a görcs és a bélgázosság, a fokozott bélmozgás) hasonlít a laktózintoleranciához. A tejfehérje-allergiánál a széklet véres és nyákos is lehet, jelentkezhet ekcéma is.  

Mi jelzi a bajt? 

 Kétéves kor alatt a tejfehérje-allergiára és a tejcukor-érzékenységre csak a tünetek alapján lehet gyanakodni. Ebben az életkorban a laborleletek és a tesztek nem egyértelműek, a pozitív eredmény nem feltétlen jelent tényleges problémát, és a negatív sem zárja ki azt. Azt sem lehet egyértelműsíteni, hogy az észlelt panaszokat melyik összetevő okozhatja. Ennek oka, hogy a tünetek részben hasonlóak, a tejcukor-érzékenység pedig másodlagos is lehet. „Az esetleges problémákra véres széklet és puffadás, hasfájás utalhat, szélsőséges esetben jelentkezhet székrekedés is. Előfordulhat atópiás bőrtünet is, ami általában az arcon és a száj környékén jelenik meg körkörös foltok formájában. Ha a kicsi ilyen panaszokat mutat vagy nagyon sírós, érdemes odafigyelni az anyai táplálkozásra. 

Nagyon indokolt esetben úgynevezett eliminációs diétát szoktunk javasolni, ami azt jelenti, hogy a szoptató anyuka teljesen mellőzi a tej fogyasztását, és a kicsi sem kap tejtermékeket. 

Ha a gyerek panaszai ennek hatására megszűnnek – ehhez el kell telnie legalább 2 hétnek –, már gyanítható az érzékenység, de ki nem jelenthető. Ilyenkor az első életévben csak nagyon odafigyelve, jól megtervezve adhatók a gyerekeknek tejtermékek, tejalapú tápszerek” – mondja Gyetván Krisztina. Ha a problémák ilyenkor is jelentkeznek, akkor a kicsik csak speciális, úgynevezett hidrolizált tápszereket kaphatnak. Pontos diagnózis csak kétéves kor fölött állítható fel, ilyenkor a gyerekek már terhelhetők a vizsgálat során. Ha nem áll fönn érzékenység vagy allergia, a piciknek normál tejet kell kapniuk, nem szerencsés nekik sem laktózmentes változatot, sem növényi italt adni. A kókuszital, a szójaital, a mandulaital és a hasonló termékek azért nem ideálisak, mert nem tartalmazzák a tej értékes összetevőit.  

Kép

Kép: Freepik

Hogyan diagnosztizálják?  

A laktózintoleranciát úgynevezett hidrogénkilégzési teszttel diagnosztizálják kétéves kor után. Ehhez a gyerekeknek maghatározott mennyiségű laktózt kell inniuk, majd 3 órán át 30 percenként bele kell fújniuk egy készülékbe. Ha a vékonybélben nincs elég bontóenzim, akkor a laktóz a vastagbélbe jut, ahol a baktériumok kórosan bontják le. Eközben termelődik az a hidrogén, ami aztán a véráramba kerül, majd a kicsik kilélegzik. A teszt ezt tudja kimutatni. Az eredmény ilyenkor is lehet negatív, de ha a panaszok tipikusak, a diagnózis felállítható. Ha a vizsgálat előtt nem tartanak a kicsik szigorú diétát, akkor a teszt álpozitív eredményt is adhat. Ez azért gond, mert ilyenkor a laktózt tarthatják a hasfájás okának, pedig azt valójában más okozza. 

A tejfehérje-allergiát más módon diagnosztizálják, esetében bőrpróbát vagy vérvizsgálatot végeznek.

Átfogó teszttel az is kideríthető, hogy a panaszok hátterében a hőkezelésre bomló fehérjék állnak-e, vagy pedig azok, amelyek a hőnek ellenállnak.  

Tejjel vagy nélküle?  

A tejfogyasztás mikéntje kétéves kor fölött, a diagnózis birtokában sem ugyanolyan minden esetben, az ajánlásokra az egyéni érzékenység is hatással van. „Enyhébb laktózintoleranciánál kaphatnak a gyerekek alacsony laktóztartalmú élelmiszereket, azok általában nem okoznak gondot. Például az érlelt, zsírosabb sajtok kevesebb laktózt tartalmaznak, mint maga a tej, és jól tolerálhatók a joghurtok is. Komolyabb intoleranciánál jobban kell figyelni, olyankor a laktózmentes ételek elkészítéséhez és tálalásához is külön munkafelületekre, eszközökre van szükség” – mondja Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője. Ilyenkor nem jó, ha ugyanazzal a kanállal kevergetjük a laktózmentes és laktózt tartalmazó ételeket, főzelékeket. 
Érdemes arra is törekedni, hogy a főzést mindig a laktózmentes nyersanyagok előkészítésével kezdjük. 
A szabályok betartására mindenhol figyelni kell, a vendéglőkben is rá kell kérdezni, hogy egy-egy fogás tartalmazhat-e laktózt. Ha a gyerek már nagyobb, akkor lehet nála laktáz tabletta is, de azt csak indokolt esetben javasolt alkalmaznia. Ezeket mindig a laktóztartalmú étellel vagy itallal együtt kell bevenni, így tudják biztosítani az emésztésükhöz szükséges enzimet. A tejfehérje-allergiát már minden esetben komolyan kell venni, annak egyetlen kezelési módja a tej kiiktatása az étrendből. Nem fogyaszthatók tejtermékek sem, és kerülni kell a kecske- és juhtejet is. Ilyenkor csak tejhelyettesítő termékek fogyaszthatók, mellőzni kell azokat az élelmiszereket is, amelyek esetleg tartalmazhatnak tejet. A gyerekeket a táborok és zsúrok előtt jól fel kell készíteni arra, hogy találkozhatnak tejtermékekkel, amelyeket kerülniük kell. Az allergiáról a szervezőket és a társak szüleit is tájékoztatni kell, rá kell kérdezni, hogy tudnak-e biztosítani számára mentes élelmiszereket. Ha a gyerekeknek tejfehérje-allergia miatt mellőzniük kell ezt az alapanyagot, akkor a kalcium és D-vitamin pótlására nagyon kell figyelni, fontos az is, hogy a fehérjebevitelük megfelelő legyen.

Kicsik és nagyok  

Míg a tejfehérje-allergiát a kicsik jelentős része kinövi egyéves korára, a későbbi tesztnél pedig már negatív eredményt produkál, addig a tejcukor-érzékenység a nagyobbakat jobban érintheti. „Ennek oka, hogy 5 éves korra lecsökkenhet a laktáz szintje, így a gyerekek emésztése már nem olyan, mint pici korukban. 

Kialakulhat laktózintolerancia másodlagosan is, ezt egyebek mellett gluténérzékenység, gyulladásos bélbetegség, fertőzéses bélprobléma és ételallergia okozhatja. 

Az alapproblémák azért jelentenek gondot, mert fennállásukkor a vékonybél nyálkahártyája sérül, és ilyenkor a laktáz sem termelődik megfelelően” – mondja Antal Emese. A laktózintolerancia tünetei még hónapokkal az alapproblémák gyógyulása vagy megfelelő kezelése után is fennállhatnak, ugyanis a nyálkahártya nem tud gyorsan regenerálódni. Ha viszont helyrejön, és nincs szó tényleges érzékenységről, akkor a tej fogyasztásának nincs akadálya.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2023. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Stuart Mária mindössze hatnapos volt, amikor 1542-ben meghalt az édesapja és ő lett Skócia királynője. Mindeközben Angliában a kilencéves Erzsébet annak tudatában töltötte mindennapjait, hogy édesanyját, Boleyn Annát lefejeztette édesapja, és ki lett zárva az öröklésből. 

Míg Erzsébettől mindent elvettek élete kezdetén, Mária már a bölcsőben is királynő volt. 

Stefan Zweig osztrák író történelmileg nem teljesen hiteles Stuart Mária-életrajzában pontosan ezt tartja a királynő végzetének: „Már a kezdet kezdetén beteljesedik rajta életének törvénye, hogy mindent túlságosan korán és megértő öröm nélkül kap a sorstól ajándékul.” 
Még dajkák ringatták a kislányt, amikor megkezdődtek a tárgyalások a jövőjéről. Mária apai ágon VII. Henrik király dédunokája volt, így igénye lehetett az angol trónra is. VIII. Henrik fia számára szerette volna megszerezni a kislányt menyasszonynak, azonban ehelyett a francia trónörökösnek ígérték oda. Az édesanyja ugyanis Guise lány volt, egy nagy hatalmú és a francia történelemben véres szerepet játszó család tagja. A kislány mindössze öt esztendeig élt Skóciában, majd Franciaországba küldték. Mária így ifjúsága meghatározó éveit Franciaországban töltötte – miközben rokona, Erzsébet a túlélésért küzdött az intrikákkal teli angol udvarban, ő a francia király protekcióját élvezte. Dr. Linda Porter történész a skót királynőről írt cikkében leírja, hogy bár védelmezte őt a francia uralkodó, bábuként is használta, és szándékosan erősítette benne, hogy jogcíme van az angol trónra is.

Egy fiatal özvegy

A francia trónörökös beteges fiú volt, de 1558-ban, amikor Mária mindössze 15 éves volt, megtartották az esküvőt a Notre-Dame-székesegyházban. Porter leírása alapján a korabeli szemtanúk szerint Mária túlragyogta a sápadt, alacsony herceget. 

Azonban az esküvő után gyorsan tragikus események sorozata következett: először meghalt apósa, a francia király, Mária azonban csak egy évig volt francia királyné, ugyanis egy évvel később férje is meghalt. 

Így Mária 1561-ben kénytelen volt visszatérni Skóciába, mert a király gyermektelen özvegyeként nem volt már helye a francia udvarban. Azonban Skócia sok szempontból idegen terep volt neki, ahol a katolikus királynővel nem túl barátságos protestáns lordok uralkodtak. Stuart Mária művelt fiatal nő volt, de az államügyekhez nem volt érzéke. A BBC skót királynőről szóló podcastjében a történészek megvitatják, hogy Mária legnagyobb hibája az volt, hogy nem megfelelő emberekkel vette magát körül. Vele ellentétben I. Erzsébet uralmát zseniális és minden hájjal megkent tanácsadói erősítették meg, élükön Francis Walshinghammel, aki az angol uralkodó kémhálózatát is irányította.
Stuart Mária hasonló dilemmával állt szemben, mint I. Erzsébet: ha biztosítani akarta az öröklődést, férjhez kellett mennie. Azonban olyan férjet kellett választania, aki nem veszélyezteti a hatalmát. Az angol és a skót királynő rivalizálása azután kezdett élessé válni, hogy Mária visszatért Skóciába. A két nő rendszeresen levelezett, és bár a felszínen barátságosnak tűnt a viszonyuk, a felszín alatt drámai összecsapás készülődött. Nemcsak női versengésről volt szó, bár Tracy Borman brit történész leírása szerint ez is része volt a történetnek, Erzsébet ugyanis féltékeny volt fiatalabb, szép rokonára. De a párharc igazi oka az volt, hogy a protestáns Erzsébet felett ott lógott egy katolikus lázadás lehetősége, és Mária, a katolikus királynő, ráadásul egy angol király dédunokája állandó veszélyt jelentett a hatalmára. Erzsébet jó viszonyt ápolt Mária bátyjával, Stuart Jakabbal, Moray grófjával, aki a skót király törvénytelen fia volt. Moray volt Mária egyik fő tanácsadója. 

Kép

Stuart Mária Francois Clouet rajzán

Egy végzetes házasság

Erzsébet királynő meglepetésre és némi megrökönyödésre saját szerelmét, Robert Dudley-t ajánlotta Máriának vőlegénynek. A skót királynő azonban Lord Darnley-t választotta férjéül, akinek a vérvonalában volt skót és angol királyi vér is. Darnley jóképű volt, és egyes leírások szerint Mária teljesen el volt bűvölve a fiatalembertől, aki még a huszadik életévét sem töltötte be. 

Azonban a házasságkötés után a vonzalom hamar kihunyt, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az éretlen és rossz természetű fiú király akar lenni. 

Kate Williams történész cikkében leírja, hogy Mária már terhes volt, amikor a férje szövetkezni kezdett ellene a skót lordokkal. Az állapotos királynő szeme láttára meggyilkolták legfőbb tanácsadóját, David Rizziót. A gyilkosságot követően azonban a gyenge Darnley elárulta a lordokat, akik az összeesküvést szervezték. 

Kép

David Rizzio megölése (Jean Lulvès festménye) – Forrás: Wikipedia

Stuart Máriának ilyen körülmények között kellett megszülnie a fiát 1566-ban. A fiatal királynőnek diadalmas pillanat volt ez, diadal a gyermektelen és férjtelen Erzsébet felett is. Azonban házassága alig egy év után máris romokban hevert, még a válás is szóba került. Hogyan is bízhatott volna meg egy férjben, aki házasságuk első évében már összeesküvést szőtt ellene? Válás helyett azonban drámaibb dolog történt, ugyanis néhány skót lord nem várta meg, hogy Mária döntsön, hanem meggyilkolták Darnley-t. A mindössze húszéves férfi házát felrobbantották, de a holttest a ház udvarán hevert, és egyértelműen látszott, hogy az áldozat nem a robbanásban halt meg, hanem megfojtották. A királynő a hírre teljesen összeomlott, ami a legtöbb történész szerint arra utal, hogy nem vett részt a konspirációban. 

Minden összeomlik

A Darnley elleni merénylet egyik vezető alakja és Mária egyik fontos szövetségese James Hepburn bothwelli gróf volt. Ő a gyilkosságot követő káosz hónapjaiban tőrbe csalta a királynőt, és valószínűleg meg is erőszakolta. Stuart Mária terhes lett, így kénytelen volt hozzámenni a skót nemeshez (később elvetélt). Linda Porter történész leírja, hogy a filmekben és regényekben gyakran úgy ábrázolják, mintha Mária őrülten szerelmes lett volna Hepburnbe, és részt vett volna második férje meggyilkolásában. Zweig is drámaian ecseteli életrajzában ezt az állítólagos viszonyt, azonban Porter szerint nincs bizonyíték erre a szerelemre. 

Bár a gyilkossági tárgyalás során előkerültek olyan levelek, amelyek elvileg a királynő és Hepburn közötti házasságtörő kapcsolatot bizonyították, a történészek szerint ezek hamisítványok voltak. 

A skót lordok nem értékelték, hogy Hepburn a trónra tört, és ellene fordultak. Mária féltestvérének vezetésével legyőzték őt és a királynő seregeit. Hepburn Dániába menekült, ahol elkapták és börtönbe vetették. Mária testvére, Stuart Jakab, Moray grófja nem sok jóindulatot mutatott húga iránt, a királynőt Lochleven várába záratta, és fia javára lemondatta őt a trónról. Stuart Mária megszökött ugyan Lochlevenből, de a trónját nem tudta visszaszerezni, és meglepő módon Angliába menekült, ahol Erzsébet segítségét kérte. Erzsébet azonban nem segíthetett neki, először is, mert egy gyilkosság gyanúja lógott a skót királynő felett, másodszor pedig mivel veszélyt jelentett volna a saját hatalmára. Az angol királynő házi őrizetbe helyeztette rokonát, aki egészen 1586-ig így élt. Thomas Cogswell könyvében leírja, hogy Mária fia, Jakab úgy nőtt fel, hogy teljesen idegen volt számára az édesanyja. Stuart Mária szeretett volna visszatérni a hatalomba, s az évek során egyre keserűbb lett.
Erzsébet királynő uralkodása alatt rendszeresek voltak ellene a gyilkossági kísérletek. Édesanyja miatt sokan nem tartották őt legitim uralkodónak. 1586-ban egy Anthony Babington nevű katolikus férfi spanyol támogatással tervet szőtt Erzsébet megölésére. Stuart Mária levélben fejezte ki támogatását az összeesküvés iránt, amely őt juttatta volna trónra, nem is sejtve, hogy Walsingham, Erzsébet kémfőnöke figyeli a levelezését. 

Máriát letartóztatták, és elítélték árulásért, azonban az angol királynő sokáig húzta az időt, hogy aláírja saját rokona, egy felkent királynő halálos ítéletét. 

Tracy Borman szerint ez a gyötrődés nem csupán színjáték volt. Végül Erzsébet aláírta az ítéletet, de igyekezett úgy tenni, mintha ez „véletlenül” történt volna. 1587. február 8-án lefejezték Stuart Máriát: ez a drámai vég az írók és költők kedvencévé tette a skót királynő alakját. Erzsébet ugyan életében győzedelmeskedett Mária felett, végül a skót királynő fia, Jakab örökölte az angol trónt.

Források: 
Borman, Tracy: The Private Lives of the Tudors, Hodder, 2016
Cogswell, Thomas: James I, Penguin Monarchs, 2019
Porter, Linda. „Mary, Queen of Scots: your guide to her life and times” History Extra, https://www.historyextra.com/period/tudor/mary-queen-of-scots-life-death-rule-facts-biography/ 
Williams, Kate. „Who betrayed Mary, Queen Of Scots?” History Extra, https://www.historyextra.com/period/elizabethan/who-betrayed-mary-queen-of-scots/ 
Zweig, Stefan: Stuart Mária, Gondolat, 1965, Fordító: Dr. Kelen Ferenc
BBC, In Our Time podcast, Mary, Queen of Scots, 2017 
 

1. Amikor nem egyezik a szeretetnyelvetek

Gary Chapman írta le az öt szeretetnyelvet: minőségi idő, testi érintés, dicséret, ajándékok szívességek. Nem mindegy, hogy te melyiket „beszéled”, és a párod melyikre hallgat. 
Ha valaki olyan környezetből jön, ahol a szülői szeretetkimutatást feltételekhez kötötték, vagy a szülők a szeretetüket idő hiányában pénzben váltották meg, akkor nagy az esélye, hogy az ő szeretetnyelve a szívességekhez és ajándékokhoz fog kötődni. Ezekből fogja érezni, hogy őt szeretik-e, vagy nem. Közben pedig lehet, hogy áhítozna a dicséretre, együtt töltött időre, testi érintésre is. Ilyenkor a két ember egyszerűen elmegy egymás mellett.
Pedig a másik szeretetnyelve könnyen tanulható! 
Első lépésként érdemes megtudni, melyik a saját szeretetnyelved, érdemes elolvasni pár Gary Chapman-könyvet. Ha már tudod, mi a te szeretetnyelved, és mi az övé, akkor már tudatosan adhatsz neki olyan szeretetet, amire szüksége van.
Mondhatnád, hogy ez így egyoldalú. De az általad adott szeretet végül kamatostul megtérül. Semmi más dolgod nincs, mint adni, mert szereted a párod. Ezért add számára azt, amitől ő szeretve érzi magát, és te is vissza fogod kapni azt, amire neked szükséged van.

2. A gyerek mint „troll”

A gyereknek mindent meg akartok adni: szeretetet, figyelmet, törődést. Abban az esetben, ha úgy érzitek, hogy a gyerek kezd „visszaélni” a helyzetével (azaz még többet követel, például még este 10-kor is ott ülsz és altatod, és hiszti van, ha kimész a szobájából), akkor egyértelműen tudhatod, hogy valami nem stimmel. Átestél a ló túlsó oldalára. Viszont közben egymásra nincs időtök. A gyereknevelés ural mindent, és lassan arra sem emlékszel, hogy mikor aludtál kettesben a pároddal, mert a gyerek éjszaka jön, hozzád bújik, közben „lerúgja a párod veséjét”. 
Egy párnak nemrég azt javasoltam, hogy ahelyett, hogy a gyerekekkel alszanak felváltva, húzzák meg a határaikat, és költöztessék ki a gyerekeket a hitvesi ágyból. Amikor legközelebb találkoztam velük, fülig ért a szájuk.
A határok megszabása nemcsak azért fontos, hogy ti is töltődni tudjatok, hanem azért is, mert ha a gyerek közben megtanulja mások határainak tiszteletben tartását, az életben is jobban megállja majd a helyét.

3. „Kismamabetegség”

Otthon vagy a gyerekkel, majd a következővel. A kapcsolataid leszűkülnek a párodra és a játszótéri ismerősökre. És már te is unod, hogy csak a kakis pelenkákról és az altatási trükkökről beszélgetsz másokkal. Van, aki imád anya lenni, és elemében érzi magát, amikor másokról gondoskodhat. De nem mindenkire illik ez a szerep. A gondok ráadásul akkor jönnek, ha te csak-azért-is bevállalod az „anyu-missziót”, de közben már alig várod, hogy valami mást is csinálj végre.
A párkapcsolatban merjetek önmagatok lenni! Beszéljétek meg, ha a gyerekek miatti otthonlét nem a te műfajod, vagy egy idő után már nem az. 

A fiatal párok esetében gyakori jelenség, hogy túlzottan igyekeznek megfelelni a külső elvárásoknak.

 Ez az egyik vízválasztó, hiszen mindenki azt várja a szülőktől, hogy a gyerekért mindent megtegyenek. De értetek ki fog kiállni? Ha ti nem, akkor a feszültségeiteket csak a szőnyeg alá söpritek. De ezek egyszer felszínre fognak törni.

4. Az egész család terhe a vállamon

Tipikus férfiminta. A férfiaktól elvárt, hogy helytálljanak anyagilag, támogassák a családot. Közben már a 21. századból is eltelt több mint 20 év! Egyre több férfinak lenne igénye arra, hogy részt vegyen a gyerek pelenkázásában, és ne csak hétvégi apuka legyen. Ez a kettősség létrehoz egy belső feszültséget, úgy érezheted magad férfiként, hogy kettészakadsz. 
Közben annyit kellene tenned, hogy megbeszéld a pároddal, hogy mire vágysz. Azért vagytok ketten, mert kölcsönösen kiegészítitek egymást. 
Mondd el neki, hogy mi bánt. Lehet, hogy nem is kell olyan ütemben belapátolni a pénzt a családi kasszába, ahogy te azt gondolod. Lehet, hogy közben a párod nagyon örülne, ha ő is hasznosnak érezné magát, és több pénzt kereshetne. Vagy épp annak, hogy te is töltesz időt a gyerekekkel, az otthoni terhek pedig nem az ő vállát nyomják teljes mértékben.

5. Mérgező szülők a háttérben

Minden pár könyvespolcára kötelezővé tenném Susan Forward könyvét, a Mérgező szülőket. Nem azért, mert minden szülő mérgező, de akik benne élnek egy ilyen szülő–gyerek-kapcsolatban, egyszerűen nem ismerik fel azokat a mintákat, amelyek alapján egy mérgező szülő működik. 
Sokszor csak azt veszed észre, hogy már megint valami baja van az anyósodnak, hiába teszel meg a párodért mindent; apuci a kicsi lányát nem tudja elengedni, és folyamatosan mennek a megjegyzések, játszmák. Ti meg egymást nyugtatjátok, és igyekeztek megértetni a másikkal, hogy így fogadjuk el őket, mert a szüleink, és kötelességünk szeretni őket. Ők közben pedig következmények nélkül mérgezik valamelyikőtök vagy mindkettőtök lelkét. 

Éveket spórolhattok meg azzal, ha felismeritek ezeket a mérgező mintákat. 

Rá fogtok jönni a helyzet tarthatatlanságára, és megteszitek a kellő lépéseket azzal, hogy meghúzzátok a határaitokat, mielőtt ők verik szét a házasságotokat.

6. Kérlek, hallgass meg!

Az alábbi két pont olyan kommunikációs problémákról szól, amelyek könnyen elkerülhetők, és sok vitát, veszekedést megspórolhattok vele. Itt is a női és férfi lélek különbsége a lényeges elem. 
A nők azzal, hogy beszélnek a problémáról, oldják magukban a stresszt, viszont nem mindig várnak megoldást a másiktól. A férfiaknál viszont a problémafelvetés rögtön megoldáskeresésbe megy át. Míg a nők gyakran csak azt akarják, hogy elmondják a problémáikat, addig a férfiak belekezdenek a megoldásba. 
Jótanács: Hallgasd meg a párod, és kérdezz rá, hogy mit szeretne: csak elmesélni vagy közösen megoldani? És cselekedj eszerint.

7. „Gondolatolvasás”

A párok jelentős része alkalmazza a gondolatolvasást mint kommunikációs csapdát. Mi a gondolatolvasás? 

Mielőtt a másik végigmondaná a mondanivalóját, te már reagálsz, mert úgyis tudod, mi van a fejében. 

Ezt olyan szintre lehet „fejleszteni”, hogy akár az első szóra is ingerülten reagálsz, mert szerinted az a szó azt jelenti, ami a te fejedben van.
Jótanács: Két füled van és egy szád. Ha ennek arányaiban tudsz kommunikálni (azaz kétszer annyit hallgatod a másikat, mint amennyit beszélsz), máris jelentősen csökkenetetted a felesleges viták számát. Ráadásul mindkét fél teret kap arra, hogy elmondhassa az őt nyomasztó problémákat.

A házasságmegmentés nem mindig olyan egyszerű, hogy elég ebben a hét pontban javítani a kapcsolaton. Néha valóban mélyre kell menni, hogy a felszínre lehessen hozni a kettőtök közötti feszültséget irányító eseményeket. Ezekkel az egyszerű tippekkel viszont elkerülhetővé válik egy felesleges kenyértörés vagy gyorsabb lesz a kibékülés. Sőt, akkor se kell megijedni, ha a problémák ennél mélyebbek, összetettebbek. Mert akármilyen irányba is tart a kapcsolatotok, a házasság megmentése során magatokra fordított munka busásan megtérül.

A szerző gyermek és szülő életvezetési tanácsadó
 

Vagy van áram, vagy nincs

2022 decembere van, Irpinyben járunk 10 hónappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. „Szerintem bizonyos helyzetekben fontos elrejtenünk az érzelmeket” – mondja a 14 éves Mikita. És ez a mondat pontos jellemzése a helyzetnek, hogyan próbál egy kamasz túlélni, miközben körülötte csaknem egy éve minden a háborúról szól. Mikita már újra járhat iskolába, de egy osztályban legfeljebb heten lehetnek jelen, a többiek online kapcsolódnak be az órába. Hogy miért? 

Azért, mert az iskola óvóhelye nem elég nagy ahhoz, hogy az összes diák elbújjon, ha bombatámadás elől kell menekülni. 

Dorina szintén 14 éves, az ő iskolája is áll ugyan, de romokban, ezért csak online tanul. Ha nincs áram, nincs tanóra. „Akkor csináljuk a házit, amikor van áram.” De áram vagy van, vagy nincs – ha nincs, akkor Dorina a telefonjával világítja meg a könyvét, úgy olvas. „Amikor először hallottam az invázióról, a barátaim csak annyit mondtak, hogy nem lesz suli. De nem tudtam, hogy miért. Csak örültem, hogy nem kell iskolába menni. Utána viszont… sokkos állapotba kerültem” – idézi fel a tinédzser lány. A háború kezdetétől kb. egy hónapig még Irpinyben maradt a családjával, utána menekülni kényszerültek.

„Azt hiszem sokkal érettebb lettem akkoriban (...) Az a legfélelmetesebb, amikor hallod a süvítést, de nem tudod, hova fog becsapni. 

Nincs is értelme szaladni, mert talán pont úgy talál el. 

Az ilyen pillanatokban egyszerűen lefagytam. Nem tudtam, mit csináljak. Mindenki elszaladt, de én ülve maradtam. Teljesen megbénultam. Azt hittem, itt a vég” – meséli erről az egy hónapról. De mi történt Irpinyben a háború első hónapjában?

Hős várossá nyilvánították

A Kijev külvárosában található Irpiny (körülbelül Budapest–Zsámbék távolságot kell elképzelni) az ukrajnai orosz invázió kezdetének és az orosz hadsereg gyors előrenyomulásának történetét meséli el. Az orosz erők a háború kitörése után nem sokkal elfoglalták a város északi részén található hosztomeli repülőteret, hogy megkönnyítsék a támadást dél felé, Kijev körül. Irpinyt az orosz tüzérség ágyúzta, miközben az ukránok képesek voltak visszaverni és megsemmisíteni a hozzájuk benyomulni próbáló erőket. Az oroszok azt hitték, néhány hét alatt elfoglalják majd, ám a város ellenállása mindenkit meglepett. 2022. március 24-én a város 80 százalékát visszafoglalták az orosz megszállóktól az ukrán fegyveres erők, majd március 28-án Oleksandr Markushyn polgármester bejelentette, hogy a város egészét teljesen visszafoglalták. Közölte, hogy az orosz hadsereg több mint háromszáz civilt és ötven katonát ölt meg a településen. 
A támadásokban a város 70 százaléka megsemmisült, a pusztítás a mai napig látható a legtöbb utcán. Az újjáépítés már megkezdődött, de biztos, hogy lassú folyamat lesz. Mostanra a lakosság 85 százaléka, akik korábban menekülni kényszerültek, visszatértek. Emellett közel 25 ezer menekültet fogadtak Ukrajna más részeiről, főként keletről. Az egykor 65 ezer embernek otthont adó Irpinyt az ukrán hatóságok hős várossá nyilvánították.

Kép

Részlet a filmből – Forrás: Verzió International Human Rights Documentary Film Festival

„Ha felnövök, pszichológus szeretnék lenni”

„Emlékszel február 23-ára?” „Persze, emlékszem. Nevetgéltünk angolórán.” „Kérlek, Dorina, elsírom magam!” Ez a párbeszéd hangzik el Dorina és osztálytársa Szonja között, miközben a lakótelepen sétálnak, ahol szétlőtt házak sorakoznak. 

„Az Anna háza, Anna lakott ott! Az osztálytársunk” – mutatnak egy kiégett, romos kockaházra. 

Irpinyben markoló bontja a szétlőtt házakat. A híd beomlott, az autó feje tetejére fordulva fekszik a folyóban. Messze vannak már a gondtalan nyarak, amikor Dorina még áfonyát szedett, vagy hajnalban a napfelkeltére várt.

„Nem tudom elkerülni a háborút, nem tudom befolyásolni. De megpróbálom valahogy elválasztani magam a háborútól” – meséli a lány, aki a festészet által tud kikapcsolódni, ilyenkor minden mást elfelejt. Grafikusnak készül, míg barátnője, Szonja embereken segítene. „Ha felnövök, pszichológus szeretnék lenni. A háború alatt sok embert látok, akiknek egyértelműen gondjaik vannak, és nagyon szeretnék segíteni rajtuk” – fogalmaz. Harmadik szereplőnk, Mikita álma pedig, hogy pilóta legyen. „A pilóták tudnak repülni, és mindent látnak. Mindent szeretnék látni az égből, mert szerintem nagyon szép.”

„Menjek a pincébe, vagy öleljem meg a családomat?”

Dorina, Szonja és Mikita a háború előtt átlagos életet élő tinédzserek voltak, mostanra azonban gyökeresen felfordult az életük. Már megszokták azt is, hogy rendszeresen sziréna figyelmezteti a lakosságot. „Szokásos kedd, szerda, hétfő… lehet, hogy találat lesz. Ez a hang!” – mondja Dorina. „Magadban is hallod a szirénát, Úristen, mit csináljak? Menjek a pincébe vagy öleljem meg a családomat?” – folytatja Szonja, aki üzen is kortársainak. „Mit mondanék az európai lánynak, aki ezt nézi? 

Elkezdtem megérteni, hogy repül az idő. Nem érdemes várni a jobb alkalomra. Most élünk, élveznünk kell a pillanatot. 

Tűzz ki egy célt, és kezdj el dolgozni érte!”
Claire Billet és Olivier Jobard francia rendezők 12 perces alkotása felnövéstörténet, amely fájdalmasan mutatja be, hogy a háború a gyerekeket megfosztja az egyik legértékesebb dologtól: saját gyerekkoruktól. Emellett az oktatásban is hátrányt szenvednek, hiszen, hogyan lehet gyertya- vagy telefonfénynél házi feladatot írni? Hogyan lehet kémiaórán az aminosavakra koncentrálni, miközben bármikor megszólalhat a sziréna? Nagy kérdés, hogy ha egyszer vége lesz a háborúnak, miként fognak minderre visszaemlékezni, milyen nyomot hagy majd életükön, személyiségükön?
Dorina és Szonja iskolájának újjáépítése 2023 februárjában kezdődött. Mikita és barátai a 2022. szeptemberi újranyitás óta járnak iskolába. Sok más iskola mellett az ő iskoláik újjáépítését is az EU finanszírozza. Tavaly az EU 100 millió eurós adománnyal segítette az ukrán gyerekek visszatérését az iskolákba. 

Dokumentumfilmek egy kávé áráért

Az Amikor felnövök az Európai Bizottság „Oktatás vészhelyzetben” című kampányának keretén belül készült, s most díjmentesen elérhető a Verziotéka kínálatában. Szintén megtekinthető körülbelül egy kávé áráért a Legyőzni a sötétséget című közel másfél órás ukrán dokumentumfilm. Utóbbi alkotás a háború első néhány hónapját dokumentálja. Ukrán filmesek országszerte a háborús mindennapokat filmezték, hogy megküzdjenek az értelmezhetetlenné vált és kaotikus valósággal, és testközelből örökítsék meg a történéseket.

Vannak, akik mindenüket hátrahagyva beálltak a menekülők sorába, és vannak, akik maradtak, mert nem tudták vagy akarták elhagyni az országot. 

Egyesek abban találtak hasznos elfoglaltságra, hogy az autószerelő- vagy a varróműhelyüket alakították át katonai eszközök gyártására, másoknak a hitközösség jelenti a vigaszt. 

Az Irpinyből, Harkivból, Kijevből, Csernyihivből, Zaporizzsjából és más városokból tudósító történetmozaikok a háborúban megélt borzalmak mellett a lakosság rendkívüli találékonyságáról és állhatatosságáról tesznek tanúbizonyságot. 
De több másik, az orosz-ukrán háborúról szóló alkotás is megnézhető online a Moving Image & War in Ukraine: An Anthology videóprogram keretében. Az összeállítás célja az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos bizonyítékok, reflexiók és érzések megőrzése és továbbvitele. A művészek feltárják, hogy a háború milyen sokféleképpen befolyásolja az egyének, családok és közösségek mindennapi életét Ukrajna-szerte. A kölcsönzési díjból az ukrajnai művészeti és kulturális közösség rászoruló tagjait lehet támogatni.

Források:
https://www.lemonde.fr/en/international/article/2023/04/10/irpin-one-year-after-liberation-a-city-symbolizing-ukrainian-resistance_6022383_4.html 
https://en.wikipedia.org/wiki/Irpin 
https://festival.verzio.org/film/amikor-felnovok-when-i-grow-up/ 
https://www.verzio.org/hu 
 

Lassan három hónapja vagyunk kinn, amikor már otthonosan mozgunk, otthon érezzük magunkat egy idegen kultúrában. Ha megtehetnénk, maradnánk még az Egyenlítő páradús oxigénjét szívni, úgy is, hogy semmi segítségünk nincs időközben tizenhat hónaposra cseperedett kislányunk körül. Nagyon furcsa belegondolni, hogy ő már nem emlékszik a budapesti otthonunkra (ugye még nem volt 13 hónapos, amikor útra keltünk), és az vált számára természetessé az elmúlt hónapok alatt, hogy bőröndökből élünk, anya és apa időnként ideges gyorsasággal pakol, mert délben ki kell csekkolni a szállásról, viszont legalább olyankor fel lehet mászni az összecsukott óriás bőrönd tetejére. 

Utazóbaba- és utazóanya-üzemmódban

Hihetetlen volt megtapasztalni, mennyire alkalmazkodóképesek a gyerekek: kislányunk minden új helyen egy éjszaka után otthon érezte magát. 

Ezt egészen pontosan lehetett tudni, mert amikor egy-egy új helyen a második este kiszálltunk a liftből, örömében sikoltozott, hogy hazaértünk a kis játékaihoz. 

De nemcsak ő szokta meg nagyon a nyaraló üzemmódot, hanem mi is – persze nincs ebben semmi meglepő, a jóhoz ugye fájdalmasan könnyű hozzászokni. Én már annyira utazó anyává váltam, hogy alig tudtam visszaemlékezni, hogyan menedzseltem a szürke őszi napokat budapesti, belvárosi lakásunkban a gyerekkel még elutazásunk előtt. Mit lehet otthon csinálni gekkófigyelés és rizsföldeken barangolás helyett, vagy mi veszi fel a versenyt azzal az élménnyel, hogy láthattam egy félig vadon élő orángután háromnapos bébijét, vagy hogy aznap született óriás lepkék repültek a gyermekem kezére?

Kép

Fotó: Hekler Melinda

A visszatérés szomorúsága hálává oldódik

Hazafelé szóló repülőjegyünk dátuma előtt pontosan két héttel nagy szomorúság környékezett meg, hogy az eleinte végtelennek tűnő három hónap homokszemei is leperegnek nemsoká. Nehéz érzéseimet – ahogy máskor is ilyen helyzetekben – szépen lassan, a veszteségélményt nem elodázva, hálává dolgoztam. Sorra vettem, milyen embereket, sorsokat ismertünk meg Thaiföldön, Borneó szigetén, Malajziában és Bruneiben, illetve az indonéz Balin élve, és kikért, mikért vagyok hálás. 

Például a svéd Ilonáért, akivel a Bali déli részén fekvő Sanurban, a lemenő nap fényében találkoztunk. 
 

Megörültem neki, gondoltam, biztos magyar volt legalább a nagymamája. Ám kiderült, hogy csupán a szülei szomszédja volt annak idején egy nagyon kedves, Ilona nevű magyar hölgy, és a dallamos név annyira megtetszett a szülőknek, hogy így nevezték el a lányukat...
Malajziában az egyik sofőrünk elmesélte, hogy náluk az egész falut meg szokás hívni az esküvőre és a temetésekre is. Ráadásul nem holmi faluházán, hanem a vőlegény családi otthonában tartják a háromezer fős lakodalmakat, ahol egy hosszú sátrat állítanak fel a kertben, és ha szegényebb a házigazda, akkor a vendégek is gondoskodnak elegendő ételről és italról. Aimannal éppen a ramadán előtti napon beszélgettünk, érdeklődtem nála, vajon másnap is nyolc órát fog-e taxizni üresen korgó gyomorral, és nincs-e elkeseredve, hogy holnaptól nem ehet és ihat semmit napfelkeltétől napnyugtáig a harminchárom fokban. A legnagyobb természetességgel válaszolta, hogy ő nagyon szereti a ramadánt, és csak akkor hagyja abba a munkát, ha már érzi, hogy nem tud kedves lenni az utasaival. 

Ez esetben ugyanis már nem is lenne érvényes a böjt, mert a böjtölőn nem látszódhat, hogy éppen szenved. 

Itt nekem eszembe jutottak a Biblia hasonló szavai a böjtről... 

Az indonéz szigeten szerencsére nagyon sokat beszélgethettünk sofőrjeinkkel, mert itt az elmúlt évtizedben a turizmus berobbanása miatt az emberek egészen jól megtanultak angolul. Balin egyébként olcsóbb és biztonságosabb egész napra felbérelni valakit, aki a saját autójával elvisz oda, ahova szeretnéd, mint autót bérelni és tudatlanul furikázni. Szinte az összes taxisofőrrel végigbeszélgettük az utat, ami azért is fontos volt, mert így a gyakran egész napos autózások szükségszerűen elvesztegetett időből élménydús programokká váltak.

Sok gyermek, egy gyermek

Malajziában még mindig nagyon sok gyermek születik, ezt abból is látni lehet, hogy a plázákban nagy körasztalok vannak az étkezésre kijelölt részen, egy család ugyanis átlagosan hét–tíz főből áll. Legtöbbször az apa tart el mindenkit, akár még a vele együtt élő felnőtt gyermekeit is, és Délkelet-Ázsia más országaival szemben egyáltalán nem úgy néz ki, mintha olyan rosszul élnének itt az emberek. 

Thaiföldön viszont mi is észrevettük, hogy éppen nagy divat az egygyermekes családmodell – korábban ott is magas volt a népességnövekedés–, és nagyon feltűnő, hogy gyakorlatilag nem látni gyerekeket az utcán. 

Balin éppen se nem túl nagy, se nem túl kicsi a gyermekvállalási kedv. 
Egyik utunk során megpróbáltuk kideríteni, hogy még mindig sok gyerek születik-e Balin csak azért, mert addig kell próbálkozni, amíg fiú nem érkezik a családba. A népszerű indonéz szigeten ugyanis csak a fiú utód örökölhet, így a kizárólag lányos családok vagyona jó ideig az államra szállt. Érthető, hogy senki sem örült annak, ha halála után egy élet munkájának gyümölcse az indonéz kormányé lett. Napjainkban azonban már létezik egy olyan lehetőség, hogy az apa örökbe fogadhatja a jövendőbeli vejét (akárhány éves is az), így a vagyon végül is a családban marad. Nyilván egy válás ekkor nem nagyon jöhet szóba. Ráadásul ilyenkor az apának a lányát el kell idegenítenie, vagyis formálisan ki kell tagadnia, mivel hivatalosan nem házasodhatna össze az örökbefogadott gyereke a vér szerinti gyerekével.

 Ülök a budapesti lakás gangján...

Időközben hazaértünk, a gyerek megint egy nap alatt átállt erre az időzónára. (Benevezhetnénk őt egy ilyen versenyre!) Hazaérkezésünk után egy hónapig náthás volt. Még jó, hogy kint, ahol mindenki aggódott érte, semmi baja nem volt három hónapon keresztül. 

Kép: Hekler Melinda

Ülök a budapesti belvárosi lakás gangján, megsimogat a nyári szellő, és sokat gondolok Ázsiára. Hogy lehetne elfelejteni, ahogy a dzsungelben egy túraútvonal végén halálosan megrémültem, mert éreztem, hogy valaki megérkezett a hátam mögé: egy szürke makákó volt az. 

Vagy örökre bennem él az az elementáris rémület, ahogy első este Bangkokban azt hittük, meg fogunk halni hazáig, annyira aggódtunk babakocsit tolva a család testi épségéért. 

Nem értettük, miért nem zavart minket, amíg csak ketten voltunk, hogy ilyen közel jönnek hozzánk az autók, mivel nincsenek járdák. De mindenütt nagyon hamar megtanultuk a játékszabályokat, és szinte minden helyzetben tudtuk kezelni az elsőre kaotikusnak tűnő állapotokat. 
Életemnek egy olyan időszakában szereztem örök emlékeket, amikor – ha itthon maradunk, mert hagyom, hogy az ismeretlentől való félelmem kerekedjen felül – valószínűleg annyira egybefolytak volna a lakásban bent töltött szürkés, téli napok, hogy még a kislányom fejlődésének lépéseire sem emlékeznék ilyen pontosan. El lehet azt valaha felejteni, hogy azért tette meg élete első lépéseit a Kuala Lumpur-i repülőtéren, mert öt maláj gyermek ugrálta körbe? Vagy azt, hogy második és harmadik szava a Hi! és a Bye! volt, amivel gyakorlatilag mindenkihez hozzászólt, ők meg olvadoztak a szőke, kék szemű babától. Vagy azt, hogy a férjem nem a munkaügyeit meséli fektetés után, hanem azt, hogy életében először látott vadon élő elefántot a dzsungelben, ahogy agyarával feltúrta a földet, hogy aztán ormányával ásványi sókat szippantson fel. Hát, nem csodálatos? Nem csoda, hogy a kiégés elleni pirula, azaz Délkelet-Ázsia receptre felírva úgy tűnik, kiválóan működött. Két hónapja vagyunk itthon, de a férjemen nyoma sincs a munkahelyi besokallásnak. Én pedig végtelenül hálás vagyok azért, hogy nemcsak világot láttam, de három hónapon át gyakorlatilag ketten voltunk gyeden.

Emlékek a gyermeki tudat mélyén 

Sajnálom, hogy Bori semmire sem fog emlékezni mindebből, bár ahogy egy pszichoanalitikus ismerős kijavított, emlékezni valóban nem fog, de emlékei lesznek róla, beépültek a mélybe, és ki tudja, mi mindent változtattak meg örökre személyisége bontakozásában. 

Az biztos, hogy három hónap alatt olyan kalandokban volt része ennek a csepp lánynak, amik a későbbiekben jó sok esti mese témáját szolgáltatják majd. 

Alig várom, hogy elmesélhessem neki, hogyan szoptattam őt gyakorlatilag mindenhol és minden helyzetben: csónakban, vitorláson vagy éppen több emeletes hajón ülve, egy éppen szoptató orángután anyát figyelve; autóban olyan monszun esőben, hogy nemcsak ő kapaszkodott belém, hanem én is belé; sőt szoptattam úgy is, hogy mellettünk krokodilok úsztak a folyóban. Szerencsére ezekben az országokban soha egyetlen rosszalló tekintetet sem kaptam a nyilvános szoptatás miatt, pedig itt nem jellemző, hogy mutogatnák magukat a nők, lehet, pont ezért rólam sem feltételezték, hogy ne a szükség diktálta aktusról lenne szó. 
Az egyik mesének pedig az lesz a címe, hogy Világjáró Anya, mert kétségkívül megszületett kint az új alteregóm, akiről még biztosan hallani fogtok.

A szerzőnk délkelet-ázsiai kalandjait bemutató sorozat első két része itt olvasható.