Kertvárosi környezetben úgy védekezhetünk a szúnyogok ellen, ha a vízgyűjtő hordókat letakarjuk, és nem hagyunk szanaszét kicsi edénykéket, amelyekben panghat a víz. Azonban egy kisebb szél után mégis hirtelen rengeteg vérszívó lepi el a teret. Merthogy a szomszéd nem teszi ugyanezt, a problémát pedig észre sem veszi, mert van szúnyoghálója, a kertjét pedig nem használja. Vagy ha észre is veszi, akkor csak háborog, hogy a szúnyogokat nem irtják. Pedig nem létezik olyan módszer, amely az emberi hanyagságot ellensúlyozni tudja. Hiszen a kertben, ha egy pohárnyi vízben sokáig pang a víz, akkor abból ezer szúnyog is kirepülhet. Ez ráadásul nemcsak annak a gondja, akinél ez megtörténik, hanem az egész szomszédságé is.  

Szúnyogbölcső a kertben  

„A szúnyogok helyhez kötöttsége részben faj-, részben időjárásfüggő. Vannak köztük olyanok, amelyek száz-százötven méternél nem repülnek messzebb, és olyanok is, amelyek gond nélkül eljutnak négy kilométeres távolságba is. Ha viszont szeles az idő, egészen nagy szúnyogtömegek is messze kerülhetnek” – mondja dr. Kemenesi Gábor virológus. Az egyetemi adjunktus kiemeli, hogy Magyarországon is volt már szúnyoginvázió amiatt, hogy a szomszédos lápról átfújta a szél a szúnyogokat a közeli településre. Ugyanez a helyzet a kiskertekben: hiába figyel valaki arra, hogy a kertjében ne pangjon sehol a víz, ha a szomszéd nem tesz így. 

Ilyenkor érdemes beszélgetni a mellettünk lakókkal. Sok emberben ugyanis nem is tudatosul, hogy a szúnyogokat ő maga tenyészti a vízgyűjtő hordókban. 

Ha van régi, sűrű szövésű függönyünk, akkor azt akár föl is lehet ajánlani neki, mondván, le tudja őket takarni vele. Ilyen módszerekkel a szúnyoghelyzet normalizálható anélkül, hogy megbántanánk a szomszédot. A hordókat a legjobb szúnyoghálóval védeni, illetve arra is figyeljünk oda, hogy a ház körül ne legyenek olyan edénykék, amelyekben panghat a víz. Az esőzések után persze nem kell azonnal kiborogatnunk mindent, elég, ha hetente egyszer szemrevételezzük a terepet. „Hőmérsékletfüggő, hogy a szúnyoglárvák milyen gyorsan kelnek ki, de nagy átlagban tíz nap kell nekik. Hét nap alatt csak a legádázabb fajok képesek kifejlődni, és azok is csak a legnagyobb melegben. A pangó vizek mellett fontos figyelni a gumiabroncsokra is, azokat a szúnyogok nagyon szeretik, mivel melegek és megáll bennünk a víz, a lárvák nagyon otthonosan érzik magukat bennük – emiatt szoktuk őket szúnyogbölcsőként is emlegetni” – mondja szakértőnk.  

Fontos táplálék  

A szúnyogok elleni védekezést az is segíti, ha a kertben a füvet nem vágjuk rövidre, hanem hagyjuk nagyobbra nőni, hogy a biodiverzitása minél nagyobb legyen. Így oda lehet szoktatni olyan madarakat – ezek a magasabb aljnövényzetben könnyebben találnak táplálékot –, amelyek a szúnyogok gyérítését is segítik. A gazdagabb ökoszisztémában megjelenhetnek egyéb fajok is – például a denevérek –, amelyek szintén fogyasztanak szúnyogokat. A környezetre való odafigyelés mellett fontos eszköze a védekezésnek a szúnyogháló, amelyből létezik lehúzható, rolós és lepattintható is, így nem muszáj egész évben a helyükön tartani őket. Vannak már nagyon jó riasztószerek, amelyek nemcsak kémiaiak, hanem illóolaj-alapúak is. A nanotechnológia betört már erre a területre is. Kültéren is sokféle riasztószer használható, ha megfelelően alkalmazzuk őket, akkor a vérszívókat azok is távol tudják tartani. „Ezen túlmenően arra lenne szükség, hogy az itthon alkalmazott kémiai irtás helyébe a megelőzésre alkalmas biológiai gyérítés lépjen. 

A fő gond az, hogy a kémiai szerek nemcsak a szúnyogokat ölik meg, hanem más rovarokat is, jelentős károkat okozva az ökoszisztémának. 

Emiatt az csak precíziósan történhetne, például ha egy-egy utcában tényleg elviselhetetlen a helyzet. Fontos volna azt is elfogadnunk, hogy a szúnyogokat nem kiirtani kell, hanem a számukat elviselhető szintre csökkenteni. Ugyanis helyük van az ökoszisztémában: az evolúciójuk százharmincmillió éves – sokkal régebb óta vannak a Földön, mint mi –, és nemcsak a madaraknak és a denevéreknek szolgálnak táplálékul kikeletlenül és kikelve, hanem még sok más állatnak is” – emeli ki szakértőnk.   

Több mint ötven faj  

A szúnyogok sokszínűségét mutatja, hogy fajaikból – az inváziósakkal együtt – Magyarországon is jelen van ötvennégy. Közülük maximum tizenöt csíphet embert. Az, hogy egy adott időszakban milyen szúnyogtípus van jelen a környezetben, a fajtól is függ. Vannak például olyanok, amelyek egygenerációsak, áprilisban kikelnek, két-három, maximum négy hónapot repülnek, majd elpusztulnak. Vannak többgenerációs fajok is, amelyek hosszabb ideig vannak jelen. Az egyes típusok elleni védekezési mód ugyanolyan, ebben nincs különbség: mindegyik vízben tenyészik, és működik ellene a biológiai védekezés, jók ellenük ugyanazok a riasztószerek. A szúnyogokat, köztük az inváziós fajokat a kutatók folyamatosan monitorozzák, a védekezési stratégiák kidolgozását ez is segítheti. Sikeréért mi is tehetünk, ha használjuk a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak részvételével fejlesztett Mosquito Alert nevű applikációt. Ezzel a szúnyogok fotóit lehet beküldeni annak érdekében, hogy kiderüljön, melyik fajról van szó. A képeket korábban biológusok értékelték, de ma már a mesterséges intelligencia határozza meg a fajokat. Ezt a hazai kutatók három éve fejlesztik egy nagy, európai csapattal. 

Az alkalmazás valós időben teszi lehetővé az egyes szúnyogfajok jelenlétének követését, a környezetet is kímélő védekezési megoldások fejlesztését és hatékony bevetését. 

Például, ha a beküldött képekből kiderül, hogy egy adott területen az inváziós fajok közé tartozó koreai szúnyog van jelen nagyobb számban, akkor a beazonosított gócpontokon (ebből már ismernek néhányat) célzottan lehet védekezni, meg lehet rogyasztani a teljes állományt.  

Veszélyes kórokozók  

A szúnyogok célzott, környezetet kímélő gyérítése nemcsak amiatt fontos, mert a csípésük kellemetlen, hanem azért is, mert betegségeket is terjeszthetnek. A nyugat-nílusi láz vírusát a nálunk honos csípőszúnyogok is hordozhatják, annak fertőzőképesebb variánsa már másfél évtizede jelen van Magyarországon. Az általa kiváltott betegség főleg augusztus végén, szeptember elején okoz gondot. Azért ekkor, mert a kórokozó tavasszal érkezik hozzánk a vándormadarakkal, tőlük tudják minden évben felvenni a hazai szúnyogok. A fertőzöttség nyár végére éri el azt  a szintet a vérszívók körében, ami lehetővé teszi, hogy a vírust gyakrabban át is tudják adni az embernek. Maga a betegség jellemzően tünetmentes, vagy csak influenzaszerű tünetekkel jár, de ritka esetben kiválthat idegrendszeri gyulladást, agyvelő- vagy agyhártyagyulladást, ami akár életveszélyes is lehet. Az invazív fajok közé tartozó tigrisszúnyog terjesztheti a Zika-vírust vagy a dengue-láz vírusát, utóbbiból egyre több helyi terjedési esetet írnak le a mediterrán régióban. Hordozhatja a tigrisszúnyog a Chikungunya-láz vírusát is, ami nálunk szerencsére még nincs jelen, de felbukkanása nem zárható ki, Olaszországban már két járvány is volt. A monitorozás és a célzott védekezés emiatt is fontos.  

Kocsikázó tigrisszúnyogok  

Az inváziós szúnyogfajok megjelenésének kedvez a klímaváltozás, és az is, hogy az emberek magukkal hurcolják őket. A tigrisszúnyogok tojásai például Ázsiából érkeztek hajóval, egyebek mellett a szerencsebambusz és a használt gumiabroncs közvetítésével. A gumiabroncsokat azért kell kiemelni, mert a tigrisszúnyogok eredeti élőhelyükön pici, sötét helyekre petéznek. Emiatt tökéletes volt számukra a használt abroncs, ami Ázsiából érkezett Európába, Európából Dél-Amerikába. 

Mivel a szúnyog tojása évekig bírja a szárazságot, a kiszáradás sem okoz gondot neki, a szúnyog a kikeléssel kivárja, amíg eső éri az abroncsot. 

Így jelent meg ez a szúnyogfaj Európa kikötőiben, és terjedt szét a kontinensen. Ma már mindenhol figyel erre a szakhatóság. A monitorozásokból kiderült, hogy az autópályák mentén, autópihenőkben is nagyobb számban vannak jelen idegenhonos szúnyogok, ezek a kocsik belső terében utaznak. Új területen akkor terjedhetnek el, ha az autókból kirepülve jól érzik magukat – ezt az enyhe telek segítik –, és le is petéznek. Barcelonában olyan vizsgálatot is végeztek kutatók, hogy egyenként átnézték az autókat és begyűjtötték a szúnyogokat, vizsgálták őket genetikailag is. Ez is azt igazolta, hogy az emberek a kocsijukkal hurcolják szét a tigrisszúnyogot.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Így vált Joe Lindnerből Joesthetics-szé

Igazán nem lehet Lindnerre azt mondani, hogy csak egy üres fejű izompacsirta volt. Műszaki rajzolónak tanult, és egy mikrochipekkel foglalkozó cégnél dolgozott. Kétlaki életet élt Dubajban és Bangkokban, szerette a kutyákat, és rajongott az edzőcipőkért. Tizenegy évvel ezelőtt kezdett el fitneszvideókat posztolni a közösségi médiában, ahol először csak bringás trükkjeit mutatta be. 

Később tudatosan megtervezte posztjait és edzőtermi programját – innentől kezdve mintha virtuális személyiségét fontosabbnak tartotta volna a valódi életénél.

Keményen dolgozott azon, hogy testét mindig tökéletes állapotban tartsa, büszkén, humoros formában posztolt edzéseiről, izmairól, étkezési szokásairól, valamint nyíltan beszélt a mélypontokról is, például arról az időszakról, amikor ész nélkül szteroidokat használt. (A szteroidhasználattól felborult szervezetében a tesztoszteron és az ösztrogén szintje, így hormonális alapon az emlő megnagyobbodása következett be, ami miatt meg is műttette magát).    

„Kitártad a karjaidat előttünk, annyi mindent megmutattál nekünk az életről és a közösségi médiáról. Mindig emlékezni fogok a nagylelkűségedre” – kommentelte egy követője. De vajon miért nem veszik észre a követők, hogy az ilyen (megélhetési) influenszerek tudása elképesztően hiányos, véleményük szubjektív, és a véleményvezérek legtöbbször nem veszik figyelembe, hogy minden ember szervezete, teste egyedi? 

Joe Lindner utolsó videója YouTube-csatornáján:

A testépítés sosem volt kockázatmentes

„A versenyek és a közösségi média állandó nyomása meg a teljesítménykényszer nemcsak az influenszerekre, hanem a rajongókra is hatással lehet. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az online életmód káros hatásai mögött valódi emberek állnak, akiknek az élete nem mindig a tökéletességről szól” – figyelmeztet Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő, s hozzáteszi: „A valóság az, hogy az extrém edzés, a magas terhelés és az izommunka rendkívül megterhelő lehet az izomzatra, ízületekre és a szervezet egészére nézve. Az állandó és túlzott terhelés súlyos sérüléseket, például izomszakadásokat, ízületi problémákat és kimerülést okozhat. 

Az izomtömeg növelése érdekében végzett tömegnövelés egészségügyi következményekkel is járhat, megterheli a szívet. 

A tömegnövelés azt is megköveteli, hogy a sportolók rengeteg kalóriát (átlagosan napi 3800-at) egyenek, és kockáztatják a túlterheléses sérüléseket. A Lindnerhez hasonló testépítők rengeteg fehérjét fogyasztanak. Bár a fehérje fontos tápanyag az izomépítéshez és a regenerációhoz, az extrém mennyiségben történő fogyasztása nem feltétlenül biztonságos vagy egészséges. Hosszú távon stresszt jelenthet a vesék és a máj számára, különösen akkor, ha a szükséges tápanyagok kiegyensúlyozatlanul vannak elosztva az étrendben.”

A mesterséges intelligencia szerint pont ilyen a tökéletes férfi 

Egy mesterséges intelligencia is megfogalmazta már azt az irreális véleményt, miszerint a tökéletes férfi pont úgy néz ki, mint a Joe-hoz hasonló férfiak. Magát a Chat GPT-t kérdeztük erről, s az alábbi „védekező” választ kaptuk: „Az MI algoritmusok csak azokat az adatokat és mintákat ismerik fel, amelyeket korábban megfigyeltek vagy amelyeket tanultak. Ha ebben az adathalmazban túlnyomórészt olyan férfiak szerepelnek, akik hasonló testalkattal rendelkeznek, akkor az algoritmusok valószínűleg azt az eredményt fogják előállítani, hogy a Joe-hoz hasonló testalkat az ideális. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez az eredmény minden emberre érvényes. Az emberi sokféleséget, az egyéni preferenciákat és az emberi tapasztalatok gazdagságát nem feltétlenül vagyunk képesek teljes mértékben átfogni” – írta a csetrobot, amely úgy véli, számos oka lehet annak, hogy Joesthetics-et és posztjait szerették az emberek. 

„Egyik fő oka lehetett a testalkata és az edzéseire fordított elkötelezettsége, kitartása, motiváló üzenetei.” 

„Inspiráló lehetett számukra a saját fitnesz- vagy egészségügyi céljaik elérésében.”   

Joe a közelmúltban egy interjúban állandó izomfájdalmakra panaszkodott. Elmondta, hogy izmai szokatlanul érzékenyek lettek a mozgásra, a nyomásra. A YouTube-ra utoljára két és fél hónapja töltött fel videót, míg az Instagramon mindössze két nappal a halála előtt is aktívan posztolt. „Az emberek inspirációt és motivációt keresnek a mindennapi életükhöz, és a közösségi médiában könnyen rá is találnak olyan személyekre, akik sikeresen elértek bizonyos célokat. Joesthetics halála azonban arra figyelmeztet, hogy értékeljük az egészséget és az életet is, s hogy vegyük észre: az influenszerek életmódja nem mindig fenntartható és egészséges. A média és az influenszerek felelőssége lenne, hogy ne csak a külsőségeket és az eredményeket mutassák, hanem emlékeztessenek az árnyoldalakra és a háttérben rejlő veszélyekre is” – vélekedik a szakértő.

Akik szintén „önként” mentek a halálba   
Andreas Munzer osztrák testépítő 1996-ban, 31 évesen vesztette életét: az extrém diéták és a szélsőséges testépítő verseny-előkészületek miatt szenvedett különféle rendellenességektől. Minden idők legalacsonyabb testzsírszázalékával rendelkezett, s szó szerint mindent beáldozott a „tökéletes forma” megtartásáért: hosszú évekig szünet nélkül doppingolt, mellette spártai diétát tartott. Szervezetében a boncoláskor több mint 20 féle tiltott szert mutattak ki. A szervei pedig döbbenetes állapotban voltak: a mája tele volt daganatokkal, a szíve kétszeresére duzzadt, a veséi felmondták a szolgálatot.   

Rich Piana 2017-ben vesztette életét, miután otthonában lett rosszul, majd egy ideig mesterséges kómában tartották orvosai. 46 évesen rengeteg problémája volt a tüdejével, ami tele volt folyadékkal és meg is duzzadt, veséje elszíneződött, szíve megnagyobbodott, fehérjetartalmú folyadék gyülemlett fel a hasüregében. Aktív társadalmi és médiajelenlétének köszönhetően kultikus figuraként építette a hírnevét. Már az anyukája is profi testépítő volt, ami Rich-et már fiatalon elbűvölte. Videóiban elmondta, hogy 18 éves korában kezdett el szteroidokat használni, a szernek „köszönhetően” három számmal nőtt meg a lábmérete. Igaz, soha senkinek nem ajánlotta, hogy kövesse ezt a példát.   

Aziz Sergeyevich Shavershian, ismertebb nevén Zyzz, a testépítő és modell szívinfarktust kapott egy szaunában 22 éves korában. Vékonyka gyerek volt, de úgy akart kinézni, mint egy élő műalkotás. Kizárólag húst, sajtot és zöldséget fogyasztott.  „Imádom azt a pillanatot, amikor az utolsó ismétlést kinyomod. Érzed, ahogy a bőröd szét akar repedni, ez az, ami nélkül nem tudnám már elképzelni önmagam" – nyilatkozta.  

Édesanyját próbálta először megnevettetni

Robin McLaurin Williams 1951. július 21-én Chicagóban látta meg a napvilágot, de Detroit külvárosában töltötte gyermekéveit. Édesapja, Robert Fitzgerald Williams a Ford márka vezető tisztviselője volt, míg édesanyja, Laurie McLaurin egykor modellként dolgozott. Utóbbi révén még politikus felmenői is voltak, ükapja ugyanis egykor Mississippit kormányozta. 2001-ben már híres színészként egy interjúban arról beszélt, hogy anyja hatással volt a humorérzékére. Kisfiúként próbálta megnevettetni, hogy felhívja magára a figyelmet. 
„Amikor először találkoztunk, kissé zárkózott volt, de csak azért, mert ő volt az új gyerek az iskolában” – mondta róla Jeff Hodgen, Williams egyik általános iskolai osztálytársa. 

Szerinte soha nem volt az osztály bohóca, inkább komoly diáknak tartották.

A színész önmagát csendes, visszahúzódó kisfiúként jellemezte, ami egészen addig tartott, amíg nem csatlakozott az iskolai drámacsoporthoz.  
Apai és anyai ágon is egy-egy féltestvére, két bátyja volt, de mivel szülei dolgoztak, dadusával töltötte a legtöbb időt. Idővel az iskolában már nyoma sem volt a félénk fiúnak. „Körülbelül három évet töltöttem egy kizárólag fiúkból álló iskolában Detroit közelében. Majdnem olyan volt, mint a Holt költők társaságában… (…) Sokat lökdöstek. Nemcsak fizikai, hanem intellektuális zaklatásban is részem volt. Megkeményített, de visszahúzódóvá is tett. Tartózkodtam az emberektől. De a komédiázáson keresztül megtaláltam a módját, hogy áthidaljam a szakadékot” – fogalmazott később a színész.  

A család apja nyugdíjazása után Kaliforniába költözött, ahol Robint 16 évesen a középiskolában az osztály legviccesebb tagjává, egyúttal a sikeres jövőre legkevésbé esélyesnek választották. Az egyetemen politikatudományt kezdett el tanulni, amit nem meglepő módon elég hamar színészetre cserélt. Huszonkét évesen azon mindössze húsz diák egyike volt, akiket felvették Amerika egyik legnívósabb művészeti iskolájába, a New York-i Juilliard-ra, ám azt soha nem végezte el. Ez senkit nem lepett meg, ugyanis Williams zseni volt, és a világhíres iskola konzervatív, klasszikus tanítási stílusa nem illett az egyéniségéhez.

Stand-uptól a Good Will Hunting-ig

Komikusként hamarabb sikert ért el, mint a filmvásznon. Először 1976-ban San Franciscóban lépett fel, majd Los Angelesbe költözött, ahol egy tévéproducer meghívta a tévéshow-jába, ezt követően a televízióban is ismert lett. Önálló stand-up estjein keresztül ismerte meg a közönség. Színészként első nagyobb áttörését a Jó reggelt, Vietnam! (1987) főszerepe jelentette, amely Oscar-jelölést hozott neki. Állítólag forgatókönyv nélkül játszotta el a szerepet, sokat improvizált. A mikrofonon keresztül Elvis Presley, vagy éppen Richard Nixon hangját utánozta. 

„Csak hagytuk, hogy forogjanak a kamerák, és sikerült valami újat létrehoznia minden egyes felvételen” – így emlékezett a film producere. 

1989-ben eljátszotta az angoltanár szerepét a Holt költők társasága című filmben. Az utolsó, érzelmes jelenet („Ó, kapitány, kapitányom!”) egyes kritikusok szerint egy egész generációt inspirált, és a popkultúra részévé vált. Nyolc évvel később a Good Will Hunting pszichológusaként élete legjobb alakítását nyújtotta, ami még néhány valódi terapeutát is mélyen megérintett. Nem csoda, hogy a szerepért átvehette az Oscar-szobrot. De játszott vígjátékokban is – például Mrs. Doubtfire és Patch Adams –, a felnőtt Pán Péter szerepéért (Hook című film) pedig 25 kilótól kellett megszabadulnia. A Harry Potterben a rendező először neki szánta Hagrid szerepét, ami a színésznek sem lett volna ellenére, azonban J. K. Rowling miatt nem bújhatott az óriás bőrébe, ő ugyanis kizárólag angol színészekkel képzelte el a mozit, Williams pedig tősgyökeres amerikai. 

Magyarországon is forgatott 
Kevesen tudják, de 1997-ben Budapesten forgatta a Hazudós Jakab című filmet, amelynek főszereplője és producere is volt. A film rendezője a magyar származású Peter Kassovitz, míg operatőre Ragályi Elemér. A történet szerint egy lengyelországi gettóban a végsőkig elgyötört rabok teljesen el vannak zárva a külvilágtól. Egyikük, Jakab Heym (Williams) ezért kitalálja, hogy beszerzett egy rádiót, és a hírek a szövetségesek előrenyomulásáról tudósítanak. Ártatlan tréfának induló akciója azonban annyira felvillanyozza társait, hogy rá kell ébrednie: csak a nem létező rádióból származó hírek képesek lelket önteni a rabokba. Olyan magyar színészek is szerepet kaptak a filmben, mint Igó Éva, Kulka János, Rajhona Ádám és Rudolf Péter. „Szinte végig ott ült a kamera mellett, és nézte az egyes jelenetek próbáit és a felvételt. Rettentő fegyelmezett volt és nagyon felkészült” – idézte fel Igó Éva a forgatást a színész halálakor.

Kép

Robin Williams a Jó reggelt, Vietnam! című filmben – Forrás: Profimedia

Boldognak tűnt, de mély bánat gyötörte

A nyilvánosság előtt úgy tűnt, mindig szerepet játszik, szórta a poénokat, hogy megnevettesse az embereket. Nem titkolta alkoholproblémáit és házasságai kudarcát. Háromszor nősült, első két házasságából három gyermeke született. Interjúiban óvatosan beszélt a félelmeiről. „Ahányszor depressziós az ember, ott a humor, hogy kirángassa magát belőle” – mondta 1996-ban a The Guardian brit lapnak. 

Zseni volt hatalmas életművel, mondta róla John Lloyd brit komikus és televíziós producer. Mindeközben depresszióval küzdött.  
Már tudósok is megállapították, hogy a komikusoknál nem ritka a depresszió, a kóros személyiségjegyek.  
A színész halála után a brit sajtóban idézték az Oxfordi Egyetem tudósainak kutatását, amelyben több mint 500 brit, amerikai, ausztrál komikust, vegyesen férfiakat és nőket vizsgáltak. Eredményeik szerint extrém, időnként ellentmondásos személyiségjegyekkel rendelkeznek, egyrészt befelé fordulók, depressziósak, szkizoidok, másrészt extrovertáltak és mániások. 
„Sokféleképpen kezelik az emberek a depressziójukat, gyakran elszigetelik magukat, mások azonban azzal is csillapíthatják a gyötrő érzések hatását egy ideig, ha megnevettetik a többieket, akik ezért szeretik őket. Sajnos időnként nagyon rövid ideig tart az enyhülés. Amíg tart a nevetés, nincs baj, ám ha hazaért a komikus, mit tud tenni?” – vélekedett Nick Maguire, a Southamptoni Egyetem klinikai pszichológusa. 

Az Oscar-díjas és hatszoros Golden Globe-díjas sztár 2014. augusztus 11-én önkezével vetett véget életének észak-karolinai otthonában. Mindössze 63 éves volt.  Váratlan halála az egész világon megrázta rajongóit, abban az évben a külföldi hírességek közül Magyarországon is az ő nevére kerestek rá a legtöbben a Google keresőjében. Nem sokkal korábban Parkinson-kórral diagnosztizálták, és a Lewy bodies nevű demencia tünetei is jelentkeztek nála. „Minden erejével azon volt, hogy kezelje a problémáit, ő volt a legbátrabb ember, akit valaha ismertem. „Az utolsó hónapban már nem ment neki. Mintha átszakadt volna a gát” – fogalmazott halála után a felesége, Susan.

Koko, a gorilla is meggyászolta

Nagy állat- és természetvédő volt, 2001-ben például felkeresett Kaliforniában egy a gorillák védelmére létrejött alapítványt, ahol egy óriási emberszabásúval egészen különös kapcsolatot alakított ki. Nevettek, csiklandozták és megölelték egymást – úgy viselkedtek, akárcsak két régi jó barát. 

A nevetés örömét osztották meg egymással. Koko ugyanis értette, amit az emberek mondtak neki, több mint ezer amerikai jelnyelvi kézjelet tudott és használt arra, hogy érzelmeit, gondolatait kifejezze. A majom még a komikus szemüvegét is levette és felpróbálta. Sőt elvette a tárcáját, és „ellenőrizte a személyi igazolványát”, hogy biztosan a híres Robin Williams-szel van-e dolga. 

Az óriási állat hat hónapja vesztette el gorillapajtását, akivel gyermekkorától együtt nevelkedtek, és gondozói azóta nem látták boldognak. 

A színésznek viszont még Koko-t is sikerült megnevettetnie. De nemcsak ő vidította fel a gorillát, ez kölcsönös volt: Robin Williams-et is önfeledtnek látták a találkozás ideje alatt, mintha kicserélődött volna. A rendkívül intelligens nőstény gorilla sok-sok évvel találkozásuk után állítólag meghallotta, amikor gondozója a telefonban Robin Williams haláláról beszélt: nagyon szomorú lett és meggyászolta „barátját”.  

Források: 
MTI Hírarchívum 
https://port.hu/adatlap/film/tv/hazudos-jakab-jakob-the-liar/movie-17444  
https://en.wikipedia.org/wiki/Robin_Williams  
https://www.today.com/pets/robin-williams-mourned-koko-gorilla-1d80056867  
https://web.archive.org/web/20140813081506/http://www.chicagotribune.com/suburbs/lake-forest-lake-bluff/ct-robin-williams-childhood-memories-met-20140813-story.html  
https://www.washingtonpost.com/news/answer-sheet/wp/2014/08/11/how-robin-williams-joked-about-school/  
 

Emlékszem a pillanatra, amikor eldöntöttem: én végérvényesen kivonom magam minden olyan beszélgetésből, ami a szülésről és a szoptatásról szól. Egy nagyobb ismerős társaságba kaptam meghívást, ahol sok hasonló korú, fiatal anya is volt. Nyilván mindannyiunk gyereke szóba került az est folyamán, ami rendjén is volt, egészen addig a pontig, amíg a fő téma az nem lett, ki hogyan szült, és aki nem tudott természetes módon, annak a gyereke biztos nem lesz elég kitartó és ügyes. Jött a kérdezz-felelek, hogy kinek meddig „cicizett" a babája, és adott-e valaha olyan „mérget" a kicsinek, amit úgy hívnak: tápszer. Császáros anyaként, aki mindössze négy hónapig tudta szoptatni a lányát, úgy éreztem, nekem ennyi elég volt ebből a beszélgetésből, megittam az utolsó korty boromat, és hazamentem.

Most, néhány évvel az ominózus vacsora után itt ülök a családokért felelős államtitkárság barátságos hangulatú előterében, kezeimet növekvő pocakom fölött tördelem. 

„Szoptatás" – hallja a fülem. „Kudarc" – visszhangozza a lelkem. Megjelenik az ajtóban Hornung Ágnes, és mosolyogva, közvetlen szavakkal üdvözöl. Miközben a tárgyalóasztalhoz invitál, villog a vaku, vizet töltök a poharamba, ő pedig rám néz, és kedvesen gratulál. Arra gondolok, biztosan úgy fogja kezdeni a beszélgetésünket, hogy a szoptatás a természet csodája, ami mindenkinek sikerül, aki igazán akarja, hiszen nem kell mást tenni, csak hagyni, hogy a kereslet-kínálat mindent meghatározzon. 
„Én elég tudatosan készültem a gyermekvállalásra, de azt nekem senki nem mondta, hogy a szoptatás lehet nehéz is" – mondja az államtitkár, mielőtt elindítanám a felvételt. – Az elejétől kezdve voltak problémáim, el voltam keseredve, mert nagyon szerettem volna, hogy jól menjen. Sok segítséget kértem a védőnőtől, jártam szoptatási ambulancián, kértem laktációs tanácsadói támogatást, ezek mind sokat segítettek abban, hogy sikerüljön" – magyarázza lelkesen. Érzem, ahogy felszabadulok, sőt fellelkesülök azon, hogy nem csak nekem voltak nehézségeim, és hogy talán, ha megfelelő helyre fordulok segítségért, második gyermekemet addig szoptathatom, ameddig én szeretném.

Ön hány éves korukig táplálta anyatejjel a gyermekeit?

A kezdeti nehézségeket követően a fiamat 19 hónapos koráig szoptattam, a kislányomat pedig még tovább. Úgy gondolom, a szoptatás során olyan csodálatos kapcsolódást tapasztal meg az anya gyermekével, amit szeretném, ha minél többen átélhetnének. Ám az is fontos, hogy tiszteletben tartsuk azokat az anyákat, akik nem tudják vagy nem akarják szoptatni gyermeküket, hiszen nem az anyatejes táplálás határozza meg, mennyire szeretjük a babánkat. Ugyanakkor a szoptatás az egyik legtermészetesebb módja az úgynevezett ősbizalom kialakulásának, ami aztán az anya–gyermek kapcsolatot egy életen át végigkíséri. Nem az a cél, hogy bűntudatot gerjesszünk azokban az anyákban, akik valamilyen okból nem szoptatnak, hanem az, hogy aki szeretne szoptatni, és támogatásra van szüksége, az megkaphassa azt. 

Az a célom, hogy minden édesanya tudja: ha bármikor elakad a szoptatásban, többféle segítséget is kérhet, és arra buzdítok mindenkit, aki szeretne szoptatni, hogy fogadja el a támogatást, beszéljen szakemberrel, ne adja fel. 

A statisztikák szerint az anyukák 97 százaléka képes lenne szoptatni a gyermekét. Tehát ha úgy döntünk, hogy szeretnénk szoptatni, de elakadunk, amennyiben segítséget kérünk, nagy valószínűséggel sikerülni fog.

Ha vetünk egy pillantást a világban zajló folyamatokra, akkor mit látunk, a magyar édesanyák hogyan állnak a szoptatás kérdéséhez?

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO statisztikái alapján világviszonylatban a fél év alatti csecsemőknek sajnos csak a 41 százaléka kap anyatejet, és a magas jövedelmű országokban minden ötödik gyermekre igaz, hogy soha nem szoptatták. A skandináv országokban egyébként a legutóbbi felmérések szerint kifejezetten magas, 90 százalék feletti az anyatejes szoptatásban részesülő gyermekek aránya. Magyarország abszolút beleillik a világtrendekbe. A KINCS kutatása alapján az újszülöttek 94 százaléka kapott anyatejet az első hat hónapban, de legalább a szülést követő napokban. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint pedig a kisbabák 37 százaléka a szakmai ajánlásoknak megfelelően megszületése pillanatától az első hat hónap végéig kizárólag anyatejes táplálásban részesült. Ezek nem rossz eredmények, de jó lenne, ha ennél is több gyermek részesülhetne a számára legmegfelelőbb táplálékban.

Gondolom, abban, hogy mennyire szoptatják az édesanyák a gyermekeiket, az is közrejátszik, milyen a társadalom befogadóképessége erre, illetve van-e olyan infrastruktúra, amely komfortossá teszi az otthonunkon kívüli szoptatást.

Szerencsére azt látom, hogy a magyar társadalom egyre nyitottabbá válik erre a természetes dologra, például a picinyét diszkréten szoptató édesanya látványára. 

Hiszen a szoptatásnak semmi köze nincs a szexualitáshoz. Egy kisbabát bárhol meg lehet szoptatni úgy, hogy a mellnek sem kell kilátszódnia. 

Ma már ehhez is vannak rendelkezésre álló eszközök, elég egy kicsi takaró, és a kívülálló már csak annyit lát, hogy az édesanya szorosan az ölében tartja gyermekét.

Kép

Fotó: Katona László

Menjünk vissza a folyamat elejére! Miután megszületik a kisbaba, kihez fordulhat a kórházban, később pedig otthon az édesanya a szoptatással kapcsolatos kérdéseivel?

A kórházban lennie kell olyan csecsemőgondozónak, szülésznőnek vagy orvosnak, aki tud ebben segíteni, esetleg rendelkezik laktációs tanácsadó képesítéssel. A célunk, hogy mindenhol legyen elérhető ilyen szakember. A védőnő is tud segíteni, léteznek szoptatási ambulanciák, illetve önsegítő csoportok, ahová támogatásért fordulni lehet. Azok az édesanyák, akiknek nincs teje vagy nincs elég teje, donortejet vehetnek igénybe. Akiknek többlettejük van, azok leadhatják azt a kijelölt állomásokon, amiért cserébe pénzt kapnak, hiszen a leadott anyatejet az állam támogatással honorálja. A donortej a koraszülött csecsemők esetében életet menthet, de mások is kérhetik, ha szükségük van rá. Jelenleg 41 anyatejelosztó állomás létezik, de nagyon egyenetlen az elosztás, ezen szeretnénk változtatni, illetve az ehhez kapcsolódó szabályozást is meg szeretnénk reformálni, egyszerűbbé, felhasználóbarátabbá tenni a folyamatot.

Nyugtassa meg az édesanyákat, hogy ez nem azt jelenti, hogy lazítanak a minőségellenőrzésen...

Biztosíthatok mindenkit, hogy a hivatalos gyűjtőállomásokon beszerzett tej egészségügyi szempontból maximálisan megfelelő. Én is hallottam olyat a baráti társaságomban, hogy az egyik édesanya jelezte, hogy neki többletteje van, és szívesen adna a másiknak. 

Ettől óva intenék mindenkit, és arra buzdítanék, hogy a hivatalos állomásokra menjen, akinek szüksége van rá, mert az ott elvégzett vizsgálatok az anya és a baba egészségét is szolgálják.

A beszélgetésben megfogalmazott célok elérésben milyen szerep jut a kommunikációnak? Ön szerint hogyan érdemes közelíteni az anyákhoz ezzel a témával?

Úgy gondolom, azt a legfontosabb közvetíteni, hogy a szoptatás a táplálás természetes módja, nem pedig a szeretet kifejezésének egyetlen eszköze. Minden kötődés ki tud alakulni anyatejes táplálás nélkül is, hiszen egyébként is lehet sokat ölelgetni a babát, csak, amikor az ember szoptat, ez adja magát. Vannak biológiai folyamatok, nem mindig alakul minden úgy, ahogy szeretnénk, de ettől még jó anyák lehetünk, és senkinek nincs joga ítélkezni felettünk, és önmagunk felett sincs értelme. Szoptatni addig kell, amíg az a babának és az anyának is jó, hiszen az egyik legfontosabb alapvetés, hogy a kisbaba akkor van jól, ha az anya jól van. Az is fontos, hogy hiába van szülés után az összes rokonnak, szomszédnak, közösségi médiás ismerős ismerősének mindenféle jó tanácsa, én arra biztatnék minden anyát, hogy a belső ösztöneit kövesse, és úgy próbálja meg a szoptatást. Ha pedig elakad, akkor kérjen szakértői segítséget. Mert a szoptatás lehet nehéz, sőt az elején szinte mindig az, de van lehetőség segítséget kérni, és úrrá lehet lenni a nehézségeken. Ha pedig ez sikerül, a szoptatás életre szóló élményé válik.

Támogatott tartalom. 

A csodát ő tette hozzá

Sinéad O’Connort azonban éppen ez, a fájdalommal való örökös szembenézés képessége tette Sinéad O’Conorrá, a művészete ettől vált már alig húszéves korára éretté és egyedivé. Hiszen a nyolcvanas években induló énekesnők közül messze kitűnt, s nemcsak azzal, hogy a tanulmányait a Dublini Zeneművészeti Főiskolán végezte. Gyönyörű hangjával, érzékenységével, egyszerre pimasz, mégis drámai lényével bőven lekörözte az akkori önjelölt popsztárokat. Az persze más kérdés, hogy később a személyiségét a magánéleti kudarcai, amelyekért gyakran a katolikus egyházat tette felelőssé, a fel nem dolgozott traumái (az édesanyja gyerekkorában bántalmazta őt és a testvéreit), az egyre jobban elhatalmasodó mentális problémái és a drog, hogyan forgácsolta szét. Miközben haláláig kereste Istent, és vágyott a vele való kapcsolatra.

De a történetet ne a végéről kezdjük. Hiszen Sinéad O’Connor sokkal több volt, mint zűrös popsztár. Annál is inkább, mivel ő volt az, aki utált popsztár lenni, noha Prince slágere az egekbe repítette 1990-ben. Bár még ez sem igaz így. Hiszen a Nothing Compares 2 U (Semmi sem hasonlítható hozzád) önmagában kevés lett volna ehhez. Még maga a szerző sem tudta soha úgy előadni a saját dalát, hogy az világslágernek tűnjön.

O’Connor önmaga jogán lett világhírű előadóművész, amihez persze kellett ez a dal, de a csodát ő tette hozzá. 

Ki volt ez a törékeny és elszánt nő, aki egyszerre volt szelíd kislány, az ír mondavilág tündéreire hasonlító tünemény, lázadó amazon, muzulmán anya és csak az Isten tudja, mi még?  

Kiskamaszként a magazinok címlapján láttam meg először a kopaszra borotvált fejét, a hatalmas szemét, a finom és szép vonásait, az izzó tekintetét. Szinte megbabonázott. De a dalai csak később, a kamaszkor lázas éveiben értek el a lelkemig. Emlékszem, elbűvölve jártam az utcákat, míg a fülemben szólt I Do Not Want What I Haven’t Got (Nem akarom azt, amim nincs), című dal, amelynek jelentéséről akkor fogalmam sem volt.  
Az énekesnő sajátos módon ötvözte a könnyűzenét az ír népzenével, és több évtizedes pályafutása alatt tíz nagylemezt adott ki. Dalai között éppúgy találunk költői szépségű ír népdalfeldolgozásokat ((I’m Stretched on Your Grave), mint politikai és társadalmi kérdéseket körbejáró szövegvilágokat. Ez utóbbiak közé tartozik például a Famine (Éhínség), amely Írország fájó sebeire keresi a gyógyírt az emlékezés, a gyász és a megbocsátás segítségével. 

Sinéad O’Connor az I’m Stretched on Your Grave (Kiterítve fekszem a sírodon) ír népdal előadása közben, az előadás végén a jellegzetes ír táncot, a jiget táncolja:

Mindig mindennel szemben

Sinéad O’ Connor 1966-ban született, és egy ötgyermekes ír családban nőtt fel. Nyolcéves korában a családjuk szétesett a szülők válása miatt. Öt éven át mentálisan beteg édesanyjával maradt, aki miatt sok szenvedésben volt része. „Az anyám egy szörnyeteg volt. A hangommal tudtam megnyugtatni őt. Képes voltam a hangommal elaltatni az ördögöt” – mondta egy életéről szóló dokumentumfilmben. Tizenhárom éves volt, amikor apja kapta meg a felügyeleti jogát, ám hozzá sem tudott igazán kötődni. Tizenöt évesen bolti lopások miatt egy időre kiskorúak javítóintézetébe került, amelyet katolikus szerzetesnők működtettek. Ez a tény és anyja vallásossága egy életre a katolikus egyházzal szembeni rettegést, ellenállást ültette a lelkébe.  

A zeneipar magasra emelte őt, ő azonban szembement annak törvényeivel is. Tulajdonképpen mindig mindennel szembement. Olykor a józan ésszel és saját magával is. A 2021-ben Rememberings (Emlékek) címmel kiadott memoárjában meséli el azt a pillanatot, amikor úgy döntött, kopaszra borotválja a fejét. Akkor történt, amikor egy zenei kiadó vezetője azt tanácsolta neki, hogy növessze meg a haját, kezdjen el miniszoknyát és magas sarkú cipőt viselni. Ő azonban nem akarta, hogy kiárusítsák a külsejét és a szexualitását. Sikerei szédületes csúcsán pedig, 1991-ben nem vette át a Grammy-díjat, mert azt túl kommersznek találta. Legemlékezetesebb és legvitatottabb tette azonban minden bizonnyal az volt, amikor 1992-ben II. János Pál pápa képét élő adásban tépte szét egy műsorban, így tiltakozva a katolikus egyházon belüli gyermekmolesztálások ellen. A világ megbotránkozott, a koncerteken kifütyülték, a lemezeit bezúzták. A művésztársak is ellene fordultak, még a Vatikán idegeit igencsak borzolni szerető Madonna is beszólt neki. De ítélői nem kérdezték meg személyes élményeiről, és nem feszegették azt sem, ami évekkel később nemcsak az ír, de a világegyházban is botrányt okozóan napvilágot látott. 

Igaz, az énekesnő később maga is belátta, nem a legmegfelelőbb módját választotta annak, hogy tiltakozzon, bocsánatot kért, és százötvenezer angol fontot adományozott a Rómától elszakadt ír katolikusoknak, hogy hozzanak létre egy áldozatokat segítő központot. 

Amikor XVI. Benedek lemondott, Sinéad úgy remélte, végre megnyílhat a lehetőség arra, hogy a katolikus egyház megtisztítsa önmagát.

Az örök kereső

Felfelé ívelő karrierje az ominózus tette után azonban megtorpant. Igaz, ő minderről úgy beszélt, hogy végre letehette a szupersztárságot, és senki és semmi nem kötelezte többé arra, hogy a mainstream zeneiparnak megfeleljen. És ebben igaza is volt. Sok értékes albummal örvendeztette még meg a rajongóit, és a zeneipar döntéshozói (volt annyi eszük), teljesen nem mondtak le róla soha. Igaz, már nem tudott és nem is akart az élvonalba tartozni, de önmaga lehetett. Csakhogy ez az „önmaga”, míg az alkotásban biztos kézzel nyúlt a zenei minőség és a fontos mondanivaló után, a saját életében maga ellen dolgozott. Négy gyermeket szült négy apától, felügyeleti jogokért harcolt és drogfüggőséggel küzdött, valamint a pszichiátriai klinikák gyakori betege lett. Az utóbbi években áttért az iszlám vallásra, és maradjunk annyiban, hogy nagyon sok furcsa, meghökkentő kijelentést tett. Öngyilkossági kísérletekkel sokkolta a környezetét, a családja és a gyermekei megszakították vele a kapcsolatot, majd az egyik fia tavaly, mindössze tizenhét évesen végzett magával. Az énekesnő ezt már nem heverte ki.

Kép

Sinéad O’Connor 2014-ben – Forrás: Profimedia

Sinéad O’Connor egyszerre törékeny és erős lelke démonokkal küzdött és démonokat teremtett maga köré, miközben saját bevallása szerint egész életében a megnyugvást és Istent kereste, akiben minden megpróbáltatása ellenére is töretlenül hitt. Az énekesnő egyik legkedvesebb felvétele, a Something Beautiful (Valami szépet) is éppen erről tanúskodik. Élettörténetét nézve még fájóbbnak tűnnek a báty idézett szavai, az énekesnő magánya. Bár kétségkívül létezik az az önpusztító szenvedés, amelyet egy család már nem bír el, azon változtatni nem tud. Ahogyan létezik az a szenvedés is, amelyből olyan dalok nőnek, amelyek másoknak, teljesen ismeretlen embereknek élni segítenek. És ez a két szenvedés olykor egy és ugyanaz. 

Köszönöm, Sinéad a zenét, a táncot, a harcot. Nyugodj békében.  
 

Az ügyvédi pálya ma is nagy presztízsű, ugyanakkor az egyik legfelelősebb hivatás. Miért éppen ezt választották? 

Dr. Bátki Pál: Nagyapám, dr. Bratmann Pál sikeres ügyvéd volt. Itt, az irodánkban egy vitrinben pihen az írógépe, a fényképe és a folyóiratok, amelyekben publikált. A családban nagy kultusz övezte, újságíró-műfordító édesapám különösen büszke volt rá. Egyrészt emiatt választottam ezt a pályát, másrészt a rendszerváltás idején kezdtem dolgozni, amikor nagy szükség volt olyan ügyvédekre, akik levezénylik a társadalmi átalakulást. Mindemellett kicsit az amerikai filmek is hatottak rám, amelyekben az ügyvédek „hősök”, agyafúrtak, és minden ügyet átlátnak.

Dr. Bátki Hanna: Az én ügyvédi pálya iránti elhivatottságom az édesanyámtól ered, aki szintén ügyvédként tevékenykedett, ma közjegyző. Tőle lestem el a jogászi pálya értékeit, az ügyvédi elhivatottságot, az ügyfelekkel való együttműködési készséget. Gyakorlatilag a munkahelyén nőttem fel, az irodában volt a gyerekeknek a „gyűjtőpont” délutánonként. 

Már alsó tagozatos koromban tudtam, hogy ezt a hivatást szeretném választani.

A húgommal gyakran játszottunk ügyvédest: adásvételi szerződéseket kötöttünk, volt pecsétünk és minden olyan „felszerelés”, ami a szakmában kellhet.  

Dr. Bátki Pál: Van is egy régi szerződés, amire az van írva, hogy „aki megvesz egy házat, az köteles azt kifizetni”. Természetesen bélyegzővel ellátva, korrektül aláírva.

Nap mint nap tapasztalva, milyen bűncselekmények elkövetésére képes az ember, nem lettek valamilyen szinten túlóvó szülők?

Dr. Bátki Hanna: Nem, viszont a gyerekeinket a kábítószer-használattól mindennél jobban szeretném megóvni. Mindketten tudják, hogy vannak olyan ügyfeleink, akik droggal kapcsolatos bűncselekmény miatt ülnek börtönben. Meglehetősen korán elmondtuk, mivel jár a szerfogyasztás és a terjesztés. Azzal nyugtatom magam, hogy talán sikerült a tájékoztatás mellett egy kis félelmet is kelteni bennük, s ez távol tartja őket a kábítószerektől. Mi egyébként a gyermeknevelésben arra törekszünk, hogy ne kelljen füllenteniük, hanem inkább bízzanak bennünk annyira, hogy ha rosszat csináltak, akkor elmondják.

Melyikük a megengedőbb? 

Dr. Bátki Hanna: Pali a megengedőbb, én pedig a rossz zsaru. 

Dr. Bátki Pál: De csak mert a stressztűrő képességem nem annyira jó, mint Hannáé. Amikor valamin összeveszik a két gyerek, a konfrontációt elkerülendő inkább engedek nekik. Néha úgy érzem, egy otthoni konfliktus megoldása teljesen olyan, mint egy büntetőeljárás: érkezik ugyebár egy „feljelentés” az egyik gyerektől (aki panaszkodik a testvérére). Én ezt követően szembesítem és kikérdezem őket, majd következik az igazságtétel, vagyis a szankció. 
De az élet nem ennyire egyszerű, hiszen biztos, hogy valamelyikük fellebbez (azt kiabálja: „ez igazságtalan!”). 

Ezt követően megfontolom a fellebbezést, meghozom a végső döntést, majd jöhet a büntetés-végrehajtás: 

„Ervin, te menj el zuhanyozni, és add vissza Zsigmond játékát!” Egyszóval az egész teljesen olyan, mintha két műszakot dolgoznék végig! (nevet)

Remekül szemléltette egy ügyvéd család mindennapjait! 

Dr. Bátki Pál: Az kijelenthető, hogy Hanna viszi a nagyobb szerepet a háztartásban és a gyereknevelésben, sőt szerintem még a szakmában is fegyelmezettebb, összeszedettebb, és jobban tűri a stresszt, mint én.

Dr. Bátki Hanna: Azért a főzéssel nem büszkélkednék, mert hét közben rendszerint hideg élelem van. Egyszer Ervin elpanaszolta a nagymamának, hogy anya csak szendvicset tud csinálni.

Dr. Bátki Pál: Nem misztifikáljuk túl a sütés-főzés témát. Annyira sok a dolgunk, hogy inkább elmegyünk étterembe, vagy rendelünk, csak minél több minőségi időt tudjunk együtt tölteni.

Ervin és Zsigmond szeretnek bejárni az irodába?

Dr. Bátki Hanna: Mint annak idején én anyukámhoz! Imádják, hogy van pecsét, post-it, lehet üzeneteket küldeni, tenni-venni, papírozni. 

Dr. Bátki Pál: Tetszik nekik ez a világ. Volt, hogy egyszer tárgyaláshoz szükséges iratokat hozott ki nekem otthonra egy rendőr. 

A gyerekek nagyon izgatottak lettek attól, hogy ilyen menő emberek járnak hozzánk.

Időről időre fajsúlyos ügyekkel foglalkoznak, gyakorlatilag emberi sorsok múlnak önökön. Kell egyfajta „páncél” ehhez a hivatáshoz? 

Dr. Bátki Pál: Nagyon is kell. Bajban lévő emberek fordulnak hozzánk, és mi úgy tudunk a legjobban professzionális segítséget nyújtani nekik, ha különválasztjuk a személyes érzelmeinket az ügytől. Fogvatartottaknál szoktak lenni extrém érzelmi állapotok, amikor egy ideig nem találkozhatnak a családjukkal. Fájdalmas ezt látni, de mindig tudnunk kell, meddig terjed egy ilyen segítő szakma határa. A pályám legelején volt, hogy túlságosan belevonódtam érzelmileg egy ügyfelem helyzetébe. Hosszú távon ezt a hozzáállást nem lehet fenntartani, mert rengeteget kivesz az emberből.

Dr. Bátki Hanna: Én bevándorlási joggal és idegenrendészeti joggal is foglalkozom. Ezek magukban foglalják a Magyarországra történő bevándorlási lehetőségek, úgymint tartózkodási engedélyek, letelepedési engedélyek és vízumok ügyintézését. Mivel a harmadik országbeli állampolgárok kiutasítása szintén a profilom részét képezi, elég gyakran találkozom szomorú sorsokkal. 

Ha professzionálisan akarom az ügyfeleimet képviselni, akkor nincs mese, félre kell tennem a személyes érzelmeimet, hogy teljes mértékben az ügyekre koncentrálhassak. 

Hanna még a beszélgetésünk előtt említette, hogy nyaralásra is viszik magukkal a laptopjaikat. Teszik ezt a biztonság kedvéért, vagy mert valóban nehezen állnak át lazító üzemmódba?

Dr. Bátki Hanna: Én szeretek úgy szabadságra menni, hogy ne nyomasszon a munka. Ki tudom zárni. Pali e téren aggódósabb.

Dr. Bátki Pál: Igen, mert mire visszajövünk a nyaralásból, kétszer annyi tennivaló ömlik rám a kihagyott egy hét miatt, ráadásul a nyári hónapokban a kiadatási ügyek megsokasodnak. Többször előfordult már, hogy ilyenek miatt kellett lemondani a nyaralásunkat.

Dr. Bátki Hanna: Mi inkább télen tudunk igazán kikapcsolódni, amikor síelni megyünk. 

Dr. Bátki Pál: A sport szerencsére mindig el tudja terelni a gondolataimat a munkáról. 

Wakeboardra fel! 

A wakeboard egy könnyen elsajátítható extrém sport, amely a szörfösök találmánya, akik akkor is szerettek volna hódolni a szenvedélyüknek, amikor éppen nincsenek nagy hullámok. Ezért kitalálták, hogy egy motorcsónakhoz erősített kötél húzza őket, majd később kimondottan erre a célra építettek drótkötélpályákat. A fiatalok körében különösen népszerű sportág rajongóinak ma már több, természetes vízen épült wakeboard­pálya áll a rendelkezésére hazánkban is. 

A budakalászi Lupawake az ország egyik legprofibb wakeboardhelyszíne négy különböző szintű kötélpályával és huszonkét darab világszínvonalú elemmel. A Venice Beach Cable Park a Velencei-tavon a szabadstrand és a Velence Korzó szomszédságában található, de nemcsak idilli fekvése miatt lett sokak kedvence, hanem a 800 méteres, ötoszlopos pályája miatt is, amelynek különlegessége, hogy ez ad otthont az országos wakeboardbajnokságnak. 

A vonyarcvashegyi Lidó strand önmagában is az egyik legjobb balatoni strand, ehhez jön még az izgalmas vízisípálya, amely 820 méteres, és öt oszloppal rendelkezik. 

Kitűnő választás a siófoki BambooSziget is, amely tényleg egy sziget: a parttól nyolcvan méterre, egy 460 négyzetméteres stégen található, és nem kevesebb mint egy kilométer hosszú és ötoszlopos pályával várja a wakeboard szerelmeseit. 

Érdemes kipróbálni, hiszen a Balaton nyílt vizén wakeboardozni igazán klassz élmény. 

Hol vannak még hazánkban wakeboardpályák? Budapest közelében Dunaharasztiban, Martonvásáron vagy Gyömrőn lehet kipróbálni ezt a vízi extrém sportot, a Balaton környékén Balatonfüreden, de Kecskeméten, Győrben, Pécsen, Szegeden és Nyíregyházán is hódolhatnak szenvedélyüknek a kezdő és haladó wakeboardozók.

Via ferrata – Több mint túrázás 

A via ferrata olasz eredetű kifejezés, magyarul vasalt utat, mászóösvényt jelent. Olyan hegyi utakat jelölnek így, amelyeken különböző, stabilan telepített kábelek, láncok, vaslétrák, lépcsők teszik lehetővé a biztonságos áthaladást. Bár a via ferrata túrákhoz nem szükséges sziklamászásban való jártasság, fizikai teljesítőképességet, gyakorlatot és felszerelést azonban mindenképpen igényel. Az útvonalak nehézségi szintjeit egy A-tól E-ig terjedő skálán jelzik, ahol a minősítést mindig a jelölt szakasz legnehezebb pontja határozza meg. Mielőtt azonban bárki nekivágna egy útvonalnak, fontos tudni, hogy első alkalommal csak túravezetővel lehet elindulni, és nélkülözhetetlen az is, hogy előtte elsajátítsuk a felszerelések helyes használatát! Magyarországon négy helyen: Tatabányán, Cseszneken, a Cuha-völgyben és Sárospatakon tizenöt különböző útvonalon lehet kipróbálni ezt a kihívásokban bővelkedő, rendkívül látványos sportágat. 

Tipp: Csesznek, a Bakonyban fekvő község a Dunántúl egyik legkedveltebb kirándulóhelye, különböző nehézségi szintű útvonalakkal: a „Futrinka ucca” (nem elírás) a B nehézségi szinttel még akár enyhébb tériszonnyal és gyerekkel is könnyedén teljesíthető, míg a Tálos Zoltánról elnevezett emlékutat csak profiknak ajánlják, hiszen 70 méteres hossza mellett a szintemelkedése negyvenöt méter, így extrém nehéznek minősül. De itt van az Ostromlók útja, az első magyarországi via ferrata útvonal, vagy a Várpanoráma út, amely nevéhez hűen gyönyörű kilátást biztosít a Cseszneki várra – persze csak akkor, ha végigjárjuk a 180 méteres pályát, amelyet helyenként csúszós kövek és néhány meredekebb rész tesz nehéz, D szintű pályává.

Siklóernyőzés – Repülni, mint a madár 

Ha valaha álmodtunk már arról, milyen repülni, a sikló­ernyőzés pont ezt az élményt adja. A légáramlatokat meglovagolva akár órákat is el lehet tölteni a levegőben. 

A kezdők pár hónapos tanfolyamokon sajátíthatják el az alapokat, aki pedig már járatos a sportban, az az ország szinte minden részén gyakorolhat. 

Budapesten és környékén, például Gödöllőn, valamint Gyöngyösön, Egerben, Tokajban, a Balaton-felvidéken és Hajdúszoboszlón is van lehetőség siklóernyőzésre, de találunk erre alkalmas terepeket Békéscsabán, Pécsen, Győrben és Sopronban is. Sokak kedvelt siklóernyős helyszíne az Esztergom melletti Csolnok és a Badacsony mellett a Csobánc csúcsa, illetve a Kétágú-hegy a Pilis nyugati gerincén. 

Tipp: Akiben él a vágy a siklóernyőzés kipróbálására, de fél egyedül belevágni az extrém kalandba, az választhatja a képzett pilótával való tandemrepülést is. Ez a repülés legközvetlenebb módja, és mivel az utas elöl helyezkedik el (a pilóta pedig mögötte), az utas kilátása teljesen zavartalan. Aki pedig már többször is belekóstolt az élménybe, és egy kicsit többre vágyik, érdemes próbát tennie a termikrepüléssel. A termik szó meleg, felfelé szálló levegőt jelent, amelynek segítségével ezer-kétezer vagy nagyon jó időjárási körülmények esetén akár 2500-3000 méteres magasságba is emelkedhetünk.

Kép

Siklóernyőzés a Balatonnál – Forrás: Profimedia

Terepbiciklivel szédületes tempóban 

A kerékpározásnak számtalan válfaja létezik, kezdve az egyszerű városi biciklizéstől az országúti versenyeken át a terepbringázásig. Ez utóbbi egyre népszerűbb hazánkban is, két leggyorsabb ütemben fejlődő szakága a downhill és az enduro. A terepbringázás szerelmesei a sportban a gyorsaságot, a terepviszonyokkal, az akadályokkal, adott esetben az időjárással folytatott küzdelmet szeretik. Bár Magyarországon nem minden túraútvonalon engedélyezett a hegyikerékpározás, a sportág kedvelői kifejezetten nekik szánt pályákon is elmerülhetnek kedvenc időtöltésükben. Az eplényi Bringaréna mellett Veszprémben, Pécsen, Sopronban és a Budai-hegység több pontján is találhatunk hegyikerékpár-útvonalakat. 

Aki a „downhillezésnek” – a hegyoldalról nagy sebességgel történő leszáguldásnak, a terepkerékpározás egyik extrémebb válfajának hódolna –, megteheti az ország néhány legális downhillpályáján – a már említett Eplényen kívül – a Mátrában, ahol egy hét kilométeres pálya várja a gravitáció lovagjait. 

A Kékestetőtől Mátrafüredig tartó pálya átlagos szélessége két-négy méter, és 600 méteres szintkülönbséggel kell megküzdenie annak, aki itt leszáguld. 

A Soproni Parkerdőben 2013-ban alakítottak ki egy 11 kilométeres pályát, amelynek szintkülönbsége háromszáz méter.

Kép

Mountain bike-kal a Kékestetőn – Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

Merülés – A világ egy egészen más perspektívából 

Búvárkodás Magyarországon? Bármennyire is hihetetlenül hangzik elsőre, mégsem az! Hazánkban több helyen is lehetőség van merülésre: Dorogon, Csepelen, Szalkszentmártonban, Kőbányán, Ecséden, Gyékényesen, Tatán, a Hegyesdi-tóban, sőt még Budapest szívében, a Feneketlen-tóban is. 
A tatai Fényes-forrás hazánk csodálatos, ősi lápvilágban megbújó, melegvizes forrásokban gazdag merülőhelye. A tizenhat-huszonöt fokos források két-hárommillió évvel ezelőtt, a dunántúli vulkánkitörések törésvonalai mentén jöttek létre. A forrásokból és azok lefolyó vizéből kialakított fürdőben lévő legnagyobb tavat még Esterházy grófné használta fürdésre, innen a Grófi-tó elnevezés. Napjainkban legfőbb látványosságai az állandóan bugyogó, kristálytiszta, kvarchomokkal borított fenéken keresztül feltörő forráscsoportok, a „minigejzírek”. A területen azonban több tó is merülhető: közülük a Körtefás-tó rendelkezik a legdúsabb növényzettel, amelyben naphalat, keszeget és akár hetven-nyolcvan centiméterre megnövő pontyokat és méteres amurokat is láthatunk. A búvárok szerint azonban a „legek” tava a védett Forrás-tó, amely a leghosszabb, legtöbb tavirózsával és legtöbb vízi növényzettel rendelkező, merülésre alkalmas tó. 

Hatalmasra növő vízinövények között kalandozhatunk, kergethetünk halakat, kereshetünk teknőst. 

Gyakorlatilag úgy érezhetjük magunkat merülés közben, mintha egy trópusi dzsungelben túráznánk. 

Tipp: A kőbányai pincerendszerben merülni nem mindennapi élmény. Az egyedülálló budapesti helyszínen a felszíni séta során bepillantást lehet nyerni a város múltjának egy kevéssé ismert szeletébe, hiszen a pincéket valamikor a borászok használták, később a Dreher Sörgyár vette ezeket igénybe, a második világ­háború idején pedig a föld alá telepített repülőgépmotor-­gyár kapott itt helyet. Manapság a tizenhárom-tizennégy fokos vízben megőrződött egykori ipari létesítményeknél lehet búvárkodni, a négy merülőhelyből az egyikhez pedig nem szükséges barlangi búvári végzettség sem.

Kalandparkok kicsiknek és nagyoknak 

A kalandparkok egyre népszerűbbek hazánkban is, nem véletlenül, hiszen úgy lehetünk részesei mindenféle extrém kihívásnak, és élhetjük át az „adrenalinfröccs” mámorító hatását, hogy közben nem sodorjuk magunkat veszélybe. Hazánkban számtalan kalandpark működik, mindegyiknek megvan a saját specialitása, a legegyszerűbb kötél- és pallóalapú ügyességi pályáktól a canopy lecsúszásokig. 
Kedvünkre válogathatunk a komplex élményt nyújtó kalandparkok (például a kislődi Sobri Jóska Kalandpark vagy a mátrafüredi Oxygen Adrenalin Kalandpark), az ügyességi kalandparkok (például a balatonfűzfői Serpa Kalandpark, a Zamárdi Kalandpark, vagy a lakiteleki Tőserdei Kalandpark), illetve a bobpályák (Visegrádon, Sopronban, Szilvásváradon, Balatonfűzfőn) között. 

Tipp: Aki extrémebb élményekre vágyik, próbálja ki hazánk legjobb technikai parkjait, a Skyward szélcsatornát Csepelen vagy a Hell Kart extrém gokartpályáját Miskolctapolcán.

Forrás: drivemagazin.hu; csodasmagyarorszag.hu 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült.

A negatív gondolatok és a másokhoz való méregetés béklyói

A harmadik boldogságfokozó gyakorlathoz először két jelenséget kell megértenünk. Az egyik a rágódás, ami azt a mozzanatot takarja, amikor valaki szükségtelenül és állandóan túl sokat gondolkodik önmagáról, az érzéseiről, problémáiról. Tipikus rágódó kérdés szokott lenni, amit oly sokszor felteszünk magunknak: „Mire gondolt valójában azzal a megjegyzésével?”. Az effajta gondolatokat tanácsosabb visszaszorítani, mivel képesek a motivációnkat rombolni, a problémamegoldó készségünket rontani, illetve negatív hangulatba taszítani minket. 
A másik fontos jelenség a társas összehasonlítás. Ezt akármennyire szeretnénk, nem tudjuk elkerülni a mindennapokban, hiszen sokszor mérjük magunkat másokhoz. Látjuk, hogy a barátaink, ismerőseink vagy egy idegen hol tart az életben, s milyen javakkal rendelkezik. Ha ők szebbek, okosabbak, nagyobb házuk vagy márkásabb autójuk van, rögtön alábbhagy a jókedvünk, megzuhan az önbizalmunk, és még irigyek is leszünk. E két jelenség negatív hatásainak kivédésére következzen most néhány módszer Lyubomirskytől!

Ne hagyd elszabadulni a rágódást keltő gondolatokat! 
Ennek a tanácsnak a megfogadásához több technikát is olvashatsz a könyvben. Az egyik gyakorlat az, amikor eltéríted a gondolataidat különböző módokon, például olvasással vagy fizikai aktivitással. 

A másik hasznos gyakorlat a Stop technika, ami abból áll, hogy amikor rád tör a rágódás, akkor „Állj!”-t gondolsz vagy mondasz saját magadnak. 

Ide kapcsolódik egy 19 éves fiatal ausztrál nő, Sarah esete is, aki egy rövid blogbejegyzésben a reachout.com oldalon osztotta meg történetét a nagyérdeművel. A fiatal lány sokáig küzdött rossz hangulattal, pesszimizmussal és önbizalomhiánnyal, sőt rendszeresen nyúlt valamilyen droghoz is. Egy nap azonban lekerült saját gödrének a legmélyére, ami miatt eldöntötte, hogy a negativitással végleg leszámol. Ennek első lépéseként elkezdett más emberekben és magában is megtanulni bízni. Később pedig olyan szokásokat épített bele tudatosan a mindennapjaiba, amelyek révén a negatív gondolatait el tudta terelni, például elment bevásárolni, zenét hallgatott, festett vagy a barátaival lógott. Mindezek hatására optimistább és derűsebb lett, a negativitása is kevésbé uralkodott el rajta.

Cselekedj, hogy megoldd azokat a problémáidat, amelyek kiváltják a rágódásokat! 
Egyszerű és nyilvánvaló technika, amelyhez sok magyarázatot nem kell fűzni, hiszen a gondjaink megoldásával egyértelműen megszűnnek a negatív gondolataink Lyubomirsky szerint.

Cselezd ki a rágódást kiváltó dolgokat! 
Teheted ezt többféleképen is: meditációval, ami által eltávolítod magadtól a rágódó gondolatokat, vagy írhatsz listát azokról a helyzetekről, amelyek előidézik benned a rágódást, és később ezeket messziről elkerülöd. 
A meditáció hatékonyságát a negatív gondolatok csökkentésére a kutatások alapján is igazoltnak tekintjük. Az egyik ilyen, 2014-es vizsgálatban, amit a Journal of research in personality folyóiratban publikáltak, a mindfulnesst vették szemügyre. Ez egy ma igen népszerű, a jelen pillanatra fókuszáló meditációs forma. A kutatásba összesen 102 egyetemistát vontak be, akiket két csoportba osztottak. Egyik felük részt vett a mindfulness eljárásban, ők lettek a kísérleti csoport, míg a másik felük volt a kontrollcsoport, akik nem végeztek mindfulness meditációt. Az eredmény alapján a kísérleti csoport tagjai kevesebb negatív gondolat felbukkanásáról számoltak be, mint a kontrollcsoport tagjai. 
Ennélfogva a meditáció ténylegesen képes volt a negatív gondolatok számát redukálni.

Vedd figyelembe a nagyobb képet! 
Szintén több alstratégia tartozik ehhez a gyakorlathoz. Közös jellemzőjük, hogy rávilágítanak a problémáid jelentéktelenségére egy nagyobb perspektívából. Ilyen technika például az, amikor felüti a fejét a rágódás, és megkérdezed magadtól, hogy: „Fog ez számítani egy év múlva?”. Ha valóban felteszed magadnak ezt a kérdést, és meg is válaszolod, akkor rájöhetsz, hogy a gondod tényleg elhanyagolhatónak tekinthető.

Kép

Kép: Unplash

Jót tenni másokkal jó – gyakorold a jó cselekedeteket!

A negyedik boldogságfokozó gyakorlat középpontjában a másokkal való jó tettek állnak. A hétköznapi életben ezt sokféle módon gyakorolhatjuk, például segítünk egy barátunknak, vért adományozunk, vagy pénzt adunk egy koldusnak. E sokféleség miatt Lyubomirsky nem is határozza meg pontosan, te magad hogyan tegyél jót másokkal, hanem szempontokat ad mindehhez. Az első az időzítés, mivel nem mindegy, milyen gyakran eszközölsz jó cselekedetet, és milyen hosszú ideig. Például ha túl sokat vállalsz, akkor a segítésed nem lesz hatékony, mert csak önmagadat emészted fel közben. A második a változatosság, hiszen ugyanannak a tevékenységnek a végzése szokásoddá válhat, így idővel a monotonitás miatt nem fog többé örömet okozni a számodra. A harmadik szemszög a kedvesség lánca. Ez arra a jelenségre vonatkozik, hogyha veled jót tesznek, akkor te is ugyanígy járj el, mert ezzel elindítasz egy mosolygós eseményláncolatot.

Lyubomirsky a könyvében szemléltet egy valós esetet a kedvesség lánca kapcsán, ami pont vele történt meg. Épp egy boltban állt a kasszasorban, amikor azt hallotta, hogy egy huszonvalahány éves férfi mondja a pénztárosnak szégyenkezve, hogy hiányzik neki a teljes összeg kifizetéséhez közel egy dollár. Erre Lyubomirsky valamilyen indíttatásnál fogva, amit ő maga sem tudott megfogalmazni, adott a fiatalembernek egy dollárt. A férfi nem is akarta elfogadni elsőre a pénzt, de aztán átvette, és nagyon hálás volt a segítségért. Ezt követően vidám arccal távozott a pénztártól. 

A pszichológusnő utána arra lett figyelmes, hogy az előbbi férfi kifelé menet segített egy kerekesszékes asszonynak megemelni a nehéz szatyrát. 

Mindez igazolásként szolgált számára, hogy a kedvesség lánca a való életben is működik.
Egy másik élő példa szintén minta lehet arra vonatkozóan, hogy a jó cselekedetek boldogabbá teszik az embereket. Egy brit katona, Ian Payne híres történetét még a BBC is közölte a weboldalán. A férfi munkahelyi megbízásból ment el Ugandába, ahol egy futócsoportot indított a helyi boksz klubban. Azonban meglepődve és szomorúan látta, hogy a résztvevők csupa régies, agyonhasznált cipőt hordtak, ezért úgy döntött, a saját, már használt, de még jó állapotban lévő cipőit nekik adományozza. A helyiek természetesen örültek neki, és repesve viselték az ajándék lábbeliket, Ian pedig boldog volt, hogy segíthetett. Utána eldöntötte, hogy másokat is bevon ebbe az akcióba, ezért felkereste a családtagjait és ismerőseit, hogy nincs-e náluk otthon szintén felesleges cipő. Meglepetésére tőlük ugyancsak kapott adományokat, amiket továbbítani tudott az ugandaiaknak. Mindennek később hírre ment a közösségi médiában, így már a világ más részeiről is érkeztek cipők, amiket egyaránt örömmel fogadtak a helyiek.

Felhasznált irodalom:

https://au.reachout.com/articles/how-sarah-beat-her-negative-thoughts  
https://www.bbc.com/news/world-africa-50792926  
Kiken, L. G., & Shook, N. J. (2014). Does mindfulness attenuate thoughts emphasizing negativity, but not positivity?. Journal of research in personality, 53, 22–30. https://doi.org/10.1016/j.jrp.2014.08.002 
Lyubomirsky, S. (2015). Hogyan legyünk boldogok? – Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben. Budapest: Ursus Libris.

Károly már átöltözött az olimpiai mezébe, és az érmeit is elővette, mire én bekopogok a rózsaszínűre festett kétszintes családi ház ajtaján. Ez nem egy szocreál stílusú épület, és nem is az a lerobbant, funkcionálisan félig átépített kastélyintézmény, amelyben a hipó párlata keveredik a soha ki nem szellőző betegségszaggal. 

Itt egy barátságos, meghitten berendezett házba érkezem, amelyben nyolc értelmileg akadályozott felnőtt ember él, akik önállóságukat, méltóságukat családias keretek között élhetik meg.

A támogatott lakhatás nemcsak lakóhelyet, de otthont is nyújt a számukra, életvitelüket pedig az Irmák Közhasznú Nonprofit Kft. csapata kíséri figyelemmel. Bár nem szolgálják ki a bentlakók olyan igényeit, amik megoldására kis támogatással maguk is képesek, segítik a mindennapi gondjaik megoldását, és jelen vannak a lakók életében. Mind a nyolc itt élőnek munkaviszonya van, egyedül közlekednek, és a ház körüli munkákat is ők látják el, bár a szervezésben segítségükre van az otthon esetfelelőse, Szlanka Henrietta. Egyik lakójuk nemrég meg is nősült, és a házaspár az esküvő után egy külön szobát kapott a házban, a segítő csapat rugalmasan viszonyult a helyzethez.

Károly, te még laktál valamikor a nagy intézményben is?
Én Karesz vagyok, ezt a nevet jobban szeretem. 2014-ben kerültem a csobánkai Nefelejcs-Házba, előtte a nagy intézményben voltam, később Szentendrére kerültem, ott is támogatott lakhatásba. A nagy intézményből azóta itt idősek otthona lett. Az Irmáknak annyi támogatásuk van, hogy abból mindig tudnak fejleszteni… Németországban már olyanokat alakítanak, ahol a lakóházzal együtt van a munkahely is, egyszer voltam ott, láttam is ilyen házakat. Én pékként dolgozom, kijárok önállóan a munkahelyemre, közlekedem, intézem a dolgaimat, jövök-megyek egyedül. Nemsokára utazom nyaralni is a régi hittantanárom nyaralójába.

Milyen volt a váltás a nagy intézményből a támogatott lakhatásba, emlékszel még erre? 
Mi voltunk az elsők, akik kiköltözhettünk. Ahhoz, hogy önállóak lehessünk, közlekedést, pénzkezelést, vásárlást kellett tanulnunk. Volt erre egy tanfolyam, hogy mennyi pénz legyen nálunk, mit kell vásárolni a boltban, kit kell hívni, ha baj van. Az intézményben csak a szobánkat kellett rendben tartani, támogatott lakhatásban miénk a főzés, takarítás, mosás… 

Megy ez, a férfiak is elbírnak ám a háztartással, nem csak a nők. 

Tegnap sütöttem kolbászt, hurkát, az kétszáz fokon egy óra. 
Eleinte reggel még jöttek a segítők, keltettek minket, elkísértek a munkába, azután megtanultunk mindent szépen, begyakoroltuk, felkeltünk időben.   

Mikor kezdtél sportolni?
1998-ban kezdtem tornázni, amikor még a nagy intézményben laktunk. Réti Ferencnénél kezdtem, ő gyógypedagógus volt ott, azután pár év múlva igazi edzőhöz kerültünk. Na, ugye! Kedvet kaptam, hogy megmutassam az országnak meg a világnak, hogy mit tudok. Azóta már négy országot bejártam: voltam Kínában, Belgiumban, Romániában és most Berlinben az olimpián.

Mennyi edzés van a sok érem, győzelem mögött?
Kéthetente van edzésünk Dunaújvárosban, az ottani edzőtáborban, ha viszont nem tudunk lejutni az edzőnkhöz, Salamonné Szabó Éva nénihez, akkor az UTE tornatermébe mehetünk. Az szintfenntartás. Én minden edzésen ott vagyok, ezért volt esélyem, még az oltásaim is megvoltak. A munkám után majdnem mindennap edzem, elfoglalt ember vagyok.

Milyen versenyszámokban indultál a berlini játékokon?
Nálunk nincs már szabadon választott talajgyakorlat, régebben még volt. Hat szeren vagyok: gyűrű, nyújtó, ló, talaj, korlát, ugrás. Fellendülés, egyet lendítek, egy, kettő, három, négy, átfordulok, átfogás és hatszor lendítés, leugrás. Nekem bónuszelemem is van, plusz két lendítés. 

Éva néni kezdés előtt azt szokta mondani, hogy ne figyeljek a fényképezőgépekre, se a kamerákra, csak nyugodtan csináljam a dolgom, ne kapkodjak. 

Utána mindig mondja, hogy szépen dolgoztunk, jól felkészültünk. 

Mit kellett elérni ahhoz, hogy elindulhass a speciális olimpián?
Ahhoz nagyon sok eredmény kellett, sok munka, sok edzés, kitartás! Engem az Olimpiai Bizottság választott ki, mert jól dolgoztam. 44 éves vagyok, csak nem látszik rajtam, ritka, hogy ilyen korút is beválogatnak a csapatba. A bírók is meglepődtek, hogy milyen jól tartom magam.

Kép

Fotók:

Úgy tudom, az olimpiai csapatban veled volt barátod, Matskássy Pál is, aki szintén a Nefelejcs-Ház lakója.
Ő most már a feleségével lakik itt. Három aranyérmet szerzett Berlinben, és takarítóként dolgozik az egyetemen. Vele is beszélhetnél, csak ő most nyaral.  

Amellett, hogy az Irmák Sprint SE sportolója vagy, keményen dolgozol te is.
Pék vagyok, HÉV-vel és busszal is utazom mindennap, sokat járok éjszakára dolgozni. Nekem este hatkor kezdődik a műszakom, 15 éve dolgozom már ugyanott. Az olimpia előtti utolsó napokban még dolgoztam. 

Mit csomagoltál a bőröndödbe, amikor készültél a berlini utazásra?
Mindent, ami ki volt írva a listára, meg addigra megkaptuk a saját felszerelésünket is, a piros-fehér-zöld mezt és rövidnadrágot. 

Hat érmet hoztam el a bőröndömben.

Én hetet látok itt az asztalon.
Mert összetettben is nyertem egyet. Ugrásban első lettem, az egy aranyérem. Jó páran drukkoltak ott nekem, a lelátón szurkolt a szakágvezető meg a többiek, telt ház volt, és mindenki tapsolt, amikor leugrottam. Észvesztő volt… A nőknek nagy ívet kell csinálniuk leugráskor, az szép volt, nekünk meg fejjel le.

Hogyan fogadtak otthon, a szentendrei házadnál?
Megtapsoltak ott is, meg pizzát ettünk, volt buli, pezsgőzés. Amikor Kínában voltam, ott kupát is kaptam, és lehet, hogy a berlini szereplésem után ösztöndíjat is adnak majd. Most már példakép is lettem, egy igazi paralimpikon. 

Neked van valami tárgyad, ami szerencsét hoz a versenyeken, amit mindig magaddal viszel? Úgy tudom, a legtöbb olimpiai sportolónak van kabalája.

Nekem a kereszt van, én Jézust vittem magammal. 

Ő mindig belesegít. Inkább a hívő emberek hisznek, de hát ezzel én is úgy vagyok…

Milyen terveid, vágyaid vannak a nyári játékok után?
Szeretnék egy olyan háromkerekű rollert, ami nem lábbal hajtós, és lehet vele szlalomozni, de lehet, hogy ahhoz jogosítvány kell.

A festői völgyben várakozom a buszmegállóban, és mindent szépnek látok itt. A lassan kialakuló sorban egy kiegyensúlyozott arckifejezésű Down-szindrómás fiatalember is áll, miután ülőhelyet találok, figyelem a felszállását. Amikor a fiú fellépne a buszra, a mögötte álló férfi egy mozdulattal félrelöki, és egyszerűen elé lép. Azután folyik minden tovább, ártatlanul, mint a Dera-patak vize.
 

A „boszorkányság áldozatainak” tünetei – a földön rángatózás, hallucináció, magánkívüli állapot – speciális ételmérgezésre utalnak. Egyes kutatók szerint a salemi boszorkányperek előtti években nagy anyarozsjárvány volt a környéken. Az anyarozs egy olyan gombafaj, amely a gabonát támadja meg. A learatott búzával a kenyérbe kerül, és ha a mérgezett kenyeret elfogyasztják, a fentiekhez hasonló tünetek jelentkeznek. 
Több mint 300 év elteltével már szinte lehetetlen pontosan megfejteni a kiváltó okokat. Annyi biztos, hogy a salemiek félelmetes jelenségeket kezdtek tapasztalni vagy képzelni. 

Állítólag ártatlan kislányok minden előzmény nélkül rángatózni, hörögni kezdtek, miközben arra panaszkodtak, hogy valami vagy valaki csipkedi, harapdálja őket. 

A tünetek másokon is megjelentek; egyre jobban elszaporodtak Salemben, majd a környező településekre is átterjedtek. Kifejezetten ijesztőnek találta mindenki, hogy az első „sátáni” tüneteket két gyanún felül álló személy produkálta: a helyi tiszteletes, Samuel Parris kilencéves kislánya és hasonló korú unokahúga. A tiszteletes volt a város legfontosabb személyisége, mivel a teljes közösség kizárólag vallási alapon szerveződött. Alapítói puritánok, Angliából származó telepesek voltak, akik 1630-ban keltek át az Atlanti-óceánon, hogy megvalósítsák utópisztikus elképzeléseiket a tökéletes államformáról. Azért hagyták el a hazájukat, mert lelkiismereti okokból nem tudtak közösséget vállalni az anglikán egyházzal, és meg akarták alapítani a saját vallási közösségüket.  

Gyanakvó városlakók  

A puritánok főleg a liturgiát és a püspökök fényűző, világi hatalmát találták elfogadhatatlannak. Különösen felháborította őket, hogy az angol uralkodó egyben az egyház feje is volt, így számos egyházi jogot elbitorolt a hívek elől. A puritán istentisztelet egyszerű volt, mentes minden sallangtól, még az orgonamuzsika sem volt engedélyezett: a zsoltárokat kizárólag énekelték. A bevándorlók megalapították Boston városát, amit a puritánok vezetője, John Winthrop vállalkozó, ügyvéd, hittudós és prédikátor vasmarokkal irányított. Ezt azért tehette meg, mert még indulásuk előtt megszerzett I. Károly királytól egy kiváltságlevelet, amelynek értelmében gyülekezete teljes önállóságot élvezhetett az Újvilágban. Útjukat és végcéljukat a zsidók bibliai vándorlásához hasonlította. A küldetéstudattól fűtött vallásos hevületet nem csökkentette, hogy a vállalkozás alapjait nagyon is földhözragadt megfontolások jelentették, a telepesek a Massachusetts Bay Company nevű üzleti vállalkozás keretei között éltek. A puritánok több várost is alapítottak, és kemény munkával sikeresen gyarapodó közösségekké fejlesztették őket. Kiterjedt kereskedelmet folytattak az anyaországgal, hajóflottájuk nagyságával hamarosan csak az angol kereskedelmi infrastruktúra versenyezhetett. 

Településeik rendjének alapját a kérlelhetetlenül szigorú protestáns gondolatiság képezte. Eszerint csak az üdvözülhet, akit Isten erre kiválasztott, a többiek menthetetlenül elkárhoznak. 

Mivel az egyszerű hívőnek semmiféle módja nem volt arra, hogy kikémlelje az isteni szándékot, sokan szorongások és félelmek között éltek. Winthrop és a többi vezető eközben minden eltévelyedést szigorúan megtorolt. A kvékerek és az anabaptisták szektáit betiltották, a különösen makacs reformereket felakasztották. Ebben a szigorú és gyanakvó környezetben kezdődtek a salemi boszorkányészlelések.  

Tettesek kerestetnek  

Valóságos pánik uralkodott el a környező településeken is, és a lakosok jól beazonosítható elkövetőket kerestek, kezdetben a gyerekeket faggatva, talán ötleteket is sugalmazva. A társadalom perifériáin élő koldusok, hajléktalanok és elmebetegek között kerestek bűnbakot. Egy Sarah Osborne nevű nő eleve gyanúsnak számított, mivel állítólag egy szolgával keveredett viszonyba, ráadásul a saját gyerekeivel pereskedett a néhai férje örökségén. Sarah Good pedig egyszerű utcai koldus volt. Mindkettőjüket boszorkányság vádjával tartóztatták le, egy Tituba nevű indián rabszolganővel együtt.  

Tituba valahol Közép- vagy Dél-Amerikában született, és gyermekkorától kezdve rabszolgasorban élt. Parris tiszteletes Barbados szigetén vásárolta meg, és háziszolgát csinált belőle. A fiatal lány legfőbb dolga a kisebb háztartási teendők mellett a tiszteletes három gyermekének ellátása és felügyelete volt. Szinte minden percét a gyerekekkel töltötte, egy szobában is aludt velük. A salemi események idején már legalább tíz éve állt a család szolgálatában. A vádak szerint Tituba a gyerekeket vudu mágiával kínozta, és ő okozta az ijesztő tüneteket. A kihallgatások során mind őt, mind a másik két nőt alaposan kifaggatták.  

Kép

19. századi grafika a salemi boszorkányperekről – Forrás: Profimedia – Red Dot

Hátborzongató előadás  

A két Sarah tagadta a vádakat, Tituba viszont megsejthette, hogy a per nem a józan ész elvei alapján fog zajlani, logikus érveléssel, meggyőzéssel ebben a felfokozott állapotban lévő közösségben nem fog célt érni. Egy zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben zajlott az eljárás, a közönség valószínűleg nemcsak a gyanúja igazolására, hanem egyúttal borzongató színházi előadásra is vágyott. Azt a taktikát választotta, hogy beismeri a boszorkányságot, magát áldozatként beállítva, miközben más vádlottakra tereli a bűnök gyanúját. 

Drámai hangon bejelentette, hogy meglátogatta őt a Sátán, és a szolgálatába fogadta. Egy fekete és egy vörös patkányt küldött, hogy szolgálják őt, és arra kényszerítette, hogy kínozza a két kislányt.

Érzékletesen leírta az Ördög megjelenését, az őt szolgáló állatokat és más lényeket. Anekdotázott egy disznóról, egy fekete kutyáról, egy vörös és egy fekete macskáról, egy szárnyas, kétlábú, asszonyfejű szörnyetegről, akik mind a Gonosz parancsára látogatták meg őt, és megfenyegették, hogy megölik, ha nem engedelmeskedik. Egy fekete kabátos figura még a családi ima közben is eljött egy kanári kíséretében, és varázslatot bocsátott a fülére, hogy ne hallja a Szentírás szavait. Ő pedig félelmében végül aláírta a Sátán könyvét.  

Három napig faggatták a kifejezetten erre a célra létrejött törvényszék tagjai, és ő készségesen szolgáltatta a várva várt részeteket. Kielégítette a pánikba esett, borzongásra éhes közönség minden igényét. A Sátánnak egyszer hófehér haja volt, máskor sötét, a könyv néha kicsi volt, máskor hatalmas. A többi vádlott nevét – Sarah Osborne-ét és Sarah Goodét – mindenesetre felismerte az aláírók között. Ő volt a bűnbánó áldozat, akit megkísértett az Ördög, de most bátran szembeszáll a Sátánnal, és mindent töredelmesen beismer. Egyszer sikoltozni is kezdett, mondván, hogy nem lát, megvakult, mert a Gonosz bosszúból elvette a látását.  

Aki ártatlannak vallotta magát,  nem menekülhetett  

Tucatjával fogták el és vetették börtönbe a sátáni összeesküvés kiszolgálóit. A hisztéria olyan mértékű volt, hogy a börtönbüntetéseken, kiközösítéseken és vagyon¬elkobzásokon felül hamarosan elkezdtek sorjázni a halálbüntetések is. Az angol büntetőjog ugyan pontosan meghatározta, milyen büntetéseket lehet kiszabni boszorkányságért, de a salemi boszorkányperek a lehető legrosszabb időpontban kezdődtek. Az angol király nem sokkal korábban vonta vissza a massachusettsi puritán települések önrendelkezési jogát, így a feszültséget egyébként is tapintani lehetett. Az eljárások során volt, akit boszorkánykenyér készítésével vádoltak, tehát azzal, hogy rozsból és vizeletből készítettek lepényt, majd egy kutyával etették meg, volt, akit azért ítéltek el, mert egy szomszédja valamiféle szellemalakot vélt látni a társaságában. Mások bűnösségét azzal látták bizonyítottnak, hogy erkölcstelen életet éltek.  

Tizenkilenc embert végeztek ki, egy kivételével felakasztották őket. 

Sarah Osborne a börtönben halt meg, Sarah Good a rács mögött szülte meg a kislányát, majd kivégezték, és hamarosan a gyermeke is meghalt. A legkegyetlenebb bánásmódban egy 81 éves öregember, Giles Corey részesült, akinek mellkasára súlyokat helyeztek. Nem volt hajlandó bűnösnek vallani magát, ami a vádlók szemében furcsa módon éppen a bűnösségét bizonyította. Ha vallomást tett volna, az angol törvények alapján megmenekülhetett volna, ő azonban az eljárás iránti tiltakozás miatt inkább a kínhalált választotta. 
Tituba a salemi boszorkányperek idejét a helyi börtönben töltötte, majd 13 hónap raboskodás után – amikor a kedélyek már lecsillapodtak – valaki letette érte az óvadékot. A rabszolganőt, aki magát megmentette, de másokat valószínűleg a halálba juttatott, soha többé nem látta senki a környéken.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2023. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>