Ahol mélyhűtött ételekkel és maradék pékáruval segítettek kilábalni a mélypontról
Az egymás mellett sorakozó házak a Bükk csendes idilljébe olvadnak, de az egyik felől vidám csivitelést hoz a kora esti szellő. Egy kamaszfiú koszos vízzel teli vödröt ürít az autómosás utolsó fázisaként. Egy alig fiatalabb lány a kicsiket pesztrálja az udvaron, ő enged be a kapun. Amíg a mackóforma kutyával barátkozom, lelkesen felkiált: „Kint vannak a szomszédban a babák!” – és hajolgat a kerítés fölött. Pedig gyerekben náluk sincs hiány, ugyanis egy focicsapatnyi létszámmal büszkélkedhet Fenyvesi István és Fenyvesiné Pákozdi Andrea.
A legidősebb 23 éves felnőtt, a legkisebb négyéves emberpalánta.
Születési sorrendben így követik egymást: Máté, Domonkos, Gellért, Réka, Teréz, Gergely, Fülöp, Rita, Bernadett, Dániel és Benedek. A legnagyobbak nincsenek otthon, ők is keresik a kenyérre- és zsebpénzrevalót. Máté főállásban Budapesten, Domonkos az egyetem mellett, duálképzés keretein belül. Gellért az érettségi után már a gödöllői kollégiumra gyűjt, miközben hobbiként folklórszerű zenét játszik egy amatőr zenekarban. Réka a Balatonnál tölt néhány hetet, de nem önfeledt nyaralással, hanem bébiszitterkedéssel. István szerint ez egyfajta kényszer, hiszen nem győznek mindent anyagilag. „Állandóan bennem van az aggodalom, hogy elég lesz-e, ki tudjuk-e fizetni, mit kell elcsúsztatni. A gyerekek nőnek, és egyre több mindenre van szükség, de korábban is Istenre bíztuk, és eddig mindig kijöttünk nullára. Amikor nemet mondok valamire, mert nincs rá keret, Andi elkezd imádkozni, és megoldódik. Előfordult, hogy a szeminárium felújításakor mélyhűtött ételekkel rakták tele a hűtőnket. Amikor felhalmozódtak az adósságaink, és az autónk sem bírta tovább, akkor örököltünk.” A 13 éves Gergő arra is emlékszik, amikor Gyálban laktak, és a pékségből hétvégente megkapták a maradékot. Andi pedig arra a régi Skodára, amit apukája barátja ajándékozott nekik, így óvodába tudta hordani az akkor négyéves Mátét.
Ahol a nőgyógyász trágár szavakkal nyugtázta az újabb várandósságot
Úgy tűnik, Fenyvesiék szeretnek kockáztatni. Nem vakmerőségből, csupán az Istenbe vetett bizalmuknak köszönhetően. Egy katolikus közösséghez tartoznak, akikkel együtt a neokatekumenális úton járnak. Ezért fogadták Isten ajándékaként az összes gyermeküket. „Láttuk magunk előtt a példát, hogyan lehet Isten munkatársaiként továbbadni az életet. Több házaspárt ismerünk, akik – miután meghallották a hívást – egy-két gyermekük mellé még hatot vállaltak. Ha pedig valaki szeretne, még sincs gyermeke, akkor azt kell bizalommal elfogadnia” – állítja a nagycsaládos anyuka, aki minden várandósságát végigimádkozta. Máté és Gellért 32 hétre született, utóbbi tüdőgyulladással. Ezek után az orvos megkérdezte: „Na, Andrea, ugye nem lesz több gyerek?”
Csupán fél év telt el, amikor a következő baba megválaszolta a kérdést, amit a nőgyógyász nyomdafestéket nem tűrő szavakkal nyugtázott.
Egy vetélés alkalmával Andi méhét kiszúrták. „Meg kellett tanulnom a határaimat, mert mindegyik várandósság problémával járt. Az öt vetélésemet is beleszámítva 16 gyermekünk van.”
Hat évvel ezelőtt, mielőtt a tizedik jövevény megérkezett, a Fenyvesi család merész döntést hozott: feladták a szűkös, de megszokott gyáli otthonukat, István vezető pozícióját egy autószerelő műhelyben, és egy Eger melletti festői faluba, Felsőtárkányba költöztek. Sokan őrültségnek tartották az ötletet, de ők missziónak hívják. Az egri érsek kérte fel a neokatekumenális közösséget, hogy jöjjenek evangelizálni. Ezt a meghívást nem kötelező elfogadni, de Fenyvesiék a nagyobb gyerekekkel együtt igent mondtak rá. A döntés újabb kihívásokat hozott: házat, óvodát, iskolákat, munkahelyet kellett keresni a környéken. István csodának nevezi, ahogyan az utolsó pillanatban, a szülés és az iskolakezdés előtt rátaláltak jelenlegi otthonukra. „Minden egyes baba érkezésénél féltem attól, hogy megint megváltozik az életem, és le kell mondanom valamiről. De sosem maradtunk megoldás nélkül, így végül el tudtam engedni az aggodalmat.”
A Fenyvesi házaspár, Andrea és István – A fotó a Fenyvesi házaspár tulajdona
Ahol tizenegyen elférnek, ott néha harmincan is
Amíg az étkezőasztal körül beszélgetünk, a legkisebbek fel-felpattannak, és kiszaladnak az udvarra játszani. Amikor megéheznek, Rita melegszendvicset készít nekik. A kicsik a hétköznapokban is nyüzsögnek. „Előttük nincs sorompó – mondja István nevetve. – Ha akarnak, bemennek a nagyokhoz is, vagy kiabálnak, hogy nem engedik be őket. Nyilván idegesítő, ha sokat hangoskodnak, de egy idő után ki lehet kapcsolni az ingert. Ha a laptopon dolgozom, és beszélnek hozzám, egy idő után lelkiismeret-furdalásom lesz, mert ők mégiscsak fontosabbak, és ezt ki is használják.”
„Az egyéniségük természetesen különböző. Van, aki nem igényel akkora figyelmet, vagy már lemondott róla. A másik addig megy, kérdez, ölbe ül, nyakba mászik, hogy végül kiköveteli a figyelmet.”
Gergő egyéb praktikákat is elárul, például kiválóan lehet beszélgetni teregetés vagy más házimunka közben. „Amikor megjelennek, és somfordálnak körülöttem, akkor tudom, hogy valamit szeretnének mondani” – mosolyog Andi egyetértően.
Egy ekkora méretű családban alig tűnik fel, ha növekszik az összlétszám. „Az elején szokatlan, hogy eggyel többen vagyunk, de mindenki belenő a családunkba. Csak az emberek néznek ránk furcsán” – véli a gimnáziumba készülő Tessza. A kisbuszban a jó ülőhelyekért megy a háború, és kialakultak klikkek is, de ha elmennek otthonról, mégis együtt mozognak. Gergőnek kifejezetten hiányozna, ha nem lenne kihez szólnia, amikor unatkozik.
A Fenyvesi család rugalmasan kezeli az utazást; aki nem fér a kilencszemélyes autóba, az busszal közlekedik. A vendégeskedésben is rutinosak. Andi és István nemrég ünnepelték 25. házassági évfordulójukat. Erre az eseményre több tucat vendég érkezett, és közülük harmincan aludtak a felsőtárkányi házban. A gyerekek ilyenkor bandáznak, és sokkal szívesebben alszanak a földön, egymás mellett, mint a saját helyükön. A nappaliban felállítják a szétnyitható asztalokat, szép időben kint bográcsoznak, és egy száj sem marad éhesen.
Ahol nem az ajándék értéke számít
Felsőtárkányban óvoda és általános iskola is működik, István pedig helyben dolgozik. Ő „postázza ki” reggelente a kisebbeket, akiket Andi gyűjt össze délután, egy kis vásárlással egybekötve. Nagy áldás az is, hogy a helyi Faluházba járhatnak néptáncra, karatéra, színjátszó körbe és zenélni. A középiskolások Egerben tanulnak, és önállóan közlekednek.
Andi több mint két évtizeden át csak a családra összpontosított, de amikor a legkisebb Benedek hároméves lett, az anyagiak miatt dolgozni kényszerült. „Átmenetileg a kórházban védőnőként alkalmaztak, de nehéz volt visszaállnom, a próbaidő az új dolgok tanulásával telt. Amikor véget ért, hamarosan egy másik ajánlatot kaptam. Utólag értettem meg, hogy a kezdeti két hónap egy ugródeszka volt, amit Isten készített elő.”
„Most három falu védőnője vagyok teljes állásban. Örömöt jelent az újszülöttekkel találkozni, és átadni a szülőknek a tapasztalataimat.”
Amikor Andi hazaér a munkából, első dolga, hogy ellenőrizze a feladatokat. A házimunka alól ugyanis senki sem vonhatja ki magát. Kettesével vannak beosztva a helyiségek rendben tartására, ezenkívül a falon táblázat jelöli, hogy épp ki pakol a mosogatógépbe, ki készíti a vacsorát, vagy ki terít. István a főszakács, neki ez a hobbija. Hétvégén általában egy-kétfajta leves és két-háromfajta főfogás kerül az asztalra, de a hétköznapi vacsorák egyszerűbbek. Nagy segítség, hogy a mamától sok zöldség érkezik. A szomszéd néni is készséges, szívesen vigyáz a gyerekekre, süteményt süt, varrogat nekik.
Bár az anyagiak szűkösek, a karácsonyfa alá nemcsak közös, hanem személyes ajándék is jut. „Elsősorban szükséges dolgokat veszünk, de ha valaki komolyabb tárgyat, például biciklit szeretne, akkor összefog a rokonság” – meséli István, aki a legutóbbi névnapjára ceruzát kapott Bettitől saját készítésű dísszel, Rita pedig a zsebpénzéből szerzett cukorkát és alkoholmentes sört. Mert itt nem az ajándék értéke, hanem a figyelmes szeretet számít.
Támogatott tartalom.
