„Minden lány Recsák Marcinak szurkolt” – Egy kisiskolás gyerek kalandjai

A Recsák Marcinak göndör vörös haja van és szeplői. Szerintem irtó menő a vörös haj szeplőkkel. Tegnap megengedte, hogy játsszak vele meg a többi fiúval betörőset. Erre a barátnőim is játszani akartak, de őket nem engedte. Azt mondta, csak egy jöhet, és az legyek én, mert nekem hosszúak a lábaim. Egész délután az udvaron rohangáltunk. Tényleg gyorsnak kellett lenni, mert rendőrök is voltak, ráadásul az egyik betörő felgyújtott egy házat, és a végén már minden égett. A Recsák Marci ki is mentett egy kiskutyát. Életem legjobb napja volt.

Csalódott lány, aki Recsák Marcinak szurkolt
Kép: Freepik

Este rajzoltam egy betörőt, aki egy lángoló házból rohan ki a zsákmányával. A tűznek pont olyan színe lett, mint a Recsák Marci hajának. Ma reggel oda akartam adni neki, de amikor beértem a szobába, éppen fogathajtósat játszottak. Azonnal be akartam szállni, de a Recsák Marci azt mondta, nem lehet, mert ehhez túl magas vagyok.

A Juci bezzeg a tömpe lábain egész nap közöttük ugrált. Rém idegesítő volt, ahogy azt kurjongatta, hogy gyíííí meg hőőőőő. Szerintem még életében nem látott igazi lovat. Nem úgy, mint én, nyáron a Csipkét, akinek még a hátára is felülhettem. Ha Recsák Marci tudná, milyen ügyes lovas vagyok, sosem állt volna szóba a Jucival. 

Andi néni észrevette a rajzom, és annyira tetszett neki, hogy ki akarta tenni a falra. Mondtam gyorsan, hogy még nincs kész. Tudtam, hogy sürgősen szükségem van egy tűzoltóra, akit oda is biggyesztettem a jobb sarokba. Aztán a legszebb kékemmel elkezdtem rajzolni a kifele zubogó vizet a tömlőjéből. Egyre nagyobb és nagyobb lett a kék folt a papíron, egészen addig nőtt, amíg teljesen el nem oltotta a lángoló házat. Pár csepp igazi vizet is engedtem azért a biztonság kedvéért a papírra, ami egy kicsit maszatos lett, de legalább jól elázott a betörő is rajta. Andi néni sajnos így már nem akarta kirakni a rajzot, hiába magyaráztam, hogy néha a tüzek nagyon veszélyesek tudnak lenni, és hogy egyszer egy kicsit meg is égettem a kisujjam.

Délután aztán fontos dolgom volt. A focizó fiúkat néztem a pálya széléről. A többi lány is ott ült. A legtöbben Recsák Marcinak drukkoltak, minden rúgását hatalmas ujjongással fogadták. Én ugyan nem értem, mi tetszik nekik a ronda répahaján.

Egészen vizes lett az izzasztó futkosástól. A Juci kiabált a leghangosabban. Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy lehet ilyen nagy hangja, mikor olyan rövidek a lábai. Közben észrevettem, hogy a Máté egész jó kapus, még a fekete keretes szemüvege sem zavarja a védésben. Szerencsére a kiabálás nem hozta meg a sikert Recsák Marcinak, a lövését Máté könnyen védte. A Marci nagyon mérges szemeket meresztett a Jucira, így végre csend lett, és nyugodtabban meg tudtam vizsgálni a Máté szemüvegét, hogy ha hazaérek, lerajzolhassam. Szerintem irtó menő a fekete keretes szemüveg. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti