Lebontható életek a bűz és a bűn árnyékában – Ilyenek voltak London nyomornegyedei

2025. 06. 04.

Az ipari forradalom Angliájának említésére gépek zakatolása, szmoglepte sáros utcák és megtört arcok sokasága sejlik fel előttünk. A nagyrészt munkások lakta nyomornegyedeket a nagyvárosi lakosság idegen testként szemlélte, egyszerre taszította és hívogatta őket ez a rejtelmes, bűnnel teli világ. A könyvek és újságok lapjain keveredett a valóság és a fikció, a leírtak felkavarták az indulatokat, párbeszédet generáltak, s útjára indították a kíváncsi, bámészkodni vágyó városi tömegeket ezekre a helyszínekre – Henry Mayhew újságíró fogalmával élve az „ismeretlen ország” irányába.

London nyomornegyed
Thomas Annan skót fotográfus The Old Closes and Streets of Glasgow című fotósorozatának egy darabja, J. Paul Getty Museum

A nyomornegyedek túltelítődése

Angliában a 18-19. században óriási gazdasági és társadalmi változások mentek végbe. Az ország lakossága az 1800-as évek első felében megduplázódott, részben a javuló közegészségügyi viszonyoknak és élelmiszerellátásnak, részben a migrációnak köszönhetően. Az akkor 8 milliós Írországban ugyanis burgonyavész söpört végig, az éhínség milliók halálát és Angliába való elvándorlását okozta. Ezzel párhuzamosan a földművelők nagy számban özönlöttek a nagy ipari városokba – főként Londonba – gyári munkát vállalni. 

A századközépre az Egyesült Királyság lett az első ország világszinten, ahol a lakosság többsége már városokban élt. 

Londonban ekkorra nagyjából 2,5 millió fő zsúfolódott be egy 316 km²-es területre. Összehasonlításképpen Budapesten ma megközelítőleg 1,6 millió fő él 525 km²-en. 

Az angliai nagyvárosok tehát hihetetlen nyomás alá kerültek: a 18. századi embermennyiség befogadására alkalmas településeknek akár másfélszer annyi embernek kellett szállást adniuk.

Korábban a gazdagabb lakosság a főutcákat foglalta el a városközpont környékén, míg a szegényebbek a külsőbb utcákban rendezkedtek be. A pompa és a nyomorgás megfért egymás szomszédságában. Az új társadalmi réteggel, az ipari munkássággal való túltelítődéssel párhuzamosan megindult a vasútvonalak és -állomások kiépítése. Ahhoz, hogy ezeknek teret csináljanak, a gazdagabbak közül sokan új külvárosokba költöztek. 

Eközben megkezdődtek a lakáslebontások, és a kártérítések sem maradtak el. A tulajdonosok jól jártak, a bérlők azonban hoppon maradtak, s kénytelenek voltak új, olcsóbb lakhelyek után nézni. A már 18. században is létező „sötét negyedek” zsúfolásig teltek a szegény, bérlakásukat vesztett emberekkel. Ahogy a helyzet egyre súlyosbodott, a bűnnel teli utcasorokról szóló történetek napi témáivá lettek a közbeszédnek.

Embertelen állapotok

A nyomornegyedek Anglia-szerte hasonló jellemzőkkel bírtak: a város külvárosi részein egyemeletes vagy földszintes épületekből álltak össze, szabálytalan, labirintusszerű sikátorokat létrehozva. Az olcsó bérlakásoknak gyakran csak egyik oldalon voltak ablakaik, a sötét, szűk szobák azonban megteltek bérlőkkel. A legszegényebbek a potom összegekért kiadott pincehelyiségekbe költözhettek be. Ezekbe a folyékony hulladéktól, föld alól felszivárgó szennyvíztől nedves apró helyiségekbe akár 5-6 fős családok is bepréselődtek, sőt nem volt ritka, hogy még az albérlők is fogadtak albérlőket, hogy csökkentsék a kiadásokat.

A negyedekben lakók életében nagy problémát jelentett a víz- és csatornarendszer hiánya. A csővezetékeket csak olyan városrészekben rakták le, ahol meg is tudták azt fizetni a lakosok. A gyárak által szennyezett folyók viszont tisztálkodásra alkalmatlanok voltak, az utcákon pedig állati és emberi szenny folyt.

1858 nyarán a London utcáit elárasztó szagok a meleg időjárás hatására egészen elviselhetetlenné váltak. Ez a két hónap a „Great Stink” (Nagy Bűz) időszakaként vonult be a történelembe. 

Nem csoda, hogy a nyomornegyedek számos járvány okozói voltak abban a korban: a tífusz, a skarlát és a kolera egyaránt pusztított a nagyvárosokban. Igen elterjedt volt a tuberkulózis. A 19. század közepén Anglia-szerte Londonban volt a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam.

Kép
London 19. század
Thomas Annan skót fotográfus The Old Closes and Streets of Glasgow című fotósorozatának darabja, J. Paul Getty Museum

Rémtörténetek tárháza

A brit középosztályt nagy izgalomban tartotta a városi szegények világa, amit idegen kulturális jelenségként fogtak fel. Egyszerre tartottak a nincstelen tömegektől és akarták megismerni azok életformáját.

A nyomornegyedekre igen jellemző volt a prostitúció, a bűnözés, a rendbontás, a hajléktalanság és az alkoholizmus (akár fél liter gin elfogyasztása naponta). A rengeteg embert egybetömörítő lakóövezetben a szűkösség, a közös terek használatának kérdése számos konfliktust szült. A hihetetlenül alacsony bérek és a különféle betegségek okozta munkaképtelenség miatt jellemző volt a fizetésképtelenség, a kikötői szénlopás. A rendőrség nem szívesen lépett be a negyedek területére, rendszeresen felügyelet nélkül hagyta a lakosokat azok veszélyességére hivatkozva.

Számos hiteles, az írók saját tapasztalatai alapján készült realista szépirodalmi mű született az időszakban – elég csak Charles Dickens munkásságára (Twist Olivér, Örökösök) gondolni. 

A szegénynegyedekről szóló regények hatalmas közönségsikert értek el: kielégítették az olvasótábor mohóságát az „ismeretlen kultúra” irányába, miközben a szerzők felhívták a figyelmet a veszélyekre és a tarthatatlan állapotokra.

Noha a negyedek szinte élhetetlenek voltak, számos alkotás azoknak egy még könyörtelenebb, kiszínezett verzióját tárta az olvasók elé. Megszületett a „nyomornegyed-fikció”, illetve a „penny dreadful” műfaja. Utóbbi könnyen fogyasztható krimitörténeteket takart, melyek fő célja az olvasó riogatása volt. E ponyvák nagyban hozzájárultak a nyomornegyedekkel kapcsolatos rémhírek és negatív mítoszok terjedéséhez.

A sajtóban is vegyesen jelentek meg a komoly hangvételű, megoldásorientált írások és a szenzációhajhász cikkek. Az újságírók minden bírósági ügyre ráharaptak, amiknek köze volt a szegénynegyedekhez. A sajtó célja az eladott példányszámok növelése lett, a borzongásra vágyó vevők pedig előszeretettel vetették bele magukat az erőszaktevésektől, emberrablásoktól, gyilkosságoktól és erkölcstelenségtől hemzsegő történetekbe.

A cikkek éhes, elvadult gyermekeket és részegeskedő, gyilkosságra bármikor képes férfiakat vonultattak fel. Az elbeszélések központi szereplői nők voltak: gyermekeikkel nem törődő, pletykás, nőietlen karakterek, vagy ártatlan, nem egyszer bántalmazott figurák. Az írások egyeseket eleve megvetésre méltó kreatúrákként mutattak be, másokat viszont a nyomornegyed megrontottjaiként szerepeltettek. Az erőszakra fókuszáló beszámolók a bűnözés okainak feltárásával ritkán foglalkoztak. Amikor viszont igen, akkor azt betudták az egyéni tulajdonságoknak (erkölcstelen, dologkerülő természet) vagy a környezeti hatásoknak (közeg negatív ereje), a társadalmi okokat azonban nem vizsgálták.

Nem minden olvasó elégedett meg azzal, hogy az otthona biztonságából, a fantáziájára hagyatkozva élje át a rémes kalandokat. 

Megindult az izgalmakat keresők beszállingózása – szegényöltözetben – a nyomornegyedekbe, hogy testközelből láthassák az addig csak papíron megelevenedett állapotokat. 

Ez volt az úgynevezett “nyomornegyed-turizmus” (slumming; az angol slum, azaz nyomornegyed kifejezésből). Felkapott célállomásnak számítottak a különféle gyilkosságok, botrányos esetek tetthelyei.

Kép
London szegénység
Thomas Annan skót fotográfus The Old Closes and Streets of Glasgow című fotósorozatának darabja, J. Paul Getty Museum

Rombolás vagy fejlesztés?

Egyes negyedekben maguk a lakók elégelték meg a borzalmas lakhatási körülményeket, követelték a lakástulajdonosoktól az állapotok javítását, beszámolót írtak az újságoknak, petíciókat indítottak, a városi tanács elé tárták helyzetüket. A probléma elhatalmasodásával politikusok, írók és újságírók cikkekben, szociográfiákban kezdték meg feltárni a megoldási lehetőségeket. A két domináns megközelítés az „erős kéz” politikája és a modernista álláspont volt. Előbbi célja a bűnesetek ritkítása volt fegyelmezés útján, míg utóbbi a környezet átalakításának erkölcsformáló hatása mellett érvelt.

Számos szerző a közegészségügyi viszonyok javítását sürgette. A városok polgárai megoldást követeltek, a megjelenő munkák egyszerre tükrözték és befolyásolták a közvéleményt, illetve a városi vezetést, aminek eredményeként a döntéshozók végül számos esetben felszámolták a nyomornegyedeket. Ez azon a fent említett elven alapult, miszerint a szegénynegyed egy idegen test a városban, tehát szabadon lebontható, eltüntethető. Teljes utcákat számoltak fel, helyükre impozáns épületek vagy vasútvonalak, pályaudvarok kerültek. 

Az erről szóló tudósítások csupán az átépítések előnyeiről és a fejlesztések történelmi jelentőségéről számoltak be, és nem foglalkoztak a hajléktalanná váló negyedlakók további sorsával.

Századokon átívelő probléma

A munkáscsaládok számára – állami kezdeményezésre – már a 19. század közepén hatalmas méretű lakóházakat építettek. Vallási szervezetek, közép- és felsőosztálybeli polgárok is segédkeztek, főleg ételosztás és szállásnyújtás révén. A század második felének építésügyi szabályozásaiban megállapították a maximum laksűrűséget, az utcaszélesség-minimum meghatározása pedig biztosította a közterületek átszellőzését. A pincelakások építése is tiltott lett. Eredményként javultak a lakhatási körülmények, kevésbé terjedtek a különféle járványok, csökkent a halálozások mértéke.

A munkásmozgalmak hatására segélyegyletek, szakszervezetek jöttek lére, melyek hatására javultak a munkakörülmények, s így a dolgozók egészségi állapota is. Az infrastrukturális fejlesztéseknek (például csatornaépítések) köszönhetően jobbak lettek a közegészségügyi viszonyok, a növekvő ipari termelés pedig új munkahelyeket teremtett. A helyzet tehát javult, ám a szegényövezetek a századfordulót követően is megmaradtak – a 19. századi ember által oly rettegve fürkészett nyomornegyedek problémája tehát nem tűnt el, csupán átalakult.

Források:

Dr. Andrzej Diniejko, D. Litt: Slums and slumming in late-victorian London.

Judith Flanders: Slums.

Kovács Zoltán: Népesség- és településföldrajz.

Múlt-kor: A bűnözésről híres nyomornegyedek voltak a viktoriánus Anglia „vadnyugata”.

Nagy-Csere Áron: Nyomortelepből mintalakótelep.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek