„A beteg párbeszédre vágyik, és valódi válaszokat akar” – Az Uzsoki lett az Év Családbarát Kórháza

„Megtartalak, ne félj” – mondta a beteghordó srác, miközben határozott mozdulattal átemelt a kórházi ágyra a műtét után, amely hirtelen félbeszakadt várandósságom utolsó fejezete volt. Nem csak a perinatális gyász miatt indult nehezen az a hat évvel ezelőtti napom – az ultrahangot végző kórházi dolgozó már az első vizsgálatnál rám ordított: „Ne bőgjön már!”, amitől még inkább eluralkodott rajtam a szorongás. 

Az emeleten azonban már egészen más stílusban fordultak hozzám: a fiatal nőgyógyász végig együttérző és türelmes volt, a műtősnő pedig meleg mosollyal az arcán biztatott: „Idővel minden jobbra fordul.” 

És igaza lett. Kicsit több mint egy évvel ezelőtt ugyanebben a kórházban megszületett Bíbor. A kiírt időpont előtt már nagyon izgultam, hiszen az új rendszer miatt azt se tudtam, kinél fogok szülni, de szerencsénkre egy rendkívül felkészült és empatikus csapat kísért végig a folyamaton, akikért a mai napig hálás vagyok. 

Zuglói lakosként az elmúlt évtizedben többször jártam már ebben a kórházban. Zéró protekcióval, mindenféle hátszél nélkül. Ez idő alatt kapcsolatba kerültem legalább ötven dolgozóval – orvosokkal, nővérekkel, beteghordókkal. Közülük összesen egyetlenegy volt bántó és érzéketlen, a többiek hivatástudattal és együttérzéssel segítettek rajtam, az intézményben uralkodó családbarát szemlélet pedig egyáltalán nem találkozott azzal a rémisztő prekoncepcióval, amit az interneten olvasgatva kialakítottam magamban az Uzsokiról. A kórházi légkör többet számít a gyógyításban és a gyógyulásban, mint azt elsőre gondolnánk, nem véletlen, hogy számos intézmény igyekszik innovatív eszközökkel javítani a körülményeken.

Idén a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és a Magyar Kórházszövetség az Év Családbarát Kórháza díjat annak a kórháznak adta, amely a legfontosabb életeseményeim színtere volt, ezért felkerestem Ficzere Andreát, az intézmény főigazgatóját, hogy megtudjam, ki van a zárójelentésemen szereplő név és a családbarát jelzőhöz vezető döntések mögött.

„Nem főigazgató vagyok, csak egy ember a rendszerben”

Andrea már kislányként is célorientált személyiség volt: „Mindig kitaláltam valamit” – eleveníti fel gyermekkori emlékeit, miközben hellyel kínál az irodájában. Amikor leülök a székre, megborzongok a tudattól, hogy alattam, felettem, körülöttem emberek születnek és halnak meg, az orvosok pedig műtenek, vizsgálnak, életeket mentenek. Andrea több mint egy évtizede felel főigazgatóként azért, hogy a kórház, amelynek ellátási kötelezettsége mintegy kétmillió emberre terjed ki, jól működjön. 

Határozott kézfogása és nyugodt jelenléte mögött olyan szemlélet áll, amely bár rendszerben gondolkodik, mindig az emberből indul ki.  

Amikor orvosként elhelyezkedett az egészségügyben, gyorsan szembesült azzal, hogy a hagyományos hierarchikus működés nem nyújt számára megfelelő mozgásteret. „Éreztem, hogy nekem más a tempóm. Olyan munkát szerettem volna, amivel érdemben lehet változtatni, és sok emberen lehet egyszerre segíteni. Én itt nem a »főigazgató« vagyok, csak egy ember a rendszerben, a kollégáim pedig nem a beosztottjaim, hanem a társaim” – mondja.

A főigazgató hozzáállása egy gondoskodó, következetes és határozott nevelési elveket valló szülő gondolkodásmódjára emlékeztet, nem hiába hívják őt a kórházban „anyunak” a háta mögött. Andrea szakmai életében két irányadó elv van: első a beteg, és első a kolléga (bármilyen furcsa is ezt így olvasni), mert azt vallja, hogy a beteg akkor jár a legjobban, ha a személyzet jól van. Szerinte akkor tudnak a dolgozók a legtöbbet tenni a betegekért, ha képzettek, megfizetettek, kipihentek, jók a munkakörülményeik, és lelkileg is kiegyensúlyozottak. 

„Ezért is nagyon fontos nekem az, hogy rendszerszinten segítsem, támogassam a munkatásaimat. Örülök, hogy itt egy olyan csapat jött létre, aminek minden tagjára számíthatok, akikben bízom. Igyekszem úgy megszűrni a külső ingereket, a kórházzal szembeni jogos és sokszor jogtalan kritikákat, hogy csak az érje el őket, ami fontos, amivel foglalkozni kell. Ha bármilyen jelzés érkezik kívülről, első reakcióként magunkba nézünk, és ha jogos a kritika, akkor – hálásan a visszacsatolásért – természetesen változtatunk. Ha pedig úgy látjuk, hogy nem megalapozott, akkor továbblépünk, hiszen az nem fordulhat elő, hogy minden álhírbe vagy megalapozatlan kritikába belehalunk. Úgy nem tudnánk működni” – válaszol a kórházat a közelmúltban ért vádakkal kapcsolatos kérdésemre a főigazgató. 

Kép

Fotó: Jónás Jácint

A családbarát intézményeké a jövő 

A Budapesti Uzsoki Utcai Kórház éppen azért nyerte el idén az Év Családbarát Kórháza címet, mert itt a betegek mellett a dolgozói igényekre is odafigyelnek. Az intézmény 17 osztályán olyan szemléletet alakítottak ki, amely egyszerre szolgálja a gyógyulást és a lelki egyensúlyt – legyen szó konzultációkról, közös programokról, vagy egyszerűen arról, hogy egy kisgyermekes szülőnek ne kelljen választania a hivatása és a családja között. 

„Fontos, hogy a szülés után visszatért dolgozók beosztásánál figyelembe vegyük az élethelyzetüket, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy akinek nincs, vagy idősebb gyermeke van, ne érezze azt, hogy az összes terhet neki kell cipelni.” 

„Szerintem a kórház falain kívüli családépítés – én nem csapatépítésnek hívom – is nagyon fontos az életünkben, mivel elengedhetetlen, hogy a különböző szakterületek találkozzanak, és jobban megismerjék egymást” 

– hangsúlyozza. 

Andrea szerint határozottan érezhető, hogy a fiatalabb generációnak sokféle lehetősége van, nagy az elszívóenergia, ezért sem mindegy, hogy milyen közeget teremtenek intézményen belül. A főigazgató azt is fontosnak tartja, hogy a dolgozóknak legyen lehetőségük továbbképezni magukat. „Ha a motiváltságot, azt a tüzet, ami bennük van, nem eloltod, hanem támogatod, akkor a folyamatos megújulást és fejlődést sikerélményként fogják elkönyvelni” – magyarázza. 

A kórházban a betegek családi körülményeit is figyelembe veszik. Annak érdekében, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy egy szülő azért nem tud eljönni vizsgálatra, mert nincs kire bíznia a gyermekét, a kórházban gyermekmegőrzőt biztosítanak, ahol profi óvónő foglalkozik az egészségügyi dolgozók és a betegek gyerekeivel. 

Az Uzsokiban emellett edzőterem, személyi edző, masszőr, pszichológus, és egy UzsokiFitt nevű egészségmegőrző program támogatja a munkatársak testi-lelki épségét. „Fontos, hogy tudjanak rekreálódni, hogy ne kelljen a szakdolgozóknak fitneszbérletet venni, hanem profik segítségével munkaidőn túl tudják megőrizni az egészségüket” – teszi hozzá a főigazgató.

Ezeken a lehetőségeken túl kiemelt jelentőségű az is, hogy jól működjön az intézményi kommunikáció, aminek elősegítésére Andrea saját módszert talált ki. „Fél éve jött az ötlet futás közben, hogy főigazgatói fórumot indítok. Minden hónapban van egy délután, amikor a kórház előadótermében a menedzsment tagjaival fogadjuk a kórház dolgozóit. Bárki odajöhet, kérdezhet, panaszkodhat, javaslatokat tehet, amikre igyekszem válaszolni, reagálni. Ezek az alkalmak – a közvetlen párbeszéden túl - arra is jók, hogy felszínre kerüljenek azok a problémák, amiket gyorsan megoldva nem kell azzal szembesülünk, hogy például valamelyik osztályról egyszerre áll fel három szakdolgozó, mert valamiért betelt náluk a pohár, mert nem volt módjuk kérdéseket feltenni, és arra valódi válaszokat kapni” – avat be Andrea, aki büszke arra, hogy az Uzsokiban elenyésző mértékű a fluktuáció. 

Kép

Fotó: Jónás Jácint

A gyógyítás olyan, mint a tánc: a partnerségre épül

Andrea hisz abban, hogy a gyógyítás nem aszimmetrikus hatalmi viszony, hanem partnerségi kapcsolat. „A gyógyító folyamat számomra olyan, mint a tánc. Akkor működik jól, ha a két fél harmóniában van egymással.”

„A beteg párbeszédre vágyik, arra, hogy feltehesse a kérdéseit, amelyekre valódi válaszokat vár, nem pedig letudó, az ő szempontjait figyelmen kívül hagyó mondatokat” – hívja fel a figyelmet újfent a kommunikáció fontosságára a főigazgató. 

Majd aggodalmát fejezi ki annak kapcsán, hogy az orvos és a beteg közötti bizalom ma különösen törékeny, és ez visszahat a gyógyításra. 

A közösségi médiában rendszerszintű probléma, hogy a rossz tapasztalatok felerősödnek, a jók pedig elhalványulnak. „A valódi képhez tudnunk kell az orvos–beteg interakciók számát, azok minőségét és dinamikáját, ezt követően állíthatjuk párhuzamba a jókat a rosszakkal. Arányaiban egyébként jóval több a jó visszajelzés, mint a rossz. Sajnos sokszor kiragadnak egy-egy esetet, amivel riogatnak a közösségi médiában, ahelyett, hogy abban erősítenék a lakosságot, hogy az egészségügyi dolgozók jó emberek, akik azért dolgoznak, hogy meggyógyítsák a betegeket” – hangsúlyozza Andrea, aki bár a rendszerszintű problémák (várólisták, orvoshiány, ellátási problémák) súlyát nem bagatellizálja el, mégis úgy érzi, az egyéni döntések szintjén is sok minden múlik az odafigyelésen.

A legjobb az, ha el tudjuk kerülni a kórházat

A főigazgatónak az is szívügye, hogy segítse a lakosságot az egészségmegőrzésben, betegségmegelőzésben.  

„Szeretném a lakosságot – amennyire lehet – jó értelemben »távol tartani« a kórházaktól. Ha egészségtudatosan, a prevenciós szemléletet elsajátítva élsz, akkor sok betegség megelőzhető, vagy olyan stádiumban tartható, ami nem igényel fekvőbeteg-ellátást. Ez egészségesebb lakosságot, nagyobb termelést és kisebb terhet jelent az ellátórendszerre nézve, ami így a várólistákat is rövidítené, vagy bizonyos betegségekben megszüntetné” – magyarázza. 

A jövőre gondolva az Uzsoki kórházban több programmal is célozzák a fiatalokat, annak érdekében, hogy valós kép alakuljon ki bennük az egészségtudatos életmódról és az egészségügy működéséről.  A legkisebbek a VIDRa (Vidra Doktor Rendel) programban a korosztályhoz illő feladatokkal, játékos módon ismerkedhetnek az egészségmegőrzéssel. A Hivatásunk Éjszakája általános és középiskolásoknak enged betekintést a kórházi kulisszák mögé. 

A diákok bemehetnek például a laborokba, a műtőkbe, illetve megtanulhatják a szakszerű újraélesztést is. 

A Kövess engem! Árnyéknap pedig lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy egy egész munkanapot együtt töltve valamelyik orvossal, vagy szakdolgozóval – attól függően, hogy ki milyen pályára készül –, eldönthessék, nekik való-e ez a hivatás.  

A főigazgató szerint a fejlődéshez megkerülhetetlen, hogy minél több innovatív eszköz épüljön be az egészségügybe.  „Nagyon jó dolgok vannak elérhető közelségben, a fő kérdés az, hogy ezek be tudnak-e épülni az ellátásba. Sajnos sokszor drágák a fejlesztések, de ezek olyan befektetések, amelyek hosszútávon olcsóbbá és jobbá tehetnék a betegellátást. Az egészségügyben mindig több szálon kell gondolkodni, a jövőbe fektetés nem csak az eszközökön múlik, hanem azon is, hogy tudunk-e elég vonzó pályaképet kialakítani a fiataloknak, a lakosságban pedig tudjuk-e egészen kiskortól kezdve tudatosítani, hogy az egészség nem szériafelszerelés, semmi garancia arra, hogy tudatos életmód hiánya esetén megmarad. El lehet veszíteni, ha nem teszünk érte” – hívja fel a figyelmet a főigazgató.