Milyen titkos személyes dolgokat csempésztek az űrutazók a világűrbe? – „Űrlátta” tárgyak

Ég és föld a különbség aközött, hogy Földünkről szemléljük a csillagokat, vagy a csillagok felől nézzük a távolodó kék bolygót! A régi korok emberei, amikor hosszú vándorútra vagy bujdosásra indultak, egy darab otthoni földet vittek magukkal a szívük fölött. Úgy tűnik, korunk nagy felfedezői, az űrutazók is gyakran visznek magukkal az űrbe különös jelentőséget hordozó, fennkölt vagy furcsa tárgyakat. „Göröngyös út vezet a csillagokig” – szól a latin közmondás. Vajon milyen kegyeletet vagy épp könnyedséget hordozó tárgyakkal indultak göröngyös útjukra az űrhajósok?

Tammy Jernigan 1996-ban az ISS-en

Tamara Jernigan tudós, űrhajósnő 1996-ban a Nemzetközi Űrállomáson – Forrás: Picryl

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskovát, az első női űrrepülőt 1963-ban lőtték fel a világűrbe a Vosztok-6 fedélzetén. A repülősként Sirály (Csajka) hívójelű hölgy textilgyári munkás és hobbiejtőernyős előéletét követően jutott el egészen a csillagokig, és kis híján három napot töltött az űrben, miközben 48 alkalommal kerülte meg a Földet. Tyereskova nem arról vált híressé, hogy mit vitt magával az űrbe, hanem arról, hogy miről feledkezett meg: fogkrémet vitt magával, ám a fogkeféjét otthon felejtette. Mivel a hazatérése egy navigációs szoftverhiba miatt csaknem végzetessé alakult, a fogkefe-paláveren könnyedén túltette magát. Landolása csaknem felért egy égszakadással: 6000 méter magasról ugrott ki az űrhajóból, és egy orrtöréssel megúszta a kalandot.

Veszélyes kenyérmorzsa, megmenekült aprópénz

1965 márciusában Young és Grissom amerikai űrhajósok a Gemini-3 fedélzetén indultak el a világűrbe, már a Holdra szállás előkészületeként. John Young számára nem tűnt elég étvágygerjesztőnek a színes porokból álló űrhajósebéd, amelyet szívószállal kellett kiszívni a tasakjából, miután egy kis vízzel felhígították. Egy cinkos technikus segítségével elrejtette ízletesnek tűnő marhahúsos szendvicsét a szkafanderébe, és odafent Gus Grissom kimeredt szeme láttára jóízűen falatozni kezdett belőle, majd barátságosan meg is felezte társával az elemózsiát.

A kis tréfa majdnem katasztrófához vezetett, mert a leváló morzsadarabok elkezdtek keringeni a kabinban, ami belélegezve életveszélyt okozhatott volna, vagy a keringő cipódarabkák megzavarhatták volna az érzékeny műszereket.

A pilótának egyenként össze kellett szedegetnie a morzsákat, majd itthon némi dorgálás is fogadta… Később a NASA tapasztalt szakembere lett, és semmilyen kenyérfélét nem állított többé a súlytalanság próbája elé. Lehet, hogy a kis tréfa a pilóta karrierjébe került volna, ha az űrben elkövetett cselekményekre akkoriban vonatkozott volna jogszabály. Young lehetett volna az első űrbűnelkövető, de kis manővere így is felborzolta az adófizetőknek elszámolással tartozó kongresszus kedélyeit.

Gus Grissom egyébként szintén hírhedt űrcsempész volt: 1961-es Liberty Bell-7 hajós utazása alkalmával, amikor egy negyedórás űrugrást hajtott végre, űrhajós navigálási feladatai elvégzése közben végig ott csörgött a zsebében egy kis földi valuta, egész pontosan ötven darab tízcentes érme. Lehet, hogy űrbéli boltról álmodozott, vagy az első alien-üzletláncról, de annyi biztos, hogy a földet érés után az érmék a sokszorosukat érthették volna. A Liberty Bell azonban az Atlanti-óceán habjain landolva a kiemelési kísérlet ellenére is elsüllyedt, a kabinba beömlött a víz, ami majdnem az űrutas halálát okozta. Végül a mentőhelikopter Grissomot megmentette, ám az érmék az óceán fenekére kerültek, és a kutatási adatok egy része is így járt. 1999-ben a pórul járt űrhajót kimentette egy expedíció, és az érmék ma egy kansasi kiállításon megtekinthetők.

Űrerotika, holdgolfütés, családi fotó emlékbe

Neil Armstrong az emberiség első Holdra lépése alkalmával 1969-ben az amerikai zászló kicsinyített mását vitte magával az űrbe.

Volt nála még egy fontos relikvia: a Wright fivérek első repülőgépének szárnyából egy apró darabka. Az űrhajós ezzel a gesztussal hajtott fejet az első röpképes repülőgép feltalálói előtt.

Még 1969-ben az ember másodszorra is a Holdra lépett. Charles Conrad és Alan Bean, akik épphogy lemaradtak a történelmi elsőségről, a csuklójukon viselték az elvégzendő feladatok listáját egy speciális bevonatú füzetben. Amikor lapozgatni kezdték a feladatlistát, meztelen képeket, Playboy-nyuszikat és pajzán szövegeket találtak a kártyák között, amelyek felfedezni való termékeny tájakról és ígéretes domborulatokról szóltak. Az űrhajósok arcát éppen vette a kamera, amikor szembetalálták magukat a képekkel, így a földi rajongók egy pillanatra azt hitték, a dülöngélő és kacarászó pilóták netán túl sok oxigént lélegeztek be.

Neil Armstrong
Neil Armstrong – Forrás: Picryl

Az „Alan Shepard-akció” egy eget-földet megindító tréfa volt. Az Apolló-14 űrhajósa 1971-ben három emlékezetes napot töltött a Holdon, Edgar D. Mitchell társával együtt. Alan az útra magával vitte vas golfütőfejét és két golflabdát, anélkül, hogy erről említést tett volna a technikai személyzetnek. Az ütő szárával nem bajlódott, a fejek pontosan ráillettek a holdkőzetet gyűjtő eszköz nyelére. Aki ebben többet is érez a véletlennél, az valószínűleg jó nyomon jár… Alan többször is nekirugaszkodott egy szabályos holdgolfütésnek, végül úgy érezte, hogy sikerült a holdkerekségű tárgyat több mérföldre is elrepítenie. Intergalaktikus ütésnek érezte, később azonban egy röghöz kötöttebb fantáziájú képalkotó tudós, Andy Saunders felfedezte az eltűnt golflabdát egy holdfelvételen, és arra jutott, hogy a labda valójában 36 métert repülhetett.

Charles Duke, az Apollo legénységének fiatal tagja pedig 1972-ben a Holdon hagyott egy erős borítással ellátott családi fényképet, amit titokban vitt magával az emberiség ötödik Holdra szállása alkalmával. A fotón a családfő, felesége és két fia látható, hátára ezt az üzenetet írta: „Ez Duke űrhajós és családja a Föld nevű bolygóról. A Holdon jártam. 1972. április.” Hogy a földönkívüliek hogyan dekódolták ezt és a többi Holdon hagyott tárgyunkat, arról egyelőre még nem számolhatunk be. Talán mulatnak rajtunk…

„Berci” babája és macija, na meg a Star Wars-relikviák

A Szojuz-36 űrhajó, fedélzetén Valerij Kubaszov parancsnokkal és a magyar Farkas Bertalannal 1980 májusában indult útnak, és legénységes egy hétig tartózkodott fenn a Szaljut-6 űrállomáson, az űrutazások újabb fejezeteként. Az űrbarátság jegyében hazánk a nemzetek sorában hetedikként léphetett ki az űrbe.

A Pille nevű sugárdózismérőn és a Balatonról elnevezett műszeren kívül Bertalan – akit akkoriban egész Magyarország Berciként emlegetett – űrkiruccanására magával vitte másfél éves kislánya nemzeti színekbe öltöztetett babáját is, amit csak a nagylány 18. születésnapjára adott vissza.

Farkas Bertalan az űrutazásra a legendás Tévémacinkat is magával vitte, akivel együtt mondott könnyedén lebegő mesét a magyar gyerekeknek. Űrhajósunk libamájat, pörköltet, virslit is vitt magával az úti tarisznyájában, ám a magyar sajttal csúfosan járt: az szétfröccsent az űrállomáson. A magyar mítosz szerint amikor Farkas Bertalan elérte a kék eget, eltűntek a bárányfelhők az égről…

tévémaci az űrben

A tévémaci űrruhában– Forrás: Fortepan; Adományozó: Rádió és Televízió Újság; A fotó szerzője Vörös iIona

2007-ben a Discovery hét űrhajósa Luke Skywalker fénykardjának markolatát hurcolta magával az űrbe, azon igyekezve, hogy elkerüljék a gonosz Halálcsillagot. George Lucas maga adta kölcsön a legendás tárgyat a NASA-nak, mert az űrhivatal ezzel szerette volna tiszteletét kifejezni a Star Wars-sorozat bemutatásának 30. évfordulójára. A lézerkardot egy Chewbaccának öltözött férfi vitte el egy kaliforniai repülőtérre, ahonnan Houstonba, később pedig Cape Canaveral-ra repítették a relikviát. A jó kedélyű Gus Grissom ezt sajnos nem érhette meg, 1967-ben ugyanis az Apollo-1 programban az indítóállványon álló űrhajóban tűz ütött ki, és az űrhajós a mentési kísérlet közben hősi halált halt.

2007-ben egy másik kegytárgy is megjárta az űrt. Ez a „poggyászcédula” az első angol telep, az 1609- ben alapított Jamestown feltárása során került a kutatók birtokába. Az ólomból készült kis táblácska a régmúltbeli hajó rakományának úti célját jelölhette, és az ásatások során egy kútból került elő. Miután megjárta az űrt is, ma egy múzeum vitrinjében hirdeti a mindenkori felfedezők és úttörők dicsőségét.

Áldozás az űrben „pihekönnyű” ostyával

Mike Hopkins űrhajós felnőttként megtért lelkes katolikus hívő volt, amikor magával vitte az Oltáriszentséget a világűrbe.

„Amikor nézed a Földet abból a látószögből, akkor nehéz nem elhinni, hogy létezik egy magasabb erő, amely mindezt megalkotta” – mondta, miután hazatért útjáról.

160 napot töltött a világűrben, és ahhoz, hogy közben magához vegye a szentséget, szüksége volt az amerikai és az orosz űrügynökség engedélyére is, mivel az űrhajó Bajkonurból szállt fel. A hivatal úgy vélte, az ostya pihekönnyű, csupán eszmei súlyt képvisel… Így Mike két űrsétája napján, mielőtt kilépett volna a vákuumba, megáldozott.

Réz hanglemez az emberek és a Föld hangjaival. Lego űrhajósfigura felismerhető rasszjegyek nélkül. Szörnyjelmez. A Star Trek-sorozatban Scotty-t alakító színész, James Doohan hamvai. Papírrepülő. Ezek a kultikus tárgyak mind megjárták az égi szférákat, üzeneteket vittek, tréfálkoztak, vagy épp tisztelegtek egy ember vagy egy eszme nagysága előtt. 2022-ben 128 hawaii kurta farkú tintahalbébit küldött fel a NASA a Nemzetközi Űrállomásra, hogy a hosszú űrutazás hatásait tanulmányozzák az élő organizmusokon. A tintahal olyan élőlény, amely fénytermelő baktériumokkal működik együtt, és a NASA valószínűleg arra kíváncsi, hogy a gravitáció nélküli közegben mennyire maradnak életképesek az állatok. Ezek az információk arról nyújthatnak számunkra tudást, hogy mi a hosszú távú egészség titka az űrutazások alatt. És ezzel úgy tűnik, az űrbe hurcolt tárgyak korszaka lezárult.

Felhasznált irodalom:
Jámborné Balogh Tünde: Göröngyös út vezet a csillagokig
https://m.mult-kor.hu/tyereskova-szamara-a-kisebbik-baj-volt-hogy-nem-vitt-fogkefet-az-urbe-20200616
https://mult-kor.hu/5-bizarr-epizod-az-urhajozas-tortenetebol-20150710?&pIdx=1&openImage=2905

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti