Szomorú tükörképe a hazai közállapotoknak az, ahogyan a környezetem próbált lebeszélni arról, hogy megírjam ezt a véleménycikket. Még szomorúbb, hogy ezt annak ellenére tették, hogy azt sem tudták mit fogok beleírni. „Az mindegy, vagy így vagy úgy, de rommá fognak gyalázni” – a közéleti diskurzus a pocsolyába süllyedt, bármilyen vélemény nyilvánosságra hozása után fél órán belül garantáltan csuklani fog valakinek az édesanyja. És ezt a posványt, amibe ha az ember beleteszi a kislábujját nyakig trutyis lesz, ma Magyarországon nyilvánosságnak nevezzük, ebben vagyunk kénytelenek úszni.
Akivel nem értünk egyet, azt gyűlölnünk kell, és csak egyféle igazság létezik, ami a miénk – ez ordít most a közösségi médiából néhány hónappal egy sorsdöntő választás előtt.
Tegnap hosszú hallgatás, majd néhány poszt publikálása után Varga Judit exkluzív interjút adott Hajdú Péter Frizbi című műsorában. Sokan követelték ezt az őt gyalázók közül, de továbbra sem elégedettek. Mert „Miért oda ment? Hajdú Péter mindennek a legalja, fujj, bulvár, már ez is mindent elárul róla” - mondják ezt úgy, mintha egy egykori pár házasságában nyilvánosan vájkálni és azt részletekbe menően véleményezni nem volna a bulvár legmélyebb bugyra.
A napokban a Képmás magazin Kettő az egyben rovatának négy évvel ezelőtti interjúja is a csámcsogó fogak közé került. Varga Judit tegnap meg is jegyezte Hajdú Péternek, hogy ennek a beszélgetésnek Magyar Péter afféle házassági brandépítő funkciót szánt, nem véletlen, hogy a szöveget az exférj többszöri módosításra visszakérte és vissza is kapta, elvégre nem oknyomozói anyagról volt szó, hiába próbálják most perdöntő bizonyítékként sokan felhasználni.
„Hát ez alapján nekem nem úgy tűnik, mintha bántották volna Juditot” – írják sokan, ahogy a beszélgetés körbe-körbe jár, ahogy betűről betűre átrágják az olvasók, hátha megtalálják benne a saját igazságuk magját. Mintha az egész viharos válás, a házastárs lehallgatása és a szadista posztháború nem éppen azt támasztaná alá, hogy az egész interjú hamis képet fest, a kapcsolat nem olyan volt, mint amilyennek kívülről látszott.
Egyre csak nyomja a tömeg a volt igazságügyi miniszter vallomására a röhögős szmájlikat, nem is gondolva arra, hogy ezzel az össznépi nyilvános megkérdőjelezéssel milyen sokat ártanak a bántalmazott nőknek, akikben egyre inkább erősödik a félelem: „úgysem hisznek majd nekünk”.
Bencsik Gábor újságíró a minap így fogalmazott Facebook-posztjában írásunkkal kapcsolatban: „Akik szerint ez a cikk bizonyíték arra, hogy most Varga Judit, amikor bántalmazó kapcsolatról beszél, hazudik, nos azoknak érdemes utánaolvasni a bántalmazó kapcsolat pszichológiájának. A kívülálló sokszor valóban nem érti, hogy a bántalmazott miért hazudott a világnak és főleg önmagának olyan sokáig, miért maradt évekig, akár évtizedekig benne a rossz kapcsolatban, miért nem találta a kiutat. Pedig ez a helyzet szinte tipikusnak mondható, különösen, ha a bántalmazó, aki amúgy a viselkedését nem is bántalmazásnak éli meg, dinamikus, manipulatív személyiség. Örülnék, ha azok a szakemberek, akik mindeddig áldozathibáztatásként ostorozták, ha valaki nem hitt egy bántalmazott nőnek, akkor is nyilvánosan kiállnának a meggyőződésük mellett, ha az áldozat politikai szempontból az ellenfelük" – fogalmaz az újságíró.
Ezt a képet tükrözi Varga Judit Hajdú Péternek adott interjúja is, amelyben durva szóbeli bántásokról, degradálásról, izolálásról, megfélemlítésről számolt be, és arról, miért nem lépett ki korábban a házasságból, és hogyan kapaszkodott a tökéletes család idilli képéhez, ami a valóság helyett csupán a vágyaiban jelent meg. Ennél kevésbé részletes „coming outok” is elegendőek voltak ahhoz, hogy az ismert nőjogi aktivisták egy abúzus áldozata mellé álljanak, pedig Varga Juditnak tanúja és rendőrségi jelentése is van arról, hogy a kapcsolatuk finoman szólva nem volt felhőtlen.
A támogató állásfoglalások azonban csak nem akartak jönni, épp ellenkezőleg, az áldozat szemére vetették, hogy miniszterként szerintük nem tett eleget az áldozatok védelméért, sőt kifejezetten ártott nekik – mintha bármi köze lenne egy pozíciónak ahhoz, hogy hiszünk-e az áldozatnak vagy sem. A kiállás helyett inkább rogáni propagandagépezetet emlegetnek, követőik pedig megkérdőjeleznek minden egyes szót, amit Varga Judit valaha leírt vagy kiejtett a száján, vagy egyszerűen – mint a WMN újságírója – elismerik, hogy az empátiájuk szelektív.
„Ellentmondás bizony Varga Judit történetében is van, mert ha akkora nagy áldozat lett volna, nem minősítette volna az Isztambuli Egyezményt politikai hisztinek” – mondják ezt úgy sokan, mintha az áldozatvédelem kizárólag az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával volna lehetséges, és ez olyan megkérdőjelezhetetlen tény volna, mint a gravitáció. Pedig nem az. „Én már jó ideje azt mondom, hogy mindegy, minek hívjuk, Isztambuli Egyezménynek vagy Nemzeti Áldozatvédelmi Programnak, a nők és gyerekek elleni erőszakkal szembeni küzdelem politikai akarat kérdése, és semmi másé” – mondta Mérő Vera nőjogi aktivista korábban az Átlátszónak, aki szintén érzi a zavart az erőben. Kezdetben legalábbis biztosan érezte. Ha nem így lett volna, nem mutatta volna első témába vágó posztjában Clair és Francis Undewood karakterének képét a House of Cards című sorozatból, azt sugallva, hogy még az Amerikai Egyesült Államok elnöke és first ladyje között is mehet úgy napi szinten a bántalmazás, hogy mások csak az álompárt látják bennük. Csak kifelé tűnik stabilnak a kártyavár. Varga Judit nagy kitárulkozó interjúja után Antoni Rita nőjogi aktivista is azt posztolta, hogy hisz Varga Juditnak.
„Noha csúnya dolog, hogy a férj rögzítette az otthoni beszélgetéseiket, ne menjünk el szó nélkül amellett, ami a hangfelvételen van” – mondják ezt is sokan a Varga Juditot támadók, és igazuk van. Csúnya dolog. És nem szabad mellette elmenni. A korrupció bűn, és ha valakinél fennáll az alapos gyanú, azt Magyarország törvényeihez tartva magunkat ki kell vizsgálni. De mindez vajon aláássa-e azt, hogy a felvételen megszólaló ember is lehet áldozat? Nyilván nem.
A rendszerváltás óta a közéletet megmérgező szekértábor-logika elvárja tőlünk, hogy ahogy mindent, úgy a Varga–Magyar ügyet is „csomagban” fogadjuk el.
Ha valakinek a politikai gondolataival, ígéreteivel egyetértünk, az kizárja, hogy bántalmazó legyen? Ha valaki bántalmazó, akkor nem mondhat igazat közéleti kérdésekben? Ha áldozat volt, akkor nem hibázhatott? Ha valamiben vétkes, akkor nem lehet másban áldozat?
A családja körében boldogan mosolygó Judit képének mindent eldöntő bizonyítékként való mutogatása súlyos látlelet arról, mit gondol a társadalom egy része, hogyan „kellene kinéznie” egy bántalmazott embernek. Hogy szerintük minimum egy monoklit, kisírt szemeket vagy interjúban elejtett panaszkodást fel kell mutatni ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról, hogy kapcsolati erőszak áldozata. „Amikor bántalmazásról van szó – mind fizikairól, úgy az érzelmiről és szóbeliről is, amelyekről kevesebbet beszélünk – gyakran azt várjuk el, hogy a bántalmazó kinézete egyezzen a fejünkben kialakult sztereotípiával. Azt akarjuk, hogy a gengszterek úgy nézzenek ki és úgy is viselkedjenek mindenki előtt, mint a gengszterek, nem pedig úgy mint egy jóképű, jól képzett és elismert férfi drága öltönyben” – írja a „Ne tégy úgy, mintha tudnád, hogy néz ki egy bántalmazó” című szakcikkében a Psychology Today. Ebben a cikkben arról is szó van, hogy saját igényünk a bántalmazást fekete-fehérben látni, és ez hatással van az együttérzésünkre, különösen akkor, ha a bántalmazott személy olyan felnőtt, aki a gyermekekkel ellentétben fizikailag képes lehet elhagyni a bántalmazó közeget. „Ilyenkor egy börtönt képzelünk magunk elé, és leegyszerűsítve azt kérdezzük: miért nem megy el a bántalmazott? Nem gondolva arra, hogy a bántalmazásnak megvan a maga toxikus köre, amelyet nehéz elképzelni, ha ön nem ragadt benne” – írja a szerző.
Ahogy az ügyészségnek is van most vizsgálódni valója, úgy nekünk is érdemes önvizsgálatot gyakorolnunk, és leszámolnunk a kapcsolati erőszakhoz köthető előítéleteinkkel, mert a tegnapi beszélgetés legfontosabb üzenete éppen ez: bárkivel megtörténhet.
Frissítés: A cikk megjelenése óta Magyar Péter Facebook-posztban tettlegességgel vádolta meg Varga Juditot. Szerkesztőségünk továbbra is elítéli a kapcsolati erőszak minden formáját, függetlenül attól, hogy annak ki az okozója és az elszenvedője.
