Menstruációs szabadság – vagy tegyünk úgy, mintha nem is létezne menstruáció?

Jól emlékszem, amikor egy testnevelésóra előtt odamentem a férfi tornatanárunkhoz, s átnyújtottam az ellenőrzőmet, kinyitva ott, ahol az anyukám írt bele: „Lányom mai napon menstruál, fájdalmai vannak, görcsöl, legyen szíves felmenteni az órai tevékenység alól!”. A tanárom erre hangosan sóhajtozni kezdett, csípőre tette a kezét, cinikusan egy távoli pontra meredt, és ennyit mondott: „Én komolyan nem értem, hogy ti, nők, ilyenkor miért hagyjátok el ilyen nagyon magatokat! A menstruáció mindenkinek fáj, ez ilyen dolog, de szedd össze magad, ne dramatizáld túl a helyzetet!” Én pedig, tartva attól, hogy mások előtt is élcelődik majd rajtam, inkább sarkon fordultam, és mentem átöltözni, mintha egy tejesen átlagos napom lenne aznap. Sokáig nem tudtam magamnak megbocsátani, hogy nem maradtam kislány.

nő fekszik kanapén lábait felhúzva
Kép: Freepik

Így erősödtek a tabuk

Az osztálytársaim, közülük is a fiúk képesek voltak rendszeresen megszégyeníteni a lányokat azzal, hogy táskáikból kirángatták a tampont vagy a betétet, és közben azt kiabálták – tanárok és diákok füle hallatára – a folyosón: „Juj, menstruál, már terhes is lehet!”. Szégyen, félelem, kellemetlenség – talán ezekkel a szavakkal tudnám a legjobban leírni az akkori érzést, amelyhez hozzáadódott még a görcsös has- és fejfájás is.

Szép lassan megtanultam, teljesen felesleges elárulnom, hogy fájdalmaim vannak, úgysem érdekel senkit, pláne nem ébreszt senkiben empátiát.

Aztán ott voltak a reklámok, amelyek már a kilencvenes években is azt a hamis képzetet keltették, miszerint pontosan úgy lehet élni menstruációval, mint bármelyik másik napon: nem probléma, ha munkába, iskolába vagy uszodába kell menni, a nők ilyenkor igenis bátran szökdécselhetnek szűk, hófehér nadrágban, derűtől sugárzó arccal.  Vagyis a média – tovább erősítve a menstruációt övező tabukat – azt sugallta és sugallja a mai napig, hogy titkold el, éld az életed úgy, ahogy máskor is szoktad! Az aprócska probléma csupán az, hogy a menstruáció napjaiban egy valamit nem lehet: úgy tenni, mintha nem létezne a menstruáció.

Az első biztató jelek

Számos cikk szól arról, hogy a lányok és a felnőtt nők egy részének életminőségét igenis jelentősen befolyásolja a menstruáció, nagy fájdalmat élnek át, görcsöl a hasuk, kellemetlenül érzik magukat. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének 2002-es országos reprezentatív kutatása azt találta, hogy a 18–55 év közötti nők 16,3 százaléka küzd súlyos, a mindennapi tevékenységét korlátozó menstruációs fájdalmakkal. A British Medical Journal egyik tanulmánya szerint a pontos definíciótól függően a menstruációs görcsök akár a nők 45–95 százalékát is érinthetik. Emiatt is merült fel néhány éve a menstruációs szabadság kérdése. Vannak országok, ahol törvénybe iktatták, hogy a nehéz napokat megélő nők fizetett betegszabadságra mehetnek.

Zambiában ez havonta egy napot jelent, Indonéziában kettőt, Tajvanon hármat, és 2022. szeptember 1-je óta végre Magyarországon is fizetett betegszabadság jár a fájdalmas menstruációval küzdő nőknek.

Igaz, még csak a VI. kerületben, de ez is bizakodásra ad okot. Terézváros képviselő-testülete ugyanis elfogadta Soproni Tamás polgármester javaslatát arra vonatkozólag, hogy a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában álló cégek havonta egy extra, fizetett szabadnapot, úgynevezett menstruációs szabadságot biztosítsanak a fájdalmas menstruációval küzdő, szaknyelven diszmenorrheás nőknek.

„A fájdalmas menstruáció nem gyengeség. Nem lehet stigmatizálni. Nem lehet elvárni, hogy dobj be két Algoflexet meg No-Spát, szorítsd össze a fogadat, és végezd a munkádat. Nem lehet hatékony munkavégzést várni attól, aki akár a katedra mögött állva, a számítógépnél ülve, vagy a gyártósor mellett fájdalomtól szenved” – írta Facebook-bejegyzésében a polgármester. 

Az egynapos szabadság nem alanyi jogon járna, hanem orvosi igazolás felmutatása után. Az igazolásnak a menstruáció alatt átélt erős fájdalmakat kell alátámasztania. 

Mit él át pontosan, aki diszmenorrheás?

„Dysmenorrheának nevezik azt a pszichére, a szervezetre és a viselkedésre is ható tünetegyüttest, amikor a menstruáció fájdalommal, erős vérzéssel, fáradtsággal, egyeseknél migrénnel, hányingerrel, hányással, hasmenéssel és akár ájulással is jár. És bár a fájdalomküszöb mindenkinél máshol van, valóban vannak nők, akik a menstruációjuk ideje alatt nem képesek ellátni a mindennapi feladataikat, vagyis betegségszintű a dolog” – mondja Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center igazgatója.

Hogyan lehet alátámasztani, hogy nagyon fáj?

„Először is nagyon alaposan ki kell kérdezni a pácienst, hiszen ilyen esetben csak a páciens által közölt információkra tudunk támaszkodni, ez alapján azonosítható be a kórkép. Ha megvizsgálom, nem látok semmi rendelleneset, és a laboreredményei sem adnak okot aggodalomra. A beteg egy 0-tól 10-ig terjedő skálán elég jól meg tudja határozni a fájdalma mértékét.

Ha az elmondottak alapján valóban fájdalommal járó menstruációról vagy menzesz előtti fájdalomról/rosszullétről van szó, javasolni szoktuk az életmódváltást, a stressz csökkentését, a hormonterápiát, feltérképezzük, állhatnak-e pszichés tényezők a háttérben.

A rendszeres testmozgás is képes csökkenteni a fájdalmakat – én azt szoktam mondani, hogy néha jobbat tesz magával az a hölgy, aki ilyenkor elmegy egy kicsit mozogni, mintha a munkahelyén ülne, stresszelve még amiatt is, hogy el képes-e rejteni mások előtt a fájdalmait.”

Annak ellenére, hogy a menstruáció teljesen természetes – és szükséges – biológiai folyamat, sőt a termékenység jele, a világ legtöbb részén máig tisztátalansággal és szégyenérzettel hozzák összefüggésbe, sok esetben egészen komoly társadalmi stigmák kapcsolódnak hozzá.

– Nepálban évszázadok óta száműzik a falvakból a menstruáló nőket, mert a hindu tradíció szerint az ember ekkor tisztátalan és érinthetetlen.
– A muszlimok szerint a menstruációs vér legalább olyan tisztátalan dolognak számít, mint a disznóhús.
– Japánban 1947 óta a vállalatok nem kényszeríthetik munkára azokat, akik a fájdalmas menstruáció miatt szabadnapot kérnek.
– New York-ban két középiskolás lány egy Tampon Run nevű játékot fejlesztett, amelyben a hősnőnek az a legfőbb missziója, hogy megszabadítsa a világot a menstruációs tabuktól.
Kormos Zsófi divattervező és Pelczer Dóra művészeti menedzser nevéhez fűződik az Alpha Femtech– a két hölgy egy menstruációs fájdalmat csökkentő, szenzorokkal átszőtt ruhadarabot tervezett meg. Az általuk elképzelt ruhadarab textiljébe integrált hőképzésre képes és mikrorezgéseket adó felületet építenek be, amelyhez egy lecsatolható szabályozóeszköz kapcsolódik. Ezen keresztül lehet majd szabályozni a fájdalomcsökkentés mértékét, hosszú távon pedig a ruha akár információkat is gyűjthet a menstruációról, és a későbbiekben – amennyiben adatelemző algoritmussal társítják – különféle nőgyógyászati betegségek diagnosztikáját is segítheti. Idén készül el a végső prototípus.

ALPHA FEMTECH
Az ALPHA FEMTECH ruha terve – Forrás: alphafemtech.com

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti