„Mielőtt felvitték az intenzív osztályra, a feleségem megígértette velem, hogy vigyázni fogok a gyerekekre. Akkor nem értettem, miért ilyen fontos ez neki, de ma már tudom: Adrienn pontosan tudta, hogy ha ígéretet teszek, akkor azt be is tartom. Sokáig egyedül a fogadalmam miatt maradtam életben” – mondja Tamás, aki 2021 áprilisában veszítette el akkor 38 éves feleségét. 
Tamás felesége a várandóssága 21. hetében járt, amikor a koronavírus-fertőzés okozta nehézlégzés miatt kórházba került. Adriennt már az intenzív osztályon ápolták, és a keringését is támogatni kellett, amikor kiderült: kisbabáját a vártnál jóval korábban, sürgősségi császármetszéssel kell megszülnie. Kislánya 2021 március végén 770 grammal jött a világra, Adrienn pedig alig néhány nappal élte túl gyermeke születését.  

Tamásnak szinte ocsúdnia sem volt ideje a gyászból: az akkor még inkubátorban fekvő koraszülött kisbabájáról, valamint két és fél éves kisfiáról egyaránt gondoskodnia kellett.

Nem múlt el nyomtalanul

A koronavírus-járvány miatt világszerte csaknem 7 millió ember veszítette életét, Magyarországon pedig mintegy 48 ezer ember halt meg a Covid következtében. Bár a betegség többségében idős és beteg emberekre jelentett komoly veszélyt, a járványnak nem egyszer fiatal, életerős nők és férfiak is áldozatul estek. A koronavírus-járványnak köszönhetően eddig több mint 10 millió gyermek maradt árván.  

A gazdaságilag elmaradottabb régiókban mind a Covid által okozott halálesetek száma, mind az árván nevelkedő gyermekek száma magasabb: Dél- és Dél-Kelet-Ázsiában mintegy 2,7 millió, Afrikában pedig csaknem 2,2 millió gyermek veszítette el legalább egy szülőjét. E családok életét nemcsak az elhunyt családtag iránti fájdalom nehezíti meg. A járvány 4 áldozatából 3 férfi, aki a legtöbb családban az elsődleges kenyérkereső volt – így az apa hiánya a családtagok számára sokszor súlyos egzisztenciális válságot is jelent.  

Magyarországon a Covid-járvány miatt több mint 1600 gyermek maradt árván. Az árva és félárva gyermekeknek sokféle támogatásra van szükségük: a családtagok, barátok, valamint a közelebbi és távolabbi ismerősök segítsége a gyászban újjászerveződő családok életében nagyon sokat jelent. A koronavírus miatt árván maradt gyermekekről 2021 óta itthon a Regőczi Alapítvány is gondoskodik.
„Amikor Jánost elveszítettük, egymásnak adtak minket a barátaink, szinte minden este máshol vacsoráztunk. Egy idő után persze azt mondtam: nem menekülhetünk örökké itthonról – de akkor ez hatalmas segítség volt. Volt olyan helyi vállalkozó, aki a házunk tisztasági festését kedvezményes áron vállalta, de kaptunk segítséget a helyi szaküzletből is” – meséli Czompóné Bálint Bernadett. Férje, János alig két héttel az első Covid-tünetek jelentkezése után, 2021. március 30-án, 51 éves korában halt meg. Bernadett azóta három gyermeküket, a 17 éves Hannát, a 13 éves Gergőt és a 11 éves Emesét neveli egyedül.

Kép

Czompóné Bálint Bernadett és gyermekei Herczegh Anitával – Fotó: Regőczi Alapítvány

Fontos, hogy a gyerekek értsék: ők egy traumatikus esemény túlélői

„A férjem elvesztése után az első év abszolút a gyerekekről szólt. Ők voltak a legfontosabbak a számomra. Szerettem volna őket mindenben segíteni ahhoz, hogy ezt a tragédiát feldolgozzák és ezzel együtt tudjanak élni – úgy, hogy az édesapjuk emléke mégis örökre velük maradjon” – mondja Bernadett. 
Az édesanya azt mondja: lánya, Hanna sokáig egyáltalán nem beszélt az édesapjáról, és minden energiáját, figyelmét a tanulásnak szentelte. A feleségét elveszítő Tamás elmondása szerint kisfia már négyéves volt, mire végre megszólalt – akkor azonban kiderült, hogy már teljes mondatokban tud beszélni. 

„A gyerekek és felnőttek gyásza között fontos különbség, hogy a gyermekeké gyakran kisebb intenzitással, de késleltetve jelentkezik, és sok esetben egy életforduló (pl. egy iskolaváltás, érettségi stb.) is felidézi a szülő elvesztésével járó fájdalmat. A legfontosabb, hogy ezekben a helyzetekben „kibírjuk” a gyerekeinket – akkor is, ha éppen nincs kedvük semmihez, ha nagyon dühösek, vagy éppen mindennel bajuk van” – magyarázza Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeuta. 

A szakértő hozzáteszi: a gyermekek gyásza függ a gyermek életkorától és személyiségétől is. Fontos azonban, hogy a gyerekek értsék: ők egy traumatikus esemény túlélői, és az ettől való távolodás segít az hétköznapi életbe való visszazökkenésben. 
„Mindez azonban nem azt jelenti, hogy az elveszített édesapa vagy édesanya emlékét, a hozzájuk fűződő szép élményeinket, a közös örömeinket ne lenne fontos megőrizni – hiszen a gyermek magát az életet is az elhunyt szülőjének köszönheti” – teszi hozzá a szakértő. 

A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért célja, hogy gondoskodást nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik a koronavírus-világjárványban veszítették el egyik vagy mindkét szülőjüket. Az alapítvány olyan támogatást kíván nyújtani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz, vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.

Bővebb információ itt. 

Forrás: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért

Egy orosz férfi története inspirálta

„Attól tartunk, a kisbabájuknak Down-szindrómája van.” Két perccel azután, hogy egy oroszországi kórházban világra jött egy csecsemő, ezzel a hírrel szembesítették a szülőket az orvosok. A várandósság alatt ez nem derült ki. „Amikor megtudtam, hogy a fiam Down-szindrómás, otthagytam a kórházat és sírtam, de nem sokáig. Később egy kicsit szégyelltem is a könnyeimet. Minden úgy történt, ahogy terveztem. Megszületett a fiam. De a gyermek különleges, élete és jövőbeli sorsa a fontos... Ez az én felelősségem... Gyereket akartál, ezért felelősséget vállalsz érte" – így mesélt évekkel ezelőtti döntéséről egy újságcikkben Jevgenyij Aniszimov. 

Az édesanya pánikba esett a helyzettől, intézetbe adta volna a kisfiút, de az édesapa ezt nem akarta. 33 évesen vállalta, hogy egyedül felneveli Misát. 

Még visszatérünk rájuk, de most ugorjunk egyet.  

„Meglátja a kisbabát a kórházban, és átkattan benne valami”

Hajdú-Antal Zsuzsanna írónő egy hazai magazinban olvasta Aniszimov történetét. Korábban semmi kötődése nem volt a Down-szindrómához, de annyira megérintette, amit olvasott, hogy könyvírásba fogott. Az orosz férfi és kisfia története inspirálta, hogy megírja Belvárosi srác című negyedik regényét, amely 2021-ben jelent meg. 

Hajdú-Antal Zsuzsanna 1984-ben született Budapesten. Kiskora óta szenvedélye az írás, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanári diplomát szerzett az ELTE-n. Első könyve 2016-ban Léggömbök címmel jelent meg, amit a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum rögtön az Év Gyermekkönyve Díjra jelölt ifjúsági kategóriában. Ennek folytatása az Utánad című kötet. A Belvárosi srác a negyedik regénye. Főállásban logisztikusként dolgozik. 

Az orosz egyedülálló apa történetét áthelyezte magyarországi, nagyvárosi közegbe. A Belvárosi srác címszereplője Vozár Balázs, egy negyven körüli projektmenedzser, aki multicégnél dolgozik, csapatot vezet. Dohányzik, idegeskedik, minden megvan benne, amit a kiégett multis középvezetőkről el lehet képzelni. Ebben a közegben ismerkedik meg egy fiatal kolléganőjével, aki aztán a felesége lesz, majd megszületik kisfiuk, Misa. (Vagyis az orosz kisfiú nevét az írónő megőrizte a kötetben.)

Kép

Hajdú-Antal Zsuzsanna – Fotó: Balla Nóra

„Amikor meglátja a kisbabát a kórházban, Balázsban átkattan valami. Teljesen más emberré válik. Rájön, hogy napi tizenkét óra munka mellett nem tud egy speciális nevelési igényű kisgyerekkel foglalkozni, ezért elmegy ételfutárnak, hogy többet lehessen a gyermekével. Az új munkáján keresztül emberi sorsokat is megismer, empatikussá válik, apatigris lesz” – foglalja össze Hajdú-Antal Zsuzsanna. 

Egyes szám első személyben, Balázs szemszögéből ismerjük meg a történetet, aki egy blogot is ír DownTown boy néven. 

Hősként kell tekintenünk az apára? 

Kezdetben az írónő maga sem tudta, hogyan nyúljon a témához, hogy az hiteles legyen. „Amíg nem olvastam Jevgenyijről, én is úgy gondolkodtam a Down-szindrómáról, mint minden más hétköznapi ember. Nem volt ilyen jellegű ismerős a környezetemben, de amint elkezdtem érintett szülőkkel beszélgetni, megfoghatóvá vált az egész” – meséli.

Egy konduktor ismerősén keresztül jutott el Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülőkhöz. Köztük több egyedülálló anyukával, de nagycsaládokkal is megismerkedett. „Szükségesnek tartom a szakmai felkészülést, hiszen anélkül csak egy ponyvát ír az ember. Az volt a célom, hogy a szórakoztató irodalmon keresztül a valóságot mutassam be. Többen azt javasolták, hogy ne írjak egy egyedülálló apáról, aki downos kisfiát neveli, mert ilyen úgysem történik a valóságban. Viszont én Magyarországon is tudok hasonló esetről” – hangsúlyozza.  

A könyvborítón Balázst nyakában a kisfiával, hősjelmezben ábrázolják, de a szerző igyekszik árnyalni a képet. Mint mondja, a történet különleges, mert egy egyedülálló apáról szól. Balázs egy kicsit nehezebb helyzetben van, mint egy nő, hiszen neki nincsenek anyai ösztönei, mindent meg kell tanulnia, kezdve a kisbaba ellátásától. Valahogy pótolnia kell az anyát. „De nem azért hős, mert ő egy férfi, egy apa. 

„Akkor lehet hős, ha az egyedülálló anyukákra is így tekintünk. Vagy senki ne érezze hősnek magát, vagy mindenki, aki ezt egyedül végigcsinálja” – fogalmaz.  

„Fintorogsz, elhúzódsz, teátrálisan elmorzsolsz egy könnycseppet”

Nem vagyok se mártír, se szent vagy hős, Gandhi, esetleg Krisztus vagy jótevő tündér tüllszoknyában, viszont komoly szemellenzőre van szükségem, amikor elhúzod a gyerekedet a járdán az enyémtől, látványosan fintorogsz, vagy teátrálisan elmorzsolsz egy könnycseppet. Hiába faggatsz, hogyan boldogul majd felnőttként, fogalmam sincs. (részlet a Belvárosi srácból) 

A könyv egyik jelenetében Misa a játszótéren egy idegen kislányt kezd el ölelgetni, amit annak apukája nem vesz jó néven. A környezet elutasító, sokszor akaratlanul is bántó reakciói nemcsak az írói képzelet szüleményei, hanem teljesen valóságosak. „Ezek a gyerekek nagyon közvetlenek, mégis sokan az utcán elfordítják a fejüket, félnek tőlük. Egy szülő azt is mesélte nekem, hogy valaki elhúzta a gyerekét az övétől, mert azt hitte, hogy fertőz” – sorolja a szerző. 

A Belvárosi srác azonban nemcsak Balázs és downos kisfia története; mellékszálakon ugyan, de több fontos társadalmi kérdést is boncolgat, úgymint a gyermekágyi depresszió, a meddőség vagy az időskori társkeresés. Misa nagymamája ugyanis nyugdíjas, özvegy ápolónő, de az unokavigyázás mellett szeretne önálló életet élni, társra vágyik, ezért internetes társkeresésbe kezd. Máskor a történet szerint Balázst egy élő televíziós adásba hívják, amelynek műsorvezetője régóta vágyik saját gyermekre. Utóbbi a szerzőt személyesen is érinti, erről Hajdú-Antal Zsuzsanna őszintén beszél. Évekig küzdött a meddőséggel, míg végül másfél évvel ezelőtt férjével örökbe fogadtak egy kislányt. 

„Tud róla, hogy ihletett egy könyvet”

De térjünk vissza egy kicsit az orosz szálhoz, amely a történetet ihlette. Zsuzsanna és Jevgenyij a mai napig tartják a kapcsolatot, követik egymást a közösségi médiában, néha beszélnek is egy-két szót. „Tanul angolul, még kevéssé érti a nyelvet, viszont hagyott nekem egy hangüzenetet. Tud róla, hogy ihletett egy könyvet. Nagyon boldog volt, és megköszönte” – meséli a szerző. Hozzáteszi, az orosz apuka nyíltszívű ember, őszintén megosztja a követőivel, hogy az édesanyja, vagyis a nagymamai segítség és a fejlesztő pedagógusok nélkül ő se ment volna semmire. 

A regény ihletői, Jevgenyij Aniszimov és kisfia – Forrás: Jevgenyij Aniszimov Instagram oldala

„Ez a kisfiú ugyanúgy tud örülni a napsütésnek, mint bárki más. Ezt Aniszimovtól hallottam, és én is szoktam idézgetni – folytatja a szerző, aki elismeri, ő maga is sokkal nyitottabbá vált, miközben írta Misáék történetét. – Kapok anyukáktól visszajelzést, hogy a könyvnek köszönhetően ők is erősebbnek érzik magukat. 

Egy nagycsaládos édesanya azt írta, hogy jobban beleszeretett a férjébe a könyv hatására. 

Mostanában sokat hallunk az apák szerepéről, és szerintem nagyon fontos lenne a férfiakat jobban megerősíteni az apaságukban. Nem szégyen a gyerekkel foglalkozni, nem férfiatlan” – vallja a szerző. 

A világnapon és a felemás zoknikon túl

Március 21-én ünnepeltük a Down-szindróma világnapját, ilyenkor az érintettekre figyel a világ. Mint Zsuzsanna mondja, Magyarországon sok esetben a különböző vizsgálatok ellenére sem derül ki a várandósság alatt, hogy kromoszóma-rendellenességgel él a kisbaba. Tehát az orosz példa nem egyedi. „A világnap környékén mindenki ünnepli a Down-szindrómásokat, felemás zoknit húznak, lájkolják, kommentelik a cikkeket. Viszont az év többi részében nincs igazán hangsúly a témán” – véli. 

A Belvárosi srác nemcsak a Down-szindrómáról és az egyedülálló szülőség kihívásairól mesél, hanem azt is szimbolizálja, hogy valamiben mindannyian kilógunk a tömegből. A cél az lenne, hogy próbáljunk a másik felé nagyobb empátiával közelíteni. 

Mindenkihez és mindannyiunkról szól, akinek valamiért különleges a sorsa, akinek egy kicsit több a nehézség az életében, mint a nagy átlagéban.

Nekem is meg kellett küzdenem a meddőséggel, és biztos lesznek még kihívások az örökbefogadás kapcsán is, valószínűleg a gyermekünk tinédzserkorában” – fogalmaz. A szerző korábbi könyveiben is olyan nehéz élethelyzetekről írt – a Léggömbök például a tinik felnőtté válásával, gyászfeldolgozásával foglalkozik –, amelyeken keresztül az embereknek egyfajta fogódzót tud nyújtani.   
Hogy hogyan alakul Balázs és Misa szívmelengető története, az a regényből kiderül. Ha valaki Jevgenyij Aniszimov és öt év körüli tejfölszőke kisfia mindennapjaiba szeretne bepillantást nyerni, az pedig itt megteheti. 

Gróf Bánffy Miklós művét, a Bánffy-trilógia néven klasszicizálódott Erdélyi történet című regényfolyamot, amely az 1930-as évek második felében jelent meg, ma az erdélyi – bizonyos vonzataiban a teljes magyar – arisztokrácia aranykora végének krónikájaként kezelik. Az 1904-től gyakorlatilag a trianoni pillanatig tartó történelmi regénynek minden bizonnyal jót tett a megíráshoz szükséges néhány évtizednyi távolság „felülnézete”, ezzel együtt az akkor már sok sebből vérző főnemesi világ egy része árulóként tekintett a szerző gróf Bánffy Miklósra, aki nem átallotta kitenni az ablakba az arisztokrata világ szennyesét. A történet főszereplőinek jótékony „elmaszkírozását” célzó írói praktikák ellenére mindenki tudta, ki kit személyesít meg, a cselekmény alapvető hitelességét viszont semmi sem kérdőjelezte meg. Az olvasó egyszerre ítélhette el azt a „velejéig romlott” világot, illetve fedezhette fel a nemesi társadalom emberi dimenziót.

Boris Kálnoky 2011-ben megjelent, Ahnenland című családregénye – amely magyarul Őseim földje – A Kálnoky család története címen látott napvilágot az MCC Press gondozásában – ugyan nem vállalkozik Bánffy művéhez hasonlóan széles merítésre, ám szeretetteljes szarkazmussal és öniróniával, felelősségteljes bennfentességgel enged betekintést egy magyar főnemesi család több évszázados történetébe. 

A Kálnokyk történetének kanyarjai Székelyföldtől a Felvidéken át Bécsig bejárták a magyar arisztokrácia elmúlt fél évezredének történelmét. 

A sokak számára a brit uralkodó erdélyi „földi helytartójaként” ismert gróf Kálnoky Tibor volt talán az első, külföldről Erdélybe visszatérő arisztokrata leszármazott, akiben életcélként fogalmazódott meg az ősök hagyatékának visszaigénylése és tovább éltetése. Míg ő a köveket rakta egymásra, állagmegóvással, restaurálással, ingatlanok új identitásának keresésével volt elfoglalva, testvérbátyja, Boris a családtörténet nyomába eredt nagyapjának, az 1938-ban Erdélyből száműzött utolsó Kálnokynak az útját követve. 

Kép

A könyv borítójának részlete

A vérségi vonalon túl a szerző erőteljes szellemi rokonságot is érez és vall nagyapjával, Hugóval, aki az Osztrák–magyar Monarchia első világháborút követő szétesése után a Kálnokyk nagy visszatérője a háromszéki Kőröspatakra, a család hajdani fészkébe. „Talán az én feladatom, hogy Hugó történetét elmeséljem – fogalmaz az író unoka. – Ha megfelel Neked, ez egyben a földi paradicsom (vagy amit Te annak tartottál) története is kellene hogy legyen, a három falu, Kőröspatak, Kálnok és Miklósvár története, valamint a családodé, azoké, akik előtted jártak és akik utánad jöttek. Hosszú út lesz, Angliába, Tasmániába, a nürnbergi perekhez és Sisihez, Magyarország királynéjához, Washingtonba, Konstantinápolyba és Berlinbe fog vezetni, illetve több háborúba, mint ahányat meg tudok számolni. És mindezt azért, hogy »visszatérjünk«.”

Lebilincselő út kezdődik ezzel, amelynek felrajzolásához elsősorban családi levelek, levéltári anyagok, fóliánsok kínálnak támpontokat. Történelmi töltetük, esetenként irodalmi értékük révén a dokumentumok maguk is képesek lennének folyamatos izgalomban tartani, hatalmas pluszértéket kölcsönöz azonban a műnek a szerző összefüggéseket kereső, magyarázó, értelmező késztetése. Bár Boris Kálnoky a történelmi párhuzamokat kereső, évszázadokkal ezelőtti magatartásformákat a jelenkorba átültető értelmezésekkel sok esetben deklaráltan nem akarja meghaladni az „akár így is történhetett volna” lehetőségét, az olvasóban mégis az a benyomás marad, hogy történelemfelfogásában néhány puzzle darab most került igazán a helyére. 

A családregény hitelességét növeli az a leplezetlen őszinteség is, amellyel Boris Kálnoky beszél családja egykori rang- és vagyonszerzési gyakorlatáról. 

„A borzalmas 20. század kezdetén” született Hugó nagyapa gyermekkorát a szerző szépnek látja. „Mindezt hősei házasodástechnikai virtuozitásának köszönheti. Olyanok voltak, mint az arisztokrata hozománypiac akváriumának cápái” – hangzik a kíméletlen helyzetértékelés.

„Az ember néha belép egy kapun, és nem is sejti, hogy mindent maga mögött hagy; kifelé már csak egy új világba vezet út” – ezt fogalmazta meg a fiatal felnőttkoráig székelyföldi gyökereiről csak felületes ismeretekkel rendelkező Boris első kőröspataki hazalátogatása kapcsán. Hugó nagyapa hasonlóképpen járhatott, amikor a gyermektelen Kálnoky Ludmilla, a család székelyföldi ágának nagyasszonya – akkor már jó ideje kettévált a család „kuruc és labanc” ágra – őt szemelte ki a kőröspataki birtok örökösének. Egyetlen dolgot kellett megígérnie: soha nem adja el a Sepsiszentgyörgy közeli kastélyt. Akkor 1923-at írtak, és kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1938 karácsonyakor foganatosított kitoloncolásáig tartott Hugó harca a román hatóságokkal a végül soha meg nem kapott állampolgárságért, letelepedési engedélyért. De állandó ideiglenességben élve, idült pénzhiányban szenvedve, a költségvetési lyukak betömése érdekében őrült kezdeményezésekbe is belevágva Hugó végig tartotta magát a Ludmillának tett fogadalmához: a kastélyt soha el nem adta. És hazatalált, ahogyan rengeteg levelében fogalmazott, Háromszéken meglelte a földi paradicsomot. Közben nemcsak a Pester Lloyd című budapesti lap külsős munkatársaként követte kivételes érzékenységgel a fasizálódó világ történéseit, hanem a gondolkodó, felelős ember aggódásával is. A harmincas évek derekától már családfőként, apaként is, a több mint teljes embert igénylő feladatok mellett sem kopott el benne a közélet iránti elkötelezettség. 

Kép

Boris Kálnoky - Kép: Mathias Corvinus Collegium

A négy országban nevelkedő, felnőtt koráig magyarul egyáltalán nem beszélő Boris Kálnoky a Die Welt és a Die Presse című lapok budapesti tudósítójaként került Magyarországra, ma a Mathias Corvinus Collegium (MCC) médiaiskolájának vezetője. 
Édesapja, Kálnoky Farkas és testvére, Tibor társaságában járt először ősei földjén, még a Ceaușescu-éra utolsó éveiben. „Korábban nem tartoztam sehová, remek alapanyag lettem volna az európai polgár ideájához.” 2007-ben kezdett neki a szellemi hazába vezető utazásnak, a regény megírásának. „Gyakorta gondolkodtam el azon, hogy Hugó a helyemben mit gondolt vagy érzett volna, amikor épp a saját gondolataimmal vagy érzéseimmel küzdöttem. (…) Mialatt őseim életét kutattam, Európára nem sejtett válságok törtek. (…) Így lehetett ez Hugóval és több más ősömmel is, amikor világukat nagy megrázkódtatások érték. (…) A felfoghatatlan katasztrófák korában, ezt most már megértettem, Hugó keresztény hite volt az, amely támaszt és védelmet nyújtott a szélsőséges kísértésekkel szemben. Néhány régimódi elv adott neki erőt, hogy mindig ember tudjon maradni.”

Boris Kálnoky Őseim földje – A Kálnoky család története című művének következő bemutatója Debrecenben lesz április 4-én a Partium Házban.

A református Csenge édesapja lelkész, családjában kevés szó esett a szexualitásról. Kamaszként, amikor a téma foglalkoztatni kezdte, nagyrészt maga járt utána annak, amire kíváncsi volt. Később, a Bella Girl lánymagazin újságírójaként több amerikai bloggerre is rátalált, akik biblikus megközelítéssel, ám életszagúan mutatták be a szexuális problémákat. Azt érezte, neki is ilyen tartalmakra lett volna tiniként szüksége, és sok gondolat kikívánkozott belőle. Ez adta az indíttatást az Egytestté blog létrehozásához.

Fiatal felnőttként Anna is azt vette észre, hogy alig van magyar nyelvű keresztény irodalom a témában. Vele az édesanyja gyakrabban beszélgetett a szexualitásról, és a keresztény ifjúsági közösségben is előkerült a téma, ahová járt, mégis maradtak benne kérdőjelek. 

„Megvolt az elhatározás, hogy a szexszel várni szeretnék a házasságig, de amikor a gimiben valaki megkérdezte, miért, teljesen lefagytam, nem tudtam megmagyarázni” – idézi fel.

 Aztán 18–19 éves kora körül kezébe akadt egy amerikai szerző, J. Budziszewski könyve (How to stay Christian in college), amely kézzelfogható érvekkel támasztotta alá, miért jó biblikus módon gondolkodni a szexualitásról. Ő e könyv hatására kezdett mélyebben foglalkozni a témával: azóta mentálhigiénés szakemberként előadásokat tart fiataloknak, leggyakrabban az online pornóhasználatról és a szexuális vonzalom, nemi identitás kérdéseiről.

Amikor találkozott Csenge posztjaival, nagyon lelkes lett, és megkereste őt. Nemcsak az a közös bennük, hogy hívők: mindketten házasságban élnek és édesanyák. Azóta együtt is készítenek tartalmakat, leggyakrabban az Instagramra, de blogbejegyzéseik, podcastjeik is vannak.

Kép

Ujlaki-Győri Anna és Nagyné Végh Csenge, az Egytestté blog szerzői – Fotó: Fekete Fanni

Miért éri meg várni a nászéjszakáig, ha utána nem lesz minden jó?

Az Egytestté felületein visszatérő téma a házasság előtti szex. Ez ma különösen nagy kihívást jelent a fiataloknak, mert sokan évekig hiába keresnek társat, a hosszú önmegtartóztatás pedig a kielégítetlen vágyak miatti feszültséghez, szexuális frusztrációhoz vezethet. A jegyeseknek sincs könnyű dolga, akik gyakran megvárják a házassággal egyetemi tanulmányaik befejezését vagy a lakhatás megoldását.

Csenge szerint ugyanakkor a jegyességet nem lehet a végtelenségig húzni. „Érdemes kicsit elgondolkodni, hogy tényleg másfél évet akarnak-e várni a tökéletes esküvőre, vagy hogy abba a bizonyos lakásba kell-e beköltözniük” – mutat rá. Ahhoz, hogy a jegyesek ki tudjanak tartani elhatározásukban, a közösségüknek is jelentős szerepe van. Ő egyetemistaként egy katolikus kollégiumban azt tapasztalta, több egyetemista jegyespár is szeretett volna az esküvő után a kollégiumban lakni, de ezt a vezetőség elutasította. „Úgy éreztem, egy keresztyén közösségtől az lenne a következetes, ha örülne annak, hogy a fiatalok nem halogatják az esküvőt, és támogatná a fiatal házasok lakhatását. Jó lenne, ha nemcsak elvárnák, hogy a pár tisztán éljen, hanem érzelmi és akár tárgyi támogatást is nyújtanának ehhez” – mondja erről.

A szexszel viszont nem mindenki várja meg a házasságot. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a nadrágot is felpróbálja vásárlás előtt az ember, ne a nászéjszakán derüljön ki, ha esetleg nem illenek össze. Csenge erre azt szokta válaszolni, a szex házasságon belül is dinamikusan változó dolog, és egy adott pillanatban szerzett élmény nem feltétlenül mutatja azt, hogy mi lesz évek múlva a helyzet. Emellett ez a nézet nem számol a szex összetettségével, hogy mennyi minden befolyásolja az adott élményt. A másik gyakori érv a házasság előtti szex mellett, hogy a pár gyakorolni akar a nászéjszakára. Csenge ezzel sem ért egyet. 

„A nászéjszaka nem egy verseny, ahol teljesíteni kell, és ahol nagy csinnadrattának kell lennie, hanem egy megismerési folyamat kezdete, amely egész életünkön át tart.” 

Azok körében viszont, akik várnak a szexszel az esküvőig, gyakran hamis elvárások alakulnak ki. Sokan azt gondolták, minden szuper lesz az elejétől kezdve, ám mégsem így történt. A nehézségeket aztán nehezen tudják feldolgozni. „Sokan azt gondolják, ha Istennek tetsző módon viselkednek, akkor megkapják érte a jutalmukat. A szexuális életünk viszont nem olyan, mint egy automata, amibe bedobod az engedelmességet, és kiváló szexet kapsz” – mondja Anna. 

Szerintük egy házasságban a szexnek akkor is van értéke, amikor valamiért rosszul működik. Ha ugyanis a felek közösen dolgozni kezdenek a problémájukon, sokat tanulhatnak egymásról és Istenről is, ami pozitív hatással lehet a kapcsolatukra. „Az elakadásokon keresztül megélhetem, hogy a másik akkor is szeret, amikor éppen nem tudok maximálisan teljesíteni” – magyarázza Csenge.

Amikor nem élvezi mindkét fél az együttlétet

Míg a férfiak az esetek többségében átélnek orgazmust, a nőknél ez nem ilyen gyakori. „Sokan gondolják, hogy egyedül vannak ezzel a problémával, azonban a legtöbb nőnek idő kell ahhoz, hogy hozzászokjon a másikhoz, és kitapasztalja a párjával, mi a jó neki” – oszlatja el a kételyeket Csenge, aki szerint különösen a nők gyakran nem is fejezik ki az igényeiket, évek telhetnek el, mire el merik mondani, mi esik jól nekik az ágyban. 

Sokan nem is tudják, milyen szavakkal nevezzék meg az intim testrészeiket, azt meg végképp nem, ami a szeretkezés közben történik.

Gyakori tapasztalat a házasulandó párok körében, hogy különböző a szexuális étvágyuk, ami jellemzően az első gyermek születését követően, a nő hormonális változása miatt jelentkezik. „Sok házasságban ekkor történik az első törés” – idézi a szakemberek véleményét Csenge, aki maga is ekkor élte meg először, hogy férjével „nem kompatibilisek”. Gyermekeik érkezése Annáék házaséletében is változást hozott. 

„Én nagyon tudatosan próbáltam felkészülni mind a házasságra, mind a gyereknevelésre, és azt gondoltam, hogy mivel nekünk már több információnk van, mint a szüleink generációjának, automatikusan el tudunk kerülni bizonyos dolgokat. De amikor az ember ennyire fáradt, hiába tudja, hogy mit kellene csinálnia, fizikailag képtelen rá. Vannak az életben normatív krízisek, amiket akkor sem lehet kikerülni, ha tudunk a létezésükről. Ha ezt tudatosítjuk és elfogadjuk, könnyebb lesz velük megbirkózni” – summázza.
Amikor egy férfi mindig azt látja, hogy a felesége elaludt, elbizonytalanodhat, hogy kívánja-e még őt a párja, akár a személye elutasításaként is értelmezheti, ha a nő folyton nemet mond az együttlétre. Épp ezért érdemes őszintén elmondani, hogy túl fáradtak a szexhez, és közösen megoldást találni a problémára: akár kijelölni egy napot, amikor egy családtag vigyázni tud a babára, és kettesben lehetnek. „Fontos, hogy a nő az anyává válása után ugyanúgy feleség is. Nem szabad a férje fölé helyeznie a babát, elvégre a gyermeknek is az a legjobb, ha a mi egységünk megmarad” – vallja Anna.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pexels

A pornófüggőség a házassággal nem szűnik meg

A pornóhasználat a keresztény párok körében is ugyanúgy jelen van, mint a világiakéban, hívja fel a figyelmet Anna, aki rendszeresen tart előadásokat a témában. 

„Tévhit, hogy ez egy férfiakat érintő probléma: a leglátogatottabb pornográf oldal, a Pornhub regisztrált hazai felhasználóinak 44%-a nő, ami magasabb, mint a világi átlag.” 

„A pornónézésbe nagyon könnyű belecsúszni, mivel könnyen elérhető és anonim módon használható, így nem alakulnak ki azok a természetes gátlások, amik annyi mindentől megvédenek minket” – folytatja. Ugyanakkor a nőkben az, hogy egy férfiasnak tekintett függőséggel küzdenek, dupla szégyenérzetet okoz. A függőségre a házasság önmagában nem jelent megoldást, mivel a pornóra való önkielégítés vágya később is megmarad – annak ellenére is, hogy vonzónak találják a párjukat, mondja Csenge. 

„Az érintettek gyakran azt gondolják, csak addig lesz szükségük a pornónézésre, amíg nem élhetik ki vágyaikat a párjukkal, ám a probléma azt követően is fennmarad. Ha addig a szex a saját igényeik kielégítésére irányult, akkor arra fog irányulni a házasság után is, és gyakorlatilag tárgyiasítani fogják a házastársukat. A szexuális bűnre nem a házasság jelenti a megoldást, hanem a szív megváltozása.”

Ezt egyébként minden szexuális elhajlásról így gondolják. Hogy mit is jelent a szexuális bűn fogalma, arra Csenge a következőt válaszolja: „A bűn egy céltévesztés  – a görög hamartia szó, amit az Újszövetség gyakran használ a bűnre, szó szerint ezt jelenti. Ha elképzelünk egy céltáblát, a közepén egy férfi és egy nő közötti, elkötelezett és önfeláldozó szereteten alapuló kapcsolattal, akkor minden, ami ezen kívül esik, nem helyénvaló. Ez egy nagyon keskeny sáv, és a legtöbben folyamatosan mellélövünk, akár a vágyak szintjén is. A házaslét nem ad felmentést a bűnök alól, mindannyian úton vagyunk. Ezért is kell irgalommal lennünk egymás felé.”

Ha mélyebbre kell ásni a probléma gyökeréért

Az Egytestté blog szerzői senkit sem szeretnének álomvilágba ringatni: a szexuális problémák általában nem oldódnak meg hamar. Egy hasonlattal, amikor Isten megfog egy meggörbült virágszálat, „nagyon-nagyon lassan gyógyítja, és az is lehet, hogy majd csak az örökkévalóságban fog teljesen kiegyenesedni”. 

Csenge és Anna szerint minden probléma, amit Isten elénk helyez, lehetőség, hogy hozzá forduljunk, a vele való kapcsolatunk elmélyüljön. Ha egy csettintéssel megoldódna minden, amiért imádkozunk, akkor ezt veszítenénk el. 

A megoldás felé tett út, a közös küzdelem által a házastársak egymáshoz is még közelebb kerülhetnek.
Biztatják az elakadással küzdő keresztény házasokat, amellett, hogy Isten elé viszik problémájukat, forduljanak szakemberhez. „Egy fogfájás elmúlásáért sem pusztán imádkozunk, hanem elmegyünk a fogorvoshoz” – mondja Anna. Érdemes olyan szakembert választani, aki, ha nem is keresztény, de elfogadó a világnézetükkel. Hallottak ugyanis olyanról, aki azt mondta a kliensnek, a hite elnyomta a vágyait, és olyannal is, aki azt tanácsolta a hozzá járó párnak, pezsdítsék fel pornónézéssel a szexuális életüket. 
Anna és Csenge szerint a problémák megoldásáért a felek nem csupán együtt tehetnek: egyéni terápia, önvizsgálat, a saját hitük elmélyítése is segíthet. „Egy idős lelkésztől hallottam többször egy sztorit, miszerint a gyülekezetében a nők elmentek csendes hétvégére, és amikor onnan hazatértek, a férjeik csodálkozva kérdezték, hogy mi történt, mert az asszonyok teljesen megújultak, ami a szexuális életükben is jelentkezett – mesél egy történetet Csenge. – Tehát néha még a hitbéli felfrissülés is okozhat pozitív változást.”

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

1. Néha a gyerekektől tanulunk a legtöbbet

A fiatal Forrest Gump karakterére a Mississippi államban született, tehát igazi déli Michael Conner Humphreys-t választották egy nyílt castingon. Őt az édesanyja biztatta, hogy menjen el a kiválasztásra, kamera előtt felolvasni. „A gyerekek sokszor lefagynak – mondta Steve Starkey producer a szituációról. – Ám Michael megjelent, és egyáltalán nem félt. Csak egy mogyoróvajas szendvicset kért a cateringes asztalról.” Ahogy felolvasott, és ahogy a filmben is beszélt, az a természetes hangja és beszédmódja volt, mindenfajta játék nélkül. Amikor pedig Tom Hanks kereste a saját hangját a felnőtt Forresthez, Humphreys beszédére épített, az inspirálta végül az Oscar-díjas alakításhoz. „Rájöttünk, hogy sosem fogunk tudni rávenni egy gyereket arra, hogy azt utánozza, amit én elméletben kitalálok. Sokkal jobb, ha én követem őt, amerre menni akar” – mondta Hanks egy interjúban, s ezt az irányt a fiú beszéde jelölte ki. Hanks magnóra vette azt, és a felvétellel „beszélgetett”, hogy elkapja a ritmust. „Minden, ami kijött Forrestből, az rajta alapult, ahogy ő fogta meg a karakter kezét. Az egész a kis Michael Humphreystől származott” – ismerte el a színészóriás.

2. Nem muszáj ragaszkodni a sémákhoz

Sőt! Wendy Finerman, a film egyik producere szerint a filmet kilenc éven át fejlesztették, azért is, mert képtelenek voltak a hagyományosan elvárt bevezetés, tárgyalás, befejezés hármas szisztémájához igazítani. Aztán egyszer csak elengedték e törekvés erőltetését. „Valahogy inkább egyik epizódról a másikra haladtunk, és ami mindet összekötötte, az a főhős hihetetlen karaktere volt.” Érdekes, hogy végül az embereket is ez a sodródásszerű, jó értelemben vett felépítetlenség ragadta magával, és nem hiányolták a megszokott minta szerinti bonyodalmat, tetőpontot, megoldást. 

„Végig csak azt várták, hogy lássák, merre megy Forrest, hová viszi a történet. Fogalmuk sem volt arról, hogy mi vár rájuk, mi van még a tarsolyban.”

3. Mindenhol jó, de…

„Mindenki, különösen Forrest számára az egyik legfontosabb dolog az otthon, ami neki Alabama – világított rá Wendy Finerman. – Nem véletlen, hogy élete fontos eseményei után rendre hazatért. Haza, ahol biztonságban volt, ahol tudta, hogy jól érzi magát.” Erre rímelnek Zemeckis rendező szavai, aki Amerika déli államait az ország leghazafiasabb szegmensének nevezte, márpedig a forgatókönyv fő karakterei délről származnak, és hiába járják be különböző okokból – vietnami háború, önmaguk keresése – a világot, Forresttel együtt előbb-utóbb visszaérkeznek az origóhoz. „A délieket az állandóság jobban jellemzi, mint bárkit az országban – fejtegette Zemeckis. – Azok a tölgyfák 150–200 évesek. (…) Ez pedig azt az érzést adja, hogy hazatérsz valamihez, ami nem változik akkor sem, ha a körülötte lévő világ igen.” Állítását jól kiegészíti a levegőben szálló toll képe, amely eredetileg a filmet nyitotta volna, aztán a végére tették. „Az élet véletlenszerűségének és a sorsnak a metaforája volt, ahogy Forrest lábánál landolt, de bárhol leszállhat” – vélte a rendező.

Kép

Michael Conner Humphreys a gyerek Forrest Gump szerepében – Fotó forrása: Profimedia – Red Dot

4. Van, hogy az első az igazi

Robin Wright színésznő volt az egyetlen személy, akit Jenny karaktere kapcsán meghallgattak. „Kétségtelen, hogy a szereposztáshoz találni kellett valakit, aki mélyen képes ábrázolni egy belül sérült egyén érzelmeit – nyilatkozta Steve Starkey. – És Robin valahogy az egész film alatt hozni is tudta a szépsége felszíne alatt meghúzódó sebzett személyiséget.” Miután elsőként meghallgatták, rögtön egyetértettek abban, hogy ő az igazi. „Ennek a karakternek a szereposztása véget is ért."

5. Az ellentétek vonzzák egymást

Robert Zemeckis szerint Forrest és szerelme, Jenny Amerika két különböző arculatát képviselték. „Jenny karaktere azt a betöltetlen űrt jelenítette meg egy teljes amerikai generáció lelkében, amely nem tudott semmi másban beteljesülést találni, mint a szexben, a drogokban és a rock and rollban, bármi történt is akkoriban. Forrest pedig annak az eszményképnek az elemeit villantotta fel, amilyen Amerika lenni szeretett volna: Mama, Isten, almás pite.” 

A filmben a két kulturális végletet képviselő személy között alakul ki romantikus vonzalom, tehát az éles ellentétek alkotnak csodás, „se vele, se nélküle” egységet.

Kép

Jenny (Robin Wright) és Forrest Gump (Tom Hanks) – Képkocka a filmből

6. Háborút megélni és forgatni is küzdelem

Noha Forrest Amerikát keresztülfutó jeleneteinek rögzítése is kihívás volt – ügyelni kellett például arra, hogyan használódjon el fokozatosan a ruhája, és hogy a szakálla is a tervezett módon nőjön –, a vietnami epizódok forgatása még egy fokkal több kreativitást igényelt. A katonákat alakító színészeket igyekeztek átlagemberekként feltüntetni, hogy mindenki azonosulhasson velük mint tipikus amerikai fiúkkal, ráadásul egy vietnami veterán tanácsadó kiképzésére is elküldték őket. Az illető, Dale Dye azt akarta, hogy valóban megértsék a háborút, ezért például alvás közben is robbantott mellettük. A résztvevők egy része arról számolt be, hogy rettegett a vele töltött időben. A vietnami képsorokat aztán egy Fripp Island nevű dél-karolinai helyszínen forgatták, amely körülbelül 40 percre lehetett Gump mama filmbeli házától. A helyszínt is vietnami veteránok tanácsára választották ki, hogy eléggé hasonlítson az eredetihez. 

Finerman producer bevallotta, hogy Forrest washingtoni beszédét a háborús tüntetésen miért szakította meg a filmben a rendőrség: „Nem igazán tudtuk kitalálni, mik lennének a tökéletes szavak, amelyekkel jellemezhetné a vietnami háborút. (…) Mire újra beszélni kezdett, csak azt tudtuk, hogy biztosan valami zseniálisat mondott, csak egyikünk sem hallotta, mi volt az…”

1994 bombaerős év volt a moziban
A Forrest Gump mellett ugyanebből az esztendőből maradtak ránk olyan további halhatatlan alkotások is, mint A remény rabjai; a Léon, a profi; Az oroszlánkirály, a Szenvedélyek viharában, a Négy esküvő és egy temetés vagy az Ace Ventura (hogy több műfajt érintsünk, kinek-kinek ízlése szerint). És a listát még folytathatnánk…

Források:
Alabama Life and Culture – al.com
reelrundown.com
imdb.com
 

A nyári szünetben a gyerekek általában a megszokottnál többet mozognak, de ősztől már kevésbé aktívak, és ez az egészségüknek nem válik a hasznára. Hiszen a kevesebb mozgás növeli az elhízás kockázatát, a túlsúly pedig különböző betegségek kialakulását idézi elő, mint például a 2-es típusú diabétesz, a szív- és érrendszeri, illetve az ízületi betegségek. A kevés mozgás hatással van a testmozgáshoz való hosszabb távú viszonyulásukra is. Ezt komolyan kell venni, a statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy ma Magyarországon ötből egy gyerek túlsúlyos, nekik pedig az egyharmaduk kórosan kövér. Az ebből eredő problémákat később nehezebb kezelni, emiatt is fontos figyelmet fordítani a megelőzésre. 

„Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek megszeressék a sportokat, a mozgásra pedig rendszeresen igényük legyen, akkor már újszülött koruktól meg kell ezt alapoznunk. Vannak olyan helyzetek, amikor a kicsikre az átlagosnál is jobban kell figyelni. Ilyen lehet az is, ha a szülők a csecsemőn aszimmetriákat tapasztalnak, például azt látják, hogy az egyik karjuk vagy lábuk erősebb a másik oldalinál. Vagy ha a csecsemő csak az egyik oldalára fordul, csak az egyik irányba emeli a fejét. Ilyenkor mielőbb szakemberrel kell konzultálni, tőle kell tanácsot kérni” – mondja Kocsis Kata gyógytornász-fizioterapeuta, gyógy- és sportmasszőr. 

A kicsik mozgásfejlesztésének eszköze jellemzően a Dévény-torna, a Katona-módszer és a TSMT torna, de minden eset egyedi. 

Ezért nem tanácsos olyan módszert választani, amely egy ismerősnél vagy családtagnál bevált – hiszen lehet, hogy nálunk a probléma másból ered, és így más is a megoldása. 

Erőltetni tilos 

„A mozgásfejlődés egyediségével is tisztában kell lenni, el kell fogadni, hogy minden gyerek máskor fog elkezdeni kúszni, mászni, felállni, semmit nem szabad siettetni. A kicsik megfelelő mozgásfejlődéséhez arra is szükség van, hogy ne óvjuk őket túl, ne gátoljuk a kíváncsiságukat, engedjük, hogy megismerjék testük, mozgásaik határait. Ennek érdekében fontos, hogy minél több sportág kipróbálására, megismerésére biztosítsunk nekik lehetőséget. A pozitív minta, a mindennapos mozgás és a sportolás a családban is lényeges, mert az már gyerekkorban megalapozza a mozgásszeretetet” – emeli ki a gyógytornász. 

A rendszeres, mindennapos mozgás terepe kicsi korban lehet akár a játszótér, akár az uszoda, a lényeg, hogy a játékosságon legyen a hangsúly, és a gyerekeknek pedig legyen hozzá társaságuk. A kisiskolásoknál már más szempontokat is figyelembe kell venni, náluk ugyanis elindul a hirtelen növekedés, amelynek következménye lehet a gerincferdülés, a lúdtalp, a bedőlő boka és az X-láb, vagy akár a térdkalács alatti fájdalom. A rendszeres szűrővizsgálatok mellett érdemes a szülőknek is figyelemmel kísérniük gyerekük testi fejlődését. 

Például havonta legalább egyszer jó megvizsgálniuk őket fürdés után, megnézni a gerincüket és a testük szimmetriáit, a vállaik helyzetét, a medencéjüket és a bordakosarukat, a térdüket és a bokájukat. 

Persze egy laikus szülőtől nem elvárható a precíz állapotfelmérés, de a megszokottól való eltérést ők is könnyen észre tudják venni, ami segítheti a szakszerű ellátás mielőbbi megkezdését. 

Fókuszban a gerinc 

Ha a gyerekeknél felmerül a gerincferdülés gyanúja, akkor jellemzően ortopéd szakorvos ír elő gerincröntgent, a gyógytornászhoz már célszerű annak eredményével érkezni. Ezt követően kezdődhet meg a gerincspecifikus gyógytorna – attól függően, hogy pontosan milyen problémáról van szó. „Itt különbséget kell tenni a kevés mozgásból, a sok tévénézésből és tanulásból eredő gyengébb izomzat és a gerincferdülés között. Utóbbi egy csontos deformitás, amelynél a csontok nem megfelelő helyzetéből adódóan az izmok is másképp funkcionálnak. Ilyenkor egyéni terápiára van szükség, hiszen minden probléma egyedi. Sajnos máig komoly tévhit, hogy gerincferdülésre jó megoldás az úszás, pedig ilyenkor ez a sport nem megfelelő, sőt a ferdülésre még rá is erősíthet. Az úszás csak akkor nyújthat segítséget, ha a hátizomzat gyengült meg a sok ülés és a kevés mozgás miatt” – hangsúlyozza Kocsis Kata. 

A már kialakult gerincferdülés kezelésére azért kell kiemelten figyelni, mert érdemben csak a növekedési fázis végéig lehet korrigálni. 

A lányoknál például a menstruáció utáni két-három éves időszak a legfontosabb. 

„Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a mai gyerekek nemi érése hamarabb – akár tíz-tizenegy éves korban – megkezdődhet. Sajnos többször tapasztaljuk, hogy a lányok ezt eltitkolják a szülők elől, kellemetlennek tartják a vérzést, nem szeretnének róla beszélni. Viszont emiatt késhet a gerincprobléma kezelése is, és kicsúszhatnak abból az időből, amikor az eltérés érdemben korrigálható” – mondja a gyógytornász. 

Melyik sportág?

 A gyerekeknél a sportágválasztásra és a mozgás intenzitására akkor is figyelni kell, ha nincs náluk semmilyen probléma, rendben van a gerincük és minden ízületük. Bármilyen sportra essen is a választás, időt kell szánni a megfelelő bemelegítésre, vigyázni kell a nyújtás és az izomerősítés egyensúlyára. A sérülések így előzhetők meg a legnagyobb eséllyel. 
„Az iskolai keretek között például egyre népszerűbb a ritmikus gimnasztika és az akrobatikus rock and roll, amelyek segítik fejleszteni a ritmusérzéket, a mozgáskoordinációt, az izomerőt és a hajlékonyságot. Szerencsére egyre több edző időt szán például az SMR-henger használatának megtanítására is, ami nagyon hasznos a lazítás során, segíti a regenerációt. Szintén jó választás a falmászás, amely egyszerre erősít, fejleszti a mozgást és a koncentrációs képességet. 

Ez a sport segítséget nyújthat figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarnál is. Vannak kifejezetten gerincspecifikus falmászások is, amelyek remek kiegészítő terápiái lehetnek a gyógytornának.

Az önvédelmi és küzdősportokban a gyerekek az alapos bemelegítést és a sportágspecifikus nyújtásokat is elsajátíthatják. A gyerekjógák, mesejógák foglalkozásai játékosan fejlesztik a kicsiket, és megszerettetik velük a testmozgást” – sorolja Kocsis Kata. 

Jó választás a gyerekeknek a lovaglás is, amely a testtudatuk, a koordinációjuk fejlesztése mellett erősíti bennük az állatok iránti szeretetet, bizalmat is. Ez a sportág állat­asszisztált terápiaként is funkcionálhat, abban a formában is kiemelkedő hatása van. Ha a gyerek valamilyen aszimmetrikus sportágat űz – például vív vagy teniszezik –, akkor mindenképpen oda kell figyelni az ellenkező oldal erősítésére is. 

Láthatáron a versenyzés 

Ha a gyerek érdeklődik az élsport iránt, fontos, hogy a választott sporttevékenység mellett legyen kiegészítő mozgásformája is, olyan, amely más izomcsoportokat is átmozgat. A versenyzést nem szabad a tanulás elé helyezni, és figyelni kell arra is, hogy a gyerekek ne csak eddzenek, hanem legyen idejük regenerálódni is. Ez elősegíti az izomépülést, szerepet játszik a sérülésmegelőzésben, illetve hosszú távon hozzájárul a kiemelkedőbb teljesítményhez. 

„Az egyensúlyra akkor is vigyázni kell, ha a gyerekek egy-egy sportágban nagyon jók és fantasztikusan ügyesek, ilyenkor is meg kell engedni, hogy ne csak »versenyzők« legyenek, hanem gyerekek is. Arra is figyelni kell, hogy maguk választhassák ki azt a sportágat, amelyben meg szeretnék mérettetni magukat. Fontos, hogy merjenek beszélni arról, mit szeretnének, milyen céljaik és esetleg milyen félelmeik vannak. 

Az élsport iránti elköteleződés előtt célszerű felkeresni egy sportágspecifikus gyógytornászt is, és megvizsgáltatni vele a gyermeket.

 Mert ugyan lehet, hogy magas növésű, és lehetne belőle remek kosárlabdázó, vagy éppen olyan a testalkata és az izomfelépítése, amely ideális lehet a röplabdához vagy a vízilabdához, de emellett lehetnek nála olyan eltérések, amelyek miatt a sportágválasztást komolyabban át kell gondolni. Például kiderülhet, hogy valakinél olyan ízületi eltérés áll fenn – mondjuk túl mobilis könyökízület –, amely egyes sportágaknál hosszabb távon nehezítő tényező lehet” – emeli ki szakértőnk. 

Olyan fizikális eltérések is előfordulhatnak, amelyeket ha gyerekkorban kiszűrnek, majd gyógytornával, célzott gyakorlatokkal kezelnek, akkor már nem gátolják a versenyzést később. Nem szabad félni attól sem, ha a gyerek sportágat akar váltani, akár többévnyi siker után is. Erre is lehetőséget kell adni annak érdekében, hogy a mozgás örömét hosszú távon élvezhessék, és még véletlenül se égjenek ki. Mivel a lélek egészséges fejlődése pozitívan hat a sportteljesítményre is, nem kell félni attól sem, hogy a gyerek sportpszichológushoz járjon. 

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.

Az ember régi vágya, hogy láthatatlanná váljon mások számára, így kikémlelve a titkaikat. A 2001-től futó Harry Potter-sorozat egyik ikonikus tárgya a láthatatlanná tévő kabát, amelynek a varázslótanoncok sokszor vették hasznát, ha hirtelen el kellett rejtőzniük. Vágyakozva néztük a lehetőséget, aztán legyintettünk, hogy ez úgyis csak mese. Pedig nem az. 

Íme, a láthatatlanná tévő kabátok!

Kínai kutatók nemrégiben olyan anyagot fejlesztettek ki, amely manipulálja a fény visszaverődését, így a közvetlenül mögé állót láthatatlanná teszi, miközben a lepel mögötti környezet látható marad. A hatás döbbenetes: a bemutatóvideóban demonstráló férfi magára terít egy fóliának látszó anyagot, és „eltűnik”. A publikáció hitelességét némileg árnyalja, hogy a videóból nem derül ki, melyik cég áll a fejlesztés mögött.

Ugyanakkor a kanadai HyperStealth Biotechnology Corp. szintén előállt egy hasonló elven működő találmánnyal. Az anyag nemcsak a vizuális hatást annullálja, de a célpont árnyékának jó részét is. 

A cég fejlesztése nem kabát vagy köpeny alakú, leginkább pajzsra vagy hengerre hasonlít, de a filmek tanúsága szerint működik. 

Az is sokat elárul, hogy a honlapjukon számos katonai szervezet feltűnik az együttműködő partnerek között.

Az önvezető autók már a hétköznapi forgalomban is feltűntek

Amikor az Én, a robot (2004) című filmben a főhős beült az autójába, és a gépjármű magától ment, nyilván sokan felsóhajtottak: milyen jól jönne egy hasonló szolgáltatás egy nehéz nap vagy alkoholfogyasztás után! Tudjuk jól, hogy ma már ez sem utópia, több cég is gyárt önvezető járművet. Talán kevesen gondolnák, de az első, Mercedesből átalakított önjáró (teszt)autót már 1968-ban elkészítették a Continental gumigyár megbízásából.

A 2010-es években próbaként a forgalomban is megjelentek az első önvezető járművek, ám azóta számos felmerülő technikai és etikai probléma okoz fejtörést a mérnököknek, ezért folyamatosan kalibrálják a rendszereket. Több városban tesztelték az önvezető autókat, ezek során számos gondra derült fény, előfordult például, hogy a robottaxiknak szánt autók egyszerűen leálltak a forgalomban, máskor az autók balesetet okoztak. 

Mindezek ellenére ma már önvezető autóbuszokat és kamionokat is fejlesztenek. 

A Society of Automotive Engineers szinteket is megállapított a gépjárművek automatizáltságára nézve. Ezek alapján 0-tól (teljesen az ember uralja a gépet) 5-ig (teljes automatizáltság) terjed a skála, amelybe a rendszereket sorolják. Hogy mikor terjednek el tömegesen az önvezető autók, egyelőre nem látható, ám úgy tűnik, nem kell rá újabb ötven évet várni.

A robotok fejlődnek, de egyelőre nem lázadnak fel

Ha már szóba kerültek a robotok: ma már egyre elterjedtebbek, az élet minden területén találkozhatunk velük. Egy budapesti kávézóban öt évvel ezelőtt robotok szolgáltak fel, a legnagyobb sztár közülük Pepper volt. Társa manapság a Pénzmúzeum előcsarnokában teljesít szolgálatot. A mesterséges intelligencia mind általánosabbá váló alkalmazása, a robottechnológia fejlődése olyan robotok megalkotását is lehetővé teszi, amelyek majdnem úgy beszélnek, mint az ember, ilyen például a Figure cégé. Arra szerencsére nem utalnak jelek, hogy a robotok fellázadnának, mint az Én, a robot című filmben. 

Kép

Fotó forrása: Profimedia

A lézertüzérség már a Földön is bevethető

Az 1977-ben bemutatott Csillagok háborújának díszlete, eszközei generációkat nyűgöztek le. A robotok mellett erőteljes hangsúlyt kaptak a kézi és tüzérségi lézerfegyverek. A lézert a gyógyászattól kezdve az iparig ma már számos területen alkalmazzák, ám bíztunk benne, hogy a lézerfegyverek megmaradnak a sci-fi szintjén. 

A film bemutatója után négy évtizeddel azonban érkezni kezdtek a hírek arról, hogy az amerikai, kínai, orosz, izraeli hadsereg is lézerágyúkkal kísérletezik. Később már a sikeres kísérletek videói is bejárták a világot.

Sorra érkeztek a hírek, az amerikaiak például a közelmúltban már azt kommunikálták, hogy lézerfegyverrel szerelnek fel egyes repülőgépeket és harckocsikat, miközben más nemzetek is hírt adtak új fejlesztéseikről. Idén januárban Nagy-Britannia jelentette be, hogy olyan fegyvert fejlesztett (DragonFire – Sárkánytűz néven), amely akár egy kilométerről is eltalál egy érmét. Az már az emberiségen múlik, hogy ezt a fegyvert mire használja. 

Skywalker műkarjához hasonlót hamarosan földi emberek is kaphatnak

A rajongók szerint a Star Wars első trilógiájának máig legjobb része az 1980-as A Birodalom visszavág. A film végén a gonoszt megtestesítő Darth Vader levágja a főhős, Luke Skywalker jobb alkarját, ám a záró képsorokon a főszereplő már az igazihoz megtévesztésig hasonlító műkarját próbálgatja. Fejlődött a művégtaggyártás ekkorát?

A néhány évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest a végtagjukat vesztett emberek funkcionálisabb művégtagokkal élhetik mindennapjaikat. Számos cég gyárt igen kifinomult eszközöket, amelyek között már elme által irányított kar/kézfej is található. A fejlesztők közé tartozik az Open Bionics is, amelynek bionikus karját már egy 84 éves hölgy is megkaphatta, ezzel ő lett a legidősebb a világon, aki hasonló műkart kapott. 

Idei hír, hogy az egyik legújabb, olasz és svájci fejlesztés segítségével már hőt is érzékelhetnek a művégtagot viselők. 

Skywalker műkarjának reprodukálásától nem is vagyunk annyira messze: szingapúri kutatók ugyanis olyan műbőrt fejlesztettek ki, amely érzékeli a hőmérséklet mellett az állagot, a formát, sőt a fájdalmat is. 

Számítógép üveglapon

A 2002-ben bemutatott Különvélemény című sci-fiben a nyomozók hatalmas, üveglap formátumú számítógépet használnak a bűnügyek áttekintése során. Mivel a számítás- és híradástechnika fejlődik a legnagyobb léptékben (gondoljunk vissza, hogy nézett ki egy laptop vagy egy mobiltelefon tíz vagy húsz évvel ezelőtt!), sokan gondolhatták úgy: e fejlesztés megvalósulása igen hamar bekövetkezhet. Talán kicsit tovább tartott, mint gondoltuk, de a közelmúltban a Lenovo bemutatta laptopját, amelynek képernyője valóban egy átlátszó üveglap. Igaz, ez még nem egy félszobányi, hajlított üvegfelület, de talán arra sem kell már sokat várni.

Kép

Képkocka a Különvélemény című filmből

Repülni egy hátizsákkal 

Az 1991-ben bemutatott, a harmincas évek Hollywoodját megidéző The Rocketeerben a főhős egy olyan szerkezettel képes repülni, amelyet a hátára erősítenek, és akár az (akkori) repülőknél is gyorsabban száguldhat. A Jet Suit nevű szerkezet nemcsak létezik, de már versenyt is rendeztek a megszállottjainak. Ugyan a szerkezet hajtóanyagtartályából nem csap ki lángcsóva, mint a filmben, ezt a versenytársak minden bizonnyal aligha bánják. 

Ételfutár drónok, robotok

Emlékeznek még a disztópikus, 1997-ben bemutatott Az ötödik elem című film egyik jelenetére, amikor a felhőkarcolóban élő Bruce Willis bérleménye elé parkol repülő tragacsával egy ázsiai ételfutár, pár száz méter magasságban? Ha ez még nem is valósult meg, már közelítünk hozzá, hiszen drónok alkalmazása a házhozszállításban nem újkeletű. 

A Rossmann tavaly már Budapesten is kísérletezni kezdett a szolgáltatással. Az Uber Eats pedig már üzemeltet ételt házhoz szállító robotkat. Igaz, nem repülnek, kerekeken gurulnak.

Ma már le lehet szállni egy aszteroidára  

Az 1998-ban először vetített Armaggedon című filmben nem kisebb a tét, mint időben eltéríteni egy aszteroidát, amely keresztezné a Föld pályáját, és elpusztíthatná az emberiséget. Legénységet toboroznak, amelynek feladata, hogy leszálljon az aszteroidára, és felrobbantsa. A művelet teljes képtelenségnek tűnt, s ugyan még ma is sok akadályt kellene leküzdenie egy „emberes” projektnek (ha egyáltalán lehetséges), de robotűrhajók már számos égitesten leszálltak. 

2005-ben a japán Hayabusa az Itokava aszteroidán landolt, míg 2018-ban a Hayabusa-2 űreszköz közelítette meg a Ryugu aszteroidát, ötven méterre. A felszínt egy a Hayabusa-2-ből leereszkedő kis fémdoboznyi szonda, a MASCOT érte el, hogy fényképeket készítsen a felszínről.

Kép

Képkocka az Armageddon című filmből

2020-ban egy másik aszteroidán, a Benun is landolt egy egység. Ez utóbbi látogatás állította talán a legnehezebb próba elé a NASA fejlesztőit, hiszen a sziklás felszínű Benun egy nyolc méter átmérőjű kört kellett eltalálnia „leszálláskor” az Osiris-Rex nevű űrszondának. Az idézőjel azért indokolt, mert lényegében nem szállt le az űreszköz a felszínre, csak a felszín közelében „lebegett” addig, amíg egy robotkar segítségével talajmintát gyűjtött.

S hogy mit hoz a jövő? Eljut-e az ember a Marsra, elhagyja-e valaha a Naprendszert egy olyan űrhajóval, amely akár fénysebességgel is képes közlekedni, míg a legénysége hibernálva utazik? A választ a jövő adja meg, ám ha a filmekre hagyatkozunk, akár még ez sem lehetetlen. 

Sokan kisgyerekes anyaként kezdenek hasonló vállalkozásba, téged mi motivált? Régi álmod volt létrehozni egy vendégházat? 

Sokan félreértik ezt, mert azt hiszik, volt egy álmom, majd megerősítést kaptam, hogy ezt csináljam. De nem így történt. Amikor a három kisfiunk közül kettő már megszületett, kerestem a lehetőségeket, hogy mivel foglalkozzam, ami összeegyeztethető a családdal. Kértem tanácsokat, coachnál is jártam, többféle ötlet felvetődött a kávézótól a városi séták szervezéséig, de egyik sem volt az igazi. A férjemmel együtt kerestük a megoldásokat. Kérdéseinkre végül egy nap alatt kaptunk választ.

Hogyan? 

Öt éve nyáron egy szép, barátságos szálláshelyen nyaraltunk, ahol szeretetteljes vendéglátók fogadtak. Arra gondoltam, ilyet én is szívesen csinálnék. A nyaralásból az anyósomékhoz mentünk, egy faluba. Tojást hoztak házhoz nekünk, éppen vártam az eladóra a nyári reggeli napsütésben, és gondolkoztam, milyen jó is lehet itt élni. Ekkor egy szempillantás alatt összeállt a kép: mi lenne, ha ideköltöznénk a környékre Budapestről, és nyitnánk egy vendégházat? Hiszem, „fentről” kaptam meg a választ, jött egy gondolat, hogy ez jó ötlet, és mindenünk megvan ahhoz, hogy a gyerekek mellett megvalósítsuk. De magamban tiltakoztam: tényleg hagyjuk ott a komfortos és bejáratott életünket, a barátainkat, a fasori református gyülekezetet, és vágjunk bele az ismeretlenbe? A nagy kérdéseinknél nálunk az dönt, hogy egyetértünk-e a férjemmel. Megkérdeztem Danit, aki azt mondta, jó ötlet. Láttuk a lehetőséget, a víziót, és megerősödött bennünk, ez a mi utunk. Egy héttel később megnéztük a kis csókakői házat, rögtön tudtuk, hogy meg kell vennünk. Ősszel eladtuk a zuglói lakásunkat, a Csókakőtől három kilométerre fekvő Mórra akartunk költözni. 

Akadályokba ütköztünk, a Covid is kitört, sürgetett a kiköltözés határideje, amikor egy „véletlen” során – váratlanul leállt az autónk – Móron sétálva megláttunk az egyik telken egy kézzel írt táblát: Eladó. Kiderült, a tulajdonos csak akkor tette ki, még nem kezdte el hirdetni. 

Megtetszett, napokon belül megegyeztünk. Ott építkeztünk, és ott lakunk most.

A csókakői vendégház kialakításánál mi volt a koncepció?

Felkerestem Őrfi Esztert, aki környezettudatos lakberendezéssel foglalkozik, és együtt terveztük, alakítottuk át az itt álló régi házat. Ez „fapados luxus a bokorban” projekt, amelynek szemléletéről, jó gyakorlatairól sokat tanultam. Például nem a kész megoldásokat emeltük le az áruházak polcairól, hanem amit tudtunk, közelről hoztuk, természetes anyagokat használtunk, sok felújított bútorunk van, stafnikból és lécekből készültek a térelválasztók, a lakberendezőnk festette a falburkolatokat, és kerültük a túldíszítést. Kemény munka volt, de megérte. Büszkeség, hogy bekerültünk vele egy lakberendezési magazinba is.

Kép

Fotó: Sámson Réka – Simples Studio

Ez neked való feladat? Szeretsz ezzel foglalkozni?

Igen, ennél jobb foglalkozást el sem tudnék képzelni. Rájöttem, hogy szállásadóként mindazok a dolgok váltak a mindennapjaim részévé, amelyeket mindig is szerettem volna csinálni: lakberendezés, rendteremtés, programok szervezése, találkozások, munka a kertben, a természetben. Érdekelnek az emberek történetei, és sokszor szívesen meg is osztják, hogy vannak, honnan jönnek. Egyébként némettanár és nemzetközi kapcsolatok szakértő a két alapvégzettségem, korábban dolgoztam üzleti iskolában, könyvkiadóban, múzeumban és nagy multinál is. Most a helyemen vagyok, személyesen ez adatott, és hivatásként élem meg. A férjem, Dani a ház kialakításakor teljes erőbedobással dolgozott ebben, de az indulás óta háttérbe vonult. Egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozik, főleg home office-ban. Mellettem áll, együtt ötletelünk, rendezgeti a gyerekeket, ha nekem a vendégháznál kell lennem. 

Miért ezt a nevet adtátok a háznak?

Olyan nevet akartunk, ami utal rá, hogy keresztények vagyunk, de mégsem erőltetett. Draskóczy Lídiának van egy szép dala, amelynek szövege a mi történetünket is leírja röviden: „Lámpás az úton, sötétségben fény. Az éjszakában Te vagy a remény (…), ahová Te állítasz, ott adom át önmagam, ott fogok Tenéked világítani!” 

Tehát oda megyünk, ahova Isten helyez minket. A kis ház, ahogy a sötétben kivilágítva ott áll a magaslaton, tényleg olyan, mint egy lámpás. 

Persze nem mindenkinek hozza a biblikus asszociációkat, és ez így van rendjén. 

A honlapotokon olvasható: „Nem rejthető el a hegyen épült város…” A vendéglátásban is megjelenik az „örömhír”?

A honlapon és a blogomban írok arról, hogy melyek a számunkra fontos értékek. A közösségi felületeken pedig vasárnaponként kiteszek egy-két képet és egy bibliai igét, ami a szívemen van. Vannak, akik ezeket inkább frappáns idézetként értik, mások viszont éppen ezért veszik fel velünk kapcsolatot. Olyan emberekkel is találkozunk, akik erőt merítenek ebből, vagy mi merítünk belőlük. A nappaliban igés poszterek díszítik a falat, illetve regény, verseskötet, Biblia is található a polcon. Lackfi János Jóéjtpusziját szoktam néha kitenni az ágyra, amibe beteszek egy könyvjelzőt az általam kiválasztott vershez. Adventben, böjtben online megosztottam egy áhítatos könyv kezdőlapjait, hogy akit érdekel, írjon, és naponta szívesen elküldöm neki az áhítatokat. Többen jelentkeztek. Valaki könyveket kért, más pedig a kérdéseivel fordult hozzám. Elsősorban a szeretetben való vendéglátásra törekszem, szívesen beszélgetek bárkivel, aki erre nyitott. A téma legtöbbször nem feltétlenül az evangélium vagy a kereszténység, de ilyen rövid találkozásokban nem is ez a cél. 

„Amikor hozzánk jöttök, ne siessetek Ti sem” – írjátok a látogatóknak. Mit jelent nálatok a „nem sietős” szemlélet? 

A vendégház működtetése a csendes, lassú és fenntartható turizmus jegyében történik. Úgy alakítottuk ki, mintha a hétvégi házunkat adnánk kölcsön, tehát nem steril, tökéletes hely, hanem félig-meddig otthon. A textilek, a lábon álló kád, a felszerelt konyha, a könyvespolc, az írógépünk is ezt célozzák. Tévénk nincs, de társasjátékokat, könyveket, csodás kilátást találsz nálunk. 

Mögöttünk van az erdő, a kert végében vezet a kéktúra és egy zarándokútvonal. A teraszokról szép kilátás nyílik a Bakonyra. Nekünk és a vendégeinknek is fontos a csend, a természet, a lelassulás. 

A visszajelzések szerint „itt jó volt egymásra figyelni, nem rohantunk, mint otthon, csak olvasgattunk, pihentünk, társasoztunk”. A helyi finomságokat is szívesen megkóstolják.

Említetted a kezdeti nehézségeket. Hogyan fogadod a sikert és a kudarcot? 

Nekem nem sikeres üzletet kell csinálni, hanem a világító lámpást addig és úgy, ahogyan az Úr szeretné. Nem a világi értelemben vett siker a fő célom, hanem ez egy neki elkülönített hely, így gondolok rá, és így is tervezek vele. Korábban azt mondták, minden vagyok, csak vállalkozó típus nem, de rájöttem, ha ez az elhívásom, akkor képes vagyok rá, és örömmel csinálom. Nincs megírva, pontosan hogyan oldjuk meg a dolgokat, az akadályok sem gördülnek el, de végig kapunk segítséget. Négy év alatt sokszor akartuk feladni, számos kudarc ért, de az örömteli pillanatok átvittek a nehézségeken. „Valaha is elkészül ez?!” – tettem fel a kérdést egyik éjszaka, lelkileg mélyponton. Ekkor elolvastam a napi igét, benne Zakariás könyve 4. fejezetét az arany lámpatartóról, a befejezett építményről, a szolgálatról, a két olajfáról. A kertünkben ültettünk is két olajfát, ami erre emlékeztet. 

A szerző a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-képzésének hallgatója.

Egyenes úton jutottál el a diakónusi szolgálatig? 

Nem vallásos családban nőttem fel, de nem tiltották, hogy hittanra és templomba járjak. Álltam az oltár mellett, énekeltem, kezeltem a tömjénezőt, és az illattal együtt belém ivódott a hangulata. Mégis eltávolodtam egy időre, és a ráckevei szerb ortodox templom vezetett vissza a vonzásterébe. Amikor beléptem, megéreztem a falakból áradó tömjén illatát, és felszakadt belőlem, hogy mennyire hiányzik. Bekapcsolódtam a budapesti görögkatolikus közösség életébe, teológiát tanultam, és faltam az egyházatyák könyveit, hogy megértsem az egyház tanítását. Évekkel később a Petőfi téri ortodox templomban láttam diakónust szolgálni. Olyan kisugárzása volt, amely a mai napig lenyűgöz. A bizánci szertartásban a diakónus az oltár és a hívek felé is fordul imádság és felolvasás közben, valamint tömjénez. Ez a mediátor szerep az élet minden területén megtalál, és ebben élem meg az egységet. Igyekszem minél többet szolgálni a templomban, emellett folyamatosan festek. A feleségemmel és a fiammal egy kis tetőtéri lakásban élünk, ahol nincs műhelyem. Azon az asztalon festek, amelyiken eszünk. 

Hogyan sajátítottad el az ikonfestés művészetét?

Egy Athénban élő ikonfestőtől, Dimitris Siregelastól tanultam, aki néhány évet töltött a budapesti ortodox közösségben, és azóta is visszahívjuk. Eleinte családok és magánszemélyek kerestek meg felkéréssel. Az igazán nagy fordulat 2021-ben jött el, amikor Seres Tamás ikonfestő-restaurátor meghívott a csapatába a nyíregyházi székesegyház festésére. 

El kellett döntenem, hogy az ikonfestés hobbi marad számomra, vagy hivatás lesz. Vettem egy nagy levegőt, és igent mondtam. 

Nyíregyháza után most Miskolcon dolgozunk, a következő projekt pedig Debrecenben lesz. Amennyi időm marad, azt az egri görögkatolikus kápolna falképeinek szentelem, és otthon tornyosulnak a táblakép-megrendelések is. 

Mi a különbség a fára és a falfelületre festett képek között?

A képek teológiája és szerkezete ugyanaz, de más a technikája az alapján, hogy fára, vászonra vagy falra megy. A fatáblát elő kell készíteni – vásznazni, alapozni, csiszolni –, hogy legyen egy stabil felület. Megkeressük a prototípust, az előképet, ami a templomok falára nem mindig adaptálható egy az egyben. Komoly tervezési munkának kell megelőznie, hogy egyben lássuk az egészet. A kápolnánkban még csak a szentély díszítése készült el, de már a fejemben van az egész falfelület. Ideális esetben előzetesen kartonokra vázoljuk fel, és kidolgozzuk a színeket. A valóságban a bejövő fénynek megfelelően folyamatos korrigálásra fog szorulni. Ha templomméretben dolgozunk, hangsúlyosabban, nagyobb mozdulatokkal kell festeni, hogy lentről nézve hatásos legyen. 

A jobb felső négyzetre kattintva teljes méretben láthatja galériánkat.

Hová nyúlnak vissza az ikonfestészet gyökerei?

Az ikonok közvetlen elődei az egyiptomi múmiaportrék. A fatáblára festett arcképet a múmiára helyezték, hogy a lélek felismerje a testet, amikor visszatér. A legrégebbi falképek nyugaton találhatók, mert a képrombolás évtizedeiben Bizáncban lemeszelték a falképeket, leverték a mozaikokat, és összetörték az ikonképeket. A pápa viszont védte az ikontisztelőket. Ezért is mondhatjuk, hogy az ikonok nemcsak a keleti egyház kincsei, hanem az egyetemes egyházé, vagyis közös örökségünk. Ha Szerbiában, Görögországban vagy Olaszországban belépünk egy kora középkori templomba, szinte nem is tudjuk, hogy ortodox vagy katolikus épületben vagyunk-e. Az egység kulcsa a múltban gyökerezik, abban a közös ezer évben, amikor még osztatlan volt az egyház. A képrombolás hatására a keleti egyház lelkébe beépült, hogy nem csupán lehet ábrázolni a szenteket, hanem kell. 

Ha hiszem, hogy Isten megjelent a világban, és láthatóvá vált Krisztusban, akkor ezt nemcsak szavakkal és tettekkel, hanem képekkel és színekkel is hirdetem. 

Az ikonfestészetben milyen szerepet kap a kreativitás, az alkotó személyisége? 

A kortárs művészetben az egyén megvalósítja önmagát, az ikonfestészetben viszont alkalmazkodik. Nem a művész személye a fontos, ezért nem is szoktuk aláírni az alkotásainkat. A nagy ikonfestők képei beazonosíthatók, csodáljuk az egyéniségüket és stílusukat, de mindvégig a hagyományos keretek között maradtak. Amikor egy kórus ősi, bizánci himnuszokat énekel, ahhoz nem illik az egyéni virtuózkodás. Ugyanígy próbálunk ragaszkodni ahhoz a hagyományhoz, amelyben a képek megfogantak, mert sok esetben az ünnepi szertartás szövegeit tartalmazzák. Valójában a liturgia szent cselekményét, mozgásait fejezzük ki színekkel. Ezért kell érteni a szertartásokat, és bekapcsolódni az egyház imájába. Az ikon alapvetően hitvallás. Azért festem meg Isten arcát, mert hiszem, hogy láthatóvá lett.

Azt mondják, hogy Isten és a szentek ábrázolása nem pusztán alkotás, hanem imádság is.

Imádság mindenképp, de ahol most tartok, inkább kihívás, koncentrált tevékenység. Az viszont fontos, hogy az ikonfestő élje az egyház életét, bekapcsolódjon imádságába, böjtjébe, ünnepeibe. 

Mennyi idő alatt készül el egy alkotás?

Egy arc egy-két nap alatt elkészül, de egy jelenet komplexebb; van, hogy hetek munkája. Szeretek szakaszosan dolgozni; letenni, és egy-két hét múlva újra elővenni, ránézni friss szemmel. Egyszerre több ikonon is dolgozom. 

Említetted az ábrázolás kötöttségeit. Mit lehet tudni a színek szimbolikájáról?

Nincs minden színnek minden helyzetben jelentése. Az apostolok közül Péter felsőruhája általában okkeres-barnás-zöldes, ez alapján be lehet őt azonosítani. 

Krisztus ruhájánál a bíbor az isteni természetet, a kék az emberit jeleníti meg. Az alsó ruhája mindig bíbor, a felső ruhája kék, mert ő Isten, aki az emberi természetet magára vette. 

A Szűzanyánál pedig fordítva vannak a színek, mert ő ember, de az isteni természetet öltötte magára. A szír ikonokon a Szűzanya általában tiszta kékben van, mert a szír hagyományban a kék az anyaság színe. Sokféle ikonfestő iskola létezik, de az alapok közösek.

Milyen szerepe van az aranynak? 

Az arany egyrészt kifejezi a megbecsültséget, hogy valami értékeset szeretnénk felajánlani. Az arany a glóriában, a háttérben vagy a ruhákon alkalmas arra, hogy kifejezze a teremtetlen fény jelenlétét, amely körberagyogja a szentet. Az arany túlmutat a színeken, transzcendens hozzájuk képest. 

Kép

Vajda Mihály falfestményei az egri görögkatolikus kápolnában – Fotó: Vajda Mihály

Milyen festéket használsz?

A fatáblákra hagyományosan tojástemperával festünk, a tojássárgáját használjuk fixatívként. Ehhez adunk vizet, fehérborecetet és főként ásványi pigmenteket. Szeretek modernebb alapanyagokkal is dolgozni, például akrillal vászonra. A nyíregyházi templomban szilikáttal festettünk, ez viszonylag új technika. Az UV fénynek jól ellenáll, nem fakul, tartós a színe. Megjelenésében a freskóra emlékeztet, de nem szükséges hozzá nedves vakolat. A színek megtervezéséhez viszont elengedhetetlen a gyakorlat, ugyanis száradás után jelentősen világosabbnak hatnak.

Az ikonfestészet hagyományának őrzői a titokzatos Athosz-hegyi kolostorok szerzetesei. Jártál ott?

A Mesterem egy alkalommal megengedte, hogy együtt dolgozzam vele a Szent Hegyen. Hat napot tölthettem el a Simonos Petras monostorban. 

Segítettem a hétterek, vagyis az alapszínek felfestésében, és átadtam magam annak a nagyon sajátos hangulatnak, ami ott átöleli az embert. 

Athosz egy ezeréves szerzetesi köztársaság nagy kolostorokkal és közel kétezer szerzetessel. Bekapcsolódhattam az imádságukba, ami hajnali négy órakor kezdődött. Dolgoztunk, imádkoztunk, és időnként elzarándokoltunk más monostorokba. Egy magyar atyával is találkoztam, akit a Szív imájáról kérdeztem. Felejthetetlen élmény volt.

Mi jut eszedbe, amikor a templomok festett falait szemléled? 

A szentek példaként állnak előttünk. Ránk néznek a templom faláról, és mutatják az irányt. Mi is arra vagyunk meghívva, hogy közéjük tartozzunk. Ez az ikonok egyik üzenete.

Nem szereted feladni, ha valamire rászántad magad? 

Sajnos látássérült emberként gyakran találkozom előítéletekkel, tudatlansággal, rosszul feltett, sőt fel nem tett kérdésekkel, amik kapcsán akár földönkívülinek is érezhetném magam. A plazmaközpontban akkor krokodilkönnyeket hullatva sarkon fordultam, de pár hét múlva összegyűjtöttem a bátorságomat, és megírtam nekik, hogy bár beteg a szemem, és segítségre szorulhatok, én pont ezért szeretnék más embereknek segíteni! Sikerült megértetnem velük, hogy nem vagyok mumus, és a következő alkalommal már kedves fogadtatásban volt részem. Szeretném, ha a sorstársaim sem felednék el soha, hogy nem vagyunk se fertőzőek, se világtalanok, hanem ugyanannak a világnak vagyunk mindannyian a részesei.

Még mindig szörnyen tájékozatlanok vagyunk a látássérültekkel kapcsolatban?

Azért vagyok néha szomorú, mert azt érzem, állandóan bizonygatnom kell, hogy helyem van itt. Igazából nem a korlátaim teszik nehézzé az életemet, hiszen mi, látássérültek is felkelünk reggel, bevásárolunk, ügyet intézünk, dolgozni járunk, családot alapítunk, gyermeket nevelünk, mint mindenki más. Mi ugyanúgy megtesszük ezeket a dolgokat, mint ép látású társaink, csak másképp, néha segítséggel, trükkökkel, saját technikákkal. Lehet, hogy valamihez több idő vagy több körös megoldás kell nekünk, de a végeredmény ugyanaz. Nem a korlátok tehát az igazi nehezítések, hanem például az, hogy valaki rám mordul a buszon, mert hozzáértem véletlenül a fehér botommal. Vagy ha úgy próbál valaki segíteni, hogy megfogja a botomat és hozzáütögeti a buszmegálló kukájához, mondván, hogy „itten van a megálló, tetszik érezni?”. 

Nem az a nehéz, hogy elmenjek az orvoshoz, hanem az, hogy amikor helyet keresek, egy szék helyett rögtön öt lesz üres, mert mindenki odébb ül, de senki sem tudja, miért. 

Nem a munkába járás a nehéz, hanem az, hogy elfogadjanak a kollégáim, hogy elismerjék a munkámat, azt, hogy én is fontos vagyok és közéjük tartozom. Azt nehéz megélni, hogy a társadalom nagy része szabályosan retteg tőlünk: a látássérülteket nem egyedi és megismételhetetlen embereknek érzékeli, hanem egy masszának, akik macerásak és megközelíthetetlenek, és akik elől átszaladnak az út túloldalára. 

Szerinted tehát kérdezni a legjobb megközelítés? Milyen jó kérdések vannak?

Fontos, hogy ne szégyelljenek kérdezni az emberek, hiszen a látássérültek is teljesen különböző emberek, különböző képességekkel és tudásokkal. Én például nem szeretem, ha azt mondják, hogy sérültek vagyunk, mert nem érzem magam annak. Merem állítani, hogy ma a jól látók kilencven százaléka így vagy úgy „sérült”. Az emberek őrületes terheket cipelnek, csak ez nem mindig látszik. Rajtunk igen. 

Mindent lehet korrigálni, ha a jó szándék megvan. Ha nekem jön valaki, mert a telefonját birizgálta ahelyett, hogy maga elé nézne az utcán, de utána elnézést kér, az rendben van. Nekünk az a feladatunk, hogy világosan tudjuk közölni az emberekkel, hogy mi segít nekünk, és mi az, ami már terhes. Például bántó kérdés, hogy „hol a segítőm”, vagy hogy „biztos kefekötő vagyok, és a Vakok Intézetében élek a társadalomtól szeparáltan”... A túlzott segíteni akarás sem jó, de a lesajnálás vagy a kikerülés sem. Például én nem igénylem, hogy átadják nekem a helyet a metrón. Erős és fiatal nő vagyok, tudok állni. Nem kell fizetni helyettem a boltban. Nem kell túldramatizálni sem a dolgokat. Aki jó szándékkal kérdez, az nem tud nagyot hibázni. 

Legutóbb szólt valaki a buszon, hogy van szabad hely. „Hol?” – kérdeztem. „Ott” – mondta, és akkor hirtelen együtt elnevettük magunkat. Ha mindkét fél nyitott és laza, könnyebb lesz minden. 

Mik azok a kéretlen és egysíkú kijelentések, amiket fárasztónak találsz?

Én nem az vagyok, akit egyszer messziről láttál a Hermina úton botorkálni, és nem vagyok az sem, akit úgy ismertél meg, hogy nyolc diplomával rendelkező egyetemi docens, zenész, és még egy pörköltet is összedob „vaktában”. Én Réka vagyok. A szüleim akaratereje és kitartása nélkül talán nem is lenne fogalmam a világ vizuális dolgairól, történéseiről. Ők rengeteg fejlesztésre vittek, zeneóvodába írattak, zongorát tanultam, elvittek kirándulni és múzeumokba, édesanyám rengeteget olvasott nekem… Attól, hogy látássérült ember vagyok, nem biztos, hogy többletidőre van szükségem a dolgozatnál, hogy ingyen kókusztekercsre hajtok, vagy meg kell helyettem nyomni a lift gombját. A „jaj, szegény, hogy tapogat a kis kezeivel” hozzáállás sem visz előbbre, vagy a „jól amúgy is csak a szívével lát az ember” mondat ismételgetése sem. „Szia, tudok esetleg segíteni?” Sőt: „Szükséged van segítségre?” Nem is biztos, hogy szükségem van rá. Ha igen, akkor „Belém karolsz? Hogy jó neked?” – ezek jó kérdések. Nem kell pénzt felajánlani, és sajnálkozva hajat simogatni sem.

Egy éve volt az esküvőd. A párodtól milyen mértékű segítséget fogadsz el?

A férjem nem a szemem! Ő a társam, a cinkosom, a lelki támaszom, ha kell. Sosem várom el tőle, hogy másképp kezeljen a látássérülésem miatt, sőt inkább úgy fogalmaznék, hogy elvárom tőle, hogy ne kezeljen másképp. Élvezem, hogy egyenértékű nő lehetek az oldalán. Neki köszönhetem, hogy már nem bújok el az emberek elől, és hogy jó úton haladok az önazonosságom felé. Ugyanúgy élünk, mint bármelyik házaspár. Ha együtt vásárolunk, elolvassa nekem a termék árát, és ha valamit mutatni szeretne, a kezembe adja. Szeretek a konyhában tevékenykedni: sütni, főzni, kísérletezgetni új receptekkel. 

Este, sötétben én viszem fel a teát a galériára, mert a férjemnek ehhez villany kellene, hogy ne menjen neki a tárgyaknak. 

Nem a „két szép szememért” vett el feleségül, egyenrangú félként segítjük és támogatjuk egymást…

Kép

Réka és férje – Forrás: Kindl Réka Facebook oldala

Az önmegvalósításod része, hogy az Ability Fashion divatszervezet modellje vagy? 

Azt szoktam mondani: attól vagyunk különlegesek, amiben különbözünk. Az Ability Fashion egy esélyegyenlőségi divatszervezet, amely fogyatékossággal élőknek szervez divatbemutatókat, fotózásokat. Célunk, hogy megmutathassuk a bennünk rejlő értéket, és azt, hogy mi is lehetünk szépek és divatosak, mint bárki más. Óriási öröm számomra, amikor megmutathatom magam három magyar divattervező ruháiban tündökölve. Amikor először léptem a kifutóra, szinte önkívületi állapotban éreztem magam. Kaptam egy kísérőt, egy férfit az oldalamra, akibe belekaroltam, ő a kifutó közepén megpörgetett, majd visszasétált velem a kiinduló ponthoz. Mire a harmadik ruhában léptem ki a közönség elé, már az adrenalin vitt előre. Élveztem a fényeket, a tapsot, és tudva, hogy a férjem és a barátaim ott ülnek a sorok között, megnyugtató volt számomra a helyzet. 

Régen rengeteg problémám volt az önbecsülésemmel, így rájöttem, hogy legyőztem valamit, és erősödtem is ezáltal. 

Nőiesnek, egyenértékűnek, csinosnak éreztem magam, ami felemelő volt. 

Földöntúli érzés számomra, amikor körülvesz a csillogás. Szeretem azt a fázist is, amikor a divattervezővel közösen kiválasztjuk a ruhám, mert ekkor szellemileg kapcsolódnunk kell egymással ahhoz, hogy olyan ruhát viselhessek a kifutón, ami az ő munkája, mégis engem is megmutat. Színlátásom még van, és a selymes anyagokért, hideg színekért rajongok. A koktél-, illetve a hercegnős darabokat is kifejezetten kedvelem. A csillogó, köves kelmék bármilyen mennyiségben jöhetnek, persze a jó ízlés határain belül.

A szomszéd nénim unokájának a barátnője egy látássérült lány, aki többet tud történelemből, mint az egész tanári kar… Akkor jól sejtem, hogy ebből ne vonjam le azt a következtetést, hogy minden fiatal vak lány imádja a történelmet?

Nem sablonra készülnek a látássérült emberek sem. Könnyítsük meg egymás életét azzal, hogy törekszünk az egyenlőségre, hiszen senki nem különb a másiknál. Én azt szeretem, ha nem azért néznek, mert rossz a szemem, hanem mert csinos nő vagyok.