Rémhírből valóság

A kolera (cholera) név már az ókorban is ismert volt, olyannyira, hogy már Hippokratész görög orvos is írt róla. A valódi ázsiai vagy kelet-indiai kolerának sokáig csak a rémhíre jutott el Európába, ugyanis a Kelet-Indiába küldött angol és francia hadseregben sok áldozatot szedett. A súlyos járvány Európát 1830-ig megkímélte. 

Szennyezett vízzel is terjedt

A kolera (epekórság) okozta fertőzés elsősorban széklettel vagy hányadékkal szennyezett vízzel és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjedt. A betegség súlyos hasmenéssel és hányással járt és a legtöbb esetben gyors kiszáradáshoz vezetett.

A betegség kereskedők és az 1830-ban kirobbant lengyel felkelés ellen küldött katonaság révén jutott el a magyar határ közelébe. Kordonokat állítottak föl az északi megyékben, leállt a közlekedés és a kereskedelem, éhínség fenyegetett. A lakosság elégedetlenségét fokozta, hogy a gyógyító célzatú bizmutport számos helyen túladagolták a kutak vízében, s felröppent a hír, hogy az urak meg akarják mérgezni a parasztokat, mindez végül földesúrellenes parasztfelkeléssé szélesedett.

A 19. század egyik legfélelmetesebb betegsége Budapestet is elérte, hiszen a város közegészségügyi helyzete katasztrofális volt, kórházak alig akadtak, a vezetékes víz és a csatornázás kivételes luxusnak számított. 

Magyarországon 1830-tól rendszeresen, 10–15 évente visszatért a „a század pestise”. 

Kép

A kolera allegorikus ábrázolása a La Petit Journal címlapján

„Nincs kolera. Nem kell kordon.”

1831 nyarán a fővárosban szigorú intézkedéseket vezettek be, miközben a társadalmat félelem fogta el. Az emberek varázserőként tekintettek a kámforra, klórmészre: szagolgatták, zsebükben vagy a nyakukba akasztva hordták. A levegőt pedig ecettel, gőzzel és füsttel igyekeztek megtisztítani.  

Az apokaliptikus heteket gyerekként átélt későbbi politikus, Podmaniczky Frigyes így emlékezett vissza: „Iszonyú forróság uralkodott; utcáink porosak, homokosak s piszkosak a lehető legnagyobb mértékben; a halottakat félig nyílt szekereken vitték ki a temetőbe, mindenkinek szeme láttára; a betegséget magát nem ismervén, de tapasztalván annak pusztító voltát, még a műveltebb osztályokban is a lehető legnagyobb félelmet, rettegést s elcsüggedést idézte elő.”

A pesti diákság tanulmányait nem folytathatta, és ezért haza akartak menni vidékre. Állítólag a fellázadt tömeg Pest utcáin észrevette a nagyhírű orvost, népszerű egyetemi tanárt, Stáhly Ignácot. Magasba emelték, vállukra vették, és ezt kiabálták: „Nincs kolera!” „Nem kell kordon!” A zendülést végül katonai erővel, ágyúlövések kíséretében leverték, aminek következtében többen életüket vesztették.

Összesen több mint félmillió ember betegedett meg, akik közül 237 641 fő meg is halt, köztük például a Zemplén megyei Széphalmon élő Kazinczy Ferenc, a nyelvújítási mozgalom vezéralakja. 

Kép

Kolerában elhunyt emberek egy 1835-ös festményen

Kolera szabadságharc idején

A kolera ezután hosszú évekig szünetelt, vagy csak nagyon elszórtan jelentkezett, ezért az emberek már azt hitték, hogy örökre elnyugodott. Nem így lett, a következő hulláma 1847–48-tól érkezett meg az országba. A szabadságharc idején is szedte áldozatait, és nem kímélte a hadseregeket sem. 
„A mindenható bosszujának isteni fegyvere máris pusztitja vad ellenségeinket. Kassától Egerig és Debreczenig ötezret ragadt el a döghalál, és még tizezer fekszik a nyavalyának halálos ágyában. Mert azért vezérelte be a magyarok teremtője őket e földre, hogy itt sirjokat találják. Kiket közülük a mennyei csapás nem öl meg, azokat vitéz fegyvereink ejtik el” – fogalmazott Kossuth Lajos 1949. július 14-i szegedi kiáltványában. 

A hazai hadsereget és a lakosságot ugyanúgy sújtotta a kór. Hogy ez mennyire így volt, arról a következő levél is tanúskodik, amit Bulyovszkyné Szilágyi Lilla írt férjének 1849 nyarán. (Bulyovszky Gyula ügyvéd, hírlapíró a márciusi ifjak tagja volt.)

„Im itt küldöm a koleraszereket: cseppek, por és szalep gyökér. Amint a rágás kezdődik, 10 cseppet kell cukorra tölteni és bevenni, ha el nem múlik, 1 óránként mindig ugyanannyit. 1ső hasmenéskor egy port; ha az első porra elmúlik, többet nem kell bevenni, ha pedig el nem múlik folytonosan kell szedni. A hasra melegített árpát kell folytonosan rakni, ha szomjazik, egy meszelnyi vízbe egy csipet szalepet kell órákig főzni és 10 csepp ecetet kell beletölteni és ezt lassankint meginni. Ez a szer megmente legalább 30 embert a haláltól”. 

A harmadik nagyobb kolerajárványt 1854-55-ben szenvedte el az ország. A Bach-korszak mostohán bánt a közegészségüggyel, nem hoztak megfelelő intézkedéseket. 

A Rókusba, a közkórházba kerültek a kolerás betegek is, így a betegség könnyedén elterjedt. Az orvosok és a nép tiltakozására láttak hozzá egy új járványkórház megnyitásához a Kerepesi úton. 

Matejkó Lipót, az első pesti beteg

Az utolsó nagy kolerajárvány első betegét 152 évvel ezelőtt, 1872. szeptember 14-én diagnosztizálták, eközben a fővárosban ezek voltak az egyesülés évei, ekkor alakult meg a mai Budapest Pest, Buda és Óbuda összefonódásából.

„E szerint a vészhír, hogy Budán október 18-án a cholera kiütött, Pest város hatóságát nem találta készületlenül; a bizottságok azonnal erélyesen hozzáláttak hivatásukhoz; kettőztetett buzgalommal akkor, midőn a múlt 1872-iki október 28-án Pestváros területén is észleltetett az első eset. A Lipótvárosban ugyanis a Duna partján a tömőterén levő dunaszabályozási napszámosok részére állított kórterembe Budáról hozatott 1872-ben október 28-án egy beteg Matejkó Lipót 32 éves dunaszabályozási napszámos, ki azonnal meg is halt” – így írt Halász Gejza, Pest korabeli tiszti főorvosa A Budapesten uralgott járványos betegségek történelme különös tekintettel a cholerára című 1879-es jelentésében az utolsó nagy kolerajárványról, ami 1872–1874 között sújtotta az országot. 

A felkészülésnek is köszönhető, hogy ez a járvány a fővárosban már nem volt akkora, mint a korábbiak. Fertőtlenítették a kutakat, vízvezetékeket, falragaszokon tájékoztatták a lakosságot a tennivalókról, illetve arról, hogy mely „népi gyógymódok” azok, amelyek inkább ártanak, mint használnak. A városon kívül külön kórházakat létesítettek, minden beteget be kellett jelenteni a már idézett tiszti főorvosnak, a kolerában elhunytakat külön hullaházba vagy rögtön a temetőbe szállították. 

Tanultak belőle

A járvány lecsengése után döntés született új kórházak építéséról, és ezután épült a kifejezetten járványos betegek ápolására szánt Szent László Kórház is. A következő évtizedekben Budapesten elindult a csatornázás, a vízvezeték-hálózat kiépítése. Ám az utolsó nagy járvány, amit éveken át tartó rossz termés és ennek következtében egyes vidékeken éhínség kísért, így is három év alatt mintegy 400–450 ezer halálos áldozatot követelt a Magyar Királyságban, és az ország népességszáma csak hat év múlva érte el a járvány előtti szintet. 

Később, 1883–1893 között még egy kisebb járvány formájában visszatért hazánkba a kolera, de utána már nem jelentkezett. 

Ekkorra a közegészségügy is javult, valamint Robert Koch felfedezte a kolera kórokozóját, hiszen addig a pontos fertőzési menetet nem ismerték. Mindez hozzájárult a megelőzéshez és a gyógyításhoz.   

A leghíresebb „bacilusvadász”

Robert Koch német orvos, mikrobiológus nevét elsősorban arról ismeri a világ, hogy 1905-ben Nobel-díjat kapott a tuberkulózis baktériumának felfedezéséért. Koch ugyanakkor a lépfene és a kolera okát is megfejtette. A kolerát először Egyiptomban tanulmányozta, végül egy indiai útja után sikerült izolálnia a Vibrio cholerae nevű kórokozót, és rájött, hogy ez a baktérium okozza a betegséget. Munkájának köszönhetően hatékony intézkedéseket lehetett foganatosítani a járvány terjedésének megakadályozására. Koch Közép-Afrikában tanulmányozta az álomkórt és a maláriát is. 

Pavel Fedotov Kholera című festménye

A harmadik világból nem tűnt el

A kolera ma már elsősorban a fejlődő országok nyomornegyedeinek betegsége, de előfordulhat földrengés és árvíz sújtotta területeken is. Becslések szerint évente 1,3–4 millióan kapják el a fertőzést és 21 000–143 000 kolera okozta haláleset történik világszerte. A súlyos esetekben intravénás folyadékokat és antibiotikumok kapnak a betegek. A higiéniai körülmények javítása és a tiszta vízhez jutás alapvető fontosságú ahhoz, hogy megelőzzék a fertőzést. Mindezek mellett szájon át adható kolera elleni szereket is alkalmaznak. 

Globális célkitűzés, hogy 2030-ra felszámolják a betegséget, és 90 százalékkal csökkentsék a kolera okozta haláleseteket. 

2022-ben 473 ezer kolerás fertőzés történt a WHO adatai szerint, 2023-ban viszont ez megduplázódott. 

Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a globális koleraválság sajnos idén is folytatódik, jelenleg 22 ország jelentett aktív kitöréseket. Bár a 2024-ben eddig jelentett esetek száma alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest, augusztus 22-ig már 342 800 esetet és 2400 halálesetet jelentettek a WHO-nak. Jemen, Etiópia, Nigéria, Haiti – az elmúlt időszakban ezekben az országokban történt a legtöbb haláleset.

A szarvasoktól a gyertyafényes estélyekig  

Az V. kerületi Károlyi-kert Budapest egyik legrégibb kertje, története egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor még az Astoria metrómegálló helyén a Hatvani kapu, a pesti városfal keleti kijárata állt. A legendák szerint a mai Ferenczy István, a Magyar, a Henszlmann Imre és a Károlyi Mihály utcák által határolt területet a XV. században nem csupán fák borították, hanem a hely Mátyás király szarvasokkal teli vadaskertjének is otthont adott. A birtokot évszázadokon keresztül főurak és püspökök adták kézről kézre, az 1700-as években került Barkóczy Ferenc egri püspök tulajdonába. 

Ő nem csupán a kertet újíttatta fel, de az itt álló házat a város legelőkelőbb palotájává varázsolta, ahol első pesti látogatásakor Mária Terézia is megfordult.  

Károlyi Antal vásárolta meg az ingatlant harmincháromezer forintért 1768-ban. Nem sokat teketóriázott, az akkoriban a mértani pontossággal megalkotott, barokk kertek divatja szerint terveztette újra a kertet. A pavilonok, sétányok és egzotikus növényeket rejtő üvegházak között egy angolkert is helyet kapott, sőt még egy kuglipályát is kialakítottak. A Károlyi család élénk társasági életet élt, rendszeresen tartottak elegáns estélyeket, többek között József nádor beiktatása vagy felesége, Alexandra Pavlovna névnapja alkalmából − a fényűző esten több ezer gyertyával világították meg a kertet −, a vendégek között pedig olyan méltóságok is felbukkantak, mint Károly főherceg vagy Albert királyi herceg.

Kint vagyunk a vízből!  

Az 1838-as nagy árvíz Pesten közel háromezer házat pusztított el és nyolcszáznál is többet megrongált, a Belvárost is sújtó ár a klasszicista stílusban újjászülető Károlyi-rezidenciát sem kímélte. A kert teljesen víz alá került, és bár a palota is megsérült, alkalmas maradt arra, hogy Károlyi György, az akkori tulajdonos, több mint kétszáz rászorulót fogadjon be. 

Az ár levonulása után újabb csapás következett, az 1848−49-es szabadságharc idején elüldözték a családot, és Jelasics horvát bán költözött a palotába. Itt tartóztatták le 1849 januárjában Batthyány Lajos miniszterelnököt, ezt követően pedig egy éven keresztül Haynau élvezhette az épület és a park kényelmét. 

A kortársak beszámolói szerint nem csupán táncestélyeket rendezett, de a tornáját minden reggel a rózsakertben végezte.  

A Károlyi család az 1850-es években költözhetett vissza a rezidenciájára, időt és pénzt nem sajnálva az ország legnevesebb kertészeit fogadták fel a kert helyreállítására. Az eredmény magáért beszélt. A Magyarország és a Nagyvilág című lapban így írtak róla 1880-ban: „Mily sivár lenne e hely kert nélkül! A görbén kanyargó sötét és szűk Magyar-utza lakhatatlan volna, de a grófi kert felvidítja, beillatozza egész környékét. [...] közelről egyetlen kert, egyetlen zöld pont sem tűnik fel annyira szabatosnak, oly arányosnak, oly határozott vonalúnak s minden részletében oly kecsesen kidomborodónak, mint a Károlyi kert. Árny és fény, sötétség s világosság kellő mennyiségben, szép minőségben oszlik szét a kertben. [...] Tavaszszal egész rhododendron-erdő vöröslik itt és azaleák és kaméliák piroslanak, fehérlenek. Majd neki kéklenek az orgonák, s virulásnak indul a dudafürt, a zanót s végül az akácz.” Nem csupán a növények tették különlegessé a kertet, itt adták át Pest harmadik – ekkor még füves – teniszpályáját. 

Kép

Fotó forrása: Fortepan

Kert mindenkinek  

A Károlyi-kertet 1919-ig magas kőkerítés zárta el az idegen tekintetek elől. A Tanácsköztársaság idején rendelték el a fővárosi parkok − többek között az Orczy-kert és a Rottenbiller-kert − megnyitását, a változásról így számolt be a Népszava: „A belváros közepében elterülő hatalmas méretű Károlyi-kertet napközi otthonná átalakítva, vasárnap délután adták át ünnepélyesen új rendeltetésének. A gyönyörű parkban az évszázados fák alatt több száz gyermek fog reggeltől estig tartózkodni és teljes ellátásban részesülni. A kertet − amelyet a legmodernebb játékokkal szereltek föl − erre az alkalomra nagyon szépen földíszítették.”  

Károlyi Mihály emigrációja után üresen állt az ingatlan és a park, végül 1928-ban került a főváros tulajdonába. „A kertet szegélyező két méter magas kőfal torz barrikádján réseket is ütöttek, kapukat nyitottak s egy 24 óra alatt a Károlyi-kert az egyik legkedveltebb budapesti sétakertté változott – írta a 8 Órai Ujság 1930-ban −, amelyet kora reggeltől késő estig igen nagy számban keresett fel a közönség”. 

Két évvel később pedig már a kert énekesmadarai, a Pisti névre hallgató mókusa és az ott élő macskák közötti csatározás tartotta lázban a látogatókat. 

A Räde Károly kertész tervei alapján hivatalosan is közparkká alakított Károlyi-kert nem csupán a gyerekeknek és a természetbarátoknak kedvezett, kulturális programok, szabadtéri koncertek helyszíne is volt. Bár a kőkerítést lebontották, 1948-ig jegyet kellett váltani a belépéshez. 

Az irodalmi élet számos alakja látogatta rendszeresen a Károlyi-kertet, többek között Mándy Iván is, aki Lélegzetvétel nélkül című novelláskötetében így írt: „egyszer Németh Lászlót láttam jönni ezen a kis utcán. Leült egy padra a Károlyi-kertben, írni kezdett egy könyv fedelén. Órák múlva jöttem vissza. Ő még mindig ott ült és írt. Dolgozni kell – nincs más. Meg hűnek maradni ezekhez a sokat szenvedett terekhez, utcákhoz.”

A köz szolgálatában  

A második világháború vetett véget az idilli állapotnak. Jelentős károkat szenvedett a növényvilág, a helyzetet pedig tovább rontotta, hogy légoltalmi célból oltóvízmedencét is ástak a kertbe. A munkálatok azonban nem voltak hiábavalók, ugyanis Árpád-korabeli, illetve a XIV. és XVI. századi csontvázakra, használati tárgyakra bukkantak, így nem zárható ki az sem, hogy Pest egyik legrégebbi temetkezési helye lehetett egykor a kert helyén. 

A világháború során és 1956-ban ideiglenes temetőként használták a területet. Néhány év múlva azonban ismét elindult itt az élet. A Petőfi Irodalmi Múzeum 1957-ben a palota épületébe költözött (és ma is itt működik), az 1960-as évekre pedig már egymást követték a hangversenyek a kertben, többek között Fischer Annie is fellépett mintegy kétezer zenebarát előtt.  

Közel hat évig élt itt egy belga óriásnyúl, Károly. Az állat 2015 decemberében pusztult el. A jószág olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy tiszteletére 2016-ban szobrot is avattak a kertben.

A hármas metró építése idején, 1970-től hét éven át felvonulási területként használták a kertet. Ekkor nem csupán a koncertek és a látogatók maradtak el, de a növényzet is megsínylette a munkálatokat. A felújításra egészen az 1980-as évekig kellett várni, először Kecskésné Szabó Ildikó tervei alapján újult meg a park, majd 1996-ban újabb rekonstrukció következett, 2023-ban pedig sokak örömére elbontották a kert és a palota udvarát elválasztó kerítést.  

Napjainkban a Károlyi-kert szabadon látogatható, játszótérrel, padokkal és szökőkúttal várja a zöldben kikapcsolódni vágyókat. Minden reggel nyolckor nyitja, télen délután ötkor, nyáron pedig este kilenckor zárja kapuit.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Kevesen tudják, hogy az eredeti szakmád dísznövénykertész…

Nem tudhattam, a futball mit tartogat számomra, úgyhogy kitanultam ezt a szerteágazó hivatást is. Tanultunk parképítést, gyümölcsfák oltását, virágot, koszorút kötni, növényeket szaporítani, sőt még traktorokat, fűnyírókat is szereltünk. Aztán állatorvosi szakirányban gondolkodtam, és még 21 évesen, Berlinbe költözve is forgattam a kertészkönyveket, de akkor már öt éve profi sportoló voltam, úgyhogy látszott, hogy a labdarúgás irányába tart a szekér.

Az érthető, hogy édesapád nyomdokain haladva labdarúgó lettél, de miért éppen kapus?

Édesapám a Haladásban futballozott, volt szerencsém még aktívan is látni, sőt kijárni a meccseire, az edzéseire. A szombathelyi csapatban akkor Hegedüs Péter védett, aki bohókás kapus volt, tetszett a stílusa, a fizimiskája úgy is, mint előadóé. 

A futball ugyanis színház, a színészek a labdarúgók, ők adják elő a pályán a darabot, a nézők pedig a lelátón ülve várják a szórakoztató műsort. 

Hegedüs mindig meg is nevettette őket valamilyen trükkel, úgyhogy sok szombathelyi gyerek Hegedüs Péter akart lenni akkoriban, köztük én is.

Mit gondolsz, mit tehet hozzá egy gyerek életéhez, személyiségéhez a futball?

A közösség erejét, az egymás iránti bizalmat. Ma is jó kapcsolatban vagyok a gyerekkori társaimmal, ha évekig nem találkozunk, onnan folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. De ad fegyelmet és pontosságot is: ha egy vonat elindul Budapestre reggel hatkor, az nem hat óra egy perckor indul, nem késheted le. Be kell készítened a szerelést: kesztyűt, cipőt, törölközőt, sípcsontvédőt, mezeket. Korán megtanulsz felelősséget vállalni. Ha nem pakolsz szendvicset, és egész úton éhes vagy, legközelebb figyelsz erre. Mi a Király SE-ben is tudjuk, hogy nem mindenkiből lesz futballista, de olyan embereket nevelnénk, akik rendszeretők, tisztelettudók, felelősségteljesek, hiszen lehet belőlük cégvezető vagy bármilyen szakember. Ezzel a szocializálással próbáljuk segíteni a szüleiket, tanáraikat is.

Mennyiben más a mai gyerekek helyzete, mint a régieké, léteznek még grundok?

Más az értékrendjük, más világban nőnek fel, ami kitárul előttük, és ők alkalmazkodnak hozzá. Az idősebb generációnak ezt tudnia kell kezelni, ahogy a nagyszüleink, szüleink is tudtak minket. Ez így helyes, a világnak és az emberiségnek is dinamikusan kell fejlődnie. Grundok ezzel együtt vannak, nélkülük nincs futball. A labdarúgás a szegények sportjaként indult, hiszen csak egy labda kell hozzá, és két kaput kijelölő fadarab között is lehet játszani a réten, a betonon, bárhol. 

A grundon a srácok összegyűlnek, barátságok alakulnak ki, letisztázódnak az erőviszonyok, a grund tehát nevel. 

Remélem, sosem fog kihalni, mert innen táplálkozik a magyar labdarúgás is. Ma már tanultabb a kiválasztás, de ami a génekben, zsigerekben van, azt nem pótolja a tankönyv, azt a grund hozza ki a gyerekekből.

Kép

Fotó: Majoros Árpád Csaba / Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A hátrányos helyzetű gyerekek közül vajon eljutnak az igazi tehetségek a futballig?

Sokat találkozom hátrányos helyzetű gyerekekkel, nagyon szeretem az ő közegüket, mert őszinték, és vannak példaképeik, akiket követni akarnak. Vannak persze gátjaik is, ezek túllépéséhez szerencse is kell. De vallom: csinálni kell, amit szeretünk, és előbb-utóbb kitör a tehetség. Legutóbb a felzárkózó települések sporttáborában olyan meglepetés ért, amit egy életre magammal viszek. Egy kilencéves kisfiú azt mondta: „Gábor, te adtad nekem a kapusságot.” Pedig ő nem is biztos, hogy látott engem élőben védeni, de a motivációt, hogy kapus legyen, tőlem kapta…

Az egyértelmű, hogy a futball jó kitörési lehetőség, de fontos lehet az is, hogy aki elkezdi, ne csak megélhetési forrásként tekintsen rá, hanem szenvedéllyel űzze.

A futball ma már kitanulható szakma, profi szinten fő foglalkozás. Hobbiszinten meg nagyon ritkán űztem a profi pályafutásom előtt, alatt és után, mert az teljesen más hozzáállást igényel. Én nem tudok veszíteni, tökéletesség nélkül pályára lépni. Ha elkezdek focizni egy baráti táraságban, a huszadik percben azon kapom magam, hogy ugyanúgy ütközöm, ahogy a profi világban kell. A hobbifocista meg nem érti, miért vagyok kemény, de én nem vagyok kemény, én csak így tudok. Úgyhogy a profi futball kitörési lehetőség, de a tehetségen túl elszánt hozzáállás, sok befektetett munka és szerencse is kell hozzá.

Mit gondolsz, te azért is érhettél be korán, mert fiatalon külföldre kerülve hamar felnőttél?

Inkább azért, mert már 17 évesen felnőtt közegben nevelkedtem Szombathelyen, felnőttek közt szocializálódtam, így hamar megtanulja az ember a szabályokat. A Király SE-ben is ezt követjük: a tehetséges gyerek minél előbb kerüljön fel idősebb korosztályba. 

Amikor Berlinbe szerződtem, írták a kinti lapok, hogy jött egy fiatal tehetség Magyarországról. Amikor pályára léptem, a csapattársak már azt nyilatkozták, hogy ez a fiú nem is kezdő. 

Mert addigra bennem volt száz felnőtt NB I.-es meccs rutinja Szombathelyről, ahol olyan játékos is a csapattársam volt és terelgetett, aki már édesapámmal is együtt játszott. Én magáztam, ő meg csak mosolygott, hogy a pályán nincs magázódás. Tizenhét voltam, ő harmincnégy, és a kort az ember eleve tiszteli.

Ahogy te is egyre rutinosabb, sokszoros válogatott kapus lettél, érezted, hogy az öltözőben hallgatnak rád a fiatalok?

Nem a tanácsaim, inkább a teljesítményem, a precizitásom, a fegyelmem hathatott rájuk. Mert nagyon „csőben tudtam lenni”, ha teljesíteni kellett, mérkőzés előtt nem lehetett velem bohóckodni. A munkámat végeztem, százszázalékos akartam lenni. Sokan ezt a fajta koncentrációt tanulhatták el, de egy csapatban mindenki másképp készül. Az iráni társam, Ali Daei például szőnyegen imádkozva, más meg elvonultan kávézva. Én lejátszottam bizonyos helyzeteket a fejemben, és sokat nyújtottam.

Jó felkészülés nélkül éppúgy nincs profi sport, ahogy kabalák, rituálék nélkül sem. Az ikonikus szürke melegítőnadrágodra sokan emlékeznek, azt viszont kevesen tudhatják, hogy a mezed alá mindig felvettél egy fekete, tigrises pólót is…

A tigris a kedvenc állatom, de a tigrises póló fölött, a kapusmez alatt egy 13-as kosárlabdamezt is mindig viseltem. Még a Haladással kikaptunk Veszprémben egy olyan góllal, hogy a csapattársam hazagurítása megpattant egy göröngyön, és a lábam fölött a kapuban kötött ki. Mérges voltam, én mentem ki utoljára az öltözőből, és ott volt egy 13-as kosárlabdaatléta. Azt hittem, valakié, elvittem, de nem lett meg a gazdája, így a következő meccsre felvettem a mezem alá. Szerencsét hozott, év végén megnyertük az NB II.-t, úgyhogy onnantól egy 13-as kosárlabdamez is elkísért Németországba, Angliába, a Bajnokok Ligájába és a válogatottba. A tigrises pólónál pedig az sem volt mindegy, milyen tigrisfej van rajta, vicsorog-e, milyen a szeme. Az elsőt Szombathelyen vettem, de később nem tudtam pótolni. 

Míg Angliában egy idegenbeli meccsről hazafelé tartva meg nem álltunk egy benzinkúton, és ott megláttam pont ugyanazt a benzinkút shopjában! Öt darab volt készleten, mindet felvásároltam.

Kép

Fotó: Majoros Árpád Csaba / Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Összesen majdnem két évtizedet töltöttél Németországban és Angliában, mindkét helyről a mai napig keresnek. Egyértelmű volt, hogy a visszavonulásod után Szombathelyen fogod visszaadni a sportágadnak mindazt, amit tőle kaptál?

Berlinből, Münchenből, Londonból is gyakran jön meghívás – azt, hogy azonosulni tudtam az ottani klubokkal, a mai napig visszakapom a szurkolóktól, az ott dolgozóktól, akik a klubtörténelem részének tekintenek. A múlt héten épp a londoni Crystal Palace titkára kérdezte, mikor megyek meccsre, mert várnak. Ám otthona sok helyen lehet az embernek, de hazája csak egy van: nekem Magyarország, Szombathely az. Itt akartam olyan sportlétesítményt építeni, ahol át tudom adni a megfelelő identitást a gyerekeknek. Más munkám is van, üzleti vonalon is igyekszem fejlődni, ahogy fiatalon azért tettem meg mindent, hogy jó kapus legyek, most jó vezetővé és üzletemberré szeretnék válni.

A jó édesapa szerepéről se feledkezzünk meg, ami talán a legkülönlegesebb kihívás…

Az egy más dimenzió! Volt szerencsém mindkét gyermekem születésénél ott lenni, és elvágni a köldökzsinórt. Ez a pozíció óriási felelősség, rengeteget nevel az emberen. A külföldi pályafutásom révén a gyerekek lehetőséghez jutottak angol, német iskolákba járni, így három nyelvet beszélnek anyanyelvi szinten, mellette spanyolt és franciát is tanultak. Úgy neveltük őket, hogy vállalják fel a döntéseiket, és mindent meg tudtunk beszélni, már egész piciként éretten gondolkodtak. A lányom Bécsben végez pszichológiát, nemsoká praktizálhat, a fiam a futballt viszi tovább. Ő 19 évesen elkerült itthonról, önellátó, főz, mos, vasal, takarít, autót tart fenn. Olyan felelősségekkel találkozik, amelyek segítik a későbbi életét. Mi mindig itt leszünk nekik a háttérben, de nem erőltetjük rájuk magunkat.

Visszaértünk a dísznövénykertészethez, hiszen a feleségednek is ez az eredeti szakmája. Minek köszönhető, hogy Zsanett-tel már régóta ilyen remek csapatot alkottok?

16 éves korunk óta együtt vagyunk, nemcsak párként, hanem barátként és minden szempontból partnerként is. Együtt vezetjük a sportlétesítményt, az egyesületet, a hotelt, egész nap együtt vagyunk, így is megvan köztünk a harmónia. Ha súrlódás akad, tudjuk, hogy nem velünk van a baj, legfeljebb a körülöttünk lévő szituációkkal, amiket intelligensen kezelünk. 

A feleségem jól irányított engem a pályafutásom során, hiszen fiatalon tele voltam emóciókkal, a futballt enélkül nem is lehet játszani. Ha ő nyugodt, kiegyensúlyozott emberként nem biztosít ilyen hátteret, nem lehettem volna sikeres. 

Harminc felett persze megnyugszik az ember, máshová összpontosítja az erejét, mint fiatalon, amikor még a vadabb közeg is vitte magával, és csak egy vehemensebb stílussal tudott profiként a víz fölött maradni. De az is én voltam. És mi mindig közösen döntöttünk, együtt voltunk fiatalok, együtt léptünk a felnőttkorba, aztán együtt kerültünk külföldre úgy, hogy a szülők ott fizikailag nem lehettek velünk. De ugyanúgy számíthattunk rájuk, ahogy most a gyerekeink számíthatnak ránk.

„A tinédzserkorú olvasókkal való kapcsolattartás nagyon fontos számunkra. Ők jelenleg a könyvek nagyfogyasztói, hiszen negyedük hetente legalább egyszer, csaknem 10 százalékuk pedig naponta olvas. Szeretnénk, ha fiatal felnőttként sem veszítenék el olvasási kedvüket, a Bookline kínálatában éppen ezért számos young adult kategóriájú könyv található, és több rendezvényünkkel is a kamaszoknak igyekszünk kedveskedni” – mondja Fábián Barbara, a Bookline PR menedzsere.  

A mai tizen- és huszonéves korosztály elsősorban nem a klasszikus szépirodalomért, sokkal inkább a szórakoztató műfajokért, többek közt a krimi, sci-fi, fantasy, misztikus, horror-, valamint a romantikus történetekért rajong, a fiatalok ugyanakkor általában kedvelik a szuperhősös történeteket és az akcióregényeket is, ugyanakkor sokan kortárs magyar irodalmat is szívesen olvasnak.

A kamasz olvasókkal való kapcsolattartás a Bookline számára is kiemelten fontos, éppen ezért szeptember 15-én a Budapest Park JusTeenTime rendezvényén egy kamaszoknak szóló könyvcserepiknikkel készül – ezen az eseményen egy otthonról hozott könyvért cserébe egy másikat választhatnak a könyvrajongók. 

A tinédzserkorú olvasók könyves ízlését, véleményét a közösségi média, főként a TikTokon elérhető #BookTok tartalmak rendkívül erősen befolyásolják. A BookTok könyvek iránti rajongást alapul véve a JusTeenTime pikniken a könyvkereskedő tíz, a TikTokon is népszerű könyvet, többek közt Stephanie Gaber Volt egyszer egy összetört szív, valamint Jessica Townsend Nevermoor című köteteit is elrejti. 

A könyvek megtalálói természetesen megtarthatják az általuk felfedezett kincseket, ha pedig a kötetekben elrejtett könyvjelzőt is visszahozzák a standhoz, a Bookline még egy extra ajándékkal is kedveskedik nekik.

 A Budapest Park néhány hete a zenei csemegéken kívül könyves újdonságokkal is várja a koncertrajongókat: a Bookline a Parkban helyezte el első bolton kívüli elárusítóhelyét, a Bookline KönyvesBolcot. A Park merch boltjában megtalálható KönyvesBolc vásárlói mintegy 80 különböző cím közül válogathatnak– a kínálatban elsősorban a Bookline sikerlistás, valamint zenei és gyerek tematikájú könyvek kaptak helyet.

Sokat hallunk arról, hogy éjszakánként mennyit kellene aludni, de ezen a területen nincsenek abszolút mutatók, a számadatok önmagukban nem sokat mondanak. Az igazán releváns kérdés inkább az, hogy az alvásával valaki elégedett-e, vagy sem, kipihenten ébred-e, vagy sem. „Persze vannak általános mutatók, az ideális alvási idő például nagy átlagban hét-nyolc óra, de a szükséglet egyénenként változik. 

Ha azonban valakinek rendszeresen több mint kilenc-tíz órás alvásra van szüksége, akkor tisztázni kell, hogy ezt az igényt nem valamilyen betegség vagy kóros folyamat okozza-e. 

A másik irányba – egyéb panaszok nélkül – akkor kell vizsgálódni, ha valaki öt óránál kevesebbet alszik, az ugyanis jelezhet akár valamilyen pszichiátriai betegséget is. Az alvásidő mellett az is számít, hogy az folyamatos-e, nem szakítja-e meg háromnál vagy négynél több tudatosult ébredés” – mondja dr. Vida Zsuzsanna PhD neurológus, szomnológus.

Milyen a minősége? 

Az alvás minőségéről már maga a szervezet is visszajelez, hiszen reggel mindenki érzi, hogy az éjszaka pihentető volt-e, a szervezete tudott-e regenerálódni. Látszik ez a napközben nyújtott teljesítményen is, hiszen aki nem tudja magát kellőképpen kialudni, az nappal nem tudja megfelelően ellátni a feladatait. Viszont a gyengébb kondíció nem csak az elégtelen mennyiségű alvással magyarázható (és ha az alvás elégtelen, annak is számos oka lehet). De ha erre van gyanú, akkor érdemes monitorozni az alvás minőségét. Ezt legegyszerűbben okosórákkal és okostelefonos alkalmazásokkal tehetjük meg. Ezek az eszközök az éjszakai pulzust is mérhetik, regisztrálhatják az esetleges ébredéseket és persze a horkolást is. 

Ugyanakkor az alvás minőségét igazán komolyan csak orvosi eszközökkel lehet vizsgálni, azokkal már ki lehet mutatni az esetleges alvászavarokat és a felvetődő egészségügyi problémákat is. „Az alváslaborban történik az úgynevezett poliszomnográfiás vizsgálat, amely során az agyi elektromos tevékenységet EEG elektródákkal követjük, vizsgáljuk a szemmozgásokat és a légzőmozgásokat, a mellkas és a has légzési kitérését, az oxigénszintet és a pulzust, a testpozíciót és a végtagmozgásokat. Ez jellemzően videomonitorozás mellett történik. 

A komplex vizsgálat alapján meg tudjuk határozni a pontos alvásszerkezetet, meg tudjuk mondani, hogy az alvás mennyire mély. 

Kiderül az alvási idő és az is, hogy valaki hányszor ébred fel, milyen gyorsan alszik el” – mondja szomnológus szakértőnk. 

Sokat mond az úgynevezett mikroébredések száma is. Ezek az ébredések nem tudatosulnak, okozhatja őket külső inger, de akár a stressz is. A mikroébredések amiatt érdemelnek külön figyelmet, mert hátterükben úgynevezett alvásfüggő mozgászavarok is állhatnak. Utóbbiak olyan alvásbetegségek, mint a nyugtalan láb szindróma. Érdemes kizárni az olyan betegségeket is – például a pajzsmirigyproblémák –, amelyek szintén okozhatnak alvásproblémákat. Ehhez jellemzően elég a laborvizsgálat és egy általános vérkép.

Kép

Kép forrása: Freepik

Ha kimarad a légzés 

Mikroébredéseket úgynevezett alvásfüggő légzészavarok is okozhatnak. Ezek közé tartozik az éjszakai légzéskimaradással járó alvási apnoé, amelynek legfeltűnőbb jele a horkolás. Akinél apnoéra van gyanú, annak elég lehet a poligráfiás alvásvizsgálat, ez akár otthon is végezhető. Ennél a vizsgálatnál EEG-mérés nem történik, csak a pulzust és az oxigénszintet követik. Emellett figyelik a légáramlást – ez az úgynevezett flow –, illetve a mellkasi légzéskitérést. 

Ezzel a módszerrel az esetleges légzészavar kimutatható, de az alvásszerkezet nem rakható össze. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy alvási apnoéról van szó, akkor azt külön kell kezelni a súlyosságától és a kiváltó okától függően. Ez elengedhetetlen, mert ez az alvászavar kezelés nélkül súlyos egészségügyi következményekkel járhat.

Megadni a módját 

Ha a nyugtalan éjszakák és az elalvási problémák hátterében nem áll semmilyen alvásbetegség vagy egyéb szervi baj, akkor úgynevezett inszomniáról van szó, és ebben az esetben az alváshigiéniára kell kiemelten figyelni. „Ez olyan életmódbeli szabályok betartását jelenti, amelyek javítják az alvás minőségét. Nagyon fontos a rendszeresség. Sajnos ebből a szempontból hátrányt szenvednek azok, akik váltott műszakban, hol nappal, hol éjszaka dolgoznak. Ilyenkor a bioritmus előbb-utóbb óhatatlanul felborul. Ideális esetben mindig ugyanabban az időben kell felkelni és lefeküdni. 

Az alvásra elő is kell készülni, például már előre csökkenteni kell a fényerősséget, lejjebb kell venni a fűtést. Lefekvés előtt nem javasolt tévét nézni, számítógépet és mobiltelefont használni. 

a készülékek káros fényét már lehet szűrni, speciális szemüveg is rendelkezésre áll, de ettől még ezek az eszközök az agyat információval terhelik. Ha a kék fényüket ki is szűrjük, az agyunk attól még nem fog lenyugodni. Emiatt inkább az olyan relaxációs módszereket érdemes elsajátítani, amelyek segítik a lecsillapodást. Ez lehet autogén tréning, de akár relaxációs zene hallgatása is” – mondja dr. Vida Zsuzsanna. 

Segíthet a meleg fürdő és az, ha néhány órával elalvás előtt már nem fogyasztunk nehéz ételeket. A legjobb a könnyű, kora esti vacsora. Az alkoholfogyasztás is ellenjavallt, mert ugyan az elalvást segítheti, de az alvás minőségét mindenképpen rontja. Emiatt ilyen italokat csak minimális mennyiségben szabad fogyasztani. 

Ami hasznos, az a napközbeni testmozgás, a rendszeres sportolás. Arra viszont figyelni kell, hogy este hat után intenzív testmozgást már ne végezzünk, mert az felpezsdíti a szervezetet. Persze van, akinél ez nem okoz problémát, de a jellemzőbb inkább az, hogy a késő esti edzés után rosszabb az alvás. Nem javasolt az sem – ha csak nem az elmulasztott alvás bepótlásáról van szó –, hogy valaki napközben húsz percnél többet aludjon, mert az megzavarhatja a bioritmust.

Kép

Kép forrása: GettyImages

Forgolódni tilos? 

Nemcsak az alvás előtti teendőkre fontos figyelni, hanem arra is, hogy mit teszünk, ha fölébredünk, vagy nem tudunk elaludni. „Ilyenkor nem szabad az ágyban forgolódni, mert ha ezt tesszük, akkor azt tanítjuk meg a szervezetünknek, hogy az ágy a forgolódás helye. Mindez a pszichének is kínzó érzés, hiszen ilyenkor csak az alvási képtelenség tudatosul, ami egy idő után szorongáshoz vezet. Ha ez megtörténik, akkor az érintettek már a lefekvési idő előtt szorongani kezdenek, ami a helyzetet tovább rontja. 

Emiatt annak, aki a lefekvést követő húsz percben nem tud elaludni, jobb felkelnie, és a lakás másik helyiségében valamilyen monoton tevékenységet végeznie. Ez lehet zene- vagy hangoskönyv hallgatása, vagy bármi, ami a figyelmet eltereli. 

A hálószobabába csak akkor szabad visszatérni, ha úgy érezzük, kellően elálmosodtunk. Azt a ragaszkodást és görcsösséget mindenképpen el kell engedni, hogy aludnunk kell, mert minél jobban akarunk aludni, annál kevésbé tudunk” – emeli ki a szomnológus.

Ugyanez igaz az éjszakai ébredésekre: ha felébredünk, és nem tudunk egyből visszaaludni, akkor föl kell kelni az ágyból. Ellenkező esetben az ébredés és a visszaalvás képtelensége okozta stressz komolyabb gondot okoz, mint az amúgy csak pár perces ébredések – ezeket ugyanis a rágörcsölés miatt irreálisan hosszúnak érezhetjük. 

Az alvásvizsgálatokon például gyakran kiderül, hogy akik többórás ébrenlétekről számolnak be, azok valójában csak kétszer öt percet töltöttek ébren. Ez a pszichés hatás az oka annak, hogy az alvás mennyiségét kevésnek, a minőségét pedig rossznak érezzük, ezért jobb, ha az ébredést követően tényleg felkelünk, és csinálunk valamit néhány percig, ettől az alvás még lehet pihentető.

Ha hármat üt az óra 

A többség figyel arra, hogy az ebéd utáni kávét követően már ne „doppingolja” magát. Ideális esetben a kávézás délután három után már nem javasolt. Szintén csínján kell bánni a zöld és a fekete teával, ugyanis ezek is tartalmaznak koffeint. Ha a nap kései óráiban mindenképpen teázni akarunk, akkor válasszunk zöld teát. Igaz, a koffeintartalma nagyjából azonos a fekete teáéval, de tartalmaz egy olyan aminosavat is, amelynek relaxáló hatása van. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a zöld változat nem élénkít annyira. Pezsdít a matétea is, de nem azért, mert sok koffeint tartalmaz, hanem mert nincsenek benne azok a cserzőanyagok, amelyek a hagyományos teáknál lassítják a koffein felszívódását, így egyből erősen élénkít. Értelemszerűen ellenjavalltak az energiaitalok és a kólák, nemcsak azért, mert sok koffeint tartalmazhatnak, hanem mert jelentős cukorforrást is jelentenek. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

„Sokkal többet kell majd tanulni”, „Egy csomó új tanár lesz, és vannak nagyon szigorúak”, „Nem fognak ám már kísérgetni, tutujgatni” – gyakran ezekhez hasonló mondatokkal ijesztgetik az alsósokat, mielőtt átlépnek az ötödik osztályba. Persze akadnak biztató szavak is, mondván: jó lesz az, a felső tagozat amolyan nagylányos/nagyfiús dolog, mert a gyerekek önállóbbak, kinyílik a világ. 

Már negyedik év végén érdemes megkezdeni a felkészülést

„Ez az időszak a gyerekek életében fantasztikus állomás, hiszen elkezdenek »nagyok« lenni. Már a szó is erre mutat rá: felsősök lesznek. Hagyni kell tehát örülni őket, és bízni kell bennük, akkor érhetünk el sikert” – véli egy alsós tanító. Bea szerint az átmenet a „felkészítés morzsáiból” épül fel. Meghatározó, hogyan tudja a pedagógus kis szakaszokban felkészíteni a gyermeket a változásra, amelynek lényeges pontja például a felszerelés cipelése. 

Mivel alsóban többnyire az iskolában maradnak a könyvek, füzetek, ezért a negyedik évben már érdemes naponta hazavitetni azokat a diákokkal, hiszen felsőben mindennap újra és újra be kell pakolniuk órarend szerint. 

Jó, ha megszokják, hogy ezt önállóan rendezzék – mondja a pedagógus, aki maga is ezt a gyakorlatot követi iskolájában.

Újdonság, hogy ötödiktől már nem egy teremhez kötődnek a gyerekek, hanem több tanterem között kell ingázniuk, és több tanár tartja az órákat. Ezekre nem nagyon lehet előre felkészülni, de azért jó, ha az alsósok megtanulnak tájékozódni az iskolában, és fontos, hogy felismerjék a saját cuccukat, nehogy elveszítsék a jövés-menésben, mert néha ez is előfordul, teszi hozzá Bea. 

Az egyik legnehezebb lépés talán az, hogy a tanulásban is jobban önállósodni kell. Azt azonban egyik szülő sem gondolja, hogy ötödikben egyáltalán nem kell majd együtt tanulnia a gyermekével. A tapasztalat azt mutatja, hogy ebben az időszakban több segítségre lehet szükség, hiszen nehézséget okozhat, hogy a diákok nem mindig tudják követni, mi a lecke, a több tantárgy miatt több időt is kell szánni tanulásra. 

Napközi helyett tanulószobát lehet kérni, ám itt vegyesen vannak a csoportok, és nem biztos, hogy a felügyelő tanár mindenkire oda tud figyelni. Persze meg lehet ott is csinálni a házit, de ha mégsem sikerül, otthon kell befejezni. 

Felső tagozatban mások az elvárások

Az is újdonság lehet, hogy ötödiktől gyakrabban kell szóban megnyilvánulni, felelni a tanár előtt, és erre is fel kell készíteni a gyerekeket, mondja Bea. 

Jó, ha a tanítók már alsóban is hangsúlyt fektetnek a szóbeli számonkérésre, hiszen azt is meg kell tanulnia egy kisdiáknak, hogyan építse föl a mondanivalóját.

Kata mindkét lánya túl van már ezen lépcsőfok megugrásán: Lilla nyolcadikos, Csenge hetedikes. Egyikük sem élte meg rosszul a tagozatváltást, de volt különbség aközött, hogyan vette a két lány az akadályokat. Sok múlott például azon, hogy a tanítók a nagyobb lány esetében jobban segítették az önállósodást, mint a kisebbnél. Kata szerint nem mindegy, mennyire „tyúkanyók” az alsós tanítók. Kezdetben fontos, hogy a kicsiket mindentől megóvják, de ha az utolsó évben sem kezdik nagyobb önállóságra szoktatni a gyerekeket, akkor nehezebben kezdődik az ötödik. 

A kisebb lány például még az uzsonnáját sem ehette meg akkor, amikor akarta, csak, amikor a tanítók megengedték. Ehhez képest furcsa volt, hogy felsőben erre már senki nem figyel. Nála az is gondot okozott, hogy nehezen tudta felvenni a tempót a felsős tanárokkal, rendszeresen lemaradt a jegyzetelésben, a házi feladat rögzítésében, mert nem volt ideje elolvasni, ami a táblára van írva. Nem tudta kiolvasni a tanárok írását sem az alsós tanítók szépen kanyarított, pontos betűi után.

Számított persze az is, hogy több lett a tanár, és mindenki mást várt el, ehhez is kellett alkalmazkodni. Arra pedig a felsős tanárok sokszor nem figyelnek eléggé, hogy éppen kisebbekkel vannak, nem hetedik-nyolcadikosokkal, ezért sietnek, többet várnak el, tapasztalja az édesanya, aki keményen odateszi magát felsőben is, ha tanulásról van szó. 

Előfordul, hogy estig ül valamelyik gyerekkel a tanulóasztalnál, magyaráz nekik, együtt átveszik a feladatokat. 

Tanulószobát csak a nagyobb lánynak kértek ötödikben, de aztán inkább ő is hazajárós lett, mert a suliban nem igazán tudta befejezni a házikat. 

Megszűnik a jól megszokott, védett közeg

A felsőben tanító Eszter szintén kiemeli, hogy az alsóhoz képest, amikor szinte végig két tanító foglalkozik a gyerekekkel – akik többnyire ugyanabban a teremben vannak –, óriási változás a vándorlás a termek között, valamint a sok tanár. Meg kell tanulniuk a diákoknak, hogy bár van osztályfőnökük, nem állandóan vele vannak, és ha például elsősegély szükséges, akkor megvan, hogy kit kell külön megkeresni. 

Persze hozzá is mindenféle ügyes-bajos dolgokkal mennek a gyerekek szünetekben, de nem tud mindig velük foglalkozni, mert másokat is tanít, teszi hozzá a tanárnő. Arra viszont figyel, hogy a friss ötödikes osztállyal az első napon körbejárja az iskolát, azokat a termeket, ahová majd órákra kell menni. Megmutatja továbbá, hogy az udvar melyik részén lehetnek, mert náluk például már elkülönülnek az alsósoktól. 

Azt is nehezen szokják meg az ötödikesek, hogy nehezebb a tanulás. A felsős tanár is egyetért azzal, hogy ilyenkor még jó, ha a szülő gyakran odaül a gyermeke mellé tanulni, megmutatja neki, hogyan érdemes összefoglalni az anyagot, kiemelni a fontos részeket. Ezt annak idején ő is végigcsinálta mindhárom gyermekével. 

„Hát nem volt könnyű! 

Viszont, ha a gyerekek megtanulnak logikusan, nem magolva tanulni, akkor utána, a felsőbb évfolyamokban könnyebben boldogulhatnak. 

Sajnos mostanában az a tapasztalat, hogy sokan nem tudják elég jól a szorzótáblát, és az önálló, hangos olvasás sem gördülékeny. Ezeken pedig sok múlik mind a matematika, mind a magyar, történelem órákon” – magyarázza Eszter. 

A pedagógus szerint van, hogy a tanárok túl gyorsan adják le az anyagot – vele is előfordul ez. Ezért mindig elmondja a diákoknak, hogy szóljanak, ha lemaradtak, ha nem tudták lemásolni a leckét, mert akkor megáll, és ismétel. Az ötödik osztály már egyértelműen az önállóbbá válás terepe, és legyen szó közlekedésről vagy tanulásról, ebben az időszakban különösen fontos, hogy az átállást minél aktívabban segítsék a szülők. 

Róbert ma az ülőröplabda magyar válogatottjának egyik legjobb játékosa, de nemcsak játszik, edzőként is dolgozik. Hiúsága ellenére nyáron rövidnadrágban jár, láthatóvá téve történetét.

A beszélgetésben Süveges Gergőnek mesél arról, hogyan talált rá az ülőröplabdára, miért fontos számára a paratollas, és miért álmodik egy boxer-szponzorról. A jövőjét nagy célokkal tervezi, beleértve a 2028-as paralimpiát, és arra is fény derül, mi az, amire eddig a legbüszkébb.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

 Az adás a YouTube-on is elérhető, itt.

Róbert egy napjáról képriportot is találnak a legfrissebb Képmás magazinban.

Ki vagy te? Mi határoz meg? Mi akadályoz? Mi segít tovább? Honnan van az erőd? Hogyan tudod kimondani: mégis? – teszi fel kérdéseit a Mégis podcastban vendégeinek Süveges Gergő. Emberek, akik nem nulláról indultak, hanem mínuszból. És – mégis – példaképekké váltak. Parasportolókról és a segítőikről szól a Mégis harmadik évada.

A Mégis podcast a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin közös podcastja. Az adások támogatója a Szerencsejáték Zrt. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság szakmai támogatását a 3. évad elkészítéséhez.

Dércsipkézte szőlődombokon át vitt a kanyargós kis út a fiatal iparművész műhelyébe. Az én „kis utazásom” története Kovács Petra ékszervilágába egy ablaküveg-hulladékból született, áttetsző nyúllal kezdődött. Véletlenül bukkantam rá, amikor magyar tervezők által készített ékszerek után kutattam a neten. A mesebeli Alizt egy fehér nyúl vezette el Csodaországba, nekem pedig egy törékeny üvegnyúl mutatta meg az utat az erdőkkel határos városka egyik házába, ahol csodák születnek. 

Az üvegművész kislányával és férjével nem véletlenül választotta otthonának a Mátra lábánál megbújó helyet. „Erdők közelébe szerettünk volna költözni a férjemmel. Mindketten kicsit távolabb nőttünk fel a fővárostól, és megbeszéltük, ha családot alapítunk, búcsút intünk Budapestnek. 

Az új otthonunk ugyanolyan távolságra van a Bükktől, mint a Mátrától. Mi itt vagyunk középen az erdőrengetegek találkozásánál. 

Amikor a kis vállalkozásomat elindítottam Szentendrén, egy nagyon szűk sufniban alkottam. Hideg volt, a padlón pedig olykor elsurrant egy-egy egér. Van erről a kezdeti alkotóhelyről egy fényképem, amit kitettem a műhely falára, hogy mindig emlékezzek arra, honnan indultam” – meséli Petra, aki közben felfelé vezet minket a padlásra egy titokzatos falépcsőn.

Fényes toronyszobába érkezünk, amely telis-tele van törékeny, finom, színes tárgyakkal. A műhely sarkában míves, antik keretben őrangyal vigyáz. Üveggel dolgozni veszélyes. Sára, Petra kétéves kislánya azért meg szokta látogatni anyát a „munkahelyén”, miután már szorgos kezek minden üvegszilánkot gondosan feltakarítottak. Ilyenkor a kislány önfeledten szaladgál egyet a nagy asztal tetején. Anya, apa és az őrangyal is szemmel tartják.  

Nemcsak különböző medálok, nyakékek, gyűrűk, fülbevalók készülnek az üvegműhelyben, hanem lakberendezési tárgyak, tükrök, képek is. A Tinytrip márka üvegbe zárva szeretné megőrizni a pillanatot. Menyasszonyi virágcsokrok szirma, erdőben talált lepkeszárnyak, vadvirágok ékesítik a kreatív művész különböző méretű és rendeltetésű tárgyait.  

Kép

Fotó: Éder Vera

„A Tiffany-technika a pályám elején rabul ejtett és lenyűgözött. Kicsit meglepődtem, hogy a Kisképzőben összesen fél évet tanultunk róla. Sokkal több lehetőség rejlik benne, mint ahogyan azt sokan gondolják. 

Ez a technika nemcsak szecessziós pillangó- és szitakötőmintás lámpák és ablakok készítésére alkalmas. Aprólékosan, részletekbe menően lehet vele alkotni. 

Nekem nagyon fontos az ékszerek készítésénél, hogy az egészen kicsi, egy centiméteres üvegelemeket is be tudjam fóliázni. Ezt pedig csak a rézfóliával, azaz Tiffany-technikával tudom megcsinálni” – magyarázza Petra.

Indulásakor a magyar népi díszítőművészet motívumkincseivel dolgozott, később a növény- és állatvilágból merített ihletet. Egy 2018-ban rendezett nagyszabású ékszerkiállítással és az arra épülő fotókampánnyal hívta fel a figyelmet tíz olyan vadállatra, amelyek a kihalás szélén állnak. „Szeretnék újra visszatérni a néphagyományhoz. A kalocsai hímzés szín- és formavilága a mai napig nagy hatással van rám” – avat be jövőbeli terveibe. 

A művész ékszerei, tárgyai újrahasznosított üvegből, üvegtörmelékekből készülnek. Beszélgetésünk után is útra kel egy törékeny hagyatékért. Barátok, ismerősök keresik meg őt egy-egy katedrál vagy más különböző ablak- vagy ajtóüvegekkel, amelyeket nem dobnak ki, hanem elhozzák inkább a dizájnerhez, vagy ő megy el értük, hogy a tárgyak kaphassanak még egy lehetőséget, és ékszerként, dekorációs elemként létezzenek tovább. 

Míg hallgatom, egy színes, érdekes tapintású és formájú üvegdarabkákkal teli dobozt tesz az asztalra. Óvatosan emelgetem ki az érdekes kis torzókat, amint játszik rajtuk a téli napfény. Már hallgatom is a történetüket: „A koronavírus-járvány alatt történt. A barátnőm Budán, a Török utcában a Gül Baba türbéjétől nem messze lakik. Sajnos a pandémia idején elvesztette az állását, és hogy ne essen teljesen kétségbe, elhatározta, hogy a házuk előtti kis részt megtisztítja attól a szeméttől és hulladéktól, amely már nagyon régóta beborította. Munka közben rengeteg törött porcelánt, üvegdarabot talált. Különleges színük és formájuk felkeltette az érdeklődését, némelyik alján kis jelzeteket, emblémákat látott. 

Felhívott, hogy jöjjek, és nézzem meg, milyen kincsekre lelt. Kiderült, hogy a háború alatt egy ágyúzás következtében megsemmisült lakóház pusztulásának nyomait őrzi az a kis terület. 

A míves, szép üvegtörmelékeket, -darabokat nekem ajándékozta. Ezekből született meg a WEARhistory kollekcióm.” 

Petra a járvány előtt főállásban üzletvezetőként dolgozott egy kávézóban, és csak másodállásban foglalkozott művészettel, a pandémia azonban már az első napokban megfosztotta a munkájától. „Eleinte nagyon nehéz volt. Megbénított a félelem. Aztán lassan kezdett körvonalazódni minden. A férjem, aki szintén állás nélkül maradt, hamar újra munkába állhatott, és én ekkor nyugodtam meg. Onnantól kezdve teljes erőmmel a vállalkozásomra összpontosítottam. Éjjel-nappal a műhelyben voltam, jött a nagy kincskereső kaland a barátnőmmel a Gül Baba utca környékén, és közben érkeztek a megrendelések is. Eleinte nagyon nehezen viseltem a különböző epés megjegyzéseket, értetlenkedéseket, amelyeket a vállalkozásomra kaptam. »Ebből nem lehet megélni!« »Mikor lesz már egy rendes munkád?« »Ez csak hobbi!« »Ki vesz ilyen ékszereket?« Idővel azonban ezen is túljutottam.” 

Én pedig, miközben Petrát hallgattam, egyre biztosabbá váltam abban, hogy nekem is támogatnom kell a magyar tervezők és kézművesek munkáját. Hiszen azzal, ha vásárolok tőlük, az álmuk megvalósulását is elősegíthetem, és ezzel is bátorítom őket. 

A kezdő művészeket féltésből sokszor a közvetlen hozzátartozóik is inkább lebeszélik arról, hogy belevágjanak egy saját vállalkozásba.  

És hogy ki is az ablaküvegből készült, átlátszó kis nyúl, aki elvezetett Kovács Petra törékeny birodalmába? A BEKIND kollekciójának egyik darabja, amelyben sok más állatfigurát is találunk. Ezek a törékeny kis jószágok különböző üvegtörmelékből készülnek, de már nem sértik fel a kezünket, hanem szelíden belesimulnak a tenyerünkbe, azt sugallva, hogy mi is hasonló szelídséggel bánjunk az állatokkal.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2024. márciusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

„A világ jövője nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem hogy mennyire tiszteljük az életet” – vélte Albert Schweitzer Nobel-békedíjas orvos. A Mindenki Születésnapja séta szervezői fentiek jegyében azt üzenik a felvonulás iránt érdeklődőknek: „Ünnepeljük együtt a közénk megérkező gyermekeket magzatkoruktól kezdve! Emeljük fel a hangunkat azokért, akik még nem tudnak felszólalni magukért, nem tudnak kiállni a jogaikért!” Az esemény nagykövetei között Lackfi János költő, író; Szalóki Ági előadóművész, dalszerző és Zámbori Soma színművész nevét is ott találjuk. További infó: https://mindenkiszuletesnapja.hu/.

A szeptember 21-i séta célja egy társadalmi párbeszéd elindítása is lesz. Pontosan miről?

Mi úgy látjuk, hogy az emberi életet a társadalom még mindig nem tiszteli eléggé. Az abortusz Magyarországon naponta 58 gyermek életét követeli, ezzel a harmadik számú halálozási ok. Arról szeretnénk beszélgetni, hogy a számok mögött mind emberi életek vannak, akiket védelem illet meg. Arról, hogy a társadalom hogyan tudna több segítséget nyújtani a nehéz helyzetben lévő családoknak, hogy minél biztonságosabb, szerető, támogató körbe érkezhessenek meg ezek az életek. De nemcsak komoly beszélgetést szeretnénk, hanem örömteli ünneplést is, amely minden egyes emberi életnek szól. Olyan országot képzelünk el, amely az élet kultúráját képviseli, és kizárja azt, ami az élet ellen tör.

Jól sejtem, hogy célszerű az abortuszról nem az érintettek ellenében vagy feje fölött, hanem velük együtt gondolkodni, hiszen ők is az áldozatai?

Az abortuszt alapvetően tragédiának tartjuk. Nyilván elsődlegesen a baba szempontjából az, akinek kioltják az életét, de mi az édesanya szempontjából is annak gondoljuk. 

A Brit Pszichiátriai Folyóirat tanulmánya kimutatta, hogy egy abortusz után 81 százalékkal magasabb a nők esélye valamilyen mentálhigiénés problémára, mint egyébként. 

Ez is mutatja, milyen mélyen megsebzi az érintetteket a terhességmegszakítás, ami tehát semmiképp nem megoldás, hiszen egy nehéz helyzetben levő nőt még nehezebb helyzetbe sodor. Az a társadalom pedig, amelyik egyáltalán megoldásként tünteti fel, valójában cserbenhagyja a nőket, mert segítség helyett árt nekik, még nehezebb terhet ró rájuk. De mi valljuk, hogy ebből is van gyógyulás. Az életvédő mozgalom célja, hogy a nehéz helyzetben lévő édesanyák praktikus segítséget kapjanak, hogy ők maguk nevelhessék fel a gyermeküket. Ebben segít például az Együtt az Életért Egyesület is. Ha ez mégsem járható út, örökbe is adhatják egy alkalmas családba. Aki mégis abortuszon esik át, annak pedig segíteni szeretnénk a traumából való gyógyulását.

Fotó forrása: Fiatalok az élet szolgálatában

Hogyan tekintetek az abortuszon átesett nőkre, az ő döntésükre?

Nagyon gyakori félreértés, hogy elítéljük őket, hogy ítélkezünk felettük, ez nem is állhatna messzebb a valóságtól. Talán mi vagyunk, akik a legjobban megértjük, mi történt velük, és az miért fáj. Vannak szervezetek az életvédő mozgalmon belül, amelyek kifejezetten a feldolgozásban segítenek, ilyen például a Ráhel Szőlőskertje. Nekik fantasztikus eredményeik vannak, a hétvégéik után hihetetlenül megkönnyebbülnek a részt vevő nők, sőt férfiak is. 

A legjobb persze az lenne, ha minél kevesebben szorulnának rá, illetve, ha nem az utolsó pillanatban kellene megpróbálnunk egy-egy tragédiát megakadályozni. 

Ebben fontos szerepet játszik az edukáció, amellyel a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség foglalkozik, ahol én is önkénteskedem – de ezt célozza a szeptember 21-i séta is, amely délután kettőkor az Erzsébet térről indul, és a Tabánig fog vonulni.

Az előbb említetted az érintett férfiakat. Mennyire találkoztok olyanokkal, akik egy-egy abortusz miatt az apává válás lehetőségétől estek el?

Ők is sokan vannak, ez is egy tragikus élethelyzet. Sajnos ezek az apák semmit sem tehetnek, hiszen a nők döntenek, amibe nekik jogilag nincsen beleszólásuk. Körülbelül fél éve egy ilyen apa többször is betelefonált az egyesülethez, és nagyon szívszorító volt, hogy a párja az abortusz mellett döntött, ő pedig azt szerette volna, ha életben marad a gyermeke, támogatta is volna ebben a párját. Mi ilyen esetben legfeljebb abban segíthetünk, hogy miként a legjobb egy ilyen beszélgetést megközelíteni, mit mondhat az anyának, de természetesen tudjuk: jogilag a szavai semmit sem nyomnak a latban.

Mit tapasztaltok, foglalkoztatja a társadalmat az életvédelem kérdése, vagy inkább csak azokhoz jut el, akik már érintettek egy-egy ilyen döntéshelyzet által?

Nagyon sok emberrel beszélgetek, és tény, hogy a többség ezzel a témával egyáltalán nem foglalkozik, amíg vagy őt, vagy egy közeli hozzátartozóját nem érinti. Azzal pedig pláne nincsenek tisztában, hogy egy abortusz során pontosan mi történik. Azt gondolják, valójában még nem is egy emberi életről van szó, a magzat nem érzi, amit tesznek vele. 

Viszont amikor elmondjuk a tudományos tényeket, hogy a fogantatástól kezdődik az élet, hogy milyen gyorsan fejlődik az ember, hogy már a harmadik héten elkezd dobogni a szívkezdemény, illetve már hathetesen hallható a szívhang, és hogy aztán mit tesz az abortusz, csodálkoznak. 

Hogy ez milyen erőszakos cselekedet, ami egy ártatlan emberi életet olt ki. Ezért ajánlom mindenki figyelmébe az Egy Élet YouTube-csatornán elérhető két rövid videót, amelyek bemutatják az emberi élet kezdetét és fejlődését, illetve egy animációs film segítségével egy orvos elmagyarázza, mi történik egy első trimeszteres abortusz során. A témában az életpárti nézet az egyetlen, amely tudományosan alátámasztható, de sajnos az emberekhez többnyire csak a felületes szlogenek jutnak el.

Az életvédelemben az a legszebb, hogy nem elsősorban valami ellen, hanem valami mellett áll ki. Egyetértesz?

Ez egy pozitív, örömteli mozgalom, a világnézete engem már 14 éves koromban beszippantott, hiszen minden emberi életben meglátja az értéket és az élet jogát, függetlenül a körülményektől. A sétán is azt fogjuk képviselni, hogy igenis lehessen mindenkinek születésnapja, hogy meg lehessen ünnepelni minden emberi életet! Ezért lesz torta is, hiszen az egy születésnapon elengedhetetlen. De nemcsak séta és tortaevés lesz, hanem érdekes beszédek, interaktív standok és színes, vidám közös programok.

Revánsot vesz a család

Épp egy izgalmas regényben mélyedtem el a nyugágyon fekve. Mellettem kamasz lányom aludt. Nem messze tőlünk a férjem és a fiam a medencében labdázott. A háttérben gyerekzsivaj és vízcsobogás hangja keveredett. Egyszer csak felpillantottam a könyvemből, és arra lettem figyelmes, hogy a medence túloldalán két család két-két gyerekkel közeledik egymás felé, az egyik különösen nagy hangerővel.  A feldúltabb férj és a feleség teste sportos volt és tetoválásokkal díszített. 

Az anya mellett öt év körüli fiuk lépkedett szipogva, miközben pár évvel idősebb bátyja próbálta vigasztalni. 

A másik család két kisiskolás gyermekkel volt, egy lánnyal és egy fiúval. Amikor egymáshoz értek, a kigyúrt szülők már fennhangon kiabáltak, és a másik család 10 év körüli fiára mutogattak. A másik párt sem kellett félteni, különösen a feleséget, aki aztán mindenkit túlkiabált. Nem értettem túl sokat a vitából, egyrészt, mert a medence túloldalán feküdtem, másrészt, mert szláv nyelven veszekedtek. Gesztusaikból annyit sikerült leszűrnöm, hogy az agresszívan közeledő család kisfiát sérelem érte, amelynek elkövetője minden bizonnyal a másik család fia lehetett.

Egy ponton a tízéves fiú apukája intett a kezével, mintha véget akarna vetni a vitának. Valamit még odamondott, majd sarkon fordult.  A másik apukának több se kellett, hirtelen nagyon begurult, torkon ragadta, fojtogatni kezdte, majd hátracsavarta a kezét, és egy mozdulattal a földre terítette. A földön fekvő férfi felesége mindeközben tovább vitatkozott a másik feleséggel, aki végül lekevert neki egy pofont. 

Mindeközben a négy gyerekről, akik mellettük álltak, teljesen elfeledkeztek a szülők, mintha ott sem lettek volna. 

Mindegyikőjük arcán látszott a döbbenet és a félelem, különösen az átlagos küllemű család hét év körüli kislányán, aki ökölbe szorította a kezét, és zokogott, miközben az apját a földre terítették. 

Az egész jelenet egy percig sem tartott. A strandolók közül senki sem avatkozott be, pedig jó páran végignéztük. Mire tudatosult bennem, hogy ennek a fele se tréfa, és azon kezdtem gondolkodni, mit cselekedjek, kinek szóljak, már véget is ért a vita, ugyanolyan hirtelen, mint ahogy kezdődött: a tetovált apuka egyszer csak elengedte a másikat. Még néhány szóváltás következett, majd a családok elvonultak. A kigyúrt szülők a medencében vigasztalták tovább a kisfiukat, míg a másik család beviharzott a szállodába, és többé nem is láttam őket. 

A nem mindennapi jelenet sokáig motoszkált a fejemben, sajnáltam a gyerekeket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és végig kellett nézniük szüleik veszekedését, verekedését. Mivel egyikőjük sem fájlalta egyik testrészét sem, feltételezem, hogy nem történt annál komolyabb baj, mint hogy az egyik lefröcskölte a másikat, vagy megrúgta a víz alatt. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy egyikőjük sem gondolta volna, hogy tettének – legyen az a sérelem elkövetése vagy annak elmondása a szülőknek – ilyen következményei lesznek. 

Rémült arcuk többször eszembe jutott: vajon sikerült-e a szülőknek megnyugtatni őket, mit visznek haza emlékül a családi nyaralásból?

Vita a gyerekek szemével

Pintér Eszter Virág klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint egy ilyen konfliktushelyzet, agresszív fellépés igen megrendítő látvány tud lenni a gyerekeknek, komoly nyomot hagyhat a lelkükben. Azokat a gyermekeket, akiknek az apjukat fizikailag bántották, komoly félelem és ijedtség tölthette el, hogy valami baja lesz az apukájuknak. 

„Ilyen esetben meg is rendülhet a gyermek bizalma és apaképe, ugyanis 10 éves korig nagyon idealizált képünk van az apánkról: ő a hős, aki bármitől megvéd bennünket, legyen szó dinoszauruszról, ágy alól előjövő zombiról vagy betörőről. Az abba vetett hitét is, hogy a világ biztonságos hely, elvesztheti ilyenkor a gyermek” – mondja a pszichológus. 

Szerinte nemcsak nekik, hanem azoknak a gyerekeknek is félelmetes lehetett a szituáció, akiknek az édesapja agresszíven lépett fel, és fojtogatni kezdte a másik apukát. Nekik ugyanis végig kellett nézniük, hogy az apukájuk elveszti a kontrollt, az érzelem- és indulatszabályozása csődöt mond. 

„Ezek után joggal vetődhet fel bennük a kérdés: »ha valami bajt csinálunk, akkor minket is torkon fog ragadni, velünk is így elbánik?«” – véli a szakember. 

De az is ott motoszkál kérdésként, hogy az az apa, aki így viselkedik egy ilyen szituációban, vajon hogyan fejezi ki a dühét, frusztrációját otthon egy fárasztó nap után.

Konfliktuskezelés a gyermekeink előtt

Ahogyan a fenti eset is mutatja, bárhol és bármikor keveredhetünk hirtelen konfliktusba a gyermekünk előtt: véletlenül nekitolatunk egy másik autónak, valaki beáll elénk a sorba a boltban; vagy akár a gyermekünk miatt, aki végigtapicskolja a kirakat tiszta üvegét, rátolja a bevásárlókocsit egy néni lábára, a másik gyerek elveszi a lapátját a játszótéren. Bármennyire próbálunk mindenre figyelni, oktatjuk, neveljük gyermekünket, olykor előfordulnak helyzetek, amelyeket nem tudunk előre kivédeni, megakadályozni. 

„Az azonban rajtunk múlik, hogyan reagálunk rájuk, milyen mintát adunk át a kicsiknek, főleg, ha mi vagy ők hibáztak” – mondja a pszichológus, aki szerint a legtöbb, amit ilyen esetben tehetünk, az, hogy vállaljuk a felelősséget a saját vagy gyermekeink tettéért, és bocsánatot kérünk, ezzel is példát mutatva. „A legtöbb esetben az őszinte bocsánatkérés elegendő is szokott lenni, a másik fél is elfogadja, és lezártnak tekinthetjük a konfliktust. Ha nem így teszünk, hanem leintjük a másikat, becsméreljük, akkor csak tovább mélyítjük a nézetletérést” – mondja a szakember. 

Azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy ha a gyermekünk hibázott, semmiképp se szégyenítsük meg a másik ember előtt, ne ripakodjunk rá, hogy „már megint mit csináltál, százszor elmondtam, hogy viselkedj”.

Segítsünk feldolgozni a történteket!

Ha konfliktusba keveredünk a gyermekünk előtt, fontos, hogy fékezzük az indulatainkat. „Nem hozhatjuk olyan helyzetbe a gyermeket, hogy a saját igazságérzetünk miatt elmegyünk odáig, hogy verekedni kezdünk. Az ő érdekeit kell az első helyre tennünk, hogy ne kelljen végignéznie egy olyan szituációt, amely félelemmel tölti el” – mondja Pintér Eszter Virág. Ha már idáig fajul egy vita, és a gyermek a szemtanúja ennek, muszáj utána megvigasztalni, megnyugtatni, segítenünk kell, hogy feldolgozza a történteket. 

„Ha maga nem tudja megfogalmazni az érzéseit, segíthetünk neki azzal, hogy kimondjuk helyette: »tudom, hogy nagyon megrémültél, milyen félelmetes helyzet volt neked is»”– tanácsolja a pszichológus, aki szerint nyaralás alatt könnyebben legyint az ember, hogy fátylat rá, felejtsük el az egészet, ám ilyenkor sem szabad magára hagyni a gyermeket az érzéseivel, szorongásaival, félelmeivel. 

Ha esetleg a gyermeket bűntudat gyötri, amiért miatta kerültek a szülei ilyen helyzetbe, le kell venni a terhet a válláról, ő ugyanis nem felelős a szülei viselkedéséért. A szakember szerint ilyenkor érdemes azt is elmondani neki, hogy sajnáljuk, hogy így alakult, és nem tudtuk megóvni őt attól, hogy a részese legyen. 

Gyakorolhatunk önkritikát is, beszélhetünk neki arról, mi hol hibáztunk, mit kellett volna esetleg máshogy tennünk. 

Nem tudjuk a gyermekünket minden félelmetes helyzettől megóvni, de hogy utána mit kezdünk vele, hogyan segítünk neki feldolgozni, már a mi felelősségünk. Nem vagyok biztos benne, hogy a sztorink gyermekszereplői megkaptak minden segítséget, hogy a történteken túllépjenek, de bízom abban, hogy idővel halványul bennük az emlék, nem nyomasztja őket az, amit végig kellett nézniük.