A matematikában miért nem küzdenek úgy, mint a fociban? – Mesterséges intelligenciát az oktatásba?

Átalakulhat a tanárok szerepköre

„A mesterséges intelligencia kapcsán a fő aggodalom, hogy a gyerekek visszaélhetnek vele, hiszen a nyelvi modellek képesek fogalmazásokat, összefoglalókat generálni, ami feleslegessé teheti a könyvek olvasását – kezdi Weisz Ágoston. – Az adatvédelmi aggályokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert ezek a modellek óriási mennyiségű adatból dolgoznak, és a diákok személyes adatait védenünk kell.

Ám mivel az új technológia így is, úgy is az életünk része lesz, tiltás helyett érdemes arra törekednünk, hogy a tanárok, az iskolák és a szülők együttműködjenek abban, hogy az alkalmazását mi irányítsuk.

A gyerekek ugyanis mindenképp használni fogják – a cél, hogy ezt a használatot sikerüljön jó irányba terelnünk, a kedvező hatásaiból profitálnunk az oktatásban.”

A szakember a számológép példáját hozza fel, ami a megjelenésekor szintén riadalmat keltett, de ma már nem gondoljuk, hogy elvette a matematikaórák értelmét. Inkább felszabadított a diákoknak időt, amit a sokjegyű számok összeadásánál bonyolultabb problémák megoldására fordíthatnak. Az MI ugyanígy mentesíthet időigényes feladatok ismételgetése alól, teret nyitva a mélyebb, kreatívabb gondolkodásnak. Segítségével az oktatás az információk memorizálása helyett problémamegoldásra, a logikai gondolkodás fejlesztésére összpontosíthat. Adott feladatok megoldási mintáinak bemagolása helyett a felfedezés, a megértés kerülhet a középpontba, ami jobban felkészít az élet kihívásaira.

„A diákok az MI segítségével interaktív környezetben tanulhatnak, valós idejű visszajelzést kapva, ami lehetővé teszi a hibák azonnali felismerését és azok javítását – folytatja Weisz Ágoston. – Ez a gyerekeket sikerélményhez juttatja, ami további motivációt biztosít számukra.

Hangsúlyozom: nem a tanárok gépekkel való helyettesítéséről van szó! Sokkal inkább a munkájuk segítéséről, kibővítéséről, újragondolásáról.

Amíg például az MI feladatokat javít, a tanárok a diákok motiválására, érzelmi és szociális készségei fejlesztésére koncentrálhatnak, ami nélkülözhetetlen a sikeres emberek neveléséhez. Előtérbe kerülhet a felnőttként a munkaerőpiacon aranyat érő csapatmunka támogatása is.”

Csökkenhet a szülőkre háruló teher

Az MI használatával az oktatási rendszernek lehetősége nyílhat kilépni a hagyományos tanítási módszerek korlátai közül, és egyénre szabott tanulási élményt nyújtani mindenkinek. Az MI-től a diákok a saját aktuális szintjüknek megfelelő, tudásukhoz, képességeikhez, haladási tempójukhoz igazodó feladatokat kaphatnak, így a sikerélmény valóban nem marad el. A modell olyan kérdésekkel segítheti a gyerekeket, amelyekre támaszkodva maguk jöhetnek rá egy-egy probléma megoldására.

„Az oktatás alapvető célja, hogy a gyerekek ne kötelező feladatként, hanem lelkesítő élményként éljék meg a tanulást – véli a szakember. – Az ehhez szükséges siker akkor a legtermészetesebb, ha a tanuló maga fedez fel valamit, illetve lép túl egy-egy kihívást jelentő akadályon.

Az MI támogatása a gyakorlatban először a házi feladatok elkészítésekor lehet hasznos. A diákok otthon átbeszélgethetik vele azokat a részeket, amiket órán esetleg nem értettek meg.

Ezzel csökkenhet a szülőkre háruló teher, akiknek nem mindig van lehetőségük minden tantárgyba besegíteni. Ehhez fontos lehetővé tenni, hogy minden diák hozzáférjen az eszközökhöz, szoftverekhez, hogy ne fokozzuk a társadalmi különbségeket.”

Ágoston a jövő tanítási módszereibe a diákként, majd tanárként szerzett tapasztalatait is beépítené, ha rajta múlna. „Diákként a csapatmunka azt takarta, hogy egyvalaki megoldja a feladatokat mások helyett, mert könnyű volt kibújni a felelősség alól.Pedig a csapatmunka nem lehet a szükséges rossz, amin végig kell szenvedni magunkat! Én felnőttként a Google-nál tanultam meg, mit jelent csapatban dolgozni: hogy nem azért osztom meg a többiekkel az ötleteimet vagy a megoldásomat, hogy lássák, mennyivel okosabb vagyok, hanem hogy érezzék, társak vagyunk. A csapatmunka tehát akkor jó, ha az egyén a közösségért dolgozik, és nem magát helyezi előtérbe. Tanárként kísérleteztem azzal is, hogy egy gyereknek nem mondok mást, csak dicsérem, biztatom. Elképesztő hatást lehet így elérni! Ez is lesz a jövőben a tanárok feladata: a modellek monoton munkája mellé odatenni az emberi részt.”

Kép

Weisz Ágoston −

A fiataloknak magától értetődő

A szakember a Benjamin Bloom amerikai pedagógus által kifejtett „két szigma problémára” is felhívja a figyelmet. Eszerint, ha a gyerekeknek személyes tutort biztosítunk, két szigmával jobban képesek teljesíteni, vagyis az átlagos gyerekből nagyon jó lesz, a nagyon jó gyerekből zseni, a nagyon gyenge tanulóból pedig közepesen erős. Az MI ma már alkalmas arra, hogy személyes tutor legyen. A modern világban ráadásul már nem annyira a tudás az érték, mint a meglévő kollektív tudás alkalmazása, a kreatív problémamegoldó gondolkodás.

Az MI-alapú modellek olyan kérdéseket tehetnek fel, amelyek gondolkodásra késztetik a diákokat, akik a készen bemagolt válaszok helyett saját megoldásokat dolgozhatnak ki egy-egy feladatra.

„A pedagógusi munkának nem az a lényege, hogy kiszámoljuk a matekfeladat megoldását, hanem az, hogy sikeres, kreatív és boldog embereket neveljünk – vallja Weisz Ágoston. – A mai generáció, az MI-natívok nemzedéke már természetes módon fogja használni a mesterséges intelligenciát a mindennapi életben. Az idősebbek számára még új gondolkodásmódot igényel, hogyan lehet az MI-t hatékonyan alkalmazni, de a fiataloknak ez szinte magától értetődő. Ezt a természetességet kell támogatni az oktatásban is.”

Azt a szakember is kiemeli, hogy az MI bevezetésével nem csupán lehetőségek, hanem kihívások is járnak, szerinte mégsem az a megoldás, hogy eltiltjuk a gyerekeket a használatától, hiszen így elzárnánk őket a fejlődés egyik legfontosabb eszközétől. Ehelyett a felelősségteljes használatra kell tanítani őket, hogy felismerjék az esetleges veszélyeket, például az adatokkal való visszaélést vagy a manipulációt.

„Hány olyan gyerek van, aki kimegy focizni, és nem csak sétálgatva belerúg néha a labdába, hanem izzad, küzd, rohan, majd hazafelé elalszik a kocsiban? Ha ezekbe a gyerekekbe ennyi motiváció és energia szorult, a matekban miért nem küzdenek úgy, mint a fociban?

Mert a fociban van sikerélmény, csapatszellem és dicséret.

Mi azt tanítjuk, hogy akinek valami nem sikerül, azt nem marasztaljuk el, hanem átsegítjük a holtponton, aki pedig jól teljesít, az nagy adag dicséretet zsebelhet be. Az ezzel járó öröm olyan szinten motivál az újabb bizonyításra, hogy időnként még a diák reklamál, ha nem kap (elég) házi feladatot. Ezt még könnyebb úgy elérni, ha nem egyszerre harminc gyerekkel akarunk »gólt rúgatni«, hanem odafigyelünk az egyénekre.”