„Csak úgy szabad űzni, ha szerelmes az ember abba, amit csinál” – Csupa szív emberek vezetik a hallássérült gyerekek focisuliját

Késő délután van, a tanításnak már vége, a gyerekek mégis lelkesen érkeznek a különórára. Mert aki szenvedélyesen szereti a futballt, annak egy fociedzés aligha jelenthet tehertételt. Lázár Ervin Foci című írását idézve:

„Tulajdonképpen miért lenne idegen Istentől a játék? Hogy is írta József Attila? Ha a téren játszanak a gyerekek, Isten közöttük őgyeleg…”

„Ahol most ülsz, ott ült a Nyilasi Tibi!”

Megérkezésem után néhány perccel máris szembesülök az isteni „jelenléttel”. Laci edző ugyanis büszkén hívja fel a figyelmemet arra, hogy az imént egy korábbi futballisten helyére rogytam le a pálya széli kispadra. „Ahol most ülsz, ott ült a Nyilasi Tibi!” – közli, egyetlen mondattal igazolva, hogy misszióját a legendák is becsülik. Az ezüstcipős, 70-szeres magyar válogatott, a Ferencvárossal és az Austria Wiennel is bajnokságot nyert „Nyíl” figyelme, barátsága, embersége nyilvánvalóan pluszmotivációt, lelkierőt ad a gyerekeknek, a szülőknek és a trénernek. 

Igaz, László eleve „ezüstcipős családba” született. Édesapja, Fekete László (1954–2014.) az Újpesti Dózsa tragikusan korán elhunyt ikonja, aki 1979-ben – Nyilasihoz hasonlóan – átvehette az ezüstcipőt, a kor csodacsatárainak járó díszes európai lábbelit. Az újpesti gólvágónak Golyó volt a beceneve, így fia (aki az MTK színeiben az NB I.-ben is bemutatkozott), pici változtatással megörökölte a kedves elnevezést: ő lett a kis Golyó!

„Édesanyám hívta fel a figyelmünket a hallássérültek futballjára. Azután édesapámmal megterveztük egy, az utánpótláskorú siket vagy nagyothalló játékosokat képző klub szakmai koncepcióját. Elvégeztem a jelnyelvtanfolyamot is. Abban bíztunk, hogy apa és fia hosszú éveken át fogja majd együtt irányítani a munkát, segítve a hallássérült játékosok integrációját, de a sors nem volt kegyes hozzánk: édesapám elhunyt. 

Erőt adott azonban, hogy tudtam, neki is fontos volt ez a vállalás, így nem hagytam veszni az Ezüstcipő Hallássérültek Futballiskoláját. Nyolc éve már, hogy a suli működik.” 

Ő maga 800 edzést tartott, avat be a személyes történetébe Fekete Laci, majd sietve elnézést kér. A tréning teljes embert, nagy odafigyelést kíván, nem tud tovább cseverészni a kispad mellett.

Kép

Fekete László edzésre készülve − Fotó: Szabó Zoltán Attila

A kis Olivér nagy példaképe: Jude Bellingham

Visszatér a kezdőkörbe, egyszerre tart fegyelmet és teremt jó hangulatot. Edző, pedagógus, showman. Az ifjú tanítványok a bemelegítést követően a bójákat kerülgetik, majd kezdődhet a JÁTÉK! Hamar megalakul a narancsszínű, a kék, a sárga és a piros csapat, hamar kiderül, kik játsszák az első derbit. „A repülő csatársor, a legendás hírű ötösfogat, a közönség fergeteges biztatása közben tör előre” – írta Mándy Iván A pálya szélén című kötetében. A leírás itt és most is pontos. 

Két rangadó között – jeltolmács segítségével – a tüneményesen cselező, már-már a legendás 9-est, „Törőt”, azaz Törőcsik Andrást idéző nyolcéves tehetség, Kuris Olivér mesél a labda bűvöletében megélt mindennapjairól. „2024. május 20. óta járok ide”, említi a fontos dátumot, amikor csatlakozott Laci bácsi fociiskolájához. Megtudom azt is, hogy a kis Golyó „barátságos ember, jól tanít és kedves”, majd azt is, hogy Olivér kapusposzton is jól érzi magát, de azért a gólszerzés, a támadásvezetés, a száguldás a lételeme.

Az Ezüstcipő Focisuli kiválósága végtelenül kedves, intelligens kisfiú. Lénye a pedagógusokat és a társakat is feldobja. A hét éve a Hallássérültek Budapesti Tanintézetében dolgozó nevelőtanár, Kling Szilvia megerősíti: „Öröm őt tanítani, öröm látni, ahogyan a pályára lép, ahogy az edzői tanácsokra reagál.”

„Édesanyja és édesapja is siket, ezért Olivérnek természetes a jelnyelv használata. Megszokta, hogy szájról olvas, hogy az ép gyerektársakhoz képest másként kommunikál.” 

Ahogyan annyi más mai kissrác, ő is rajong a Real Madridért, s persze az 5-ös mezben parádézó Bellinghamért! Meglepetésemre, Szoboszlai Dominik a Liverpoolból nem ekkora favoritja. Olivér úgy érzi, jobb lenne neki itthon, egy magyar klubcsapatban brillírozhatna. Lehetne az a csapat akár az Újpest is? – kérdezem, felfedve előtte, hogy én bizony lilában látom a világot. Olivér erre felnevet. Nem kommentálja az ötletet, de érezteti, hogy – csupán jóindulatból – még akár ez a klubváltás is elfogadható opció számára. (Na, de mit gondolhat erről Szoboszlai?) 

„Egyszer profi játékos leszek!” – fűzi hozzá, avagy jeleli el Olivér. Szaggatott, de számomra is mindinkább érthető szótagolással mondja (!) ki a leglényegesebb tudnivalót terveiről, életcéljáról. Majd biccent a kis bajnok. Visszatér a pályára. Egy perc se telik el, máris jókorát zörren a háló…

Kép

Fotó: Szabó Zoltán Attila

„Ne bántsd a kapust!”

A hálónak egyébként sincs könnyű dolga. Többen tesztelik, szaggatják. A picike Prekop Patrik például, akinek a játékát látva a tréner is csak csettint, sőt a kispadhoz sodródva megállapítja: „Óriási tehetség, ugye?” Szilvia és én is helyeslően bólintunk. Mialatt a narancssárga–kék mérkőzést a pirosak–zöldek viadal váltja, Kling Szilvia a hallássérültek világát mutatja be nekem. 

A hét éve a Hallássérültek Budapesti Tanintézetében dolgozó nevelőtanár figyelmeztet: siket és nagyothalló között van különbség, és azt is megjegyzi, hogy előbbi esetben a siket szó használata az ildomos. 

„A hallássérülés fokozatait az audiogram-vizsgálat adatai szerint lehet elkülöníteni. A nagyothallókkal szemben a siketek teljes csöndben élnek. A hagyományos kommunikáció lehetetlen számukra.” 

„Azonban – fűzi hozzá Szilvia, aki az első pillanattól fogva a focisuli „lelke”, az edzői munka legodaadóbb segítője – a mobilkommunikáció előretörése, bármily meglepő, kinyitotta a világot a hallássérült emberek előtt. Ugyanis a különféle appok segítéségével korábban nehezen megoldható helyzeteket képesek immár könnyen teljesíteni.” 

Szilvia konkrét példát is hoz: az utazást. Ma már a legkisebbek is ördöngősen bánnak a mobilkészülékekkel, ami a tömegközlekedésben jelentős segítség lett számukra. Néhány szót váltunk az intézmény óvodájáról, a bentlakásos iskoláról, illetve arról a kihívásról is, amelyet a szerinte egyre nagyobb számban érkező autisták jelentenek a nevelők számára. A zuglói tanintézmény ugyanis előttük is nyitva áll! „Hidd el, megvan a kulcs hozzájuk” – említi a nevelőtanár, aki a szakmájáról szólva azt is megállapítja: „ezt az egészet csak úgy szabad űzni, ha tényleg szerelmes az ember abba, amit csinál!” 

Szilvia az empátia, a türelem fontosságáról beszél, mialatt Laci bácsi hangosan, ugyanakkor megfelelően artikulálva világos utasítást ad a néhány pillanatra kaotikussá váló mérkőzésen szereplő játékosoknak: „Ne mindenki egy helyre! Húzd át! Húzd szét!” Majd érkezik még egy személyre szóló üzenet: „Ne bántsd a kapust!” 

Néhány másodperccel később hatalmas derültséget vált ki, ahogy lerepül egy focicipő. Magasan száll a lábbeli, s azokban a burleszkszerű másodpercekben szinte megáll az idő a tornacsarnokban. 

Mintha mindenki azon tűnődne: „hol áll meg s kit hogyan talál meg?” A csuka végül békében landol a műanyagpadlón. Némi cipőfűzést követően a kis szünetet hosszú indítás követi, amit remekül vesz át a kis Patrik. Nekilódul! Pazar cselsorozat után bepasszolja a lasztit a kapu előterébe, ahol a kapus előbb – és időben – érkezik, mint a támadó. A vészhelyzet elmúlik…

Készül a Look at me alkalmazás

Az edzés hőse: az egyetlen leány, a tíz esztendős Kopp Amina, aki sok gólt rúgott, bár Olivérék is igyekeztek tartani vele a lépést. Az arcok tűzpirosak. A tréning végén – amikor Laci bácsi az összes játékosát egymás mellé tereli, és megköszöni a jó munkát, az akaratot, a foci iránti alázatot – mindenki mosolyog. A focisulisok az öltözők felé rohannak, közben az iskola előtti parkolóban a várakozó szülők majdnem az összes parkolóhelyet elfoglalják. 

Fekete László pedig elégedetten lép mellém. A látottakról is mesél, de néhány perc múlva már a hallássérült labdarúgás jövőjét fürkészi. „Kapcsolatban vagyok a győri Széchenyi István Egyetemmel. Velük készítünk egy olyan alkalmazást, amely könnyebbé teheti az edző és a hallássérült játékos közti kommunikációt, akár edzés, akár a meccs közben. Egy jelzőrendszerről van szó, a neve: Look at me (Nézz rám!). 

Az a cél, hogy ha célzottan egyetlen siket labdarúgóhoz akarunk szólni, akkor legyen módunk úgy kapcsolatba lépni vele, hogy az ne zavarja meg a csapat többi tagját. 

Hogy neki se kelljen felénk forgolódni, folyton a kontaktust keresni, hogy szájról leolvashassa az üzenetet. Elegendő lehet a meccs előtt a karjára húzni egy karszalagot, amely mindenről értesíti.”

Fekete László elköszön, mert még begyűjti a labdákat, valamint az edzésen használt bójákat, kellékeket. Szilvia a gyerekek biztonságát felügyeli, az öltözői folyosón szolgál, így módom van a Hallássérültek Budapesti Tanintézetében 33 éve dolgozó gyógypedagógussal, testnevelő tanárral, Bencsik Lászlóval is diskurálni.

Ő eddig 400 versenyen járt az iskolásokkal. Széles a paletta: tanítványai az asztalitenisztől az atlétikáig, a kosárlabdától a szertornáig számos sportágban helytálltak a hosszú évtizedek során. Bencsik szerint, amit Fekete László képvisel, az azért is becsülendő, mert folytonosságot hozott a gyerekek életébe, mi több, a futball a pedagógiai munkába illeszkedik, segíti azt. 

Kiemeli az élsportban jeleskedő – hallássérült – példaképek szerepét is. Takács Ákosét, aki nagyothallóként lett magyar válogatott labdarúgó, a Fradi, a Kispest és a Győri ETO elismert (és kőkemény!) védője. Szebeni Istvánét, aki tájfutóként a Siketek Sport Clubjának színeiben érte el sportsikereit, majd edzőként bizonyított. 

No, és persze Rejtő Ildikóról, a Nemzet Sportolójáról se feledkezzünk meg! 

Ő súlyos halláskárosodással született, mégis a magyar női vívás történetének páratlanul eredményes alakja lett: kétszeres olimpiai bajnok, összesen 7 olimpiai és 15 világbajnoki cím birtokosa. Az ő példájuk is igazolja: ebben a különleges helyzetben is érdemes akár egy életet is feltenni a sportra. Talán a most látott apró labdarúgók között is lesz, aki az említettek nyomába lép.