Agatha Mary Clarissa Miller 1890-ben született egy jómódú középosztálybeli családban, Angliában. Gondtalan gyermekkora volt, a szülei elkényeztették mint legkisebb gyermeket, és a félénk kislány nyugodtan visszahúzódhatott tágas házuk szobáiba történeteket olvasni.  Az első tragédia akkor érte, amikor 11 éves korában elvesztette az édesapját. Agathát kiváló iskolákban taníttatták, és tinédzser korában Párizsba küldték tanulni. Az apa halála után a család pénze folyamatosan apadt, de továbbra is jó körülmények között éltek.

A huszonkét esztendős Agatha 1912-ben egy bálon találkozott Archibald Christie-vel, egy nagy reményű és jóképű katonatiszttel. A gyors eljegyzést és hosszú jegyességet követően az esküvőt el kellett halasztani, mert 1914 nyarán kitört a háború. A fiatal pár 1914 karácsonyán házasodott össze, amikor a tiszt eltávozáson volt. A viktoriánus kor utolsó éveiben született lányok fiatal éveire gyakran árnyékot vetett kedvesük, jegyesük, férjük halála. Agatha szerencsésebb volt, mint kortársai többsége, az ő férje ugyanis túlélte a háborút és visszatért Angliába.

Azonban négy év távollét hosszú idő, és a háborút megjárt férfiak gyakran nem ugyanolyan emberként tértek haza.

Archie kemény ember volt, aki tisztában volt felesége érzelmeivel, hűségével. 1919-ben született meg egyetlen gyermekük, Rosalind, és a szülés után a férj állandóan gyötörte Agathát, hogy túlságosan elhízott. A házastársak közötti feszültséget növelte, hogy Agatha édesanyja nem kedvelte a lánya férjét. Agatha Christie első könyve, A titokzatos styles-i eset 1920-ban jelent meg, amelyet egyre nagyobb könyvsikerek követtek, ennek következtében jelentős összegeket keresett. A pénz is állandó vitatéma volt a házastársak között, miután az írónő nem engedte át a pénzét a férjének, hanem ő maga kezelte a bevételeit.

Az 1926-os év Agatha Christie életének egyik legmeghatározóbb és legtragikusabb éve volt. Tavasszal Agatha elvesztette az édesanyját, ami mély depresszióba lökte. Laura Thompson életrajzi művében, az Agatha Christie - Egy angol rejtélyben leírja, hogy Archie nem osztozott felesége gyászában, és egyre több időt kezdett tölteni egy Nancy Neele nevű lánnyal, akinek eredetileg a felesége mutatta be. Az írónő tudott a férje hűtlenségéről, de inkább tolerálta a viszonyt abban a reményben, hogy Archie akkor nem hagyja el. Így érkezett el 1926. december 3.

Giles Milton brit történész leírása szerint Agatha Christie aznap este fél tízkor lefektette a kislányát, majd felöltözött, és kocsival elhajtott az éjszakába. Csak 11 nappal később került elő. Amikor megtalálták őt egy szállodában, azt állította, hogy nem emlékszik rá, mi történt vele.

A rendőrség a nyomozás során hamar megtalálta Agatha elhagyott autóját, de az írónő nyomtalanul eltűnt. A közvélemény a rejtély lázában égett, minden újság az eltűnéssel foglalkozott. Egy lap még különböző álruhákat és parókákat is rárajzolt az írónő portréjára, hogy az olvasók abban az esetben is felismerjék Christie-t, ha véletlenül álruhába bújt volna.  Sokan a férjet gyanúsították, aki a felesége eltűnése alatt a hétvégét barátokkal töltötte, akik között ott volt a szeretője is. Mások azt hitték, az írónő öngyilkos lett. Híres történet, hogy Arthur Conan Doyle még egy szellemidéző spiritisztához is elment, hogy az segítsen neki megtalálni Agatha Christie-t. Végül a harrogate-i Hydropathic Hotel személyzete hívta fel a rendőrséget, hogy sejtésük szerint náluk szállt meg az írónő. Agatha Christie azt állította, hogy semmire sem emlékszik.

Kép

Agatha Christie - Kép: Wikipedia

A megtalálása kiábrándító befejezés volt az újságok számára. A hírverés következtében Agatha Christie könyveladásai jelentősen megugrottak, de az ügy negatív hatással volt a megítélésére. Angliában a közvélemény évtizedeken át úgy tartotta, hogy Christie az egészet megrendezte, mert így szeretett volna nagyobb nyilvánosságot szerezni a könyveinek. Ezen nem segített, hogy valóban az ügy következtében vált igazán ismertté.

Az írónő soha nem beszélt az esetről, és halála után sem maradt semmi feljegyzés, amelyben utalt volna rá, hogy mi történt.

Ez a titkolózás újabb és újabb történészeket késztet arra, hogy megpróbálják megoldani az ügyet. Milton a cikkében leírja, hogy néhány életrajzíró elfogadja az amnézia-magyarázatot, hiszen olyan nagy stressz alatt volt Agatha Christie, hogy egyszerűen kikapcsolhatott a tudata. Azonban ezt a magyarázatot a legtöbb író, aki hozzányúlt a témához, nem fogadja el.

Jared Cade egyike azoknak, akik könyvet írtak Christie eltűnéséről. Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című művében azt írja, hogy az írónő megrendezte az eltűnését, mert fájdalmat akart okozni a férjének, és meg akarta őt szégyeníteni. Cade állítása szerint a Christie-rokonság egy része ismerte az írónő eltűnésének valódi okát. E szerint a verzió szerint Agatha december harmadikán este egyenesen Abney Hallba hajtott, amely nővére férjének a birtoka volt. Agatha jó barátságban állt sógora húgával, akit beavatott a tervébe. Másnap szándékosan hagyta ott a kocsiját egy elhagyatott környéken, közel ahhoz a birtokhoz, ahol a férje a hétvégét töltötte, majd azonnal a szállodába ment, ahol Theresa Neele néven iratkozott be a vendégkönyvbe. A névválasztás is arra látszik utalni, hogy az írónő nagyon is magánál volt, hiszen Neele a férje szeretőjének a vezetékneve volt. A később kihallgatott szállodai személyzet szerint az írónő teljesen normálisan viselkedett, és még táncolni is eljárt. Valaki a szállodában még meg is jegyezte, hogy mennyire hasonlít az eltűnt írónőre, amit Christie nevetve tagadott. Ha ez a verzió igaz, akkor valószínű, hogy az írónő nem számított rá, hogy az eltűnése akkora szenzációt fog okozni, amekkorát okozott.

Ezzel a kétségbeesett lépéssel nem sikerült visszanyernie a férjét, aki a kínos epizódot követően otthagyta Agathát, aki aztán beadta a válópert.

Archie és Agatha 1928-ban váltak el, és a férfi még abban az évben feleségül vette Nancy Neele-t. Az életrajzírói szerint az írónő sose tudta igazán feldolgozni a férje árulását. Az elhagyott nő motívuma a könyveiben is felbukkan, a női karakterek gyakran elvesztik első nagy szerelmüket, vagy elárulják őket, hogy később egy másik, jellemesebb és kedvesebb férfiben leljenek vigaszt. Részben ez történt az írónővel is, aki 1930-ban feleségül ment Max Mallowan régészhez. Laura Thompson szerint ez a házasság nem pótolta az elveszett szerelmet, de az írónő karrierjére jó hatással volt. Mallowan egy izgalmas világot tárt fel Agatha számára, akinek leghíresebb regényeit azok az utazások ihlették, amelyekre elkísérte a férjét.

Az 1926-os eltűnés Agatha Christie életrajzának egyik legizgalmasabb részévé vált, újabb és újabb könyvek és filmek készülnek az epizódról, amit az írónő valószínűleg legszívesebben elfelejtett volna. 2018-ban még egy bájos minisorozat is készült az Agatha és a gyilkosság igazsága címmel, amely úgy mesélte el az írónő eltűnését, mintha a 11 nap alatt valójában megoldott volna egy gyilkosságot. Mivel az írónő soha nem beszélt a történtekről, nem tudhatjuk biztosan, hogy mi történt 1926 decemberében. Mindenki eldöntheti, melyik verziót fogadja el. S talán így illik, hogy a krimik királynője egyetlen megoldatlan rejtélyét magával vitte a sírba.

A veszteség állandó az életben. Előbb-utóbb mindenkit utolér: elveszíthetjük szeretteinket, egészségünket, a munkánkat, és majd egyszer mi magunk is elköszönünk az élettől. A természetközeli népeknél sokkal elfogadottabb a veszteség – közelebbi viszonyban állnak ugyanis az élettel és a halállal, mint a modernkori civilizáció embere. „A stresszes élet forgataga nem ad igazán lehetőséget arra, hogy érdemben foglalkozzunk az érzéseinkkel. A gyász tabu a magyar társadalomban – nem tudjuk, hogyan beszéljünk róla, vagy nem is merjük előhozni a témát” – vallja Horváthné Rényei Szabina szakpszichológus, aki viselkedéselemzőként, gyászcsoport-kísérőként is segíti a hozzá fordulókat.

Vajon minden változás magában hordozza már a veszteséget is? A szakember szerint nem csupán a negatív előjelű történésekhez köthető veszteségérzet és gyász: az olyan kiemelt életesemények, mint például az esküvő, az új lakásba költözés, a gyermek születése, egy nyaralás vagy a nyugdíjazás is felboríthatja a belső egyensúlyt.

Születésünktől halálunkig normatív krízisek kísérnek minket, amelyek az életszakaszváltásokhoz kapcsolódnak.

A kötődés mértéke határozná meg a gyász mértékét is? Horváthné Rényei Szabina szerint a gyász minden esetben egyedi: sok múlik az adott személy élettörténetén, személyiségén, azon, hogy milyen veszteségek érték korábban, milyen szociális háló áll mögötte, milyen a megküzdési stílusa… Az sem mellékes, hogy érzelemfókuszú-e az illető kommunikációja, vagy inkább cselekvő típus.

Sokan gondolják azt, hogy a gyász „magától jön, magától megy”, az idő majd begyógyítja a sebeket. Pedig az idő önmagában semmit nem old meg, és attól, hogy magunkra erőltetjük a mosolyt vagy belemerülünk a munkába, nem enyhül a fájdalom. A korábbi veszteségek adhatnak egyfajta „edzettséget”?
Hogyan tudunk megfelelően vigasztalni, miképp lehetünk egymás vigaszai?

„Legyünk empatikusak, merjünk kérdezni! Biztosítsuk bizalmunkról, együttérzésünkről a másikat! Viszont ne felejtsük el, hogy a saját részvétünk nem a másik ember gyásza...”

Minden gyászból van gyógyulás? Mikor érdemes szakember segítségét kérni? Hogyan állunk a saját halálunkhoz, és érdemes-e erről beszélni? A Spiritusz új adásában ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, csatlakozzanak hozzánk!

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Spiritusz. Bátorító beszélgetések a lelki egészségért. A Képmás magazin pszichológiai podcast-műsora. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek életük legnehezebb és legörömtelibb időszakairól, küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. Tartsanak velünk!
A műsorvezetők, egymást váltva: Németh Szilvia rádiós műsorvezető, a Képmás magazin újságírója és Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője.
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

Nyitrától Esztergomig

Prohászka Ottokár 1858. október 10-én látta meg a napvilágot a felvidéki Nyitrán. Édesapja, Domonkos német ajkú morva katonatiszt, majd pénzügyi tisztviselő, anyja német polgárlány volt. Az apa hivatali beosztásai miatt gyakran költöztek, így Ottokár a gimnáziumot a nyitrai piaristáknál és a kalocsai jezsuitáknál végezte, és ekkor tanult meg kiválóan magyarul. Eredetileg jezsuita szeretett volna lenni, ám apja kérésére 1873-ban Esztergomban lett papnövendék, és ott is érettségizett. Az érsek Rómába küldte, hogy a jezsuiták vezette római Német-Magyar Kollégiumban tanuljon bölcseletet és teológiát, ahol 1875 és 1882 között a kor legkiválóbb jezsuita professzorai voltak a mesterei. Felszentelése és hazatérése után rövid ideig káplán volt, majd morális-, később dogmatikatanár. Ebben az időben indult írói, hitszónoki és publicista pályája, szerkesztője és állandó szerzője lett a Magyar Sionnak, a modern katolikus gondolkodás hazai szócsövének, és országos ismertségre tett szert.

Fő célja a hazai katolicizmus szellemi és lelki állóvizének felkavarása, egy nyitott, modern, a külvilággal párbeszédbe elegyedő egyházi élet megteremtése volt. 

Kép

A formabontó püspök

1904-ben a pesti egyetem teológiai fakultásának dogmatika professzora lett, a következő esztendőben pedig kinevezték a székesfehérvári egyházmegye püspökévé. Püspöki jelmondatává a következőt választotta: „Dum spiro, spero – Míg élek, remélek”. A püspöki karban radikálisnak, már-már lázadónak számított, hiszen sokat foglalkozott társadalmi kérdésekkel, és élesen bírálta az egyház ódon levegőjét, szorgalmazta az egyházi birtokok felosztását. Publicisztikájában hevesen támadta a liberalizmust, az ateizmust, a szocialistákat, a hazai zsidóság túlzott gazdasági és szellemi térfoglalását, egyes képviselőinek bolsevik elkötelezettségét, óvatosan támogatta a felekezetek egymáshoz közeledését. 
Közéleti emberként alapítója volt a Katolikus Néppártnak, az első világháború után a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának.

Feladatának tekintette a társadalmi igazságosság és a nemzeti felemelkedés ügyének szolgálatát, 1919-ben élesen szembeszállt a kommunista diktatúrával.

A kommün és Trianon után – amikor szándéka ellenére még miniszterelnöki kinevezése is felmerült –, közvetlen politikai szerepet vállalt mint nemzetgyűlési képviselő, így látta leginkább a lehetőségét, hogy segítse a nemzet és az egyház anyagi, szellemi, lelki talpra állítását a háború, a kommunista diktatúra és a trianoni békediktátum után. 

Teológus, hitszónok, lelki vezető

Sorra jelentek meg fontos művei: A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat ókeresztény dogmatörténet, a Föld és ég a teológia és a természettudományok összhangját kereste, A diadalmas világnézet pedig a modern katolikus szemlélet programirata. Korszerű gondolatokat fogalmazott meg olyan témákról is, mint az evolúció, a tudományok és a hit viszonya, az egyház és a külvilág párbeszéde. Ellenségei feljelentették Rómában, ezért néhány írása 1911-ben felkerült az Indexre, a Tiltott könyvek jegyzékére. Később ez lett a fő akadálya, hogy személye szóba kerüljön az esztergomi érseki szék betöltésénél.

Alakja köré az 1920-as évektől a nyitott gondolkodású katolikus értelmiségiek mozgalmat szerveztek, nyilvános fellépései tömegeket megmozgató szellemi-lelki eseménynek számítottak.

A Magyar Tudományos Akadémia 1920-ban rendes tagjai sorába hívta. Kiváló spirituális vezetőnek bizonyult, és bábáskodott olyan lelkiségi mozgalmak születésénél is, mint a Regnum Marianum vagy a Szociális Testvérek Társasága. Új, nyitott szemléletet hozott a „magyar ugar” egyházába. Mestere volt a magyar nyelvnek, irodalomkritikusként pedig szembe helyezkedett a libertinus eszmékkel, az urbánus és avantgárd szellemiséggel – mások között Ady Endre haragját is magára vonta ezzel. 
Élete utolsó éveiben a megfeszített munka miatt egészsége megromlott, ám pihenni képtelen volt. 1927. április 1-jén, a budapesti Egyetemi templom szószékén agyvérzés érte, és másnap a papi szeminárium épületében, hatvankilenc évesen meghalt. Temetése nemzeti gyásznap volt, a következő években valóságos kultusza alakult ki. Emlékére püspöki székvárosában templom épült, Pesten köztéri szobrot állítottak neki, összegyűjtött művei díszes kiadásban láttak napvilágot. A második világégés után a kommunista hatalom reakciósnak, az ellenforradalmi keresztény kurzus és az antiszemitizmus képviselőjének bélyegezte. Szellemi, lelki rehabilitációjára így csak 1989 után kerülhetett sor.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Római vakáció (William Wyler, 1953)

Minden nyári film alfája és ómegája. Némi képzavarral élve a nyári városi filmek William Wyler , a Római vakáció rendezőjének köpönyegéből bújtak elő. Ez a film pedig jókor volt jó helyen: néhány évvel a háború és az olasz neorealizmus után sikerült az örök város igazi mesebeli, bolondosan felszabadult arcát megmutatni. Azt, amire a moziba igyekvők általában vágyni szoktak: a kikapcsolódást, a romantikát, a fergeteges vidámságot és a messze utazást. Erre rímel a történet is: egy távoli, soha nem létező ország hercegnője – elvágyódva a protokolláris nyűgökből –  kiszökik Rómába, ahol megismerkedik egy helyi újságíróval, természetesen inkognitóban, bejárják a várost, és könnyes-vidám kalandok sora történik meg velük.

Róma városa főszereplővé válik a filmben, mellette pedig meghatározó a két valódi főszereplő személye. Gregory Peck, az akkor már világsztárnak számító dél-kaliforniai színész túl volt 4 Oscar-jelölésen, amikor beválogattak mellé egy fiatal, még viszonylag ismeretlen tehetséget, aki ezzel az alakításával elnyerte a legjobb női főszereplő díját, és berobbant a sztárok világába. Állítólag a casting után az alkotók csak összenéztek, és egymástól kérdezgették: „Ki mondja meg Gregorynak, hogy nem ő lesz a sztár?” És valóban: az akkor alig több mint 20 éves Audrey Hepburnt az egész világ a szívébe zárta.

Családi vakáció (Harold Ramis, 1983)

Chevy Chase családi filmjéből árad a ‘80-as évek Amerikájának hangulata. Clark W. Griswold, a chicagói kisember egy szép nyári napon elhatározza, hogy családjával együtt egy kaliforniai nyaralásra indul, ahol egy szuper vidámparkba szeretnének eljutni autóval. Közben olyan kihagyhatatlan látványosságokat terveznek be utukba, mint a világ legnagyobb sárháza vagy második legnagyobb szélmalma. Sárházat persze végül nem látunk, de a vidéki rokonoknál tett látogatás után megkapják a hátsó ülésre a nagymamát és a harapós kutyáját is.

Kép

Családi vakáció (1983)

A ‘80-as években oly népszerű családi vígjátékok egyik legkedveltebb darabja volt Griswoldék néhol kacagtatóan börleszkszerű, egész országon átívelő kalandozása, amelyben a kisember kálváriájának, örökös elmaradásának humoros oldalát sikerül megfogni. Az Amerikát keresztül-kasul beutazó család története annyira nagy sikert aratott, hogy néhány éven belül trilógia lett belőle: az Európai vakáció és a Karácsonyi vakáció a műfaj nem kevésbé ikonikus darabjaivá váltak.

A család kicsi kincse (Valerie Faris, Jonathan Dayton, 2006)

Szó sincs nyaralásról, nincsen egyetlen jelenet sem a strandon, és nem is üres, felhőtlen szórakozás, mégis idekívánkozik ez a fanyar humorú családi road movie. A nem túl szép, de rettentő kedves hatéves kislány vigaszágon ugyan, de bekerül a gyermek-szépségverseny döntőjébe, ahová az egész család elkíséri: a munkamániás apa, a rákos és pornófüggő nagypapa, a szuicid hajlamú meleg nagybácsi és a némasági fogadalmát őrző idősebb testvér. A furcsa családot az egyetlen normális szereplő, az anya fogja össze.

Kép

A család kicsi kincse (2006)

A lényeg persze nem a szépségverseny, hanem az odavezető út, mint a road movie műfaj legtöbb filmjében. A remekül megírt eredeti karakterek mögött szép lassan kirajzolódik az amerikai társadalom, a helyzetekre adott családi reakciók pedig külön érdekessé teszik a filmet. Egyik szemünk sír, a másik nevet, de az indok ugyanaz: a remek forgatókönyv.

Szerelemre hangszerelve (John Carney, 2013)

Jöjjenek akkor a musicalek! A néhány évvel ezelőtt megjelent, New Yorkban játszódó zenés film főszereplője az a Keira Knightley, akit ebben az alakításban minden bizonnyal azok is megkedveltek, akik addig nem szerették a játékát. Az énekes barátjában csalódó lány és az öregedőfélben lévő zenei producer (Mark Ruffalo) néhol plátói szerelme, máskor apa-lánya kapcsolata orbitális nagy giccstenger lehetne, az alkotók azonban pontosan érzik az arányokat. Ez és a New York utcáin felvett dallamok együtt jó zenét és szerethető történetet alkotnak.

Kép

Szerelemre hangszerelve (2013)

A rendező, az ír John Carney nem az első és nem az utolsó közhelyektől mentes zenés filmet tette le az asztalra: a Dublin utcáin élő utcazenészeket bemutató Egyszer vagy a nyolcvanas évek szintipop világát megidéző Sing Street egyaránt kötelező darab a musical műfaj kedvelőinek.

Kaliforniai álom (Damien Chazelle, 2016)

Ahogy a tengereken is vannak egyszemélyes vitorlások és óceánjáró luxushajók is, úgy a musicalek területén is elfér egymás mellett az indie pop slágerekkel operáló és a hollywoodi szuperprodukció is. Az addig jórészt ismeretlen Damien Chazelle a jazzkonzervatórium kegyetlen világát bemutató Whiplash-sel már letette a névjegyét, de következő filmje sem tért el a zenék világától.

Kép

Kaliforniai álom (2016)

A Kaliforniai álom az álmaikat megvalósítani vágyókat mutatja be az álomgyár környékén, Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével. Ne tévesszenek meg azonban senkit az A-kategóriás sztárok, a színesen pörgős szoknyák, a fülbemászó dallamok és a közhelyesnek tűnő történet! Ez a film több, mint a klasszikus hollywoodi musicalek megidézése. Előző filmjéhez hasonlóan a rendező itt is ember és művészet viszonyát keresi: sekélyesség és mélység, mainstream és a saját út megtalálása – dalban elbeszélve.

Made in Hungária (Fonyó Gergely, 2009)

Nem sárga, nem savanyú, ráadásul a miénk. Vagyis nem kell Amerikába utazni, hogy jó nyári zenés film készüljön. Fonyó Gergely Fenyő Miklósról szóló mozija nemcsak „ahhoz képest, hogy magyar” jó, hanem minden elemét tartalmazza egy, a hatvanas évek Magyarországát megidéző zenés filmnek.

Kép

Made in Hungária (2009)

Alkotói koncepció volt új arcok bevetése, így itt, ebben a filmben indult a főszereplő Szabó-Kimmel Tamás pályája ugyanúgy, mint Lovas Rozié, Szente Vajké vagy Kovács Lehelé. A kiváló színészek alakításait segítette a jó forgatókönyv, amely az embert és a történelmet egységében mutatta be. Az Amerikából hazatérő Fenyő család rettentően testidegen a Kádár-féle gulyáskommunizmusban, de ezt humorban oldva nem restek megmutatni az alkotók.

A tíz évvel fiatalabb önmagam volt a kérdező, míg aktuális énem a válaszoló. Előbbiként próbáltam belehelyezkedni a régi személyiségembe, és arra koncentrálni, mi érdekelt volna végzős gimnazistaként a jövőbeli énemmel kapcsolatban, utóbbiként pedig arra törekedtem, hogy az egykori lánynak megnyugvást adjak: minden a helyére kerül majd.

Miközben az interjún dolgoztam, különös érzés fogott el. A kezdeti megfelelési kényszer – az, hogy szerettem volna, ha nagyon jól sikerül a feladat – alábbhagyott. Helyébe egy végtelenül izgalmas utazás élménye került, egy kalandos és őszinte beszélgetés önmagammal.

„Milyen furcsa találkozás ez – gondoltam magamban –, sokszor elképzeltem már, mert mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen vagy. Mindig szerettelek volna kívülről látni, hinni, hogy alakulsz majd valakivé, akire büszke lehetek. Ez most mégis szokatlan, nincsenek elvárások a fejemben. Tíz évvel lehetsz idősebb nálam, és milyen jól nézel ki! Nincs rajtad az a fránya szemüveg, amit én még viselek, és a ruháid is jobban tetszenek, úgy látom, vége a fiús, bő nadrágos korszakodnak.
– Megiszol velem egy kávét?
– Szívesen, ha már így összefutottunk. A kávé amúgy is jól fog esni.
– Hosszú napod volt?
– Igen, tudod, ez a hónap nagyon pörgős a munkában, nincs megállás, és folyton fáradt vagyok. Viszont a karácsonyi készülődés teljesen elvarázsol, ebben ki tudom magam pihenni.”

Teljesen normális az önmegerősítés

Amikor elakadunk az életben, szükségünk van a megerősítésre, amit leginkább kívülről „szerzünk be”, pedig akár magunktól is megkaphatnánk. Egy kis dicséret és némi bíztató szó (akár hangosan kimondva) pozitív energiával tölthet el és motivációt is adhat. Egy 2014-es kutatás szerint ez a módszer akkor működik igazán, ha második vagy harmadik személyben szólítjuk meg magunkat. Így olyan helyzetet teremthetünk, mintha valaki mással beszélgetnénk, ami segíthet érzelmileg eltávolodni a stresszes helyzettől, ezáltal pedig enyhíthet a bennünk lévő szorongáson. Az elismerő mondatok, mint például „erős vagyok”, „képes vagyok szembenézni a félelmeimmel” magabiztosságot adhatnak, de ha úgy fogalmazunk: „erős vagy”, „képes vagy szembenézni a félelmeiddel”, még nagyobb változást érhetünk el.

Beszélgetni nem csak másokkal fontos

Vannak olyan érzelmeink, amiket talán nem szeretnénk megosztani a környezetünkkel, még a hozzánk legközelebb állókkal sem, vagy csak akkor, amikor már egy picit közelebb kerültünk hozzájuk, jobban megbarátkoztunk velük. Erre a pontra viszont csak önállóan juthatunk el.

Rengeteg olyan ember van, aki képtelen egyedül, vagyis ha pontosabban akarunk fogalmazni, önmagával lenni. A rohanó hétköznapokból nem tud kiszakadni, sokszor akkor is a munkába menekül, amikor lehetősége lenne egy kis lazításra, valamilyen feltöltődést szolgáló tevékenységre. Számtalan oka lehet ennek, de az egyik, amit időnként a saját környezetemben is tapasztalok, hogy nem merünk, sőt, nem szeretünk önmagunkkal lenni. Inkább elfoglaljuk magunkat, eltereljük a gondolatainkat, csak ne kelljen magunkkal, magunkról gondolkodni. Egyfajta menekülés ez, pedig ahogyan az ismerőseinkkel, úgy magunkkal is rendszeresen tölthetnénk időt. Ez azért (is) fontos, mert amellett, hogy önismeretet szerezhetünk, közelebb kerülhetünk a belső világunkhoz, tudatos, de akár tudatalatti gondolatainkhoz, cselekedeteink magyarázatához. Jobban megszerethetjük azt, aki vagyunk, és egyszerűen kellemes érzéssel tölthet el, hogy foglalkoztunk magunkkal.

„– Te vissza tudsz emlékezni a gyerekkorra, például hogy mi volt a kedvenc játékod, és egyáltalán mi szerettél volna lenni?
– Ezen sokat gondolkodtam mostanában. Emlékszem, hogy szerettem sógyurmázni, anya mindig készített nekem egy maréknyit, és én ültem és csak gyúrtam, gyúrtam, gyúrtam, és persze titokban mindig lecsíptem és megettem egy darabot belőle. Ha jobban belegondolok, talán ez lehetett az alapja a kézműves és művészeti területek iránti rajongásomnak. Lehet, hogy csak belemagyarázás. Bár később is imádtam a rajzórákat, a művészettörténetet és a különféle szakköröket. Arról viszont nincs emlékem, hogy mi szerettem volna lenni. Nem volt olyan korszakom, mint a többi lánynak, hogy ballett-táncos leszek vagy színésznő. Egyszerűen mindig csak úgy voltam és sodródtam, talán egészen idáig.
– Igen, pedig azt hittem, ez majd véget ér a húszas évek közepén. De lehet, hogy most kezd csak formálódni az a várva várt felnőtt én?”

Kérdezzünk bátran!

Amikor valamiről többet szeretnénk megtudni, kérdezünk, ezzel a módszerrel pedig a magunkkal kapcsolatos információkat is begyűjthetjük. Előfordul persze, hogy nem merünk bizonyos dolgokat megkérdezni magunktól.
„Új munka után kellene néznem, mert kiégtem?”
„El kellene mondanom a páromnak/a szüleimnek/a barátaimnak a velük kapcsolatos sérelmeimet?” „Be kellene vallanom (magamnak), mennyit nassoltam ma?”
Olyan kérdések ezek, amelyek a legtöbbünk fejében ott motoszkálnak, mégis menekülünk előlük, mert ha őszintén válaszolnánk rájuk, cselekednünk kéne. Az önbeszélgetések azonban segíthetnek rájönni arra, mi az, ami nem tesz jót nekünk, amin jó lenne változtatni. Mi az, amiben fejlődnünk kellene, hogy egy jobb és teljesebb életet élhessünk? Tegyünk fel kérdéseket magunknak, méghozzá sokat, akkor is, ha (egyelőre) nem tudunk mindegyikre válaszolni. Pozitív és negatív kérdéseket is fogalmazzunk meg, és figyeljük a feleleteinket! Ha ezek őszinték, segítenek átlátni az adott helyzetet, és meghozni a legjobb döntéseket.

Megszívlelendő üzenet

Néha, amikor figyelmetlen vagyok, vagy valami nem úgy sikerül, ahogyan szerettem volna, azt mondom: „de hülye vagyok!” Sajnos fel sem tűnik, hogy gyakorlatilag bántom magam, de szerencsére időnként a húgom felhívja a figyelmemet arra, hogy nem kéne így beszélnem magammal, magamról. És milyen igaza van! Ha rossz szavakkal illetjük a tetteinket, nem bízunk abban és nem bánunk jól azzal, aki vagyunk, akkor hogyan lehetnénk békében és egyensúlyban belső valónkkal? 

Felhasznált forrás: healthline.com 

A Káli-medence szívében immár 3. alkalommal rendezik meg idén a Kőfesztet, a nyugalom fesztiválját. A rendezvény évről-évre bővül, hiszen idén már tíz helyszínen találkozhatnak az érdeklődők a változatos programokkal: Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón. Az ötnapos fesztivál különböző családi- és gyerekprogramokkal, kiállításokkal, izgalmas koncertekkel várja az érdeklődőket a különböző helyszíneken.

A Kőfeszt kísérőprogramjaként júniusban kezdetét vette az úgynevezett Kőfeszt Folkklub, ahol mindig a fesztivál egyik helyszínén egy kellemes, programokban és élményekben dús délutánt lehet eltölteni. A Kőfeszt Folkklubba minden hónapban olyan vendégek érkeznek, akik nemcsak a folklórt kedvelők számára fontos és értékes emberek, hanem életútjukkal, munkásságukkal példaértékűek lehetnek mindenki számára. Előadásokkal, koncertekkel, dal- és tánctanítással, kézműveskedéssel, jó hangulatú beszélgetésekkel várják a vendégeket, családias környezetben.

Július 18-án a 85. születésnapját ünneplő, örökifjú Hideg Anna néni Ördöngösfüzesről érkezik, hogy énekeljen, táncoljon, Navratil Andreával dalt tanítson és mesét mondjon.

A Veszprém-Balaton 2023 EKF által is támogatott rendezvény házigazda zenekara ismét Pál István Szalonna és bandája lesz. A táncokat Szabó Csaba vezetésével a Tördemic Táncegyüttes táncoslábú fiataljai tanítják, eközben pedig Troják Zsuzsannával és Kropf Milánnal különböző bőrékszereket készíthetnek a kézműveskedni vágyók.

A belépés, ahogyan a Kőfeszt összes rendezvényére, a Folkklubra is díjtalan!

A részletes program elérhető ide kattintva. 

Nincs új a nap alatt

Az elektroszmog elleni védekezés nem új keletű dolog, Németországban már a hetvenes évek óta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és próbálják kivédeni a káros hatást. Az „elektroszmog” több forrásból származhat: a nagyfrekvenciás elektromos változó teret egyaránt okozhatják közeli adótornyok, vagy a mobiltelefonok bázisállomási, míg az alacsony-frekvenciás elektromos teret főleg a lakásban lévő elektromos berendezések, valamint az áramvezetékek gerjeszthetik.

Falra szerelt védelem

A nagyfrekvenciás sugárzást a legkönnyebben falba szerelt fémszálas szövettel védhetjük ki, mivel az visszaveri a sugárzást. Ezt az anyagot az építkezéskor helyezik a falra, általában a szigetelésre, vagy a vakolat alá. A fémszálas szövetes megoldás elég költséges, önmagában alkalmazva pedig nem is nyújt tökéletes védelmet, mivel a házon belül keletkező elektroszmog a falakon belül marad, azaz ezzel a módszerrel csak a kívülről érkező ártalmak védhetők ki. A leárnyékolás miatt ráadásul a házon belül használt mobiltelefon nagyobb teljesítményt ad le, emiatt pedig bennünket is nagyobb terhelés ér. Ha tehát ezt a módszert önmagában alkalmazzuk, tanácsosabb az épületnek csak azt az oldalát levédeni, amely mobiltelefon bázisállomással, vagy hasonló létesítménnyel szemben van. A legfontosabb a hálószoba védelme, mivel a sugárzások alvás közben a legkártékonyabbak. Ha tehát valahol óvni akarjuk a falat, akkor itt éri meg igazán! Ehhez elegendő lehet az is, ha az ágy köré speciális anyagból készült baldachint vonunk.

Falban baj

Többek között a falban futó vezetékek is okozhatnak gondot – ezek védelmét hálózati leválasztó kapcsolók beiktatásával oldhatjuk meg. Ezek a speciális szerkezetek automatikusan elveszik a feszültséget, ha egyetlen fogyasztó sincs bekapcsolva. Mindezt az teszi lehetővé, hogy ezekben a vezetékekben ilyen esetben csakis „tesztfeszültség” van, amely érzékeli, ha valahol bekapcsolnak egy elektromos készüléket. Míg ez utóbbi megoldás a régi épületeknél jöhet szóba, addig, ha éppen építkezünk, vagy felújítjuk lakásunk elektromos rendszerét, már eleve érdemes árnyékolt vezetékeket, kötődobozokat és aljzatokat beszereltetnünk. Léteznek olyan speciális csatlakozó kábelek is, amelyekben a mágneses terek csavart erek segítségével kioltják egymást, így csökkentve a mágneses tér erősségét.

Csőrezonátortól a falfestékig

Az emberi test sejtjeivel nem harmonizáló sugárzásokat át is lehet alakítani, méghozzá egy olyan csőrezonátoros rendszerrel, amely leginkább az orgonasípokhoz hasonlítható. Ehhez kapcsolódik egy olyan kondenzátorrendszer, amely a magas frekvenciákat alacsonyabbakká átalakítja át. Az így átalakított sugárzást földelési pontokon keresztül vezetik vissza a föld mélyébe. A rendszer harmadik eleme az úgynevezett rezgőkör, amelynek segítségével az emberi test sejtjeinek vektori eredőivel harmonizáló, alacsony frekvenciájú rezgéseket szétterjesztjük a lakásban. A csőrezonátorok mellett léteznek már árnyékoló festékek és tapéták is.

Kötelező önvédelem

Vannak módszerek, amelyekkel csökkenthetjük a bennünket érő káros hatásokat. Néhány tipp:

– Mobiltelefonok vásárlásakor érdemes odafigyelni az úgynevezett SAR értékre. Ennek nagysága hivatalosan 2 Watt/kilogramm lehet, ám optimális értéke csupán 0,2 Watt/kilogramm. A lényeg emiatt az, hogy ez az érték a lehető legalacsonyabb legyen. Tudni kell azt is, hogy már léteznek olyan speciális tasakok, amelyek védenek a sugárzás ellen, és olyan speciális fejhallgatók is, amelyek kiszűrik a káros sugárzásokat.

– Ugyancsak hasznos, ha beszerzünk néhány olyan korszerű elosztót, amelyen már kapcsoló is van, és amely lehetővé teszi, hogy ha a rákötött készülékeket épp nem használjuk, akkor egy gombnyomással áramtalanítsuk a vezetéket.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 

A mindennapokban sokan vallják magukat jó emberismerőnek. Vitathatatlan erősség, ha mások szemében a szálkát is meglátjuk, de legalább ennyire fontos – ha nem fontosabb – az önismeret. Utóbbi egyenesen az előfeltétele mások – helyes – megismerésének. Nem érdemes tehát nagyvonalúan átsiklani az olyan lehetőségek felett, amelyek segítséget nyújtanak önmagunk megismerésében, vagy ahogy a szakértők mondják: „önképünk koherenciájának erősítésében”.

Az önmagát megismerni kívánó embert sok kérdés foglalkoztathatja. „Hogyan viselkedem konfliktushelyzetekben, egy csoportban milyen szerepekben érzem jól magam, mennyire tűröm a stresszt?” Mivel életünk jelentős része a munkahelyen zajlik, nem közömbös az a kérdés sem, hogy vajon milyenek vagyunk, amikor dolgozunk.

Most egy kivételes, kutatók által összeállított személyiségteszt nyújt segítséget „munkahelyi énünk” megismerésében. Az alábbi linken elérhető kérdésekre adott válaszok alapján bárki felmérheti, hogy a nyolc alap szakmai személyiségtípus közül melyik jellemző rá leginkább. Aki önmagát megismeri, az más szemmel néz majd munkájára, jobban megtalálja helyét kollégái között, lényegében megértheti, hogy mi miért történik vele.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az önismeret kétarcú kategória. Fontos, hogy milyennek látjuk önmagunkat, de legalább ennyire kell törődni azzal is, hogy a rólunk alkotott kép mennyire áll közel ehhez. A teljes kép kialakítása érdekében – a teszt eredményének tudatában – érdemes lehet a közeli munkatársakkal is beszélgetni, hogy megtudjuk, vajon milyennek látnak minket a munkahelyi mindennapokban.

Kattints most a kérdőívért és ismerd meg a munkahelyi személyiségedet! Így már akár holnaptól más szemmel nézhetsz magadra vagy a kollégákra is. Sőt, az is lehet, hogy még jobban megtalálod majd a (munka)helyed.

Irány a teszt

A MÁV járműjavító üzemének ezt a több mint 22 000 m²-es javítócsarnokát és a hozzátartozó központi irodaépületet 1962-ben adták át. A vasúttársaság főépítésze, Kővári György tervei alapján épült, és a kor jellegzetes jegyeit viseli magán. Egy része, nem véletlenül, ipari műemléknek is számít, építészeti munkákban a jellegzetes külső tartószerkezetet és annak bizonyos belső díszítőelemeken (például a kilincseken) megjelenő másait szokták emlegetni. Ha a csarnok tíz évvel később épült volna a szocializmus dicsőségére, ma valószínűleg nem lenne érdemes foglalkozni vele – 62-ben azonban még a háború előttről származó, alapos és korszerű műszaki tudás alapján tervezték és kivitelezték a különleges méretű és funkciójú épületet. Mivel ipari épületeket inkább a világháborúk előtti korból szoktak újrahasznosítani, az újratervezésre kiírt pályázat unikumnak és izgalmas kihívásnak számított a világ építész társadalmában, a legnevesebb irodák adtak be rá pályázatot, végül egy amerikai munka nyert.

A győztes Diller Scofidio + Renfro nevű építésziroda a híres, használaton kívüli magasvasútból parkká varázsolt High Line tervezője volt New Yorkban. Magyar partnereikkel közösen dolgoznak most azon, hogy egyrészt a lehető legtöbbet megmentsenek a jelenlegi épületből – beleértve a lámpatesteket vagy a csarnokok sorszámait is –, ugyanakkor a gyűjtemény látványos elhelyezésére, látogatók fogadására és kutatómunkára is alkalmassá tegyék az eredetileg dízelmozdonyok szerelésére kialakított teret. Úgynevezett skywalkot is terveznek: a daruszinten elhelyezett hidakról felülről is megtekinthetőek lesznek majd a járművek.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Az épület szomszédságában álló, jóval korábban készült gőzcsarnokban ma az Operaház Eiffel Műhely­háza működik, látványosan felújított belső terében egy díszletként sem utolsó gőzmozdony áll. Vasúti szerelvényekből a leendő Közlekedési Múzeumban természetesen már ma is több van: folyamatosan bővítik a gyűjteményt muzeális értékű darabokkal. A Cseh Tamás-dalból is ismert 424-es előtt kezdjük a beszélgetést, de a csarnokban lakik Árpád sínbusz, a tervezőjéről elnevezett Kandó, több egyszerű Bobó és Szellem is. Utóbbi a gőzüzemű vonatok egyik legutoljára fejlesztett példánya, amely tartja a gőzmozdonyok rekordsebességét, 160 km/órával száguldott, amikor meghajtották.

Ezzel együtt vakvágánynak bizonyult – abban az időben, a 20. század második felében már nem volt érdemes gőzmozdonyokat fejleszteni. Ott volt a dízel – és ott lehetett volna a villany is, ezt bizonyítja a szintén a csarnokban álló Kandó Kálmán által fejlesztett villanymozdony, amelynek a jelentősége mégis csak az elmúlt két évtizedben nőtt meg. Az emberiség belátta, amit előtte évtizedekig nem, hogy ez a technológia a legfenntarthatóbb. Ma már Budapest környékén is csak egyetlen vonalon járnak dízelmozdonyok, meséli Vitézy Dávid, azt is rövidesen villamosítják. Kandó egyike azoknak a magyar tudós mérnököknek, akinek a munkáját saját korában még nem értékelték kellőképpen, utólag látjuk csak, hogy valójában megelőzte a korát.

Kép

Kép: Páczai Tamás

A nagycsarnokhoz tartozó egyéb épületeket is végigjárjuk: a szerelőaknás javítócsarnok talán megőrizheti jelen formáját, és ez lesz a restaurátor-műhely, a kisebb csarnokokba étterem, kávézó kerül. De hogy mi lesz a hidegháborús atombunker sorsa, amely három emelet mélyre épült, és több mint száz ember befogadására lett volna alkalmas, még nem dőlt el. Izgalmasabbnál izgalmasabb terek ezek, látványos tetőszerkezetekkel, a rakodáshoz szükséges darukkal, levegőben haladó darusínekkel, aknákkal és önmagában is muzeális értékű, több emelet magas gépházzal. Az épület helyreállítása, illetve átalakítása csak az egyik feladat – közben el kell készülnie a kiállítás koncepciójának is, zajlik a tartalomfejlesztés és persze a restaurálás is, gazdagodik a gyűjtemény maga.

Az előttük álló menetrendről így számol be Vitézy: „Három éve döntött a kormány arról, hogy a Közlekedési Múzeum új otthonaként megmentjük ezt az épületet. Ekkor írtuk ki a nemzetközi építészeti tervpályázatot, ennek a nyertese magyar partnereivel közösen most az építési engedély megszerzéséhez szükséges terveken dolgozik, ezután következik a kiviteli tervezés, mindez 2022 végére lesz kész. Ekkor már a következő, hivatalban levő kormány fog dönteni arról – remélhetőleg pozitívan –, hogy megkezdhetjük a kivitelezést. Ha minden jól megy, 2026-ra lehet itt az új múzeumot megnyitni.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

A tartalomkoncepcióról szólva Vitézy Dávid a járművek, történeti emlékek bemutatásán messze túlmutató vízióról mesél. „Ez a kiállítás a társadalom és a közlekedés kölcsönhatásairól szól. Szembesít azzal, hogy mit hoztunk létre közlekedés címén az elmúlt ötven évben a világban, hogy milyen ígéretekkel indult el a motorizáció térnyerése, milyen hittel kezdtük el a vasútvonalakat leépíteni. A tehervonat csodás lehetőség volt a 19. században, gyorsan, olcsón, nagy mennyiséget lehetett szállítani rajta. Ugyanez a huszadik században már lejárt lemeznek tűnt, felszámoltuk az iparvágányokat, lassúnak és nehézkesnek éreztük, a kamionos teherszállítás mindent letarolt. Ma pedig ott tartunk, hogy az EU környezetvédelmi céljai szerint az áruszállítás felét vissza kell terelni megint a kamionokról vasúti vágányokra ahhoz, hogy a szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési célokat tartani tudjuk. Egy modern múzeum alkalmas arra, hogy az emberiség előtti kihívásokat életszerűen, ebben a távlatban bemutassa. Ugyanakkor erős lesz a lokális kontextus is, a magyar vasút- és járműipar, a magyar műszaki és mérnöki hagyomány és örökség bemutatása, Budapest és a vidéki városok fejlődéstörténete, sőt a hazai közlekedés jövője is bemutatható.

Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor Magyarország új Közlekedési Múzeuma globálisan is példaértékű lesz. A háború utáni építészet értékes darabjait gyakran elfelejtjük, annak lesz, sőt, van hírértéke a világban, hogy Magyarországon erre van érzékenység, hogy meg tudjuk menteni ezt az ikonikus darabját ennek az időszaknak. Az országimázsunknak, az önképünknek fontos része a hazai műszaki, mérnöki tudás, sőt a jövőképünkben is benne van ugyanez, hiszünk abban, hogy a magyar innovációnak van jövője a globális térképeken is. Ez is indokolja egy világszínvonalú turisztikai desztináció létrejöttét itt.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Ugyanakkor szeretnénk a lokális szálat azzal is erősíteni, hogy fizikailag is összekötjük a leendő múzeumot a Népligettel, sétautat alakítva ki odáig. A Népligetnek is van közlekedéssel kapcsolatos múltja egyébként, egyrészt rendeztek itt autóversenyeket, másrészt itt tesztelték próbapályán az első üzembe állított metrószerelvényeket, amíg nem készült el a felszín alatti pálya.”

Nyilvánvaló, hogy a történeti tanulságok különösen is hasznosak egy olyan ember munkájában, aki a jelen közlekedésének a fejlesztésével is foglalkozik. A két feladata közti szinergiákról szólva a vezérigazgatótól megtudom, hogy Budapest jelenlegi legnagyobb vasútfejlesztési projektjének, a déli körvasútnak a kialakításánál már számolnak egy népligeti megálló megépítésével. Az éppen a járműjavító mögött elhaladó elővárosi vasútnak is épül a harmadik vágánya, amire megállót terveztek a leendő múzeumhoz is, nem csak azért, hogy a vidékieknek is kényelmesen elérhető legyen a „vasútipari Disneyland”, hanem hogy a Hatvanról, Pécelről ingázók átszállhassanak itt az 1-es villamosra. Nekik a majdani múzeumkerten keresztül kell haladniuk a villamosmegállók felé.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Jó hír, hogy nem kell 2026-ig várniuk azoknak, akik kíváncsiak a csarnokra. Még ezen a nyáron ideiglenes kiállítás nyílik a gyűjteménynek azokból a darabjaiból, amelyeknek van valamilyen közük a helyhez.

„Olyan helyen állunk – mondja nem kevés lelkesedéssel Vitézy Dávid –, amit azóta közlekedési célokra használnak, amióta itt bármilyen tevékenység létezett. Azt szeretném, hogy ha egyszer elkészül a múzeum, akkor azzal az érzéssel távozhasson mindenki, aki meglátogatta, hogy ennél jobb és autentikusabb helyszín egy közlekedési múzeumnak a világon nincs…” 

A Képmás magazin egy új sorozatot indít Közkincs címmel, amelyben Molnár-Bánffy Kata, a Képmás kiadóvezetője olyan elhivatott emberekkel beszélget, akiknek az eredményes munkája sokak számára érdekes lehet, és közkincs, ahogy a sorozat címe is mutatja: közös ügyünk, valami, amire vigyázni akarunk. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. júliusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

– Kisfiatok, Poldi 24 hónaposan már 24 országban járt. Hogyan tudtatok ennyit utazni egy ilyen pici gyerekkel?
– A férjemmel a kapcsolatunk kezdete óta közös szerelmünk a hátizsákos utazás, én tulajdonképpen általa csöppentem bele ebbe a világba. Megismerkedésünk után pár héttel már egy-egy hátizsákkal repültünk Izraelbe. Amikor várandós lettem, tudtuk, hogy szeretnénk folytatni ezt a fajta utazást. Hiába voltak nagyon sokan, akik azzal ijesztgettek minket, hogy gyerekkel majd nem fogunk tudni utazni, mi ezt másképp láttuk. Várandósságom ideje alatt is utaztunk, akkor Délkelet-Ázsiába mentünk. Amikor Poldi megszületett, akkor vele kicsiben kezdtük. Másfél hetesen a Balatonra mentünk pár órára, majd pár hetesen egy egész napra, másfél hónaposan pedig kimentünk Prágába autóval, vagyis fokozatosan növeltük a távokat és az időket. Négy hónaposan Ausztriába, öt hónaposan már Mexikóba mentünk vele. Vele is annyit utazunk, amennyit korábban kettesben utaztunk, ehhez pedig minden szabadnapot és bevételt erre teszünk félre.

– Mi a gyerekes utazás legnagyobb nehézsége? Hogyan álltok neki a tervezésnek, amikor úticélt választotok?
– Mi nem szoktuk megtervezni az utakat. Általában van pár elképzelésünk az úticélokat illetően, és ahova a legolcsóbb a repülőjegy, oda megyünk.

A baba érkezésével ez annyiban módosult, hogy nem megyünk olyan helyre, ahová plusz oltások kellenek vagy valamilyen egészségügyi kockázata van az utazásnak.

Az európai szintű egészségügyi szolgáltatás fontos nekünk, Mexikónak a Yucatán része azért volt jó, mert ott amerikai színvonalú az egészségügy. Kifejezetten bababarát utakat nem terveztünk soha.
Nem mondanám azt, hogy nehezebb a babás utazás, inkább más, kifejezett nehézséget pedig nem is tudnék mondani. Mindhármunknak a vérében van az utazás, mi élvezzük és feltölt, ha kimozdulunk a komfortzónánkból, ha új helyeket fedezünk fel.

– Mennyire figyeltek Poldi napirendjére, ha utaztok?
– Klasszikus értelemben vett napirendet nem tartunk itthon sem. Van egy családi ritmusunk, ami mindenkinek megfelel, és aminek a fix pontjai az étkezések és az alvás. Utóbbira mindig figyelünk utazás alatt, fontos, hogy Poldi tudjon pihenni. Bárhol elalszik egyébként, megszokta, hogy az elejétől jön velünk és ránk van kötve hordozóban, abban is alszik. A szervezésnél arra figyelünk, hogy az autós utakat igyekszünk az alvásidejére időzíteni, de más tervezés nincs az utazások előtt.

– Sok szülő úgy gondolja, hogy majd akkor utaznak, ha nagyobb lesz a gyerek, mert egyrészt bonyolultnak gondolják a gyerekkel utazást, másrészt úgy vannak vele, hogy a gyerek úgyse emlékszik semmire az utazásból. Számotokra miért fontos, hogy ennyit utazzatok a gyerekkel?
– Mi nem azért utazunk, hogy ő emlékezzen rá, hanem mert az utazás alatt kiszabadulunk a hétköznapokból, új impulzusok érnek minket, felszabadultak vagyunk és jól érezzük magunkat. Ilyenkor sokkal több minőségi időt tölt együtt az egész család, nem viszik el a figyelmünket a hétköznapi dolgok. Számunkra gyereket pelenkázni a tengerparton vagy a dzsungelben sokkal izgalmasabb – szeretjük a hétköznapi dolgokat új környezetben végezni, minket ez tölt fel. De azt is megértem, ha valakinek ez stressz.

Mi viszont úgy gondoljuk, hogy egy gyereknek, pláne egy babának az első hónapokban semmi másra nincs szüksége azon kívül, hogy meg legyen etetve, tisztába legyen téve és a szüleivel legyen, akik jól érzik magukat.

– Említetted, hogy a szabadságotokat az utazásra fordítjátok. Te vállalkozó vagy, de ezek szerint a férjed alkalmazott. Hogyan lehet összeegyeztetni az alkalmazotti létet és a sok utazást?
– A férjem egy multinál dolgozik, neki szabadságot kell kivenni, ha el akarunk utazni valahová. Általában úgy szervezzük, hogy az utazást ünnepnapokra, főleg a többnaposokra időzítjük. Például karácsonykor eddig mindig utaztunk, így a szabadságokkal együtt egy-egy hosszabb utazást is be tudunk iktatni az évbe.

Kép

Kép: Okos Tímea Kitti

– Szerinted mitől működik jól egy házasság?
– Mi egy céges futóversenyen ismerkedtünk meg, egy maratoni váltóba kerültünk. Megismerkedésünk után pár héttel már egy repülőn ültünk Izrael felé. Vagyis elég intenzíven indult a kapcsolatunk, aminek azóta is meghatározó része a sok közös hobbi. Az utazáson kívül ilyen még a futás, illetve az egészséges életmód és a gasztronómia. Egy kapcsolatban szerintem a legfontosabbak a közös élmények és a közös fejlődés ezek által. Az utazás által sokat tanulunk egymásról, magunkról és a világról. Mi együtt fejlődünk, így pedig a kapcsolatunk is fejlődik és mindig megújul.

– A várandósságod alatt végig sportoltál, és a szülés után pár héttel már újra bomba formában voltál. Számodra mit jelent a sport?
– Volt egy olyan időszakom, amikor azért sportoltam, hogy kalóriát égessek vagy jobban nézzek ki, de ma már úgy gondolom, hogy a fitt külső egy járulékos plusz, a legfontosabb pedig a sport egészségre gyakorolt hatása. Várandósan is végig edzettem. Poldi hétfőn született, szombaton még egy jót aeroboztam a konditeremben. A szülés után – ahogy megkaptam a zöld jelzést az orvostól – mentem is vissza edzeni. A sport nekem rengeteget ad. Egyrészt ez a legjobb feszültséglevezetés. Minél fáradtabban vágok bele, annál inkább feltöltődve tudom folytatni a napot egy edzés után. Másrészt a futás szabadságérzést is ad: kimenni a természetbe és futni számomra maga a flow-élmény. A hétköznapokban is látom az eredményét: kitartásra nevel és erőt ad. Ezeken túl nekünk a sport közös családi élményt is jelent: babakocsival is futottunk már félmaratont.

A példamutatás része szintén fontos, hiszen a gyerek valószínűleg akkor fog sportolni, ha látja a szüleit sportolni.

– Multis karriered cserélted saját vállalkozásra, életmódtanácsadó és blogger vagy. Hogy zajlott a karrierváltás?
– Engem mindig sok terület érdekelt, ezért tanultam nemzetközi tanulmányokat, majd mesterszakra vezetés és szervezésre mentem. Mindkettő meglehetősen interdiszciplináris terület, ahol sok mindennel foglalkozol. Dolgoztam gazdasági újságíróként, majd multinál marketingesként. Szerintem a vállalkozásnál is sokat segít egy ilyen munkatapasztalat, ugyanakkor mindig úgy éreztem, hogy ott nincs lehetőségem kibontakoztatni a kreativitásomat, illetve éreztem a korlátokat is: egy multinál nem azt csinálod, amit akarsz, hanem megmondják, hogy mit csinálj. Szerettem volna kreatív dolgot alkotni, és ott volt a szabadság iránti igényem is, harmadrészt az egészséges életmód életem meghatározó területe, amivel 10–12 éve foglalkozom tanfolyamok és szakirodalom szintjén is. Ráadásul a várandósság alatt nemcsak az utazással kapcsolatban kaptunk negatív kommenteket – „úgyse fogtok gyerekkel utazni” –, hanem a sporttal kapcsolatban is – „minek jársz edzeni, úgyis elhízol majd” – amiket nem értettem. Ezek együttesen adták a fő motivációt arra, hogy saját, egészségtudatos életmóddal kapcsolatos vállalkozást indítsak.

A visszajelzések alapján azt látom, hogy amit csinálok, az mások számára megerősítés: lehet másként csinálni, lehet edzeni várandósan, lehet utazni babával és lehet egészségesen élni.

Poldi megszületése után úgy voltam vele, hogy mikor próbáljam meg a saját vállalkozás elindítását, ha nem most. Gyerek és főállás mellett ezt sokkal nehezebb megtenni, mint egy kisbaba mellett.

– Te írtad az első magyar nyelvű BLW (baby lead weaning – baba vezette hozzátáplálás) könyvet, amelynek alapja a falatkás étkezés, amelyet a baba irányít. Ő dönti el, hogy miből és mennyit eszik, nincs kanállal etetés, és a pürék szerepe is minimális. Hogyan találtál rá erre az útra?
– Sok butaságot olvastam a hozzátáplálásról, amikről mindig azt gondoltam, hogy nem létezik, hogy ezt máshogy nem lehet csinálni, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán valahol szembejött a BLW, és azonnal magától értetődőnek tűnt, hogy ez a mi utunk. Amikor közeledett nálunk is a hozzátáplálás ideje, és magyarul kerestem információ a neten a BLW-ről, akkor láttam, hogy alig van olyan anyag, ami összefüggő és friss lett volna. Az elérhető angol cikkek alapján elkezdtük a gyakorlatban, és működött. Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy szeretnék egy olyan anyagot magyarul, amiben benne van a BLW filozófiája, módszere, mások tapasztalatai és a gyakorlati tudnivalók is.

– Van egy egyre népszerűbb Instagram-oldalad, vezeted a sablonmentes.hu blogját és könyvet is írsz. Mik a távlati terveid?
– Jelenleg a férjemmel közös szerelemprojektünkön dolgozunk, a @világjárócsalád Instagram oldalon dokumentáljuk az utazásélményeinket, és épp folyamatban van egy közös könyv írása ebben a témában. A címe: 24 ország 24 hónaposan. Emellett tervezem a BLW könyv folytatását, ami a nagyobb gyerekek étkezéséről szól majd. A célom vele az, hogy segítsek átlépni a sablonos berögződéseken, főleg a válogatósság területén.