Aki nem fél nekivágni az ismeretlennek – Schumacher Gabriella újrakezdésekről, kalandvágyról és első látásra szerelemről

– Az utazás szeretetét otthonról, a családodból hozod?
– Gyerekként nem utaztam különösebben sokat, költözni is csak kétszer költöztünk, sokáig Újpesten éltem, de anyukám mindig is szeretett volna utazni. Amikor a húszas éveim közepén jártam, ő bátorított, hogy próbáljam ki magam külföldön is, ha szeretném. Ő meglehetősen spontán, én hajlamos vagyok túltöprengeni a dolgokat, ugyanakkor folyton buzog bennem a vágy az új dolgok megismerésére, és nehezen viselem, ha a dolgok körülöttem rutinszerűvé válnak. Ez utóbbi volt az, ami miatt úgy döntöttem 2007-ben, hogy kimegyek Írországba au pairnek. Három hónapig voltam kint, ezzel párhuzamosan végeztem levelezőn a főiskolát Magyarországon. Hazamentem két évre, de aztán ismét utazás következett: az egyik öcsémhez költöztem Londonba. Biztonságot adott nekem, hogy ő már ott volt, és valamelyest beilleszkedett.

– Nem sajnáltad, hogy meg kell válnod a marketinges állásodtól és mindattól, amit otthon addig felépítettél?

– Ha az ember újraépíti az életét, számolnia kell azzal, hogy nem ott fogja folytatni, ahol az „előző életét” abbahagyta.

Lehet, hogy korábban irodai munkát végeztél, de ha külföldre mész, nem kizárt, hogy egy gyorsétteremben fogsz szendvicset készíteni.

– Ha jól tudom, London előtt El Caminót is megjártad.
– Egy barátnőmmel vágtam neki az útnak, kerékpárral. Csupán tizennégy napunk volt az egészre. Fizikailag megterhelő, lelkileg nagyon építő, „varázslatos” utazás volt. Akkoriban ébredtem rá, hogy mennyire ragaszkodom a földi javakhoz, például a munkámhoz és az albérletemhez, de rájöttem arra is, hogy tulajdonképpen felesleges szoronganom. Mert hát mi történik, ha nem sikerül kint valami? Semmi. Visszajövök Újpestre a szobámba, és újraépítem az életem.

– Ezek szerint nem szoktál sokáig tapicskolni az önsajnálatban.
– Vannak napok, amikor én is mélyponton vagyok, és szerintem a hullámvölgyeket igenis meg kell élni, hagyni kell magunkat egy kicsit fetrengeni a pocsolyában, de pár nap után meg kell próbálni kilábalni.

Kép

Schumacher Gabriella

– El Camino után Frankfurtba vezetett az utad, ahol megismerted a férjed. Hogyan találkoztatok?
– Frankfurtba is az öcsém hívására mentem (Londonból tette át a székhelyét), bár a kezdetekkor visszatartott, hogy meg kell tanulni a német nyelvet. Fél éve éltem kint, amikor a barátnőmmel ellátogattunk egy szórakozóhelyre, ahol épp brazil estet tartottak, karneváli hangulat volt. Támasztottam a pultot, hallgattuk a zenét a barátnőmmel, amikor odalépett hozzám Andreas, és azt kérdezte, hogy bemutatkozhat-e.

Amikor először a szemébe néztem, olyan érzésem volt, mintha régről ismerném.

Csak pár szót váltottunk, mivel nagy volt a zaj, majd telefonszámot cseréltünk, és elkezdtünk találkozgatni. Kiderült, hogy brazil-német származású, de évek óta Németországban dolgozik.

– Öt éve vagytok férj és feleség. Hogy történt a lánykérés?
– 2015-ben Dél-Portugáliában nyaraltunk. Egyik nap elmentünk a tengerpartra, és mivel nagyon meleg volt, közöltem Andreas-szal, hogy bemegyek a vízbe kicsit lehűteni magam. Ő egy ideig a parton tett-vett, majd bejött ő is a tengerbe. Egyszer csak mondta: „Nézd, ott van valami a vízben!” Rögtön lemerült a víz alá, majd feljött egy gyűrűvel a kezében. Elsőre fel sem fogtam, hogy ez most egy lánykérés, csak azon járt az eszem, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért találtunk egy ékszert.

– Két és fél éve született meg kisfiatok, Logan. Mi az ő anyanyelve?
– A fiunk aktívan kap a három nyelvből. Andreas az anyanyelvén, azaz portugálul beszél hozzá, én pedig magyarul. A közös nyelvünk az angol, Logan azonban német bölcsödébe jár itt, Madridban, merthogy egy ideje Spanyolországba költöztünk. Jól érti a dolgokat, már háromszavas mondatokban beszél mindhárom nyelven. Fontosnak tartjuk, hogy több nyelven meg tudja magát értetni.

– Madridba a munka vagy a kíváncsiság vitt benneteket?
– Mindig is vágytam Spanyolországba, de Frankfurt után, ha Andreas nem lett volna, már nem biztos, hogy újból útra keltem volna – harmincas éveim második felében alábbhagyott bennem a kalandvágy. A férjemet átvette a madridi iroda, de ugyanúgy dolgozik, mint eddig: német kliensekkel egy pénzügyi cégnél. Nemsokára ismét költözünk, ezúttal Valenciába, amit egyáltalán nem bánok, ugyanis Madrid nem lett a szívem csücske, mert ott, ahol most élünk – egy kis kertvárosi részen – alig van élet, az autóvezetésben nincs gyakorlatom, így kisgyerekkel nem olyan egyszerű bemenni a városba. Na persze, mostanában nem is lehet, mert a járvány miatt minden le van zárva. Azért abban is biztos vagyok, hogy ha nem a járvány alatt költözünk, Madrid egy másik arcát mutatta volna. Valenciában szintén egy kicsit messzebb leszünk a városközponttól, de tengerparti lakást bérlünk, így sokkal nagyobb lesz a szabadságom, mint most. A férjemnek élnek ott barátai is, így remélem, hogy a beilleszkedés is könnyebb lesz.

Kép

Schumacher Gabriella

– Lehetséges, hogy a spanyol lesz a következő nyelv, amit megtanulsz?
– Lehet, bár nagy falatnak érzem, ezért kicsit félek nekiállni a tanulásnak, és Logan mellett nehezen találok időt arra, hogy önmagam fejlesszem. Ha kicsit nagyobb lesz, akkor visszatérek a munka világába. Londonban hotelben, Németországban egy iskola titkárságán dolgoztam, Magyarországon marketinges voltam. Még nem döntöttem el, hogy mit csinálnék a legszívesebben, de egy home office-szal kiegyeznék.

– Mi számodra a legnagyobb kihívás az anyaságban?
– Nekem inkább félelmeim vannak, például folyton rettegek, nehogy a fiamnak baja essen. A kórházban ezért nem is tettem őt a kiságyba, hanem magam mellett tartottam.

Amire nem voltam felkészülve, az az, hogy anyának lenni gyakorlatilag 0–24 órás műszak. Amikor korábban az ismerőseim ezt mondták, nem hittem nekik.

Most a saját bőrömön tapasztalom a dolgot. Logan folyton velem akar lenni. Ha leülök olvasni, odajön, kiveszi a könyvet a kezemből, beül az ölembe, soha nem szűnő figyelem kell neki. Ezt még most is nagyon nehéz megszokni, különösen egy olyan introvertált embernek, amilyen én vagyok. Néha szeretnék bezárkózni a magam kis világába. Ettől eltekintve az egész anyaság egy óriási kaland, sok szépséggel. Logan az apjára ütött a tekintetben, hogy roppant nyitott, még az idegeneknek is integet, az egész világra mosolyog. Szeretném, ha megmaradna ilyennek, illetve, ha örökölné a mi kalandvágyunkat, és megfontoltan, ugyanakkor rugalmasan állna az élethez.