Egy kórház, ahol mozgathatók a falak – ez a Vadaskertben zajló munka rugalmasságát is jelképezi

Hogyan működik ma az intézmény?

A Vadaskert nyitáskor is egy barátságos külsejű, korszerű épület volt, azóta sincs ehhez hasonló gyermekpszichiátriai intézet az országban. Az épület 24 ágyas intézményként indult, mára 40 aktív és 10 rehabilitációs ággyal rendelkezik, ahol évente 1500 fekvő beteget ápolunk, és emellett 8-9 ezer ambuláns eset ellátása történik. Nagy területi ellátási kötelezettségünk van, és évi több ezer családnak nyújtunk segítséget. Modern a struktúránk a betegellátás szempontjából is, a terápiás csoportjainkban alapvetően viselkedésterápiás eszközökkel dolgozunk. Van egy járóbeteg-ambulanciánk, ez a kapu egyfajta szűrőként is működik, itt lehet előjegyzéssel időpontot kérni hozzánk. A jelentkezés információi alapján szakemberek triázsolnak, a hozzánk befutó jelentkezéseket mindennap elolvassuk, osztályozzuk, ha több információra van szükségünk, felhívjuk a családot, és egy kolléga beosztja a jelentkezőket. A sürgős eseteket soron kívül is tudjuk fogadni.

Hogyan változott a gyermekek mentális állapota az elmúlt évtizedekben?

Úgy tapasztaljuk, hogy ma sokkal fiatalabb életkorban kezdődnek a problémák.

Az elmúlt pár évben megnőtt az önsértő magatartások, a szorongások, az úgynevezett neurodevelopmentális, vagyis fejlődési zavarok, mint az autizmus spektrumzavar, az ADHD és a tik problémák száma is. Az utóbbiak esetében érzékenyebbek lettek a diagnosztikai eszközök, így több lett a felderített, kivizsgált eset.

Miként alakult mindez a Covid alatt és után? Számítottatok nagy esetszám-növekedésre a karantén idején?

Megijedtünk tőle, és számítottunk is rá. Valóban nagyon megugrott az esetek száma, szinte a bőrünkön éreztük a hirtelen kialakuló óriási rohamot, de nem azonnal, hanem némi időeltolódással. 2020 szeptemberében kezdtek özönleni a szorongó, önsértő gyerekek.

Naponta hat-hét alkalommal érkezett hozzánk a mentő súlyos állapotban lévő gyerekekkel.

Ez a karantén utáni iskolakezdés időpontja.

Az iskolakezdés rengeteg gyereket megviselt, főleg azokat, akik a karantén előtt valamiért nem voltak népszerűek az iskolában, bántották őket, vagy tanulási kudarcaik voltak. Klinikai tapasztalattá vált, hogy közülük kerültek ki azok, akiket megviselt az újraindulás. Úgy láttuk, hogy nem készült föl a kezdésre tervszerűen senki, még a pedagógusok sem. De nem ez az egyetlen oka annak, hogy megnőtt a szorongó-önsértő gyerekek száma, ennek soktényezős, komplexebb oka van. Maga a Covid inkább egyfajta katalizátorként szerepelt ebben, nem kiváltó okként. A serdülők agya erre nem volt felkészülve, túl nagy nyomás helyeződött az érésben lévő idegrendszerükre, az érzelmi szabályozásra, és ezzel sokan nem tudtak megküzdeni.

Mivel válaszoltok erre a súlyos problémára?

Svéd mintára igyekszünk megalapozni egy terápiás központot, amely a hangulati, szorongásos problémákkal küzdő fiataloknak nyújt hosszú távú terápiás segítséget, nappali kórház formájában. Ez a DBT (Dialektikus Viselkedésterápia) részleg pont az önsértő viselkedésre tud hatékony megoldást nyújtani úgy, hogy a terápiás folyamatba a szülőket is bevonjuk. Ez lenne az első ilyen típusú központ Magyarországon. A viselkedésterápiának az ezekre a gyerekekre szabott módszertanát próbáljuk most egyre jobban kidolgozni. Ennek az a lényege, hogy vannak biológiai-genetikai okból sérülékenyebb gyerekek, akik az érzelmeiket nehezebben tudják szabályozni, és túl gyorsan, zsigerből reagálnak. Ilyen impulzuskontroll-probléma az önsértés is. Nekik speciálisan hoztuk létre a viselkedésterápiának egy olyan változatát, amellyel az érzelmeik szabályozását meg tudják tanulni. Ez egy hosszú folyamat, a szülőket is bevonjuk, nekik is tanítunk módszereket, olyan használható eszközöket adunk a kezükbe, amikkel segíthetik a gyereküket.

Kezdettől alapelvünk, hogy ameddig lehetséges, nem gyógyszerrel, hanem viselkedésterápiával közelítjük meg a gyerekeket.

Hogyan közvetíti az épített környezet a befogadó, támogató hozzáállásotokat?

A Vadaskert tudatosan tervezett épület, az építészeti tervek eredetileg is tükrözték a szándékot arra, hogy kellemes, gyógyító, együttműködő környezet jöjjön itt létre. Három fő épületből áll az intézmény, amelyek egy virágos-fás udvart ölelnek körbe. Tudatos döntés eredménye az is, hogy a negyven ágyunkat szétszórtuk a különböző osztályokon, és mindegyik osztálynak van egy sajátos berendezése, stílusa, egyedisége. Nehéz megmondani, hogy ez egy kórház, a gyerekek sokszor nem is annak észlelik. Nagyon barátságosak a bútorok, a színek, szeretnek itt lenni. Pizsamát sem kell fölvenniük, napközben a rendes ruhájukban vannak. Van egy biztonságot nyújtó napirendünk, van egy jóság-tábla is a falon, mert pozitívan jutalmazunk, színes képek, gyerekek által festett festmények és nagyra nőtt növények vesznek körül minket. Az itt dolgozók nem hordanak fehér köpenyt, igyekszünk a gyermekek kiszolgáltatottságát, amennyire lehet, enyhíteni, és együtt dolgozunk a családdal a probléma megoldásán.

Kép

Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány igazgatója – Fotó: Tóth Balázs

Mit jelentenek ezek az elnevezések, hogy Barlang, Méhkas vagy Fészek?

Ezek a különböző osztályaink nevei. A Barlang az akut osztályunk, a 12 év felettiek osztálya, ez változott a legtöbbet. Amíg régen tudtunk előjegyzés alapján működni, ez egy tisztán diagnosztikai osztály volt, most is az, viszont a tervezhetősége annyiban változott, hogy a mentő erre az osztályra hozza az akut eseteket. Ez óriási változás, jelenleg nehéz előre tervezni, az előjegyzett gyerekek időpontja tolódhat, ha sok az akut ellátásra szoruló gyerek.

A járóbeteg-ellátásban nem olyan hosszú a listánk, ott diagnosztika is folyik, és ha van sürgős probléma, annak a megoldására is készen állunk.

Egyéb esetekben hónapokat kell érteni a várólista alatt.

Mi a Méhkas, és mi a Fészek?

Van egy „kisosztály”-nak nevezett részlegünk, ami a 12 éven aluliak diagnosztikus osztálya. ADHD, tik-ek, szorongásos zavarok diagnosztizálása folyik itt. A Méhkas a terápiás osztályunk, tehát a diagnózis utáni állomás, itt tematikus csoportok működnek. Egy-egy adott turnusban ugyanolyan típusú problémákkal küzdő gyerekek vannak, erre alakítjuk ki a terápiás rezsimünket, amelyben a szülők is feladatot kapnak. Őket is bevonjuk, nekik is van csoportjuk. A Pagony is terápiás osztály, ahol többnyire autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyerekek terápiája folyik. A Fészek pedig a kis ADHD-sok kéthetes terápiás csoportja, egy nappali kórházi program arra, hogy megtanuljanak olyan viselkedésterápiás eszközöket, amikkel az állapotukat ők is és a szülők is jobban tudják kezelni.

A szülők mentális állapota is romlott a karantén óta?

Igen, ők sincsenek jól, nehéz időszak indult el a járvánnyal, és ez ma is tart. A szülőkre rendkívül nagy nyomás nehezedik egzisztenciálisan, gazdasági és mentális területen is. Az UNICEF-nek volt egy erre vonatkozó kutatása, ami azt mutatta ki, hogy aggasztó mentális állapotban vannak a szülők, és ez kihat a gyerekekre is. Az UNICEF-fel együtt volt egy projektünk olyan hátrányos helyzetben élő szülők számára, akik anyagi okok miatt nem jutottak el terápiába. Nekik tartottunk önsegítő és pszichoedukációs csoportot, ahol készségeket tanulhattak, segítettünk nekik abban, hogy miképp tudnak a mindennapi életben ők is jobban boldogulni.

Ha a szülő jól van, jobban tud segíteni a gyerekének, és akkor a gyerek is jobban van.

Szakemberekkel is megosztjátok a tapasztalataitokat?

Igen, képzéseket tartunk, ahol elmondjuk, mi hogyan dolgozunk, megosztjuk a tudásunkat az általunk alkalmazott terápiákról, hogy mire mit érdemes elővenni. Most, amikor beszélgetünk, egy online tanfolyamunk folyik a szorongásos zavarok terápiájáról. Megmutatjuk és rendelkezésükre bocsátjuk az eszköztárunkat, hiszen a világ változik, a kutatások egyre precízebbek, és sok eddigi elképzelés a lelki működésről meg is dőlt. Régen például azt gondoltuk, hogy a kötődési stílusunk – például a biztonságos, elkerülő vagy dezorganizált –, ami az anya vagy elsődleges gondozó és a gyerek kapcsolatának függvényében alakul ki, nem írható felül. Ezt ma már nem így gondoljuk, mert a kutatások bebizonyították, hogy a rossz mintázatok is reparálhatók, hiszen a kötődésre a fejlődés folyamán más környezeti tényezők és interperszonális kapcsolatok is hathatnak. Ez jó hír, amely mentén el lehet indulni.

Neked van kedvenc zugod az épületben?

Gádoros Júlia főorvos asszony úgy terveztette meg az épületet, hogy a falak mozgathatók, így folyamatosan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez. Az elmúlt harminc évben mindig változott is valami, most éppen két osztályt összevontunk, az irodából nappali kórházat hoztunk létre, és csináltunk egy új szobát – éppen erre van szükség. Ha kellett, létrehoztunk egy kutatószobát vagy viselkedésterápiás helyiséget, nagyon rugalmasan és viszonylag meglepetésszerűen tudunk itt költözni. A huszonkét évem alatt én nagyjából tizenötször költöztem, és a szobák nagy részében megfordultam. Most a családterápiás szoba a kedvencem, amelyet egy két éve alakult terápiás teamnek hoztunk létre. Most ide szeretek beülni leginkább, de ha újra mozdítjuk a falakat, arra a helyzetre is kész leszek.