Engedjem vagy ne engedjem? – Mikortól kell és lehet önállóan iskolába engedni a gyereket?

„Anya, én mikortól járhatok majd egyedül haza? Lilláért már tavaly se jött senki, egész évben önállóan mehetett haza az iskolából” – szegezte nekem a kérdést a kislányom még a múlt félévben. „Lilla helyzetét nem lehet összehasonlítani a tiéddel, anyukája egyedül neveli őt a két nagyobb testvérével. Késő délutánig dolgozik, nagyon nehezen és csak ritkán tudja megoldani, hogy ő maga menjen érte az iskolába” – tértem ki ezzel a magyarázattal a válaszadás elől. Ugyanakkor jól tudom, a kérdés azóta is – egyre égetőbben – ott lebeg a fejünk fölött, és egyszer csak, talán nem is olyan sokára, el fog jönni az a pillanat, amikor ez a magyarázat már nem lesz elég. 

Sok szülő számára ijesztő fordulópont lehet, amikor a gyermekét, a féltett kincsét engedi egyedül hazajárni az iskolából. Még akkor is, ha ezt némi „trenírozás” – például az útvonal közös begyakorlása – előzte meg. Az ugyanis teljesen más, amikor a gyerek „éles helyzetben” egymaga rója az utcákat. 

Előbb-utóbb azonban minden szülőt utoléri a dilemma, hogy mikortól járhatna a gyereke egyedül iskolába, ez pedig szülői körökben közel akkora darázsfészek, mint például a cumi vagy az együttalvás kényes témája. 

Sokakban az is felmerülhet, létezik-e egyáltalán egy olyan, „ajánlott” életkor, amitől kezdve a hozzáértők ezt javasolják. Győri Ildikó pszichológussal járjuk körül a témát. 

A válasz sok körülménytől függ

„Ez egy összetett kérdés, ilyen életkor nem létezik. Nem tudunk egy erre »megfelelő« életévet megjelölni: például azt mondani, hogy minden gyerek kilencévesen kapjon kulcsot, és kezdjen el egyedül hazajárni – mondja megkeresésünkre Győri Ildikó. – A válasz függ például attól, hogy az adott gyereknek milyen a személyisége: mennyire önálló, illetve, hogy mennyire kellett korábban önállónak lennie. Ha pedig már önálló, az is nagyon sokat számít, hogy milyen környezetben, mennyire biztonságos helyen él a család. Vajon ez egy olyan közeg, ahol egy önálló gyereket biztonságosan el lehet engedni egyedül? Ha ez nincs így, akkor viszont hiába önálló a gyerek, egy szülő se teszi meg ezt szívesen – fűzi hozzá a pszichológus. – Más életkorban lehet alkalmas egy gyerek az önálló közlekedésre a nagyvárosban, mint például egy kisebb településen vagy falun. Utóbbi esetében akár haza is tud sétálni, mert valószínűleg ismerik egymást a szomszédok, akikkel talán meg is lehet beszélni, hogy nézzenek rá a gyerekre a hazaút során. Egy kisvárosban pedig esetleg többen együtt is haza tudnak járni azok a gyerekek, akik például ugyanabban az emeletes házban laknak. A nagyvárosban viszont már sokkal nagyobb eséllyel kerülhet egy gyerek olyan helyzetbe, ami megijesztheti. Úgyhogy a kérdés egyáltalán nemcsak a gyerektől, hanem a közegtől is függ” – hívja fel a figyelmet Győri Ildikó.

A pszichológus ugyanakkor óva int attól, hogy két gyereket úgy engedjünk haza önállóan az iskolából, hogy a nagyobbra, például a testvérére bízzuk a kisebbet.

„Még ha idősebb is nála mondjuk két évvel, egy tízéves gyerek is nagyon kicsi, ahhoz mindenképpen, hogy ezáltal szülői szerepbe helyezzük. Megeshet, hogy a kicsi csupán a hecc kedvéért nem fogad szót neki. A nagy testvért pedig egy olyan helyzetnek tesszük ki, amire közel sem biztos, hogy fel van készülve. Nem csak rajta múlik, hogy meg tud-e felelni ennek az elvárásnak, vagy nem, mert ha a kistestvérnek épp nincs kedve szót fogadni neki, ő hiába tesz meg mindent, veszélybe kerülhet a testvére, mondjuk az átkeléskor az úttesten. Ha csak lehet, ezt a megoldást kerülje a család” – tanácsolja a szakember. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Libershot

A szülők sok esetben viszont azért engedik, hogy önállóan járjon haza a gyerekük, mert egész egyszerűen kényszerhelyzetben vannak: nem tudják megoldani, hogy ők maguk hozzák-vigyék, és segítségük sincs ehhez. 
„Az ilyen családok esetében valószínűleg nem is kérdés, hogy a gyerek hány éves korától lenne erre alkalmas, hanem épp fordítva: adott egy szükséghelyzet, amit meg kell oldani, amihez aztán megtanítják a gyereket alkalmazkodni” – mondja Győri Ildikó.

Ami papíron létezik, inkább csak támpont

Elméletileg a KRESZ több ponton is, külön szabályozza a gyermekek közlekedésben való részvételét: gyalogosan 6, kerékpárral főúton 12 éves kortól engedi, hogy egyedül közlekedjenek. Ezek azonban legföljebb csak támpontok. A jog gyakorlásához elengedhetetlen a megfelelő tudás is: azt a gyereket, akinek még a veszélyérzete se alakult ki, meg kell tanítani a biztonságos közlekedés alapszabályaira. A mobiltelefonok és az elektromos rollerek világában ez elengedhetetlenül fontos, ahogyan például arról sem lehet eleget beszélni, hogy ne rohanjon az úton, ne álljon szóba idegenekkel, illetve váratlan helyzet, nehézség esetén hogyan, kitől kérhet segítséget, és kitől nem.

A tömegközlekedés ezen belül is egy speciális terület, amiben csakis akkor képes egy gyerek önállóan részt venni, ha már rutinosan, jól ismeri az útvonalat, tudja, hol kell fel-, le- és esetleg átszállni. És ez még nem minden: tisztában kell lennie a járműveken utazás egyéb, íratlan szabályaival is, mint például a hátitáska levétele. 

Szakértők és pszichológusok általános véleménye az, hogy a gyermekeknek legalább tízéves korukig szükségük van megfelelő támogatásra és felügyeletre a közúti közlekedésben. 

A biztonságos közlekedésre nevelést pedig minél előbb, lehetőleg már óvodáskorban érdemes lenne elkezdeni, és az is megkerülhetetlen, hogy a szülők ebben is a jó példát mutassák.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.