„Na, végre!” – köszönt minket széles mosollyal a csoport létrehozását kezdeményező dr. Molnár Zsolt, pásztorokkal együtt gondolkodó botanikus, etnoökológus. Nem arra utal, hogy bárki elkésett volna, hanem arra, hogy már itt volt az ideje a főleg hortobágyi és környékbeli nőkből alakult társaság első összejövetelének. Bár a csoport zárt, tagjai nyitottan fordulnak egymás és a világ felé, ezt magam is tapasztalom. Nyitottságuk az ország bármely pontján pásztorságban élő hölgyeket idevonzza, például Zalából érkezett taggal is beszélgetek. Kiváló alkalom ez, hogy új kapcsolatok szülessenek, amelyek később akár barátsággá mélyülhetnek, s az egyféle életvitelt folytató, azonos nehézségekkel küzdő, hasonló szépségeknek örülő sorstársak megoszthassák gondjaikat, sikereiket. 

Határozott érzésem, hogy a pásztorvilág női oldala nemhogy nem idejétmúlt, hanem egyenesen friss, modern, lendületes, a választott hivatására büszke.

„Ezt a gyakorlatban kell látni, fogni, megélni”

„A szüleink neveltek bele minket a gazdálkodó életformába, mi pedig fogékonyak voltunk rá – meséli Uzonyi Renáta és Szabina, egy ifjú hajdúböszörményi testvérpár. – Többek közt kétszáz anyajuhval és a majdnem százötvenes szaporulatukkal dolgozunk, de a szántóföldön is édesapánk segítségére vagyunk, mert ő áprilistól főleg a növénytermesztést viszi. Büszkeséggel tölt el, amit elért, örülünk, hogy mi folytathatjuk. Édesanyánkkal együtt négyen, külső segítség nélkül, családi csapatban működünk. Nyilván van, ami – például a villázás a hodály végében, mert köretető csak kint van – fizikailag megterhelő, de nagyon szeretjük az állatokat, jó, hogy mindig körülvesznek minket.”

A lányok elismerik: nagyon mások lehetnek, mint a legtöbb huszonéves kortársuk. Persze ők is járnak bulizni, és ha kell, bevásárlóközpontba is, de nem kávézgatni, csak elintézni a dolgukat, majd otthon felveszik a gumicsizmát, és mennek ki a jószághoz. Mint mondják, nagyon rá kellett hangolódniuk a természetre, hogy az időjárás jelzéseit is figyelve gondozzák a juhokat, lássák el a napi teendőket. Az állattenyésztés még kevésbé tervezhető, mint a növénytermesztés, mondják, képtelenség előre látni, mikor milyen fordulat áll be: esetleg betegség üti fel a fejét, vagy ellési nehézségnél kell segédkezni.

„Agrárszakon végeztem az egyetemen, de ehhez a hivatáshoz kevés az elmélet, ezt a gyakorlatban kell látni, fogni, megélni. Egy elletést hiába magyaráznak el, sokszor nekünk kell a kicsit kihúzni, különben esélytelen, hogy megmarad. Ezzel együtt szeretném, ha a majdani gyerekeim is vinnék tovább, amit én, mert a gazdálkodó gyerekek szerintem minden értelemben a földön járnak, kint a tanyán találják meg a boldogságot, nem az éjszakában, rossz környezetben” – magyarázza Renáta.

Kép

A pásztorságban élő nők hajdúsámsoni találkozójának résztvevői – Fotó: Katona László

„Nincs nagyobb kincs, mint saját, egészséges élelmiszert tenni a család asztalára”

„Szentesen egy juhászatban dolgozunk a férjemmel, életünk minden szegmense eköré összpontosul – ezt már Kovács-Igric Dominika mondja. – A férjem a szántóföldi és állatok körüli nagyobb munkákat végzi, én pedig a kisebb fizikai s persze a ház körüli teendőket. Nálunk nem volt családi előzmény, én magam kezdtem el juhászkodni, ennek révén ismertem meg a párom, nekünk ez jelent mindent. Együtt nyilván könnyebb, lehetőségként és nem teherként tekintünk arra, hogy minden napunk az állatok körül forog. Más gazdáknak is igyekszünk segíteni az interneten, apró trükköket, praktikákat osztunk meg velük. Nem könnyű manapság gazdálkodni, a hagyomány és a modern világ vívmányait ötvözni, de mi arra tettük fel az életünket, hogy helytálljunk benne, s mindezt másoknak is átadjuk.”

Dominika boldogulását nem könnyítette meg, hogy – mint elárulja – a saját családjával is meg kellett küzdenie, akik a mai napig nem fogadták el, hogy húsz éve ezt az élethivatást választotta. Valamiért úgy kezelik, mintha kényszerből űzné, meséli, pedig már egyetemi agrárvégzettségét is tudatosan, a cél érdekében szerezte. 

„Bármi történjék a világban, a mi szakmánkra mindig szükség lesz – vallja, s kiemeli: – Mi a magunk urai vagyunk. Aki szeretné, a mezőgazdaságban megtalálja a számítását.”

Beszélgetésünkhöz csatlakozik Csapóné Hernádi Noémi is, aki a Békés vármegyei Kondoros mellől érkezett. Ő arra is felhívja a figyelmet, hogy az ágazat nemcsak az agrárvégzettségűeket várja, a más ágazatokban diplomát, tapasztalatot szerzett embereket is szívesen fogadja, hogy tanulhasson tőlük. Noémi több generációs kihagyás után dédszülei egykori gazdálkodó tevékenységét folytatja – amely a múlt századi államosítással ellehetetlenült –, miután férjével az életpályájuk és az álmaik is közösek.

„Elhatároztuk, hogy körkörös gazdaságot építünk ki, amely több, egymásra épülő pillérből áll, ezek a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és a kertészet. Az állattenyésztés nálunk a juhtartásban teljesedett ki, ami Békés vármegyében nem mindennapos tevékenység. Mi is bemutatjuk a közösségi médiában a tanyánk működését, hogy a fiataloknak jelezzük: van jövő a vidéki életben és a mezőgazdaságban. És hogy ebben a jövőben a nőknek is fontos szerep jut.”

Noémi úgy véli, a Covid-járvány után, háborúk idején a legalább részbeni önellátás nagyon hasznos. „Nincs annál nagyobb kincs, mint amikor az ember saját, egészséges élelmiszert tehet a családja asztalára” – mondja. Szerinte ez nem csupán nemzeti, de családi szinten is stratégiai ágazat kell hogy legyen. „Szembesüljön bármilyen gonddal a világ, ha a tanyánk kapuját magamra zárom, kenyeret sütök, van zöldségem, gyümölcsöm, állatom, azaz mindent meg tudok oldani. Sokszor mi magunk rontjuk a gazdálkodásról alkotott képet azzal, hogy panaszkodunk: aszály van, sokat kell dolgozni, nem jók a felvásárlási árak. Pedig korántsem csak küzdelem, ahogy élünk, hanem csodálatos is!”

Galéria – a teljes képekért kattintson a négyzetre!

„Minden pillanatnál ott vagy: születésnél és halálnál”

Ahogy csodálatos Győrfi Lászlóné Zsuzsa és lánya, Győrfi Annamária díszes öltözéke is, amellyel az ünnepélyes találkozót megtisztelték. Ők a Balmazújváros és Újszentmargita közti Darassáról jöttek, ahol több mint ötszáz juhval dolgoznak. Zsuzsa szerint a hivatásukban szabadnap nincsen, cserébe mindenből készül saját, még adalékanyag-mentes birkakolbászuk is van. A Debreceni Egyetemen végzett Annamária számára nem volt kérdés, hogy szülei nyomán ő is ezzel foglalkozzon. „Az állatok szeretete és a puszta. Ezek fogtak meg – jelenti ki szinte gondolkodás nélkül. – A régies életforma, s hogy mindent megtermelünk magunknak. Édesapám olyanokat tud az állatokról, hogy az csuda!”

Azon tűnődöm, micsoda mennyiségű és milyen értékes természeti tudás találkozik ezen a napon Hajdúsámsonban. 

Ezt Hajnal-Osvald Zsófia is megerősíti, aki Zala vármegyében több más állat mellett kétszáz bivalyról is gondoskodik. „Úgy vannak szoktatva, hogy ha hívja őket az ember, jönnek – újságolja. Zsófia biológusként, ménesgazdaként és lovasedzőként végzett, s ma már látja: a biológia, az ökológia és a növényismeret elválaszthatatlan egymástól. „Tizenkét éve űzöm ezt az életformát, aminek ugyanaz a szépsége, ami a nehézsége. Komplett folyamatokat követsz végig, megtanulod értékelni azt, ami az asztalodra kerül, mert láttad az utat, amit megtett. De minden pillanatnál ott vagy: a születésnél és a halálnál is. Sokévnyi tenyésztés után is nehéz elengedni azt, aminek nincs helye a gulyában.”

Kép

Fotó: Katona László

Az elgondolkodtató beszélgetések után egymásra mosolygunk a Nők a pásztorságban csoport vezetőjével, a hajdúsámsoni Sáfián Lászlóné Ibolyával, akiről tudom, hogy egy hetedik generációs juhász felesége, mert vele korábban hosszabban is beszélgettünk. A csoportot a háttérből szakmailag és emberileg is támogató dr. Molnár Zsoltnak pedig megköszönöm a vendéglátást. „Ugye, milyen érdekes volt? – kérdezi. – Ennyi pásztornő Magyarországon még nem gyűlt össze! Ritkán hallatják a hangjukat, inkább dolgoznak. De mind különböző karakter, így nagyon sokat segíthetnek egymásnak.” Meg nekünk is, jegyzem meg. Hiszen nemcsak a munkájuk, az életszemléletük is igazi kincs.

Az Evészavarok Nemzetközi Egyesületének (NEDA) oldalán közölt 2019-es statisztika alapján az evési rendellenességek globális előfordulása 3,5%-ról 7,8%-ra nőtt 2000 és 2018 között. Egy gyermekekkel és serdülőkkel kapcsolatos felmérés pedig 2023-ban azt mutatta, hogy az említett korcsoport 22%-a érintett a táplálkozási zavarokban világszerte. 

Mivel ennyire sok embert érint ez a probléma – akár már gyermekkortól kezdve –, nagy jelentősége lehet a filmes megjelenítésének. De vajon képes-e a mozgókép a maga valódi mélységében, kellően reprezentatívan ábrázolni a betegek szellemi vívódásait? Ha pedig képes, akkor melyik műfaj a legalkalmasabb erre a célra?

Csontig – To the Bone (2017)

A Netflix forgalmazásában megjelent film egy 20 éves lány, Ellen (Lily Collins) küzdelmét mutatja be az anorexiával. A történet elején világossá válik, hogy több kezelésen is részt vett már, de érdemi eredményt egyik sem ért el. Orvosa (Keanu Reeves) tanácsára beköltözik egy olyan intézetbe, ahol étkezési zavarral küzdő betegekkel kerül egy közösségbe. 
A film csak a legismertebb táplálkozási zavar legjellemzőbb(nek hitt) formáját mutatja be: egy fiatal, fehér lányt, aki kórosan sovány. Az anorexia tipikus tüneteit ugyanakkor érzékletesen ábrázolja. 

Ilyen az obszesszív kalóriaszámlálás, a kényszeres testedzés vagy az étel megrágása, majd kiköpése anélkül, hogy a beteg lenyelné azt.

Némileg a családi konfliktusokra is kitér a film. Ellen féltestvéréhez fűződő viszonyával például egészen pontosan bemutatja, hogy milyen érzés végignézni, amikor a hozzánk legközelebb álló személyből szépen lassan nem marad semmi. Az édesanyja a tehetetlen szülő megtestesítője, aki próbál rájönni, hogy milyen régi sérelemből eredhet a lánya problémája. Kettejük kapcsolata és ellentéte a film végén egy bensőséges és szimbolikus jelenetben csúcsosodik ki. Az édesapja azt a hozzátartozót képviseli, aki egyáltalán nem tud mit kezdeni a betegséggel, és teljesen kivonja magát Ellen életéből.

Kép

A Csontig című film plakátja

Elismerhető a film pozitívumaként az intézetben kezelt fiatalok csoportjának összetétele is. Felemelő volt látni, hogy megtalálható köztük fiú, illetve nagyobb testsúllyal rendelkező, színes bőrű lány is. Ez azért különösen fontos, mert a férfiak testképpel és étkezéssel kapcsolatos problémái még mindig sokkal kevesebb figyelmet kapnak, mint amennyit megérdemelnének. Ugyanez vonatkozik a falászavarral rendelkező emberekre is. Az anorexia és a bulimia a legtöbbet tárgyalt evészavarok (az utóbbira is láthatunk példát a filmben), és bár ezek közül csak az egyik van középpontban, értékelendő a sokféleség bemutatására való igyekezet.

Az alkotás látszólag nem próbálja idealizálni ezeket a rendkívül veszélyes mentális betegségeket.

Mégis felvetődik a kérdés, lehet-e egy ennyire érzékeny témáról játékfilmet csinálni anélkül, hogy néhány esztétikus felvétellel tévesen megszépítsenek életveszélyes fizikális és szellemi állapotokat.

Szégyen – Skam (2015–2017)  

 A norvég filmsorozat egy oslói gimnázium tanulóinak mindennapjait követi végig, mindegyik évadban más-más karaktert helyezve a középpontba. 
Bár az evészavar témája itt csak egy mellékszálban jelenik meg, mégis említésre érdemes. Az érintett lány, Vilde (Ulrikke Falch) nem kórosan sovány, de vannak árulkodó jelei annak, hogy harcban áll a táplálkozással és a saját testével. Csak turkál az ételben, hánytatja magát, és még a hétvégi kiruccanáson is megszállottan edz. Tettei Noorának (Josefine Frida Pettersen) szúrnak a leginkább szemet, aki figyelmezteti is, hogy ezeket abba kell hagynia. Később kiderül, Noora azért viselte különösen a szívén Vilde problémáit, mert ő maga is megküzdött velük. 

Ez a történet egyrészt rávilágít arra, hogy ránézésre még tűnhet valaki egészségesnek az étkezési zavara ellenére. Másrészt megmutatja, hogy aki maga is érintett (volt), az sokkal hamarabb észreveszi másokon az intő jeleket.

 A pletykafészek – Gossip Girl (2007–2012)

A tévésorozat a manhattani elit fiataljainak életét mutatja be. Az első évad néhány jelenet erejéig betekintést enged az egyik főszereplő, Blair (Leighton Meester) bulimiával való küzdelmébe. A Skamhez hasonlóan ez itt is csak mellékszál, sőt itt még kevesebb jelentőséget tulajdonítanak neki, és a későbbi évadokban szinte feledésbe is merül. 
Egy hálaadáskor játszódó részben bemutatják, hogy bármilyen kedvezőtlen esemény könnyen előidézheti a beteg falás–purgálás epizódját.

Blair esetében ez az volt, hogy édesanyjától elvált édesapja nem tölthette náluk az ünnepet, ezzel megszakítva egy régi tradíciót. Egy másik epizódban azt is jól érzékeltetik, hogy a szülőknek való megfelelési kényszer erős indikátora lehet az evészavarok kialakulásának. Blair ugyanis divattervező édesanyja elvárásainak akar eleget tenni a testsúlyával. 
Ezek mind-mind lényeges pontok az ilyesfajta betegségek megértéséhez, viszont a sorozatban összességében túl kevés szó esik róla. A későbbi évadokban mintha csodával határos módon el is múlna ez a probléma. Mindössze izgalmas fordulatként felhasználni ezeket a kórképeket káros lehet abból a szempontból, hogy a nézők többsége így valószínűleg nem fogja megérteni a téma komolyságát és mélységét.  

Sovány – Thin (2006)

A dokumentumfilm egy amerikai intézetben játszódik, ahol táplálkozási zavarokkal küzdő nőket kezelnek. A film a készítési idejére jellemző adatok ismertetésével kezdődik: ezek alapján 5 millió ember szenvedett valamilyen evészavarban az Egyesült Államokban, és minden hetedik nő belehalt az anorexiába. 

Kép

A Sovány című dokumentumfilm plakátja

Az alkotás a betegek közül négyre fókuszál, akiknél részletesebben is beleláthatunk az anorexiával vagy bulimiával vívott hétköznapi küzdelmeikbe. Az orvosi vizsgálatokat, a súlyméréseket, a szigorú szabályokhoz kötött étkezéseket ugyanúgy bemutatja, mint a To the Bone. 

Itt viszont a dokumentumfilm-jelleg ad egy olyan nyers és kendőzetlen élethűséget, amelynek köszönhetően egy pillanatra sem tűnnek vonzónak a bemutatott mentális és fizikai állapotok. 

A lányok múltjáról is megismerünk néhány részletet, illetve itt is jól érzékeltetik a családtagok bevonódását és általában tehetetlenségét. 

A film végén megtudhatjuk, hogy a legtöbbjük visszaesett a betegségébe, egyikük pedig el is hunyt, feltehetően öngyilkosságban. A műfaj szerencsés választás volt ebben a témában, mert valódi emberek valódi küzdelmeit mutatja be: az őrlődést a között, hogy az életet vagy a halált válasszák. A döntés viszont – bármennyire nehéz is elfogadniuk – csak és kizárólag az ő kezükben van. 

Egy fiú a lányok világában – Anorexia: A Boy in a Girl's World (2016) 

A BBC Newsbeat Documentaries című műsorának 16 perces epizódja egy anorexiával küzdő fiú kezelését és egykori iskolájába visszatérését mutatja be. Már a cím is rámutat arra, hogy az anorexia elsősorban női betegségként él a köztudatban. Valóban kisebb arányban érinti a férfiakat, de nem elhanyagolható mértékben. Egy, a témára irányuló kutatás azt mutatta ki, hogy az anorexiás és bulimiás esetek 25%-ában férfiak az alanyok. 
Ez az alkotás az étkezési zavaroknak egy kevésbé ismert megnyilvánulására fókuszál, és mindezt egy valódi ember példáján keresztül teszi. 

Minél több ilyen feldolgozás készül a témában, annál többen fogják megtudni, hogy ezeknek a mentális betegségeknek sincsenek nem-, kor- vagy etnikumbeli határai.

Kétségtelen, hogy egy film- vagy sorozatkészítő kockázatos vállalkozásba fog akkor, amikor mentális problémákat, például evészavarokat szeretne megjeleníteni. Azt is érdemes számításba venni, hogy milyen műfajjal teszi mindezt. A játékfilmekben ugyanis a klasszikus dramaturgiai elemeknek való megfeleltetés megmásíthatja, megszépítheti ezeknek a betegségeknek a valódi arcát. Az igazság az, hogy ezek a küzdelmek a valóságban a szépségtől nagyon messze állnak. A happy end nem mindig garantált, s ha el is érkezik, hosszú és rögös utat kell hozzá bejárni. Ennek ellenére fontos próbálkozni a reprezentációval, hiszen ez a köztudat szélesítését szolgálja. Bár még mindig kicsi a feldolgozások változatossága ezen a területen, egyre több a törekvés a bővítésre, amely tendencia remélhetőleg a jövőben is folytatódni fog.  

A fesztivál kínálata 13 székbe szögező dokumentumfilm a kalandsportok világához kapcsolódó legkülönbözőbb témákban: hegymászó expedíciók filmes dokumentációi; adrenalin dús trükkök földön, vízen és levegőben; felfedező kalandok, melyek őrült utazásokra invitálnak minket.

Ahogy sajtóközleményükben fogalmaznak: 180 percnyi lélegzetelállító látvány, őrült izgalom és igazi inspiráció a 48. Banff Mountain Film Festival világkörüli filmturnéjának budapesti vetítésein.

A hegyifilmek legrangosabb éves versenyének legjobbjaiból készült válogatást a magyar közönség április 18-án és 19-én este láthatja a mozivásznon, idén új helyszínen, a Cinema City Mammutban.

További információ: www.banff.hu 

Alább a vetített filmek ajánlója:

„A“ Banff Film Program – 90 perc

No Way
Jean-Baptiste Chandelier-nek megint sikerült! Napjaink egyik legkiválóbb siklóernyőse teljesen új szintet képvisel nem csak a légisportok legextrémebb sportágban, hanem a filmkészítésben is.
4 perc I 2023 I Franciaország I szöveg nincs

The Best Skier You’ve Never Heard Of
Pillants be egy profi síelő hétköznapjaiba! Adrien Grabinski nagysikerű versenyzői pályafutása után British Columbia egyik távoli szegletében talált új otthonra. Motiváló portréfilm látványos lesiklásokkal.
7 perc I 2023 I  Svédország I angol nyelven, magyar felirattal

Two Point Four
Leo Houlding brit hegymászó a világ legjobbjai közé tartozik. Az alpinista és kalandor a feleségével és két gyermekükkel egy 600 méteres sziklafalon másznak fel Norvégia ikonikus hegycsúcsára családi nyaralásukon.
20 perc I 2023 I Egyesült Királyság I angol nyelven, magyar felirattal

Daughter of the Sea
A dél-koreai Mara-szigetén a nők generációk óta szabadtüdős merüléssel gyűjtik be az óceán fenekéről a megélhetésüket biztosító tengeri herkentyűket. Lenyűgöző vízalatti felvételekkel kísért történet a természet hívó szaváról.
18 perc I 2023 I Egyesült Államok I eredeti nyelven, magyar felirattal

Eternal Flame
A látványos film egy őrült utazásra invitál minket a pakisztáni Himalája mélyébe két kiváló francia alpinistával, akik miután megmászták a pakisztáni Nameless Tower 6200 méteres sziklatornyát, bázisugrással fejelik meg az egyébként sem kis teljesítményt.
26 perc I 2023 I Svájc I angol nyelven, magyar felirattal

To be Frank
A film főszereplője a 73 éves Frank Paine, a Dél-kaliforniai South Bay ikon és szerény helyi legenda, akinek élete a szörf.
11 perc I 2023 I Egyesült Államok I angol nyelven, magyar felirattal

„B“ Banff Film Progam – 90 perc

Fuego
Kilian Bron hegyikerékpáros mesterműve Guatemala, Bolívia és Peru legszebb hegyein, lélegzetelállító felvételekkel.
7 perc  I 2023 I Franciaország I szöveg nincs

Leo és Chester
Miközben a kamera a Sziklás-hegység vadregényes tájait pásztázza megismerhetjük Lee Downyt, az egykori keresett rocksztárt, aki ígéretes karrierjét hátrahagyva egy bölénycsorda mellett találta meg a boldogságot.
8 perc I 2022 I Kanada I angol nyelven, magyar felirattal

Kép

Képkocka a Leo és Chester című filmből – Forrás: Banff Hegyifilm Fesztivál

The Ascension Series: Morag Skelton
A skót Morag Skelton hisz abban, hogy siketsége nem korlátozhatja az életben, hegymászóként sem. És mindezt be is bizonyítja ebben a határok feszegetéséről és az akadályok leküzdéséről szóló rövidfilmben.
5 perc I 2023 I Egyesült Királyság I angol nyelven, magyar felirattal

The Blackcountry Journal
A legjobbnak ítélt téli sport filmben egy síző épp a síeléshez és a hegyekhez fűződő viszonyán elmélkedik, amikor Los Angeles nyüzsgő forgatagában összetalálkozik egy jazz-zenésszel, aki segít neki felfedezni a művészet, a sízés és a fekete kultúra közti összefüggéseket. A film minden egyes képkockája igazi művészeti alkotás kiváló zenei aláfestéssel.
9 perc I 2023 I Egyesült Államok I angol nyelven, magyar felirattal

Sea to Sky Trail Series: Progression
A futók az alpinizmusból, a sziklamászásból és a síkfutásból merítenek ihletet és olyan technikás terepeken bizonyítják képességeiket, amilyenekről korábban álmodni sem mertünk! A film Emma Cook-Clarke és Jesse McAuley futását követi az ikonikus Sea to Sky ösvényen.
11 perc I 2022 I Kanada I angol nyelven, magyar felirattal

Earthside
A szemet gyönyörködtető látványvilágú filmben Hilaree Nelson, Emily Harrington, Brette Harrington és Christina Lusti vitathatatlanul a valaha volt legerősebb, csak nőkből álló kalandcsapat expedícióját követhetjük nyomon a kanadai Baffin-szigetre. A céljuk, hogy ők legyenek az elsők, akik megmásszák majd besíelik a világ egyik legérintetlenebb hegyét.
33 perc I 2022 I Egyesült Államok I angol nyelven, magyar felirattal

Mustafa Ceylan
Egy fiatal török bevándorló története, aki arra készült, hogy focista lesz és átveszi szülei kebab éttermét. Ám egy napon a sors egy pár sílécet sodort az útjába.
12 perc I 2022 I Svájc I angol nyelven, magyar felirattal

Forrás: Banff Hegyifilm Fesztivál
 

Mindig mosolyogsz, és optimizmus, derű árad belőled. Mi ennek a titka?

Ezt alapvetően a gyerekkoromból hozom. Anyukám a mimikák közül elsőként a mosolyt tanította meg nekem, számomra ez volt a legkönnyebben kivitelezhető. Pozitív érzetet, töltést ad, és úgy gondolom, mások is pozitív emberek társaságában érzik jól magukat. Sok negatív dolog van a világban, ezért fontosnak tartom, hogy adjunk egymásnak. Olyankor elfelejtjük a saját problémánkat.

Éneklés közben is gyakran mosolyogsz. 

Tényleg? Egyébként kinyitja és szebbé, kicsit csengőbbé teszi a hangot, ha mosolyog az ember. 

Amikor énekelsz, magad elé képzelsz valamit, vagy hagyod, hogy szabadon járjanak a gondolataid? 

Attól függ, milyen dalt énekelek. 

Vannak emlékképeim a színekről, formákról. Pereg előttem egy film, de van, amikor csak átadom magam az érzésnek, a dalnak, a szövegnek. 

Ugyanakkor vigyázni kell, hogy ne ragadjon el, nehogy túl érzelgős legyen. Kint kell maradni, hogy közben érezd a közönség reakcióját, és az egészet balanszban kell tartani. 

Hogy érzékeled a közönséget?

Mivel nem látom a közönség arcát, a tapsból, a huhogásból és a rezgésekből próbálom összerakni. Interaktívan létezem a színpadon. Az első pár perc az ismerkedésről szól, ki hogyan érzi magát. Visszakérdezek, sőt néha azt is megkérdezem, nem fordultam-e el, velük szemben vagyok-e. Empatikus a közönség, kedvesen válaszolnak és megértik, miért kérdezek. Picit edukálom a gondolkodásukat, hogy érezzék, hogy működik ez nálam. 

Az éneklés lett a legfőbb utad?

Igen, ez volt a célom. Bő tíz éve csöppentem ebbe a szakmába. Zöldfülűként jöttem egy kis faluból, Várvölgyből a Voice castingjára, és belevágtam. Most már kiforrta magát, és rátaláltam arra az útra, amit mindig is kerestem. A Csináljuk a fesztivált óta az éneklés lett a legfontosabb az életemben. Így tudok kiteljesedni, egy szeletet adni a világomból a közönségnek.  

Mennyi biztatást kaptál hozzá, és mennyi bizalmat merítettél magadból?

Vannak hullámvölgyek, amikor azt érzem, kicsit kifogytam az ötletekből. Felteszem a kérdést, hogy jó vagyok-e, itt van-e a helyem. Mindig kell a biztatás, de a család és a férjem maximális hátteret biztosít ehhez. Nélkülük nem sikerülne. A családdal mindenben összetartunk: ők kísérnek el a fellépésre, Gergő segít a technikai dolgokban, édesapám biztonságosan vezet, édesanyám pedig az adminisztratív feladatokat látja el. 

Úgy nevelkedtünk, hogy bármi van, számíthatunk egymásra. Ennél szebb nincs a mai világban. 

Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretted volna, hogy dolgozod fel? 

Kicsit magamba vonulok, és átgondolom, min csúszhatott el a dolog. Az a legrosszabb, amikor nem rajtam múlik. Próbálom nem marcangolni magam, mindamellett, hogy elég lelkizős típus vagyok. Megtanultam okulni a csalódásokból. 

2023-ban megnyerted a Csináljuk a fesztivált, egyúttal megkaptad a Szenes Iván Művészeti Díjat. Hogyan érintenek a pozitív visszajelzések?

Erőt adnak ahhoz, hogy merjek kiállni és folytatni. A Csináljuk a fesztivált tévéműsorban a szakma legjobbjai szerepeltek. Köztük nyerni Magyarországon az egyik legnagyobb elismerés, hiszen milliós nézettségű műsorról beszélünk, és ott volt maga Kovács Kati is, akié a dal. (Úgy szeretném meghálálni – a szerk.) Tudtam, hogy a dal gyönyörű, ugyanakkor nagy felelősség méltóképp előadni, hogy Kati büszke legyen rám, és ne sírjam el magam, mert érzelmileg nagyon erős dalról van szó, amit mindenki ismer.

Mások úgyis sírtak helyetted.

A középdöntő végén már én is elsírtam magam. Éreztem, hogy mindenkinek folyik a könnye, és ezt már nem lehetett kibírni. Ott kiszakadtak a bennem lévő érzések. 

Kép

Az énekesnő a Voice színpadán – Forrás:

Említetted, hogy több lábon állsz. Melyek még a „lábaid”?

A koronavírus megtanított arra, hogy nem tudhatjuk, mi történik holnap, például mi lesz a hangommal. Édesapám mindig azt mondta, hogy kislányom, nyugodtan énekelj, és büszke is leszek rád, de legyen egy polgári szakmád, hogy legyen mihez nyúlnod. A sztenderd szakmákat nem igazán szerettem volna, és viszonylag korlátozottak a lehetőségeim. 2019-ben közgazdász diplomát szereztem emberi erőforrás szakon. Az élet hozta magával, hogy esélyegyenlőségi aktivistaként szemléletet formáljak. 

Megmutatok egy-egy helyzetet magamról, ahogy főzök, takarítok, sminkelek, korcsolyázom vagy lovat kantározok vakon. Szerintem a fiataloknak borzasztóan nagy szükségük van rá.

Tele van a közösségi média káros tartalmakkal, amelyek rosszul hatnak az énképükre. Fontos, hogy motiváljuk őket. 

Néhány évvel ezelőtt még volt némi látásmaradványod, de mostanra teljesen eltűnt.

A jobb szememen a néhány százalék arra volt elég, hogy fényeket, körvonalakat, tárgyakat észleljek. Mindig is fehér bottal közlekedtem, csak akkor egy picit érzékeltem a világból. Drasztikus változás volt, amikor a koronavírus idején teljesen elveszítettem a látásomat. A saját életembe is be lettem zárva azáltal, hogy nem láttam semmit. A 2021-es évet minden szempontból tragikusan éltem meg.

Hogy sikerült ezen túllendülnöd?

Nagyon erősen hiszek Istenben, és a családom is összezárt ebben a nehézségben, nem engedték el a kezem egy pillanatra sem. Rá kellett jönnöm, hogy nekem kell akarnom a változást, és nem sajnáltathatom magam, hiszen arra senkinek sincs ideje. Fel kell állnom, újratervezni mindent, és továbblépni. Veszítettem az önállóságomból, de meg kellett értenem, hogy szívesen segítenek az emberek. 

Még így is merész hobbiknak hódolsz. 

Korcsolyázom, futni járok segítséggel, de talán a legfőbb a lovaglás. Eléggé vadnak tekinthető, hogy vakon lovagolok az erdőben a többiek után, és nem vezetnek. Így ügetünk, vágtázunk a Pufikával. 

Elképesztő, hogy ott van egy öt-hatszáz kilós állat, aki olyan alázatos, hogy átadja az irányítást, pedig jobban látja, hogy merre megy. 

Kantározás közben is mosolyogtál.

Pufi egy tündérló, okos, mellette csak mosolyogni lehet. Rögtön bekapja a zablát, nem kell könyörögnöm semmiért. Hiszek abban, hogy amit kisugárzok, azt visszakapom. 

Kép

Szilvia és lova – Forrás: Agárdi Szilvia Facebook oldala

A tavalyi év nemcsak a szakmában jelentette a csúcsot, hanem a magánéletedben is. Milyen változást hozott, hogy Czerődi Gergellyel összekötöttétek az életeteket?

Viszonylag hosszú ideig kerestem a nagy Őt, de nem futottam bele bármilyen párkapcsolatba, inkább kivártam. Gergővel egy baráti társaságban találkoztunk, és másfél év ismeretség után házasodtunk össze. 

Te másképp érzékeled őt, mint az átlag.

Minden embernek a külsején akad meg a szeme, de engem a személyisége érintett meg. Mondta is, hogy „most valaki más dimenzióból fog nézni”.

Mi fogott meg benne leginkább?

Az érzelmi empátiája és a teljes mértékű elfogadás. Gergő nagymamája nem látó, ezért volt tapasztalata erről a világról. A legkülönlegesebb, ha valaki át tudja érezni, és el tudja fogadni. Valljuk be, hogy férfiként nem egyszerű felvállalni egy nem látót, ezért a lányok sokkal nehezebben találnak párt. 

Gergővel hogy telnek a mindennapok? 

Amióta összeházasodtunk, együtt lakunk. Gergőnek civil szakmája van, hegesztőként dolgozik. Természetesen a fellépéseimre is jön, amikor tud. Pufihoz rengeteget megyünk, igyekszünk kirándulni, szoktunk együtt főzni. Átlagos életnek tűnik, de nekünk izgalmas. 

Kép

Szilvia és férje, Gergő 2023-ban házasodtak össze – Forrás: Agárdi Szilvia Facebook oldala

Emlékezetes maradt a lánykérés?

Épp terepen voltunk, és előre lebeszélte a lovásszal a manővert. Felértünk egy dombtetőre, és szóltak, hogy le kell szállnom a lóról, megigazítani a nyergem. Furcsa volt, de gondoltam, legyen. 

Kicsit odébb vitt, és szavalt egy verset, amit ő írt. Mindent részletesen elmondott: most letérdelek eléd, van a kezemben egy kék bársonydoboz, abban egy gyűrű. 

Megható pillanat volt.

A fővárosból visszaköltöztetek a szülői házba, a természetesebb közegbe. Ez közelebb áll hozzád? 

Budapesten sok a lehetőség, de zajosabb. Szerintem a természet maga a nyugalom és a béke. Nincsenek feltételek, nincs megfelelés, csak csendesség és megállás. Az esküvőnk is a természetközeli Krakkópusztán volt, az erdőszélen, a tóparton. 

Mi az, amit mindenképp ki szeretnél próbálni?

Egy tengerparti lovaglás. Meglátjuk, hogy hozza az élet. 
 

A böjtölés élettani hátterére – vagyis az úgynevezett autofágia mechanizmusára – az utóbbi évtizedek kutatásai mutattak rá még inkább. Ez a görög szó az önemésztést jelenti, vagyis amikor a sejtjeink a már nem jól működő sejt-alkotórészeket lebontják, és ezeket újra felhasználják, vagy energiát termelnek belőle – magyarázza dr. Leiszter Katalin, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika adjunktusa. – A böjthöz ez úgy kapcsolódhat, hogy bizonyos hormonok – például az éhezés során felszabaduló glükagon – termelődése és egyéb más hormonok együttes hatása az autofágia folyamatát serkentheti, tehát elősegítheti a sejtmegújulást.
Számos böjttípus ismert, de manapság az egyik leggyakoribb, és talán a hétköznapokban legkönnyebben kivitelezhető az úgynevezett 16/8-as időszakos böjt. Ezekben a rövidebb ideig tartó böjtökben nem feltétlenül az a lényeg, hogy mit eszik valaki, hanem az, hogy mikor. 

A 16/8-as böjt esetén a nap 24 órájából 16 órát éhezik az ember, és a fennmaradó 8 órában – késő délelőttől kora estig – táplálkozhat, így 16 órában a hormonális változások következtében a sejtmegújulás, vagyis az autofágia előnyösebben működhet. 

Ennek is léteznek különböző variációi, például a 14/10-es, vagy a 18/6-os megosztás, de van olyan típusú böjt is, amikor a hét öt napján a megszokott módon étkezünk, két napon – lehetőség szerint nem két egymást követő napokon – pedig csak minimális, 500-600 kilokalóriát fogyasztunk – ismereti a szakorvos.
Amit eddig ezekről a böjttípusokról tudunk, hogy hozzájárulhatnak a fogyáshoz, csökkenthetik bizonyos vérzsírok szintjét és gyulladásos faktorok termelését, vagy túlsúlyos páciensek esetében javíthatják az inzulinérzékenységet – magyarázza.
Azt is hozzáteszi, hogy a böjt nem való mindenkinek, például nem javasolt várandós és szoptató édesanyáknak, gyerekeknek. Számos alapbetegség – például szív- és érrendszeri, anyagcsere-, daganatos- és nőgyógyászati betegségek, meddőség, alultápláltság, étkezési zavarok – esetén a böjt megkezdése előtt szükséges a kezelőorvossal konzultálni. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a böjti időszak alatt a fokozódó éhségérzet következtében az érintettek feszültebbek lehetnek, és átmenetileg csökkenhet a fizikai vagy szellemi teljesítőképességük, emiatt érdemes a böjti napokat a kevésbé aktív napokra, például hétvégére időzíteni.

Kép

Kép: pixabay.com

A gasztroenterológus kiemeli: a megfelelő mennyiségű és minőségű zöldség és gyümölcs fogyasztás, rostbevitel, valamint folyadékfogyasztás (főként tiszta víz) javíthatja a bélnyálkahártya állapotát (integritását), a bél mikrobiom-összetételét és -diverzitását, valamint gyorsíthatja a bél tranzitidejét, vagyis azt az időszakot, amíg a táplálék a bélrendszerben tartózkodik. Mindezek a tényezők együttesen csökkenthetik a daganatos betegségek, köztük a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.  Ennek oka többek között, hogy ha rövidebb ideig tartózkodnak a bélben az esetlegesen rákkeltő anyagok, akkor kevésbé károsítják a bélnyálkahártyát, illetve a megfelelő rostbevitel mellett olyan rövid szénláncú zsírsavak is keletkeznek, amik szintén hozzájárulhatnak a bélnyálkahártya épségéhez.

A daganatos betegségek bizonyos rizikófaktorai (pl. genetikai tényezők) jelenlegi tudásunk szerint nem befolyásolhatók, ugyanakkor számos rizikótényezőt mi magunk is csökkenthetünk. 

A túlsúly vagy az elhízás nemcsak a vastagbélrák, hanem számos más daganat kialakulásának kockázatát is növeli csakúgy, mint a dohányzás, a mozgásszegény életmód, illetve az egészségtelen ételek. Az már bizonyított, hogy a nyugati típusú étrend, vagyis a magas zsírtartalmú, ultrafeldolgozott, rostszegény élelmiszerek, a jelentősebb mennyiségű vöröshús fogyasztása, illetve a csökkent folyadékbevitel hozzájárulhat a vastagbélrák kialakulásához.

A teljes cikket elolvashatja a semmelweis.hu oldalon.

Palugyay Jakab 1819. augusztus 8-án született a pozsonyi Grassalkovich-palota valamelyik földszinti helyiségében. Nemesi családból származott, felmenői még Kun László királytól kapták földjüket adományként. Fiatalkoráról nem sokat tudunk, de az biztos, hogy akárhol szolgált is ifjúként, kiérdemelte felettesei határtalan tiszteletét és bizalmát. 

Akkor vált ismertté, amikor a Pozsony melletti Vaskutacska (más forrás szerint Vasforrás) nevű vendéglőt 1844-ben átvette. Ez az étterem a 19. században tartott országgyűlések idején a magyar főnemesség és a képviselők legkedveltebb gyülekezőhelye volt. 

Még Kossuth Lajost is gyakran látták arrafelé, állítólag a híres Kossuth-kifli elnevezés (és recept!) is Palugyaytól származik. 

Az anekdota szerint a vendéglős a mákos és diós töltelék mellett a süteményt mandulakrémmel is készítette, ami a politikus kedvencévé és egyben a reformkor egyik legkedveltebb desszertjévé vált. 

„Isten vendégeit” is kiszolgálta

A magyar ipar úttörői című könyvben felidéznek egy esetet, amelyből jól kiolvasható, hogy Palugyay milyen nagyvonalú és érzékeny ember volt. A történet szerint a helyi nagyurak hetente jártak a Vaskutacska étterembe nagy lakomákat tartani. Egy napon azonban hatalmas vihar tört ki Pozsonyban, Palugyayné pedig zokogva panaszkodott a férjének, hogy a méltóságos urak az időjárási viszontagságok miatt már biztosan nem fognak eljönni a kies környékre, és rajtuk marad a sok étel. „Ne félj, kedves feleségem: lesz elég vendég” – felelte erre Jakab. Amikor kiderült, hogy a városból már egy úr sem teszi tiszteletét a vendéglőben, Palugyay összegyűjtötte az összes szegény embert a környékről. Úgy díszítette fel az asztalt, mintha csakugyan az ország krémje jött volna el hozzá, és feleségével, no meg édesanyjával karöltve maga szolgálta ki a meghívottakat, akikre Isten vendégeiként hivatkozott. A történetnek gyorsan híre ment, és annyira megmelengette a nemesség szívét, hogy utána még nagyobb kedvvel látogatták a felvidéki éttermet. 

Kép

Palugyay Jakab borkereskedése a Chateau Palugyay nevet viselő pozsonyi palotájukban, egy régi képeslapon

Liszt, Kossuth, Erkel és Ferenc József egy helyen

Talán ennek is köszönhető, hogy Palugyay 1848-ban kibérelhette a pozsonyi Zöldfa szálloda éttermét. A főurak ugyanis kijelentették, hogy csak akkor látogatják a létesítményt, ha a „derék, becsületes és ügyes” Palugyay kapja az étterem vezetésének feladatát. A vállalkozás gyorsan beindult, 1857-ben már az egész szállodát bérelte, a következő években a világ minden tájáról érkeztek utazók, akik kijelentették: azért jöttek, hogy a Zöldfában élvezhessék Palugyay kitűnő konyháját, amelyet jó ár-érték aránya miatt is hamar megkedveltek. 

Nem sokkal később az étterem Palugyay tulajdonába került, aki a város társadalmi életének legfontosabb színterévé emelte: a vendéglő afféle szellemi műhely is volt, Pozsony Gundeljaként emlegették. 

Vendége volt Liszt Ferenc, Alfred Brehm, Erkel Ferenc és I. Ferenc József is. Emellett a Zöldfában hozták létre az első magyarországi vívóegyesületet és más polgári egyleteket. 

Kossuth Lajossal olyannyira jó kapcsolatot ápolt, hogy 1848-ban a forradalmár a szálló erkélyéről hirdette ki Magyarország újjászületését, miután V. Ferdinánd király április 10-én aláírta az Áprilisi törvényeket, és bemutatta Magyarország első miniszterelnökét, Batthyány Lajost: „Íme itt azon férfiú, kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata a nemzet felelős minisztériuma első elnökévé kinevezett” – hangoztatta. Az erkély egyébként ma is látható Cegléden, a Református Nagytemplom kertjében, ahová a helyi Kossuth Múzeum helyezte el. 

Tisztelői azért is nagy becsben tartották őt, mert akármennyire is felvitte Isten a dolgát, ő ugyanúgy részt vállalt a hétköznapi feladatokban, ami nem mondható el mindenkiről, aki az övéhez hasonló pozícióba kerül.
„De bármennyire emelkedett is Palugyay, ő mindig egyformán igénytelen, egyszerű, szerény és előzékeny maradt. Az ő figyelmét mi sem kerülte ki. Nem jött vendég a Zöldfába, kit Palugyay ki nem szolgált volna, és ez előzékenysége nagy hasznára volt. Mint emberbarát és jó hazafi, szintén mindig híven teljesítette kötelességét” – írták róla 1887-ben.  

Kép

Palugyay Jakab arcképe – Forrás: Wikipedia

A rászorulókat is segítette

A pozsonyi vállalkozó egész életében fontosnak tartotta a rászorulók megsegítését. 

Minden délben tizenkét szegény diáknak ingyen ebédet adott, amelyet maga szolgált fel. 

Ezt a hagyomány halála után fiai, Ferenc, József és Károly is folytatták. Emellett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is fontos diplomáciai szerepet vállalt, közbenjárt foglyok szabadon engedéséért. Nemes lelkéről tanúskodik az a történet is, hogy állítólag amikor az oroszok 1849-ben betörtek Pozsonyba, nem volt tűzifájuk, így ki akarták vágni a város gyönyörű sétányának fáit, de Palugyay közbelépett, és a saját tűzifakészletét ajánlotta fel.

Az ételeken túl a vendéglős nagy figyelmet szentelt a boroknak és pezsgőknek, kereskedését az 1850-es évek elején nyitotta meg. Kezdetben csak főuraknak, később az uralkodóház több tagjának szállított az italból, tíz évvel később már Mexikóba és az Amerikai Egyesült Államokba is exportált, ezzel megismertetve a különleges magyar borok ízvilágát a tengerentúli közönséggel. 

„Aki jó bort akar inni vasuton, vendéglőben Magyarországon, csak azt mondja Chateau Palugyay…” – kezdte Jókai Mór 1879-es tárcáját a Hon című lapban, amelyben arról értekezik, hogy a világ minden táján otthon érezheti magát a magyar, ha Palugyay minőségi italából rendel. „Hiszen emlékezünk rá, hogy két magyar ifjú főur, mikor Kalkuttában a legjobb bordeauxiból rendelt meg a vendéglőben, a Chateau Palugyayt adták föl az asztalukra; s az angol vendéglős megmagyarázta szép geográfiával nekik, hogy ez a bordeauxi kerületnek legnevezetesebb bortermelő helye” – elevenítette fel az anekdotát a híres magyar író. Vicces történet, hogy amikor Jókai éppen a pincészetet járta körbe, hogy tudósítson, akkor hoztak oda egy táviratot Afganisztánból, „melyben az angol hadsereg kér új segélycsapatokat a Chateau Palugyaytól: egri és tokaji veresspikásokban.” 

A párizsi világkiállításon 1900-ban a Chateau Palugyay nagydíjat nyert.

E kiváló bor a nevét az 1870-es években felépített palotájukról kapta, amely egyszerre volt a család lakhelye és borászati műhelye. Elsőségüket a modern francia palackozási technikák elsajátításának is köszönhették, 1870-ben már napi 2000 palackot töltöttek. 

A családfő 1886-ban meghalt, de fiai tovább vitték vállalkozását, és egyre nagyobb kereskedelmi sikereket arattak.

„Hogy mennyire szerette a világ Palugyayt és mennyire szeretik fiait, bizonyítják ama bizalmas kitüntetések, melyekben e nemes magyar család többször részesült. így például János főherczeg gazdagon ajándékozta meg Palugyay papát az 1881. év karácsonyán. Frigyes főherczeg pedig, ki most állandóan Pozsonyban lakik, nemcsak díszkoszorút küldött az elhunyt Palugyay ravatalára, hanem személyesen vett részt a derék iparos temetésén. Az úttörő, iparkodó, becsületes és nemeslelkü iparos erényei magas polczra emelik nevét. Palugyay Jakab életpályája szolgáljon buzdításul mindazoknak, kik ernyedetlen munkálkodásuk közben el nem csüggednek” – írta róla Gelléri Mór 1887-ben, egy évvel halála után. 

A Palugyay Jakabról elnevezett tortát 1874-ben Jurkovits Ferenc, a Grand Hotel Hungária séfje készítette a híres vendéglős és borkereskedő születésnapjának tiszteletére. Recept:
Hozzávalók: 30 dkg gesztenyemassza, 4 dkg cukor, + 16 dkg cukor, 3 dkg reszelt csokoládé, 8 tojássárgája, 8 tojásfehérje, 3 dkg liszt, 15 dkg áthúzó csokoládé, 2 dkg vaníliás cukor
Krémhez: 1.5 dl tej, 4 dkg cukor, 1 dkg vaníliás cukor, 4 dkg liszt, 2 tojássárgája, 30 dkg cukrozott tejszínhab, 4 cl Triple Sec, 4 dkg liszt
Elkészítése: A gesztenyét a reszelt csokoládéval, a tojássárgájával és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét hozzáadjuk, a liszttel elkeverjük és a Ráma margarinnal bekent lisztezett sütőlemezen, 5 kerek lapot sütünk.
A tejből, lisztből, cukorból, tojássárgájából, vaníliás cukorból vanília krémet főzünk. Miután kihűlt, hozzákeverjük a cukrozott tejszínhabot és a Triple Secet. Az így kapott krémet a lapok közé töltjük. A torta tetejét olvasztott csokoládéval bevonjuk, és tetszés szerint tejszínhabbal díszítjük. 

Felhasznált források:
pozsonyikifli.sk , Vendéglősök lapja, Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Kádas Lajos: Hatvan híres magyar, hatvan híres étel
Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői – élet és jellemrajzok

Zenetanár szülei Ágnest is muzsikuspályára szánták, de őt inkább a szép anyagok és az alkotás érdekelte, bár a szocializmus szürkeségében akkoriban nemhogy szép ruhákkal, de ihletet adó magazinokkal és színes tévéműsorokkal sem találkozhatott. Volt viszont egy nagymamája Beregszászon, akinek az Egyesült Államokba kivándorolt családtagjai rendszeresen küldtek csomagokat olyan ruhadarabokkal, amelyek ott divatjamúltnak számítottak. 

Ezekben a mások által leselejtezett fazonokban fedezte fel Ágnes a minőségi textúrákat: „Álomszépek voltak, színesek és annyira finom tapintásúak, hogy nemcsak felvenni volt jó őket, hanem csak úgy simogatni is.” A nagymama megengedte, hogy egyik-másik ruhadarabba ollóval belevágjon, úgymond újragondolja azokat. „Néha azért jelezte, hogy csak akkor szedjem szét őket, ha tényleg készítek is belőlük valami szépet” – meséli Ágnes hálásan és nevetve.

Mit lehet kezdeni egy varrógéppel?

A Szovjetunió felbomlásával Ukrajna bizonytalan helyzetbe került, volt olyan időszak, amikor nem volt pénz, és papírból kivágott kuponokkal fizettek azért, amit éppen kapni lehetett. Édesapját egyik munkájáért áruval fizették ki, történetesen egy varrógéppel. 

A zenetanár szülők csak nevettek a helyzeten, mint egy Móricz-novellában, hogy mit kezdhetnének egy varrógéppel. Ekkor kiáltott fel a tizenhárom éves Ágnes: „Nekem kell, tartsuk meg!”

Az egyik szomszédjuk tudott varrni, így az alapokat tőle sajátította el. Majd a nagymamánál megkezdett kísérletezést folytatva, autodidakta módon tanulta ki a technikákat. Egyre több ruhát varrt magának, például a ballagására is.

A középiskola után Kijevbe, a Közgazdasági Egyetemre került. A nehéz anyagi körülmények azonban nem tették lehetővé, hogy a messzi fővárosban végezze a tanulmányait. Pénzt akart keresni, és mivel Budapest közelebb volt, mint Kijev, a magyar fővárosba érkezett szerencsét próbálni. Az ezredforduló nem volt könnyű időszak a határon túli munkavállalók számára. Napokat kellett ülni az idegenrendészeten. Hónapokat, sőt éveket kellett várni a munkavállalási, a tartózkodási, a letelepedési engedélyre.

Az ukrán útlevéllel érkezőkkel különösen mostohán bántak az akkori maffiahírek miatt. A rossz megítélés mellett Ágnes beilleszkedését nehezítette a kiejtése, az akcentusa is. Főként kisegítő, fizikai munkákat végzett. A nehezen megszerzett kemény munkák mellett Ágnes számára a fővárosi anyagboltok jelentették a mennyországot. Minden félretett pénzét méterárura költötte, és élvezettel varrta magának a szebbnél szebb öltözékeket.

Kép

Két, Ágnes által tervezett darab – Fotók: Danyi Mónika; Hodlik Anna

„Nem lehetek önző”

Miután elvégzett egy könyvelőképzést, asszisztensként helyezkedett el egy irodában. Itt látta be, hogy a számok és az, hogy egész nap egy monitor előtt üljön, nem az ő világa. 

Közben egyre több dicséretet kapott a ruháira: „Mennyire szép! Hol vetted?! Én is szeretnék ilyet!” 

Ekkor elgondolkodott azon, hogy talán érdemes volna másoknak is ruhákat készíteni, ha már mindenkinek ennyire tetszenek. „Nem lehetek önző, hogy csak magamnak varrjak” – idézi fel nevetve. A könyvelői munkát bébiszitterkedésre váltotta, és közben a barátok és a közvetlen ismerősök számára is megszülettek az első ruhaköltemények.

A harmincas éveiben járt, amikor újragondolta az életét: „Akkor éreztem meg, hogy muszáj megpróbálnom.” A Budapesti Divatiskolába jelentkezett, ahol az egyik felvételiztető támogatásával a kevésbé sikeres rajzai helyett a magával vitt nagy bőrönd ruhára terelődött a figyelem. Az iskolában aztán a divatrajzot is megtanulta, de Ágnes erőssége a mai napig az anyaggal való kísérletezés. A méteráruboltokból megszerzett kincseket szereti fércelni, fűzni, szeret velük tenni-venni. Munkamódszerére jellemző, hogy nem a rajzból indul ki, hanem a teljes anyagot felhasználva, szabóbabán állítja össze a csodákat. 

„Anyagőrült vagyok. Az a hobbim, hogy folyamatosan járom az anyagosokat, összevásárolom a kincseket, így nekem otthon mindig van egy saját készletem” – avat be a részletekbe. A nemzetközi divatházak technikai igényességét is felülmúló darabjaival rendszeresen meglepi a hazai közönséget. Alkotásait egyedi, világot látott szemlélet és esztétikum jellemzi. Tervezőként az első bemutatói Londonban voltak. A Budapesti Divatiskola befejezése után a divat brit fővárosába költözött gyakorlatot szerezni, ahol két és fél évet töltött.

Kép

A fotót készítette: Gorenczki Renáta

Egy elrontott darab sikersztorija

Az egyik – méltán híressé vált – Agnes Krivanics Design-darab formavilága is itt született meg egy szabászati malőr és bravúr eredményeként. Ágnes minden bemutatóra készít magának is egy új öltözéket. 

Erre a londonira egy palazzo nadrágot varrt, amely azonban mereven állt, és erősítette csípőben. A bemutató előtti este kétségbeesésében gyerekkori merészségével szabta át a kész ruhát. 

„Előbb az egyik szárát vágtam le, és addig hajtogattam, míg egy egyedi formájú felső lett belőle, amely ma is különlegesnek számít. A másik szárából magas derekú csőszoknyát készítettem. Egész éjszaka varrtam, így reggelre elkészült a ruhám, amely végül a kollekció csúcsdarabja lett. A legutóbbi bemutatómon is ezt viseltem, és többen kérték, hogy ilyet szeretnének” – idézi fel az élményeket. Ágnes 2018-ban tért vissza Budapestre, azóta állandó szereplője a hazai divateseményeknek.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2023. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt. >>

Hogyan lett nektek pótnagymamátok?

Anyukám korán, még tizenéves koromban meghalt, az exférjem anyukájával pedig nem sikerült egy hullámhosszra kerülni, néhány rosszul elsült unokavigyázás után lemondtam erről a kapcsolatról. Úgy alakult, hogy egy barátnőm anyósával vált egyre szorosabbá a kapcsolatunk. Az ő fia külföldre költözött, és nem születhetett gyermeke. Nekem viszont világra jött a kisfiam és négy évvel később a lányom is, így Mónika örömmel vette, hogy bevontam a babázásba. Úgy volt vele, hogy nem akarta kihagyni az unokázást az életéből. Köztünk pedig észrevétlenül szinte anya–lánya viszony alakult ki.

Milyen helyzetben érezted úgy, hogy nagy szükségetek lenne a nagymamára?

Liza lányom születése után daganatos beteg lettem, sokáig kezelésekre kellett járnom, és Mónika volt az egyetlen, akire akkoriban hagyni tudtam a gyerekeket. 

Amikor kiderült a betegség, hetente kétszer kellett Komáromból Pestre utaznom. A fiam három és fél éves volt akkor, a lányom pedig öt hónapos. Ma azt gondolom, hogy valószínűleg pszichoszomatikus háttérrel indult a betegségem, mert alig voltam húszhetes terhes, amikor az apjuk gondolt egyet, és kikapcsolta a telefonját, majd egyik napról a másikra eltűnt. Szerencsére addigra már olyan közeli kapcsolatba kerültünk Mónikával, hogy ő magától ajánlotta fel a segítségét, kérnem sem kellett. Két évig jártam az onkológiára, és mindig számíthattam rá. 

Ebből a gyakori gyerekvigyázásból hogyan „léptetek szintet”?

Volt, hogy meghívott a kertjébe beszélgetni, mert nagyon mélyre kerültem. Egyre többször vitte el a gyerekeket két napra is. Amikor problémás lett a lakhatásom, mert apám alkoholbeteg volt, és annyira veszélyessé vált vele a helyzet, hogy nem maradhattunk a közös ingatlanban, Mónika felajánlotta, hogy segít albérletet keresni. Egyszobás albérletet talált nekünk nem messze az ő lakásától, mire odaértem, már mindent meg is beszélt a tulajdonossal. Onnantól napi szinten együtt kávéztunk, együtt tartottuk az ünnepeket is. Ha be kellett feküdnöm a kórházba, egy hétig is Mónikával voltak a gyerekek. 

Nem könnyű életút rajzolódik ki a mondataidból…

Még várandósan beadtam a válókeresetet, ami három évig húzódott, mert a férjem nem jelent meg a tárgyalásokon. Így egyszerre zajlott a válás és az orvosi kezelések, a műtét, a depressziós időszak. Amikor túljutottam a műtéten is, az orvosok évekig szoros kontroll alatt tartottak. Mónika már akkor is sokat beszélgetett velem, tartotta bennem a lelket. Folyamatosan és természetesen lépett be az életünkbe, érdeklődött rólunk, meghívott minket, de sosem volt tolakodó. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Zoltán fiad és Liza hogy szólítja Mónikát?

Maminak szólítják, de hogy ez mikor kezdődött, azt nem is tudom meghatározni, annyira magától értetődő volt. Természetes módon vett nekik valamit, ha együtt mentek be a boltba, és nagyon tetszett neki, hogy a fiam tudott viselkedni, mértéket tartani. 

Az ismeretségünk szorosabbá válása után nyolc–tíz hónappal elhangzott, hogy szeretne ezeknek a gyerekeknek a nagymamája lenni, mivel neki nem lehet saját unokája. 

Szerinted milyen egy jó nagymama? Te mit vársz tőle?

Én abból tudok kiindulni, hogy a jó nagymama olyan, mint Mónika. Ő vigyázott a gyerekekre akkor is, amikor még dolgozott, és mindig megbeszéltük a nevelési elveket, például az ételkészítés módját, és követte az én elveimet a nevelésben. Vett nekem egy turmixgépet, együtt csináltuk a pempőket. Ha munkaidőben hívtam fel, akkor azt mondta, hogy munka után felugrik, megbeszéljük, bármi gond van. Volt, hogy csak beszélgettünk, volt, hogy kitakarított, ha engem leterített a depresszió. Megesett, hogy megvette a gyereknek azt a cipőt, amit kinézett a kirakatból, de előtte mindig egyeztetett velem. Lizának egyszer vett egy rózsaszín baldachinos ágyat, ami a lányom nagy álma volt. Ismerte a gyerekek ízlését, azt is, hogy a kislány a hercegnős korszakában van. Egy jó középutat találtunk, és amikor férjhez mentem, majd elköltöztünk, ő akkor is megmaradt Mamának.

Micsoda fordulat!

Volt Pesten egy ápolónő ismerősöm, aki segített nekem az egészségügyi kérdésekben a kezelések idején. Vele beszélgettem telefonon, miközben megérkezett egy mentős ismerőse, Balázs, aki kezdett látatlanban hozzászólni a beszélgetésünkhöz. Ettől hepciás lettem, a telefonon keresztül ráförmedtem, mire ő kért egy randevút. Este hétkor értem jött, és elvitt vacsorázni. Balázs erőemelő volt akkoriban, kétszázhat kiló volt a versenysúlya. Liza másfél éves volt, amikor találkoztunk ebben a telefonhívásban, egy évig csak ismerkedtünk, utána költöztünk fel Pestre és kezdtük meg a családi életünket. Mónika egy hét múlva már ott volt, felvonatozott, hogy segítsen kipakolni, átmosni a ruhákat. Ő vasalt, én hajtogattam. 

A férjem mentősként dolgozott, épp szabadnapos volt egyik nap, amikor Mami megérkezett, és mire én hazaértem a gyerekekkel, Mónika megfőzte a frissen szedett borsóból a levest, és megsütötte a gyümölcstortát. 

Ő az utazását a férjemmel beszélte meg, vele is hamar jó kapcsolatot alakított ki.

Most azt latolgatom, hogy ha a gyerekeid az unokái, de te nem vagy a lánya, akkor logikailag a férjed az ő fia…

Mindenképpen a fogadott fia! Amikor nyolc év múlva mindketten lerokkantunk, újra vidékre költöztünk, de jóval messzebbre Mónikától. A pesti élet nem volt fenntartható ebben a helyzetben. Most 80 kilométerre lakunk egymástól, de az Intercityvel pár óra alatt ideér hozzánk, ebbe a néhány lelkes kis faluba. Mi is utazunk hozzá kocsival, főleg nyáron, olyankor bográcsozunk a kertben, Mónika medencét is csinált a gyerekeknek. Most már nehezebben indul neki az útnak, de szereti a főztömet, minden karácsonykor és húsvétkor jön… A Covid-járvány közepén is itt volt a fiam ballagásán, és a lányomén is itt lesz. Két órákat beszélgetünk telefonon hetente többször is. 

Szerinted mi a ti történetetekben a siker titka? Mit mondanál azoknak a fiatal nőknek, akik szeretnének a gyermeküknek egy fogadott nagymamát?

Mónika már akkor az ismerősi körömben, a közelemben volt, amikor szükségünk lett egymásra, tehát nekem már volt hova fordulnom. Azt látom problémának, hogy sokan nagyon bezárkóznak, csak a munkájukra koncentrálnak, és teljesen begubóznak a gyerekükkel. Pedig lehet, hogy van egy olyan nő a buszon, a parkban, akinek lehet segíteni, akivel szóba lehet elegyedni, tehát nyitottan és bizalommal kellene mozogni a világban. Amikor megyünk a fiammal a kollégiumba, mindig beszélgetünk egymással, és azt sem bánjuk, ha valaki bekapcsolódik. Ott lehet a közelükben, egy karnyújtásnyira az, aki megváltoztatja az életüket. 

Még mindig rózsaszín a hajad, mint a régi fényképeiden?

Nem, már nem festem rózsaszínre. Most lila…

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.

1. Csak annyit kértek tőle, hogy köpje le, taposson rá, és utána már mehet is, csinálhat, amit akar, egy köpés és egy lábmozdulat, mi ez a teljes, felhőtlen szabadságért cserébe, amellyel aztán azt kezd, amit csak tud. Segítheti az árvákat, a szegényeket, az elnyomottakat, őrültség lenne félredobni mindezt az elvei miatt, 

egyébként is mi ez itt, semmi, két fadarab egymáshoz kötözve merőlegesen, csak egy köpés, egy taposás, és leszállnak róla. 

De ő csak állt mozdulatlanul, nézte a keresztet, csupán a szája mozgott, közelebb hajoltak, hogy hallják, mit suttog, de nem velük beszélt, nem őket szidta, mint a többi rab, hanem valami semleges szöveget ismételgetett, elé álltak, a szemébe néztek, és ő nem fordította el a fejét, de mintha nem is látta volna őket, átnézett rajtuk, elbeszélt mellettük, egy idő után elfogyott a türelmük, lökdösni kezdték, de semmi változás, mintha csak a teste lett volna ott, ki tudja, mire gondolt, merre járt fejben, mindenesetre amikor megérezte a pisztoly hideg csövét a tarkóján, abbahagyta a motyogást, kihúzta magát, és vett egy jó nagy levegőt.

2. Végül is ez tényleg csak egy mozdulat meg egy köpés, gondolta magában, nem esett jól arra gondolni, hogy leköpje a keresztet, de aztán arra gondolt, mi lenne, ha nem keresztként tekintene erre a tárgyra, hanem csak két egymásra kötözött fadarabként, annyi botra rálépett már, volt olyan is biztos, amit véletlenül leköpött, mitől lenne ez most más, és úgy tűnik, tényleg csak ennyit várnak tőle, ott állnak a az ajtón kívül azok, akik megtették, sorban vágják el a köteleket a kezükön, mehetnek haza a családjukhoz, arra az asztalra pedig azoknak a testét pakolták, akik nem tették meg, végül is egyszerű a választás, gondolta, főleg, ha jót akar az embereknek, lehetne moralizálni itt, de ha őt lelövik, ki menti majd meg az árvákat és az elesetteket, nem mintha addig segítette volna őket, de megfogadta, hogy így tesz majd, igazából az ő kedvükért köpte le és taposta meg azt a két fadarabot. 

El is engedték, haza is mehetett, de előtte a kezébe nyomtak egy listát, hogy nem muszáj, de erről és erről a barátjáról írhatna jelentést, olyanokról, akik nem taposták meg a botokat, 

de politikai okokból kényes lett volna végezni velük, és most azt gondolják, hogy különbek, mint ő, pár sort kell írni róluk hetente, még hazudni sem kell, csak jelenteni a színtiszta igazat, cserébe pedig kaphat tévét meg hűtőszekrényt, és ő nem értette, hogy miért, de égette a kezét az a papír, és mire hazaért, forróság öntötte el a mellkasát is, alig kapott levegőt, menekülni akart önmagából, önmagától, nézte a plafont a nappaliban, még ő szerelte fel annak idején a lámpát, latolgatni kezdte, vajon elbírna-e egy felnőtt embert a vezeték. 

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetők itt.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt. >>
 

Szoktál még James Bond-filmeket nézni?

Mindegyiket láttam már, de néha vissza-visszanézem akár a ’70-es évek filmjeit is. 1962-es az első film, és számomra lenyűgöző, hogy az azóta eltelt több mint hatvan évben hogyan változtak a szerepek, a színészválasztás és az egész film világa. Közben pedig a lényeg változatlan. 

Tudod, hogy miért kérdezem? 

Van egy sejtésem. 

Tíz évvel ezelőtt a Virtuózok bemutatkozó kisfilmjében beszéltél arról, mennyire szereted a James Bond-filmeket, és a legjobb barátoddal néhány jelenetet újra is forgattatok. Milyen volt az a Boros Misi, aki 11 évesen bemutatkozott a tehetségkutatóban?

Teljesen őszinte, abszolút önmaga. Ahogy most is. Nekem a művészet az élet. Az élet a művészet. Egyik nincs meg a másik nélkül. Természetes arcomat mutattam, amilyen most is vagyok, amilyen a színpadon is vagyok. Marcellel, akivel a kisfilmben szerepeltem, a mai napig a legjobb barátok vagyunk, majdnem egy napon születtünk. 

Az első évad után, amiben szerepeltem, húsz százalékkal megnőtt a zeneiskolába jelentkezők száma. 

A legutóbbi Virtuózokban műsorvezetői szerepet kaptam, és visszanéztük a régi felvételeket, a James Bond-os videót is. (nevet) Úgy érzem, hogy semmit nem változtam, nem is akarok változni. Amikor Fischer Annie-t, az elmúlt évszázad legnagyobb zongoraművészét megkérdezték, milyen eljátszani tízévesen meg hatvanévesen ugyanazt a darabot, azt válaszolta, hogy nincs különbség. Az alapkoncepció ugyanaz, csak gazdagodott a játéka. Én is így gondolom. 

Budapesten beszélgetünk, de Pécsről érkeztetek édesapáddal, hiszen ott él a család, eközben Münchenben is tanulsz. Hogy bírod az ingázást?

Valóban nagyon sokat utazom, ez nekem már rutinszerű, szeretem csinálni. Pécsett nőttem fel, ahol Rochlitz Andreának köszönhetően egy Bösendorfer hangszeren gyakorolok nap mint nap, emellett országszerte és a világ számos pontján koncertezem. Hivatalosan a Müncheni Zeneakadémiának vagyok végzős, negyedéves diákja, júniusban lesz a diplomahangversenyem. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen magánórákat hallgatok, ma délután is ott lesz jelenésem. 

Kép

Fotó: Jónás Jácint

Milyen koncertek várnak rád a tavasz folyamán? 

Márciusban Pécsett lépek fel a Jandó Jenő-emlékkoncerten, majd Nyíregyházán a Cantemus Kórussal. Áprilisban külföldre utazom, Svájcban és Ausztriában lesznek hangversenyeim. Május 26-án pedig a Magyar Zene Házában lépek fel egy különleges programon. Annyira szép az az épület minden napszakban, hogy szeretném kipróbálni, milyen lehet délelőtti, délutáni és esti fényben játszani, ennek megfelelően próbáltam összeállítani a három koncert műsorát is. Sok mindent csinálok, de ez a természetes énem. Szokták mondani, hogy a tehetség egy dolog, de nekem kell leülnöm és gyakorolnom. Szerintem ez csak részben igaz, mert nekem nagyobb kihívás nem gyakorolni, mint gyakorolni. Szeretetet érzek a hangszerem és a zene iránt, ez automatikusan hozza magával azt, hogy szeretek gyakorolni. A felkérések kilencven százalékát el tudom vállalni. 

A zenének élek, mélyen kötődöm ahhoz, amit csinálok, ezért néha tényleg fájdalom, amikor valamire nemet kell mondanom. 

Maximalistának tartod magad? Legutóbb 2016-ban, 13 évesen adtál interjút a Képmás magazinnak, amelyben azt mesélted, hogy napi hat órát gyakorolsz. Ez most is így van?

Az egyik kedvenc élményem volt az a címlapinterjú! Van olyan nap, hogy nyolc órát gyakorolok, máskor meg kettőt. Öt–hat óra a reális, de nincs olyan, hogy ma ennyit vagy annyit kell. Maximalista vagyok, de szerintem nincsenek alapsémák: így szoktuk, így nézzen ki, így hangozzon – ezekkel én nem tudok mit kezdeni. Szokták például mondani, hogy skálázni kell. Én még életemben nem skáláztam, azt se tudom, hogy mi az. Ugyanakkor egy Mozart- vagy Beethoven-darabban megvan a helyük, a szerepük, ezért darabon belül képes vagyok akár három órán át azt az egy futamot gyakorolni. Nem is gyakorlásnak mondanám, hanem inkább a mű megismerése, elmélyülés. Most Beethoven utolsó zongoraszonátáit tanulom, beszélgetésünk előestéjén még az E-dúrt gyakoroltam, az utolsó variációs tételét. 

Nekem az a feladatom – ahogy Sergiu Celibidache román karmester mondta –, hogy van „99 nem és egy igen” egy darab esetén. Úgy jutunk el ahhoz az egyhez, hogy előtte 99-et kipróbáltunk. Kéziratokat is olvasok, játszom a darabot, és nézem mellette, hogy Beethoven miket és miért változtatott. Minden, ami hozzáad, az jó. 

Hogyan állítod össze a műsort egy hangverseny előtt?

Sok múlik a hangversenytermen, a városon, a hangszeren is, amin játszom. Itthon a nagyobb koncerttermekben már játszottam, így ismerem a termet és a hangszert. Ez olyan, mint egy nagyon jó vacsora. Lehet például Scarlatti-szonátával, vagy egy Bach-nyitánnyal kezdeni, aztán amikor a közönség már ráhangolódott, megvolt az előétel, a leves, akkor jöhet Beethoven, Brahms vagy Chopin. A szünet után a második rész már nem annyira kötött, a ráadásba pedig néha meglepetést is belecsempészek. 

Felléptél 40 ezer ember előtt a kínai Sencsenben, de játszottál itthon hátrányos helyzetű gyerekeknek is. Több mint négyszáz koncerted volt. Van közülük kedvenc?

Négyszázon már túl vagyok, édesapám vezeti a koncertnaplómat. Kínában az interneten 400 millióan követték élőben a hangversenyt. Hagonyban játszottam hátrányos helyzetű gyerekeknek, de eljutottam Erdély pici falvaiba is.

Meggyőződésem, hogy ott a világ közepe, ahol Bach van. Örülök, hogy ennyi helyre elvihetem a zenéjét. 

Előfordult, hogy többen ültünk egymás mellett egy programon, és kérdezték tőlünk, mi volt a kedvenc helyünk a világon. A többiek sorolták, hogy Dubai, New York, én erre azt mondtam, hogy Csíkszentlélek. Gyönyörű helyeken játszhattam három-négy kontinensen, de nekem ahol a zene, ott a világ közepe. Nincs kedvenc helyszínem. 

Akkor kedvenc darabod sincs? 

Mindig az a kedvencem, amelyiket éppen tanulom vagy játszom. Vannak olyan szerzők, akik közelebb állnak hozzám, például Schubert vagy Mozart, és vannak olyan darabok, amelyek lenyűgöznek, például Beethoven lassú tételei. Minden művet örömmel tanulok, a klasszikusokat éppúgy, mint a romantikusokat, a moderneket vagy Ligeti, Kurtág, Eötvös Péter darabjait.

Kisfiú voltál, amikor az egész ország megismert. Most fiatal felnőttként szeretnél Misiből Mihály lenni? 

Nem én választottam a Misit, ez így alakult. Ha holnap azt mondják nekem, hogy Mihály, nekem az is jó. A Virtuózokba Boros Mihályként jelentkeztem, de rögtön az első adásban Misi lettem. Kacagtunk is otthon, amikor néztük. De nem is akarom ezt megváltoztatni. Ha 80 éves koromban is Misi leszek, az nagyon mély szeretetre utal. Külföldön van néhány példa rá, hogy egy művészt a becenevén szólítanak, de Magyarországon ez azért ritkább. Külföldön Michaelnek, Michailnek szoktak hívni. 

Tizenegy évesen csodagyereknek kiáltottak ki, de áprilisban már a 21. születésnapodat ünnepled. Érzed azt, hogy felnőttél?

Igen, érzem. Másrészt hatalmas biztonság és menedék az, hogy van valamim, amit soha nem fogok megkérdőjelezni. Bármi van, az első a zongora. Bármi történhet az életben, én leülök és játszom. A legnehezebb helyzetben a legjobb szerző legjobb művei maradtak velem. Bach Máté passiójának a vezérkorálja a legnagyobb csúcs, ami létezik a klasszikus zenében. 

Amikor a nagyapám elhunyt, három napig nem szólt a zongora. De például amikor örülök az életnek, akkor Mozartot játszom.

Hogyan működik az, hogy édesapád, a szüleid segítik a karriered, szervezik a koncertjeidet?

Számomra ez fantasztikus. Az élsportban is van erre jó néhány példa, hogy az édesapa, édesanya támogatja a sportoló pályafutását: Lionel Messi, Max Verstappen, Lewis Hamilton... Szeretem a sportot, gondolom, ez hallatszik is. 

Szívesen megyek bárhová, de mindig kérem, hogy jöhessen a családom is. 
Egy bátyám van, Dani, aki Londonban molekuláris biológia doktori képzésre jár, pont az interjú előtt vittük ki a repülőtérre. Ha különleges helyen játszom, oda el tudom csábítani: például Pakisztánba vagy Japánba. Vannak biztos pillérek, amiket a szüleinktől, filozófus professzor édesapánktól és irodalmár édesanyánktól kaptunk. Soha nem erőltették, hogy most akkor beszéljünk Immanuel Kantról vagy Jacques Derridáról, hanem egyszerűen ezek voltak az alaptémák. Nagyrészt ennek köszönhető mindaz, amit sikerült elérnem. Nagyon remélem, hogy majd én is képes leszek ilyen környezetet biztosítani a saját gyermekeimnek. 

Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?

Szeretném ugyanezt csinálni, amit most. A Virtuózok nagy lendületet és sok lehetőséget adott nekem, amiért nagyon hálás vagyok, személy szerint Peller Mariann-nak, a műsor producerének, a Virtuózok-csapat minden egyes tagjának és a nézőknek is, akik közül nagyon sokan ott vannak a koncertjeimen. Ez felelősséggel is jár. Nagyon sok ötletem van arra, hogy miként tudnám viszonozni azt a figyelmet és kedvességet, amit kaptam. Szeretnék művészeten keresztül segíteni a saját generációmnak. 

Szerzek zenét is, erről még sosem beszéltem. Egyelőre magamnak, majd meglátjuk mi lesz belőle. 

Jól tudom, hogy a karmesterség is érdekel?

Igen, rendkívül vonz. Nagyon szeretek közösségben, emberekkel lenni. Harminc–negyven karmesterrel játszhattam már, nagyon szeretem figyelni, ahogy a zenekar tagjaival együtt dolgoznak. Svájcban egy zenekari próbán láttam például, hogy a karmester egy tekintettel miként késztette a fuvolistát arra, hogy teljesen másként játsszon. Az egész hangzás megváltozott. 

Nagyon céltudatos vagy, kívülről úgy tűnik, mindig szem előtt tartod, mi a következő feladat. Tudsz lazítani, van szabadidőd?

Valójában az egész életem szabad időből áll, nem szükséges, hogy előre megtervezzem, na, most akkor lazulni fogok. A Mecsek oldalában lakunk idilli környezetben. Kiülök a teraszra, és élvezem a zenét. Az a félóra lehet, hogy elég egy hétig. Nagyon szeretem a természetet, a napokban jöttünk haza az Alpokból, ahol az unokatestvérekkel és a családdal pihentünk. Egy hét után visszaültem a zongorához, ami érdekes élmény volt. Az utazás előtt reggeltől estig gyakoroltam egy művet, és már kicsit elvesztem benne, hogyan is kellene játszanom. De a pihenő után tiszta lappal indultam, és megkaptam a válaszokat.