Autista nőként egy multinál: „Köd ült az agyamra, majd csúcsra járt a teljesítményem” – de mi történt a kettő között?
Negyvenévesen egy multicégen belüli előléptetés eredményeként költözött Londonba, ahol a szokatlan irodai miliő riasztó testi-lelki tüneteket hozott ki belőle. Mint mondja, onnantól viszont szerencsés felfedezőútra indult, mert a bátorsága mellett barátai és kollégái támogatása is megvolt ahhoz, hogy szembenézzen autizmusával, és megtanulja kezelni azt. Az ajándékot, hogy a sors megmentette a nagyobb bajtól, most azzal hálálná meg, hogy a sorstársait támogatja.
Rapai Katalin történetét saját szavaival meséljük el.
„Mintha mindennap a Sziget fesztiválon lettem volna”
Magyarországon is magas pozíciókat töltöttem be, 2015-ben, Londonban viszont még feljebb lépve majdnem összeomlott a szakmai és a magánéletem. Az új irodai környezet egyáltalán nem támogatta azt, aki vagyok. Előtte nem tudatosan is olyan életet teremtettem, ami a toleranciaküszöbömnek megfelelt: vállalkozó voltam, vagy a pozíciómnál fogva nem kellett sokat bejárnom az irodába. Vezetőként is külön irodában, a csapattól távol dolgoztam. A telekommunikációs cég londoni központjában, az amerikai típusú 1200 négyzetméteres, egylégterű irodában azonban egy nap akár 700 ember is nyüzsgött körülöttem. Szorosan össze voltunk zárva, mintha mindennap a Sziget fesztiválon lettem volna.
Minimális távolságokra ültünk egymástól, mindenütt spotlight fények égtek. Üvegkocka jellegű kis tárgyalókban tartottuk az elszeparált meetingeket, ahol túl sok ember gyűlt össze. Nem tudtam, meddig tart, de végig kellett csinálnom.
Elkezdett védekezni az idegrendszerem: mintha köd ült volna az agyamra, előbb csak nem hallottam, aztán a látásom is megszűnt, az érzékszerveim lefagytak, pánikba estem.
Majd jött a blackout, amikor mint egy relé, lekapcsolt az idegrendszerem. Fight-or-flight módba kerültem, felpattantam és kirohantam valami kifogással. Ez többször is előfordult. Az adrenalin érzelmi túltengésbe is átcsaphat ilyenkor: nem tudod megfékezni a félelmet, a sírást. Arra kényszerít a szervezeted, hogy kitörj a közegből. Aztán ha nem tudod az okát, félrediagnosztizálnak, mert sok mindennel lehet magyarázni egy szorongást vagy pánikrohamot.
Utazás magam körül
Több szerencsém is volt. Az egyik, hogy édesanyám szülész–nőgyógyász, tőle természetes érdeklődést hoztam a tudományok, a kutatás iránt. Bár valószínű, ez a mindent tudni akarás is az autizmusomnak köszönhető. Van egy holisztikus érdeklődésem és sok barátom is, akik ilyen területekkel foglalkoznak. Ezek a barátaim jelezték, hogy a személyiségemet ismerve a tünetegyüttesem korántsem biztos, hogy szorongás. Közben hozzáfértem sok angol nyelvű szakmai irodalomhoz, amelyekből nem az elrettentő sorsok érdekeltek, hanem az idegkutatás. A klasszikus diagnosztikai út fél-egy évet is igénybe vesz, de nálam lerövidült. Ha pedig már tudod, mi a bajod, el kell jutnod oda, hogy ez nem baj. Visszamenőleg is feltérképeztem az életem, érdekes utazás volt.
Ahogy megtudtam, mivel állok szemben, rájöttem, hogy a felmenőim is végigszenvedhették mindazt, amin nekem már lehetőségem lesz javítani. Az úgynevezett „elveszett generációt” a nyolcvanas évek előtt nem vizsgálták, csak rájuk sütötték, hogy furák, ADHD-sek, esetleg egy részük szerzetes lett vagy erdőszélen alkotó művész, ha tehette, kivonult a társadalomból. Már nem gondolom, hogy édesapám alkoholgondokkal küzdött vagy önpusztító hajlamú volt, hanem tudom, hogy ő is hasonló idegrendszeri nehézséggel küzdhetett, amitől depressziós lett. Megértettem, a nagymamám miért vonult el a világtól. Másként tekintek arra, ami a családomban történt, mert ez az állapot genetikai eredetű is. És gigászi karrierek vagy ellenkezőleg: nagyon tragikus életutak kerekedhetnek ki belőle. Ezen a szemüvegen keresztül ugyanakkor megnyílik egy fantasztikusan színes, drámákkal is terhelt világ: a spektrum.
A munkahelyemen a tünetektől feszült, visszahúzódó lettem, nehezen teremtettem kapcsolatot. Az autizmusom felvállalása úgy indult, hogy elkezdtem beszélni róla a kollégáimnak, hogy tudják, mire van szükségem: távolabb ülni a közösségtől, akár később bejárni, üvegkockák helyett tárgyalószigeteken tartani a meetingeket. Még nem volt általános a home office, de ilyen napokat is kértem. A kollégákat is stresszelheti, ha húzol közétek egy vonalat, de nekem velük is szerencsém volt, mert megértettek. Már tudtam, mi a bajom, mi segít, mit kérhetek a környezetemtől, és azt kértem is.
Átvettem a kezdeményezést, mert meg kellett mentenem magam és a karrierem, hiszen szenior pozícióban dolgoztam.
Autistaként a munka világában: meditáció és munkahelyi segítség
Ma már „hangos” ez a téma, de még mindig gyerekcipőben jár. Az autistáknál nem érzelmi, hanem ingerekkel szembeni túlérzékenységről van szó: az információfeldolgozásunk más, ezt az idegkapcsolatok okozzák. A megoldás: az idegrendszert kell nagyon komolyan támogatni. A meglévő munkahelyi struktúrákba is be lehet építeni segítőelemeket azok számára, akik másképp reagálnak a szenzorokra: szagokra, hangokra, fényekre – jobban érzik, hallják, látják őket, így az agyuk túltöltődhet.
Például a könyvelés és az informatika területén magas az autisták száma, hiszen ez a részletorientáltság, a logika világa. Néhány nagy cég ezekben a szegmensekben úttörő módon kezeli ezt. Nemcsak a felvételnél érzékenyítenek, az integrációt is támogatják, nekik is jó, ha ki tudják aknázni az ilyen erőforrást. Ha az autizmussal élő személyt támogatja a környezete, ő képes csúcsra járni, a lehetőségeit teljesen kiaknázni. Az én utam is ezt igazolja, mert a teljesítményem a támogatás eredményeként kilőtt. A meditáció egy formája kiegyensúlyozta az idegrendszerem túlműködését, ez a munkahelyi segítséggel együtt kiélesítette az agyam.
A női autizmus
Az autizmusra kezdetben férfidomináns betegségként, aztán tünetegyütteskent tekintettek. A női autizmus az elmúlt tíz évben került előtérbe, amikorra annyit finomodott a diagnosztika, hogy már a csecsemőknél is tudják, mire kell figyelni, hogy a leghamarabb észrevegyék a tüneteket. A nőknél sokszor azért maradt rejtve a probléma, mert az adaptációs készségünk – az idegrendszerünké is – erősebb, mint a férfiaké. Egy nő „maszkol”: olyan nagy lehet benne a megfelelési kényszer, annyira szeretne beilleszkedni a közegébe, hogy kaméleonként képes viselkedni. Napról napra színt vált, amiből komoly személyiségtorzulások is lehetnek.
A nők az autizmustesztet is képesek voltak kijátszani, mert nem akartak stigmát, további megkülönböztetést, ezért változtatni kellett a teszten.
A női autizmus – ha előbb nem hozza ki a környezet – a hormonális változásokkal is kirobbanhat, amikor a nő amúgy is elkezdi változtatni a stratégiáit. Az autista nőknél gyakori lehet az egyedülálló élet, mert nehéz nekik a kapcsolódás, az önállóság, függetlenség iránti igényük viszont általában nagy. Akár a spirituális, energetikai érzékenységük is, amit a holisztika, a gyógyítás világában élnek ki. Egy munkahelyen szinte mindig szorongási zavar jelentkezik náluk – a csúcsvezetőknél is. Hihetetlenül belevetik magukat a munkájukba, és a túlzott adrenalin teljesítménykompenzációban jelenhet meg, mert valahol le kell csatornázni.
Segítség a sorstársaknak
Szeretnék létrehozni egy „spektrumnőhálót”, amelyben tehetek a sorstársaimért, hogy aki tehetséges, de túlérzékeny, ne vesszen el a társuló szorongás miatt. A legnehezebb úgy leélni egy életet, hogy nem tudjuk, mi az a teher, amit cipelünk. Ezért fontos a diagnosztizálás és egyénileg annak megtalálása, ki milyen módszerrel tudja az idegrendszerét segíteni. Voltam iskolákban inspiráló beszédet tartani érintett tiniknek, akiknek elmondtam, hogy ennek az állapotnak ajándéka is van. Ne dőljenek be annak, hogy ez bélyeg, ne a drámát lássák benne, mert megfelelő életvitellel nagyon jók lehetnek! A vállaltan autista Anthony Hopkins felesége mondta: „Istenem, csak azért imádkozom, hogy a férjem még 98 évesen is tudjon dolgozni!” Hopkins is azért dolgozik annyit, hogy utána képes legyen otthon létezni, véletlenül se hulljon szét a bevált rendszere.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
