Csak egy mozdulat – Történet egy bibliai ige alapján

1. Csak annyit kértek tőle, hogy köpje le, taposson rá, és utána már mehet is, csinálhat, amit akar, egy köpés és egy lábmozdulat, mi ez a teljes, felhőtlen szabadságért cserébe, amellyel aztán azt kezd, amit csak tud. Segítheti az árvákat, a szegényeket, az elnyomottakat, őrültség lenne félredobni mindezt az elvei miatt, 

egyébként is mi ez itt, semmi, két fadarab egymáshoz kötözve merőlegesen, csak egy köpés, egy taposás, és leszállnak róla. 

De ő csak állt mozdulatlanul, nézte a keresztet, csupán a szája mozgott, közelebb hajoltak, hogy hallják, mit suttog, de nem velük beszélt, nem őket szidta, mint a többi rab, hanem valami semleges szöveget ismételgetett, elé álltak, a szemébe néztek, és ő nem fordította el a fejét, de mintha nem is látta volna őket, átnézett rajtuk, elbeszélt mellettük, egy idő után elfogyott a türelmük, lökdösni kezdték, de semmi változás, mintha csak a teste lett volna ott, ki tudja, mire gondolt, merre járt fejben, mindenesetre amikor megérezte a pisztoly hideg csövét a tarkóján, abbahagyta a motyogást, kihúzta magát, és vett egy jó nagy levegőt.

2. Végül is ez tényleg csak egy mozdulat meg egy köpés, gondolta magában, nem esett jól arra gondolni, hogy leköpje a keresztet, de aztán arra gondolt, mi lenne, ha nem keresztként tekintene erre a tárgyra, hanem csak két egymásra kötözött fadarabként, annyi botra rálépett már, volt olyan is biztos, amit véletlenül leköpött, mitől lenne ez most más, és úgy tűnik, tényleg csak ennyit várnak tőle, ott állnak a az ajtón kívül azok, akik megtették, sorban vágják el a köteleket a kezükön, mehetnek haza a családjukhoz, arra az asztalra pedig azoknak a testét pakolták, akik nem tették meg, végül is egyszerű a választás, gondolta, főleg, ha jót akar az embereknek, lehetne moralizálni itt, de ha őt lelövik, ki menti majd meg az árvákat és az elesetteket, nem mintha addig segítette volna őket, de megfogadta, hogy így tesz majd, igazából az ő kedvükért köpte le és taposta meg azt a két fadarabot. 

El is engedték, haza is mehetett, de előtte a kezébe nyomtak egy listát, hogy nem muszáj, de erről és erről a barátjáról írhatna jelentést, olyanokról, akik nem taposták meg a botokat, 

de politikai okokból kényes lett volna végezni velük, és most azt gondolják, hogy különbek, mint ő, pár sort kell írni róluk hetente, még hazudni sem kell, csak jelenteni a színtiszta igazat, cserébe pedig kaphat tévét meg hűtőszekrényt, és ő nem értette, hogy miért, de égette a kezét az a papír, és mire hazaért, forróság öntötte el a mellkasát is, alig kapott levegőt, menekülni akart önmagából, önmagától, nézte a plafont a nappaliban, még ő szerelte fel annak idején a lámpát, latolgatni kezdte, vajon elbírna-e egy felnőtt embert a vezeték. 

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetők itt.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt. >>