„A hozzánk legközelebb álló személyből lassan nem marad semmi” – Így mesélnek a filmek az evészavarokról
A filmkészítők figyelmét is felkeltették már a leggyakoribb mentális betegségek közé tartozó táplálkozási zavarok, amelyek sokféle formában megnyilvánulhatnak nemtől, korcsoporttól vagy etnikumtól függetlenül. Öt filmalkotást választottam ki, hogy megvizsgáljam, képesek-e megmutatni az említett betegségek valódi arcát.
Az Evészavarok Nemzetközi Egyesületének (NEDA) oldalán közölt 2019-es statisztika alapján az evési rendellenességek globális előfordulása 3,5%-ról 7,8%-ra nőtt 2000 és 2018 között. Egy gyermekekkel és serdülőkkel kapcsolatos felmérés pedig 2023-ban azt mutatta, hogy az említett korcsoport 22%-a érintett a táplálkozási zavarokban világszerte.
Mivel ennyire sok embert érint ez a probléma – akár már gyermekkortól kezdve –, nagy jelentősége lehet a filmes megjelenítésének. De vajon képes-e a mozgókép a maga valódi mélységében, kellően reprezentatívan ábrázolni a betegek szellemi vívódásait? Ha pedig képes, akkor melyik műfaj a legalkalmasabb erre a célra?
Csontig – To the Bone (2017)
A Netflix forgalmazásában megjelent film egy 20 éves lány, Ellen (Lily Collins) küzdelmét mutatja be az anorexiával. A történet elején világossá válik, hogy több kezelésen is részt vett már, de érdemi eredményt egyik sem ért el. Orvosa (Keanu Reeves) tanácsára beköltözik egy olyan intézetbe, ahol étkezési zavarral küzdő betegekkel kerül egy közösségbe.
A film csak a legismertebb táplálkozási zavar legjellemzőbb(nek hitt) formáját mutatja be: egy fiatal, fehér lányt, aki kórosan sovány. Az anorexia tipikus tüneteit ugyanakkor érzékletesen ábrázolja.
Ilyen az obszesszív kalóriaszámlálás, a kényszeres testedzés vagy az étel megrágása, majd kiköpése anélkül, hogy a beteg lenyelné azt.
Némileg a családi konfliktusokra is kitér a film. Ellen féltestvéréhez fűződő viszonyával például egészen pontosan bemutatja, hogy milyen érzés végignézni, amikor a hozzánk legközelebb álló személyből szépen lassan nem marad semmi. Az édesanyja a tehetetlen szülő megtestesítője, aki próbál rájönni, hogy milyen régi sérelemből eredhet a lánya problémája. Kettejük kapcsolata és ellentéte a film végén egy bensőséges és szimbolikus jelenetben csúcsosodik ki. Az édesapja azt a hozzátartozót képviseli, aki egyáltalán nem tud mit kezdeni a betegséggel, és teljesen kivonja magát Ellen életéből.
Elismerhető a film pozitívumaként az intézetben kezelt fiatalok csoportjának összetétele is. Felemelő volt látni, hogy megtalálható köztük fiú, illetve nagyobb testsúllyal rendelkező, színes bőrű lány is. Ez azért különösen fontos, mert a férfiak testképpel és étkezéssel kapcsolatos problémái még mindig sokkal kevesebb figyelmet kapnak, mint amennyit megérdemelnének. Ugyanez vonatkozik a falászavarral rendelkező emberekre is. Az anorexia és a bulimia a legtöbbet tárgyalt evészavarok (az utóbbira is láthatunk példát a filmben), és bár ezek közül csak az egyik van középpontban, értékelendő a sokféleség bemutatására való igyekezet.
Az alkotás látszólag nem próbálja idealizálni ezeket a rendkívül veszélyes mentális betegségeket.
Mégis felvetődik a kérdés, lehet-e egy ennyire érzékeny témáról játékfilmet csinálni anélkül, hogy néhány esztétikus felvétellel tévesen megszépítsenek életveszélyes fizikális és szellemi állapotokat.
Szégyen – Skam (2015–2017)
A norvég filmsorozat egy oslói gimnázium tanulóinak mindennapjait követi végig, mindegyik évadban más-más karaktert helyezve a középpontba.
Bár az evészavar témája itt csak egy mellékszálban jelenik meg, mégis említésre érdemes. Az érintett lány, Vilde (Ulrikke Falch) nem kórosan sovány, de vannak árulkodó jelei annak, hogy harcban áll a táplálkozással és a saját testével. Csak turkál az ételben, hánytatja magát, és még a hétvégi kiruccanáson is megszállottan edz. Tettei Noorának (Josefine Frida Pettersen) szúrnak a leginkább szemet, aki figyelmezteti is, hogy ezeket abba kell hagynia. Később kiderül, Noora azért viselte különösen a szívén Vilde problémáit, mert ő maga is megküzdött velük.
Ez a történet egyrészt rávilágít arra, hogy ránézésre még tűnhet valaki egészségesnek az étkezési zavara ellenére. Másrészt megmutatja, hogy aki maga is érintett (volt), az sokkal hamarabb észreveszi másokon az intő jeleket.
A pletykafészek – Gossip Girl (2007–2012)
A tévésorozat a manhattani elit fiataljainak életét mutatja be. Az első évad néhány jelenet erejéig betekintést enged az egyik főszereplő, Blair (Leighton Meester) bulimiával való küzdelmébe. A Skamhez hasonlóan ez itt is csak mellékszál, sőt itt még kevesebb jelentőséget tulajdonítanak neki, és a későbbi évadokban szinte feledésbe is merül.
Egy hálaadáskor játszódó részben bemutatják, hogy bármilyen kedvezőtlen esemény könnyen előidézheti a beteg falás–purgálás epizódját.
Blair esetében ez az volt, hogy édesanyjától elvált édesapja nem tölthette náluk az ünnepet, ezzel megszakítva egy régi tradíciót. Egy másik epizódban azt is jól érzékeltetik, hogy a szülőknek való megfelelési kényszer erős indikátora lehet az evészavarok kialakulásának. Blair ugyanis divattervező édesanyja elvárásainak akar eleget tenni a testsúlyával.
Ezek mind-mind lényeges pontok az ilyesfajta betegségek megértéséhez, viszont a sorozatban összességében túl kevés szó esik róla. A későbbi évadokban mintha csodával határos módon el is múlna ez a probléma. Mindössze izgalmas fordulatként felhasználni ezeket a kórképeket káros lehet abból a szempontból, hogy a nézők többsége így valószínűleg nem fogja megérteni a téma komolyságát és mélységét.
Sovány – Thin (2006)
A dokumentumfilm egy amerikai intézetben játszódik, ahol táplálkozási zavarokkal küzdő nőket kezelnek. A film a készítési idejére jellemző adatok ismertetésével kezdődik: ezek alapján 5 millió ember szenvedett valamilyen evészavarban az Egyesült Államokban, és minden hetedik nő belehalt az anorexiába.
Az alkotás a betegek közül négyre fókuszál, akiknél részletesebben is beleláthatunk az anorexiával vagy bulimiával vívott hétköznapi küzdelmeikbe. Az orvosi vizsgálatokat, a súlyméréseket, a szigorú szabályokhoz kötött étkezéseket ugyanúgy bemutatja, mint a To the Bone.
Itt viszont a dokumentumfilm-jelleg ad egy olyan nyers és kendőzetlen élethűséget, amelynek köszönhetően egy pillanatra sem tűnnek vonzónak a bemutatott mentális és fizikai állapotok.
A lányok múltjáról is megismerünk néhány részletet, illetve itt is jól érzékeltetik a családtagok bevonódását és általában tehetetlenségét.
A film végén megtudhatjuk, hogy a legtöbbjük visszaesett a betegségébe, egyikük pedig el is hunyt, feltehetően öngyilkosságban. A műfaj szerencsés választás volt ebben a témában, mert valódi emberek valódi küzdelmeit mutatja be: az őrlődést a között, hogy az életet vagy a halált válasszák. A döntés viszont – bármennyire nehéz is elfogadniuk – csak és kizárólag az ő kezükben van.
Egy fiú a lányok világában – Anorexia: A Boy in a Girl's World (2016)
A BBC Newsbeat Documentaries című műsorának 16 perces epizódja egy anorexiával küzdő fiú kezelését és egykori iskolájába visszatérését mutatja be. Már a cím is rámutat arra, hogy az anorexia elsősorban női betegségként él a köztudatban. Valóban kisebb arányban érinti a férfiakat, de nem elhanyagolható mértékben. Egy, a témára irányuló kutatás azt mutatta ki, hogy az anorexiás és bulimiás esetek 25%-ában férfiak az alanyok.
Ez az alkotás az étkezési zavaroknak egy kevésbé ismert megnyilvánulására fókuszál, és mindezt egy valódi ember példáján keresztül teszi.
Minél több ilyen feldolgozás készül a témában, annál többen fogják megtudni, hogy ezeknek a mentális betegségeknek sincsenek nem-, kor- vagy etnikumbeli határai.
Kétségtelen, hogy egy film- vagy sorozatkészítő kockázatos vállalkozásba fog akkor, amikor mentális problémákat, például evészavarokat szeretne megjeleníteni. Azt is érdemes számításba venni, hogy milyen műfajjal teszi mindezt. A játékfilmekben ugyanis a klasszikus dramaturgiai elemeknek való megfeleltetés megmásíthatja, megszépítheti ezeknek a betegségeknek a valódi arcát. Az igazság az, hogy ezek a küzdelmek a valóságban a szépségtől nagyon messze állnak. A happy end nem mindig garantált, s ha el is érkezik, hosszú és rögös utat kell hozzá bejárni. Ennek ellenére fontos próbálkozni a reprezentációval, hiszen ez a köztudat szélesítését szolgálja. Bár még mindig kicsi a feldolgozások változatossága ezen a területen, egyre több a törekvés a bővítésre, amely tendencia remélhetőleg a jövőben is folytatódni fog.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Hét évig tartó hibernáció után visszatértem az életbe – Már nem ragaszkodom az anorexia gödréhez
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
