Ennyi pásztornő Magyarországon még nem gyűlt össze! – „Korántsem csak küzdelem, ahogy élünk, hanem csodálatos is!”

„Na, végre!” – köszönt minket széles mosollyal a csoport létrehozását kezdeményező dr. Molnár Zsolt, pásztorokkal együtt gondolkodó botanikus, etnoökológus. Nem arra utal, hogy bárki elkésett volna, hanem arra, hogy már itt volt az ideje a főleg hortobágyi és környékbeli nőkből alakult társaság első összejövetelének. Bár a csoport zárt, tagjai nyitottan fordulnak egymás és a világ felé, ezt magam is tapasztalom. Nyitottságuk az ország bármely pontján pásztorságban élő hölgyeket idevonzza, például Zalából érkezett taggal is beszélgetek. Kiváló alkalom ez, hogy új kapcsolatok szülessenek, amelyek később akár barátsággá mélyülhetnek, s az egyféle életvitelt folytató, azonos nehézségekkel küzdő, hasonló szépségeknek örülő sorstársak megoszthassák gondjaikat, sikereiket. 

Határozott érzésem, hogy a pásztorvilág női oldala nemhogy nem idejétmúlt, hanem egyenesen friss, modern, lendületes, a választott hivatására büszke.

„Ezt a gyakorlatban kell látni, fogni, megélni”

„A szüleink neveltek bele minket a gazdálkodó életformába, mi pedig fogékonyak voltunk rá – meséli Uzonyi Renáta és Szabina, egy ifjú hajdúböszörményi testvérpár. – Többek közt kétszáz anyajuhval és a majdnem százötvenes szaporulatukkal dolgozunk, de a szántóföldön is édesapánk segítségére vagyunk, mert ő áprilistól főleg a növénytermesztést viszi. Büszkeséggel tölt el, amit elért, örülünk, hogy mi folytathatjuk. Édesanyánkkal együtt négyen, külső segítség nélkül, családi csapatban működünk. Nyilván van, ami – például a villázás a hodály végében, mert köretető csak kint van – fizikailag megterhelő, de nagyon szeretjük az állatokat, jó, hogy mindig körülvesznek minket.”

A lányok elismerik: nagyon mások lehetnek, mint a legtöbb huszonéves kortársuk. Persze ők is járnak bulizni, és ha kell, bevásárlóközpontba is, de nem kávézgatni, csak elintézni a dolgukat, majd otthon felveszik a gumicsizmát, és mennek ki a jószághoz. Mint mondják, nagyon rá kellett hangolódniuk a természetre, hogy az időjárás jelzéseit is figyelve gondozzák a juhokat, lássák el a napi teendőket. Az állattenyésztés még kevésbé tervezhető, mint a növénytermesztés, mondják, képtelenség előre látni, mikor milyen fordulat áll be: esetleg betegség üti fel a fejét, vagy ellési nehézségnél kell segédkezni.

„Agrárszakon végeztem az egyetemen, de ehhez a hivatáshoz kevés az elmélet, ezt a gyakorlatban kell látni, fogni, megélni. Egy elletést hiába magyaráznak el, sokszor nekünk kell a kicsit kihúzni, különben esélytelen, hogy megmarad. Ezzel együtt szeretném, ha a majdani gyerekeim is vinnék tovább, amit én, mert a gazdálkodó gyerekek szerintem minden értelemben a földön járnak, kint a tanyán találják meg a boldogságot, nem az éjszakában, rossz környezetben” – magyarázza Renáta.

Kép

A pásztorságban élő nők hajdúsámsoni találkozójának résztvevői – Fotó: Katona László

„Nincs nagyobb kincs, mint saját, egészséges élelmiszert tenni a család asztalára”

„Szentesen egy juhászatban dolgozunk a férjemmel, életünk minden szegmense eköré összpontosul – ezt már Kovács-Igric Dominika mondja. – A férjem a szántóföldi és állatok körüli nagyobb munkákat végzi, én pedig a kisebb fizikai s persze a ház körüli teendőket. Nálunk nem volt családi előzmény, én magam kezdtem el juhászkodni, ennek révén ismertem meg a párom, nekünk ez jelent mindent. Együtt nyilván könnyebb, lehetőségként és nem teherként tekintünk arra, hogy minden napunk az állatok körül forog. Más gazdáknak is igyekszünk segíteni az interneten, apró trükköket, praktikákat osztunk meg velük. Nem könnyű manapság gazdálkodni, a hagyomány és a modern világ vívmányait ötvözni, de mi arra tettük fel az életünket, hogy helytálljunk benne, s mindezt másoknak is átadjuk.”

Dominika boldogulását nem könnyítette meg, hogy – mint elárulja – a saját családjával is meg kellett küzdenie, akik a mai napig nem fogadták el, hogy húsz éve ezt az élethivatást választotta. Valamiért úgy kezelik, mintha kényszerből űzné, meséli, pedig már egyetemi agrárvégzettségét is tudatosan, a cél érdekében szerezte. 

„Bármi történjék a világban, a mi szakmánkra mindig szükség lesz – vallja, s kiemeli: – Mi a magunk urai vagyunk. Aki szeretné, a mezőgazdaságban megtalálja a számítását.”

Beszélgetésünkhöz csatlakozik Csapóné Hernádi Noémi is, aki a Békés vármegyei Kondoros mellől érkezett. Ő arra is felhívja a figyelmet, hogy az ágazat nemcsak az agrárvégzettségűeket várja, a más ágazatokban diplomát, tapasztalatot szerzett embereket is szívesen fogadja, hogy tanulhasson tőlük. Noémi több generációs kihagyás után dédszülei egykori gazdálkodó tevékenységét folytatja – amely a múlt századi államosítással ellehetetlenült –, miután férjével az életpályájuk és az álmaik is közösek.

„Elhatároztuk, hogy körkörös gazdaságot építünk ki, amely több, egymásra épülő pillérből áll, ezek a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és a kertészet. Az állattenyésztés nálunk a juhtartásban teljesedett ki, ami Békés vármegyében nem mindennapos tevékenység. Mi is bemutatjuk a közösségi médiában a tanyánk működését, hogy a fiataloknak jelezzük: van jövő a vidéki életben és a mezőgazdaságban. És hogy ebben a jövőben a nőknek is fontos szerep jut.”

Noémi úgy véli, a Covid-járvány után, háborúk idején a legalább részbeni önellátás nagyon hasznos. „Nincs annál nagyobb kincs, mint amikor az ember saját, egészséges élelmiszert tehet a családja asztalára” – mondja. Szerinte ez nem csupán nemzeti, de családi szinten is stratégiai ágazat kell hogy legyen. „Szembesüljön bármilyen gonddal a világ, ha a tanyánk kapuját magamra zárom, kenyeret sütök, van zöldségem, gyümölcsöm, állatom, azaz mindent meg tudok oldani. Sokszor mi magunk rontjuk a gazdálkodásról alkotott képet azzal, hogy panaszkodunk: aszály van, sokat kell dolgozni, nem jók a felvásárlási árak. Pedig korántsem csak küzdelem, ahogy élünk, hanem csodálatos is!”

Galéria – a teljes képekért kattintson a négyzetre!

„Minden pillanatnál ott vagy: születésnél és halálnál”

Ahogy csodálatos Győrfi Lászlóné Zsuzsa és lánya, Győrfi Annamária díszes öltözéke is, amellyel az ünnepélyes találkozót megtisztelték. Ők a Balmazújváros és Újszentmargita közti Darassáról jöttek, ahol több mint ötszáz juhval dolgoznak. Zsuzsa szerint a hivatásukban szabadnap nincsen, cserébe mindenből készül saját, még adalékanyag-mentes birkakolbászuk is van. A Debreceni Egyetemen végzett Annamária számára nem volt kérdés, hogy szülei nyomán ő is ezzel foglalkozzon. „Az állatok szeretete és a puszta. Ezek fogtak meg – jelenti ki szinte gondolkodás nélkül. – A régies életforma, s hogy mindent megtermelünk magunknak. Édesapám olyanokat tud az állatokról, hogy az csuda!”

Azon tűnődöm, micsoda mennyiségű és milyen értékes természeti tudás találkozik ezen a napon Hajdúsámsonban. 

Ezt Hajnal-Osvald Zsófia is megerősíti, aki Zala vármegyében több más állat mellett kétszáz bivalyról is gondoskodik. „Úgy vannak szoktatva, hogy ha hívja őket az ember, jönnek – újságolja. Zsófia biológusként, ménesgazdaként és lovasedzőként végzett, s ma már látja: a biológia, az ökológia és a növényismeret elválaszthatatlan egymástól. „Tizenkét éve űzöm ezt az életformát, aminek ugyanaz a szépsége, ami a nehézsége. Komplett folyamatokat követsz végig, megtanulod értékelni azt, ami az asztalodra kerül, mert láttad az utat, amit megtett. De minden pillanatnál ott vagy: a születésnél és a halálnál is. Sokévnyi tenyésztés után is nehéz elengedni azt, aminek nincs helye a gulyában.”

Kép

Fotó: Katona László

Az elgondolkodtató beszélgetések után egymásra mosolygunk a Nők a pásztorságban csoport vezetőjével, a hajdúsámsoni Sáfián Lászlóné Ibolyával, akiről tudom, hogy egy hetedik generációs juhász felesége, mert vele korábban hosszabban is beszélgettünk. A csoportot a háttérből szakmailag és emberileg is támogató dr. Molnár Zsoltnak pedig megköszönöm a vendéglátást. „Ugye, milyen érdekes volt? – kérdezi. – Ennyi pásztornő Magyarországon még nem gyűlt össze! Ritkán hallatják a hangjukat, inkább dolgoznak. De mind különböző karakter, így nagyon sokat segíthetnek egymásnak.” Meg nekünk is, jegyzem meg. Hiszen nemcsak a munkájuk, az életszemléletük is igazi kincs.