Agárdi Szilvia: „Hiszek abban, hogy amit kisugárzok, azt visszakapom”
Semmit sem lát a külvilágból, mégis derűlátó és bizakodó. Sikeres, mégis egyszerű és közvetlen. Ő Agárdi Szilvia, akit énekesként ismert meg a világ, de közgazdász diplomát is szerzett, esélyegyenlőségi aktivistaként, valamint modellként is tevékenykedik. 2023 nyarától Czerődi Gergő az élete párja és a szeme. Szilvi kedvenc hobbija a lovaglás. Pufival terepre járnak, együtt ügetnek és vágtáznak. Miközben beszélgetünk, épp a lovarda felé igyekszik.
Mindig mosolyogsz, és optimizmus, derű árad belőled. Mi ennek a titka?
Ezt alapvetően a gyerekkoromból hozom. Anyukám a mimikák közül elsőként a mosolyt tanította meg nekem, számomra ez volt a legkönnyebben kivitelezhető. Pozitív érzetet, töltést ad, és úgy gondolom, mások is pozitív emberek társaságában érzik jól magukat. Sok negatív dolog van a világban, ezért fontosnak tartom, hogy adjunk egymásnak. Olyankor elfelejtjük a saját problémánkat.
Éneklés közben is gyakran mosolyogsz.
Tényleg? Egyébként kinyitja és szebbé, kicsit csengőbbé teszi a hangot, ha mosolyog az ember.
Amikor énekelsz, magad elé képzelsz valamit, vagy hagyod, hogy szabadon járjanak a gondolataid?
Attól függ, milyen dalt énekelek.
Vannak emlékképeim a színekről, formákról. Pereg előttem egy film, de van, amikor csak átadom magam az érzésnek, a dalnak, a szövegnek.
Ugyanakkor vigyázni kell, hogy ne ragadjon el, nehogy túl érzelgős legyen. Kint kell maradni, hogy közben érezd a közönség reakcióját, és az egészet balanszban kell tartani.
Hogy érzékeled a közönséget?
Mivel nem látom a közönség arcát, a tapsból, a huhogásból és a rezgésekből próbálom összerakni. Interaktívan létezem a színpadon. Az első pár perc az ismerkedésről szól, ki hogyan érzi magát. Visszakérdezek, sőt néha azt is megkérdezem, nem fordultam-e el, velük szemben vagyok-e. Empatikus a közönség, kedvesen válaszolnak és megértik, miért kérdezek. Picit edukálom a gondolkodásukat, hogy érezzék, hogy működik ez nálam.
Az éneklés lett a legfőbb utad?
Igen, ez volt a célom. Bő tíz éve csöppentem ebbe a szakmába. Zöldfülűként jöttem egy kis faluból, Várvölgyből a Voice castingjára, és belevágtam. Most már kiforrta magát, és rátaláltam arra az útra, amit mindig is kerestem. A Csináljuk a fesztivált óta az éneklés lett a legfontosabb az életemben. Így tudok kiteljesedni, egy szeletet adni a világomból a közönségnek.
Mennyi biztatást kaptál hozzá, és mennyi bizalmat merítettél magadból?
Vannak hullámvölgyek, amikor azt érzem, kicsit kifogytam az ötletekből. Felteszem a kérdést, hogy jó vagyok-e, itt van-e a helyem. Mindig kell a biztatás, de a család és a férjem maximális hátteret biztosít ehhez. Nélkülük nem sikerülne. A családdal mindenben összetartunk: ők kísérnek el a fellépésre, Gergő segít a technikai dolgokban, édesapám biztonságosan vezet, édesanyám pedig az adminisztratív feladatokat látja el.
Úgy nevelkedtünk, hogy bármi van, számíthatunk egymásra. Ennél szebb nincs a mai világban.
Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretted volna, hogy dolgozod fel?
Kicsit magamba vonulok, és átgondolom, min csúszhatott el a dolog. Az a legrosszabb, amikor nem rajtam múlik. Próbálom nem marcangolni magam, mindamellett, hogy elég lelkizős típus vagyok. Megtanultam okulni a csalódásokból.
2023-ban megnyerted a Csináljuk a fesztivált, egyúttal megkaptad a Szenes Iván Művészeti Díjat. Hogyan érintenek a pozitív visszajelzések?
Erőt adnak ahhoz, hogy merjek kiállni és folytatni. A Csináljuk a fesztivált tévéműsorban a szakma legjobbjai szerepeltek. Köztük nyerni Magyarországon az egyik legnagyobb elismerés, hiszen milliós nézettségű műsorról beszélünk, és ott volt maga Kovács Kati is, akié a dal. (Úgy szeretném meghálálni – a szerk.) Tudtam, hogy a dal gyönyörű, ugyanakkor nagy felelősség méltóképp előadni, hogy Kati büszke legyen rám, és ne sírjam el magam, mert érzelmileg nagyon erős dalról van szó, amit mindenki ismer.
Mások úgyis sírtak helyetted.
A középdöntő végén már én is elsírtam magam. Éreztem, hogy mindenkinek folyik a könnye, és ezt már nem lehetett kibírni. Ott kiszakadtak a bennem lévő érzések.
Említetted, hogy több lábon állsz. Melyek még a „lábaid”?
A koronavírus megtanított arra, hogy nem tudhatjuk, mi történik holnap, például mi lesz a hangommal. Édesapám mindig azt mondta, hogy kislányom, nyugodtan énekelj, és büszke is leszek rád, de legyen egy polgári szakmád, hogy legyen mihez nyúlnod. A sztenderd szakmákat nem igazán szerettem volna, és viszonylag korlátozottak a lehetőségeim. 2019-ben közgazdász diplomát szereztem emberi erőforrás szakon. Az élet hozta magával, hogy esélyegyenlőségi aktivistaként szemléletet formáljak.
Megmutatok egy-egy helyzetet magamról, ahogy főzök, takarítok, sminkelek, korcsolyázom vagy lovat kantározok vakon. Szerintem a fiataloknak borzasztóan nagy szükségük van rá.
Tele van a közösségi média káros tartalmakkal, amelyek rosszul hatnak az énképükre. Fontos, hogy motiváljuk őket.
Néhány évvel ezelőtt még volt némi látásmaradványod, de mostanra teljesen eltűnt.
A jobb szememen a néhány százalék arra volt elég, hogy fényeket, körvonalakat, tárgyakat észleljek. Mindig is fehér bottal közlekedtem, csak akkor egy picit érzékeltem a világból. Drasztikus változás volt, amikor a koronavírus idején teljesen elveszítettem a látásomat. A saját életembe is be lettem zárva azáltal, hogy nem láttam semmit. A 2021-es évet minden szempontból tragikusan éltem meg.
Hogy sikerült ezen túllendülnöd?
Nagyon erősen hiszek Istenben, és a családom is összezárt ebben a nehézségben, nem engedték el a kezem egy pillanatra sem. Rá kellett jönnöm, hogy nekem kell akarnom a változást, és nem sajnáltathatom magam, hiszen arra senkinek sincs ideje. Fel kell állnom, újratervezni mindent, és továbblépni. Veszítettem az önállóságomból, de meg kellett értenem, hogy szívesen segítenek az emberek.
Még így is merész hobbiknak hódolsz.
Korcsolyázom, futni járok segítséggel, de talán a legfőbb a lovaglás. Eléggé vadnak tekinthető, hogy vakon lovagolok az erdőben a többiek után, és nem vezetnek. Így ügetünk, vágtázunk a Pufikával.
Elképesztő, hogy ott van egy öt-hatszáz kilós állat, aki olyan alázatos, hogy átadja az irányítást, pedig jobban látja, hogy merre megy.
Kantározás közben is mosolyogtál.
Pufi egy tündérló, okos, mellette csak mosolyogni lehet. Rögtön bekapja a zablát, nem kell könyörögnöm semmiért. Hiszek abban, hogy amit kisugárzok, azt visszakapom.
A tavalyi év nemcsak a szakmában jelentette a csúcsot, hanem a magánéletedben is. Milyen változást hozott, hogy Czerődi Gergellyel összekötöttétek az életeteket?
Viszonylag hosszú ideig kerestem a nagy Őt, de nem futottam bele bármilyen párkapcsolatba, inkább kivártam. Gergővel egy baráti társaságban találkoztunk, és másfél év ismeretség után házasodtunk össze.
Te másképp érzékeled őt, mint az átlag.
Minden embernek a külsején akad meg a szeme, de engem a személyisége érintett meg. Mondta is, hogy „most valaki más dimenzióból fog nézni”.
Mi fogott meg benne leginkább?
Az érzelmi empátiája és a teljes mértékű elfogadás. Gergő nagymamája nem látó, ezért volt tapasztalata erről a világról. A legkülönlegesebb, ha valaki át tudja érezni, és el tudja fogadni. Valljuk be, hogy férfiként nem egyszerű felvállalni egy nem látót, ezért a lányok sokkal nehezebben találnak párt.
Gergővel hogy telnek a mindennapok?
Amióta összeházasodtunk, együtt lakunk. Gergőnek civil szakmája van, hegesztőként dolgozik. Természetesen a fellépéseimre is jön, amikor tud. Pufihoz rengeteget megyünk, igyekszünk kirándulni, szoktunk együtt főzni. Átlagos életnek tűnik, de nekünk izgalmas.
Emlékezetes maradt a lánykérés?
Épp terepen voltunk, és előre lebeszélte a lovásszal a manővert. Felértünk egy dombtetőre, és szóltak, hogy le kell szállnom a lóról, megigazítani a nyergem. Furcsa volt, de gondoltam, legyen.
Kicsit odébb vitt, és szavalt egy verset, amit ő írt. Mindent részletesen elmondott: most letérdelek eléd, van a kezemben egy kék bársonydoboz, abban egy gyűrű.
Megható pillanat volt.
A fővárosból visszaköltöztetek a szülői házba, a természetesebb közegbe. Ez közelebb áll hozzád?
Budapesten sok a lehetőség, de zajosabb. Szerintem a természet maga a nyugalom és a béke. Nincsenek feltételek, nincs megfelelés, csak csendesség és megállás. Az esküvőnk is a természetközeli Krakkópusztán volt, az erdőszélen, a tóparton.
Mi az, amit mindenképp ki szeretnél próbálni?
Egy tengerparti lovaglás. Meglátjuk, hogy hozza az élet.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Elveszítette a látását, de semmit sem adott fel – Pintér Norbert vakon zenél, fest, és többet olvas, mint valaha
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
