Egy nő, aki pásztor – „A génjeimben volt, mert egyből otthon éreztem magam a jószág mellett”

Ha jól tudom, beleszületett ebbe a természetközeli életformába…

Édesapám gulyás volt, ahogy a családból többen is csikósok, gulyások, például a nagyapám is. Több generációs történet ez nálunk, akárcsak a férjeméknél, de ők mindig juhászok voltak. Én Komádiban születtem, de mivel a szüleim elváltak, később Komárom-Esztergom megyében nevelkedtem. Lacival „középen”, Budapesten találkoztunk, és már a 34. házassági évfordulónkra készülünk.

Szerelem volt első látásra?

Igen, noha a rossz példa miatt egészen addig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nekem gyerekem lesz, de férjem soha! Laci három évvel fiatalabb nálam, s már az első találkozáskor láttam, hogy olyan éretten gondolkodik, ahogyan még 30–40 évesek sem. Nem tipikus kis suhanc volt, bármiről el tudtunk beszélgetni. Érdekes, nem is tanyán találkoztunk, hanem akkor végeztem a szakmunkás iskolában – női ruhakészítő a szakmám –, és egy ruhagyárban láttuk meg egymást. Mint a mesében, mint ló a gödörbe… Egy-két hétig beszélgettünk, mikuláskor eldöntöttük, hogy járunk, május 18-án eljegyzés, június 18-án esküvő. Mondom, nem korai? Azt mondja, ráérünk megunni egymást, ha most nem jövünk ki, később sem fogunk. És igaza lett. Azóta is feltétel nélkül szeretjük egymást.

Önnek gyerekként is voltak már olyan feladatai, amelyek felkészítették a pásztornői szerepre?

Állataink mindig voltak, de külön a pásztorsággal járó feladataim nem. Amikor összekerültünk Lacival, akkor kezdtem, de talán valahol a génjeimben volt, mert egyből otthon éreztem magam. Szerettem a bárányokat, mindent szívesen csináltam, nem volt teher.

Eleinte nyilván megpróbáltatás legeltetni, naponta több kilométert menni, de belejöttem, már nem is tudnám másképp elképzelni az életem. Nagy törés volna, ha egyszer fel kellene adnunk.

A hétköznapokban kezdettől fogva megosztják a munkát?

Régebben én mentem ki a fias juhval közelebb legeltetni, a férjem pedig a messzebbi legelőkre a meddő és a hasas juhval. Neki sokszor 10–15 kilométert is meg kellett tennie, nekem kevesebbet. A testvérével, Lajossal együtt kezdtük, csak az volt, ami rajtunk volt. Amink ma van, azt mind a magunk erejéből hoztuk létre, ezért is becsüljük meg, és ez nagy összetartó erő. Komoly nehézségek árán indultunk. Amíg a férfiak elmentek „sántázni”, azaz a juhok lábát rendbe tenni, nyírni mások állatait, hogy anyagilag boldoguljunk, addig enyém volt otthon a jószág, én legeltettem, délben főztem, elláttam a benti feladatokat, délután megint kimentem, s csak késő este jöttem be, amikor a férfiak is hazaértek. Kellett a pénz, hogy a téli takarmányt is meg tudjuk venni.

Munkamegosztás
„A bárányokat mi, nők neveljük, a papírmunkát én viszem, Laci legeltet, Lajos arat, betakarít, rendezi a szénát, szalmát. Mivel a bárányeladásból van leginkább jövedelem, igyekszünk a lehető legjobban tartani őket, hogy jó legyen a szaporulat. És hát, szeretjük is a juhot, jót akarunk neki.”

Hogyan lett ebből saját gazdaság?

Amíg Laci más juhát hajtotta, én oda is kijártam segíteni, hordtam neki az ebédet. A Jóisten mindig terelgetett, úgy igazította, hogy vehettünk „OTP-re” egy házat, a város szélén az utolsó előttit. Ott volt mindjárt a rét. Akinél Laci utoljára juhász volt, az épp felszámolta a juhait, s mi a gyűjtögetett pénzünkből vettünk magunknak 44 darabot, ez volt 1996-ban. Ma 500–600 közti birkaállományunk van, de mondom, csak úgy ment, hogy a Jóisten velünk volt. Mindig kértem, hogy áldjon meg egy gyermekkel is, mindegy, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen! 21 évig vártunk türelmesen, s 21-én megszületett Ibikém, aki ma már 13 éves.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Ő egy isteni csoda, mert minden gyermek csoda – nekünk aztán pláne! Sosem voltam hitetlen, de nem is volt akkora hitem, mint amióta ő megfogant.

Mennyire tudnak családi, társasági életet élni, alkalmas erre a mai világban az életformájuk?

Alapból összetartó család voltunk, de a mostani világ bizony széthúzza a családokat. Dr. Molnár Zsolt botanikus ébresztett rá minket, hogy a tudásunkat másokkal is fontos megosztanunk, hogy az utókor számára se vesszen el, mert a juhászság kihalófélben van. Rózsa Péter balmazújvárosi biogazda pedig találkozókat kezdett szervezni a pásztoroknak. Ha tehetjük, elmegyünk azokra a fesztiválokra is, ahol sok pásztor van jelen, ez a társasági életünk.

Pásztorkülső
„Megvan a díszes, ünnepi viseletünk, de nem öltözünk lyukas, szakadt nadrágba a ház körül sem. A férjem, aki a bőrösmunkában nagyon jó, készített a családnak egyforma derékszíjakat, van hozzá egyennadrágunk és kényelmes kockás ingünk is. Azt pedig a legelején megbeszéltük Lacival, hogy ha ő levágatja a bajszát, vagy én a hajamat, akkor nem is kell mondani semmi többet, válunk!”

Milyennek látja belülről a pásztorközösség tagjait?

Ez egy olyan közösség – na, nem azokra gondolok, akik csak beöltöznek a díszes ruhába, hanem az igazi pásztorokra –, amelyikbe, ha odakerül egy kisgyermek vagy egy idős ember, az nem hall csúnya beszédet, és nem is tapossák el, hanem meghallgatják, odafigyelnek rá. Ez a mai világban nagy érték. Ezért hordjuk mi is oda a családból a gyerekeket, hogy ők is megkapják ezt az értékrendet. Büszke emberek is a pásztorok, van egy komoly tartásuk. Szeretnek beszélgetni, s megnyílnak annak, akinek érdemes. A férjemet telefonon is sokan keresik tanácsért, s bár nem szeret telefonálni, mindig segít.

Nehezebb ma pásztornak lenni, mint pár évtizede volt?

A pásztorszakma mindig nehéz volt, hiszen ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak. Ha esik, ha fúj, az állatnak nem mondhatjuk, hogy ma nem eszel, mert rossz idő van.

Persze amilyen szárazság, szinte sivatagi homok van mifelénk mostanában, bár áznánk megint egy hétig! Az emberek, főleg a fiatalok a sok kütyüvel viszont el vannak kényelmesedve, és igencsak meg kell szeretniük ahhoz a szakmát, hogy csinálják is. De van remény, a férjemről film is készült, amire nagyon jó visszajelzések jöttek, ezek is erőt adnak a munkánkhoz. Bár az is különbség, hogy régen mehettünk szinte bármerre az állattal, még örültek is, ha műveletlen területen legeltettünk, ma meg olyan irigyek az emberek, hogy inkább fizetnek a földjük letárcsázásáért, csak be ne tegye oda a lábát senki.  

A pásztorételekről is legendák keringenek. Önök miket főznek és esznek szívesen?

Bármit, ami tartalmas, laktató. És a tanyasi munka meg a sok adminisztráció mellett az sem árt, ha gyors. A férjem egész nap kint van, viszem neki az ebédet, mire megáll delelni a juh. Nyíráskor a nyírók, fogók, gyapjúszedők – akik közé a mi és a sógoromék gyerekei is be vannak fogva – eszik a babgulyást, a töltött káposztát. Sokan hiszik, hogy a juhásznál mindig birkapörkölt van, ami nem igaz! A lányok mondjuk nagyon szeretik, a szülinapjukra a férjem szívesen meg is főzi, ez mindig az ő feladata. De kedvencük a csirkepörkölt is jó kemény nokedlival, sőt mások dicsérik a krumplis tésztámat is házi tésztából, amit mi magunk készítünk a sógornőmmel. Nem járunk mindennap boltba, van minden a tanyán, ellátja hússal a családot.

Hogy látja, lesz majd, aki továbbvigye a családi tradíciót?

Ibolyám azt mondja, szeretné, de ő még csak hatodikos. Lajos lánya pedig 17 éves, ő állatorvosnak készül, de a praxis mellett a gazdaságot is vinné, ami szépen hangzik, de nem lesz egyszerű.

Férfivélemény
„A hölgyek kulcsfontosságúak, nélkülük nehéz lenne, erre mondják: »üss el egy szeget kalapács nélkül!« Igazán jól családban lehet vinni ezt az életformát, az apósom is pásztorember volt, így a feleségemnek sem okozott gondot, hogy ebből fogunk élni. Szerencsés vagyok, benne is ott az állatok szeretete” – mondja Ibolya férje, Sáfián László ebben a cikkben a nők pásztorok melletti szerepéről.

Honnan jött a Nők a pásztorságban csoport ötlete?

A már említett dr. Molnár Zsolt javasolta a spanyol pásztornők közössége mintájára. Engem a férjem mindig nagyra becsült, azt mondta, ha együtt húzzuk az igát, akkor együtt is szórakozunk. Mentünk hát a különböző rendezvényekre, de én ott nem láttam asszonyokat, csak a férfiakat.

Kép

Kép: Páczai Tamás

Egy idő után a többi férfi pásztor is kezdte elfogadni, hogy mi, nők is részesei vagyunk a munkának, s már ők is hozták a párjukat, feleségüket.

Hozzáteszem, ha nem volt ott az asszony, az azért volt, mert ő állt helyt addig a gazdaságban. A csoporttal már volt két összejövetelünk – egyrészt nekünk is kell a kikapcsolódás, másrészt mindenki tapasztalatára szükségünk van. Már csak azért is, mert a juh mindig tud újat mutatni, nem olyan, mint egy tál, hogy csak leteszem, és holnap is ugyanott, ugyanúgy vár.