A rendrakástól a nőként viselkedő fridzsideren át a vicces állatokig – Őszi könyvajánló az egész családnak

Vonnegut kezdőknek és haladóknak

A minap egyik ismerősöm, aki még semmit nem olvasott a szerzőtől, megkérdezte, hogy „milyen Vonnegut?” Kerestem a szavakat egy ideig, de csak annyit tudtam kipréselni magamból, hogy „hát, olyan, mint Vonnegut. Nem hasonlít senkire, és őt sem lehet utánozni, mert amit ő tud, azt meg kell tapasztalni.” Ezt éreztem, amikor baráti jó tanácsra elolvastam Az ötösszámú vágóhidat és a Macskabölcsőt, és ezt érzem most is, hogy az utolsó oldalak is leperegnek a szemem előtt a Míg a halandók alszanak című válogatásból. 

Ez az író harmadik posztumusz novelláskötete, és nagy valószínűséggel az utolsó. A tizenhat remek történet a Vonneguttól megszokott abszurditással és a groteszk iránti megszállottsággal fejtegeti az univerzum legmélyebb értelmű mondanivalóját. Találkozhatunk benne például Jenny-vel, a feleségként viselkedő hűtőszekrénnyel, a ripacs hőstenorral, és azt is megtudhatjuk, milyen betegség a „kanlepra”. 

A „kezdőknek” azért fog tetszeni, mert a rövid történeteken keresztül kóstolót kaphatnak a vonneguti ízekből, ami aztán nagy valószínűséggel függőséghez vezet majd náluk. 

Az igazán nagy rajongók pedig azért fogják imádni ezt a gyűjteményt, mert számukra a kötet „kincskereső játék” is egyben, amely során rejtett életrajzi elemekre lelhetnek. Egy biztos, ebbe a rajongótáborba jó tartozni, mert a Kurt Vonnegut műveit szerető emberek ismeretlenül is olyan közösséget alkotnak, ahol mindig összekacsintás és kuncogás a vége annak, ha valaki úgy fejezi be a mondandóját, hogy „így megy ez/And so it goes!”

Kép

Kurt Vonnegut: Míg a halandók alszanak. Helikon, Budapest 2024. 384 oldal

Mentőöv a visszaeső rendetleneknek

Ülök a kupi tetején. Hétvége van, pokolian sűrű és nehéz napok vannak mögöttem. A gyerekeket rendezni kell, emellett minőségi időt is szeretnék velük tölteni, és bizony munkából is maradt még szombatra. Család, karrier, háztartás: néha úgy érzem, hogy ez a rengeteg teendő teljesen lebénít. Ahogy mindig, amikor kifogyok az ötletekből, most is a könyveket hívom segítségül, és azt kell mondjam, Marie Kondo Rendrakás lépésről lépésre – Hogyan varázsold rendezett és örömteli hellyé az otthonodat? című kötete nálam bevált. 

Marie Kondót saját bevallása szerint ötéves kora óta lenyűgözi a rendrakás. Az iskolás évei alatt is folytatta a téma tanulmányozását, majd tizenkilenc évesen, még egyetemistaként megtette az első lépéseit rendteremtő tanácsadóként. 

A Kon-Mari módszer azokból a tapasztalatokból nőtte ki magát, amiket akkor gyűjtött, amikor ügyfeleit rendrakásra tanította. 

Az első fejezet (Mielőtt nekilátsz) elolvasása nemcsak stratégiát ad, hanem önbizalmat is, hogy akármennyire úgy érzed, hogy a rendrakás (és annak megtartása!) nem fér bele az életedbe, képes vagy megcsinálni, és nem is kell hozzá akkora energiabefektetés, mint gondolnád. Ez a munkafüzet olyan, mint egy „rendrakási coach”, amely a vizualizáció útján rávezet arra, hogy a megoldás benned van, a szép, tiszta, rendezett otthon pedig mindenki számára elérhető. 

Scott Sonnenshein pszichológus és Kondo közös kötetében már nem a házunk, lakásunk, hanem a munkahelyünk rendezettségén van a hangsúly. Az Örömteli munka nem csupán arról szól, hogyan tegyünk rendet a fizikai munkaterületünkön, hanem arról is, miként tehetjük átláthatóvá a digitális dokumentumainkat, az időbeosztásunkat és a kapcsolati hálónkat, hogyan hozzunk helyes döntéseket, és hogyan vigyünk minél több örömet a karrierünkbe. 

További előnye, hogy nem csupán a rendrakáshoz nyújt útmutatót, hanem a rend megtartásában is segít. „A módszerem egyszerű, de hatékony, ami biztosítja, hogy soha nem esel vissza, és fontos részét képezi egy különleges válogatási technika, amelynek alkalmazása során azt választod ki, mi tölt el örömmel” – írja a szerző felvezetőjében.

Kép

Marie Kondo és Scott Sonenshein: Örömteli munka. Libri Kiadó 2024. 304 oldal
Marie Kondo: Rendrakás lépésről lépésre. Libri Kiadó 2024 185 oldal

„Így lenne jó meghalni: valami ringat, süt a nap, és olaszul énekelnek”

A magyar irodalom egészen különleges darabját tarthatja a kezében, aki az Egymás tükörképei vagyunk című mű elolvasására vállalkozik. A történet Márai Sándor és Ilona emigrációjának 31 évét, vagyis az 1948 és 1979 közötti időszakot öleli fel, a kiadvány a Lola naplója című ötrészes felolvasószínházi sorozat szövegkönyveit tárja az olvasó elé. A könyv különleges válogatás Márai Ilona (Lola) naplójából, amely a költő naplósorozatának részleteivel válik teljessé. 

Az ilyen típusú műveknek a legnagyobb ereje abban rejlik, hogy megmutatják a szöveggyűjtemény mögötti valóságot. 

Azt, hogy a híres írók valóban nagy emberek, mégis annyi mindenben hasonlóak hozzánk: vannak jó és rossz napjaik, szeretnek, csókolnak, ölelnek, veszekednek, kibékülnek. 

A naplókon keresztül rálátni valakire igazi kincs, a legőszintébb léleklenyomat, amit az olvasó kaphat egy íróról, éppen ezért csak tisztelettel és hálával érdemes viszonyulni minden sorhoz, amit ennyi évtized után ránk hagytak. Még nagyobb ajándék, hogy Lola visszaemlékezéseinek köszönhetően ez a megismerkedés a házastársaknak köszönhetően kétszólamúvá válhatott. 

„Már az első oldalak során az volt az érzésem, hogy bármiről is ír Lola – apró-cseprő ügyekről, napi történésekről, vagy amikor gondolatait, érzéseit fogalmazza meg -, abban valahogyan mindig jelen van az ő családi közösségük. Akkor is, ha a bejegyzés nem konkrétan a férjével kapcsolatos, akkor is, ha éppen nem említi »Őt.«” – írja a kötet bevezetőjében a szerző, Takáts Andrea. 

Máraiék örökbe fogadott kisfiukkal 1948-ban hagyták el végleg Magyarországot, Lola ekkor kezdett bele naplófeljegyzéseibe, és az írást három évtizeden keresztül napi rendszerességgel folytatta. Emigrációs éveik során három évig éltek Nápolyban, tizenöt évig New Yorkban, majd tizenhárom évig újra Európában, Salernóban. 1980-ban San Diegóba költöztek, de az ottani életről Lola már nem írt. Epilógusként a 80 éves költő feleségéről írt szerelmes szavaival végződik a történet.

Kép

Márai Ilona és Márai Sándor: Egymás tükörképei vagyunk (szerkesztette: Takáts Andrea) Helikon, Budapest 2024. 309 oldal

A világ legmulatságosabb állatairól – nem csak gyerekeknek

Természetrajongó kisgyermekes család vagyunk, így teljesen esélytelen volt, hogy hétéves kislányunk ne bökjön rá a polcon Philip Bunting – A világ legnevetségesebb állatai című könyvére „Ezt szeretném!” felkiáltással. Nem sokkal később már mosolyogva ültem a kanapén, miközben Csengeléből csak úgy záporoztak a „Tudtad, hogy…?” – kezdetű kérdések (a kocka mostanában fordult, és már én élvezhetem többet az ő felolvasásait). 

„Tudtad, hogy ezeknek a rákoknak tépőzárként működő bevonat van a páncéljukon?” „Tudtad, hogy a világ legkisebb madarának akkora a súlya, mint egy földimogyoróé?” „Tudtad, hogy az okapinak »gyárilag« büdi a lába?” 

Bunting könyvében az a legklasszabb, hogy a gyerekek nyelvén, az ő logikájukba simulva ismerteti meg őket ezekkel az igazán különleges állatokkal, de közben olyan információkkal dolgozik, amelyekre a felnőttek is éppen annyira kíváncsiak. 

A világ legcsodálatosabb állatai attól tűnhetnek ilyen nevetségesnek számunkra, mert valójában rendkívül ügyesen alkalmazkodtak az evolúció során a környezetükhöz, még olyan helyeken is, ahol számunkra elképzelhetetlen, hogy bármi képes lehet életben maradni. 

„Anya, neked melyik a kedvenc állatod?” – kérdezte végül a lányom. „A medveállatka” – vallottam be őszintén. „Képzeld…” – kezdte komolyan. – „...néhány évvel ezelőtt egy űrszonda egy sikertelen leszállási kísérlet során becsapódott a Holdba, és a fedélzetén többezernyi medveállatka volt…” De ahhoz, hogy megtudjátok, vajon mi történhetett velük, el kell olvasnotok Philip Bunting összeállítását. Szeretettel ajánlom!

Kép

Philip Bunting: A világ legnevetségesebb állatai Kolibri Gyerekkönyvkiadó 2024 80 oldal

Támogatott tartalom. A cikk megjelenését támogatta: