A hajfonat magával viszi az imáinkat – Egy film a nők erejéről

A történet elején egymás után leshetünk be az igen különböző életek reggeljeibe: legerősebben talán az indiai nyomor képei hatnak ránk, hiszen ez az élet van — minden értelemben — a legtávolabb tőlünk. Nehéz elképzelni, ami megelevenedik előttünk: az érinthetetlenek a társadalom számkivetettjeiként, a legalantasabb munkákat végezve élnek, anélkül, hogy a többi kasztba tartozók egyáltalán emberszámba vennék őket. Az utcán úgy kell menniük, hogy nem néznek rá másokra, nem érinthetik őket, szó szerint: mintha nem is léteznének. 

Smita a városszéli nyomortanyán él férjével és kislányával, s az a munkája, hogy mások ürülékét takarítja. Amikor viszont reggel a kislánya haját fésüli, mégis egy jobb életről álmodik: arról, hogy a gyereke iskolába járhat majd. 

Ez persze az ő helyzetükben elképzelhetetlen, kivéve, hogy a társadalmon kívüliségben is létezik az a jelenség, amely magát a társadalmat is mozgatja sokszor: a korrupció. Ám hiába jut be megvesztegetéssel a kislány az iskolába, ott verik és megalázzák: hátrafelé kell haladnia és sepernie a lába közé vett seprűvel, nehogy a létezésének bármilyen nyoma maradjon. Az anyát döntésre készteti ez a tapasztalat, úgy határoz, változtat az életükön. Az elszántságon s az akaratán kívül semmi mása nincsen, de ez pont elég az induláshoz.

Kép

Képkocka a filmből

A második, az olaszországi Monopoli városában játszódó cselekmény középpontjában Giulia, a fiatal nő áll, aki a családi vállalkozásukban dolgozik az apja mellett. A műhely a cascatura hagyományát viszi tovább: régi receptúra alapján az emberi hajat színezik és dolgozzák fel, amelyből így póthaj és paróka készül. Az olasz család némileg sztereotipikus: több generáció él együtt hangosan, pörgősen, az élet mintha nem is lehetne könnyebb a kék szemű, fekete hajú, könyvtárba járó lánynak. 

Bár idillinek tűnik a tenger látványa a háttérben s a robogóval reggel munkába siető fiatal nő életöröme, ám Giulia sorsa hamarosan nehezebbre fordul, amikor apja egy balesetben életveszélyesen megsérül. Hamarosan fény derül arra is, hogy a család komoly anyagi nehézségekkel küzd, amelynek megoldására — úgy tűnik — kézenfekvő megoldás lenne, ha Giulia elfogadná a gazdag olasz család sarjának udvarlását. 

A fiatal nő viszont egy indiai férfi iránt kezd vonzódni, ami tovább tetézi a bajt. 

Az egyik jelenetben az anyja megvetéssel mondja: „egy külföldivel láttak”. Megjelennek a nemi és párkapcsolati sztereotípiák a történetben: az anya jóindulatú, rövid kioktatást tart lányának arról, hogy nem szerelemből házasodunk, hanem megbízhatóság alapján választunk férfit, az érzelmek megjönnek később. Azt nem tudjuk meg, hogy az idősebb nővér — aki egy csecsemővel költözött haza — vajon hogyan választott párt, illetve mennyire megbízható az a férfi — az apa –, aki titokban vett fel jelzálogot a házra, és verte adósságba az egész családot. 

A harmadik nő, a Montréalban élő Sarah alakja talán a legismerősebb számunkra: egy jómódú, elvált, munkamániás ügyvédnőt látunk, akinek az ikerfiaival és tinédzserlányával való kapcsolata jobbára kimerül abban, hogy reggelente iskolába fuvarozza őket. Az egész nap tűsarkúban, az ügyvédi irodai partnerségéhez vezető úton egyensúlyozó, elbűvölő szőke nő nem ad magának egy perc pihenőt sem, mániákusan építi karrierjét, minden mást félretéve. 

A pillanat, amikor a bíróságon elájul, és az egyszerű kimerültségnél jóval súlyosabb betegség képe rémlik fel előtte, talán senkit nem lep meg, de elsőre ez is csak egy — fegyelmezettséggel, könyörtelen munkával – könnyen legyőzhető akadálynak tűnik számára. 

Ezzel a történettel sem merülünk mélyre érzelmileg, bár talán ez magából a karakterből következik: nem igazán kapcsolódik sem a szeretteihez, sem a munkatársaihoz, de valódi elismerést vált belőle ki, amikor a fiatal, törekvő kolléganője elárulja őt, hiszen ebben is a rátermettsége, okossága mutatkozik meg. Sarah legfőbb mozgatórugója az érzelmeinek, főképp a sérülékenységének tagadása, hiszen azt vallja: „ha cápákkal úszol, jobb, ha nem vérzel”. 

Kép

Képkocka a filmből

A mozaikos cselekmény három szála eleinte hosszabb, majd egyre rövidülő villanásokban váltogatja egymást, de a tempót végig lassúnak, már-már komótosnak érezhetjük. A film felszínes, klisészerű cselekménye ellenére — vagy talán éppen ezért — erőteljesen szembesíti a nézőt a női lét történelembe, kultúrába, tradíciókba ragadt elvárásaival, melyek a világ különböző pontjain ma is meghatározók. A három nő pedig más-más okból, más lehetőségekkel és persze különböző módon, de ugyanakkora bátorsággal és erővel lép ki élete addigi medréből, hagyja el szerepeit, és mindhárman új perspektívát nyitnak. 

Életük, sorsuk nem összehasonlítható egymással, de a döntés vállalásában, a változtatás erejében azonosak. S abban is, hogy a már megszületett vagy ezután születendő gyermekeik egy bátor anyát fognak látni, egy más női mintát, mint az azt megelőző évszázadok nőalakjai. 

Nem tudjuk meg a történetek igazi folytatását, a néző saját világnézete és személyisége szerint gondolhatja tovább a történeteket.

A nincstelen indiai nőre és kislányára az idegen városban betegség, koldulás, prostitúció vár, vagy sikerül valahogy túlélniük? Van-e egyáltalán esélye, reménye a társadalom eme csoportjának? A tradicionális olasz családi műhely hogyan felel a kor kihívásaira? Vajon az ügyvédnő, Sarah valódi szövetségese lesz annak a nőnek, akit a tükörben lát? Megérti a betegsége valódi üzenetét, s képes lesz mostantól a pénzkeresés, szakmai előmenetel helyett saját magát és az életét választani? Ha pedig még tovább szeretnénk töprengeni, feltehetjük a kérdéseket: vajon nekünk lett volna elszántságunk megtenni ugyanezt? Számunkra hol van az a pont, az a határ, ahová ők elérkeztek?

A film kétségkívül három bátor, eltökélt és legfőképp öntudatos nőt mutat. Mindhárman feszegetik saját életük korlátait, vállalják a megpróbáltatásokat, a küzdelmet, nem simulnak bele a megszokott keretekbe. 

A maguk módján mindannyian a túlélésükért harcolnak, talán ezért is mondják, hogy ezt a filmet minden nőnek látnia kell: megéri kiállni és tenni azért, amiben hiszünk. 

A három nő sorsát szimbolikusan a hajfonat köti össze, amely egy-egy beavató, lelki utazáshoz kapcsolódik számukra.

A lírai hangulatú, andalító zenével és látványos képekkel operáló film elbűvöli a nézőt, sok érzelmet ébreszt. A látványos premierplánok, zongorabetétek és a kissé leegyszerűsített dramaturgia mögött ott bujkál egy másik fontos témaréteg is: a rasszizmus, a társadalmi kizsákmányolás, a fehérek privilégiumai, a nemekhez és népcsoportokhoz kötődő előítélek elszomorító továbbélése. 

A Fotinì Peluso, Mia Maelzer, Kim Raver által remekül megformált, nem mellesleg gyönyörű hajkoronával ékeskedő szereplők történetei szerethetővé, ezért befogadhatóvá teszik az üzenetet: amíg van bátorság, addig van remény.

A hajfonat (feliratos francia-kanadai-olasz-belga filmdráma, 121 perc) 
Rendező: Laetitia Colombani