A fiam csak akkor hajlandó elaludni délután is, és este is, ha legalább két mesét mondok neki fejből. Ez napi négy sztori, amit ki...
Csongor Andrea
Gyermekek ezreit mentette meg, mégis alig ismerjük: a csendes lengyel hős, Irena Sendler
2001 telén egy amerikai gyermekorvos éppen a napi postáját nézte át, amikor megragadta a figyelmét egy fénykép. Mivel támogató tagja volt az USA Holokauszt...
Teimel Alexandra
A daganatos betegségek negyven százaléka megelőzhető volna
Bizonyos betegségek hallatán, mint például a rák, még a lélegzetünk is elakad. Pedig az orvostudomány fejlődésével ma, a már kialakult, de időben felismert daganatos...
Szabó Emese
Öt tipp az élelmiszerek biztonságos tárolásához
„A fogyaszthatósági idő jelentősen változik a hőmérséklet függvényében. Ilyenkor a kórokozók száma exponenciálisan növekszik. Nem vagyunk egyformák, a kórokozók nem mindenkit ugyanúgy betegítenek meg...
Pataki Sára
Hat tényező, amiktől javulhat a tinédzserek mentális egészsége – „Nem a gyerekek felelőssége, hogy magukon segítsenek”
Egy amerikai kutatásban tinédzsereket kérdeztek arról, szerintük mi segíthet nekik megvédeni a mentális egészségüket. Barátok? Sport? Segítő szakemberek? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal jártuk körbe...
Ottlik Judit
A jó filmek testünket és lelkünket is gyógyíthatják – Nézzük együtt!
A filmek tükröt tartanak elénk, amelybe belepillantva más nézőpontból is ráláthatunk a problémáinkra, és – a szereplőkkel, történetekkel azonosulva, fogódzóra lelve – felülemelkedhetünk a...
Pataki Sára
Már az óvodában is csillag volt a jele – A 17 éves Haluska Lili képe győzött Európa legnagyobb asztrofotós találkozóján
Esténként a kertjükből csodálta a csillagokat. Amikor először belenézett a teleszkópba, elvarázsolta a Szaturnusz. Haluska Lili 17 éves, csillagásznak készül, emellett asztrofotózással foglalkozik. „Az...
Jean Orsolya
A csecsemőarcú kutyák kényeztetése – Gyerekpótlékká váltak a társállatok, ami nekik sem tesz jót
Kutatások bizonyítják, hogy amikor a kutyák a gazdájuk szemébe néznek, ugyanazt a hormonális reakciót stimulálják, mint ami az emberi csecsemőkhöz való kötődésünkért felelős. Talán...
Vadas Henrietta
Benedek Elek ükunokája büszkén őrzi a családi hagyományokat, esküvője is népmesei volt
„Nálunk családi hagyomány, hogy a nők nem viselnek fülbevalót. A szokás üknagymamámtól, Benedek Elek feleségétől, Fischer Máriától indult, aki csak egyetlen ékszert hordott, a...
kepmas.hu
Így étkezzen, aki szeretné elkerülni a menopauzára jellemző hízást
Nemcsak az elhízás megelőzésében, hanem a változókorral járó egyéb tünetek csillapításában is segíthet az az étrend, amelyről a Nutrient nevű szakfolyóiratban publikáltak magyar dietetikusok...
Orsolics Zénó
Segítség az alkoholista szülők felnőtt gyermekeinek – Traumatizálja őket az élethelyzetük, de van esélyük a boldogságra
Az alkoholista szülő életének középpontjában nem a gyermeke, hanem saját maga és az alkohol áll. Ezért ezek a családok sajátos dinamikával rendelkeznek, a bennük...
Csák-Nagy Kriszta
Megalomán emberi építmények: égbe törő tornyok, vízen járó úszóvárosok
Mi vonzza az embert Bábel tornya óta, hogy mind magasabbra törjön, és rekordot állítson fel, lepipálva a korábbi méreteket? Az alkotás vágya, a luxusigények...
Schuster Barbara
„Ha gyerekek gyógyításáról van szó, nincsenek tabuk” – Bese Nóra a Bethesdában hidat épít szülők és gyógyítók között
Ötgyermekes édesanya, a Bethesda Gyermekkórház kommunikációs igazgatója, emellett ultratávokat fut, és számtalan jó kezdeményezést indít el, amelyekből egy is elég volna egy interjúhoz, de...
Kölnei Lívia
Mit veszítettek a nők Novák Katalin és Varga Judit bukásával? – Nehezen lemosható női bélyegek és következmények
Két karizmatikus és magas rangú női szereplő tűnt el a magyar közéletből. Mindketten hibás döntést hoztak, ezért lemondtak pozíciójukról. Az ő eddigi munkájukat és...
Dr. Szász Adrián
A paralimpián drukkolhatunk első kerekesszékes szépségkirálynőnknek
Huszonegy évesen autóbaleset következtében kerekesszékbe kényszerült, ám amit így elvett tőle a sors, azt ő más formában visszaszerezte. Öt évvel a balesete után Magyarország...
Parti Judit
Együtt rajzolják szebbre a világot – Csenge és Márk, a hittel alkotó házaspár
Közel járok a Városligeti fasor „templomos” részéhez, mégis meglep az égig ható harangzúgás, ahogy felérek a másodikra. Ez véget vet a csendes játékomnak, ahogyan...
Bodonovich Ágnes
A „legyőzhetetlen székely” honfoglaláskori lovak rokonát tenyészti
Bármibe vágja fejszéjét, legyen szó orvoslásról, állattenyésztésről, tökélyre fejleszti azt, és mindig a maximumot hozza ki magából. Hiszi, ha az ember az ösztöneire hallgat...
Nincs könnyű dolgunk tél végén: a hüvelyesek vagy káposztafélék kezdenek unalmassá válni, a friss zöldségek pedig még csak fólia alatt nőnek. Az alábbi galériában...
Dr. Szász Adrián
Szandi és a nagy találkozások – „Isteni ajándék volt, hogy apu még az oltár elé tudott kísérni”
Tizenhárom évesen már lemeze volt, nem is akármilyen – a Kicsi lány (1989) nagy sikert aratott. Ma háromgyermekes családanya, a rock műfajában is otthonosan...
Székely-Balogh Szilvia
„Egy anya kevesebb mint öt forintba kerül”
Váltóruha, élelem az útra, egy kulacs víz, pelenka, popsitörlő, játék unalom ellen, kismotor, egy nagy zsák zöldség és gyümölcs a piacról, kenyér a péktől...
Pataki Sára
Veszett macska támadt emberre – Fertőzött vad- és társállatok érkeznek az országhatáron túlról és terjesztik a betegséget itthon
Veszettséggel fertőzött sakál, róka, kutya, macska, szarvasmarha. Ősz óta Szabolcsban elszaporodtak az ilyen esetek. Az állatorvosok kongatják a vészharangot, mert előfordulhat, hogy a fertőzés...
Szőnyi Lídia
Szöllős Ákos
Gyerekek szülőszerepben – Korán felnőnek, de felnőttként is küzdenek, hogy önmaguk lehessenek
Manapság a gazdasági helyzet ritkán követeli meg, hogy a gyermekek felnőtt munkát végezzenek, a családról gondoskodjanak. Ugyanakkor ma is gyakori jelenség a felnőttesítés, azaz...
Ottlik Judit
Ki hisz az „előtte–utána” fotóknak? – A szépészeti beavatkozások torz tükre
Rendkívül népszerűek a plasztikai beavatkozásokról posztolt „előtte–utána” fényképek a közösségi médiában: kiváltképp akkor, ha egy szelfiről van szó, egyenesen a műtőasztalról. Ám könnyen félrevihet...
Dr. Szász Adrián
Az első magyar Miss Európa, Magyarország első szépségkirálynője világsztár is lehetett volna, de maradt a Balaton Tündére
Az első magyar szépségkirálynő volt, aki Európa – és majdnem a világ – legszebbje is lett. Itthon lelkes tömeg ünnepelte, egyesek viszont bántották, míg...