Szandi és a nagy találkozások – „Isteni ajándék volt, hogy apu még az oltár elé tudott kísérni”

Harmincöt éve egyik pillanatról a másikra ismert meg az ország. Szerinted minek volt köszönhető a kirobbanó népszerűség?

Alig múltam tizenkettő, amikor találkoztam Fenyő Miklóssal. Különleges találkozás volt, stílusban nagyon egymásra találtunk, az akkori hangszínem szerelem volt neki első hallásra. A produkcióba a szívünket-lelkünket beletettük, és szerintem a közönség megérzi, ha valami ösztönös, természetes, szívből jövő. Emberileg is meghatározó lett az ismeretségünk, én őt a mai napig Miklós bátyámnak szólítom, olyanná vált az életemben, mint egy pótapa. Én hiszem a Jóistent, mindennap érzem a jelenlétét, hiszem, hogy neki az akkori találkozásunkhoz Miklós bátyámmal is köze volt…

Szandi és Fenyő Miklós hosszú idő után most újra együtt dolgozott. A Shocking Blue zenekar Venus című dalára Fenyő olyan magyar szöveget írt, ami tulajdonképpen Szandiról és párjáról, Csabiról szól. A dal címe: Sorsod vagyok.

Hogyan tudtad feldolgozni tinilányként a körülötted támadt felbolydulást?

Egyáltalán nem gondoltam sztárnak magam, pedig onnantól kezdve a jó értelemben véve egyszerű békásmegyeri családunk élete teljesen megváltozott. Minden hétvégén koncertek, minden évszakban turné, a buszon tanultam, de ugyanúgy mentem iskolába akkor is, ha hétfőre virradó hajnalra értem haza. 

Inkább zavarban voltam, mint hogy nagyképű lettem volna, már-már görcsösen figyeltem arra, nehogy bárki azt érezze, hogy más ember lettem. 

Az első lemezem hetedikes, a második nyolcadikos koromban jött ki, és emlékszem, osztályfőnöki órán azt a feladatot kaptuk: írjuk le egy A4-es lapra, mik szeretnénk lenni felnőttként. Nagy bőszen elkezdtem írni, hogy állatorvos, mert sok állatunk volt otthon, de a harmadik sornál megállt a kezem. Akkor döbbentem rá, hogy 500 ezer eladott lemezzel én már énekesnő vagyok. Addig fel sem fogtam, aztán a ballagáson öt tévétársaság kísért, köztük a BBC.
 

Az énekesnő és Fenyő Miklós egy fellépésen – Fotó: Kalinovits Gábor

Csak kedvességet, szeretetet kaptál az emberektől, vagy voltak akkori értelemben véve „negatív kommentelők” is?

Ma sem olvasok kommenteket, szemtől szemben meg senki nem jön oda negatív véleménnyel, ilyen a világ. Akkoriban úgy ment a „kommentelés”, hogy például a lakótelepi lakásunkkal szemben lévő óvoda falára fújtak fel festékkel valami csúnyát rólam. Apu másnap ment, és lefestette. Ez a jelenség akkor is, ma is többnyire irigységből fakad, sajnálom azokat, akik erre vesztegetik az idejüket. Sokkal jobban járnának, ha főznének helyette egy jó vacsorát a családjuknak, vagy elmennének sportolni.

Mennyire volt nehéz magad mögött hagyni a tinisztár imidzset, amikorra felnőtt énekesnő vált belőled?

Tény, hogy beskatulyáztak, ahogy a világsztárok közül például Céline Diont is. Pont a múltkor, A Dal első adásában mondta Németh Lojzi zsűritársam: „igen, egyetértek Szandikával”. Ebből is látszik: hiába énekelek 35 éve, illetve vagyok háromgyermekes édesanya, a zsűritársamnak is – persze szeretettel és kedvesen – Szandika maradtam. A közönség esetében is kicsit olyan ez, mint amikor a szülő nem veszi észre, hogy a gyereke már felnőtt. Mivel a dalaimat nem játsszák a rádiók, aki nem követi a pályámat, az a mai napig a Tinédzser l’amourral meg a Szerelmes szívekkel azonosíthat. Szerencsére a YouTube-csatornámon meg a közösségimédia-felületeimen azért egész jól terjednek az új zenéim is.

Olyannyira, hogy mostanság több rockos stílusú dal is felkapott lett a te előadásodban. Hogyhogy most talált rád ez a műfaj?

Meg kellett rá érnem, 13 vagy 20 évesen még nem ilyen volt a hangom. Bonnie Tyler egy dalát is feldolgoztuk, magyarul Nekem a fény kell a címe, és hamarosan újabb izgalmas rockos klippel jövök ki. Magát a rockzenét a férjem, Csabi szerettette meg velem, aki csupa kitűnővel végezte a dzsesszkonzit, hangszerkészítő végzettsége is van, és 1981-ben a Beatricében kezdte a pályáját. Igyekszem mindig önazonos dolgot csinálni, így jöttek a rockos dalok. Sokakat meglephetett, de azt is kevesen tudják, hogy 2018 óta légtornázom is. Többször porondra léptem a Magyar Nemzeti Cirkuszban, sőt a Fővárosi Nagycirkuszban is az első Légtorna Fesztiválon. Már készülünk a másodikra, ami idén márciusban lesz. A két művészet, az éneklés meg a légtorna nemcsak kiegészíti, hanem erősíti egymást, csodák tudnak így születni!

Kép

Szandi a Légtorna Fesztiválon – Fotó: Pintácsi Viki

Említetted Csabát, akivel 16 éves korod óra együtt vagytok, és éppen 16 év a korkülönbség köztetek. Mi a titkotok?

Én ebben is a Jóistent látom. Tizenkét évesen önszántamból keresztelkedtem meg. Szuper családban nőttem fel, olaszos, temperamentumos famíliában, hétvégente együtt buliztunk, táncoltunk. Jól teltek a közös ünnepek, de nem beszéltünk soha arról, hogy Jézus születésnapját vagy feltámadását ünnepeljük. Aztán tizenkét évesen egy szép napon a Jóisten megszólított. Egy strandon, a medence szélén ülve megkérdeztem aputól, hogy meg vagyok-e keresztelve. Akkor jutottam el János atyához, ami újabb fontos találkozás volt, tőle egész életemre elég lelki útravalót kaptam. És 16 évesen, amikor a turnémon gitáros lett Csabi, mi két hónapig csak beszélgettünk, azután csattant el az első csók. Pedig már az első pillanattól kezdve egy láthatatlan szál fűzött össze minket a próbákon. Őt hitben nevelték, a piaristákhoz járt, és a hit nagyon erős alapja lett a kapcsolatunknak. A másik kapocs a zene volt. A kapcsolatunk szülői tiltása miatt én 18 évesen egyik pillanatról a másikra eljöttem otthonról és Csabihoz költöztem. 

A zene által is összecsiszolódtunk, és bármilyen akadály jött, az egymás iránti szeretet felülmúlta. Minden akadály csak megerősített minket.

Volt legnagyobb akadály vagy legnehezebb időszak?

Talán épp az, amikor eljöttem otthonról, mert apukám további három éven át ellenezte a kapcsolatot. Nehéz volt megbirkóznunk ezzel, miközben eszméletlen nagy erőt éreztünk magunkban, azt, hogy mi ketten a világot is meg tudjuk változtatni. El is jutottunk együtt sok helyre a világban. 19 éves koromban az akkor divatos dance műfajban készítettünk lemezt, amit itthon tőlem nem igazán fogadtak el. Viszont megjelent Japánban is, ahol nagy siker lett, sőt felkerültem válogatásalbumokra DJ Bobóval meg a Spice Girls-szel együtt. 14 előadásom volt Mexikóban, de Hongkongban is jártunk a Midem Fesztiválon. És apu még a közös sikereink ellenére sem fogadta el Csabit, csak amikor már három éve együtt éltünk. Akkor rendeződött a viszony, de sajnos már csak két évig tarthatott a békesség. Persze isteni ajándék volt az a két év, meg az is, hogy amikor összeházasodtunk, apu még oltár elé tudott kísérni. Az esküvőnk után egy hónappal viszont sajnos betegségben meghalt.

Kép

Szandi és férje, Bogdán Csaba – Fotó: Pintácsi Szandi családi archívuma

Nemsokára ti is szülők lettetek, a legkisebb gyermeked is mindjárt nagykorú. Hogyan élted, éled meg az anyaságot?

Anyának lenni fantasztikus dolog, én még egy negyedik gyereket is el tudtam volna képzelni, annyira élvezem! Persze kellett ehhez egy támogató férj, aki szuper édesapa is. Az pedig, hogy ahány gyerek, annyi féle, a lányunkra és a két fiunkra is igaz. Egyházi óvodába, majd iskolába jártak, ahol sok nagycsalád volt, és akinek nyolc gyereke volt, ott is mind a nyolc különbözött. A lányunk két és fél éve San Franciscóban él, szabad lélek, szeret röpködni a világban, s ha ettől boldog, mi szülőként elfogadjuk. Az internetnek hála nap mint nap beszélünk, mindent tudunk egymásról.

Kép

Szandi férjével és gyerekeivel Amerikában – Forrás: Pintácsi Szandi családi archívuma

A Dal zsűritagjaként is jó tanácsokkal láthatod el sok esetben már a következő generációt. Közel áll hozzád ez a mentorszerep?

Ebben a szerepben igyekszem átadni mindazt a tapasztalatot, amit az elmúlt 35 évben gyűjtöttem. Úgy, hogy senkit ne bántsak meg, hiszen én is az építő kritikára szomjazom azoktól, akikben bízom, akikről tudom, hogy jót akarnak. A segítő kritikához is mindig hozzá kell tennem: „szerintem”. Mert relatív, ki hogyan gondolkodik a zenéről. Én mindenevő vagyok: az alternatívtól a lírai dalokon át a rockig bármibe bele tudom magam élni, ha valami miatt hatással van rám. 

Az egyedit keresem, mert nincsen dallam, amit ne írtak volna már meg, de nem mindegy, milyen köntösbe öltöztetik, milyen kisugárzással adják át. 

Úgyhogy igen, szeretem ezt a feladatot, a zsűritársaimmal az első pillanattól kezdve összehangoltan, szeretettel tudunk nemcsak zsűrizni, hanem a háttérben kommunikálni is. Komoly szakmai feladat ez, amit nemcsak szívvel-lélekkel, hanem felelősségteljesen kell végezni.