A „legyőzhetetlen székely” honfoglaláskori lovak rokonát tenyészti
Bármibe vágja fejszéjét, legyen szó orvoslásról, állattenyésztésről, tökélyre fejleszti azt, és mindig a maximumot hozza ki magából. Hiszi, ha az ember az ösztöneire hallgat és észreveszi az összefüggéseket, akkor nagyon jó dolgok történnek vele. Ő már csak tudja, hiszen többször volt a halál torkában és kellett nagy életcsatákat megvívnia. Az erdélyi származású Kocs Mihály – állatorvos, címzetes egyetemi docens, mozgásszervi kutató, hippológus – kilenc éve az akhal teke fajta lótenyésztésére adta a fejét Tata-Agostyánban, és a siker itt is garantált.
Miért épp az akhal teke lófajtát választotta?
Mindig is a különlegest kerestem. Amikor már állatorvosként megfelelő anyagi háttérrel rendelkeztem, eljött az idő, hogy megvalósítsam gyermekkori álmomat: dobermannokat kezdtünk tenyészteni. Vettem két átlagos kutyát, be akartam bizonyítani, hogy a környezeti hatások többet jelentenek a genetikánál. Saját programot dolgoztam ki, amellyel az enyémek a világ legeredményesebb dobermannjaivá váltak. Amikor már mindent elértünk velük, amit csak lehetett, váltottam. Lótenyésztésébe fogtam annak ellenére, hogy már 54 éves voltam, és addig talán ötször ültem lovon. Az egyetemen tanultunk lótenyésztést, akkor ismerkedtem meg az akhal tekével, amely a magyar honfoglaláskori ló ma élő legközelebbi rokona. Egyből megtetszett különleges formája, kecses mozgása, csillogó metálfénye. Amikor rájuk nézek, gyermekkorom mesevilága elevenedik meg az aranyszőrű paripákkal. A nyugati sportlovakkal ellentétben ők teljesen más bánásmódot igényelnek, sokkal jobban kötődnek a gazdájukhoz. Ha leülök a földre, egyből körém gyűlnek és érdeklődnek.
Él is egy mondás: ha egy akhal teke a gazdája nélkül megy haza, akkor az az ember már halott.
Egyébként a türkmének nemzeti szimbóluma ez a fajta, ők mindmáig családtagként tekintenek rájuk. Én is nagyon kötődöm mind a harminc lovamhoz, nehezen válok meg tőlük.
Mi a célja velük?
Ennek a fajtának komoly eredményei voltak korábban, például 1960-ban egy akhal teke megnyerte a római olimpiai díjlovaglást. Hiszem, ha elnyerjük a bizalmukat, bármire képesek, megfelelő hozzáállással és menedzsmenttel nagyon komoly eredményeket érhetünk el velük a különböző lovassportokban. Három éve öreg fejjel a lovastanár szakot is elvégeztem, hogy még többet tudjak a lovakról; többedmagammal foglalkozom velük, lovagoljuk őket. Szeretném nemzeti lovas hagyományainkat is feleleveníteni, és minél szélesebb körben megismertetni az akhal tekét. Jönnek is a világ minden tájáról megcsodálni őket. Hat unokámnak is szeretném átadni a lovak iránti szeretetet és a lovaglás élményét. Egyikük, Bíborka már most igen nagy érdeklődést mutat irántuk.
Siculus Invincius a farmja neve, amely legyőzhetetlen székelyt jelent. Miért ezt a nevet választotta?
Magamról neveztem el, én vagyok a legyőzhetetlen, büszke székely. Jó párszor voltam már a halál torkában, például autóbalesetben vagy búvárkodás közben, több csatát megvívtam, amelyekből jórészt győztesen kerültem ki a Fennvaló segítségével. Székelykeresztúron születtem, kint kezdtem az állatorvosi egyetemet, majd 19 évesen megismertem a feleségem, aki unokabátyját jött meglátogatni Magyarországról.
Egy hét után megkértem a kezét, ám egyből rengeteg akadállyal találtuk szembe magunkat, ugyanis abban az időben csak kétszer lehetett Magyarországra jönni Erdélyből.
Minden követ megmozgattunk, hogy találkozhassunk és átvegyenek a budapesti állatorvosi egyetemre. Volt, hogy harminc embert meggyőztem, hogy menjünk Budapestre nemzetközi kutyakiállításra, de olyan is előfordult, hogy orvosi papírt szereztem, hogy átjöhessek. Mindeközben kétszer is ki akartak rúgni az egyetemről. Egyszer azért, mert elkezdtem kutyafüleket vágni, és az egyetemre is eljutott a híre, hogy túl jól sikerültek. Másszor azért, mert ártatlanul rám akartak húzni egy autóbalesetet, de a rektor megvédett, azt mondta: „Nem tanácsolhatom el az egyik legjobb diákomat!” Két év után átvettek, és összeházasodhattunk, de az egyetemet elölről kellett kezdenem, nem fogadták el a kinti két tanévemet. Nagyon nehéz körülmények között kezdtük közös életünket egy komfort nélküli szoba-konyhás lakásban. Az egyetemi évek alatt végig dolgoztam, még díszhalakat is tenyésztettem, az iszapból mostam ki nekik a tubifexet mint egy aranyásó. Mire végeztem, már a két gyermekünk is megszületett. Állatorvosi praxisomat egy bódéban kezdtem Székesfehérváron, ahol kezdetben csak román állatorvosnak hívtak.
Hogyan sikerült állatorvosként megalapoznia a hírnevét?
Két különleges esettel. Egyszer egy kutya lenyelt egy golyót, amely elakadt a beleiben, de a röntgen sem mutatta ki. Kitapogattam a golyót, és felküldtem az egyetemre egy volt évfolyamtársamhoz, hogy műtsék meg, ugyanis az én bódémban nem volt erre lehetőség. Pesten megműtötték, és megtalálták a golyót. A másik esetben rájöttem a bűzmirigy és a hallójárat gyulladása közötti összefüggésre. Egy kutyának gyógyszertári hatóanyagokból vírusölőt készítettem, amivel kitakarítottam a bűzmirigyét, egy hét múlva minden panasza megszűnt.
A kutyafuttatóban és a városban hamar hírem ment. Megint a Fennvaló segített.
Nagy hitelből aztán állatorvosi rendelőt építettünk, ahova az ország minden részéről érkeztek páciensek. Majd elvégeztem a kisállat-specialista szakot is, ahol azt tanácsolták az oktatóim a többi diáknak, hogy jegyzeteljék, amit mondok. Ebben az időben ugyanis ketten voltunk az országban Kereszti doktorral, akik kicsivel a szakma előtt jártunk. Hőskoromban 60–70 páciensünk is volt egy nap, akiket a feleségemmel ketten láttunk el, aki időközben otthagyta a pedagógusi pályát és az asszisztensem lett. Mindent csináltunk, egyedül csontot nem műtöttünk. Hét-nyolc éve zártuk be végleg a rendelőt, azután, hogy Tata-Agostyánba költöztünk, és elkezdtük a lótenyésztést.
Hogyan lett állatorvosból mozgásszervi kutató is, és miként kezdett el embereknek is segíteni?
Fizikálisan teljesen lerobbantam abban, hogy naponta vagy 50 kutyát tettem föl és vettem le a műtőasztalról. Három hetente beállt a derekam. Idővel úgy tűnt, mintha az egyik lábam rövidebb lenne, mint a másik. A humánorvosok azt mondták, próbáljak meg együtt élni a panaszaimmal. Én azonban nem hagytam magam, elkezdtem kutatni, miképp lehetne orvosolni a problémámat. Ekkor találkoztam az új-zélandi taréjos zöldkagyló kivonattal, amely rendkívül magas glükózamin-tartalma révén visszaállítja a kötő-támasztó szövetek rugalmasságát, mozgóképességét, illetve gyulladáscsökkentő hatást fejt ki. Elkezdtem szedni, és már néhány hét alatt óriási pozitív változást éreztem. Majd az állatoknál is alkalmaztam, ugyanis a humánkészítményeket ők is szedhetik, náluk is nagy eredményeket értünk el. Felvettem a kapcsolatot az új-zélandi kagylót forgalmazó céggel, és még jobban beleástam magam a témába. Megkaptam a cég magyarországi képviseletét, és teljes mozgásszervi programot dolgoztam ki emberek számára az állatorvoslás terén szerzett tudásomra alapozva, hiszen hasonló fiziológiája van az állatoknak, mint az embereknek, ugyanolyan történések, változások zajlanak le náluk is, csak gyorsabban. Tulajdonképpen átvittem a humánorvoslásba mindazt, amit tudtam.
Egyre többen kerestek mozgásszervi problémájukkal, köztük olimpikonok, élsportolók is.
Egyre több helyre hívtak előadást tartani, és mára már rengeteg orvos is csatlakozott a programunkhoz. Általában, akik hozzám jönnek, már több orvosnál is megfordultak, de hiába. Amint belép valaki hozzám, a tartásából, járásából már sejtem, mi a problémája. Azt hiszem, azért tudok hiteles maradni, mert a saját problémámból kiindulva, tapasztalat útján építettem fel a programot. Nem kívánok belőle meggazdagodni, nem hitegetem az embereket, csupán a segítés és a jó szándék vezérel. Nem is hirdetem magam úton-útfélen, én „a vízbe dobott kő” marketingben hiszek: ha valakin segíteni tudok, az úgyis viszi a hírem.
Viszi-e a majd valaki tovább a családban mindazt, amit létrehozott, akár a farmot, akár a mozgásszervi programot?
Bízom benne, hogy a hat unokám közül lesz legalább egy, aki folytatja mindazt, amit elkezdtem.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Egy vadállat barátsága a legritkább és legerősebb kötelék” – Egy rókasuttogó mindennapjai
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
