Gyermekek ezreit mentette meg, mégis alig ismerjük: a csendes lengyel hős, Irena Sendler

Élet az üvegben

Mindenki ismeri Oscar Schindler felemelő históriáját, amelyet a Schindler bárkája című könyv dolgozott fel, és Steven Spielberg vitt filmre. Az osztrák gyáros 1100 zsidó embert mentett ki a lengyelországi koncentrációs tábor poklából. Híre bejárta a világot, ám joggal vetődött fel a kérdés az orvosban: vajon miért nem tudunk semmit Irena Sendlerről, egy fiatal lengyel szociális munkásról, aki a varsói gettóból 2500 zsidó gyermeket csempészett ki, és különböző utakon keresztény lengyel családokhoz juttatta őket? A holokauszt kiemelkedő kutatóinak is alig volt adatuk Irenáról, még a születési évét is rosszul jegyezték fel, a halála évszáma pedig ismeretlen volt. Nem is tudhatták, mert Irena akkor még élt, ám történetével nem kereste meg a sajtót. 

Három év telt el, amikor a gyerekgyógyász dr. Jack Mayer irodaasztalán egy otthagyott cikket talált A nő, aki szerette a gyerekeket címmel. A cikk három kansasi kamaszról szólt, akik felfedték Irena történetét, és egy házi készítésű darabot írtak a varsói gettóban teljesített szolgálatáról. A dráma egy lengyel nővérről szólt, aki sorra járta a gettó romos lakásait, és arra kérte a szülőket, hogy adják oda neki a gyerekeiket, hogy megmenthesse őket. Garanciákat azonban nem tudott nyújtani számukra – ő maga, a megnyerő személyisége volt az egyetlen biztosíték. A darab címe Élet az üvegben volt, amivel a három szerző arra a csavaros üvegre célzott, amelyet Irena egy almafa alá temetett el. 

Az üvegben az általa megmentett 2500 gyerek neve állt, és azoknak a családoknak az adatai, akikhez eljuttatta őket. Irena az üveg titkát akkor sem árulta el, amikor a Gestapo kínozta, kezét-lábát eltörte, majd azonnali kivégzésre ítélte. 

Az anyák voltak a hősök

A három amerikai lány a kevéske feljegyzésből csak annyit tudott feldolgozni, hogy Irenát a Gestapo 1943-ban a gettó hírhedten szigorú fegyházába, a Pawiakba vitette, megkínozta, és döntést hoztak a haláláról is. A három lány a temetői feljegyzésekben és a Zsidó Alapítvány az Igazakért nyilvántartásában kutatott Irena után, hogy a történetét feltárhassák. Az Alapítvány azonban azzal az információval szolgált, hogy Irena a kilencvenes éveiben jár, és tisztes szegénységben él Varsóban. Egészsége a kínzások hatására megromlott, de szociális munkási hivatását nyugdíjas koráig folytatta. Meg nem énekelt hős mivolta egy percig sem zavarta őt. Végül három olyan amerikai kisvárosi tinédzser törte fel a lengyelországi holokauszttörténet pecsétjét, akik egy iskolai történelmi versenyen indultak, amelynek kihívását komolyan vették.

Liz, Megan és Sabrina megpróbáltak cukorkaértékesítéssel annyi pénzt előteremteni, hogy Lengyelországba utazhassanak, de a lassú gyűjtést végül a kansasi zsidó közösség is megtámogatta, így a lányok felvehették a kapcsolatot darabjuk főszereplőjével. 2005-ben már a harmadik látogatást tették Lengyelországba, amihez dr. Jack Mayer is csatlakozott. Amikor személyesen beszélt Elżbieta Ficowskával, akit Irena hat hónapos csecsemőként mentett meg, már tudta, hogy könyvet fog írni Irena élettörténetéből. Elżbietát úgy sikerült kicsempészni a gettóból, hogy Irena elaltatta őt, és jól bebugyolálva egy szerszámos táskában rejtette el. Szülei egy kiskanalat raktak mellé a táskába, amelybe a nevét és a születési dátumát gravírozták. Azonban sem érte, sem megmentett társainak többségéért nem jelentkezhettek többé azok a szülők, akiknek a vonata Treblinka felé indult.

Irena Sendler kilencvenöt évesen is energikus volt, tiszta memóriával és valódi lengyel humorral rendelkezett. Utálta, ha valaki megpróbálta őt hősnek titulálni, és minden alkalommal hangot adott annak, hogy a történet nem róla szól, hanem egy olyan hálózatról, amely futárokból, befogadószülőkből, apácákból és papokból állt, és amelynek még az adminisztrációval foglalkozó tagjai is minden percben az életüket kockáztatták.

 Irena mindig is azt mondta, hogy valójában azok az anyák voltak a hősök, akik felismerték a veszély mértékét, és megmentették a gyereküket azzal, hogy képesek voltak másra bízni őket, és a maguk számára lemondani róluk.

Kép

Irena Sendler a holokauszt alatt 2500 gyereket mentett meg – Fotó forrása: Wikipedia

Jolanta, a remény

Irena kódneve a gettóban Jolanta volt. A gettóban a szabad mozgás lehetőségét azzal az ürüggyel szerezte meg, hogy a falak között dúló tífuszjárványt igyekezett oltásokkal megfékezni, márpedig a tífusztól a német őrök is féltek. A táboron belül álcázásképpen és bajtársiasságból ő is sárga csillagot hordott. A szülők egy idő után megtanulták, hogy amerre Jolanta jár, egyszerre sírás és remény fakad. Jolanta számára megterhelő feladat volt elmondani a sok esetben erős tagadásban élő szülőknek, hogy valószínűleg szörnyű dolgok következnek a gettóban, ezért a gyerekeket megpróbálja átvinni az árja oldalra, ahol ismeretlen befogadócsaládok, kolostorok, árvaházak várják majd őket, és onnantól hamis neveken fognak tovább élni. 

Ígérni azonban semmit sem tudott: az sem volt biztos, hogy túljut a gettó őrein. A gyerekek közül sokan csak a jiddis nyelvet beszélték, tehát egyetlen szavuk elárulhatta őket a gettón kívül. Egy-egy döntést ádáz viták öveztek, némelyik szülő mindennap azt kérte a lánytól, hogy majd másnap jöjjön vissza, a másnapok azonban lassan elfogytak. Előfordult, hogy az anya igent mondott, az apa viszont nemet, vagy a nagymama egyszerűen nem tudta elengedni a kisbabát. Ebben a helyzetben lassan a dönteni nem tudás vált döntéssé, és amikor Irena másnap visszament a családhoz, már csak a kiürített lakást találta.

Vitték a gyerekeket téglák közé rakva, koporsóban a gettóval határos temető felé menekítve, krumpliszsákban, ládákban, mentőautóban, elkábítva vagy csendet kérve tőlük. 

Fekete hajakat szőkére festettek, lánynak öltöztettek fiúkat, hogy a Gestapo ne ellenőrizhesse a származásukat testi jellegzetességek alapján. Az egyik bevett útvonal a városi bíróság épülete volt, amely az árja oldalra nyílt, de volt egy bejárata a gettó felől is. Mind a 2500 gyermek megérte a felszabadulást, ám Irena nem csak őket mentette meg: gyerekeiket, unokáikat is.

Kép

Irena (balra lent) néhány általa megmentett emberrel 2005-ben 
– Fotó forrása: Wikipedia

2500 plusz három gyermek

Irena a száműzésben élő lengyel kormány föld alatti szervezetének, a Żegotának a gyermekosztályán dolgozott. A történetben az a csavar magyarázza meg Irena személyének későbbi teljes ismeretlenségét, hogy a fiatal nő a háború utáni szocialista időszakban is megmaradt a föld alatti mozgalom berkeiben, mivel azonosulni az új rendszerrel sem tudott. A háború után a lengyel szocialista kormány is üldözte a Żegota tagjait, akik közé Irena Sendler is tartozott. Sok esetben bebörtönözték és ki is végezték őket, ezért Irena és társai nem hallathatták a hangjukat. Csak a szocializmus bukása után bomlott le a hallgatás fala.

Irena Sendlert a Pawiak börtönben halálra ítélte a náci bosszúhadjárat. Megmenekülését annak köszönhette, hogy a Żegota megvesztegette a kivégzésére kijelölt őrt, és a hónapokig járni sem tudó lányt a háború végéig vidéki házakban bújtatták. Irena a kérdésekre később általában azt válaszolta, hogy orvos édesapja egyszer említette neki, hogy ha fuldokló embert lát, minden gondolkodás nélkül mentse ki őt, még akkor is, ha nem tud úszni. 

És Irena minden gyerekért beúszott a zavaros vízbe.

Három gyermeke született az addigi 2500 után. Érdekes jellemzője a későbbi életének, hogy soha nem vásárolt tárgyakat, minden használati eszközt a férje vett meg. „Földi létem értelme minden megmentett gyermek, akiknek segíteni tudtam” – mondta. 2007-ben Nobel-békedíjra jelölték, de végül nem ő kapta az elismerést. 2008-ban, évekig tartó kerekesszékes életformát követően Varsóban halt meg.

Források:
Jack Mayer: Life in a Jar The Irena Sendler Project
https://irenasendler.org/ 
https://irenasendler.org/about-the-project/