Szabadság, cirkusz, szerelem – Bepillantás a Circus America kulisszái mögé

A kerekeken guruló élet, az állatsereglet, a csíkos sátorponyva és a szikrázó kosztümök mind részei a szemfényvesztésnek. Ahogy a zsonglőrök is elhitetik a nagyérdeművel, hogy a tűznyelés, a spanyol korbács használata, a lengő drótkötélen egyensúlyozás és a kardok balanszban tartása a szájban olyan könnyen megy, mint a gyermeknek a játék. Úgy tűnik, mintha a pónik mindig is tudták volna a trükköket, és mintha a tizenkét éves lányok legtermészetesebb közege a porond lenne. De mi rejtőzik a lakókocsik zárt ajtaja mögött? Mennyi lemondással, nehézséggel jár a cirkuszi élet?

Circus America
Gyula, a porondmester – Fotó: Éder Vera

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy szűk hetet tölthettem a Circus America társulatával, az egyetlen magyar utazócirkusszal, amely hetente három településen bont sátrat. Volt szerencsém bepillantani a manézsba, amikor az még zárva volt a látogatók előtt. Most önök előtt is rést nyitunk a sátor ponyváján, hogy a beszűrődő fény megvilágítsa a cirkuszosok rejtélyes életét. Csak tessék, csak tessék!

Ahogy közeledünk, négy férfit látunk, amint a sátorállítás után fáradtan nyújtóznak el a tenyérnyi zöld füvön, amely a poros sportpálya mellett húzódik, ahová a cirkuszt felállították. A pónik a farkukkal hajtják el a legyeket, Szulejmán, a harmincéves teve pedig sztoikus tekintettel méricskél minket, idegeneket. A sárga-kék sávos sátrat lakókocsik veszik körül, az utazó otthonok, amelyekben a családok az életüket élik a nyolc hónapos, tavasztól őszig tartó szezonban.

Sok gyermek él a cirkuszban: egy kismama is, aki egyhónapos babáját altatja a babakocsiban, miközben három idősebb gyermeke cikázik körülötte.

És a tizenkét éves Tifani, aki édesanyjával közös és önálló számmal is fellép a műsorban; a legtöbb időt két unokatestvérével tölti, akik szintén utaznak a cirkusszal, hiszen az ő szüleik is itt dolgoznak.

A sátor mögött Misi bácsi, vagyis Michelini bohóc hűsöl csapatával, hat szorgos kiskutyával, akik egyre élénkebbek lesznek, ahogy közeledik a műsor kezdete. A legtöbb művész még pólóban, rövidnadrágban pihen, de valahogy a hétköznapi öltözékben is kitűnnek a tömegből. Talán a tartásuk miatt, vagy azért, mert érződik, hogy birtokában vannak valaminek, aminek csodájára járhat a világ. Legtöbbükkel már ismerősökként üdvözöljük egymást, és ahogy beszélgetni kezdünk, egyre több emlék sejlik fel bennük.

Gyula, a porondmester így emlékszik a gyerekkorára: „Nekem már az ükapám is cirkuszos volt, igazi cirkuszdinasztiából származom. Az óvodát és az iskola első négy osztályát egy helyen jártam, a nagyszüleimmel éltem. Először kilencévesen álltam a porondra. Zsonglőrszámmal léptem fel, hengereken egyensúlyoztam, majd megtanultam a késdobálást.

Nagyapám úgy vett rá bennünket a gyakorlásra, hogy megígérte, vesz nekünk egykerekű biciklit. Persze minden időnket gyakorlással töltöttük játék helyett, és aztán egykerekűvel jártunk az iskolába.

Később már négy méter magas egykerekűn egyensúlyoztam. Jó visszagondolni arra is, hogy mennyit barátkoztam. Mindig más helyen jártunk iskolába, és nagyon jó volt új barátokat szerezni. A cirkuszban felnőni folyamatos játékot, szórakozást és változatosságot jelent. Valahogy más világ is volt akkor. A mai világnak is megvannak a szépségei, de számomra akkor jobb volt”.

Kép
Circus America vándorcirkusz
Fotó: Éder Vera

A tikkasztó hőségben sem állhat meg a munka: Krisztián, aki a porondon római katonaként tőröket és kardokat egyensúlyoz a szájában, most ellátja a pónik, a láma és a teve körüli teendőket. Felesége és gyermeke a büfénél segít, nővére, Klaudia pedig a pénztárhoz igyekszik.

Ha két ember szereti egymást, az a cirkuszban is működik

„A cirkusz világában is úgy működnek a dolgok, mint a privát életben. Meglátjuk, megszeretjük egymást, és ha szerencsénk van, működik, de az is lehet, hogy válás lesz a vége” – kezdi Ildikó, aki spanyol korbácsszámmal szerepel a manézsban. Ildikó 19 évesen szerelmes lett egy artistába és a cirkusz világába. Csatlakozott a családhoz, gyakorolt, és a férjével új produkciókat dolgoztak ki. Jelenleg Magyarországon rajtuk kívül senki sem csinálja a spanyol korbácsszámot. Egy gyermekük született, Tifani.

„A férjemmel voltak nehéz epizódjaink, mint minden házasságban, ami válással végződik. De olyan ember vagyok, aki mindig a dolgok jó oldalát nézi, ezt tanítom a gyerekemnek is. Lehet, hogy az apjával már nem vagyunk együtt, de tőle kaptam Tifanit, és amikor különváltunk, el sem tudtam volna képzelni, hogy otthagyjam a cirkusz világát. Amíg házasokként éltünk együtt, a magánéleti nehézségeink sosem látszódtak a porondon.

Ott a produkciót, az önfeledt előadást mutatjuk, nem szabad, hogy lássák rajtunk, ha esetleg tegnap összekaptunk. Mielőtt belépünk a manézsba, minden gondunkat letesszük, és csak az előadásra koncentrálunk.

Persze vannak, akiknek sikerül. Nézd csak meg Kevin családját! Nemrég született a negyedik baba, és boldogan élnek együtt. Ugyanolyan családi életünk van, mint a privát embereknek. Ha két ember szereti egymást, akkor az a cirkuszban is működik” – mosolyog lelkesen Ildikó.

„Édesapám párja is privát volt” – kapcsolódik be Klaudia. „Marika néni bolti eladóként dolgozott az egyik városban, ahol megálltunk. Eljött az előadásra, beleszeretett apába és a cirkuszba. Csatlakozott hozzánk, és most a sátor büféjében dolgozik. Ha úgy adódik, befogadjuk azt, aki nálunk szeretne dolgozni, így kialakulnak tartós kapcsolatok is.” Gyula, a porondmester meséli, hogy neki két házassága volt: „Mindkét feleségembe nagyon szerelmes voltam, és a gyerekeimmel mindig tartottam a kapcsolatot. Az egyik feleségemnek volt már egy korábbi házasságból gyermeke, azt a fiút is a sajátomként szerettem.”

„A mi gyerekeink világot látott emberek lesznek”

„Tifaninak annyi unokatestvére van szerte a világon, hogy szinte már nem is tudjuk számontartani. Az édesapja a Donnert dinasztia tagja, kiterjedt a család, a világ minden táján dolgoznak. Sokan nem tudják elképzelni, milyen a cirkuszban felnőni. Én azt gondolom, ez a legjobb, ami a gyermekeinkkel történhet! Egy privát anya reggel elmegy a munkahelyére, és azt sem tudja, hogy egész nap mit csinál a gyereke. Könnyen elmehet a gyerek rossz irányba. Sokat hallani drogos, alkoholfogyasztó gyerekekről, arról nem is beszélve, hogy mi is látjuk, előfordul, hogy a tanulók az iskola udvarán szívják a cigarettát. Én tudom, hogy Tifani nem fog szerekhez nyúlni, mert itt figyelmet és törődést kap, egész nap együtt vagyunk, itt is vannak unokatestvérei, nagynénje, és az egész társulat olyan nekünk, mint egy nagy család. Az én lányom nagyon barátkozós, van egy nagykanizsai barátnője, aki tavaly négyszer volt nálunk nyaralni.

A folyamatos fellépések, a munka, a költözködés és az alkalmazkodás alázatra tanítja a gyerekeket. Tifani kétévesen lépett föl először a nagyszüleivel egy kutyás számmal, majd hétévesen az édesapja bohózatában szerepelt.

Örökmozgó volt, de amikor megszólalt a zene, pontosan tudta, mit kell csinálni, és fegyelmezetten végigvitte a számot. Volt létraszámunk, egyensúlyozó számunk, és ott dolgoztuk ki a korbácsprodukciónkat is. A kényelmetlenségek ellenére, amiket a lakókocsi, az időjárás kiszámíthatatlansága és a folyamatos költözés jelent, imádjuk ezt az életformát. A mi gyerekeink világot látott emberek lesznek, a privát életben felnövő generációk a negyedét sem élik át annak, amit ők. Nemcsak az emberek iránt lehet szerelmet érezni, hanem a hivatásunk iránt is. Csak úgy lehet élni ezt az életet, ha szerelmes vagy a cirkuszba” – állapítja meg Ildikó.

Kérdezem Tifanit, hogy nem szeretne-e iskolába járni. „Nem” – mondja – „Nagyon jó itt nekünk anyával. Néha kérem, hogy kicsit később kezdjük a tanulást, és megengedi. Itt van mindenki, aki számít nekünk, jó így együtt”.

Klaudia is itt neveli a tízéves fiát, Olivért. „Ő most magántanuló, de már nincs az a rendszer, mint az én gyerekkoromban, hogy minden faluban be kellett jelentkezni a helyi iskolába pecsétért a füzetünkbe, és év végén vizsgát tettünk. Ma már nem kell látogatni az iskolákat, én tanítom őt, de az év végi vizsgákat le kell tenni.” Megfordult valaha is a fejetekben, hogy más életet éljetek? – kérdezem a felnőtteket. „Ugyan, aki cirkuszban nő fel, annak az egész élet egy vakáció” – mondja Gyula.

„Kívülről furcsa lehet a folyamatos költözés, de a mi gyerekeinknek ez természetes, ahogy nekünk is az volt. Semmiért nem cserélném el a kölyökkoromat.”

 

Újraélesztés és nagy esések a porondon

„Hogy milyen nehézségeink vannak?” – gondolja végig kérdésemet a porondmester, miközben a távolba néz. „Itt is emberek dolgoznak, tehát akadnak figyelmetlenségek, de leginkább az időjárás tudja megkeseríteni a hétköznapokat. A viharban és az elviselhetetlen hőségben nincs kedvük az embereknek cirkuszba menni, de nekünk akkor is végig kell csinálnunk mosolyogva, teljes erőbedobással a műsort, ha ketten ülnek a nézőtéren. Emellett fontos, hogy a művészeink valóban a tűzzel játszanak, és valóban éles kardokkal, igazi ostorral dolgoznak. Nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, hogy elkerüljük a baleseteket. Én egyszer csináltam újraélesztést a porondon. Akkor még nagyobb sátrunk volt, és hüllőbemutatót tartottunk. Volt krokodilunk, meg óriáskígyók. Odakinn már hűvösebb volt, ezért olajradiátorokkal próbáltuk felmelegíteni a sátrat. A srác, aki a vizet hozta a krokodilnak, megbotlott, a víz kiömlött, és vizes kézzel rátámaszkodott a radiátorra. Agyonütötte az áram. Ott helyben elkezdtem az újraélesztést, de még egyszer elveszítettük őt, amíg kiért a mentő. Ám végül életben maradt, ma is él. A volt feleségem is leesett egyszer a porond szélét határoló deszkákra. Nagyon magasan volt, egy gyönyörű karikás lebegőszámmal lépett fel, amikor a lábáról a műanyag biztosíték leszakadt, ami megtartotta volna, amikor fejjel lefelé, egy lábbal kapaszkodva leng. Hála Istennek fel tudott kelni, másnap megjavíttattuk a kosztüm harisnya részét, és újra szerepelt. De nem mindenki ilyen szerencsés, kérdezd csak Klaudiát!”

Klaudia, aki a pénztárban dolgozik, az a típusú nő, akinek a lelkiereje a bőrén keresztül is kisugárzik. Olyan atmoszféra lengi körül, amely csak a poklot is megjárt, önmagukat a semmiből felépíteni képes emberekre jellemző. „Tizennyolc éves koromig hullahopp-számmal léptem fel. Aztán elkerültünk apukám testvéréhez egy másik cirkuszba, ahol egy hintaszámot gyakoroltam szaltókkal, nagy ugrásokkal. Leestem, ráestem a porond szélére, eltört a nyolcas csigolyám. Az ütéstől belém szorult a levegő, és nem tudtam megszólalni. Mindenki megijedt, el akartak mozdítani, amit – mint később kiderült – nem kellett volna. Bevittek a kórházba, onnan rohammentővel rögtön át egy másikba, ahol jól leszúrták a felnőtteket, hogy miért mozdítottak el.

A szerencsém az volt, hogy a gerincvelőm nem sérült, de maga a csigolyatest szilánkosra tört. Nem merték megműteni, nehogy nagyobb sérülést okozzanak. Hat hónapig a teljes törzsemet borító gipszben voltam, ami csak a mellrésznél volt kivágva.

Mivel három hónap elteltével úgy találták, hogy nem javul az állapotom, szteroiddal kezdtek kezelni. Attól hirtelen meghíztam, a gipsz mart, viszketett, nagyon kényelmetlen volt. Hat hónap után már annyira legyengültek a gerinc melletti izmok, hogy bár nem voltam teljesen gyógyult, le kellett venni a gipszet. Pár hónapra rá már újra csináltam a hullahopp-számomat, csak nem kiskosztümben, hanem bohócruhában léptem fel, mert molett voltam. Amikor bekonferáltak, egy vékony nőre számítottak, és láttam a döbbenetet a közönség arcán, ahogy megláttak. Álló spárgában és mindenféle kitekert helyzetben pörgettem a karikákat, a végére mindenkinek leesett az álla, hogy ezzel a testalkattal így tudok dolgozni. Mindenki odajött gratulálni a végén. Egészen addig, amíg a fiamat meg nem szültem, dolgoztam.”

Akinek a cirkusz volt az élete

Az egyik lakókocsi árnyékában Misi bácsi ejtőzik. Az arcán a ráncok, mintha Misa bohóc életének térképét rajzolnák Misi bácsi homlokára: Németország, Ausztria, Svájc, Belgium, Oroszország, Teherán, Franciaország. Idegen, egzotikus világok, ahol Klaudia édesapja Misa bohócként szórakoztatta a nagyérdeműt a cirkuszok porondjain. Lassan, fáradtan beszél, az olyan fajta emberek szomorkás hangulatában, akik tudják, sokkal többet kaptak az élettől, mint a többiek. Jóból és rosszból is. „A cirkusz volt az életem. Anyám is, apám is cirkuszos volt, és az összes testvérem.

Lovas kocsival utazott a cirkusz, én is ilyen kocsiban születtem. Soha nem akartam mást csinálni, bár akkoriban nem is igen ismertünk más életet.

Én mindig igyekeztem. Gyerekkoromban sok mutatványt megtanultam, legjobban a szájzsonglőrködést szerettem a labdákkal. Hiába voltam szerződéses bohóc a cirkusznál, sosem dőltem hátra, mindig mentem az artistákkal gyakorolni, csináltam, amit ők, hogy többet tudjak. Akkor még rugalmas voltam, mostanra teljesen feladták az ízületeim. Már a hetvenhatodikat taposom.” Miközben ízlelgeti a dohányfüstöt, kérdezem, mire emlékszik legjobban a gyerekkorából. „Borzalmas volt, amikor felrobbant a benzintartály a lakókocsink alatt. Arra emlékszem, hogy bent aludtam, és arra riadtam fel, hogy valaki kidob az ablakon. Nagy felfordulás volt, pillanatok alatt lángban állt a kocsi. Az egyik testvérem benn is égett.” Ezután hallgatunk egy darabig. „És az édesanyja?” – kérdezem. „Fogalmam sincs, mi élteti még. Kilencvennegyedik éves, de még mindig süti az almás lepényt, pedig már több gyereket is elveszített” – tűnődik Misi bácsi.

Kép
Circus America bohóc
Michelini bohóc, aki már közelebb van a nyolcvanhoz mint a hetvenhez – Fotó: Éder Vera

Az élet – minden szélsőségével együtt – teljes spektrumában megmutatkozik a cirkuszban, csakúgy, mint egy helyrajzi számmal rendelkező családi házban. Egyvalami talán mégis más: az elfogadás és a befogadás, amellyel egymás és az idegenek felé is fordulnak. A Circus America művészei és dolgozói olyan szeretettel fogadtak és avattak be minket – a gyermekeimmel és fotós kollégámmal együtt – az életükbe, hogy csakis őszinte köszönetünket és szeretetteli ölelésünket küldhetjük nekik, amiért lehetővé tették, hogy ez a cikk elkészülhessen.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti