„Jólesik, amikor észreveszik, ha valamiben jó vagy, s nem mindig azzal törődnek, ha hibázol” – állami gondozottak táborában jártunk

Soha ennyi gyermek nem volt még a táborban, mint idén – ezzel fogad Kothencz János pedagógus, szociológus, terapeuta, az ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) alapítója, a Kunszentmiklóstól pár kilométerre fekvő ÁGOTA Falva kapujában. Hozzáfűzi azt is: idén már a huszonhetedik tábort rendezték meg, egy maradt el a koronavírus-járvány miatt, ezért jövőre két tábort is szerveznek.

Az ÁGOTA Táborba az ország minden vármegyéjéből érkeztek 7–18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és fiatalok a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gondozási területéről, valamint az állami gyermekvédelmi gondoskodást végző intézményekből. A tábor olyan nyári program, amely nem csupán élményt jelent, de terapeutikus jellege miatt gyógyítja is a sok traumán átesett, családjukat vesztett gyermekek lelkét, és erősíti önbizalmukat. A táborban a „KÁSZPEM” (szenzitív pedagogikoterápia) szemléletrendszer alapján élményprogramokba ágyazott, kliens csoportos foglalkozásokkal építik, fejlesztik a családjukból kiemelt gyermekek önbizalmát, jövőképét.

„A közösségünk mottója: reményt ébreszteni, jövőt mutatni, a bizalom sebeit gyógyítani ott, ahol a kiszolgáltatottság az úr. Az ÁGOTA Közösség tagjai ebben a szemléletben igyekeznek olyan mintát adni a gyermekeknek, amely által megtapasztalhatják, hogy az érdemeiktől és a környezet sokszor megbélyegző hozzáállásától függetlenül valamennyien értékes emberek, akik hazatalálhatnak ebbe a társadalomba” – foglalja össze az alapító a tábor célját, miközben a tábor szíve felé haladunk.

A tíznapos rendezvény során jól felépített programstruktúrában követik egymást az élmény- és terápiás programok. 

A júliusi táborban szó esett a bizalomról, a normákról-értékekről és a jövőképről egyaránt. 

A KÁSZPEM-módszer keretében kis csoportokban foglalkoztak a gyermekekkel, számos gyakorlattal igyekeztek az értékekre felhívni a figyelmüket. 

A tábornak otthont adó jelenlegi helyszínt 2018-ban vásárolta meg az ÁGOTA Alapítvány. A terület centrumában álló templom korábban lényegében az egyetlen jelentős épületnek számított az egykor börtönpasztorációs létesítményként használt területen. Amit ma látunk, azóta épült, mutat körbe Kothencz János. Fák, bokrok, sövények, virágok, szökőkút – üdítő látvány.

Leküzdeni az önbizalom hiányát

A 7–18 éves gyermekeket három korcsoportba sorolták, a legtöbben a 14–18 évesek közül érkeztek, majdnem félezren. A három korcsoporton belül 14–15 fős kisebb egységeket alakítottak ki, ügyelve arra, hogy az egy nevelőszülőtől vagy lakásotthonból érkezőket külön helyezzék el, így a gyermekek megismerték a máshonnan érkezőket. Egy-egy csoportban négy–öt önkéntes segítette a munkát, a kisebb egységek együtt éltek, együtt mozogtak a táboron belül. 

„A gyermekek napról napra oldottabbá váltak, eleinte még furcsa volt nekik a rengeteg új impulzus, hogy idegenek ünneplik őket egy-egy sikeres feladat elvégzése vagy egy verseny során, a tábor végére azonban mindez a múlté, és csupa boldog arcot látni” – árulja el a táborvezető, mialatt az ebédlősátor felé sétálunk.

Sorstársak támogatója

Kothencz János háromhónapos korától állami gondoskodásban nőtt fel. Teológus hallgatóként tért vissza abba a Bács-Kiskun vármegyei otthonba, ahol a legtöbb időt töltötte. Akkor határozta el, hogy sorstársain fog segíteni. Így hozta létre 28 évvel ezelőtt az ÁGOTA önkéntes közösséget és dolgozta ki azt az élményalapú rendszert, amellyel a gyermekek lelkét igyekeznek gyógyítani. Az első tábor Izsákon még hetvenhat gyermekkel és maroknyi segítővel indult. Az ÁGOTA Közösség nagy álma valósult meg azzal, hogy az alapítványnak saját tábora lett: ma már közel ezer fiatal táborozhat egy időben ÁGOTA Falván, az ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központban.

A több száz gyermek éppen reggelizik, amikor a hatalmas sátorba lépünk. Dübörög a vidám zene, nagy a hangzavar, a hangulat egészen különleges. A fiatalok a tábor végére annyira feloldódtak, hogy többen is gyorsan összeállnak, és kérik, készítsünk róluk fényképet. Az ebédlőből átmegyünk a rendezvénycsarnokba, ahol akár ezerháromszáz ember is elfér. 

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Míg beszélgetve haladunk, futball-, kosárlabda-, strandröplabdapálya mellett vezet az utunk. Megmászunk egy magas dombot, ahol éppen bakfis lányok eregetnek sárkányt. Itt találkozunk a 16 éves martfűi Istvánnal, akinek nevelőszülője is önkéntesként vesz részt a táborban. Négyhetes kora óta él nevelőszülőnél, akire úgy tekint, mintha az édesanyja lenne.

„Nagyon jó itt, mert a segítők odafigyelnek ránk, mi pedig nyugodtak és boldogok vagyunk” – mondja, mialatt leül mellém. Fontosnak tartja azt is, hogy a segítőknek bátran megnyílhatnak, bízhatnak bennük, mert titkaikat nem adják ki senkinek. Elárulja, a nevelőapja elvesztése miatt feszült és szomorú volt. Gondjairól is beszélgethetett a segítőkkel, akik megnyugtatták.

István a tábor templomába is szokott járni, ahol mindennap kért SMS-t Istentől – vagyis: egy kis kehelyből különböző idézeteket húzhatnak a gyermekek, amelyek a lelki épülésüket szolgálják. 

Ezek az üzenetek nagyon megérintették Istvánt. 

A serdülő srác nyakában egy érem csüng, sportversenyen szerezte. Bár nagyon szeret focizni, a tábor legjobb programjának a Toldi-erőpróbát tartja, amelynek keretében – önmagukat legyőzve – vizes vödröt vagy autót elhúzva versenyeznek egymással a gyerekek. A Toldi-próba azért is tetszik neki, mert megmutathatják egymásnak, ki milyen erős. A verseny lényege ugyanis az, hogy a legkisebbek is a legerősebb tagjai lehetnek a közösségnek.

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Táborlakóból alcsoportvezető

Sok önkéntes dolgozik a gyermekvédelemben, köztük pszichológusok, gyógypedagógusok, és vannak olyanok is, akik a szakmán kívülről érkeztek. Jó páran korábban maguk is táborlakók voltak, őket hívja Kothencz János autentikusoknak. Utóbbi csoportot erősíti Sólyom Viktória, aki kisgyermekként járt a táborban, igaz, 2001-ben még Szegeden. 

Amikor első alkalommal belépett az új táborba, feltörtek az emlékek, úgy fogalmaz, kirázta a hideg. Eszébe jutott, mennyit jelentett számára gyermekként, amikor ismeretlen emberek várták tárt karokkal és sok szeretettel. Kicsit meg is ijedt a helyzettől, eleinte alig tudták rávenni, hogy vegyen részt a programokon, feladatokban, idézi fel. Arra is rámutat: a táborban olyan lökést kapott, ami megváltoztatta, és jó irányba indította el.

Miután elvégezte az óvodai dajkaképzést, meghallotta, hogy a képesítéssel lakásotthonban is vállalhat munkát. 

„Éppen ott hirdettek pozíciót, ahol magam is felnevelkedtem. Ez a Jóisten akarata volt!” – állapítja meg Viktória. 

Az idei táborban az a megtiszteltetés érte, hogy alcsoportvezetővé nevezték ki; a rá bízott csoportba került egy kisleány, aki olyan, mint ő volt gyermekkorában. Ma már azt is átlátja, milyen nehéz a dolga egy segítőnek, hiszen elég konok gyermek volt. Most az ő feladata lett, hogy rávegyen bátortalan gyermekeket a szereplésre, hogy részt vegyenek a közös programokon. Meggyőzi őket: igenis meg tudják csinálni, bátrak, és ki tudnak állni a többiek elé. 

„Minden gyermektől azt kértem a csoportomban, hogy beszéljünk, mert az életben is a kommunikáció a legfontosabb. Csak akkor tudom megérteni őket, illetve tudok segíteni nekik, tudunk közösen problémát megoldani, ha kommunikálunk” – fogalmaz Viktória. 

Harangoznak. A tábor szerves része a hitélet is, a tíz nap alatt két misét is tartottak, de a templom egész nap bárki előtt nyitva áll, itt az ÁGOTA Közösség pasztorációs munkatársai, köztük két misszionárius nővér tart foglalkozásokat a gyermekeknek. Látogatásunkkor éppen azt a témát járják körbe, amelynek mottója: „értékes vagy”. 

Egyébként nem elvárás, hogy vallásosak legyenek a gyerekek, jöhetnek római vagy görögkatolikusok ugyanúgy, mint reformátusok, evangélikusok és nem hívők. 

Az ÁGOTA Közösség pasztorációs csoportjának célja, hogy megéreztessék a hit fontosságát a fiatalokkal. 

Minden évben tartanak külön hittábort is, ahová azokat a gyermekeket várják, akiknek az életében fontos a hit.

Gyógyító hatású foglalkozások

Elindulunk a tábor legmozgalmasabb része felé: a sportpályákon hatalmas az élet, több alkalmi csapat is focizik egymás ellen, mások az árnyékban pihenve nézik a küzdelmeket. Innen nem messze található a kézműves foglalkozások háza, ahol gyöngyöt fűzhetnek, papírrózsát hajtogathatnak, rajzolhatnak a gyermekek. 

Egy árnyékos helyen találkozunk a 16 éves Annával, aki Makóról érkezett. Hat éve kerültek a gyermekvédelmi rendszerbe, nevelőszülőknél él nővérével, aki ugyancsak a táborban van mint segítő. 

Anna már negyedszer tölthet el tíz napot ÁGOTA Falván, és rögtön le is szögezi: szeretne majd testvéréhez hasonlóan ő is segítőként visszatérni, mert rendkívül tetszik neki a közösség.

Szeretné átadni másoknak is azt a szeretetet, odafigyelést, törődést, amit ő kap. 

E mentalitás egyáltalán nem áll tőle távol, hiszen kisgyermekgondozónak tanul, igaz, tervei szerint miután leérettségizett, kitanulja a cukrász szakmát is. Szereti, hogy minden évben új barátokat gyűjthet, kifejezetten szeret a régi ismerősökkel találkozni. Elmondja, a táborban hitében is meg tudott erősödni, ő is minden misén részt vett. 

A programok közül kiváltképp tetszett neki a Ki mit tud? verseny, mert bár maga nem szeret szerepelni, jó volt szembesülnie azzal, hogy kortársai közül mennyien tehetségesek, önbizalommal telik. „Volt olyan fellépő is, aki a saját versét adta elő” – lelkendezik Anna. Kiemeli a kiscsoportos foglalkozásokat, mert szerinte azok gyógyító hatással voltak rájuk, de emlékezetes marad számára az elismerést középpontba helyező foglalkozás is, hiszen mindenkinek jólesik, amikor észreveszik, ha valamiben jó, s nem csak azzal foglalkoznak, ha hibázik.